A Championship 10. fordulójának mérkőzéseiről szóló beszámoló egy kicsit különleges és az átlagosnál valamivel hosszabb lesz, mivel hála a nemzetközi korporációs divatnak, a sporthétvégének, a forduló egyik találkozóját a helyszínen élőben tekintettem meg. (Ráadásul még ROOnaldóba is belebotlottam, de erről majd később!) A hétvégén Londonban csak két Championship-mérkőzést rendeztek (C. Palace – Hull és Charlton – Barnsley), így nem volt kérdés melyikre váltok majd jegyet, mivel a Crystal Palace-hoz egyrészt még régről gyengéd szálak fűznek, másrészt életem első angol stadionélménye is a Selhurst Parkhoz kötődik.

A jegyvásárlás külön speciális izgalmat tartogatott, ugyanis régi gyerekkori álmomat valósíthattam meg azzal, hogy az első sorba foglaltam jegyet nagyjából a lelátónak azon a részén, ahol Cantona hírhedt kung-fu rúgásával terített le egy Palace-szurkert 1995 januárjában. Ilyen veszély most nem fenyegetett, tekintettel többek között arra is, hogy a Tigrisek elleni meccset a klub családi meccsnek nyilvánította, így az összecsapás előtt a stadion körül a verőfényes napsütésben gólyalábasok, hullahopp-karikások és pompomgörl tánccsoport szórakoztatta a piros-kék színűre festett arcú gyerekeket. Ja, és a programfüzet még mindig 3 font, csakúgy, mint a meccs előtt a furgon ablakából vásárolt obligát cheeseburger with onions.

Crystal Palace - Hull City

Amióta először voltam életemben focimeccsen, és kisgyerekként izgatottan rohantam fel a lépcsőkön, hogy mindenkinél előbb pillanthassam meg a pályát, azóta ugyanezt az izgalmat élem át minden egyes alkalommal. Sajnos a Selhurst Parkban nem kell lépcsőkön felfelé szaladni, de így is semmihez sem hasonlítható csodálatos élmény volt, amikor az első sorba érve orromba kúszott a frissen nyírt gyep illata.

A mérkőzés (amely azért is különleges volt, mert Peter Taylor a Hull City menedzsere volt korábban és a Palace-nál két korábbi Hull játékos is szerepel, Leon Cort és Stuart Green) első félidejében a jól szervezett Hull teljesen lefocizta a Sasokat a pályáról és főleg a jobb szélen szerveződő támadásaikkal állandó nyomás alatt tartották a Palace argentin kapusának, Julian Speroninak a kapuját. Jay-Jay Okocha ugyan sérülés miatt negyedóra elteltével elhagyta a pályát, de ez mit sem változtatott a Tigrisek formás és nagyrészt veszélyes támadásain, amelyekben általában Dean Marney, David Livermore, Bryan Hughes, Richard Garcia, Henrik Pedersen és a veterán Dean Windass játszották a főszerepet, megtámogatva a walesi válogatott jobbhátvéddel, a karaketeres arcélű Sam Ricketts-szel. Talán ha nem Julian Speroni áll a Sasok kapujában, a Tigrisek többgólos előnnyel mehettek volna az öltözőbe.

A második félidőben mintha egy kicsit összekapták volna magukat a hazaiak, de a veszélyesebb támadásokat továbbra is a vendégek vezették. Minden tiszteletünk Dean Windassé, aki nemcsakhogy nagyszerű tankszerű csatár, hanem a támadásszervezésből is kiveszi a részét, öles és hajszálpontos keresztlabdákkal mozgatva társait. A hazai szurkerek nagy tapsa közepette hagyta el a pályát, amikor a meccs utolsó húsz percéhez érve lecserélte őt Brown mester. Miután Julian Speroni egy újabb nagy bravúrral a levegőben úszva tolta fölé Bryan Hughes balról megeresztett löketét, a Palace szinte a semmiből szerezte meg a vezetést: a mezőnyben teljesen észrevétlen Paul Dickov helyére beállt Clinton Morrison lódult meg középen a 80. percben és játszotta ki balszélre a labdát, ahol a fiatal szélső, Dave Martin (akinek addig a pillanatig a meccsen egyetlen értékelhető megmozdulása sem volt) remek beadását csúsztatta James Scowcroft a bal alsóba: 1-0!

