Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Szeptemberi fejtörő

2007.09.06. 12:01 miatov

Nos, ahogy ígértük, itt az új rejtvényünk. Úgy döntöttünk, hogy mielőtt az igazán exkluzív információkra kíváncsi, a Széchényi könyvtárat feltúrató feladványokra térnénk, ezúttal még kicsit óvatosabbak leszünk, és könnyebben hozzáférhető adatokra kérdezünk. (Persze csak azért, mert mi is lusták voltunk felállni a gép elől.) Előre szólunk, hogy aki nem szereti a teljesen szubjektív, elfogult véleményt megfellebbezhetetlen tényként feltüntetni kívánó, olykor néha tényleg gyomorforgatóan ellenszenves szerkesztői attitűdöt (amire pedig olyan büszkék vagyunk), az ne kezdjen a rejtvényfejtésbe, és utólag főleg ne reklamáljon, hogy ez vagy az szerinte nem is ilyen vagy olyan. Olyan, és kész.

A rejtvény:

Minden idők legszebb szerelésében (hófehér mez, tengerkék nadrág) az a csapat játszott, amelyiknek egy nagyszabású sporteseményre épített, gyönyörű stadionját abban az évben adták át, amikor bajnok is lett a csapat, legendás szurkolói csoportjuk megalakulásának évében pedig rendeztek egy futball-eseményt, amelyen az utolsó gólt lövő játékos mostani honfitársa épp a fenti stadion avatásakor született. Ez a közepes tudású játékos hosszú függetlenség után egyesült egy vízi járművel, jelenlegi csapata azért vette, hogy pótoljon egy játékost, aki ahhoz a klubhoz szerződött, melynek az egyik indulójában szereplő madár hangjának színe megegyezik az idén elnyert egyik érmük színével. Amikor ez a csapat az ideit megelőzően legutóbb ilyen színű érmet szerzett ugyanebben a sorozatban, akkor legyőzőjük győztes gólját egy ragyogó játékos szerezte. Az ő hazája jelenlegi válogatottját edző szakember előző csapata történetének első mérkőzését egy ma már nem létező ország válogatottja ellen játszotta. Annak a meccsnek a végeredményével megegyezik azé a meccsé a legutóbbi európai kupafordulóból, amelyiken két olyan csapat küzdött, akiknek a mezén egyaránt folyékony termékeket gyártó cég reklámja díszelgett – de csak az egyiküké alkalmas emberi fogyasztásra. Ki vezette azt a meccset?

Az összes létező ős-szittya átokra rezisztensek vagyunk, köszönjük szépen. A megfejtéseket szokás szerint ide kérjük: nousantraffordKUKACgmailPONTcom. Tartalmas időtöltést, jó böngészést mindenkinek!

23 komment

Címkék: kvíz

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr8158604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Romanes eunt domus 2007.09.06. 12:39:39

"Az ő hazája jelenlegi válogatottját edző szakember előző csapata történetének első mérkőzését egy ma már nem létező ország válogatottja ellen játszotta."

Idáig jutottam, és szerintem igenis létezik az az ország...

_benito · www.nst.blog.hu 2007.09.06. 12:56:50

az jelenlegi válogatottat edző ember korábban egy másik csapatnak volt a mestere. az ő történetük első válogatott meccsét játszotta egy ma már valóban nem létező ország ellen. lehet, hogy a játékos nem stimmel és ott bukik a mutatvány...

messze van, ennyit segítünk. :)

adamsky21 2007.09.06. 13:25:56

De ez mind nem is lényeges, az utolsó mondatból meg lehet fejteni (már ha valaki otthon van mezszponzorokban).

Romanes eunt domus 2007.09.06. 13:31:22

Na, végülis megfejtettem, a mezszponzorosra találtam egy meccset, nem létezik, hogy másik meccsen is "folyékony" mezszponzorok legyenek :D

sipeki 2007.09.06. 14:19:21

akkor mi van, ha minden vastagbetűs adat stimmel, elsőtől utsóig, de az a bizonyos "ma már nem létező ország" bizony létezik, és nincs is annyira messze.

ManThatFollowsHell (törölt) · murderholes.blog.hu 2007.09.06. 14:24:04

Nálam a kérdéses szövetségi kapitány korábban ugyananazon ország U-21-es csapatának volt az edzője, az meg tényleg létező ország ellen debütált... ŐŐŐ, Belgium ugye még létezik??? Nem néztem a híreket...:)

habitang · www.nst.blog.hu 2007.09.06. 14:31:30

Ezer százalékra stimmel a játékos, és mégis létezik az ország.

r_magpie 2007.09.06. 14:32:46

MTFH, én is ugyanannál vergődök..

