Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Fogadóink kérték - mi is beszállunk

2007.11.24. 14:10 _benito

Megfogant az ötlet, most pedig jól útjára is indítjuk új rovatunkat, mely remélhetőleg több célt is eredményesen fog szolgálni. Szimi barátunk, aki már megcsillantotta nálunk is bődületes lexikális tudását, természetesen lelkesen állítja a jó ügy szolgálatába az elmúlt 25 év focistatisztikáinak mélyreható ismeretét, hiszen amellett, hogy releváns fogadási tippeket olvashattok, egy új feature is bejelentkezik az NST-n.
Jövő héttől kezdődően az új rovatban taglalásra kerülő tippeket a Nou San Trafford szerzői fogják és megjátsszák az egyik internetes fogadóirodánál. Ezt úgy kell elképzelni, hogy az információs hipersztráda segítségével a szerzők megállapodnak a megfogadásra kerülő 12 meccsről, amit azon melegében rázúdítunk Szimi kollégára, aki szétszedi, megvizsgálja, megfordítja, összerakja, mossa, vasalja, szárítja, végül jó Chiantit iszik hozzá és rendelkezésünkre bocsátja a kész tippszelvényt. Az alábbi 12 meccses kötés már a fenti módszerrel készült, reméljük, lesz köztetek, aki ennek köszönhetően egy hétig lesz részeg abból a zsugából, amit segítségünkkel nyer.
De ne hagyjuk szó nélkül a lehetőséget, hogy mi van, ha nyerünk. Márpedig.
Volt olyan ötlet, hogy rúgjunk be belőle mi is rendes férfiemberhez méltón, aztán elhangzott az is, hogy vegyünk belőle két ukrán lízingtyúkot, hogy végre igazi ajándékot ajánlhassunk fel a David Beckham IQ és Futballkvíz nyerteseinek, de végül úgy határoztunk, hogy a Szimi tudását kizárólag jó ügy szolgálatába állíthatjuk.
Az esetleg nyeremény tehát oda kerül, ahol a legtöbb örömöt okozza majd nekünk a jövőben, A Győzelemért Simon Tibor Gyerekfoci Alapítványhoz
Íme tehát, hajtás után az erre a hétre rendeltett 12 meccs megfontolt tippjei, személyesen a Gurutól!

Bundesliga

A Guru azt mondja, hogy a topligás bajnokságok közül a német az, ahol bármi megtörténhet, bármikor. Így gondolkodjatok!

Hannover–Schalke 04
– Egymás elleni örökmérleg a Hannover szempontjából:
44  11  11  22  47–74.
– Egymás elleni örökmérleg a Hannover szempontjából, a Hannover pályaválasztása mellett:
 22  8  4  10  26–32
– Ebben a szezonban
A Hannover otthon: 6  3  1  2  10–9
A Schalke 04 idegenben: 6  1  4  1  7–7
Legutóbbi hat mérkőzés eredménye a Hannover pályaválasztása mellett:
 1-1 (2006/07); 1-2 (2005/06); 1-0 (2004/05); 1-2 (2003/04); 0-2 (2002/03); 1-1 (1990/91).
Aktuális sorozatok
- A Hannover legutóbbi három meccsén nem kapott ki
- A Hannover legutóbbi 5 meccsén nem győzött a Schalke ellen
- A Schalke a legutóbbi 5 meccsén nem tudott nyerni.
Legnagyobb győzelmek, vereségek: Hannover–Schalke 3–0 (1971. április 3.); Hannover–Schalke 1–5 (1971. augusztus 14.)
A Hannoverból Brdaric továbbra is hiányozni fog, míg a gelsenkircheni alakulatból kimarad Kobiashvili, Dario Rodriguez és Pander
A Guru tippje: 2-2, de érzésem szerint döntetlen.

