A válogatott kapcsán sokat kárhoztatott PL tovább erősítette a legerősebb bajnokság mítoszát, Benitez újabb adag munícióhoz jutott a yenkik ellen vívott harcban, és Drogba is bosszút állt elsiratott mentora merénylőin. A Real úgy elhasalt Brémában, ahogy az a nagykönyvben írva vagyon, a görögök viszont elhozták mindhárom pontot Rómából és így meglepően jó esélyük van a továbbjutásra, ami annyit jelent, hogy meg is van a következő kör sorsolásakor mindenki álom-ellenfele – mert ha a Rosenborg tovább is megy, nem hisszük, hogy akárki is kalaplengető és térdcsapkodó örömmel pakolná be a bundabugyit és a jakszőr sportszárat egy norvégiai túrához. A Cselszki mellett egyedül a Milan továbbjutása dőlt el, az is a Skót-felföldön, mellettük a mediterrán térség összes csapata rettentő rémesen ráfaragott. Egyre gubancosabb idegpályák, csontig rágott körmök, és do-or-die irányjelző táblák mutatják a Bajnokok Ligája vonulási útját.

A Liverpool lassan annyi gólt lő a BL-ben, mint a bajnokságban, de ennek ellenére nem mehetnek biztosra az ünnepléssel, hiszen a) újabb Waterloo-t kell rendezni két hét múlva, és b) még akkor sem biztos, hogy menthető a murinnyói babérokra törő, vezetőséget nem középiskolás fokon oktató Benitez tábornok sorsa. A szimpátia-tüntetés megvolt a meccsen, de ez már a MU-nál sem jött be, guba rulez. Mindenestre a spílerek is a maradás mellett vannak, csocsó-szerű kezdés után előbb úgy tűnt, sima lesz a meccs, ám a félidő vége annyira a Portóé volt, hogy muszáj voltunk ráküldenünk egy évődő üzenetet Habitang kollégára. A Porto egyenlítése után a meccs szép lassan áttevődött a Pool térfelére, az okosan és gyorsan passzoló portugálok egyszerűen hülyét csináltak a mélán bámészkodó hazai védőkből, így számukra a legrosszabbkor jött a szünet. Az öltözőben Rafa könyörgőre fogta, a kőkemény scouser-szívek pedig megenyhültek. A második félidőre kifutó Liverpool így már esélyt sem adott a vendégeknek, Torres második gólja mestermunka volt a javából (mi tudtuk ám előre, hogy ő azon kevés spanyol egyike lesz, akinek menni fog Angliában is) és mivel látszott, hogy innen már nem áll fel a Porto, ráadásul közben valószínűleg ők is megtudták, hogy áll a másik meccs, így az élet-halál derbi a végére vörös parádévá silányult. A végig meggyőzőnek ugyan nem mondható hazai fölény nem sokat ért volna a jó ütemben érkező cserék nélkül (Benitez mellett kampányolunk éppen, ha nem lenne egyértelmű), Kewell gólpassza hozta az áttörést, a végén meg a zsiráf bólintott rá egy Gerrard szögletre, okot adván Ferreirának a túlzott gólkülönbségről való morgásra, amit csak a Törökországból érkező hírek enyhítettek egy bajusz alatt elmormogott gratulálok-ra.
Történt ugyanis, hogy a brazil U20 válogatottban formálódott Bobo bekurblizta az angol időjárástól bekrepált varázsszőnyeget, életben tartva a janicsárok továbbjutási reményét, egyben a csoport élén tartva a Portót. Már a selejtezőben is az ő duplájával nyomták le a Sheriffet, bezörgetett a Liverpoolnak is, és most is ő lett a túl sokat akaró marseille-i sporttársak veszte. A történet sűrű, mint egy haiku, de egyben roppant egyszerű is – aki nyerni tud az uccsó körben az továbbmegy, a veszteseknek coki. Mivel az angolok újabban kifejezetten gyengén vezetik elő az ilyen szituációkat, mi magunk nem tartjuk kizártnak, hogy a Pool nélkül folytatódik a sorozat. (Liverpool – Porto 4-1, Besiktas – O. Marseille 2-1)

