Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

BL, első játéknap - kárba veszett hétvégék

2007.09.19. 09:45 _benito

Első blikkre kicsit híg mezőnnyel, jól megszenvedő nagyágyúkkal, ugyanakkor néhány parádés egyéni teljesítménnyel indult útjára az idei BL-szezon. Figyelemreméltó botladozás előzte meg néhány csapat bemutatkozását, így joggal gondolhattuk, hogy a hétvégi bakiparádé a nemzetközi meccsekre való felkészülés szerves része, amit néhány gárdának még így sem sikerült bizonyítania.

Itt van mindjárt az A csoport, ahol a tavalyi döntő vesztese, a Liverpool megfogott egy pontot Portóban (pont úgy, ahogy a hétvégén, Portsmouthban). Érdekesség, hogy Reina szokásától eltérően beengedett egy büntetőt, Kuyt szintén szokásától eltérően gólt szerzett a BL-ben és Benítez is meglepően támadó csapatot küldött pályára az otthonában mindenkire veszélyes (hehe, mekkora közhely!) Porto ellen. Jutalma egy pont, ami azért ér majd sokat, mert ez a két csapat jut tovább és otthon a Pool nem ad esélyt a portugáloknak.
A Marseille (hétvégén vereség otthon a Toulousetól) is megszenvedett az otthonában mindenkire veszélyes idegenben általában töketlen Besiktas ellen, csak a hajrában sikerült megszerezniük a győzelmet érő gólt, amit aztán a teljesen kinyíló törökök miatt meg is dupláztak a végén. (A Besiktas egyébként az Ankaraspor vendégeként végzett 0-0-ra a hétvégén.)

A Chelsea (0-0 otthon a Blackburn ellen) kimondottan rossz formában van és amíg a Kalou-Shevchenko csatársorral támad, addig még a Rosenborg-féléket sem fogja tudni leverni. Korai lenne válságról beszélnünk, kivált Drogba és Lampard hiányában, de a vasárnap-kedd ritmusban hullatott pontok könnyen visszaüthetnek és akkor bizony fékez majd a fekete Volga a Mourinho-rezidencia előtt.
A hétvégi eredményeiket tekintve kakukktojásnak tekinthető Schalke (küzdelmes döntetlen Münchenben) és Valencia (érdemtelen, de ugyanúgy három pontot érő győzelem a Valladolid ellen) a papírforma hajtogatásával mutatkozott be. A döntetlenhez meglehetősen közel álló meccset David Villa szokásosnak mondható villanása döntötte el, melyhez komoly segítséget kapott a tragikusan kiinduló Neuer kapustól. A spanyolok egyébként tavaly is megnehezítették a Chelsea dolgát, pedig akkor a kékek robotserege még zökkenőmentesen aprította miszlikbe az elé kerülő kiscsapatokat, mire számíthatunk akkor idén?!

A Werder (0-3 a Dortmund ellen) egyáltalán nem okozott csalódást Madridban, sőt, kifejezetten szimpatikusan adta elő az áldozati bárány szerepét. Diego szinte tökéletes játékát ugyan semmissé tették Naldo helyezkedési hibái, melynek köszönhetően előbb Raul köszönt be Nistelrooy passzából, majd a gyors brémai egyenlítés utáni tusakodást eldöntve szerepet cseréltek és a holland szerzett gólt spanyol kollégájának tökéletes passzából. A két úriember egyébként összesen 107 gólt szerzett a BL-ben, illett volna tehát komolyabb figyelmet fordítani a semlegesítésükre, de hiába játszottak a többiek jól, a fent említett söprű két hibája a Real javára döntötte el az élvezetes összecsapást. A madridiakkal kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy amíg Gago és Higuain (aki egyébként nem volt rossz tegnap) egyszerre van a pályán, addig nem tekinthetjük őket egyértelmű esélyesnek. Egy személyes hangvételű gondolat a végére: megtaláltuk Juninho utódját a Lyon számára! Csekkfüzet, fogkefe, tiszta alsó és irány Bréma, kedves Perrin.
Annyira utáljuk a zártkapus meccseket, hogy nem is vagyunk hajlandóak sok szót vesztegetni arra, hogy a hétvége után megint ikszelő Lazio elhozta Athénból azt a pontot, amiért odament.

