Százhúz perc kellett a Milannak, hogy leküzdje a szorgos futballfavágókból álló Celticet, és bejusson a BL-negyeddöntőbe. Pontosabban Kakának volt szüksége ennyire, hiszen a piros-fekete milanói csapatot napjainkban ő jelenti.

Az első félidőben kétszer ment végig a félpályán egyedül, de a végén mellé lőtt, a másodikban a lécet találta el vagy húszról, és volt még egy kísérlete, de azt a pocsék Pippo Inzaghi helyére behozott, talán még pocsékabb Alberto Gilardino sarokkal blokkolta. A hosszabbításban már nem bírtak vele a skótok, megindult a felezővonal környékéről, lelépett néhány védőt, és a kapuba gurított.

Hatodik gólját szerezte a BL-ben, ezzel – a szerdán kiesett van Nistelrooy-jal holtversenyben – vezeti a sorozat góllövőlistáját, középpályásként. Ez pontosan háromszor annyi, mint amennyit a Milan csatártriója, Pippo, Gila és Ricardo Oliveira együtt összehozott. (A két olasz egyszer-egyszer, a brazil egyszer se talált be.) A Milan idei BL-ben szerzett kilenc találatának pedig pontosan kétharmada.

Mondhatni, Kaká maga a Milan, a Milan-drukkereknek isten, Inzaghiéknak az a srác, ’aki mindig elviszi a balhét, és eltereli a figyelmet rólunk, balfasz csatárokról’, Carlo Ancelottinak meg ’az a kölyök, aki miatt még én vagyok a Milan edzője’.

Kaká ráadásul nem csak eredményes, de nézni is jó. Ronaldinhót ajnározza mindenki, hogy veri meg a védőket  - amikor formában van –, pedig Kaká szebben csinálja: nem dől jobbra-balra, nem lép a labdára, nem húzogatja-tologatja ide-oda, csak fut, fut, szökell, a védők meg tűnnek ki a képből.

Ahogy egy jóbarátom Magyarországon élő olasz milanista haverja vagy három éve az egyik közvetítés alatt klasszikus akcentussel és behatárolt nyelvtudással ismételgette: Oh, Kaká! Such a wonderful player!