Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Az ember, aki tökélyre fejlesztette saját középszerűségét

2010.03.16. 07:00 mocsing

A mai magyar futballvalóságban élve szinte hihetetlen, hogy megtörtént, de az egyik topbajnokság stabil tagjának számító – bár most épp kiesni készülő – gárda szombat óta honfitársunkat köszöntheti mint a klub színeiben legtöbbször pályára lépett játékost. Ő a rekorder, nincs csalás, sem ámítás, nem az osztrák Bundesligáról van szó. Legenda lett, a világ egyik vezető futballnemzetének fővárosában, az első számú csapatban volt nagyon sok éven át megkerülhetetlen szereplő a középpályán.
Ő Dárdai Pál, az ember rendelkezésére álló erőforrások maximális kihasználásáért felelős tárca nélküli minisztere hazánknak.

Fogalmam sincs, ilyen esemény magyar focistával mikor történt utoljára, de nem is lényeges abból a szempontból, hogy nagyon mélyre hajolva kell megemelnünk a kalapunkat Dárdai előtt. Együtt, mindenki, gyerünk!

Dárdai elég különös figurája ennek a nagyon szomorú állapotú, hazai futballtársadalomnak – mondhatnánk, de hát Paja már réges-régen nem része a szűkebb értelemben vett magyar labdarúgásnak. Nem szeretném károgással torzítani a posztot, de lehetetlen elhallgatni, mennyire nagy szerepe lehet sikereiben annak, hogy 20 éves kora óta legfeljebb a válogatott mezén keresztül érintkezett ezzel a szemétdombbal itthon. Odakint meg olyat tett le az asztalra, amivel legalább két történelemkönyvbe írta be magát.

Azonban ettől még különösnek különös, ő a magyar legitimálója az érvrendszernek, amit az ostoba szülők a szerencsétlen gyereknek mondanak, ha az bömböl, hogy nem érti a matekfeladatot: olvasd el még egyszer, koncentrálj, csak akarni kell. Dárdai újra és újra elolvasta keményen edzett, koncentrált és annyira rohadtul akarta, hogy egyetlen edzőjének sem volt egy idő után mersze kihagyni, mert saját sportszakmai lelkiismerete nem engedte volna nemhogy aludni, talán fingani se. És ez az igazán nagy dolog: annyi éven át, mindig, de mindig felkelt a pad(ló)ról és teljesen más habitusú edzőknek, a csapat szempontjából teljesen más helyzetekben volt képes bebizonyítani, hogy vele jobb a középpálya. Dárdaival még nem működik a középpálya, de nem is feladata működtetni. Egyszerűen jobb vele és ez az elmúlt 13 (ti-zen-há-rom) évben bőven elég volt mindenkinek, akit felhatalmaztak arra, hogy összeállítsa a Herthát a hétvégi bajnokikra. Ennyi esztendő alatt nyolc (plusz két egymeccses) edző irányításával kétszáznyolcvanegyszer lépett pályára a Hertha Berlin mezében.

Már szinte közhely, miszerint Dárdai a szimbóluma annak, hogy akarattal, szorgalommal és bizonyos alapképességekkel Magyarországról is eljuthat valaki egy topliga középcsapatába, vagy akár a BL-be is. Ha kellene mondanom egy skillt, ami Dárdaihoz köthető, nagy bajban lennék. Gyakorlatilag semmi olyat nem tud, ami egy konkrét szint felett a játékos felé ne lenne elvárás – viszont az alapképességek közt nincs gyengéje, minden ilyet végrehajt közepesen. Ehhez társuló taktikai fegyelmezettsége és futómennyisége bőven elég alapot szolgáltatott újra és újra a csapatba kerüléshez. Dárdai – nemzetközi mércével – egy rettenetesen középszerű futballista egy rettenetesen céltudatos sportember fejével, amihez iszonyú sok szerencse is társult, de mondjuk, nála tízszer nagyobb egyéniségeket se tudnék említeni, akik szerencse nélkül érték el azt, amit.

Dárdai bizarr szerelemben van a Berlinnel, és bár nem állítanám, hogy minden este összebújnak, de gyermeket tudnak nemzeni, továbbá egyik sem csalná meg a másikat. Manapság ez sem kis dolog. Paja nem hagyta ott őket sem a szarban, sem a sikerek alatt a még nagyobb sikerekért, ehhez kapcsolódva pedig nyugodtan higgyük el, hogy a Hertha sem hagyja munka nélkül, amikor egyszer majd visszavonul. A szerelem alapja az, hogy Dárdai pontosan a képességeinek megfelelő csapat megfelelő posztját találta meg. Ők ketten ideális párosítás. Mindkettőnek – de főleg Dárdainak – nagyon nagy szerencséje volt a másikkal.

