Úgy huppantunk le tegnap este a kanapéra, hogy pont leszarjuk, ha csak egy csapat lesz a Serie A 11. fordulójában, amelyik nyerni tud otthon, végül úgy alakult, hogy már azt sem bántuk annyira, hogy nem négy vendéggyőzelem született. A látszat azonban némileg csalóka, hiszen több olyan hazai csapat is volt, akik nem bánták annyira, hogy legalább egy pont összejött. Az oké, hogy kikapni otthon mindig extraszar, a Milan meg durván leégette magát (minket még jobban, köszi, srácok) és a Napoli szurkolói sem vastapssal kísérték az öltözőbe a csapatukat a tökutolsó ellen kínkeservesen kiharcolt iksz után, de a döntetlenek jó része után a hazai csapatok sem zokogták át az éjszakát. Gyalázatosan szar meccsek mellett hihetetlen izgalmas, végjátékban eldőlő és megforduló összecsapások, és persze a nemzet legnagyobb eseménye, a Derby d’Italia – ez volt a Serie A 11. fordulója.

Szögezzük le, pontot szerzett a Juve, de tegyük egyből hozzá azt is, hogy egy nálánál erősebb ellenfél ellen. Az Inter ugyanis pillanatnyilag egyszerűen jobb csapat. Ha végigfutunk a két csapat összeállításán, szinte nincs olyan poszt, ahol a zebrák játékosa ellenfele fölé nőtt volna, ráadásul minden korábbinál jobban látszott a Juventus legnagyobb hendikepje, miszerint nincs a középpályán hatékonyan passzoló játékosa. Palladino nem ügyetlen, de egy Inter ellen ő nagyon kevés, C. Zanetti és Nocerino felfele irányuló passzait kacagva nyelte le Cambiasso (a mezőny egyik legjobbja), Nedved pedig kifejezetten haszontalannak bizonyult, bár írjuk a javára, hogy azért lerúgta az őt lejátszó szülinapost, Figót. A legnagyobb különbség mégsem itt található a két csapat között, hanem a védelmekben: Samuel és Cordoba szinte hibátlanul tette a dolgát, Treze levegőt sem kapott a 90 perc során, míg a másik oldalon Chiellini (az megvan, hogy mennyire hajaz Vanczákra?) még csak hagyján, de Legrottaglie utoljára a Chievóban játszott jól és egyébként is kicsit olyan, mint egy magyar védő: hozza a rutinmunkát, de bármikor benne van egy mérkőzést eldöntő baki. Számláján tegnap egy gól és két hihetetlen helyzet (egyszer Buffon, egyszer visszaérve ő maga mentett), egyébként sem voltunk biztosak benne, hogy pont az Inter ellen kell Ranierinek ezt a 25 méterre a kaputól lesre állítunk nevezetű orosz rulettet játszani főleg úgy, hogy 5 golyó van a tárban. Az Inter a középpályán kiharcolt fölényét (Cambiasso tökéletes szűrőmunkája mellett) Maicon folyamatos jelenlétének köszönhette, nagy szerencséje a zebráknak, hogy az egyébként remek Cesar nem fogott ki nagy napot.
Nem mondunk nagyot, az ilyen meccseken hihetetlenül fontos, hogy ki szerzi az első gólt. Cruz (gyönyörűen csinálta, adjuk meg) találata után az Inter egy kicsit túl is biztosította magát, hiszen a Juve támadásaiban nem volt annyi ötlet, hogy érdemben veszélyeztessék Julio Cesar kapuját, ennek ellenére Cambiasso akár el is dönthette volna a meccset, ha nem lesről pofozza be a Buffonról kipattanó szabadrúgást. A második félidő elején a Juve megpróbálta felpörgetni a tempót, de a gól egyáltalán nem volt benne a játékukban, a cserékig a legnagyobb helyzetük az első félidőben Del Piero által a rövidre csavart szabadrúgás volt (ám ha mi, söcivel a kezünkben, a kutya fülét vakargatva tudtuk, hogy ez következik beadás helyett, akkor kár lett volna arra számítanunk, hogy Julio Cesar benézi). A két csere azonban nagyot lökött a Juve játékán. Iaquinta úgy vetetette a csatába magát, hogy az első sorokban ülő nézők megijedtek, majd Camoranesi beállásával a fent említett torinói rákfene is megoldást nyert, innentől kezdve pedig igazi rangadóvá nemesült a meccs. A zebrák feljebb jöttek, több veszélyes támadást is vezettek, miközben az Inter elszórakozta a bőven ölükbe hulló kontralehetőségeket, aztán bő negyedórával a vége előtt egy gyönyörű Juve-támadás után összejött az egyenlítés is. Az ismétlésekből látszik, hogy Julio Cesart centik választották el tőle, hogy bemutassa a szezon védését, a Samuel lábán felpördülő labdába ugyanis hatalmas bravúrral bele tudott érni, de Camoranesi lövése elég erős volt ahhoz, hogy így is bemenjen. Így lett tehát döntetlen a két év után megrendezésre kerülő Derby d’Italia egy olyan meccsen, ahol mindkét félnek fontosabb volt, hogy ne kapjon ki, mint hogy győzzön, de ahogy a bevezetőben is említettük, most bizony a Juve boldogabb a megszerzett ponttal. (Juventus-Inter 1-1)