A Valencia viszont nem bízta a végső körre, Albelda már most sziesztát hirdetett a csapat számára, miután nagy természetétől vezérelve leterítette a kiugrani készülő Rafinhát, ami csak annyiban meglepő, hogy mindez az első felesben történt, tehát szükség esetén lett volna idő fordítani - talán egyébként is szigorú a piros, bár ocsmányak ocsmány volt, az szentigaz. Az emberhátrány annyira nem is tett nekik rosszat, legalábbis erről tanúskodik Koeman nyilatkozata, miszerint ekkor látta eddig legjobbnak saját csapatát. Komoly, Ronald?  Később már hiába szakították szét magukat, be kell érniük a BL sorozatban hazai pályán szerzett egy góllal (és ez komoly, Ronald?), mert a németek több mázsa cementet terítettek szét harminc méterre Neuer kapujától, és a megszerzett egy ponttal saját kezükbe kaparták a gesztenyét. Mekkora lesz már itt az utolsó forduló?!
A Chelsea meg már meg is ette azt a bizonyos gesztenyét, Drogba repetázott is (az első gól előtt nem viccelt, a gólörömön viszont beszartunk a röhögéstől), onnan meg már csak a gólkülönbség volt kérdés, így már karosszékben ülve, otthonkában várhatják a spanyolokat, a magunk részéről postáztunk egy adag sárvári termálkristályt is a lábvízzel dúsított idillhez. Hiába jutott már tovább a Chelsea, a Valencia nem fog nyerni és ha nyer is, a továbbjutás szerintünk elszállt – méghozzá pont most, ebben a körben.
(Rosenborg – Chelsea 0-4, Valencia – Schalke 0-0)

Királyi vadat lőttek Brémában, ellenben oltári bakot Rómában, tágabbra nyílt a C csoport, mint Christoph Daum pupillája a leverkuseni gyógyszergyárban (vagy a kólától összeszűkül, sose’ tudtuk…). A madridi skalpot különösen akkor értékelhetjük nagyra, ha tudjuk (nyilván tudjuk), hogy Diego eltiltás miatt nem csempészhetett latinos dallamokat a Rammstein-zúzásba, a szedett-vedett kezdőcsapat meg a legvérmesebb ultrák arcára is fogatlan mosolyt csalt. Ekkor még senki sem hihette, hogy mindez perceken belül törvénytelen vigyorba csap át a Real védelem szerencsétlenkedése láttán. A félidő végére az instant help Sanogo is kiröhögte magát, és mielőtt Robinho, a Madrid egyetlen értékelhető produkcióját mutató játékosa (a nyáron egy másik nagyon jó csapatban szintén ez volt a helyzet, ott végül sikerült is a nyakába vennie csapatát) túlzottan elkaphatta volna magát Ethan Aaron Hunt százéves sérülésből visszatérve beteljesítette a lehetetlen küldetést.
Valami hasonlót kell előadni a Laziónak is az utolsó körben (Delio Rossi természetesen nem látja akadályát), mert hazai pályán hiába szerezték meg a vezetést a fél Európa által csábított Pandev révén, az osztályidegen Galletti (hiába is álcázza magát argentinnak) kiegyenlített, majd a járókerettel is meglepően veszedelmes Kovacsevics bizonyította, nem felejti egykönnyen 2001-es római kiebrudalását. Nyolc év után élheti túl a csoportkört az Olimpiakosz, a macedónnak meg újabb duplát kell előrántani Madridban, hogy legyen miről beszélni. Szerintünk itt már nincs nagyon, egyébként… (Werder Bremen – Real Madrid 3-2, Lazio – Olimpiakosz 1-2)

Korábban már jeleztük, bajban lehet a Sahtar, mert az utolsó körben a kelták a már továbbjutó Milanhoz látogatnak, de biztos kicenzúrázták a helyi lapokból. Ancelotti messze földön nem arról híres, hogy szívbajos lenne elcsalni egy-egy púp a háton-meccset, most is megadom a lehetőséget a fiataloknak (hát vannak?) attitűdre számolhattunk a Benfica ellen, tekintve, hogy Pirlo lökettérfogata a legutóbbi bajnoki forduló óta nem csökkent, a négy védő mellett pedig Gattuso és Brocchi zárolta a szárnytámadások esélyét – egy továbbjutó pontért cserébe, szegény portugáloknak meg marad annyi öröm, hogy ennek a fordulónak a gólját ők lőtték. Az ukránok meg a csábító, zsíros sajt helyett, a közepén elhelyezkedő lyukba haraptak, idáig hallott a kaffantásuk, mikor Massimo Varnyú Donati a 90+2. percben dalra fakadt. Mivel az ukránok jobbak a Celticnél az egymás elleni összevetésben (2-0 volt Donyeckben), így az utolsó körben elég nekik otthon nyerniük a keleti túra gondolatától is borzongó Benfica ellen, miközben kiszurkolják, hogy a Milanban legyen legalább egy játékos, aki hajlandó lesz játszani is a skótok ellen, akik kemények, mint a fagyott kutyaszar és egyébként sem rossz a csapatuk. (Celtic-Sahtar 2-1, Benfica-Milan 1-1)