Általános töketlenség szakadt a Bundesligára, a csapatok fele képtelen volt betalálni, szinte Olaszországban éreztük magunkat. A HSV egyetlen csapatként idegenben is be tudta gyűjteni a három egységet, remekül használták ki, hogy két döntetlent hoztak a Ruhr-vidéki derbik. A Cottbus történelmire nyújtotta nyeretlenségét, még tovább képes fiatalodni a VfB, a magyarok ezúttal nem emelkedtek ki az ónos szürkeségbe burkolt pályákról.

Hűtlenségünk visszaszállt fejünkre, így most nem tudunk mi bezzeg megmondtuk, mi bezzeg kitartottunk melldöngetve hozsannázni, és persze egyébként sem tennénk. Viszont egy krigli habzó sörrel svábország felé fordulva adózzunk elismeréssel az ifjoncoknak. A VfB az utolsó 15 tétmeccséből tízet elvesztett, rogyásig vannak sérültekkel, eltiltottal. A védelemben emiatt most mutatkozott be a 21 éves Marco Pischorn, de az a vicces, hogy Tasci és Beck még nála is fiatalabbak. Julian Fischer szintén most debütált a Bundesligában, minekután Hilbert olyan szerencsétlenül ütközött Kiesslinggel, hogy beszakadt a bokaszalagja. Nem csoda, hogy az első félidőben az ellentől beszarva jobbára a saját térfelükön idéztek, de később egyre több lehetőségük adódott és tumultuózus jelenetek után Beck góljával otthon tartották a három pontot. Így a szezon harmadánál még ne kezdjük el őket temetni, ha emlékeznek a Hannover tavalyi produkciójára, még a BL-ről is álmodozhatnak, de bizonyára örülni fognak az UEFA-nak is. Egy kérdés azonban nem hagy nyugodni. Jó edző ez a Veh?

 

Tükörsima fél óra után kialakult a végeredmény, hiszen Pajáék nem akartak, Bechmannék meg nem tudtak változtatni. Ezzel a berliniek befejezettnek nyilvánították négy meccsből álló vesszőfutásukat, és a szezon hátralévő részét már a kézmeleg középmezőnyben töltik. A Bochum meg ötödik idegenbeli meccsén zakózott le, és az elmúlt két hónapban két pontot szerzett. Mondjuk, hülyén is festettek a dobogón (még nekünk is feltűnt), a szezon végén az lehet a mázlijuk, hogy több a szar csapat, mint a kiesőhely.

 

Na, ez egy nagyon komoly kis meccs volt, és még véletlen passzolt is a beharangozóhoz. Az elején jöttek a kékek, mint anno a csehszlovákok, de csak amíg az uruguayi Grossmüller fel nem tekerte a vezetést léc alá, és bár nem mondjuk, hogy Wiese napba nézett, de Király fogta volna. Aztán átvette az irányítást Diegó és jobbra-balra dobálta a labdákat kétlábbal, bár mint később kiderült, az egy ponttal felérő beadást Naldot fejére (másik három zöldmezes is befejelhette volna) Tosics követte el. A gelsenkircheniek a második félidőben már nem erőlették annyira a dolgot, a Bréma többször is megnyerhette volna a meccset, mondjuk nem akkor, mikor Rafinha meg Asamoah a kapufát találták el, hanem mikor Almeida löketét védte Neuer, meg amikor Sanogo öt lépésről képtelen volt eltalálni az üres kaput. Összességében jól van ez így, bár a Bréma szemre tetszetősebben tette-vette, a kékek jó szokásukhoz híven inkább rakkoltak.

 

Jóslatunkkal ellentétben nem a lendület, hanem az egyre inkább csapattá alakuló Magath falka diadalmaskodott. Egyelőre nem volt időnk kideríteni, milyen összefüggés áll fenn Hariszteasz és a Wolfsburg között, de gyanús, roppant gyanús. A görög már a meccs elején megpróbálta bevenni Blazek kapuját, és még a szünet előtt realizálta is szándékait, ré néhány perccel Grafite megduplázta eddigi góljai számát, és ezzel le is főtt a meccs. Misimovicstól csak szépítésre futotta, mert a végén Dejagah megadta a kegyelemdöfést, ami miatt óvást jelentünk be, nekünk mindenki váltig állította, nem játszik majd.

