Beüzemelünk egy új, állandónak szánt rovatot, azaz minden szerdán az aktualitások kapcsán bensőnket feszítő kérdéseket bocsátunk közvitára, hosszabb rövidebb felvezetővel, melynek első darabja alant található. Érvelj, cáfolj, mondd be az élest - és ne felejts el szavazni.
Magunk sem értjük miért, de a témával kapcsolatban korábban megeresztett poszttól nem kényszerült térdre a hazai sportvezetés, sokat próbált gerincük szilárdan kitart, egy lemondás/mea culpa nem sok, annyit sem sikerült realizálnunk. Sőt, a helyzet azóta tovább fokozódik, hiszen a disznófejű Nagyúr gondolt egyet és további egy hét türelmi idővel dagasztja a blamát. A magyar válogatottnak továbbra sincs kapitánya, ránk szakadt a bús, vak este.
Titokzatos hívó szavak
A porondmester áll a rivaldafény közepén és tébolyult zsonglőr módjára dobálózik a nevekkel, talán csak Platinit nem kérte még fel a posztra – bizonyára bosszúból. Ten Cate, Daum, valamint Bölöni többszöri és kategorikus NEM válasza után maradt nekünk Franky Vercauteren (még ha cáfolják is, nem sokat jelent) és Trond Sollied neve. Lássuk, kik is ők valójában, melyikük lenne jobb választás, azon kívül, hogy Várhidi.
Franky Vercauteren: A kis herceg, 63-szoros belga válogatott, 1966 óta az Anderlecht serdülője, játékosa, válogatottja, másodedzője, mindenese (caretaker), majd 2005 óta vezető edzője, egészen tavaly november 12-ig. Játékosként KEK és UEFA trófea is került a házioltárba, edzőként kétszeres bajnok az Anderlechttel, a BL-ben nem alkottak maradandót. Nemzeti együttest sosem edzett.
Trond Sollied: norvég szakember, játékosként leginkább a Rosenborggal forrt össze a neve, 15-szörös válogatott védő. Edzőként egyszeres norvég bajnok (Rosenborg) és egyszeres kupagyőztes (Bodø/Glimt), a Bruggéval kétszeres bajnok, egyszeres kupa és négyszeres szuperkupa győztes. Szolid sajtóbotrányos, videókiszivárogtatásos körülmények között lett az Olimpiakosz mestere, ahol bajnokságot és kupát is nyert, de a BL-ben mindkét alkalommal a negyedik helyet csípték meg a csoportban. 2006-ban kilencedik az UEFA edzőlistáján, jelenleg a Gentnél dolgozik. Nemzeti gárdát sosem vezetett.
Védjegye a támadófutball, mégpedig minden körülmények között 4-3-3 felállásban, két védekező középpályással, két klasszikus szélsővel és egy erőcsatárral, ami nálunk a következőképp festhet:
Fülöp – Vanczák, Vaskó, Juhász, Szélesi – Vass, Tőzsér, Gera – Filkor, Huszti, Priskin
A belga futballt jól ismerjük, Izrael mellett korábban a magyar sztárok másik gyűjtőhelye volt. Norvégiáról annyit tudunk, hogy Rosenborg meg Solskjær, fjordok és Ibsen. Mindkét ország futballja leszállóágban van, de még így is bőviben akad tanulnivalónk. A belgák az afrikai importra esküsznek, nekünk eddig csak Sowumni akadt a hálónkba, ezzel a megközelítéssel Pampalininek ítéljük a padot – negatív. A norvég mintán (nem a pulcsin) már érdemesebb elgondolkodni, a baj csak az, hogy nem MLSZ elnöknek érkezik a viking hanem kapitánynak, és ha nem talál olajat minden egyes gémeskutunk mélyén, megint csak nem fog tudni segíteni – negatív.
Idegen nap, idegen balzsam, idegen mámor – volt már nekünk olyan, de se Jenei, se Mattheaus nem váltott világot. Egyébként ki gondolja, hogy külföldi edzővel valós esélyünk lehet a portugálok, vagy a svédek ellen? Ha holnaptól Bill Gates lenne a gazdasági miniszterünk, akkor ősszel jobb autókat nyomnánk, mint a Volvo?! Persze mosakodni aztán mocskosul lehet majd azzal, hogy, hja, kérem, mi mindent megtettünk, világhírű (?!) edzőt tettünk a padra, de ezeknek semmi se jó. A háttérpletyka egyébként az, hogy a szövetség meg akarta várni a sorsolást, azzal a felkiáltással, hogy ha könnyű csoportba kerülünk, ahonnan van reális esélyünk a kijutásra, akkor külföld, ha bukóra vagyunk ítélve, akkor Várhidi.
A magyar szövetségi kapitányi poszt, sem szakmailag, sem anyagilag nem kihívás, megkopott csábereje Metál Lady-vel vetekszik. És akkor még nem beszéltünk az úgynevezett magyar viszonyokról, belterjességről, koncepciómentességről. Mit tehet itt egy nyugati szakember? a) idejön és azonnal Tourette szindrómát kap az állapotoktól b) mivel fogalma sincs a helyzetünkről, megkérdezi a … khm… izé… magyar szakmát (mit?), akik persze szállítják majd a kiváló ötleteket, de csak miután nagyképűnek és összeférhetetlennek bélyegzik a tudálékos idegent.
Vigyorog ránk és ül meredten, az aranyon ül, az aranyon
A kezdetben vasfegyelmet, megtisztulást, koncepciót, állami szerepvállalást és tizenharmadik havi nyugdíjat ígérő Kisteleki már harmadszor detronizálja a válogatottat, Lothar előtt és után is ment a lebegtetés, folyamatos license-bohózatok, EB pályázatok, kuncsorgás FIFA-hoz, UEFA-hoz, meg kiharcolt VB selejtező program, mert a sámán szerint rossz ómen a június.
Tépjük, cibáljuk mindhiába – aranyát csörgeti, s úgy nevet.
Mert megteheti. A kezdeti szűzkurvás vonakodás után beleszeretett magába, a pénzbe, a hatalomba, a presztízsbe, a közszereplésbe. A magyar futball önjelölt zászlóshajójaként a Furulyás-féle vállalat vezetési modellt alkalmazva, évek óta az MLSZ-től érkezik a legnagyobb megrendelés szélesvásznú vetítőgépek és ködgépek beszerzésére. Mit tehet a szurkoló? Nyel még egy utolsót? Elfogyott a tárhely. Tüntet Várhidi mellett? Tüntet a nem ezt érdemlő idegen ellen? Tüntet Kisteleki ellen? Nem megy ki a meccsre? Népszavazást kezdeményez? Egyéb ötlet? És egyáltalán, mennyit számít a szövetségi kapitány személye a válogatott teljesítményében?
A vérünk hull, hull, egyre hull, és mi csak csatázunk vadul: mi és a disznófejű Nagyúr.
Quo vadis, magyar válogatott?
Utolsó kommentek