Amint megláttuk Mourinhót az Osasuna-Valencia meccsen a Reyno de Navarra (leánykori nevén El Sadar) stadion lelátóján, ahogy tollba mondta a Valencia labdaérintéseit valami fegyverhordozójának, azonnal egy gondolat fészkelte be magát a futball és a nemzetközi légiközlekedés iránt egyaránt érdeklődő agyunkba. Hogy a fenébe ért oda?

A Chelsea-Tottenham FA-kupa negyeddöntőnek magyar idő szerint négy előtt néhány perccel lett vége, a Valencia meccse pedig kilenckor kezdődött, öt óra alatt elérni Londonból Pamplonába pedig különösen azért nehéz, mert az utóbbinak nincs is nemzetközi reptere. Már épp felálltottuk az elméletet, mely szerint Mourinho a kispadról kirohant a stadion parkolójába, ahol beugrott egy rá járó motorral váró taxiba, a Heathrow-n végigverekedte magát a becsekkoláson és az értelmetlen terrorellenes biztonsági ellenőrzéseken, felszállt valami Bilbaóba vagy San Sebastiánba tartó gépre, majd leszállás után egy újabb rá váró autóba pattant, amely minden sebességkorlátozást figyelmen kívül hagyva kilenc előtt két perccel csikorgó fékekkel megállt a pamplonai stadion előtt, amikor a Marca sajnos megírta a helyes megfejtést.

Az a helyzet, hogy ez az elkényeztetett portugál ficsúr egy magánrepülő segítségével tudott ilyen gyorsan Spanyolországba érni. Ezért jó, ha egy orosz milliárdosnál van a kasszakulcs. A szegény edzők jóistene azonban végül igazságot osztott, még ha speciel Quique Sánchez Flores az egyik leghíresebb spanyol flamenco-énekesnő unokaöccseként szegény soha nem volt. Amikor a 91. percben Morientes megmutatta, hogy a Valencia akkor is képes valami használható eredményt kihozni egy meccsből, ha végig oda sem figyelnek, Mourinho már lelépett a lelátóról. Kérheti el Abramovicstól megint a kisrepülőt, ha érdekli, hogy pontosan hogy is csinálják.