Nem olyan csapat ez a Benitez által összerakott Liverpool, amit kívülállónak (= az amúgy teljesen megmagyarázható szakrális Pool-rajongástól át nem hatott személynek) könnyű lenne szeretni. De van néhány jó tulajdonsága: két klasszikusan brit, önfeláldozó, kemény, ugyanakkor akrobatikus szerelésekre képes hátvéd (Carragher és Finnan); legalább öt olyan játékos, aki 28 méteren belülről szinte bárhonnan képes gólveszélyesen odakenni a labdát; egy csapatkapitány, aki külsőre szinte mindig elgyötört ifivezetőt idéz, de nagyon sokszor mégis éppen akkor van ott, amikor és ahol a legjobban kell, és azt is csinálja, amire a csapatnak a legnagyobb szüksége van.

Liverpool - Barcelona 0-1

A világ minden bizonnyal legerősebb atmoszférájú stadionjában a világ egyértelműen legjobb szurkolótábora által támogatott Liverpool néhány percet kivéve végig irányított, rúgtak három kapufát (a Barca csak egyet), melyek közül a szakmájára nézve favágó védekező középpályás Sissoko - Valdes felszabadító rúgása utáni - emelése nyilvánvalóan a költészet címszava alá tartozik és mint ilyen, önmagában kiérdemelte a továbbjutást.

A Barcelonából, a Világ Legkreatívabb Futballcsapatából™ éppen ez hiányzott: az ihlet. A Liverpool ugyanúgy verte meg őket, mint szombaton a Sevilla: nem szarták össze magukat, le se támadtak és vissza se húzódtak, figyeltek hátul és építkeztek elöl. Az angol csapatnak ezen a meccsen még szerencséje sem volt (simán nyerniük kellett volna), de most már mindegy, mert a célt, hogy egynél több gólt ne kapjanak, minden további nélkül teljesítették. (Finnan biztos lehülyézi magát, amiért nem vette észre, hogy Gudjohnsen beállt és hagyta, hogy négy perccel a csere után gólt rúgjon, de az vesse rá az első követ, akinek egy ilyen kiélezett meccsen feltűnt volna az emberileg szimpatikus, szakmailag nagyjából impotens izlandi csatár.) A Barcelonának akkor lett volna esélye a lelkesedés és cinizmus halálos vegyületét felvonultató Pool ellen, ha a tévében közvetítő ember által emlegetett istenverte "mágikus háromszög" (ami valójában persze legalább négy-, de inkább hat-, sőt, ha Zambrotta játszik, leginkább hétszög) tagjai közül legalább ketten perzselően jól fociznak. Amitől igen messze voltak. Két momentum idézte a Barca csúcsformáját és ahhoz a Liverpool messze túl tudatos és szívós csapat, hogy ennyi akár megközelítőleg elég lehetett volna ellenük. Ráadásul Rijkaard ismét idióta módjára cserélt amikor a nem túl gyakran, de mégiscsak veszélyeztető Etoo helyett behozta a két és fél éve nem a neki megfelelő poszton játszatott szegény Giuly-t, aki természetesen nem is ment semmire az angol védelemmel.

A vitathatatlanul legszebb futball, vagyis inkább a távoli ígérete, kirepült az idei BL-ből. Teljesen jogosan. Mi maradt benne a Liverpool mellett?

Maradt benitezi örökséget ápoló/fejlesztő, ugyancsak igen céltudatos Valencia (akik, persze, késes gyilkosok, de a sok kemény csávó közt ott figyel a következő évek potenciálisan kiemelkedő csatáregyénisége, David Villa, továbbá a szinte mindig sérült, de szemkápráztatóan tehetséges Vicente) egy olyan meccs után, ami nyilván a lefújás utáni bunyóról lesz emlékezetes. (A bunyóban az összefoglaló tanúsága szerint sem Ibrahimovic, sem Materazzi nem játszott kezdeményező szerepet. Hova jut így ez a világ?!? Nincsenek már stabil pontok.) Most úgy néz ki, hogy ezzel a szemét, de a maga módján élvezetes titkosrendőr-futballal akár a legvégéig eljuthatnak. (Külön köszönet a szezon kamucsapata, az Inter eliminálásáért.)

Maradt a szeszélyes és nyilvánvalóan zseniális Totti Romája, egy letűnt kor struktúráját/kultúráját idéző csapat. Mert ma, a harminc válogatott focistát foglalkoztató keretek és a rotáció korában már máshol ilyen nincs. Még a Liverpool is Liverpool marad Gerrard nélkül, a Barcelona is Barcelona Ronaldinho nélkül (aki még csak nem is cs.k.). De AS Roma Totti nélkül, olyan nem létezik: ők egy egzotikus, retrográd színfolt a mezőnyben, mely igencsak méltó a figyelemre. Meg hát az este gólját ők rúgták, pontosabban Mancini (akire Totti állítólag már ki van akadva, mivel túl jó), aki egy szemmel alig követhető mozdulatsor (eh, szarok rá, jöjjön ki a közhely-rendőrség, igenis hogy:), egy szamba után úgy bevarrta a labdát a rövid fölsőbe, hogy az párját ritkítja.

Meg maradt a Chelsea. A kitartó, mázlista, erőlködő, hatalmas Chelsea. Jó kis BL lesz ez.