A Palace játékosok és szurkerek öröme azonban nem tartott sokáig, mivel a meccs utolsó percében egy szögletet követően a Hull középhátvédje, Michael Turner a tizenhatoson belül összecsuklott. Az erősen vitatható tizenegyesből a Spurs nevelés, Dean Marney magabiztosan egyenlített.

A kamu tizenegyes ellenére egyértelmű, hogy a Tigrisek a meccsen mutatott játékuk alapján legalább az egy pontra jogosan tartottak igényt. A meccs lefújását követően a Palace szurkolói kórusban fújoltak, amiben be kell látni, hogy igazuk is volt. A Palace szombati játékát látva nehéz elképzelni, hogy a klub három éve még a Premiershipben szerepelt, két éve pedig bejutott a rájátszásba. A játékosok azonban teljesen kicserélődtek azóta és ez a csapat már Peter Taylor csapata. Sajnos. Azért a meccs után és a városba való visszaindulás előtt a helyi focikocsmában megivott két pájnt visszahozta az ember jókedvét.

Hétfőn délután aztán jött a hír: Simon Jordan megvált a menedzsertől. Goodbye Mr Taylor! Most már biztos, hogy a már meghirdetett novemberben esedékes szurkolói ankéton Peter Taylor nem, csak a Palace korábbi legendás középpályása, John Salako lesz jelen. Amitől viszont nagyon félünk, hogy SJ elkapkodja majd a döntést és a hétéves klubelnöki időszaka alatt az ötödik általa eltávolított menedzser helyére haverját, nagypofájú Warnockot nevezi ki (Warnock egyébként hivatalos volt Simon Jordan 40. születésnapi partijára két héttel ezelőtt). A következő nevek merültek fel a szurkolók körében, mint lehetséges utódok: Paul Jewell (ex-Wigan), Mike Newell (ex-Luton), Glenn Hoddle (ex-England, ex-Southampton, ex-Spurs és ex-Wolves), valamint aki a legesélyesebb mind közül, az imént említett Neil Warnock (ex-Sheffield United). Az ember csak reménykedhet, hogy SJ olyan menedzsert fog végül kinevezni, aki visszahozza a reményt és főleg a jó futballt a Selhurst Parkba.

Miután életem első hús-vér Vas szurkolóját pillantottam meg szombat délben a Covent Gardenen található Punch & Judy emeleti teraszáról, biztos voltam benne, hogy ez egy jó jel. De miután észrevettem nem sok idő elteltével azt is, hogy egy túlsúlyos VLE*-ről van szó, aki 80 év körüli töpörödött, görbe hátú szüleibe kapaszkodik, már rögtön arra gondoltam: ez nem is annyira jó jel (főleg, hogy a Victoria pályaudvaron egy egészséges, izmos, hatalmas méretű Watford-szurkerbe is botlottam később). Hát ez a második sejtelmem igazolódott be, a Vas nem szolgáltatta a forduló meglepetését. A Watford, akiknél a szeptember hónap játékosa címet James Beattie orra elől elhódító Darius Henderson ismét betalált (természetesen estében és három méterről), már 4 ponttal vezet. Priskin Tamás végül beverekedte magát elszánt edzésmunkával a csapatba: a 82. percben váltotta a szintén gólt szerző Marlon Kinget. Hajrá Vas! Scunthorpe 1 Watford 3 

* a Világ Legszánalmasabb Embere (Nick Hornby: Pop, csajok, satöbbi)

Brian Glanville, a futballszakírók doyenje (aki 1954 óta minden világbajnokságról tudósított és akinek a World Soccerben állandó rovata van) írta a meccsről tudósítva a The Sunday Times sportoldalain, hogy a futball nem egy logikus játék, és semmi logika nem volt annak a meccsnek a végeredményét illetően sem, ahol a Barnsley vendégszerepelt a Valleyben. A Barnsley a végig fölényben játszó Charlton (akik a kínai Zheng Zhi jóvoltából a 82. percben eggyel mentek) ellen a 90. percben egyenlített (a dán Kim Christensen bombázott közelről a hálóba egy lepattanót), sőt McCann révén még a győzelmet is megszerezhette volna a ráadás perceiben. Mindenesetre a Korcsok továbbra is tartják magukat, Big Steve nélkül is, és a Charlton otthonában is. Charlton 1 Barnsley 1