1. FC Nürnberg–Borussia Dortmund
– Egymás elleni örökmérleg a Nürnberg szempontjából:
54  12  16  26  64–90
– Egymás elleni örökmérleg a Nürnberg szempontjából, a Nürnberg pályaválasztása mellett:
 27  8  12  7  35–29
– Ebben a szezonban
A Nürnberg otthon: 6  1  1  4  4–8
A Dortmund idegenben: 6  1  1  4  4–8
Legutóbbi hat mérkőzés eredménye a Nürnberg pályaválasztása mellett:
 1-1 (2006/07); 1-2 (2005/06); 2-2 (2004/05); 1-2 (2002/03); 2-2 (2001/02); 0-0 (1998/99).
Aktuális sorozatok
- A Nürnberg a legutóbbi 16 meccsén nem tudta legyőzni a Dortmundot és az utóbbi három mérkőzésén vereséget szenvedett. Sőt! Ebben a párosításban az utolsó 8 összecsapáson nem született hazai győzelem (legutóbb 1992-ben!)
- A Dortmund a legutóbbi 10 idegenbeli meccsén egy gólt mindig lőtt.
- A dortmund a legutóbbi 4 meccsén, illetve a legutóbbi 4 idegenbeli meccsén nem nyert.
Legnagyobb győzelmek, vereségek: Nürnberg–Borussia Dortmund 4–0 (1964. március 21.); Nürnberg–Borussia Dortmund 1–3 (1990. április 16.)
A kulcsemberek ott lesznek a pálya körül. A Dortmundban továbbra sem lép pályára Frei és Ricken.
A Guru tippje: Legalább olyan rossz a Hannover otthon, mint amilyen a Dortmund idegenben. De ez lesz a Dortmund második győzelme, 1–2.

Eintracht Frankfurt–VfB Stuttgart
– Egymás elleni örökmérleg a Frankfurt szempontjából:
74  27  17  30  129–132
– Egymás elleni örökmérleg a Frankfurt szempontjából, a Frankfurt pályaválasztása mellett:
 37  21  8  8  83–47
– Ebben a szezonban
A Stuttgart otthon: 6  4  1  1  13–6
A Stuttgart idegenben: 6  1  0  5  3–5
Legutóbbi hat mérkőzés eredménye a Frankfurt pályaválasztása mellett:
 0-4 (2006/07); 1-1 (2005/06); 0-2 (2003/04); 2-1 (2000/01); 0-1 (19998/00); 1-1 (1998/99).
Aktuális sorozatok
- A Fankfurt utolsó három meccsén nem nyert a Stuttgart ellen. Legutóbbi három meccsén csak döntetlenre volt képes, viszont négy meccs óta veretlen.
- A Stuttgart ezzel szemben 12 meccs óta nem játszott döntetlent a Bundesligában és 14 idegenbeli meccsén sem született ilyen végeredmény.
- Legutóbbi három meccsén nyert a Stuttgart és a legutóbbi idegenbeli sikere volt az idei első.
Legnagyobb győzelmek, vereségek: Frankfurt–Stuttgart 5–1 (1990. február 24.); Frankfurt–Stuttgart 0–4 (2007. február 16.)
A hazaiak közül Streit lesz a legnagyobb veszteség. A vendégenél nevesebb a hiányzók sora, mégpedig: Tasci, Bastürk, Boka.
A Guru tippje: Hát… ez jó nehéz. De nyer, vagy inkább legrosszabb esetben sem fog kikapni a Stuttgart. Rég volt már döntetlen…

Premier League

A Guru azt mondja, hogy a topligás bajnokságok közül az angolra a legjellemzőbb, hogy sokat nyomnak a latban a hagyományok. Ezt javaslom!

West Ham United–Tottenham Hotspurs
– Egymás elleni örökmérleg a West Ham szempontjából:
110  39  28  43 161–172
– Egymás elleni örökmérleg a West Ham szempontjából, a West Ham pályaválasztása mellett:
 55  25 14  16  85–75
– Ebben a szezonban
A West Ham otthon: 6  2  2  2  8–8
A Tottenham idegenben: 7  0  4  3  4–8
Legutóbbi hat mérkőzés eredménye a West Ham pályaválasztása mellett:
 3-4 (2006/07); 2-1 (2005/06); 2-0 (2002/03); 0-1 (2001/02); 0-0 (2000/01); 1-0 (1999/00).
Aktuális sorozatok
- A West Ham legutóbbi két meccsén kikapott a Spurs-től, viszont utóbbi négy meccsén senkitől sem.
- A Tottenham legutóbbi 9 mérkőzésén 1 gólt mindig lőtt, viszont az utolsó 7 idegenbeli összecsapásán egyszer sem sikerült nyernie.
Legnagyobb győzelmek, vereségek: West Ham–Tottenham 4–0 (1964. február 8.); West Ham–Tottenham 1–6 (1962. augusztus 25.)
A hosszú a sérültek listája mindkét oldalon. Dean Ashton, Scott Parker, Noble, Mullins a tuti a hazaiaknál, de nem valószinű Bellamy és Bowyer játéka sem. A Spurs Kinget, Ricardo Rochát, Anthony Gardnert és Assou-Ekotto-t fogja kénytelen nélkülözni. Viszont a Tottenhamnél megmozdult valami, érezni Juande Ramos munkáját és idén még nem nyertek idegenben, most fognak!
A Guru tippje: 1-3.

