Mai anyagunk egy kegyetlen világba kalauzolja el olvasóinkat. Polgárháborúk, forradalmak, éhezés, népírtás, diktátorok, kizsákmányolás, sivatag, dzsungel, vadállatok. Ja és futball. Méghozzá a javából. Mindez fellelhető a világ legsötétebb kontinensén. Véleményünkön a magyar focitársadalom legékesebb és egyben legmeghatóbb szónoka sem tud változtatni, aki azt találta mondani, hogy ezek a srácok épphogy lejöttek a fáról, érthetetlen miért akarnak a sörligában vitézkedni. Pedig valamivel jobban lázba hoz minket a nemsokára kezdődő afrikai kontinensviadal, mint kis hazánk icike-picike (hogy cukin fejezzük ki magunkat) bajnoksága. Ami nem is csoda, hiszen a 20 év alatt annyit változott a világ, hogy a Sevilla, Chelsea, Barcelona szintű csapatok kényszerülnek lemondani kulcsjátékosaikról holmi törzsi focizgatás miatt. Pedig ha a „bajszos fiatalító” válogathatna ilyen komoly csapatok kezdőjátékosaiból, talán nem tömnek ki minket Kisinyovban annyira.

Valahogyan úgy kezdődött a dolog, hogy Zaire bemutatkozott a világbajnokságon és mindenki kíváncsian várta, hogy mit mutatnak majd. Persze nem vártunk tőlük semmi egetrengettő dolgot és nem is kellett csalódnunk, hiszen egy igazán szerethető és aranyos (magyarán:cuki) csapatról volt szó, amelyik szabályismeretek terén nehézségekkel küszködött.

Mi ezt teljesen megértjük, hiszen szerintünk Torghelle Sanyinak is több évig kellett magyarázni a les fogalmát, nekik meg a labdával és a kapukkal való ismerkedés nyilvánvalóan elsőbbrendű volt a felkészülési időszakban. Egyébként teljesen jogosnak érezzük a zairei srácok szerepeltetését, ha ez a szerencsétlenkedés kellett ahhoz, hogy a világ megismerhessen egy nevet: Roger Milláét.

A szelídíthetetlen oroszlánok legnagyobbja, aki 30 évesen szerepelt először világbajnokságon, de ez sem akadályozta meg abban, hogy még 12 év múlva is betaláljon a futball legnagyobb ünnepén. Persze a legemlékezetesebb seregszemléje az olaszországi volt, amikor a kameruni államfő telefonhívásának engedelmeskedve visszatért a válogatott keretébe, s ha már így adódott, akkor megtréfálta a kapusok legnagyobb mókamesterét:

Szeretjük Higuita kapust, mert a világ egyik legbátrabb és legszebb védését mutatta be. Ráadásul abban az évben, amikor a legjobb európai játékosnak járó aranylabdát először kapta meg afrikai játékos. A „Szőke Sziklával” ellentétben, nagyon örülünk, hogy ő lemászott a fáról, hiszen rengeteg kellemes percet okozott a Milan szurkolóinak.

Ráadásul, ha ezt egy argentin srác csinálja, akkor már jönne is a Maradonához való hasonlítgatás, meg a szöveg, a világ legnagyobb játékosáról. Pedig a libériai ezen túl is alkotott rendesen és talán a következő videót látva már senki nem sopánkodik az aranylabdáján.

Mindezt abban az időben, amikor már érlelődött az elmúlt 20 év legnagyobb magyar sikere, hiszen Hrutka "Rudi" János is mehetett a „zolimpiára”. Sajnos (vagy szerencsére) ott indultak nálunk nagyobb nevű és jobb csapatok is, de a végső győztes – mindenki nagy meglepetésére - egyenesen a majomkenyérfa tetejéről, a magasból érkezett. Úgy hívták országukat, hogy Nigéria és egy kincsesbánya ez most számunkra, mert innen lehet szemezgetni focistának látszó embert bőven. Maradjunk is még egy kicsit a George névnél…

…és tegyünk elé egy viccesen (vagy inkább cukin) hangzó szót: Finidi. Bár tudjuk, hogy a Fradi is bejutott abba a BL sorozatba, amelyben az Ajax lett a végső győztes döntőt játszott, valószínűleg nem kizárólag az jelentette a különbséget a két csapat között, hogy Finidi egyenesen a fáról jött, Vincze Ottó meg a Népligetből. Azonban nyilván ennek is lehetett némi köze a mutatott játékhoz és a teljesítményhez. Viszont mi lelőttük a poént, már megemlítettük az olimpiát és Nigériát, így mindenki tudja, hogy az evolúció következő lépcsőfoka nem más, mint Gera Zoli.

Vagyis valamikori csapattársa Nwanko Kanu, aki talán már csak egy kisebb fáról ereszkedett alá, mert a futballjának egyik pozitív tulajdonsága egyértelműen a mosolya, pedig szerintünk nem valami jóképű ember, de ezt esetleg hölgyolvasóink jobban meg tudják ítélni. Ettől függetlenület az ő karrierje is az Ajaxból indult, de az ötkarikás játékokon teljesedett ki. Ahol egy csapatban játszhatott az afrikai futball egyik legnagyobb zsenijével, aki nem más, mint Jay-Jay Okocha (török nevén:Muhammed Yavuz).

Nem tudjuk, hogy mi lett volna belőle, ha egyből focipályára születik, de az biztos, hogy hihetetlen technikai repertoárral és lövőerővel volt felszerelve. Egyike volt a legnagyobb játékosoknak és nem cseréltünk volna a frankfurti szurkolókkal, amikor Dombi Tibi próbálta meg elfeledtetni velük az isteni Augustine-t és derék német polgároknak kellett szembesülni a mai magyar valósággal. Mintha a vonal melletti játékukban lenne némi eltérés, bár lehet, hogy ezt csak mi gondoljuk így:

Nagyjából ennyi is lenne ez az erősen szubjektív lista, amely a közelmúlt néhány afrikai sztárját szerette volna bemutatni, hogy irigyelhessük a fekete kontinens szurkolóit, akik a fent említett uraknak szurkolhattak. Ráadásul lehet mondani, hogy néha bele is sárgulunk a gondolatba, hogy nekünk Tőzsér és Vadócz jutott, miközben a világ labdarúgásában Essien, Drogba, Eto'o, Kanouté és Adebayor diktálják a tempót. Lehet, hogy edzőtáborba kellene küldeni a mi válogatott fiainkat is. Az mindegy, hova, csak legyenek fák. Jó magasak. Persze van rá esély, hogy a mi sztárjainknak gondot okozna a lemászás, de mi nem féltjük őket, mert bármikor képesek egy hatalmas pofára esést produkálni... 

 Most kérünk elnézést Mészöly Kálmántól, Várhidi Pétertől, a jelen és a múlt aranylábú válogatott reménységeitől és mindenkitől, akit megbántottunk. Vagy csak úgy érzi, hogy megbántottuk. Tudjuk nagyon jól, hogy a nevesített urak nélkül nagyon sok, cukinak nem nevezhető élménnyel szegényebbek lennénk és különben is: milyen dolog már az, hogy Eto'o befért a Barcelonába, Vincze Ottó meg nem a Barcelona B-be. Na mindegy, mert este úgyis megtanítjuk a görögöket kesztyűbe dudálni. Vagy nem. De akkor megnézzük az utolsó videót és egyből jobban alszunk.