Egy gólocska, eleredő eső és kiállított játékos híján majdnem minden a meccsel kapcsolatos jóslatunk bevált a WBA dél-angliai vendégjátékával kapcsolatban. Úgy látszik a West Brom (akiknél ezúttal Gera Zoltán kezdőként lépett pályára és egészen a 74. percig ott is maradt) idegenben továbbra sem képes még meg sem közelíteni hazai eredményes játékát és buta gólokat beszedve kap ki rendre. A másik oldalon talán nem is jöhetett volna jobbkor a győzelem és az azzal járó három pont George Burley számára. Bár Tony Mowbray szerint a Championshipben csak néhány rosszabb eredmény után is krízisbe kerülhet menedzser és csapat. Hát ebben van valami. Southampton 3 West Brom 2

A Cardiff megszerezte idei első hazai győzelmét a Burnley ellen, ráadásul úgy, hogy a nagy öregek közül senki nem talált be Király kapujába. Király egyébként három bravúrt is bemutatott a meccsen: megfosztva ezzel a duplázásától Joe Ledleyt és Paul Parryt is. Hahó, jön fel a Cardiff! Cardiff 2 Burnley 1

Az újra nem igazán feljutásra esélyes módon játszó Farkasok el tudták csenni mind a három pontot Neil Collinsnak a ráadás perceiben szerzett fejesével. Jó hír, hogy Freddy Eastwood a második félidőre pályára lépett, de az már nem jó hír, hogy nem nagyon tudta a Wolves támadójátékát átütőbbé tenni. Még kevésbé jó hír a Wolves és Wales szurkerek számára, hogy Wayne Hennessey (aki azután vált a Wolves elsőszámú hálóőrévé, hogy az elemzők által a Championship egyik legjobb kapusának tartott Matt Murray a csapat sorsdöntő play-off elődöntőjét megelőző edzésen a vállát törte) csípősérülés miatt kénytelen volt leballagni a pályáról a 29. percben. Ja, egyébként a Coventry sokkal jobban nyomta az egész meccsen és egy pontot mindenféleképpen megérdemeltek volna az Égszínkékek. Wolverhampton 1 Coventry 0

Jóslatunkkal ellentétben a Bristol nemhogy nem roppant össze, hanem egészen egyszerűen lefutballozta az Ashton Gate gyepéről a Pengéket, akik így a hatodik vereségükbe szaladtak bele az idén és öt meccs óta nyeretlenek. Bryan Robsonnak valamit nagyon gyorsan ki kell találnia: a Pengék szégyenszemre éppenhogy elkerülik a kiesőhelyeket. A menedzser szerint számos játékosa nem annyira jó, mint ahogyan azt ő gondolta, amikor elvállalta a megbízatást. Na ne, Robbo! Bristol City 2 Sheffield United 0

A meccs egyetlen igazán izgalmas pillanata a 60. percben történt, amikor Buzsákyt a MU-tól egy nappal korábban három hónapra kölcsönbe vett Lee Martin váltotta. A fiatal szélső a hátralévő félórában remek teljesítményt nyújtott, ráadásul úgy, hogy még nem is edzett együtt a csapattal. Lehet, hogy Holloway mester megtalálta az idei szezon Scott Sinclairét (a Chelsea tehetséges ifjú szélsője a tavalyi szezon nagyrészét a Zarándokoknál töltötte kölcsönben)? Blackpool 0 Plymouth 0

A Stoke City hétmeccsesre nyújtotta veretlenségi sorozatát és így már az ötödik helyre jött fel a tabellán. Továbbra is értetlenül állunk a Fazekasok idei szereplése előtt, főleg úgy, hogy igazából senkit sem igazoltak a távozók helyére. A menedzser Tony Pulisnak legalább 4 millió font áll a rendelkezésére, hogy megerősítse a csapatát. Már most biztosnak tűnik a rájátszást érő helyek valamelyike? A Colchester viszont, főleg amióta Sheringham kidőlt teljesen kiszámíthatatlanul játszik. Hova lett a tavalyi colchesteri hó? Stoke 2 Colchester 1

A PNE szombati játékával meg sem tudta közelíteni a hétközbeni hengert, a Traktoros Fiúk továbbra is 100%-osak a Portman Roadon. Ha otthoni formájukat idegenbe is át tudnák menteni, semmi sem mentené meg Jim Magilton fiatal csapatát a rájátszást érő helyek egyikétől. Alan Lee fejéről úgy tűnik azonban elszállt az átok: olyan gyönyörű hasoncsúszós csukafejessel szerezte meg a vezetést a hazaiaknak, amilyet utoljára talán Szokolai "Szoki" Lászlótól láthattunk. Ipswich 2 Preston North End 1

(A fenti meccsek rövid összefoglalója itt nézhető meg egyben.)