_benito · www.nst.blog.hu 2007.09.06. 14:37:49

khm... most az következne, hogy bemondjuk, hogy annyira királynak tartunk mindenkit, hogy még azt is be mertük vállalni, hogy egy bakit belerakunk, mert nektek így is menni fog.

de nem mondunk ilyet, csak sűrű elnézéseket kérünk, mert benéztük a gólszerzőt a kor egy másik kiváló játékosával, aki lengyel és onnantól már tök sima... aki viszont platinitől is eljutott a megfejtésig, az vagy oltári nagy király, vagy földrajzból elégtelen - mint mi, ahányan vagyunk, kvízkészítésből. :)

még egyszer bocs, természetesen a játék él tovább, most pedig megyünk és a belga nagykövetség előtt rituálisan ollózó mozdulatokat imitálunk a betonon holnap éjfélig.

r_magpie 2007.09.06. 14:39:05

viszont aki kiharcolta azt a gólt, annak hazájának jelenlegi szövetségi kapitányának korábbi csapata tényleg olyan ország ellen játszotta első meccsét ami messze van és már nincs, de olyan eredmény meg nem volt a legutóbbi kupafordulóban, pláne nem azon a meccsen, ahol a két folyadékos csapat játszott

tb 2007.09.06. 14:58:18

biztos hogy az a játékos rúgta azt a gólt, akire ti gondoltok, benito?
csak mert, ha azt a játékost veszem, akinek elég nagy köze volt a gólhoz, akkor stimmel, de szerintem nem ő rúgta végül a gólt

magyarbasi 2007.09.06. 15:25:13

Benito épp feljebb kért elnézést az én nevemben (miatov) a hibáért. Minden felelősség engem terhel, akár rosszul emlékeztem, akár kihagytam egy láncszemet (a gólban nagy szerepet játszó csatártársa, vagy valami ilyesmi). De sajnos rosszul emlékeztem. Mindegy, jogos minden nyelvköszörülés. Bocs mégegyszer, köszönjük a megértést

miatov / magyarbasi (az indapass meg ...)

tb 2007.09.06. 16:15:52

ok, akkor olvastam benito üzenetét, miután elküldtem az enyémet
nem nyelvköszörülni akartam, csak elakadtam

sipeki 2007.09.06. 16:25:33

aki viszont platinitől is eljutott a megfejtésig, az vagy oltári nagy király, vagy földrajzból elégtelen - mint mi, ahányan vagyunk, kvízkészítésből.

ha átlép az ember belgium létezésén, akkor tök sima az út, nem értem miért kellene hozzá földrajz elégtelen. Akkor már inkább vállalom az oltári nagy királyságot.

illik idekopizni a teljes megfejtés, vagy az durva spoiler?

Romanes eunt domus 2007.09.06. 16:36:46

Na, akkor ezek szerint mégse b*tam el :))

Amúgy óriási mázlim is volt, egyrészt mert ma 3. óra után haza tudtam jönni suliból, így itt voltam délben, amikor kezdődött a játék, másrészt meg óriási segítséget kaptam a "hófehér mez, kék nadrág" résznél ebben a postban. Ha az nincs, a büdös életben nem csinálom meg :))

habitang · www.nst.blog.hu 2007.09.06. 17:11:49

Áhh, szerintm itt ülhetnék holnapig,akkor sem lesz meg a két csapat a folyékony termékekkel. :)

crouchy 2007.09.07. 19:04:31

A legutóbbi európai kupaforduló az konkrétan mit jelent? egy országban a kupa wagy a bl selejtező wagy mi a rák?

szbszig 2007.09.07. 22:42:16

Na, most olvasgatom csak. A kommenteket még nem néztem, úgyhogy nem tudom, mi hangzott eddig el, de azt például már most nem értem, hogy milyen lehet egy "madár hangjának a színe". Vagy ez ilyen pszichedelikus-szinesztezikus feladvány, mint Tóth Árpád versei meg a lila dal? :P

hlarsson 2007.09.07. 23:15:34

A két szóba jöhető ország (az amire a szerkesztők gondoltak és az ami a helyes megfejtés lenne) ugyanazt az eredményt érte el első nemzetközi meccsén. Ez viszont nekem azért nehézség mert a legutóbbi európai kupafordulóban nem született ilyen eredmény...úgyhogy vmi valamelyikünk gondolatmenetében nem stimmel.

hlarsson 2007.09.07. 23:20:04

Bocsánat, hülyeséget írtam, csak az egyik csapat góljainak száma egyezik meg, és így lehet h meg is lesz a megoldás.

hlarsson 2007.09.07. 23:24:14

Írok itt hülyeségeket fél 12kor, mégiscsak ugyanaz az eredmény..., mindenkitől elnézést kérek a postjaimért.

Megoldás továbbra sincs..

crouchy 2007.09.08. 12:02:54

hlarsson nem hallóttál még az édes ezüst pacsirtaszóról?:P
süti beállítások módosítása