Amellett, hogy eredményeit, azok ismétlődésének jelentőségét talán mindenki elismeri, Dárdaival kapcsolatban két megosztó történet is van. (Nem az a typische botrányhős). Hanyagolnám Németh Krisztián sajtón keresztül történő ekézését, annak jogosságát, avagy helytelenségét, bőségesen át lett tárgyalva korábban, viszont van egy érdekesebb: amikor nem ment el a Bayernbe, pedig serényen hívták. Ambiciózus sportember vajon minősítheti ezt másnak, mint gyávaságból táplálkozó megfutamodásnak? Elvégre abban az egy-két évben Paja tényleg a legjobb védekező középpályások közé tartozott a Bundesligában, legalábbis aktuális teljesítmény alapján. Letöketlenezhetjük, meg milyen futballista má’ az, aki egy ilyenre nemet mond, de valahol óriási sportemberi teljesítmény felismerni, ha kevesek lennénk valahova. Pedig jó eséllyel most BL-győztes lenne, ’99-ben akarta elvinni Hoeness, két évet kellett volna kihúzni, mivel 2001-ben ugye megvolt a serleg a bajoroknak, sőt, még a Világkupa is. De hova fért volna be Dárdai az Effenberg, Scholl, Jeremies, Basler, Salihamidzic, Matthäus és Strunz fémjelezte középpályán? Ne legyünk naivak, sehova. Fink mellé a padra.

BL- és Világkupa-győzelem a padról, objektíve nézve világraszóló siker, de gyakorlatilag satufék a tényleges játékot illetően, vagy rekorderré, ikonná válás a középcsapatban, ahol  megbecsült intézmény lehetsz. Ó, mondd, te mit választanál! Igen, akár így, utólag is.

93 komment

Címkék: magyar bundesliga

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr361839762

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szangye puncog 2010.03.16. 07:28:13

Lehetett volna szimplán true colours a poszt címe. Egyébként egyetértek Paja középszerűségével.

montipájton 2010.03.16. 07:47:18

Nagyszerű írás, méltó az NST-hez és kritikai felhangjaival együtt is méltó Dárdai Palihoz. Mivel a foci már csak öreg hazai újságírók emlékeiben a zseniális magyar klasszisok játéka, fogadjuk el nyugodtan, hogy a legtöbbet, ami egy pályafutásból itthonról indulva kihozható, azt Dárdai kihozta.

Biztos, hogy volt/van sok hozzá hasonló kvalitású hazai játékos, mégis elég kérdéses, hányan viszik legalább ennyire majd. A fej a lényeg ugyanis.

Amúgy az öreg Dárdai nekem már valamikor 96 körül azt mondta, meglátom, a Palcsi többre viszi, mint az akkor jövendőbeli nemzetközi klasszisnak kikiáltott Lisztes, mert ő tud ütközni.))

szempontpuska 2010.03.16. 08:28:04

@montipájton: Bizony az "öreg" Dárdai Pál, a nagy PMSC időszakából!
:-)

OJ · http://sportvers.blog.nepsport.hu/ 2010.03.16. 08:35:16

Azt gondolom, ennél józanabb számvetést Dárdai karrierjéről és "jelentőségéről" nem lehet készíteni.

kukásmacska 2010.03.16. 08:39:01

@montipájton:

Azért az minimum véleményes, hogy ki vitte többre.

Lisztes:
- német bajnok
- kétszeres magyar bajnok
- kétszeres Német Kupa győztes
- kétszeres Magyar Kupa győztes
- KEK döntős

Dárdai:
- Bundesliga bronzérmes
- kétszeres Német Ligakupa győztes

És tegyük hozzá, Dárdainak (szerencsére) nem volt olyan brutális sérülése pályafutása alatt mint L.K.-nak.

Persze ettől függetlenül gratula, kíváncsi vagyok hogy legközelebb melyik magyar játékos játszik legalább 280 meccset az 5 topbajnokság egyikében.

montipájton 2010.03.16. 08:41:53

@kukásmacska: A kérdés, hogy a saját megjósolt karrierképükhöz képest melyikük vitte többre.
Lisztes hangyányival erősebb csapatban játszott, nemdebár.
A magyar címeket meg talán hagyjuk, miután Pali szinte nem is játszott idehaza.))

Dok 2010.03.16. 09:06:50

@kukásmacska:

Ha Isten és a párt is úgy akarja, "Dúúúdáááák"!

kukásmacska 2010.03.16. 09:08:51

@montipájton:

"A kérdés, hogy a saját megjósolt karrierképükhöz képest melyikük vitte többre."

Attól függ, ki mit jósolt. :-))
1996-ban Dárdait körbeudvarolta a fél NBI és több külföldi klub is, az atlantai csapatból is őket kettőjüket tartották a legtöbbre + Sándor Tamást, na meg a két kapust.

"Pali szinte nem is játszott idehaza"

Kb.ugyananannyit mint L.
Lisztes 97 januárjában ment ki Németországba, Dárdai 96 decemberében.
(bár nyilván a kilencvenes évek Fradijával könnyebb volt címeket szerezni, mint a Péccsel, ez tény)

rizla 2010.03.16. 09:09:02

abszolút értékelni kell dárdait, de én speciel sehol sem olvastam, vagy hallottam tőle, hogy azért ne ment volna el a bayernbe, mert belátta, hogy nem az ő szintje. ettől még persze valószínű, hogy ezért nem ment, mert játszani akart, csak hát többre tartanám, ha ezt konkrétabban el is mondaná, mert kicsit unalmas, hogy miután egy interjúban elküld mindenkit a picsába, rendszeresen előkerül, hogy MAJDNEM leigazolta a bayern, uh, ah. focistaként - főleg magyar szemmel - egy igazi hero, de emberként cseppet sem szimpatikus.