A Milan cserben hagyott minket, pedig minden bizalmunkat egy nagy Torino-verésbe helyeztük. Hogy ebből nem lett semmi és a hazaiak tovább mélyítették maguk alatt a pöcegödröt, azért elsősorban a parádés védések egész sorát bemutató Sereni, valamint természetesen Gilardino hibáztatható, aki kétszer is csak a kapussal állt szemben, Inzaghi pedig megismételte a BL-döntőben a második gól előtti támadást, csak most oldalhálót talált a kapu helyett. (Milan-Torino 0-0) A Lazio és a Fiorentina mézédes altatódallal kápráztatta el a temetőjárástól amúgy is kábult olaszfoci-rajongókat. Az elképesztően gyenge színvonalú meccset Ballotta kapitális hibája döntötte el, aki egy (egyébként szarul) hazafejelt labda után cammogva indult el, majd a szögletet megakadályozandó egy párducvetődéssel bent is tartotta a labdát, Pazzini meg köszönte szépen, nyomott egy barackot a kapus kopaszodó üstökére és megnyerte a meccset a liláknak, akik így a forduló nyerteseivé léptek elő. De ha már ilyen hülye gól, akkor már miért nem ilyen? (Lazio-Fiorentina 0-1)

A Romának közben annyira megtetszett az idén a Milan védjegyének számító forgatókönyv, hogy elhatározták, ők is kipróbálják, milyen érzés agyonnyert meccseket döntetlenre adni. Ehhez remek partnernek bizonyult Vannucchi, aki hihetetlen nagy góllal hozta vissza a meccsbe a két gombóccal a torkukban pihenni térő hazaiakat, majd a takaréklángot feljebb kapcsolni képtelen farkasok ellen a hajrában az egyenlítés is összejött. Mancini meg hiába jó és hasznos, egy nagyképű paraszt. (Empoli-Roma 2-2) A Reggina a lefújás pillanatáig vezetni tudott Nápolyban, ekkor azonban érkezett Lavezzi és legalább az egyik pontot megmentette csapatának. A gól akár a győzelmet is jelenthette volna, de Campagnolo kipiszkálta Calaio büntetőjét, szinte tökéletes bemutatkozáshoz segítve csapata kispadján Ulivierit. (Napoli-Reggina 1-1)

Végre egy csapat, amelybe nemhiába vetettük bizalmunkat, a Siena ugyanis elhozott egy pontot Pármából. Na, ez sem sokon múlott, hiszen az egyenlítés itt is a lefújás előtti pillanatokban született, miután a szülővárosa ellen gólt szerző Corradi találatát De Ceglie kiegyenlítette, majd 10 perccel a vége előtt megint a Parma került előnybe. A sienai egy pontot egy megpattanó lövés biztosította be a 89. percben. (Parma-Siena 2-2) Nem sikerült a Livornónak meglovagolnia a múlt fordulóban idegenben elért első győzelme utáni eufóriát, bár az Udinese ellen a hazai egy pont sem tűnik rossznak. A tudósítások szerint a meccs viszont kifejezetten rossznak tűnt. (Livorno-Udinese 0-0) Azon már meg sem lepődünk, hogy a Sampdoria a múlt heti égés után szétbombázta a legutóbb ígéretes pontot szerző Cagliarit Szardínián. Az első forduló óta idegenben gólképtelen genovaiak az első félidő utolsó negyedórájában háromszor is beköszöntek, majd hiába kerültek a hajrára emberhátrányba, a hazaiaknak a szépítés sem jött össze. (Cagliari-Sampdoria 0-3)

Ez egy ilyen forduló volt… Doni ugyanis fogta magát és kihagyott egy tizenegyest a Catania vendégeként győző Atalantában. Mázli, hogy a kivételesen két csatárral felálló bergamóiaknál az eltiltott Zampagna helyén játszó Langella kétszer is beköszönt, így még az sem jött össze, hogy ha Spinesi fel is támad, akkor is iksz lesz. Emberünk ugyanis gólt lőtt, de iksz nem lett, az Atalanta elvitte mindhárom pontot. (Catania-Atalanta 1-2) Valami hihetetlen meccset játszott egymással a Genoa és a Palermo. A 8. percben a vendégek szereztek vezetést, majd hátradőltek és nézték, ahogy kapusuk, Jimmy Fontana egyenként kivédi az összes Genoa-csatár szemét. Aztán a második félidőben Leon rájött, hogy Fontana csak a gólt nem tudja védeni és egy olyan szabadrúgást tekert a rövid felsőbe, ami akkor is gól, ha a vicces arcú portás egész családja a kapuban dzsemborizik. De nem volt ám vége, egy megpattanó lövéssel már a hazaiaknál volt az előny, a pontrúgásokkal igen rossz viszonyban lévő genovai védők azonban ismét egyenlítéshez segítették a rózsaszíneket. Nem volt már hátra 10 perc sem, amikor Borriello révén úgy tűnt, hazai siker születik, de valahogy egy jó meccsnek még a leggyalázatosabb fordulóban is lennie kell, így a 91. percben Amauri (természetesen egy pontrúgás után) megint egyenlíteni tudott. (Genoa-Palermo 3-3)

Itt az összes gól: