Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Rooney és csatlósai - BL, nyolcaddöntők

2010.02.17. 00:15 _benito

Az ég kék, a fű zöld, Rooneyt meg nem szabad egyedül hagyni. Magas futballtartalmú, elragadtatásra bőven okot adó játéknappal támadt fel 2010-ben a Bajnokok Ligája, a nyolcaddöntők első részét bátran nevezhetjük maradéktalannak. A Milan és a Manchester United megmutatták azt is, amiért szeretni, és azt is, amiért félteni lehet őket: az olaszok az első félidőben 2007-ig pörgették vissza az idő kerekét, az angolok – és főleg Wayne Rooney – 2014-ig pörgették előre a másodikban, és mivel ez egy kifejezetten magas színvonalú Premier League-meccsre hajazott, értelemszerűen nyertek is. A Real Madrid a kétségbeejtőnél egy fokkal jobb, de így is vereséget érő teljesítménnyel nem tudta a MU-hoz hasonlóan borítani a történelmi hagyományokat, és simán kikapott Lyonban. Kattintás után kicsit bővebben.

Ha a szünetben 3-0, a manchesteriek meg sem nyikkanhatnak, és talán a végeredményben is komoly szerepe volt annak, hogy a Milan hiába játszott olyan jól, ahogyan nagyon régen utoljára, csak nem akart összejönni a vezetés. Scholes minden idők legszebb vérhólyagját sarabolta a San Siro levegőjébe, a semmiből jött a MU egyenlítése, ami nemcsak azért volt fontos, mert előtte lefocizták az angolokat a pályáról, hanem azért is, mert az idegenben lőtt gól tudatától meg is nyugodhattak.

A meccset tulajdonképpen az döntötte el, hogy a Milan nem tud 90 percen keresztül olyan színvonalon, olyan sebességgel, és olyan pontosan futballozni, ahogy azt az első félidőben tette. A Manchester viszont képes arra, hogy egy botrányosan rossz félidővel se kerüljön hátrányba egy élete játékát nyújtó Milannal szemben, és aztán a második félidőben minden szempontból megfordítsa a meccset. Evra végig jól fogta Patót, a kisebbik Moncsicsi is féken tudta tartani Ronaldinhót a szünet után, és mivel közben az olaszok középpályája szép lassan elfáradt, a MU átvette az irányítást. A következő elfáradók Nesta és Thiago Silva voltak, amit az első félidőben eltűntetett Rooney úgy torolt meg, ahogy arra számítani lehetett. A nagy rohanásnak, és Seedorf góljának a végén valószínűleg a továbbjutás szempontjából nincs jelentősége, de a Milan nagyon szimpatikusan ment végig, vereséget egyáltalán nem érdemelt.

Leonardo néhány húzása nem jött be, Huntelaart levették az angolok, és Beckham is játszhatott volna inkább a szokás szerint semmit nem mutató Pirlo helyén. A Manchester nagyon függ Rooneytól, de ez nem feltétlenül baj, amíg Shrek így játszik, és amíg van valaki, aki kiszolgálja, de ezt a védelmet még ő sem tudja a nyakába venni. A Milanon viszont még átverekszik magukat, az olaszok csalódottak lehetnek, mert elmondható, hogy az első félidőben csúcsra járatták magukat, de a MU ellen még ennél is több kell. (Milan-Manchester United 2-3)

Furcsa volt nézni Kakát – aki ha Milánóban lép pályára, talán minden másképp alakul a San Siróban –, aki teljesen fogalmatlanul futballozik Spanyolországban, nagyon keveset mutat abból, amiért a Milannál imádták. A beharangozóban azt mondtuk, nagyon fontos napok jönnek a Real Madrid számára, Lyonban eldőlt, hogy fogcsikorgatós izzadás lesz a dologból a madárfüttyös, kalaplengetős diadalmenet helyett.

