Ez tartott a legtovább, és ez is volt a legizgalmasabb. Az általános színvonalon lehet vitatkozni, de hogy a spanyol szezon alábbi szereplői kiemelkedően jók voltak, azon nem.

Roberto Abbondanzieri (Getafe)
A szezon legjobb kapusát megválasztani nagyon könnyű dolog, hiszen ez a poszt a legegyszerűebben matematizálható a futballban. Aki a legkevesebb gólt kapja, az a legjobb, nem? Abbondanzieri 36 meccsen mindössze 30 gólt szedett be, ami egy kiscsapat kapusától különösen kiemelkedő teljesítmény. A Getafe idei sikerei (remek bajnoki szereplés, alig elbukott kupadöntő, a Barcelona lebontása, és jövőre UEFA-indulás) Schuster munkájának és az általa épített masszív, a jó értelemben vett geci külvárosi focit játszó csapat közös teljesítményének is köszönhetőek, de ha nem áll hátul egy kőszikla, nem sok eredménye lett volna a kemény munkának. Akinek Kacsa a beceneve, az csak jó arc lehet, aki pedig három Libertadores-kupa siker után hajlandó leszegett fejjel dolgozni egy európai kiscsapatban, az tényleg minden tiszteletet megérdemel.

Daniel Alves (Sevilla)
Spanyol szuperválogatottunkban a legerősebb mezőny a jobbhátvéd pozíciójáért vonult fel, és elég sokat elmond Daniel Alves idei teljesítményéről, hogy tulajdonképpen végig egyértelmű volt, Sergio Ramos és a zaragozai bokszbajnok, Carlos Diogo meg sem szoríthatják. Onnantól kezdve, hogy még 2006 májusában az ő megállíthatatlan rohamainak köszönhetően a Sevilla hülyére verte a Middlesborough-t az UEFA-kupa döntőjében, több hónapon át egész egyszerűen Alves volt a világ legjobb játékosa. Bár a szezon végére kicsit elfáradt, így is nyilvánvaló, hogy még Roberto Carlosnál is nagyobb szélsőhátvéd válhat belőle. Olyan erősen nem tud lőni (viszont azért nagyon technikásan), hasonlóan gyors, lehetetlen átjátszani és olyan szeme van a pályán, hogy simán játszhatna irányítót is. Itt az ideje, hogy egy szinttel feljebb lépve egy igazi nagycsapatban is bizonyítson.

Gabriel Milito (Zaragoza)
Az idei a Real Madridtól szemét módon elhajtott játékosok szezonja volt Spanyolországban, Soldadótól Portillóig szinte mindannyian remekeltek, a legnagyobb sztár mégis Gaby Milito volt. A hátvéd, akit úgy zavartak el Madridból, hogy valami rejtélyes térdsérülést találtak nála 2003 nyarán, azóta egy remek Zaragoza egyik legfontosabb alkotóeleme. Ritka a bérgyilkos személyiségjegyek nélküli argentin hátvéd, Milito mégis ilyen: hatékony, kérlelhetetlen és elegáns. Azt meg el tudná valaki magyarázni, hogy ha ő úgy néz ki, mint egy kisangyal, az idén szintén nagyot alkotó tesója miért olyan, mint egy haramia?

Gerard Piqué (Zaragoza)
A legfontosabb, amit Milito Zaragoza- és szuperválogatott-béli harcostársáról tudni kell, hogy februárban múlt húsz éves. Higgadtsága és érettsége alapján ez az óriásbébi egy tízest simán hozzáhazudhatna a korához. Nem véletlenül vette meg még 17 évesen a Machester United, és a ravasz Ferguson nem véletlenül adta egy évre kölcsönbe a srácot, hadd erősödjön és tanuljon. Hónapok alatt az idei legjobb spanyol védelem, a Juanfran-Milito-Piqué-Diogo négyes teljes jogú tagja lett, legjobb meccsét pedig éppen nevelőklubja, a Barcelona ellen játszotta. Ősszel megy vissza Manchesterbe, Vidics és Ferdinand majd döntsék el, hogy melyikük helyett legyen kezdő.

Sergio Ramos (Real Madrid)
Hiába lett Alves a jobbhátvéd, Sergio Ramost egyszerűen nem lehet kihagyni ebből a csapatból, és mivel nagyon ritkán játszott ő már balhátvédet is, ez a poszt az övé. Cannavaro idei teljesítményén lehet vitatkozni (mi speciel nem voltunk elájulva), de azzal nem, hogy idén a Real Madrid komplett hátsó alakzatát a még mindig csak 21 éves Sergio Ramos tartotta meg a vállán. Ramosnak ráadásul megvan az a különleges képessége, hogy mindig a legnagyobb meccseken nyújtja a legtöbbet, a Barcelona elleni két bajnokin egyaránt ő volt csapata legjobbja, a bajnokság finisében pedig Beckham is ráébredt, hogy beíveléseinek akkor van a legjobb vége, ha Ramos fejére céloz. Akárhogy is alakul a Madrid sorsa a következő tíz évben, ő olyan meghatározó szereplő lesz, mint egykor Sanchís volt.