Newcastle–Liverpool
– Egymás elleni örökmérleg a Newcastle szempontjából:
144  40  37  67 183–245
– Egymás elleni örökmérleg a Newcastle szempontjából, a Newcastle pályaválasztása mellett:
 72  29  23  20  107–82
– Ebben a szezonban
A Newcastle otthon: 6  4  1  1  13–11
A Liverpool idegenben: 6  4  2  0  14–7
Legutóbbi hat mérkőzés eredménye a Newcastle pályaválasztása mellett:
 2-1 (2006/07); 1-3 (2005/06); 1-0 (2004/05); 1-1 (2003/04); 1-0 (2002/03); 0-2 (2001/02).
Aktuális sorozatok
- A Liverpool 13 meccs óta nem kapott ki az élvonalban, amelyek közül a legutóbbi 6 találkozón is veretlenek maradtak.
- A Newcastle a legutóbbi 3 meccsén nem sikerült nyernie.
Legnagyobb győzelmek, vereségek: Newcastle–Liverpool 9–2 (1934. január 1.); Newcastle–Liverpool 0–4 (1930. október 4.)
Jelen pillanatban 16 játékosa van Sam Allardyce-nak, aki teljesen egészséges, ami nem túl acélos. Nincs Owen, Steven Taylor, Faye, Carr, Cacapa, Celestine Babayaro, Duff, ami végképp csökkenti a hazaiak esélyét. No és a mások oldalon. Mindenki ott lesz, egyedül Kewell játéka kérdéses.
A Guru tippje: Egy teljes csapattal hazai győzelem. Így 0–2, már csak azért is, mert bajnokok akarnak lenni is túl sok a blama döntetlen az utóbbi tíz meccs során.

Everton–Sunderland
– Egymás elleni örökmérleg az Everton szempontjából:
144  61  22  61 241–235
– Egymás elleni örökmérleg az Everton szempontjából, az Everton pályaválasztása mellett:
 72  17  11  44  80–149
– Ebben a szezonban
Az Everton otthon: 6  3  1  2  10–9
A Sunderland idegenben: 7  0  2  5  2–7
Legutóbbi hat mérkőzés eredménye az Everton pályaválasztása mellett:
 2-2 (2005/06); 2-1 (2002/03); 1-0 (2001/02); 2-2 (2000/01); 5-0 (1999/00); 1-3 (1996/97).
Aktuális sorozatok
- Az Everton a legutóbbi 3 mérkőzésén győzni tudott. 5 hazai, illetve összesítve a legutóbbi 5 találkozón nem szenvedett vereséget a Sunderlandtól.
- A Premier League-ban a legutóbbi 16 idegenbeli meccsén nem nyert a Sunderland.
Legnagyobb győzelmek, vereségek: Everton–Sunderland 7–1 (1914. november 21., legutóbb); Everton–Sunderland 1–5 (1913. november 15.)
A Sunderland a másik olyan csapat, amely idén még nem nyert idegenben. De ez a győzelem nem most fog bekövetkezni. Az Evertonba visszatér Mikel Arteta és már egészséges Anichebe is. Andy Johnson is kész a játékra.
A Guru tippje: Ez sima lesz. 3–0.

Két érdekes adat az angol bajnokságokhoz. Az eddig lejátszott 127 mérkőzésből 60 hazai győzelem született, 32 döntetlen és 35 vendég siker. Legtöbbször az 1–0-s eredmény jött elő (18-szor), míg a második legnépszerübb az 1–1 (15-szor).