A Leicester 15 perc alatt szerezte meg első győzelmét a Megson-éra alatt Alan Sheehan két, baloldalról beívelt szögletét követően. A meccsre és egyébként a Baglyok formájára jellemző, hogy Fülöp kapus első védésére a meccs lefújását megelőzően 13 perccel került sor: Burton O’Brien helyzeténél hárított nagyot. Marcus Tudgay is megtornáztatta Fülöp kapust a ráadás perceiben, nagy kavarodás után középről leadott lövése után megnyúlva paskolta ki a sarokba tartó labdát. Úgy látszik a Baglyok igazi feltámadására még várni kell, hiába a két egymást követő győzelem. Sheffield Wednesday 0 Leicester 2 

A rettenetesen unalmas mérkőzésen jóslatunknak megfelelően Rowan Vine jelentette a különbséget a két vérszegény formában lévő klub összecsapásán: a Vine ellen elkövetett szabálytalanság miatt befújt tiziből a jobbhátvéd Martin Rowlands szerezte meg a Parkőrök számára a győzelmet. A Kanárik hat meccs óta még gólt sem szereztek, hiába került vissza Dion Dublin és Jason Shackell is a csapatba. Egy nappal a vereséget követően a menedzser, Peter Grant közös megegyezéssel távozott a posztjáról. Hullanak a menedzserek, mint a legyek. Reméljük ez az eredmény viszont feldobja majd Pete Dohertyt, a vérmes QPR szurkert, aki egyébként a Libertines ex- és a Babyshambles jelenlegi frontembere. A súlyos drogproblémákkal küzdő modern rokkendroll ikon, aki abbéli szomorúságában, hogy csaja, a girnyó Kate Moss elhagyta egy másik énekesért, a hírek szerint öngyilkosságot kísérelt meg. QPR 1 Norwich 0

Egymás után már második alkalommal került forduló válogatottjába a nagy tehetség, Michael Kightly (Wolverhampton). A középpálya többi posztján az új Gerrardnak kikiáltott ír Owen Garvan (Ipswich Town), a két gólt szerző szlovén Robert Koren (WBA), valamint az a Michael McIndoe (Bristol City) szerepel, akinek a vezérletével gázolták le a Vörösbegyek a Pengéket. A csatárkettőst Marlon King (Watford) és a WBA ellen két gólt szerző Sunderlandből igazolt trinidad és tobagói Stern John (Southampton) alkotja.

A tabellát már egy jó ideje a Watford vezeti és tekintettel 4 pontos előnyére, ez a következő forduló után sem lesz másként. A WBA ugyan nem nyert most, de a két egyenes feljutó klub érzésünk szerint a Watford-Charlton-WBA hármasból kerül majd ki. A középmezőny viszont elképesztően sűrű: a 3. helyen álló West Brom és a 14. helyen álló Southampton között csupán 4 pontnyi a különbség! A Kanárik viszont állandósítani látszanak helyüket az utolsó három között.

A londoni futballhétvége záróakkordjaként vasárnap délben az egyik kedvenc (de az időpontra tekintettel teljesen kihalt) londoni utcámban éppen másnaposan egy ebéd előtti sört hörpintettem egy pub teraszán, amikor a szemközti trendi butikhotel ajtaján kilépett Roo és csaja, Coleen. Mire ez az információ némi spéttel eljutott teljesen lefagyott agyamig és leesett állal előkaptam a gépemet, hogy megörökítsem az igényesen öltözött és korszerűen borostás Mr Rooneyt (aki előző nap gólt is szerzett és gólpasszt is adott), a celeb pár már beszállt a rá várakozó taxiba. Cheers mate!