Hellisfitar 2010.03.16. 09:10:42

Azért meglehetősen beszédes a jubileumi meccse után esemény. Szerencsétlen flótás, még a riportról is úgy kellett elfutnia.
Ha valaki, hát ő biztosan nem ezt érdemelte, de az ezerfejű éppen nyűgös volt.

salvor hardin 2010.03.16. 09:14:22

értem én a kritika fontosságát, de ha nem akartok/nem lehet valakiről ódákat zengeni, akkor egy ilyen alkalommal egyszerűbb lett volna egy egyszavas poszt. gratulálunk. aztán a többit meg valami egyéb alkalommal.
én magam gratulálok.

Ainult Mina 2010.03.16. 09:19:25

Hát igen. Pali a szívével futballozik, mások meg a fejükkel és a lábukkal.

Nincs vele semmi bajom.

Shopping 2010.03.16. 09:25:36

@kukásmacska:
Az vitte többre --aki többet keresett.
Ez egy elég szimpla szintmérő, egy profi bajnokságban.

A Dárdai min. 10szer annyit keresett mint a Lisztes.
( megérdemelten! )

montipájton 2010.03.16. 09:37:06

@rizla: Benne volt a posztban, hogy kik mellett nem jutott volna szerephez Münchenben, nem hiszem, hogy ezzel ne lett volna tisztában.
Másfelől nézve, akkor éppen benne volt a tutiban a Herthával, jól emlékszem, azon vitatkoztunk ismerősökkel, hiányzik-e a kellő ambíció belőle, vagy éppen ellenkezőleg, abszolút logikus döntést hozott a karrierje szempontjából. Ez az, ami ma már lényegtelen: az élet végül is igazolta Dárdait. Münchenben biztosan megtört volna a pályája.

Én amúgy emberileg is mindig bírtam, kevés ilyen közvetlen és normális magyar futballistát ismerek. Asszem, te is csak a Németh Krisztiános odamondása miatt pikkelsz rá.))

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.03.16. 09:41:09

Azt se felejtsük el, hogy a fiatal Dárdai mint irányító játszott Pécsen, és nagyon szép dolgokat tudott a labdával, más kérdés, hogy ez a Bundesligába nem lett volna valószínűleg igen, és átképezte magát, de itt Pécsen, a maga közegében bőven más dolgokkal is kitűnt, mint most. Ez persze semmit nem von le abból, hogy mennyire meg kell őt becsülnünk, és hogy mennyire szimpatikus ember. Még legalább 1 szezont kívánok neki!

rizla 2010.03.16. 09:43:31

@montipájton: én sem hiszem, hogy ne lett volna tisztában vele, mint azt írtam is ("ettől még persze valószínű, hogy ezért nem ment"), de akkor esetleg ezt el is mondhatná, mert ez így elég visszás, főleg, hogy más játékosokat meg kíméletlenül oszt.
igen, pikkelek rá a németh krisztiános odamondása miatt, szerintem rettentő buta, és felesleges dolog volt, de egyébként is elég magas lóról nyomja az interjúkat. igaz, van is mire nagyképűnek lennie, éppen ezért lenne kötelessége, hogy elegáns legyen. egy bukott embertől nem is várok mást, mint kicsinyeskedést, viszont egy magyar szinten példátlan pályafutással rendelkező valaki jobban is megválogathatná a szavait. sőt, hagyjuk is, hogy magyar szinten, igazából nemzetközi szinten is elég ritka, hogy valaki ennyi időt eltölt egy csapatnál.

vsztk9111 2010.03.16. 09:43:49

Szerintem abszolút jól járt, hogy Berliben húzta végig. Abszolút történelem lett, gratula neki. Érdekes, hogy mielőtt kiment itthon egy nagyon technikás játékos volt, kint csináltak belőle bursztulós védekező középpályást. De vette a lapot és "átformálódott". Valóban a legnagyobb erénye, hogy mindig minden edzőnél talpraállt, és nem állt tovább bőgős szemekkel (nem kullogott haza bőgős szemekkel), hogy "jaj nem bírt engem az edző" meg hogy az "edző utálja a magyarokat." Emiatt sokan példát vehetnének róla, lásd most a nagy sztár Fülöp Mártont.

jo.e 2010.03.16. 09:43:50

@Shopping: Asszem igazad van!
"Ó mondd ..." - Én simán a berlini opciót!
Basszus N.o. (ismerjük a hozzáállásukat a focihoz) fővárosa legnépszerűbb csapatának "ikonjáról" beszélünk! Hány ember kedvence lehet? 13 éve stabil tag. Asszem itt nincs helye semmilyen fikának!
Igazi profi, nem kérdés. Az a tavalyi sörös akció is mekkora volt már!!!

szamarhegy 2010.03.16. 09:45:20

Tisztelet Dárdai Pálnak! Edzőként pedig nemcsak a taktika és a csapatszerkezet a fontos, hanem, hogy minden csapatba kell egy-két ember, aki a csapat szíve-lelke, mint pl. a magyar vízilabda válogatottban Benedek vagy korábban Varga I. Zsolt, akik megtörhetetlen szellemiségükkel és a többiekre gyakorolt hatásukkal a csapat mentális gerincét adják. Ilyen Dárdai Pál a Hertha-ban bár kétségtelenül igazságtalan vele a sors, hogy a kiesés körüli botrányok övezik pályája végét.

szamarhegy 2010.03.16. 09:49:18

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Juhász Roland jutott eszembe arról, amit írtál, aki csatárként szerzett technikai tudásával (is) alapozott meg magának egy nagyon szép védői karriert.