Primera Divisón

A Guru azt mondja, hogy a topligás bajnokságok közül a spanyol az a bajnokság, ahol sokat nyom a latban, hogy ki vezeti a mérkőzést. Vannak olyan játékvezetők, akik már a találkozó elején szórják a sárgákat és idejekorán kipontozódhat valaki, amely befolyásolhatja a végeredményeket is.

Villareal–Almería
– Egymás elleni örökmérleg a Villarreal szempontjából:
4  2  2  0  3–0
– Egymás elleni örökmérleg a Villarreal szempontjából, a Villarreal pályaválasztása mellett:
 2  2  0  0 3–0
– Ebben a szezonban
A Villarreal otthon: 6  5  0  1  15–12
Az Almería idegenben: 6  2  1  3  7–6
Legutóbbi hat mérkőzés eredménye a Villarreal pályaválasztása mellett:
 2-0 (1996/97); 1-0 (1995/96)
Aktuális sorozatok
- A Villlarreal a legutóbbi 11 meccsén nem született döntetlen, sőt az utolsó 22-ön sem. Az utolsó 5 hazai meccsén nyert a Villarreal.
- Az Almería a legutóbbi négy meccsén, így többek között a legutóbbi kettőn sem volt képes gólt rúgni. A legutóbbi négy meccsén nem nyert és a legutóbbi három idegenbelin sem.
A Villarreal iszonyatosan jó formában van, az Almería az egyik újonc. A Villarreal nagyon sok gólt rúg, a legutóbbi hat találkozóján 16-ot, míg az Almería ugyanennyin 3-at. És ha már szóbahoztuk, a találkozót az Clos Gómez vezeti, aki eddig 4 összecsapáson bíráskodott. Két 11-est ítélt, 23 sárgát és 2 pirosat osztott ki. Idén még egyik csapatnak sem fújt, a legtöbb lapot a Real Madrid–Deportivón szórta.
A Guru tippje: 3–0.

Barcelona–Recreativo
– Egymás elleni örökmérleg a Barcelona szempontjából:
6  5  1  0  15–1
– Egymás elleni örökmérleg a Barcelona szempontjából, a Barcelona pályaválasztása mellett:
 3  3  0  0 8–0
– Ebben a szezonban
A Barcelona otthon: 6  6  0  0  18–17
Az Almería idegenben: 6  1  1 4  4–4
Legutóbbi hat mérkőzés eredménye a Barcelona pályaválasztása mellett:
 3-0 (2006/07); 3-0 (2002/03); 2-0 (1978/79)
Aktuális sorozatok
- A Barcelona nem kevesebb, mint a legutóbbi 49(!!!) hazai mérkőzésén legalább egy gólt rúgott. Nem kapott még ki soha otthon a Recretől, sőt idén még senkitől. Tudom még fokozni. A legutóbbi 32 hazai meccsén még senki senki nem tudta a bajnokságban megverni a Barcat.
- A Recreativo nem nyert az utolsó 3 mérkőzésén idegenben.
Azt gondolom ezek az adatsorok, az ismereteink, a szivünk és az eszünk is azt mondja, hogy itt más eredmény nem születhet, vagy ha mégis, akkor az lesz a világ nyolcadik csodája. Rubinos Perez a nyugisabb játékvezetők közé tartozik. Eddig 23 sárgát osztott ki és 1 pirosat és 1 büntetőt. Idén egyik csapatnak sem veszített. Viszont azért érdekes, hogy amikor ő fújt (az eddigi ötből), eddig csak egy hazai csapat, a Villarreal a Murcia ellen tudott nyerni.
A Guru tippje: 3–1.

