Nagyjából nyolc évvel ezelőtt, 1999 május 26-án, amikor a Manchester United az utolsó másfél percben két gólt rúgva megfordította a Bayern München elleni BL-döntőt, nem én voltam az egyetlen, aki azt gondolta, ilyet soha többé az életben nem fog látni. 2007 június 9-én a Barcelona viszont még annál is nagyobb mutatványra volt képes, mint Sammy Kuffour és német harcostársai azon az estén – na hol? – a Camp Nouban. Harminc másodperc alatt négy három pontot, valamint egy komplett spanyol bajnoki címet vesztettek el.
Sok lehetséges forgatókönyve volt ennek a szombat estének, az utolsóelőtti spanyol fordulónak, de ami lett belőle, arra tényleg nem lehetett számítani. Az még elképzelhető lett volna, hogy a Real Madrid tálcán nyújtja át az első helyet a Barcelonának vagy a Sevillának, de hogy végül a Barça lesz olyan pozícióban, hogy mindent elcseszve gyakorlatilag a Madridnak ajándékozhassa a bajnoki címet, arra senki nem gondolt.
Végül a három éllovas egyaránt döntetlent játszott, és a hitét vesztett Sevilla unalmas mallorcai 0-0-ja ellenére ez a 37. kör bizonyult az egyébként is fordulatos bajnokság csúcspontjának. A főszereplők pedig, mint ebben a szezonban oly sokszor, megint Leo Messi és Ruud van Niestelrooy voltak, akik egyaránt két gólt szereztek ezen az estén. A holland csak tette a dolgát, befejelte majd bekotorta idei 24. és 25. gólját, ismételten bebizonyítva, hogy ennek az évezrednek messze ő a legjobb befejező csatárja. Az argentin viszont a karrierje szempontjából eddigi legfontosabb meccsét játszotta, amelynek eredményeként mostantól egy egészen más Messi fog focizni.
Az, hogy ő volt messze a csapata legjobbja, az első, kézzel szerzett gólja után már teljesen mindegy volt. A hasonlítgatásokat Maradonával és a jóisten kezével meghagyjuk a sportújságíróknak, mi inkább azt a költői kérdést tennénk csak fel, hogy vajon létezik-e olyan profi futballista, aki nem szerezne kézzel gólt, ha azzal csapatát segítené és biztos lenne benne, hogy a bíró nem fogja észrevenni. Messit eddig a Camp Nouban a közönség minden egyes tagja nem csak zseniként, hanem oltalmazandó kisfiúként is szerette, és elképesztő energiával fütyülte az ellenfél hátvédeit, ha hozzá mertek nyúlni a vékony csontú, a pályán kívül meglehetősen butuska sráchoz. Messi eddig nem az öltözőben a többiekkel pinás vicceket elsütő férfiként volt elkönyvelve, hanem a világ focijának csodagyerekeként, akit védeni kell ennek a mocskos sportnak minden sötét árnyától. Míg a csapattársak modellekkel tűntek fel az éjszakában, Messiről azt írta meg a katalán sportsajtó, hogy otthon, Rosarióban megismerkedett egy nagyon helyes, 14 éves kislánnyal. Nem viccelek. Ma viszont Messi úgy csalt, ahogy csak a legnagyobbak tudnak, és innentől kezdve az ártatlan kiskölyök imidzse már tarthatatlan lesz.
Ha ez a kézzel beütött gól végül elég lett volna ahhoz, hogy a Barcelona átvegye a vezetést a bajnokságban, madridi félről rendkívül szánalmas lett volna emiatt sírni. A Real Madrid volt az egyetlen csapat szombat este a meccsek kezdete előtt, amelynek a saját kezében volt a sorsa, az meg ne sírjon, aki nem képes nyerni. És éppen ezért Barcelonában is nevetséges most a Madrid másfél tonnás malacára hivatkozni. Mit akar a bajnokságban egy olyan csapat, amelyik nem képes megverni egy teljesen motiválatlan Espanyolt? Hogy merne utólag bárki másra mutogatni egy edző, aki védekező középpályás nélkül küldi pályára a csapatát, hogy annak az Ivan de la Peñának, aki másodpercek alatt gólpasszt tud adni, percei legyenek a legjobb megoldást választani? Aki azt az Oleguert cseréli be egy kulcsfontosságú meccsen, aki már számtalanszor bizonyította, hogy teljességgel alkalmatlan még Tamudo-szintű támadók semlegesítésére is, és akinek a rossz helyezkedése most is a második Espanyol-gólt eredményezte? Mit remél egy csapat, amelyik a második félidő első perceit leszámítva soha nem uralta a meccset, és sokadszorra bizonyította, hogy képtelen bevinni a végső ütést a megroggyant ellenfélnek? Amelyikből annyira kiveszett a csapatszellem, hogy az eltiltott Ronaldinho ki se ment a Camp Nouba megnézni a harcostársait?
