... apám büszke rá, hogy ezeket ő mind látta és átélte és nem gondolta volna, hogy 2010. februárjában, amikor 80 éves lesz, születik erről az átlagos történetről egy írás, egy blog születésnapja alkalmából.
1938 Azzal kezdődött, hogy apám a bátyja kinőtt cipőjében ment iskolába és alig várta, hogy vége legyen a tanóráknak és ugyanezen csukában, otthon sebtiben felkapva egy zsíroskenyeret rohanjon a grundra, nehogy lekésse a csapatkapitányi választást. Apám bátyja jobblábas lévén, mindig két ballábas cipőben focizott, mivel annyira gyakran rúgta szét a jobbost, hogy nem volt pénz pótolni. Akkor apám nem gondolta, hogy a bátyja később a Fradiban fog játszani, ahol mindig mindenkinek lesz külön utcai és külön futballcipője is.
Apám ekkor úgy gondolta, hogy az újpesti Zsengellér után a bátyja a világ legjobb futballistája.
1944 Nem sokkal ezután, apám nem hitt a szemének, amikor a beígért oroszok helyett mongolok és kínaiak lepték el szeretett kisvárosát a felszabadítás jegyében, és azt meg végképp nem gondolta, hogy tőlük kapja élete első bőrlabdáját. Ekkoriban a húzza a lóbőrt kifejezés egészen más értelmet nyert, ugyanis ez a tevékenység a harcok hevében elhullott négylábúak szükségszerű lenyúzását jelentette, a hős felszabadítók számára étel és ruhaanyag szerzése érdekében, melyben apám tevékeny szerepet vállalt a helyi hentes segédjeként. Munkája elismerése pedig nem volt más, mint a lóbőrbe varrt újságpapír, azaz az első bőrlabda, amit mindig tovább kellett rugdosni, azokon a napokon is, amikor az iskolában kevesebben jelentek meg az osztálytársai.
1953 Később apám másodosztályú futballista lett és ekkor egy alkalommal nem hitt a szemének, amikor immár csapatkapitányként kifutott a helyi stadion gyepére, egy hírverő meccsen és annyi gólt kaptak mintha négyszer nem mentek volna el a meccsre. Nem csak apám, de a többiek sem hitték, hogy van olyan, hogy valaki nem arra passzol, amerre néz és, hogy olyan is van, aki öt ziccerből ötöt rúg be úgy, hogy közben a szeme végig a kapuson van és mindet elgurítja a támaszkodó lába mellé. Az egyik később a világ legnagyobb ballábas futballistája lett, a másik pedig „csak” egy elvesztett világbajnokság gólkirálya.
A róla készült fénykép – egy megfelelő kameraállásnak köszönhető - aláírása, mely szerint apám, mint jobbhátvéd szorongatja Czibort, azért nem volt igaz, mert az egyik esetben, amikor a balszellő átvette a labdát, azzal együtt futotta le apámat, máskor, amikor apám szorosan odaállt mellé, akkor meg elindult bármilyen irányba és elé hullott a labda. Apám mindkét variációban ott lett hagyva a faképnél.
Ahhoz, hogy apám az egészet elhiggye, még egyszer meg kellett történnie annak, hogy húszat kapnak hazai pályán, bár ekkor már nem a kiválogatott tizenegytől, hanem Hemingway négereinek elődeitől, ami lényegében azonos volt. Apámnak Puskás elmagyarázta a meccs utáni banketten, hogy a kötény, azért jó, mert a legrövidebb útja a labdának arrafelé, amerre pont menni akarsz, ha a védő mögé szeretnél kerülni. Mivel apám látta a gyakorlatban, elhitte az elméletben.
1954 Apám nagyon elrontotta, hogy nem ment el arra a meccsre, amelyen a fiúk annyit rúgtak a korábban verhetetlennek hitt ellenfélnek, mint ahány törpe van vagy gonosz. Két jegye közül az egyiket egy barátjának adta, a másikat pedig a nővérénél hagyta, aki mire apám odaért érte, jó pénzért eladta, mert apám késett pár percet és a nővére főnökének is kellett a jegy. Apám ekkor csak nagyon visszafogottan tudott örülni annak, hogy a nővére, aki később az én keresztanyám lett, ebből a bevételből teljesen bebútorozta az akkori közös lakásukat.
Apám ekkor nem gondolta, hogy soha többet nem nyerünk focivébét, hanem azt gondolta, hogy ez egy pár hónap múlva lesz.
1969 Apám nem hitte, hogy tényleg kint maradtak, de ha már így alakult abban viszont teljesen biztos volt, hogy majd a következők megnyerik a világbajnokságot. Jöttek is nemsokára a következők. Akkoriban Újpest szurkolóként nagyon nem szerették a Fradistákat, és fordítva. Össze is vesztek azon, hogy Albert és Varga illetve Göröcs és Bene közül ki kap majd több tízest a sporttól abban a szezonban, amikor apám nem hitte el, hogy a csapata képes kikapni az európai kupa döntőjének a visszavágóján a Newcastle-tól, egy olyan meccsen, amelyen fél óra után 2-0-ra vezettek a magyarok. Apám ekkor nem gondolta, hogy ez a meccs lesz a legjobb magyar, amit valaha élőben látott.
1977 Apám később kezdte elhinni, hogy valami megváltozott és, kénytelen volt elhinni, hogy egy öregfiúk torna szünetében fültanúja annak a büfébeszélgetésnek, amelyen Göröcs Titi elmondja az ifjú Törőnek, hogy ez így nem lesz jó barátocskám, hiszen még ebédidő sincsen. Azután nem is lett jó semmi. Közben arra gondolt apám, hogy részt vesz a torna kapufalövő versenyén, amelyen hagyta magát megelőzni, hogy Lantos Mihálynak is legyen egy jó napja.
1986 Amit apám utoljára elhitt, az az volt, hogy mennyire fontos engem a televízió elé ültetnie, az előtt a meccs előtt, amire áthívta a fontosabb haverokat nem sokkal azután, hogy kiderült, annyira komenisták vagyunk, hogy, aki Bécsbe szegődött futballozni, azt nem hívjuk be a vb-keretbe sem, mert olyan jól állunk.
Apám mindezek után már nem volt biztos benne, hogy megnyerjük a foci vb-t, de azt találta ki magában, hogy azért a fiát megtanítja futballozni, és ezt úgy képzelte, hogy ha órákon át gyakoroljuk a kapuralövést jobbal és ballal, abból nagy baj nem lehet. Nem is lett, csak addigra az ország többi része már úgy gondolta, hogy erre semmi szükség nincsen és úgy általában megunták, hogy mi vagyunk a legjobbak ebben a játékban.
2010 Apám büszke rá, hogy ezeket ő mind látta és átélte és nem gondolta volna, hogy 2010. februárjában, amikor 80 éves lesz, születik erről az átlagos történetről egy írás, egy blog születésnapja alkalmából. Apám úgy tudja, hogy régebben csak embereknek voltak születésnapjai, de ha már így adódott sokadszor is örömmel mesélte a történeteket. Apám mind a mai napig várja a hétvégét, akkor van a foci most már ezer csatornán, amit a bátyja ballábas cipőjében látott először és amit nekem is átadott óvodás koromban, amikor királlyá tett a lövőcsellel.
Köszönöm és boldog születésnapot!
Utolsó kommentek