rizla 2010.03.16. 09:50:01

@vsztk9111: mondjuk nem tudom hogy jön ide fülöp, egy kapusnak jóval nehezebb dolga van, mert ha nem első számú, akkor kb lehetetlen beverekednie magát a csapatba, mert őt nem küldik be csereként még az utolsó 10 percre sem. ráadásul ő egy premier league-ben próbálkozik, ami magasan a világ legjobb bajnoksága.
szóval úgy általában nem értem az ellenszenvet, ami körülveszi a szurkolók között.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.03.16. 09:54:06

@szamarhegy: Tényleg, ez jó példa, és valószínűleg mint támadó a magyar közegben jó is lenne, viszont védőként olyan többletet tud, ami okkal teszi kapóssá. Egyébként erről nem is tudok sokat, hogy miként alakult át a játéka Dárdainak, mert itt Pécsen, illetve a BVSC-ben is irányító, viszont a korai berlini karrierjéről nem sokat tudok, ott azon nyomban mint védekező középpályásra számítottak rá? Vagy ez fokozatosan alakult ki, ez az, amiről fogalmam sincs.

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.03.16. 10:20:28

@rizla: ez volt anno az mti-hír, ennek nyomán készült vele több interjú is, csak 99-ben még nem került fel minden online tartalomként is, de többen is emlékszünk, h elmondta, nem neki való csapat az.

www.origo.hu/sport/magyarfoci/19991101dardai.html

igazából más okot nehéz is elképzelni.

rizla 2010.03.16. 10:31:18

@mocsing: azóta több dárdai interjú is volt, mindegyikben szóba került a bayern, de Ő MAGA sosem mondta azt, hogy azért nem ment, mert túl jónak véli a bayernt, sőt. legutóbb pl.:

"A Bayern ajánlatát meghallgattam, mert gyerekkori álmom volt, hogy ott szerepeljek. 1999-ben szinte mindegyik Bundesliga-csapat vitt volna, de én csak a müncheni lehetőségen gondolkodtam. Sokáig úgy volt, hogy eligazolok, aztán mégsem mentem, mert a szívemre hallgattam."

értitek, túlságosan szerette a herthát, ezért lemondott a világsztár-ambícióiról. ehem. pont, hogy nem azt állítja, hogy az eszére hallgatott.

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.03.16. 10:34:19

@rizla: nyilvánvalóan nem nyilatkozhatja, h "kevés lettem volna én oda".

a gyerekkori álmaidnál jobban megszeretsz két év alatt (!) egy csapatot? szerinted ez reális?

szamarhegy 2010.03.16. 10:37:27

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Jó kérdés, remélem előkerül egy berlini szakértő. :)

Strigo 2010.03.16. 10:39:25

Jól sejtem, ha Király Gabi nem megy el Angliába bohóckodni, akkor most ő lenne a rekorder?

JClayton · http://bumm.sk/blog/szemtanu/ 2010.03.16. 10:43:01

@Strigo a divatdrukker: Királynak volt egy nehéz időszaka a Herthánál, mikor Fiedler kiszorította, a csapatnak pedig katasztrofálisan ment, s úgy tűnt, hogy nem is nagyon bocsájtják meg neki a formakilengéseit. Azt az egy szezont kivéve viszont mindig alapember volt, miközben Dárdai sokszor volt sérült, sokszor pedig mellőzött (tizenhárom év alatt ugye matematikailat 34*13 azaz 442 meccsen játszhatott volna).

Másrészt remélem, hogy Paliból idővel edző, sőt, jó (de legalább egy megbízható közepes) edző válik, emberileg megvan benne minden tulajdonság ehhez.

rizla 2010.03.16. 10:43:07

@mocsing: akkora újra: én speciel sehol sem olvastam, vagy hallottam tőle, hogy azért ne ment volna el a bayernbe, mert belátta, hogy nem az ő szintje. ettől még persze valószínű, hogy ezért nem ment, mert játszani akart, csak hát többre tartanám, ha ezt konkrétabban el is mondaná, mert kicsit unalmas, hogy miután egy interjúban elküld mindenkit a picsába, rendszeresen előkerül, hogy MAJDNEM leigazolta a bayern, uh, ah.

Mitya Ivanov 2010.03.16. 10:47:43

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: nekem a régi bundesliga összefoglalókból ez rémlik, hogy még csereként inkább a tamádófelfogásban küldték pályára, de stabil kezdőjátékos védekező kp-ként lett.
Egyébkébnt az egyik régi bundesliga összefoglaló kapcsán van egy élményem: Dárdai beállt csereként a Bayern ellen, asszem az első Bundesligás évükben, vezet a Hertha és a fiatal dárdai helyzetbe került, de óriási ziccerben kétszer is lukat rúg. Röhejes volt, rossz volt nézni, és égett az arcom, amikor az esetet látva az edzője legyintett egyet, a szpíker pedig mondott két mondatot arról, hogy hát kérem ezért tart ott a magyar futball, ahol tart....
És dárdainak az az arckifejezése még mindig előttem van...