Kétségtelen ugyanakkor, hogy a Madridnak elképesztő mázlija volt ezekben az utolsó fordulókban. Az utolsó pillanatban hozták a meccset a Recre és az Espanyol ellen is, és máig csókolhatják a Betis kezét, amiért az utolsó előtti percben kiegyenlített a Camp Nouban. Mindennek a tetejébe pedig itt volt a mai két meccs, a 89. percben a Barcelona három ponttal vezetette a bajnokságot, aztán harminc másodpercen belül elvesztett két pontot, a Madrid meg kikapart valahogy magának ugyanennyit egyet. Csak hát az a helyzet, hogy a foci az nem szerencsejáték, és akinek ennyiszer mázlija van (illetve a túloldalról nézve ekkora pechje), az alaposan rá is szolgál.
Amikor Aimar és Diego Milito csodálatos közös akciója végén a Zaragoza belőtte a második gólját, teljesen egyértelmű volt, hogy a Madrid itt még egy gólt szerezni fog. És szerzett volna többet is, ha egykori cserekapusuk, a Király Gábor mackóalsóját leszámítva a legrondább kapustalizmánban, rózsaszín rövidujjú mezében játszó César ki nem védi a szemüket is. Capello ugyan csapatot még mindig nem csinált ebből a furcsa keretből, amelynek egyik fele már a nyugdíjon, a másik pedig még a hátrahagyott Latin-Amerikán gondolkodik, viszont a játékosoknak mára sikerült magukat abba a különös lelkiállapotba hergelniük, amelyikben már csak nyerni tud a focista. Éppen a Barcelona játékosai nyilatkozták a tavalyi BL-döntő után, hogy hiába vezetett az Arsenal, ők őszintén egy pillanatra sem ijedtek meg, mert tudták, hogy nyerni fognak. Valami ilyesmi van most a Madriddal is, még az sem zavarta meg őket, hogy Beckham az utolsó tíz percre rásérült az egyébként is problémás bokájára, és onnantól kezdve csak csoszogni tudott a pályán.
Ennek ellenére ez az este végül nem róluk szólt, hanem arról a Barcelonáról, amely képtelen volt megtartani egygólós előnyét, és ezzel az egész szezont önként kidobta a kukába. Az utolsó fordulóban ők Tarragonába mennek a Nástichoz, a Madrid pedig azt a Mallorcát fogadja, amelyik néhány éve rendszeresen megalázta őket, csak hát akkor még az az Eto’o is ott játszott, aki eldönthette volna az Espanyol elleni meccset, ha a sérülése óta sikerült volna újra megtalálnia a gólrúgó cipőjét. Nem elképzelhetetlen, hogy legyen még egy váratlan fordulat, de én a madridi önkormányzat helyében azért hagynám körbekerítve a Cibeles-kutat, ahol a csapat ünnepelni szokott, és amit már ma lezártak, hátha ebben a fordulóban lesz a bajnokavatás.
És hogy ne csak a túlfizetett primadonnákról legyen szó, említsük meg például szegény nyomi Atletit, amelyik ismét bebizonyította, hogy mindig a fontos pillanatokban tud hibázni, most például a Celtától kaptak ki otthon, hogy az UEFA-helyezésekről is lecsússzanak. Vagy éppen a Celtát, amely ezzel a győzelmével még mindig a bennmaradásról álmodhat, ha az utolsó fordulóban ők nyernek, az Athletic vagy a Betis pedig nem, akkor Sztojcskov mégis a mennybe megy. Mert mind az Athletic, mind a Betis kikapott most, az előbbi csak simán a Villarealtól az utóbbi viszont saját stadionjában öt góllal az Osasunától, volt is utána olyan szurkoló randalírozás, ami ilyenkor csak illik. Végül pedig a Real Sociedadnak már csak 0,01 százalék esélye van a bennmaradásra, idei egyetlen értékelhető játékosuk, Savio az utolsó percekben kihagyott egy tizenegyest, innét pedig már nincs visszaút.
Utolsó kommentek