Január 20-án Accra felé fordítja tekintetét minden futballt kedvelő szurkoló, magára valamit is adó játékosügynök, megfigyelő, s valószínűleg a világ labdarúgásának néhány prominens személyisége is a környéken fogja fotóztatni magát. Elkezdődik az Afrikai Nemzetek Kupája és minden kétséget kizáróan meg fogja ütni a világ  legjobb labdarúgásának színvonalát, ezért mindenképpen foglalkozni fogunk ezzel a számunkra kissé misztikus seregszemlével. Még akkor is, ha tisztában vagyunk vele, hogy a fekete kontinens válogatottjai nagyjából négyévente kerülnek az érdeklődés középpontjába, amikor is a világbajnokságon próbálják megnehezíteni a nagyok dolgát. Ugyanakkor manapság már majdnem minden komoly bajnokság rendelkezik afrikai sztárjátékossal, s néha számunkra is nehéz kapásból megmondani, hogy melyik országért is játszik Pablo Thiam, esetleg, hogy melyik válogatottban szerepel a legtöbb Touré. Pontosan azért kezdjük el bemutatni a Ghánában fellépő tizenhat válogatottat, hogy a Nou San Trafford olvasói közül mindenki magabiztosan kijelentehesse: a Wolfsburg játékosa Guinea csapatát erősíti majd a kontinenstornán. Kezdjük az első, stílusosan „A” jelű kvartett tagjaival, ahol oroszlánok, csillagok és bátor harcosok mérettetnek meg a továbbjutásért folytatott küzdelemben. Na de vajon mi az a Syli Nationale? Tovább után részletek:

Ghána

A négyszeres győztes csapat játékosai egyértelműen szeretnék utolérni az egy diadallal előttük álló Egyiptomot. Erre minden lehetőségük meg is van, hiszen az előző két kiírásban a hazai pálya mindig behozhatatlan előnyt jelentett: mind a tunéziai, mind az egyiptomi játékosoknak sikerült otthon tartaniuk a kupát. Önmagában ettől még nem biztos, hogy a világranglista negyvenharmadik helyezettje meg is nyeri a tornát, de valószínűleg nagyon nehéz lesz legyőzni a ghánai „fekete csillagokat”. Afelől sem lehet senkinek kétsége, hogy milyen sors vár Claude Le Roy szövetségi kapitányra, ha másfél évvel az első világbajnoki szereplés után a kitűzött célt nem sikerül elérnie a csapatnak. Talán egyszerűbb is lenne a dolog, ha a Milan egykori tanácsadója három Essiennel számolhatna a középpályán. Ezzel együtt nem kell senkinek megijednie, hiszen a keretből 2-3 játékos kivételével mindenki Európában keresi a kenyérre (vagy inkább sportautóra) valót. Ebben nagy szerepe van a Udinesenek, hiszen számos játékos karrierje innen indult. Mint például a csapatkapitány Appiah, aki jelenleg a Fenerbahce profija, de talán a Juventusból jobban emlékezhetünk rá. Esetleg Ali Muntari, aki idén tette át székhelyét a Portsmouth csapatához, vagy Asamoah Gyan, aki még mindig Udinében kergeti a labdát. Ha gyenge pontot akarunk találni, akkor mindenképpen a kapu és a hátsó alakzat felé kell kacsingatnunk. A védelem még rendben is van addig, amíg a négy épkézláb hátvéddel nem történik semmi különös, mert a focihoz kevéssé értő ghánai nép is tudja, a tartalékok közül senki nem üti meg Vanczák Vili szintjét sem. Ráadásul náluk kizárólag a fiatalítással nem lehet eladni a kontinenstornát, így a konkrét célok elérése a kevés kapott gólon múlhat, de a kapuban az izraeli Ashdodig jutó, Adjei véd, amivel nincs is probléma, mert ő legalább nem csak edzésen vetődik, bár helyettese Kingston is játszott már egy meccset idén a Birmingham City csapatában. Persze a csoportmérkőzések nem jelentenek majd gondot, viszont ezután minden valószínűség szerint Kanouté vagy Drogba fogja tesztelgetni a ghánai reteszt és itt szerintünk sok minden el is fog dőlni.