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.03.16. 11:03:03

@Mitya Ivanov: Sajnos ez az időszaka nekem teljesen kimaradt, érdekes lett volna, mi van ha mint irányító játssza le az éveit, hol tartana.

rowi 2010.03.16. 11:05:46

egyrészt grat dárdainak, másrészt a poszthoz

másrészt, hogy mikor történt ilyen utoljára magyarral, azt nemtom, de ha Dzsudzsi és Juhász a jelenlegi formájukat tartva marad a helyén, akkor ők lehetnek a következő ilyenek

Mitya Ivanov 2010.03.16. 11:10:40

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: szerintem sehol, Dariusz Wosz-t kellett volna kiszorítania, aki bár nem volt egy nagy klasszis, a német bajnokságban elég nagy spílernek számított.
Dárdainak az is a szerencséje volt, hogy nem kapott sokszor konkurenciát a 2000 es évek elején. A posztjára talán csak egyszer igazoltak egy Tony Sanneh nevű amerikait, akit azrán mégis kitettek szélre , mert Pali egyértelműen jobb védekező kp volt.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.03.16. 11:11:02

@rowi: Azért remélem egyikük sem marad a helyén, többre hivatottak jelenlegi csapatuknál.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.03.16. 11:14:19

@Mitya Ivanov: Köszönöm, ezeket nem tudtam. Nincs persze "ha", de valószínűleg nem lett volna komoly nemzetközi karrierje talán az eredeti posztján. Pedig anno Pécsen nem gondolta senki, irányítón kívül mást fog játszani.

Mala Suerte 2010.03.16. 11:27:45

Nem rossz írás, attól eltekintve, hogy a cím baromira nem passzol az alkalomhoz és ezt talán illett volna felismerni (mellesleg mikor a twitteren megláttam, azt hittem, hogy a poszt David Beckhamről fog szólni)... Dárdai valóban igazi példaképként szolgálhat az összes magyar futballista számára, emellett úgy gondolom, hogy amit Németh Krisztiánról mondott, az sem volt véletlen. Egyáltalán nem hiszem, hogy "felesleges és buta dolog lett volna" (rizla). Ha egy fiatal játékos el van szállva magától, akkor ki más feladata lenne visszarángatni a földre? Lehet, hogy nem az origonak kellett volna ilyen formában lenyilatkozni ezt, na de nem tudjuk, mi történt pontosan az edzőtáborban. Az U20-asaink esetében sajnos az ilyesfajta önbizalomtúltengésnek igen nagy a veszélye egyébként is, ha pedig valaki megteheti, hogy odamond neki(k) egy keményebbet, az Dárdai Pál. Ja és még annyi, hogy az emlékezetes Milan meccsen tényleg hatalmasat játszott, magyar játékos ilyen szinten azóta is csak megközelíteni tudta azt a formát, amit aznap este produkált.

rizla 2010.03.16. 11:37:23

@matthe07: "Ha egy fiatal játékos el van szállva magától, akkor ki más feladata lenne visszarángatni a földre?"

például az edzőinek?! esetleg a családtagjainak, barátjainak. de még ha dárdai, a császár úgy is dönt, hogy majd ő visszaszállítja a földre, akkor ezt lesz szíves elintézni öltözőn belül. más kérdés, hogy egyetlen alkalom kivételével soha nem osztoztak egy öltözőn, úgyhogy végképp nem nagyon jön sehogy se a sráchoz. ezen kívül egy válogatottbeli (még ha csak egyszeri alkalomról is van szó) csapattársad sérülésén kárörvendeni egy interjúban, az mindenhogyan övön aluli.

de ezt már kitárgyaltuk.

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.03.16. 11:46:09

ez a középszerűség kifejezés olyan negatívos felütést ad indításnak. bulváros, na. ha jól értem a cikket, amúgy is a szorgalmával és a kitartásával érte el azt, amit... akkor miért baj, hogy pont szorgos vkp volt?

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.03.16. 11:55:48

@anonim222 [semleges néző]: de hát hol olvasod, hogy baj lenne? minél középszerűbb volt dárdai, annál nagyobb respekt azért, amit elért. ilyen durván képesnek lenni kompenzálni bizonyos képességek hiányát a mentális hozzáállással, nagyon ritkán előforduló esemény.

különösen ebben az országban, ahol inkább elkallódott, a helyi szurkolóik által félzseninek tartott sándor tamások és váczi zolik voltak, a még régebbiekről nem is beszélve.

egyébként a cím annyira negatív a középszerűség miatt, amennyire pozitív a tökély miatt, nem?

raoul_duke 2010.03.16. 11:58:56

Egyszer elmondtam itt röviden a véleményemet Dárdairól, jól le is lettem hurrogva, úgyhogy nem ismétlem meg.

@mocsing: A poszt címe viszont nagyon jó, amikor megláttam, egyből tudtam, hogy kiről lesz szó :).

Titi120 2010.03.16. 12:03:28

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:

Bizony, hogy így van ! Én még emlékszek olyan Mezey nyilatkozatra a bvsc-s időkből, amelyben azt ecsetelgette a hazai edzőatyaúristenpápa, hogy ez a Dárdai gyerek egy igazi klasszis kvalitásaival rendelkezik, blablabla.
(akit Egervári irányítóként játszatott annak idején, ha jól emlékszem a korosodó Bognár "piros 13-as" Gyurit szorította egyre inkább a padra)

Ehhez képest a rakkolós középpályás címszó alatt lesz megtalálható a futball történelemkönyveiben. Akkor ezt senki sem gondolta volna.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.03.16. 12:06:55

@matthe07: "mellesleg mikor a twitteren megláttam, azt hittem, hogy a poszt David Beckhamről fog szólni"

Ez jó volt. :-DD

Dárdainak kár volt hülyeségeket nyilatkoznia. Sokkal tisztább lenne az emléke ezek nélkül.