Akit deresre húznak Madridban, az Pellegrini lesz. A vádak legsúlyosabbika: egy nyáron 250 millió euróból megerősített csapat nem mehet döntetlenért a francia bajnokság negyedik helyezettjéhez. No can do, amigo. Mert aztán hiába nem olyan bivaly ez a Lyon, mint 2-3 évvel ezelőtt, a vérszagot ezek is megérzik, abból meg ez van:

A fél világ várja most kaján vigyorra készen, hogy a gonosz imperialisták vadkapitalista csapatépítési stratégiája egész Európát bezengő csattanással essen pofára. A BL-kiesés még messze van, az 1-0 inkább amolyan előnyszerűség, de minden bizonnyal erősen a játékosok szájába rágják, mekkora tétje lesz a visszavágónak. Mert az rendben van, hogy a világ legnagyobb klubja, a világ leggazdagabb csapata, a világ legfehérebb meze, csak már nyerni is kéne valamit.(Lyon-Real Madrid 1-0)

175 komment

Címkék: videó összefoglaló milan bl real madrid manchester united

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr791765083

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ferguson 2010.02.17. 11:45:43

@Csöncsön: "Az utóbbi évek egyik legjobb BL-meccse volt ez a Milan-MU." - egyetértek. "Ha lesz csapat, amelyik 90 percen át képes lesz úgy játszani, mint a Milan most hatvanig, az eltakarítja az útból SAF-ékat. Reménykedjünk." - nincs ilyen csapat, tudhatnád :) Azt hittem már régóta nézel focit, nem tegnapelőtt óta... :D

krysal 2010.02.17. 11:51:36

@Csöncsön: "Ha ez nem pszichológia, akkor semmi."

Igen, egyetértek. Rég óta olyan nyomás nehezedik a srácokra itt a nyolcaddöntőben, hogy ha egyszer végre átkecmeregnénk rajta, hatalmas kőtől szabadulna meg a csapat. De a remény hal meg utoljára, hisz idén nyertünk a Riazorban is...

halareaal 2010.02.17. 11:52:00

@Csöncsön: a tegnapi Lyon nem Marseille-szint volt, ez nyilvánvaló, ha ezt a teljesítményüket nyújtanák a francia ligában, nem a blért kéne harcolniuk.

egyébként már sokadszorra jön elő ez a miért van két vkp a csapatban dolog, hát azért mert a Real Makelele távozása óta nem bírja el, ha csak egy vkpja van. tökéletes lenne, ha Xabi Alonso kb azt hozná, amit Liverpoolban, de jelenleg támadásban és szervezésben annyit nyújt, mint Gago, ami a béka segge alatt van.
Kaká ha formában lenne, ugyanúgy eltünhetnének a gondok. de sztem az nem igaz, h Xabi Alonso vagy bárki más kioltja, egyszerűen gyengén játszik. tegnap többször is volt lehetősége lendületből rávinni a védelemre, sokat volt nála a labda, de mindent elbaszott, legtöbbször egy az egyben sem bírta megverni a védőjét. az igaz, h kimegy a szélre, dehát bazzeg, ne menjen ki, Xabi Alonso olyan mélyen játszik, tegnap Guti sem volt, hogy abszolút maradhatna középen is. a legjobb évében, a Milanban volt olyan nem egyszer, hogy ott volt vele a csapatban Gattuso, Ambrosini, Pirlo akik mind középső kpályások, Pirlo hasonló, mint Xabi. innentől kezdve sztem nem lehet érv, Kaká egyszerűen szar teljesítményt nyújt, nem jönnek be a megoldásai. Guti minden további nélkül tud játszani azon a poszton, amikor megy neki, akár ott van Xabi, akár nem.

az meg triviális, hogy egy szem védekező kpval, és Kaká-Benzema-Cé-Higuain sorral veszélyesebbek lennénk elöl, csakhát sokkal több gólt is kapnánk. amíg Benzema és Kaká ezt a formát hozzák, sztem nincs értelme beáldozni értük a stabilitást, főleg nem egy BL meccsen.

amúgy még annnyit, h M. Diarra sztem tegnap Ramos után a legjobb teljesítmény hozta, ez azon ritka meccsek egyike volt, amikor tökmindegy, h ő vagy Lass van ott.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.02.17. 11:52:48

@pancho_sanza:

Nem tudom, hogy az alázaton múlik-e. A Marseille-t kétszer simán verték. A San Siroban egy félidőn át lefutballozták a Milant.

Én inkább azt látom, hogy az egész Real Madridot körülvevő türelmetlenség, médiafelhajtás, kampány, hiszti stb. nem teszi lehetővé a nyugodt csapatépítést. Madridban mindenki egyből csodát vár, fantasztikus, lehengerlő játékot, mindenben fölülmúlni a Barcelonát, holott én még nemigen láttam olyan csapatot, amelyik pár hónap után a semmiből lehengerlően játszana. Nem véletlen, hogy a klub akkor élte modernkori történetének legszebb időszakát, amikor hagyták dolgozni az edzőt.