Sevilla–Mallorca
– Egymás elleni örökmérleg a Sevilla szempontjából:
36  13  14  9  50–38
– Egymás elleni örökmérleg a Sevilla szempontjából, a Sevilla pályaválasztása mellett:
 18  9  6  3  27–16
– Ebben a szezonban
A Sevilla otthon: 6  4  0  2  12–15
A Mallorca idegenben: 6  1  3  2  6–8
Legutóbbi hat mérkőzés eredménye a Sevilla pályaválasztása mellett:
 1-2 (2006/07); 1-1 (2005/06); 1-1 (2004/05); 3-0 (2003/04); 3-0 (2002/03); 2-2 (2001/02).
Aktuális sorozatok
- A Sevilla legutóbbi 11 hazai, összesen a 12. meccsén nem játszott döntetlent. Utóbbi két hazai meccsét megnyerte, ugyanakkor három mérkőzésta nem tudott nyerni odahaza a Mallorca ellen, sőt ha au idegenbeli találkozókat is ideszámítjuk, akkor négy meccs óta mindig a Mallorca örülhetett.
- A Mallorca viszont négy meccs óta nyeretlen, két utóbbi meccsét elveszítette.
Legnagyobb győzelmek, vereségek: Sevilla–Mallorca 3–0, (2004. február 8., legutóbb); Sevilla–Mallorca 0–4 (2000 május 7.)
A Mallorca csapatát úgy ismertük, aki idegenben nagyon szép eredményekre képes. Idén nem. És azt gondolom, hogy most sem. Nem meglepő az sem, hogy Sevillába is olyan bíró fog utazni, aki még egyik csapat mecssét sem vezette. Viszont Miguel Angel Ayza Gámez legutóbb 9 lapott adott a Zaragoza–Valladolid meccsen.
A Guru tippje: 3–1

Serie A

A Guru azt mondja, hogy a topligás bajnokságok közül az olasz az a bajnokság, amikor kulcsjátékosok teljesítménye dönti el a találkozókat. Nehéz előre tippelni, de azért megpróbáljuk.

Reggina–Fiorentina
– Egymás elleni örökmérleg a Reggina szempontjából:
10  0  4  6  10–20
– Egymás elleni örökmérleg a Reggina szempontjából, a Reggina pályaválasztása mellett:
 5  0  4  1 6–7
– Ebben a szezonban
A Reggina otthon: 6  1  2  3  5–5
A Fiorentina idegenben: 5  3  2  0  11–6
Legutóbbi öt mérkőzés eredménye a Reggina pályaválasztása mellett:
1-1 (2006/07); 1-1 (2005/06); 1-2 (2004/05); 1-1 (2003/04); 1-2 (2002/03).
Aktuális sorozatok
- A Fiorentina 8 meccs óta veretlen idegenben
- A Reggina 10 meccs óta, azaz gyakorlatilag még sosem verte meg a Fiorentinát.
Nehezen elképzelhető, hogy pont a nagy formában lévő (hacsak Frey nem úgy paskolja be labdát ahálóba, mint szerdán) Fiorentina ellen szerzi meg idei második hazai győzelmét a Calabriai alakulat. Ugyanakkor a döntelten sem elképzelhetetlen. Már csak azért sem elképzelhető, hogy a firenzei csapatból valószinű, hogy hiányozni fog Gamberini, Mutu, Liverani, Ujfalusi.
A Guru tippje: 1–2 de lehet, hogy 1–1

Genoa–AS Roma
– Egymás elleni örökmérleg a Genoa szempontjából:
82  29  21  32  82–110
– Egymás elleni örökmérleg a Genoa szempontjából, a Genoa pályaválasztása mellett:
 41  21  15  5  59–35
– Ebben a szezonban
A Genoa otthon: 6  2  3  1  9–9
A Roma idegenben: 6  4  2  0  14–12
Legutóbbi hat mérkőzés eredménye a Genoa pályaválasztása mellett:
 1-0 (1994/93); 2-0 (1993/94); 0-0 (1992/93); 1-1 (1991/92); 3-0 (1990/91); 0-2 (1990/91).
Aktuális sorozatok
- Az utolsó két meccsén megverte a Genoa a Rómát, sőt öt meccs óta veretlen vele szemben odahaza. Viszont Genovában 5 találkozó óta nem nyert a Genoa.
- Legutóbbi 13 összecsapásán és a legutóbbi 11 idegenbelin mindig lőtt legalább egy gólt a Róma. 5 találkozó óta nem találtak legyőzőre a Farkasok.
Legnagyobb győzelmek, vereségek: Genoa–Roma 3–0 (legutóbb 1990. szeptember 16.); Genoa–Roma 2–4 (1948. január 4.)
Totti nélkül is van élet Rómában. Ezúttal sem fog játszani és mivel a Genoa újonc létére nagyon jó odahaza és a statisztika azt sugallja, ezért…
A Guru tippje: 3–2