Talán annyiból értem meg, hogy aki leél Németországban másfél évtizedet, és szembesül az itteni viszonyokkal (főleg a sajtóval), az hamar megzavarodhat.

Egyébként respect neki.

pote · http://nst.blog.hu/ 2010.03.16. 12:16:16

@matthe07:
megérdemelnél Becks-ért egy bant :)

rizla 2010.03.16. 13:08:46

vadócz is irányító volt, vagy mi, most meg VKP. gondolom azért van ez így, mert aki itthon a kicsit jobb képességeikkel máris kilógnak. mindenesetre reménykedjünk, hogy krisztiánra is hasonlóan jó pályafutás vár a spanyol bajnokságban. én leginkább benne látom, hogy új dárdai lehet, ami a játékát illeti, persze karakterben nem mérhető hozzá.

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.03.16. 13:08:52

@mocsing: na de a középszerűség tökélyre fejlesztése nem jelent jót, hanem közepest, stabilan. bár ez már irodalmi vita talán, én nem dicsérve értettem azt a mondatot, de ennyi szabadság jár egy szerzőnek.

quaso0926 2010.03.16. 13:14:25

Egyértelműen nagy dolog az, amit Dárdai véghez vitt. Pont.
Már ma is, de pár év múlva pláne lényegtelen lesz, hogy közben milyen kis szeplő-pöttyök voltak a pályafutása alatt...
Egyébként szerintem tök ugyanaz a kategória, mint Inzaghi.
Skill? Igazából semmi... Mégis kihagyhatatlan.

Egyébként én is azt várom, hogy egy nagyon jó edző legyen belőle. A mentalitása okán könnyen elérheti, tanulni meg mindenki tud. A baj csak az, hogy valszeg Mo-n soha nem fog dolgozni... Ha egy kis esze van.

A lényeg: magyarként mindenképpen büszkék lehetünk Dárdaira.

quaso0926 2010.03.16. 13:17:21

OFF:
Kedves NST-szerkesztők. Lehet, hogy csak az én figyelmemet kerülte el, és volt már róla cikk, de ha nem: érdemes lenne körülnézni Maldív-szigetek válogatottja és klubcsapatai háza táján... Esetleg interjúkat készíteni... Csak egy javaslat, ami annoLászló Csaba Ugandája kapcsán jutott eszembe...

smartdrive 2010.03.16. 13:40:47

most nem azért, de nálam CM-ben egyszer így nézett ki a világbajnokság Dream Teamjének középpályája: Ronaldinho, Rivaldo, Dárdai, Zanetti

smartdrive 2010.03.16. 13:47:45

szegény Maldininak meg Raúlnak meg Zanettinek meg Tottinak hány edző alatt kellett talpraállnia, össze se tudnám már számolni

Neil Blender 2010.03.16. 13:55:08

Paja magyar szinten is atlagos/jo jatekos, mindenkepp megsuvegelendo a teljesitmenye barki barmit mond.

Kb Babos illeszkedett be ennyire jol kulfoldon mint o...

Meg is ertem ha nem akar hazajonni a cipo szogreakasztasa utan sem.

JClayton · http://bumm.sk/blog/szemtanu/ 2010.03.16. 14:23:50

@smartdrive: Nem, nekik nem kellett talpra állniuk, az ő nevükkel kezdődött a csapatösszeállítás. Dárdai státusza viszont állandóan ingadozott a peremember - stabil kezdő között, mindenkinél meg kellett vívnia a harcot, már csak azért, hogy bekerüljön az alapcsapatba. Nem is értem, hogy bírta ezt tizenhárom évig, illetve igen... mentálisan nagyon erősnek kell lenni mindehhez (ha van valami képesség, ami ezt leírja, talán az akaraterő/konokság kombinációjaként lehetne jellemezni).

raoul_duke 2010.03.16. 14:56:44

Nem bírom ki.

Most szerintetek tényleg érdem az, ha valaki KÖZÉPSZAR?!

Igen, igen, a Mracskókhoz meg a Lőrincz Emilekhez képest elfogadható, amit Dárdai elért, de komolyan gondolja mindenki, aki írta, hogy hát igen, azért a Paja az Paja, meg respekt meg minden, vagy csak illemből írtátok?

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.03.16. 15:10:29

@raoul_duke: akkora érdem, mint Bécijé, aki nem ment el külföldre, vagy, mint Tottié, aki meg nem mert elszerződni :)

RiverRat 2010.03.16. 15:13:20

Boldog 34. születésnapot, Pali!

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.03.16. 15:28:41

@raoul_duke: Hány olyan magyar játékost tudsz mutatni az elmúlt 15 évben, aki top bajnokság stabil középcsapatában ilyen karriert futott be?

lestrade 2010.03.16. 15:31:14

irónia nélkül mondom: kár, hogy pont a válogatottban nem volt egyetlen jó meccse se. talán az angoloknak lőtt gólja ami emlékezetes maradt

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.03.16. 15:44:23

@lestrade: Pont ezen a poszton azért nehéz emlékezeteset nyújtani, éppen ha nem emlékszik rá senki, akkor nyújtotta a legjobbat. Hozta a kötelezőt is a válogatottban, rajta soha nem múlt senki, nem az ő posztján voltak gondok, és onnan nem is lehet megváltani a világot.

rizla 2010.03.16. 15:50:59

@raoul_duke: miért, mit kéne csinálni, sírjunk megint puskás után? egyébként nem tudok középszarnak venni valakit, amikor alatta jóval többen van, mint felette. mihez képest középszar? ja, puskás, albert, bozsik :(

rizla 2010.03.16. 15:51:49

@rizla: többen van=többen vannak

raoul_duke 2010.03.16. 16:07:27

@imici77: Béci ja, a Totti-Roma vonal azért kicsit erős hasonlat szerintem :)

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: 0-át.