A címvédő (röhejes döntetlen a Siena otthonában) viszont megmutatta, hogy igenis volt értelme a kezdőcsapat jelentős részét wellness-kúrára küldeni a hétvégére, ugyanis a két éve folyamatosan kezdetett csapat ismét bemutatta, hogy adott esetben igenis tudnak játszani. Pirlo elképesztő szabadrúgását tátott szájjal néztük (Quim kapussal együtt),  Pippo pedig élete legmesszebbről szerzett gólját lőtte (mintegy 11 méterről), ráadásul egy olyan kapáslövésből, amire amikor rádőlt, mi szinte láttuk a labdát Milánó egén a San Siro parkolója felé süvíteni. Az összefoglalóba még belefért Gattuso rendhagyó esernyőcsele, ami igazából egy kacska felszabadítás volt, csak nem az ellenfél kapujának irányába hagyta el Gennaro lábát, hanem a hold felé – de emberünk odaért alá és elfejelte, mikor 3 perccel később leesett. A végén a világ legismertebb futballistája, Nuno Gomez olyan góllal szépített, amilyenért anno a portugáliai EB alatt Hajdú B. a Nagy Semmittevő névvel ruházta fel.
A csoport másik meccsén a remek erőkből álló Sahtar bedarálta a tompa Celticet, méghozzá úgy, hogy mire a skótok egyet pislogtak volna, már két testhosszal megúsztak az ukránok. Az öreg komcsi elvtársai kebelére hazatérve ugyanolyan kiválóan mozog a kapu előtt, mint Livornóban, ráadásul az a fejes mestermunka volt a javából. Ez egy izgalmas csoport lesz, ebben már most biztosak vagyunk, mert egyik csapat sem fog otthonában kikapni, hacsak a Milantól nem, az meg pont beleférhet a második helyért való küzdelembe, amit az nyer majd, aki a legkésőbb játszik az addigra továbbjutó milánóiakkal. Ja, bátor, de így gondoljuk…

 


 

37 komment

Címkék: chelsea liverpool összefoglaló milan bl real madrid lazio werder bremen

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr87170075

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

broáf 2007.09.19. 10:35:38

Az a szokatlanul támadó formációban játszó Pool a statisztika szerint kétszer lőtt, abból egy kapura, és az gól is lett. Mi lett volna, ha védekeznek?

Lond · http://lond.blog.hu 2007.09.19. 10:51:25

szokatlanul támadó = gerrard nem a szélen játszott, hanem középen, és ezért a mascherano-x alonso-sissoko trióból csak egy volt a pályán ;)
you'll never walk alone

rexford 2007.09.19. 10:53:00

Az nem a Pool volt. Volt balszerencsém végignézni a meccset, a következőket láttam: középszerű játék, alibiző Gerrard (mint egyre gyakrabban az utóbbi időben; Maradona vagy Zidane soha nem alibizett ennyit, de még Gazza sem), impotens Torres. Kuyt még úgy-ahogy csipkedte magát. A papíron legjobb 11-gyel kezdtek, bár Pennant egyre kérdójelesebb. (El is kelne Quaresma a helyén.) A kiállítástól a végéig imádkoztam, hogy meg tudják tartani az x-et. Kiábrándító volt.

_benito · www.nst.blog.hu 2007.09.19. 10:59:27

mi már tavaly megmondtuk, hol a bibi a liverpoollal. :)

rexford 2007.09.19. 11:15:16

Benitez mester is újíthatna már egy kicsit, a szakáll nem lesz elég. Ez a (túl) türelmes, (túl) kiszámított játékra alapuló (ezért kiszámítható) valenciai stílus szerintem nem passzol egy angol klubhoz.

rexford 2007.09.19. 11:28:16

Akkor még egyszer.

Benitez mester is újíthatna már egy kicsit, a szakállka nem lesz elég. Szerintem ez a (túl) türelmes, (túl) kiszámított játékon alapuló, ezért kiszámítható valenciai stílus nem passzol egy angol klubhoz.

ManThatFollowsHell (törölt) · murderholes.blog.hu 2007.09.19. 11:48:58

Otthon ígyis-úgyis türelmesen fognak hazaküldeni mindenkit 3-0-al...

krysal 2007.09.19. 11:50:37

Egy személyes jellegű megjegyzés, de a Madridnak! "Csekkfüzet, fogkefe, tiszta alsó és irány Bréma, kedves" Calderon! És akkor nem lesz gond, ha Guti csak középszerűen játszik, ráadásnak hosszú távon jóóóóókora befektetés lenne! Imádkoztam is rendesen a nyáron, de hát... Viszont kedves _benito, azt te sem tagadhatod, ha a Rudi formában lenne, sírva szaladtak volna hazáig a brémaiak (Jellemző mondat: Hány ziccer kell Nistelrooynak a gólhoz?), viszont így, látván az inkompetens, Barcát idéző góltalan töketlenkedést, naná, hogy felbátorodtak...
Liverpool? Ki csodálkozik??? Viszont amilyen droidok, idén is berobotolnak minimum az elődöntőig... Hjaj.

