Aki folyamatosan nézi a spanyol meccseket, könnyen gondolhatja, hogy a világon a legsanyarúbb sorsa a klubelnököknek van. A meccseken a díszpáholy mutatja a legsiralmasabb képet: egykedvű, unott arcú, pecsétgyűrűs férfiak közömbösen merednek maguk elé, a legnagyobb hőségben is szigorúan sötét öltönyben és nyakkendőben, véletlenül se szólva felturbózott középkorú asszonyaikhoz vagy a mellettük ücsörgő rivális klubelnökhöz. A pályán zajló események szemmel láthatólag teljesen hidegen hagyják őket, nekik mindegy, hogy kapja vagy rúgja a gólt a csapatuk, a világfájdalomtól képtelenek szabadulni; nyilván halandó drukker számára elképzelhetetlen gondok nyomasztják őket. Nem tudom, miért, mire ez a karót nyeltség: talán valami rosszul értelmezett udvariasság? Van valamilyen íratlan közmegegyezés, hogy VIP páholyban ülő gólnak nem örülhet, elismerően nem csettinthet, izgulni nem izgulhat, tizenegyesnél nem kurjanthatja el magát?

Akárhogy is, rettenetes látni, hogy micsoda kimódolt merevség árad belőlük. Javaslatom a következő: először is: a meccsek kezdődjenek rituális koccintással, legyen alkoholteszt a páholy bejáratánál, és kelljen minimum két deci bornyi szint a bebocsáttatáshoz. Másodszor pedig díszpáholyban mindenki csak valamelyik csapat mezében ülhet: domborodjon csak a pocakon a szponzornév, látszódjék az elkötelezettség! A fukszokat meg lehet kívülre tenni.