@rizla: nem, nem vagyok ilyen Öcsibácsizós forma, hogy bezzeg amikor még fekete-fehérbe, stb. Csak valahogy nekem nem passzol a Dárdai a "világ legjobb focija" vonalba. Persze értem, az is igaz, hogy akkor sok minden kimaradna innen, ami amúgy érdekes meg jó.
Meg lehet, hogy eleve ki vagyok hegyezve a Dárdaira, és pont a középszerűsége miatt. Ez van.

Radio Free Aberrania · http://radiofa.blog.hu/ 2010.03.16. 16:27:27

gyerekek, én most múltam 30, de az utolsó, nemzetközileg mérhető játékosaink, akikre emlékszem az gyerekkoromban a kiprich-nyilasi-détári korszak volt. azóta kábé senki nem ért el semmit. mondjuk a lisztes úgy-ahogy, belőle lehetett volna valami. (meg mondjuk fehérből, de hát kegyetlen néha az élet)
ehhez képest a bundesliga egyik középcsapatában ezt megélni-elérni igenis teljesítmény. sajnos ennyit tud a magyar foci.
a nagy sztár gera hol van? he? hát a sándor? vagy dombi? vagy lipcsei? mit értek el ezek?

lestrade 2010.03.16. 16:32:52

@Radio Free Aberrania: az a rossz/jó a fociban, hogy gera ollóz egy gólt a ManU ellen és azzal jobban 'ott' van mint dárdai, ezzel az egyébként fantasztikus, tényleg tiszteletreméltó sorozattal a herthában. igazságtalan, de ez van.

rizla 2010.03.16. 16:55:18

@raoul_duke: a világ legjobb focija koncepciót mindig kiegészítette a magyar válogatott. egyébként nem értem, hogy számodra a bundesliga miért nem ez a kategória (mármint a legjobb). márpedig pálunk azon belül lett legendás alak.
és szerintem mindenki örülne, ha hazai szemmel dárdai képviselné a középszert, de ezzel szemben a minőséget képviseli.

rizla 2010.03.16. 16:58:28

@Radio Free Aberrania: "a nagy sztár gera hol van? he? hát a sándor? vagy dombi? vagy lipcsei? mit értek el ezek?"

nem értem hogy rakhatod gerát ennek a névsornak az elejére. a nagy sztár gera egy stabil premier league középcsapat kezdőjében játszik hétről hétre. németországban talán ő is befuthatott volna egy lisztes-szerű pályát, de ő a világ legszínvonalasabb bajnokságában akar játszani. ítéld el érte.

rizla 2010.03.16. 16:59:24

@lestrade: mi ezen az igazságtalan? hogy a francba lehet idekeverni gerát gúnyos felhanggal? gondolkozzatok már el.

raoul_duke 2010.03.16. 17:06:45

@rizla: nem a Bundesligával van bajom, egyáltalán nem.
Valószínűleg igazatok van (ezért is kezdtem úgy az egészet, hogy "nem bírom ki", mert gondolkoztam rajta, hogy mi a jó hozzáállás :)), az lehet a baj tényleg, hogy kimondottan idegesít a figura már jó ideje, emiatt nem is akarom objektíven megítélni.

Csak nem bírtam ki, na!

Mr.AT 2010.03.16. 17:07:38

@Radio Free Aberrania: Dombi pl. néha elért egy tizenegyest. :-)

lestrade 2010.03.16. 17:08:11

@rizla: hát részemről szó nem volt gúnyról, nálam gera a legnagyobb (pedig lisztest pályafutását is végigkövettem). az igazságtalant úgy értettem, hogy vannak posztok, pl ilyen dárdaié is, ahol tényleg nehezebb kitűnni még remek teljesítménnyel is, míg zolink talán nem éppen a legjobb periódusában megcsinálta amit fentebb már említettem, és egyből a középpontba került, még a brit sajtóban is - szerncsére.

Romanes eunt domus 2010.03.16. 18:29:40

Kiváncsi vagyok, ha majd Dzsudzsák dönti meg a PSV-ben a pályáralépési csúcsot, akkor is majd a "rettenthetetlen Baluról" fogunk-e itt diskurálni, szemben azzal, hogy még mindig nem tudta elfogadni a fél ország, hogy Hollandiában az egyik legjobb szélsőnek számít :)))

zsakfos 2010.03.16. 18:51:17

@balinhosa:
Hát biztos nem fogja...Már most az elszerződésen gondolkozik, mert magasabb fizetést akar. Mondjuk jó lenne ha összekapná magát, mert amit az elmúlt hetekben művelt eléggé közel van a nullához.

