Lássuk be, nehezen támadható érvek szólnak az ellen, hogy az ember egy olasz és egy angol meccs közül szívesebben nézi az utóbbit. Ám ha így tesz, akkor csak átkozhatja magát, hogy lemarad olyan meccsekről is, mint például az Inter-Roma kupadöntő első felvonása, amely végre megmutatta, milyen is az, amikor két digó banda jó meccset játszik egymással. Illetve az egyik jó meccset játszik, a másik meg asszisztál hozzá.

A Roma Luciano Nemkellcsatár Spalletti keze alatt Olaszország legstílusosabb csapata lett. A tar mester rájött, hogy Totti csatárrá előléptetésével olyan kreatív játékosa lesz elől, aki mellé nem is kell társ. Nincs is, a támadások befejezéséhez rendszerint felérő Mancini bőven elégnek bizonyul, főleg amikor a jobbhátvéd kettőt vág egy meccsen, mint most. Hogy lőhet egyáltalán ennyi gólt egy 4-5-1 felállású csapat? Mit keres egy 2.70 méter magas wookie az Endoron? Ennek nincs értelme…

Az Internek meg kezd marhára elege lenni a szezonból. Nem elég, hogy a BL-ben idén sem domborítottak valami nagyot, még a hazai duplázás sem fog összejönni az ellen a Roma ellen, amely legutóbb bajnokin is győzni tudott Milánóban. Hiába a bombasztikus keret, a stabil háttér és a rengeteg szurkoló, a Futball Istenei nem szeretik az Intert és kész. Mi, ministránsok sem nagyon, ezt meg kell gyónnunk, de elfacsarodó szívvel néztük szegény Toldót, ahogy a hatodik gombóccal a torkában összetörve ült az ötösön.

Most akkor a bajnoki címet játszi könnyedséggel megszerző, ám a BL-ből elég korán kizúgó Internek, vagy az ezüstérmes, de Európában egy karikával többet teljesítő Romának volt fontosabb ez a meccs? Az Inter ráadásul itt is címvédő, sőt, triplázhatna, ha idén is megnyerné a trófeát. És ha még ez sem elég, akkor pont mostani ellenfelük ellen nyerték meg a meglehetősen ocsmány kinézetű kupát. Erre a Roma szépen fogta, felfektette a konyhaasztalra a milánói vetélytársat, és nagyon rondán elbánt vele. 15 perc után hárommal mentek Tottiék és ahogy az egy jó ragadozóhoz illik, a farkasok megérezték a vérszagot és fecnikre szaggatták az ehhez remekül asszisztáló Intert, aemlyben most Crespo volt az egyetlen labdarúgóra emlékeztető életforma. Szegény Mancini megszeppenve nézett nagyokat, hogy akkor ezt most hogy, de beletelt ötven percbe és négy kapott gólba, mire változtatásra szánta el magát, és lehozta a szélről tök fölöslegesen középre rángatott Figót. A váltás nagyon bejött, három perc múlva kaptak még egyet.

5-2 után felcsillant a remény, hogy még egy gólt lőve nyílttá lehet tenni a visszavágót, ezért Mancini lecserélte a látványosan unatkozó Adrianót, helyét Recoba foglalta el. Ez a váltás is remekül bejött, hiszen ha mást nem is, annyit azért láthattunk, hogy Adriano visszamegy az emberével a szögleteknél, míg szegény Alvaro annyira örült a kapott játéklehetőségnek, hogy a félpályán túlról nézte végig, ahogy az egyetemes futballtörténelemben első ízben Panucci duplázni tud. Materazzi erre elkeseredettségében felrúgta Tottit, így nem játszhat a visszavágón, tehát most már végképp nem maradt semmi, ami a milánói embereket (beleértve a labdarúgókat is) visszatartaná a strandok meghódításától.

Megnyeri a kupát a Roma, nem kétséges és boldog is lesz vele, mert ebből a szezonból mindent kihozott, amit lehetett. Az Inter viszont hiába bajnok, nagy kérdés, hogy mennyire boldog a mögötte álló évvel. Abcúg Valencia, mi?