Dean 2007.09.19. 11:53:43

A türelmes stílus legfeljebb a Milannak megy, a Barca ezzel bukta el az utóbbi másfél szezont. (Otthon szerzett hátránnyal úgy kifutni a Liverpool ellen a második meccsre, hogy az első félidőben csak a saját 16oson passzolgatnak?!)
Fociban a türelmet vagy időhúzásnak, vagy töketlenségnek szokás inkább nevezni.

_benito · www.nst.blog.hu 2007.09.19. 11:57:33

sneijder megoldja madridban, nekik nem kell annyira, viszont nem szeretnénk, ha az elmúlt évek legstílusosabb csapata visszaesne a középszerűségbe a monaco-marseille-lille színvonalra.

nem gutival volt a baj tegnap sem, hanem sneijderrel elég jól mozgott együtt baumann, ezért nem tudott igazán játszani. gago és higuain együtt semmiképpen!!! mondjuk robinho, robben, drenthe a a padon közben... durva, na.

egyébként nem csak azért írtuk, mert szeretjük a lyont, hanem azért is, mert a két játékos játéka is hasonlít. kár, hogy még két év legalább, mire észreveszik lyonban, hogy juninho megöregedett...

drogosmacska 2007.09.19. 12:13:33

Az oké, hogy Gago nem volt túl acélos, de ugyan ki játszhatott volna a helyén vkp-t Diarra hiányában?

rexford 2007.09.19. 12:42:17

Dean: Akkor töketlenek.

ManThatFollowsHell: Az hogy mindenkit levernek otthon, nem lesz elég például a bajnokságban. Nekem személy szerint most már inkább a bajnoki cím hiányzik.

krysal 2007.09.19. 13:34:52

Jó-jó, igenigen,de (és ezzel sajnos nem vagyok egyedül...) Guti játéka nem életbiztosítás... Gago fejlődőképes, Higyany inkább csereember, bár a "szinpatikus kiscsapat" (Almeria) ellen kifejezetten jól mozgott. Már csak az a kérdés, Robben ki helyett érkezett. Hová??? Érthetetlen...

A Lyon nekem is kis kedvencem (bárvolt négy meccs az utolsó két évben, mikor a pokolba kívántam őket...), de ott nem csak Juninho öregedése a probléma, sokkal inkább a Malouda- Abidal kettős helyén tátongó lyuk... Najó.

Lényeg: Menjen némethonból! Oda ennyire technikás játékos nem való...

fatan 2007.09.19. 13:48:30

Engem azért módfelett érdekelne, hogy kedvenc Suszterünk egy köztudottan nem bekkelős és a kispadot NEM a kapu elé húzós Werder ellen, vajh miért a brusztolásban oly remeklő Higuaint teszi a kezdőbe, a védekező, szoros emberfogást alkalmazó kiscsapatok ellen vergődő, gyors és technikás Robinho helyett? Úgy gondolom pont ILYENKOR kellene Binnyót betenni, mikor terület nyílhat előtte és nem lihegnek ketten a nyakán. Azt meg továbbra sem értem, hogy a jó öreg Kannaváró (Bicskei Berci bá' után szabadon) mit keres a kezdőben. Egy lábon kihordott fél szívinfarktussal érnek fel azok a pillanatok, amikor egy támadó egy az egyben vezeti rá a labdát. Mindenesetre az megnyugtat, hogy Metzelder áll mellette, mert a német precíz és halálpontos, mint egy profi bérgyilkos. A Milanról meg mindig valahogy Birgit Fischer jut eszembe. Nem hiába a mondás: öreg bomba is robban, csak legyen benne kanóc...

Heinrich · www.nst.blog.hu 2007.09.19. 14:14:26

A tisztelet okán, még egy Barca drukker sem tudja szívből utálni a Madridot, ezért egy jó tanács: Robinho jobbszellő, Robben balos, középen Snejder valami rombolóval, elöttük a Raul-Horkantó páros, aztán lehet hozni a meccseket 4-3-ra. Gutiból mef csináljanak kvédőt Kanna helyére.