Pályaelhagyó autóversenyző 2010.03.16. 18:54:01

hat szerintem lipcsei pl. siman lehetett volna valaki, ha nem serul le... nem vettem be a cavintont, de mintha meg vilagvalogatott is lett volna, es allitolag mehetett volna a barcaba

Lacóka 2010.03.16. 19:01:18

MN: Mikor voltál a legjobb?
DP: '99-ben, amikor megkeresett a Bayern München.
MN: Miért nem mentél?
DP: A Hertha edzője, Jürgen Röber miatt, aki a második apám, rengeteget köszönhetek neki. Fiatalon kivitt, és minden nyomást levett rólam, volt energiája odafigyelni rám, ha látta, hogy fáradt vagyok, adott két szabadnapot. És szépen lassan beépített a csapatba. Miatta maradtam. Pedig tényleg a Bayern München volt a gyerekkori álmom, és tényleg éles, korrekt ajánlat volt. Hitzfeld 40 percet duruzsolt a feleségemnek, hogy milyen jó a Bayern, és este még én is úgy feküdtem le, hogy megyek. Aztán reggel úgy keltem föl, hogy maradok. A Bayern menedzsere, Uli Hoeness már elküldte az SMS-t a testvérének, Dieter-nek, a mi menedzserünknek, hogy "Rossz hírem van, Dárdai nyártól nálunk játszik." Aztán a mi Hoenessünk visszaírta neki: mégse.

a többi itt: www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=19813

nils_h 2010.03.16. 19:14:16

@Lacóka: ez baszott jó volt! Korrekt beszéd, igen szimpatikus. Köszönöm.

raoul_duke 2010.03.16. 19:34:48

@Lacóka: apám asszem megértené, ha az ő csapatából a gyerekkori álomcsapathoz szerződnék.

De befejeztem a károgást, elhagyom tényleg a posztot, nekem semmi se jó, csá.

fran7 2010.03.16. 19:35:11

Bocsássatok meg fiúk, de én egy történetet hiányolok az emlékezésből. a hírhedt taxis esetnél Palika volt az éjszakában Sebők Vilivel. Lehet ő nem ivott, de ott volt. Illés Béla is gyáva volt külföldre menni, de ő nem is osztott az észt a fiataloknak.

Dunbar 2010.03.16. 20:35:58

@Mitya Ivanov: Sanneh: "ájjájjáj, de darabos ez a fiú" mindig is gyűlöltem Knézyt (mint kommentátort), de ezen a megjegyzésén valamiért évekig röhögtünk a bátyámmal :)

rizla 2010.03.16. 20:36:22

@raoul_duke: pedig ebben teljesen igazad van, ugyanezt kifogásoltam én is. ez a válasz sem tartalmazza azt, hogy "okosabbnak láttam a herthában maradni, ahol van esélyem a kezdőcsapatban maradni", meg az összes többi általam olvasott válasz sem.

Shikaka 2010.03.17. 10:14:32

Dárdai németországban megváltoztatta/átépítette az egész játékát, folyamatosan nagy elszántsággal küzd, hajt az edzésen, alárendelt mindent a sportsikernek, megszerették egy nem igazán barátságos (Németo.) közegben, sosem rinyált ha éppen nem játszott, nem választotta a könnyebb utat és lépett egy aktuálisan gyengébb csapatba.

Nyilván nem egy Zizou, de én tisztelem, nem semmi amit elért.

Bárcsak lenne még 20-25 ilyen közepesen tehetséges, de végtelenül elszánt játékosunk, mint Pali!

wilbury 2010.03.17. 10:44:56

Valaki írta fent, hogy emberileg nem szimpatikus neki Dárdai. Olvassa el a vele ksézült HVG interjút, amit néhány hónappal ezelőtt készítettek vele. Óriási.

rizla 2010.03.17. 11:27:41

@Szigo: ki tiszta manapság?

rizla 2010.03.17. 11:48:48

@lestrade: minden irónia nélkül borzasztóan szomorú ez a sérülés história, de azért nem kellett volna visszacsúsznia az nb1-be. egyébként hihetetlen, hogy akárki, akiben benne van a nagy kiugrás lehetősége magyar futballistaként, az kap egy súlyos sérülést a nyakába. lisztes, lipcsei, aztán gera, amikor a fél PL rá figyelt a WBA-szezon után. és egyelőre úgy tűnik, hogy németh-et is kinyírják ezek, egyszerűen nem játszik, így nem lehet karriert építeni.

lestrade 2010.03.17. 12:23:35

én is félek, hogy némó nem futja be majd azt a karriert, amire kalibrálva van. nagyon szurkolok neki, mert nagyobb lehetne mint nyilasi óta bárki csatárposzton

váév építők (törölt) 2010.03.18. 16:02:15

még szép, hogy nem ment a bayernbe: csupa stressz lett volna az élete...münchenben hamar kikezdenek játékost edzőt egy-egy gyengusz meccs után..kinek köll az?..szépen elfocizgatott ő hertában megbíztható teljesítménnyel, ritkán meccseket is hozva..

fortune hai 2018.09.28. 21:06:50

skiz hogy torkonfosott volna titeket, ha ezt olvassa akkor.

Titi120 2018.09.28. 21:19:37

@fortune hai:
Mer' ki a f@szom az a skiz? És ki vagyok én?!

fortune hai 2018.09.28. 21:24:21

@Titi120: nem tudom, de ezt nem láttam jönni.

Titi120 2018.09.28. 21:31:14

@fortune hai:
Több Columbot kéne nézni.

fortune hai 2018.09.28. 21:36:19

@Titi120: letsgetrich vagy Residente.

madbalee 2018.11.02. 14:33:22

Közben Padoin meg tovabb fejlesztette a közepszer lehetösegeit
süti beállítások módosítása