Cél: végső győzelem
Realitás: mindenképpen dobogó

Marokkó

Az Atlasz oroszlánjai tíz évvel ezelőtt szerepeltek világbajnokságon és mindenki emlékezhet rá, ahogyan brazil, norvég és skót bajszokat ráncigáltak akkoriban. Naiv szurkolóiknak végül szembesülniük kellett a profi mentalitás disznóságával, amikor is hiába páholták el nagyon a skótokat az utolsó fordulóban, Tore André Flo elhomályosította a brazil csatárokat, így nem juthattak tovább. A legnagyobb sikerüket a négy évvel ezelőtti Nemzetek Kupáján érték el: egészen a döntőig meneteltek, de a hazai pályán játszó Tunézia végül legyőzte az oroszlánokat. Akkoriban még Naybet (fáj a szívünk, ha arra a Deportivora gondolunk) volt a védelem oszlopa és Mustapha Hadji irányított középen. Azóta folyamatosan zajlik a szükséges generációváltás és ennek , valamint az együtesben lévő potenciál hatására Henri Michel harmadjára is elfoglalta a kispadot. Jelenleg Youssouf Hadji, akit még Bölöni László fedezett fel és jelenleg is a Nancy futballistája, az együttes sztárja. Egy másik magyar vonatkozású érdekességgel is szembesültünk: a legnagyobb – hatgólos - vereséget hazánk büszkeségeitől szenvedték el 1964-ben, Tokióban. Természetesen ma már nem biztos, hogy ilyen egyértelműen legyűrnénk a rutint és a fiatalságot ötvöző afrikai csapatot, mert mondanunk sem kell, hogy a keret főleg az öreg kontinens csapataiból fog verbuválódni és a FIFA sem hóbortból jegyzi őket a harminckilencedik helyen.

Cél: továbbjutás a csoportból
Realitás: nincs továbbjutás a csoportból

Guinea

Sorozatban harmadszor vehet részt a kontinenstornán a világranglista harmincharmadik helyezettje és az utóbbi két tornán sikerült is továbbverekedniük magukat a csoportból, annak ellenére is, hogy előtte ez csak álomként szerepelt a terveikben. Mindez természetesen nagyban köszönhető Pablo Thiamnak, aki egészen fiatalon már Németországban ismerkedett a foci alapjaival és végül a bajor bőrnadrágig eljutott. Jelenleg Wolfsburgban éli mindennapjait, de már alig várja, hogy az U-21-esként még a gallokért játszó Diawarával együtt a francia ligában edződő kontingens élére álljon. Ráadásul Tunéziában egy kétgólos döntetlen keretében mérhették le valódi erejüket, így a „Syli Nationale” kellő önbizalommal és továbbjutási esélyekkel vághat bele ghánai kalandba. Az ellenfeleknek meg még azzal is szembesülniük kell, hogy talán nem véletlenül Robert Nouaret csapata rendelkezik a legalacsonyabb FIFA ranglistahelyezéssel. Ja és itt kell megemlítenünk, hogy a Syli sousou (guineai) nyelven kétségtelenül az ország észak-keleti részén őshonos elefántot jelent. Számunkra viszont sokkal jobban hangzik eredetiben a becenév, így őket továbbra is „Syli Nationale” névvel fogjuk illetni.

Cél: továbbjutás a csoportból
Realitás: továbbjutás a csoportból

Namíbia

A halálcsoport megnyerése megfelezte a világranglistán mért különbséget a magyar és a namíbiai válogatott között, bár ők még mindig túl vannak a százon, azért rohamléptekkel befognak és megelőznek majd minket. A függetlenségét 1990-ben elnyerő ország labdarúgása hihetetlen fejlődésen ment keresztül: 8-10 évvel ezelőtt a Bátor harcosok még leírhatatlanul nagy különbségű vereséget szenvedtek az afrikai labdarúgás elitgárdáitól (Egyiptomtól kikaptak 8-2-re és 7-1-re is), ma meg már képesek bárhol a fekete kontinensen meglepetést okozni. Ez lesz a második fellépésük a kontinensviadalon és alapvetően üde színfoltként tündökölhetnek a tornán, amely valószínűleg elég korán véget fog érni számukra. Érdekesség, hogy a mindössze kétmillió lakossal rendelkező ország szövetségének emberei csak Zambiáig mentek el szövetségi kapitányt keresni és nem is panaszkodhatnak az eddig elért eredményre. Persze stilisztikailag jobban jártunk volna, ha ők is a galloktól importálnak, mert most nevezhetnénk a kvartettet a négy muskétás csoportjának.

Cél: tisztes helytállás
Realitás: tisztes helytállás

A csoport legnagyobb sztárja: Michael Essien