Ascoli – Palermo 3-2
Ezekben a tippelési eredményeinket illetően kesernyés időkben bizony nehéz megállni, hogy ne döngessük két kézzel a mellünket egy ilyen találat felett érzett örömünkben. Az Ascoli felszabadultan játszva megfordította az unatkozó Palermo elleni meccsét, az egyetlen öröm rózsaszínéknél a fiatal lengyel, Matusiak első Serie A gólja, amihez sok szeretettel gratulál a Nou San Trafford szerkesztősége. Simplicio kiállítása egy esély a Sienának a következő fordulóra, hogy ponttal távozzanak Szicíliából és megmentsék igencsak veszélyeztetett seggüket a kieséstől.
Catania – Milan 1-1
Gionatha Spinesi becses neje a mérkőzést megelőzően egészséges kislánynak adott életet, aki a keresztségben a Giada nevet kapja majd. Apu erre Seedorf gólját kiegyenlítve örömében szépen kilőtte a hosszút (17 gólnál jár már), így minden valószínűség szerint bent is maradnak. Már nem is tudjuk, hogy kinek gratuláljunk jobban...
Seedorf sporttárs, akinek a posztjára Ronaldinhót tervezi szerződtetni a Milan, elképesztő szezont fut, Kaká mellett ő a Milan idei sikereinek legfőbb letéteményese. Más szóval igen erős a kontraszt a Barcelonával törött fékszárnyakkal zuhanó brazil zseni és a holland tizenegyesölő között, reméljük, Önök is így látják, tisztelt vezetőség.
Fiorentina – Cagliari 1-0
Bár mi már kiosztottuk az egyik kiesőhelyet Szardínia ocsmány mezes büszkeségeinek, itt egy pontot mindenképpen érdemeltek volna. Lőttek két kapufát, Frey pedig bemutatta a szezon egyik legnagyobb védését, megőrizve csapata soványka előnyét. Toni helyett ismét az ifjú Pazzini köszönt be, aminek hála a lilák jövőre megmutathatják magukat Európában is. A Cagliari a Romát fogadja jövő héten, információnk szerint még a firenzei öltözőben elkezdtek vért inni.
Inter – Lazio 4-3
Na, ezt nevezzük! Kétszer is vezetni tudott a Lazio (különösen Ledesma szabadrúgására hívnánk fel a figyelmet!), de Crespo mesterhármasával végig meccsben volt az Inter. Az argentín összesen 7 méterről lőtte a három gólját, de hát ő soha nem arról volt híres, hogy részegítő szólókat mutatna be. A döntetlen sokkal igazságosabb lett volna, mi semleges nézők viszont így sem panaszkodhatunk, hacsak nem akartuk könnyes zsebkendővel elintegetni Peruzzi kapust, aki a beharangozóban elhangzottak ellenére nem játszott. A győztes gólját ünneplő Materazzi a május 5. dátumot üvöltötte a kamerába, emlékeztetve a szurkolókat 2002 ezen napjára, amikor a Lazio győzni tudott a San Siróban elvéve ezzel a már zsebben lévő scudettót az Intertől.
Livorno – Sampdoria 1-0
A Samp még soha nem nyert itt története során, és most muszáj lett volna, ha még két hétig reménykedni akartak egy európai kalandban. A dögunalmas meccs egyetlen értékelhető jelenete a gól volt, ahol egy hatalmas Castellazzi bravúrt a kipattanónál egy még nagyobb következett, mielőtt Filippini a helyére küldte volna a mindent eldöntő gólt. A feltápászkodó kapus már későn helyezett terméketlenséget és balszerencsét hozó átkot a komplett védelemre, de hogy megérdemelten tette, az biztos. A Livorno minden valószínűség szerint bennmarad, hogy jövőre eshessen ki.
Parma – Messina 4-1
A két héttel ezelőtt simán kizúgó Parma már 12., és egyáltalán nem úgy tűnik, mintha az lenne a céljuk, hogy kiessenek. A harmadik szicíliai csapat ezt már nem kerülheti el, így nem nagy meglepetés, hogy hagyták magukat elgázolni többek között a tavaly még náluk játszó Muslimovic góljával. Amikor már az egyéni érdekek léptek előtérbe, Rigano azért megszerezte saját 15. gólját a szezonban, ami neki még talán biztosíthat egy helyet jövőre a Serie A-ban, ha már csapatának ez nem sikerült.
Reggina – Chievo 1-1
A sokkal jobban játszó Chievo és az egyébként sokkal jobb Reggina sokkal jobb meccset kellett volna, hogy játsszon egymással. Pellissier megint ellenállhatatlan volt, a Chievo góljában elévülhetetlen érdemeket szerzett (ne feledjük, múlt héten az ő góljával verték a Parmát) és bár szinte azonnal egyenlített a Reggina, csak hatalmas szerencsével kerülték el a hazai vereséget: Marcolini 30-ról szemmel követhetetlen bombát eresztett meg, ami a kapufáról Campagnolo kapus hátára, majd onnan vissza ugyanarra a kapufára pattant. Több veronai szurkolót aortarepedés gyanújával vizsgáltak ki az eset után, de így sem lesz baj, most ugyan kiesők, de jövő héten legyalulják otthon az Ascolit, oszt jónapot.
Roma – Torino 0-1
Informátorunk az Oktogonon lévő totózóban állszakáll és Sophia Loren napszemüveg mögött is felismerte Luciano Spallettit, aki gyanúsan sok igazolószelvényt gyűrt nubukbőr aktatáskájának felső zsebébe, majd csatlakozott a 6-os villamos megállójában szintén álöltözetben várakozó Tottihoz.
Siena – Empoli 2-0
Toszkán rangadó, ráadásul úgy, hogy az egyik érintett kiesőhelyen tanyázik, nevezzük bátran csemegének tehát! A fekete-fehérek megragadták az esélyt, Portanova már a 12. percben vezetést szerzett és a Siena virtuálisan el is került a veszélyzónából, ami annyira feldühítette az Empoli középhátvédjét, Vaniglit, hogy 10 percen belül két sárgát is összehisztizett magának. A nyitott kérdések lezárására egészen a 93. percig kellett várni, a korábban az Empolit erősítő nagy öreg, Maccarone szúrta bele a tőrt volt csapata európai álmaiba.
Udinese – Atalanta 2-3
Hiába vezetett kétszer is ghánai sztárjának, Asamoahnak köszönhetően a hazai csapat, Vieri vezérletével a bergamóiak szerezték meg a három pontot, ráadásul idegenben, ami soha nem volt jellemző a Serie A középcsapataira. Bobo gól-gólpassz kombója 35 perc alatt főhajtásra készteti még azokat is, akik felháborodtak a csatár nyilatkozatán, miszerint nem különösebben szeret focizni, inkább krikettezne a drága, ha tehetné.
Utolsó kommentek