Iván De la Peña (Espanyol)
Az idei nem csak a Madridból elzavart játékosok éve volt, hanem azoké is, akiket a Barcelonától küldtek el méltatlanul. Hogyne, az is szép volt, amikor az utolsóelőtti fordulóban De La Peña visszavághatott egykori csapatának, és Tamudo segítségével végleg elintézte a gyűlölt városi nagytestvér bajnoki reményeit. De ettől még ne felejtsük el, hogy még az ősszel szintén az Espanyol volt a csapat, amelyik felkiáltott: a király meztelen. Akkor azért verték meg csak 3-1-re a Barçát, mert Valdés és a bíró az útjukba álltak, és elsősorban a kis kopasz tehetett az európai fociszezon egyik legemlékezetesebb mozdulatáról, a dühös és reménytelen ökölcsapásról, amellyel Rijkaard szétverte a Montjuic kispadjának plexijét. Valamint az UEFA-kupa döntőjébe vezette csapatát.

Andrés Iniesta (Barcelona)
Van egy olyan érzésünk, hogy ha nincs Iniesta, a Barcelona nem az utolsó forduló utolsó tíz percében veszíti el a bajnokságot, hanem hónapokkal korábban. Amikor Eto’o és Messi sérültek voltak, Ronaldinho és Deco pedig az ég világon semmit nem csináltak, ő volt az egyetlen, aki világszínvonalon volt képes focizni a csapatban. Ha Messi helyén kellett játszania, ott remekelt. Ha a Barçából idén annyira hiányzó védekező középpályások helyén, akkor meg ott, ami az ő 130 centis, negyven kilós, az átlátszóságig törékeny testalkatával különösen szép teljesítmény. És már a spanyol válogatott is őköré épül.

David Beckham (Real Madrid)
Idén végre sikerült megfejteni David Beckham titkát. Nem szép, mégis szexszimbólum. Nem okos, mégis – kis külső segítséggel - pénzgyártó gépet csinált magából. És annak ellenére tűnik remek focistának, hogy valójában nem is az. Se nem gyors, se nem ravasz, se nem cselez jól, se nem gólveszélyes, ha nem számítjuk a pontrúgásokat. A nagy focisták kötelező tulajdonságai közül csak kettő van meg neki: tökéletes rugótechnika és példás alázat. Hát micsoda remek férfi az, aki télen, miután saját edzője és elnöke is elküldi a picsába, leszegett fejjel hajt tovább, visszakerül a csapatba, majd bajnoki címre vezeti azt? Meg is érdemelte, hogy végre nyerjen is valamit a Madriddal.

Lionel Messi (Barcelona)
Sok focibuzival beszélgetett az idén a NST szerkesztősége, és szinte mindannyiuknak feltettük ugyanazt a kérdést: volt-e már a világon játékos, aki 19 évesen olyan szinten játszott, mint Messi egy akkora csapatban, mint a Barcelona. A válasz kivétel nélkül minden egyes alkalommal csak hümmögés volt. Sokat elmond Messi idei játékáról, hogy míg Ronaldinho és Eto’o nevei rendre feltűnnek a nyári átigazolási pletykák közt, Messi érinthetetlen a Barcelonánál. Ha nem lesz olyan gyakran sérült, mint az elmúlt két szezonban, reális esélye van a játék valaha volt öt legnagyobbja közé kerülni. Az év gólja pedig természetesen az övé.

David Villa (Valencia)
Érdekes adat: Guaje Villa volt idén az egyetlen játékos Spanyolországban, aki tíznél több gólt rúgott és tíznél több gólpasszt is adott. Két éve ő a legtöbb gólt szerző spanyol játékos, és bár az idén ez csak 16 találatot jelentett, ez nem formahanyatlás, csak a szezon nagy részében Morientes-szel kellett osztoznia a Valencia góljain. Villa az egész spanyol mezőny talán legkevésbé spanyolos játékosa, ilyen típusú gólvágók nem szoktak arrafelé születni. Nem véletlenül akarja elvinni fél Észak-Európa, és az is biztos, hogy ha beadja a derekát és elmegy mondjuk Angliába, akkor temetheti is a karrierjét a többi külföldön elbukott spanyolé mellé.

Ruud van Nistelrooy (Real Madrid)
Ha van Niestelrooy így folytatja, lassan egy lapon lehet említeni minden idők legnagyobb gólgyárosaival, a Deák Bambákkal, Schlosserekkel és Zsengellérekkel. Idén a harmadik országban lett negyedszer a legeredményesebb játékos, és persze, hasznos volt Beckham is és Sergio Ramos is, de hogy őnélküle a Madrid soha nem lett volna bajnok és Capellót még februárban kirúgják, az egészen biztos. Amit ez az ember tud, azt sokkal nehezebb elmagyarázni, mint Ronaldinhót vagy Zidane-t. Az ő szakmájára ugyanúgy születni kell, mint a zsebtolvajlásra. És ez a szám a videó alatt... megkönnyeztük.

Kispad: Juande Ramos (Sevilla)
Valverde ügyes volt az Espanyollal és Schuster is a Getaféval, de azért ez nagyon-nagyon könnyű választás volt. A Sevilla előző edzője, Joaquín Caparrós, és az aranykezű sportigazgató, Monchi munkájára építve Juande Ramos az utóbbi két év költségarányosan messze legjobb csapatát rakta össze Európában. Tavaly még csak az UEFA-kupa jött össze, idén mellé az európai Szuperkupa és a Copa del Rey is, és ha lett volna igazság a földön, a bajnokságot is ők viszik el. Az Abramovicsok, a galaktikusok és Berlusconi korában Ramos bebizonyította, hogy lehet versenyezni a legnagyobbakkal, és őszintén a legjobbakat kívánjuk neki a jövő évi BL-re.