Lazio–Parma
– Egymás elleni örökmérleg a Lazio szempontjából:
42  13  16  13  45–41
– Egymás elleni örökmérleg a Lazio szempontjából, a Lazio pályaválasztása mellett:
 21  9  9  3  27–16
– Ebben a szezonban
A Lazio otthon: 6  1  2  3  5–6
A Parma idegenben: 5  0  2  3  2–3
Legutóbbi hat mérkőzés eredménye a Lazio pályaválasztása mellett:
 0-0 (2006/07); 1-0 (2005/06); 2-0 (2004/05); 2-3 (2003/04); 0-0 (2002/03); 0-0 (2001/02).
Aktuális sorozatok
- A Lazio utóbbi két hazai meccsén nem talált a kapuba, legutóbbi három hazai meccsét elbukta, viszont a Parmával szemben három hazai meccs óta veretlen.
- A Parma utóbbi három Serie A-s meccsén döntetlent játszott, ezzel együtt immár négy meccs óta veretlen.
Legnagyobb győzelmek, vereségek: Lazio–Parma 5–2 (1992. október 4.); Lazio–Parma 2–3 (2003. szeptember 21.)
A Lazio Mudingayi, Behrami, Cribari, Mutarelli és Zauri nélkül fog felállni, sőt még Pandev játéka is kérdéses. A vendégeknél Coly, Morfeo, Budan és Rossi fog biztosan hiányozni.
A Guru tippje: 1–1

7 komment

Címkék: olasz német spanyol angol sportfogadás üveggömb szakértelem több mint foci

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr22240264

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tb 2007.11.24. 17:26:51

vajon mennyire számít egy 1993 meccs eredménye a mostani meccs megtippelésében, vagy hogy a Newcastle '34-ben jól elverte a Liverpoolt?
A Simon Tibi Alapítvány érdekében pár dolgot javasolnék: ne ti találjatok és adjátok a gurunak a meccseket, hanem ő válasszon ki annyit amennyit (a legjobban tippelhetőket) ez növeli a hatékonyságot, javaslom, hogy az oddsokat is vegye figyelembe, ez a legfontosabb, nagyon kevés a profithoz az, hogy elég jó százalékkal talál el meccseket, ha az odds sokkal kisebb, mint amit megér (=drágább a tipp), továbbá gyorsan felejtsétek el a 12-es kötést, mert szegény gyerekek életük végéig várhatnák a pénzt, elég kicsi az esély, hogy (akármekkora guru) 12 meccset eltaláljon 12-ből (persze lehet, de erre nem igen lehet alapozni), inkább szólóban vagy max. 2es kötésekkel próbálkozzatok, ha jók a tippek belátható időn belül jön a pénz is

segítő szándékkal írtam ezeket, sok sikert kívánok amúgy, ha ukrán kurvákra költenétek a pénzt akkor is, de így főleg!

Titi120 2007.11.24. 18:04:29

Komoly, hogy 12-es kötésben nyomatjátok ? :o)
Tétről lehet érdeklődeni ?

sirdond 2007.11.24. 20:46:57

12es kötésben összejöhet már elég jó odds :D
egy ezres is bőven elég :)

amúgy tényleg egyben rakjátok meg a a 12 meccset?

Hempli 2007.11.24. 23:40:17

oddsokat, meg eredot beirhatnatok, meg hogy pontosan mit tesztek... pontos vegeredmenyt, vagy 1X2?

mikroba 2007.11.25. 09:29:13

nagyon nehéz 12 meccset eltalálni,szerintem is csak kettesével,hármassával kellene tenni.

zsom · http://www.focitipp.com 2007.11.26. 08:26:59

Nem spammelni akarok, csak egy kis gyakorlási lehetőségre hívnám fől a figyelmeteket!

Az oldalamon ki lehet próbálni mennyire ügyesen tudnál tippelni (persze pénz és így nyeremény nélkül). Valódi oddsokkal dolgozok, amik az egyik netes fogadó irodától jön.

Link a nevem mellett.

drani 2007.11.27. 09:20:13

double chance-et nyomjatok inkább, mert így soha nem fogtok nyerni. akkor már totózhatnátok is
süti beállítások módosítása