Az egyik legutálatosabb dolog a fociban világon, amikor az egyik játékos sérülést színlelve fetreng a pályán. Azt sem szeretjük, ha valaki az ellene elkövetett szabálytalanságot próbálja imitálni, de ennél is szörnyűbb az, amikor az időhúzás miatt percenként be kell rendelni az orvosi stábot és a sérült játékos hihetetlen fájdalommal az arcán lebattyog a pályáról, hogy tíz másodperccel később két kézzel jelentkezzen játékra. Általában a fontos és nagy téttel bíró összecsapások sajátja a szimulálás ilyenfajta megnyilvánulása, és már vannak nemzetek, amelyek tökélyre fejlesztették ezt. Kamerun és Egyiptom nem tartozik ezek közé az országok közé, de ettől függetlenül éltek a fegyverrel, aminek következtében bár mindkét elődöntő 95 percig tartott, valójában a nyolcvanadikban le lehetett volna fújni őket. Addigra az érdemi dolgok eldőltek és nekünk maradt a fetrengés látványa. Meglepetésre a két legnagyobb esélyes sem jutott döntőbe, miközben a helyzetkihasználásban jeleskedő, és igazi kapusokkal rendelkező Kamerun és Egyiptom szállhat harcba az Afrika kupáért. Hogy ez miként alakult így? Tovább után részletek:

Az medve oroszlán bőre

Nagyon sok okot lehetne találni arra, hogy miért csak a harmadik helyért rendezett találkozón feszülhet egymásnak a toronymagas esélyesnek kikiáltott Elefántcsontpart és a házigazda Ghána. Azonban semmilyen mentség nem változtathat a tényen: Kamerun és Egyiptom fogja játszani a döntőt, miközben a két sztárcsapat csak a bronzéremért lép majd pályára. Először a ghánai fekete csillagok próbálták kiharcolni a fináléban való szereplés jogát, azonban egy oroszlán megszelídítéséhez mindenképpen tökösebb taktika, játékosok, edző és kapus kellett volna. Nem ismerjük a ghánai ember szexuális szokásait, de az Afrika kupán tapasztaltak után, nehezen tudjuk elképzelni, hogy szimplán egy óvszert húznak. Alsó hangon háromra gondolunk. Természetesen meg kell említenünk, hogy Kingston és Asamoah Gyan sérülése kellemetlenül érintette a házigazdát, míg Mensah eltiltása a védősorba száműzte Essient, akinek így nem sok köze volt a játékhoz. Ennek kétségtelenül a tornán egyébként halovány Eto’o féken tartása lett volna a célja, de azért emiatt nem kellett volna feladni minden gólszerzésre irányuló kísérletet, mert ami lehetőség adódott, az szinte mind a még zabolátlan Ayewnek volt köszönhető. Ennek megfelelően – Geremi szabadrúgás ide, Ayew löket oda - egy nagyon gyenge első félidőt produkáltak a csapatok, s így nem is haragudhattunk a kommentátor kollégára, amikor tízpercenként elmondta az "ötcsillagos" sztorit a szövetségi kapitányról és ajándékáról. A torna egyik leggyengébb félideje után valószínűleg egy kisebb fejmosásban lehetett része a játékosoknak, de látszólag mindez csak a hazaiakra hatott, akik a tornán először egyértelműen kockáztattak a győzelemért. Pedig a biztonsági játékosok mindig belebuknak a hazardírozásba, így egy kameruni kontra után törvényszerűen jött is a vezetés. S el is dőlt minden. A bíró néhány ítélete egyértelműen jelezte, hogy el szeretné kerülni a hazaiak támogatásának még a látszatát is. A két Song testvér átjátszhatatlannak bizonyult, s ha éppen nem jártak arra, akkor Kameni mindig hozta a kötelezőt. Ráadásul nem nagyon volt olyan pontja a pályának, és olyan perce a mérkőzésnek, ahol éppen nem szenvedett sérülést valamelyik vendégjátékos. Csodák csodájára mégsem egy fekete csillag veszítette el türelmét, hanem a kameruni Bikey, aki már mehetne is vissza a Readingbe, mert a betegápoló fellökéséért legalább öt meccset kap majd. Mindezek ellenére Ghána nem érdemelt döntőt. Persze Kamerun sem, de ő legalább lőtt egy gólt. (Ghána - Kamerun 0-1)

Kiemelkedett a mezőnyből

A következő találkozó előtt arra gondoltunk, a világ legnagyobb szégyene, hogy a halovány Kamerun a döntőbe jutott, míg a nála sokkal szerethetőbb focit játszó fáraók csak a bronzra hajthatnak rá. Aztán nagyon hamar megszerezték a vezetést az egyiptomi legények, de a labda szerencsés megpattanása már jelezte, hogy Allah figyelemmel kíséri a mérkőzés alakulását. Nem tudjuk, hogy ennek volt-e köze ahhoz, hogy Drogba három zicceréből egyszer sem tudott egyenlíteni, miközben ennyi lehetőségből négy gólt szokott lőni, de meglepetésre - és El Hadari bravúrjainak köszönhetően - elmaradt az egyenlítés. Aztán Allah ismét közbeszólt, amikor nyolc elefántcsontparti figyelmétől övezve az egyiptomi Zaki növelte az előnyt. Természetesen egy védő csúsztatta szerencsésen a labdát a támadó elé. Keita válaszul küldött bombája még visszahozta az elefántok reményeit, azonban Zaki második találata már mindent eldöntött. Igazából a három kapus között volt nagy különbség, mert az elefántcsontparti hálóőrök egyike sem tudott felnőni a feladathoz, illetve egyiptomi kollégájuk árnyékához. Így a negyedik találat is törvényszerűen bekövetkezett, mert egyszerűen ezen a napon semelyik kapura tartó labda nem akadhatott el az esélyesebb csapat portásaiban. Természetesen már meg sem lepődtünk, amikor elkezdődött a fáraók fetrengése, de az vesse rájuk az első követ, aki egy Drogbával, két Touréval, két Konéval és egy Keitával felálló válogatott elleni kétgólos vezetésnél ne cselekedne hasonlóan. Pedig a sztárdömping ellenére, ezen az estén csak egy csapat volt igazán a pályán: Egyiptom, aki egy nagyot lépett előre a címvédés felé. Egyébként teljesen megérdemelten, s nem marad más dolgunk, mint szurkolni Afrika sztárallűröktől mentes „görögjeinek”. (Egyiptom – Elefántcsontpart 4-1)

Egyiptomi gólöröm

Két mérkőzés van hátra, s mi csak reménykedni tudunk benne, hogy a szép futball fog diadalmaskodni a két csalódott csapat találkozóján és a döntő mérkőzésén is. Lehet sopánkodni azon, hogy így alakult a vége, de különösebb igazságtalanságot nem véltünk felfedezni az elődöntők során. Továbbra is csak Angola elestét sajnáljuk. Favorit igazából nincsen, mert Kamerun is tanulhatott a csoportmérkőzések alatt elszenvedett vereségből, míg Egyiptom is előrukkolhat bármi váratlannal. Természetesen nem rejtjük véka alá, hogy Kamerun diadala padlóra küldene minket, így a címvédésben reménykedünk. Reméljük, Allah is!