A Liverpool meg a futball antikrisztusa.

Csörszike 2007.09.19. 15:04:36

kedves bloggerek!

mindenki a realról, meg a 'poolról írogat, amikor a tegnapi játéknap egyértelműen legjobb játékát( már megint...) a milan produkálta. gyönyörű, övidpasszos játék, a világ legtaktikusabb focija. a második gól? szenzációs ritmusváltás, amivel állva hagyták a fica 22 éves átlagéletkorú csapatát a kb 30 körüli átlagéletkorukkal...
csak az öreg futballisták!én azokat szeretem:-))
remélem Paolo mielőbb felépül!
ja, Diego. szerintem meg maradjon Brémában, és erősítsenek be mellé. legyen a bundesliga és a német foci megint világszínvonalú! a lyon meg nézzen magának vmi busmannt a gyarmatokról!
e avanti Roma!

Tibiajax 2007.09.19. 15:15:07

hogy Metzelder áll mellette, mert a német precíz és halálpontos, mint egy profi bérgyilkos.

Így van, mint az első brémai gólnál is...

krysal 2007.09.19. 15:32:08

"a tegnapi játéknap egyértelműen legjobb játékát( már megint...) a milan produkálta..." - na, igen. Mint ahogy a legnagyobb alibizéseket is ők szokták...
Egyébként tisztelet a vén rókáknak, Paolonak a legjobbakat, de fene tudja, én meg az ifjú titánokra esküszök, mert övék a jövő... A Milan is kezdi kapizsgálni (lásd: Pato, etc), de én nem reménykednék örökké ebben a játékban...
Bár nem akarok rosszmájúnak tűnni...

crouchy 2007.09.19. 15:51:58

csörszike ettől senki nem fog a milanról beszélni...

crouchy 2007.09.19. 15:58:11

am az arsenalnak milyen csoportja wan már? slavia steaua egyben? pf nevetséges. a Poolnál ideje lenne edzőt váltani, mondjuk olyan madridosan a 2007 2008as bajnokság megnyerése után. az a szaros quaresma nem kell a poolba hanem mondjuk a babel az tud jobboldalon is játszani.és akkor ha manjd risse bácsi meggyógyul akkor ő meg mehet a bal oldalon akár védőként akár elölszélen. A besiktastól csak azér kell félni h mer azok rúgnak mint a ló. a marseill meg egy szar kis csapat egy nagyképű cisséwel. szal sima pol győzelem porto 2dik hely lesz a vége. a lazio nem való blbe, ahogy a celtic se. remélem bejut a sahtar a milan mögött. A chelsea ha elég szerencsés akkor talán összejön neki a harmadik hely és akkor majd kieeshet az uefakupából is. Y.N.W.A

r_magpie 2007.09.19. 16:22:50

kicsit off

A madridi szurkolók ujjongtak, amikor a nagy Arjen beállt... Sokak ellenérzését kiváltja majd a véleményem, de ki nem állhatom ezt a depressziós nyugdíjas-kinézetű gyereket. Öncélú, játékintelligenciája nincs, sértődékeny, 10 lövésből 2t talál el jól (igaz, azokat nagyon jól), az egyik legtúlértékeltebb játékos manapság. Ronaldón, Rooney-n, Robinho-n, Messin látszik, hogy a fejük lágya kezd benőni, érnek befele, de ezen a srácon az égvilágon semmi nem látszik.
Naszóval, lehet, hogy pár hónap múlva nem ujjonganak majd a madridiak, ha be akar állni. Bár lehet, h nem lesz igazam..

Tibiajax 2007.09.19. 16:42:31

A chelsea ha elég szerencsés akkor talán összejön neki a harmadik hely és akkor majd kieeshet az uefakupából is.

Ez meg egy olyan gonosz kis mondat volt..:)
Kár, hogy egyetértek vele.

fatan 2007.09.19. 16:43:24

Nem hiszem, hogy Metzelder nyakába kéne varrni, hogy Sanogo kis szerencsével közelebb került a Ramoson megpattanó beadáshoz.

És legfőképpen nem egy mérkőzés egy szerencsés/szerencsétlen (nézőpont kérdése) mozdulatából kéne kiindulni. Vagy rosszul gondolom? Én Metze eddigi mérkőzéseit alapul véve bátorkodtam véleményt nyilvánítani.

