Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Sirályok a Wembleyben

2008.02.03. 16:05 Ryan O'Brien

Az eheti téma keresgélése közben egy érdekes adatra bukkantunk az évkkönyvek lapozgatása közben. Az eddig sem volt kérdés, hogy világ több helyén előfordult már, hogy egy nemzeti kupasorozatban, egy kiscsapat remek teljesítményt nyújt, tán a döntőig menetel. Arra viszont már ritkán, hogy egymást követő két évben a korszak legnagyobb klubjait leckézteti meg, ráadásul ez egyiket kétszer is. A Brighton and Hove Albion erre a bravúrra volt képes. Ismerkedjünk meg a klubbal és idézzük fel a 24 évvel ezelőtt történteket. 1984. január 29-én történt.

Az együttest 1901-ben alapították. 1920-ban alapítóként csatlakoztak az új Football League 3. osztályához, azt megelőzően a Southern ligában szerepeltek. A csapatot korábban Delfineknek nevezték, csupán 1977-től a becenevük a Sirályok. Az együttes egészen 1958-ig a harmadosztályban tengődött, amikor is megnyerték bajnokságot és egy osztállyal feljebb léptek. 1962-ben tökutolsóként visszacsúsztak és ugyanazzal a lendülettel egészen a negyedik ligáig zuhantak. 1965-ben kezdődött a klub dicső történetének fejezete, a felemelkedés. Előbb a negyedosztályból kerültek vissza, majd rövid visszaesést követően 1977-ben már második osztályban találjuk őket. 1979-ben a bajnokság második helyén végeztek és feljutottak az élvonalban. 1983-ig voltak első osztályúak legjobb eredményük egy 13. hely 1982-ből. Aztán visszaestek és a gárda jelenleg a Legue One-ban, vagyis a harmadosztályban vívja napi küzdelmeit. Érdekesség, hogy a csapat nagyon sokáig a Hove-ban található Goldstone Groundon játszotta mérkőzéseit, egészen 1997-ig, amikor az akkor tulajdonosok eladták a stadiont, így a gárda két évig a Gillingham otthonában játszotta hazai mérkőzéseit. 1999 óta birtokolják az immár Brightonban felépített Withdean Stadiumot. A gárda legismertebb játékosai voltak: Gareth Barry, Jimmy Case, Martin Chivers, Alan Curbishley, Steve Sidwell, Bobby Zamora, Mark Lawrenson, Colim Kazim-Richards, Dean Saunders, Tony Meola. Edzőként itt dolgozott többek között Brian Clough, Liam Brady, Peter Taylor, Steve Coppell, Mark McGhee.

De tekerjük vissza az idő kerekét és idézzük fel előbb az 1982/83-as szezont, annak is az FA-kupa sorozatát. A csapat 3. körben (mivel akkor épp első osztályú volt) a Newcastle ellen mutatkozott be. Hazai meccsen 1-1 lett, majd a visszavágón idegenben 1-0-ra nyert az Albion Ward góljával. A negyedik fordulóban a Manchester City-t végezték ki odahaza, 4-0-ra (Robinson 2, Case és Smillie voltak a gólszerzők). Az ötödik fordulóban a Liverpool volt az ellenfél. Nem is akármilyen Liverpool. 44 868 néző előtt Grobbelaar, Phil Neal, Alan Kenedy, Mark Lawrenson, Ronnie Whelan, Alan Hansen, Kenny Dalglish, Sammy Lee, Ian Rush, David Hodgson és Graeme Souness kezdett. Nagy meglepetés készülődött, hiszen Gary Ryan gólját még Johnston kiegyenlítette, aztán Jimmy Case nem mindennapi bombájával megint a Brighton vezetett. A találkozó drámája a 72. percben következett be. Ekkor Phil Neal 11-est hibázott. Van róla videónk.

A negyeddöntőben a Norwich, az elődöntőben pedig a Sheffield Wednesday sem tudta a Sirályok útját állni, ez utóbbi összecsapást a Highburyben rendezték. (erről is vannak korabeli felvételek).

Jött a döntő és a Wembleyben a Manchester United. Az első mérkőzés hatalmas küzdelemben 2-2-es döntetlent hozott Gordon Smith és Gary A. Stevens góljaira a MU-ból Stapleton és Wilkins válaszolt. Aztán öt nap múlva, május 26-án a megismételt döntőn már tarolt a Manchester. 4-0-ra nyertek, Bryan Robson kétszer volt eredményes, Whiteside és Mühren 11-esből volt eredményes. A Brighton így is története legnagyobb sikerét érte el (mégha korábban, egészen pontosan 1910-ben a Charity Shield győztese is lett).

A történetünk apropóját 1984. január 29-e adta. Ekkor a Liverpool visszavágásra készült, hiszen a sors megint a Brightont sodorta az útjába az FA-kupa 4. fordulójában. 19 057 néző előtt a Goldstone Groundon az immár másodosztályú Albion ismét megcibálta az oroszlán bajuszát. Gary Ryan és Connor góljaival újra legyőzték a sztárokkal (Neal, Kennedy, Rush, Sounnes) teletűzdelt Liverpoolt. Aztán a következő fordulóban, a döntőig menetelő – az Elton John által támogatott – Watford jelentette a végállomást. Ennek ellenére a Liverpool kiverése az egyik média szerint az FA-kupák történetének 30 legváratlanabb eredményei közé sorolta. Azt már csak zárójelben jegyezzük meg, hogy 1991-ben a hideg rázta a liverpooliakat, mert ismét a Brighton ellen kellett játszaniuk. Ennek megfelelően az első meccs 2-2 lett és a Vörösök csak a megismételt meccsen, az Anfield Roadon tudtak nyerni, nagynehezen 3-2-re. Máig is sokan emlékeznek szívesen a negyedszázaddal ezelőtt történtekre, a Seagulls legfényesebb sikereire. Egy kis videóval mi is emlékezzünk:

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr99323332

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ApukadHUN 2008.02.04. 10:37:41

A kiscsapatok jelentik az FA kupa varázsát. Az újrajátszásokkal, meglepetésekkel.
süti beállítások módosítása