 

Nem mondhatja senki, hogy Prasnikar nem tesz meg mindent az első győzelem betakarítására, most is három csatárnak mondott játékossal vette fel e küzdelmet a Cottbus, ellenben Piplica már nem lehetett ott 247. Energie meccsén. Az első húsz perc viharosabb eseményei után fokozatosan ellaposodott a mérkőzés, amit Kamper készült kirángatni az unalom mocsarából egy irtózatos lökettel, és egész a ráadás második percéig sikerült is neki, mikor Sörensen fejese meghozta az egyenlítést a Cottbusnak, ez volt egyébként első szezonbeli találatuk idegenben. Ezzel egyik szemük nevethet, a másik viszont be is dagadhat a zokogástól, ez volt a tizennegyedik meccsük győzelem nélkül – negatív rekord a klub történetében. Itt ugyan még nem tart az Arminia, de hat meccse ők sem nyertek, lassan de biztosan süllyednek a kiesőzóna felé.

 

Ha a múlt forduló után azt hangoztattuk, hogy a KSC annak örülhet, hogy vereség nélkül megúszta szezonbeli leggyengébb produkcióját, ez most hatványozottan igaz. Pedig nem lett volna óriás ördöngösség felkészülni a Rostockból, hatodik meccsükön ugyan az a kezdőcsapat, még a sérüléséből visszatérő Stefan Beinlich is a padon ragadt. A KSC kezdőjében Ede ezúttal Carnellnek szavazott bizalmat, hadd legyen lendületes az a balszárny. Nem lett. 180 perce gólképtelenek Hajnalék, igaz, nem is kaptak ez idő alatt, amiért ezúttal Millert illeti a dicséret, Hahnge és Kern löketeinél kellett kapaszkodnia, a túloldalon Porcello, Carnell és Wachter jeleskedett helyzettékozlásban.

 

Jaj, de nagyon fárasztó volt ez a belgrádi út, nyöszörgött játékos – szakvezetés kéz a kézben, fel is forgatták a csapatot rendesen. Altintop, Lahm és Ribéry is kikerült a csapatból, de a franciával együtt a lendület és a kreativitás szikrája is elveszni látszik. Két hónap után tért vissza Sosa, mi is inkább hallgatunk mutatott játéka kapcsán és Schweini sem akarta mindenáron bizonyítani, hogy helye van a kezdőben. Viszont beérni látszik véget nem érő károgásunk Doll kapcsán, legalább is abból a szempontból, hogy végre kiverte megrögzött butaságát a fejéből, és 4-1-4-1 hadrendbe állította csapatát, a Buckley, Valdez, Tinga háromszög megszállta a pálya közepét (ahol lyukasak szoktak lenni), lobogott a szemükben a tűz, kúsztak-másztak és mindenki nagyon meg akarta mutatni a Bayern, azon belül is Hitzfeld ellen, ami végül egy pontra vezetett. Toni ezúttal puhább volt, mint egy vájdling keltészta, Miro is csak alkalomszerűen riogatott, még Demichelis jutott legközelebb az igazsághoz, midőn megdöngette a kapufát.

 

A HSV a forduló nagy nyertese, mondjuk ki is érdemelték, utolsó kilenc meccsükből nyolcat nyertek, és pontelőnnyel őrzik második helyüket, lőtávolban a Bayern mögött. A belga válogatott Kompany nagyon ott van a héten, Bergenben és Duisburgban is az ő találatával triumfált az északi gárda, pedig van der Vaart, Nigel de Jong, Guerrero, Sorin és Fillinger sem volt ott a kezdőben. A túloldalon Ishiaku, Weber és Grlic maradt távol, Ailton viszont játszhatott volna, de Bommernek távolról sem szíve csücske, magára vessen az utolsó előtt helyen.

 

Nem akar összejönni Funkel mester századik Bundesliga sikere, bár azt is annak könyvelhette el, hogy sikerült csapatát talpra állítani a múlt heti ordas pofon után. A hazaiak összjátéka azonban továbbra is akadozik, jobbára csak átlövésekből (Amanatidisz, Inamoto, Meier) tudtak veszélyeztetni, a Hannover meg leginkább sehogy. Huszti általában próbálta gyorsítani a játékot, de ebben csak Rosenthal volt partner, a többiek szeme előtt inkább a két hónapja tartó idegenbeli veretlenség megőrzése lebegett. Mindkét csapat a középmezőnyben tanyázik, sőt, Husztiék vezetik azt, de most egy rázósabb szériájuk következik (Schalke, Werder, BVB, Hertha).