Csörszike: a Milanról azért esik kevesebb szó, mert ők "csak" a kötelezőt (rövid passzok, taktika, szép megoldások) hozták :) A Real esetében - az elmúlt éveket alapul véve - több szót érdemel, ha végre focit láthatunk tőlük. A Pool defenzív focijáról nem is beszélve :)

krysal 2007.09.19. 17:10:20

"A madridi szurkolók ujjongtak, amikor a nagy Arjen beállt..." - lehet én emlékszem rosszul, de a madridi publikum Raúlnak köszönte meg a meccset, felállva tapsolva... Amint leért, mindenki ült lefelé... Bár lehet, h én vagyok ennyire elfogult a madridi közönséggel, illetve Raúllal kapcsolatban...

Robbent meg majd meglátjuk, talán az "öncélúsága" még jól jöhet a Bernabeuban, ahol az utóbbi időben nem volt olyan kreatív ember, aki belement volna az egy-egyekbe...

szbszig 2007.09.19. 17:18:47

Nuno Gomes, Raúl...

Egyébként sok okosság van benne. Különösen találónak tartottam például a D csoport esélylatolgatását és a Milan "szerepét" a második hely eldöntésében. ;)

rexford 2007.09.19. 17:34:02

Szaros, nem szaros, Quaresma bőven elférne a Liverpoolban. A nagy arca nekem se tetszik, de ki nem tojná le, ha egy meccsen ezerszer elrobogna a szélen és a beadásait a skacok bepasszolnák/befejelnék egy méterről. Életemben soha nem álltam ki portugál játékos mellett, de ez a csávó nagyon jó, na.

rexford 2007.09.19. 17:34:33

Szaros, nem szaros, Quaresma bőven elférne a Liverpoolban. A nagy arca nekem se tetszik, de ki nem tojná le, ha egy meccsen ezerszer elrobogna a szélen és a beadásait a skacok bepasszolnák/befejelnék egy méterről. Életemben soha nem álltam ki portugál játékos mellett, de ez a csávó nagyon jó, na.

crouchy 2007.09.19. 20:39:20

kyrsal amikor elment melegíteni a robben már akkor ujjongtak. és amikor a csere wolt télleg a raulnak IS tapsoltak meg ordítottak.

crouchy 2007.09.19. 20:43:34

én se áltam ki életemben soha portugál játékos mellet és nem is fogok soha mer bármejiket meglátom leokádom annyira undorító, hátha még elkezdenek jáccani.. és miattam 70 gólt is lőhet egy szezonban meg beívelhet meccsenként 50 labdát de én akkor se látnám szivsn a csapatomban. már ez a torres fiú is az utlosó cseppek egyike wolt a benitezes poharamban..

adamsky21 2007.09.20. 00:35:23

Mi a baj szegény Torressel? :o Hogy végre (közel 10 év után) van egy igazi gólzsákja a Liverpoolnak is? Hogy nem a Bellamy-Crouch párossal kell nekifutni a szezonnak?
És mi a baj a Liverpoollal? Minden csapatot rossz nézni, amikor épp nem megy nekik (tavalyi Milan-Celtic párharc pl.?), amikor meg kijön a lépés, semmivel nem csúnyább a focijuk a déli nagyokénál.

sleepy 2007.09.20. 06:39:13

Breking nyuuz, breking nyuuz! Murinnyo lemondott!

gibson 2007.09.20. 08:12:55

"közös megegyezéssel távozott", tehát nem lemondott, hanem kirúgták..

crouchy 2007.09.20. 17:22:42

torressel az a baj h egy az egybe a cristiano ronaldo stílus amitől én kihányom a belemet. tudom h nagyon hasznos meg minden de ettől még nem tudom szeretni. ez is dobja fel magát mint a büdösbogár amint lehet. és még egy rakás pénzbe is került. szóval az alap h vágja a gólokat septiben.

crouchy 2007.09.20. 17:53:40

most mi wan annyira nem wolt csúnya h ki keljen cenzúrázni?

crouchy 2007.09.20. 17:54:16

hát ez jó:D bocsi szar a gépem. amint írtam még1t már láttam az előzőt.:D

adamsky21 2007.09.24. 12:34:42

Fúj, ne hasonlítsd már cronaldohoz légyszíves....
Nekem Torres már 5 éve is szimpi volt (spanyol viszonylatban legalábbis), és a karszalagos eset óta reméltem, hogy Liverpoolban köt ki.

crouchy 2007.09.27. 19:28:16

adamsky nekem meg nem wolt szimpi soha uh hasonlithatom nyugottan. jah és am még annyit h nekem wan igazam:P:)
süti beállítások módosítása