@Ferguson:

Mármint a Barcelonán kívül, úgy érted?

Neil Blender 2010.02.17. 11:57:14

@giacinto: jo bocs nem tudtam hogy a Barca az osszes hatralevo meccset megnyeri

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.02.17. 11:59:25

Csak a rend kedvéért: most 4 hétig 5 "vágottszemű" országban rügyeztem és mindenki MU mezben feszít. Nincs Real, nincs CR mez senkin sem (sőt, amikor megjegyeztem hogy szeretem a focit és Barca drukker vagyok akkor beleröhögtek a pofámba, ha a focit szeretném MU-drukker lennék)

mantegna 2010.02.17. 12:00:13

Nyilvánvalóvá vált miért van igaza a AC Milan drukkereknek, akikkel többször konfliktusba kerültem, mikor támadtam a klub igazoláspolitikáját, és mit szerénykedjek mégiscsak igazam volt mikor támadtam a klub igazoláspolitikáját.
A meccs elején, úgy éreztem, harakirit kellene elkövetnem, már, ha szamuráj volnék, mivel a Milan játékosai olyan színvonalú játékot játszottak, aminek a lehetőségét már többször megtagadtam tőlük, hogy állíthattam: ez a csapat max a 2002-07 közötti sztárcsapat zuhanó és hamis hasonmása, és nem jó, csak annak tűnik, csak a neve van. Győzhettek volna, vezethettek volna 2 vagy 3 góllal is a szünetben, de sajna nem így alakult, a foci már csak ilyen sport, kézi-vízi-kosárlabdában az ilyen időtartalmú és mértékű fölény eredménye sokpontos vezetés, amit egy afféle szerencsétlen, mondhatni halálosan kacagtató momentum nem képes kiegyenlíteni, mint Scholes ordító luftja.
De mindegy. Hiszen a második félidőben bemutatta a Milan, hogy az első 30 perc teljesítménye egyenlő a magyar hadsereg Mohács mezején elkövetett rohamával, ha áttörnek és győznek akkor győzelem, ha nem jő a nemzethalál. Asszem Giacinto kollegával kicsit vitázva, nem hiszem, hogy az egész Serie A visszamaradott volna futóteljesítmény terén, habár a játék formája, taktikaközpontúsága miatt kevesebből is ki lehet jönni lásd Milan, hiszen az innen nemzetközi (értsd: válogatott) meccseken a Serie A-ban játszók nem tűnnek fel, úgy mint megfáradt nagypapák, hanem kifejezetten Milan tulajdonság ez, köszönhető annak, hogy olyan életkorú és a játékospályájuk teljesítménygörbéjének végső pontján álló játékosokkal állnak fel, akiktől főleg akkor, mikor ezek a játékosok nem helyettesíthetőek, nem pihentethetőek, egyszerűen nem várható el ua a fizikai és koncentrációs teljesítmény, mint az ellenfél játékosaitól. Magyarul: Carrickre és Fletcherre valszínleg rosszabb játékosént fogunk emlékezni, mint Pirlora és Beckhamre, de jelen pillanatban 90 perc alatt jóval több teljes erejű spirtre képesek, mint a fent nevezettek, jobb az állóképességük, ami miatt az idő előrehaladtával nem romlanak úgy a döntési és pontossági (accurancy maybe) skilljeik mint stb. A Milan Scholes bal csüdje ide, bal csüdje oda, megnyerte volna ezt a meccset, ha a középpályásai úgy 5 évvel fiatalabbak.
De előre közlöm, jövőre 1 évvel idősebbek lesznek...
És

mantegna 2010.02.17. 12:01:44

Ja a vesszőket mindenki tegye ahová akarja, én megyek.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.02.17. 12:02:38

@csizsikpizsik:

Világbajnoki szerepléseik pontosan megmutatják, hogy az ázsaiaiaknak fogalmuk sincs erről a játékról. Mérvadóbb az, hogy világszerte a MU csak a harmadik legnépszerűbb klub. A Barcelona az első. A Real Madrid a második.
:-)

Walmer 2010.02.17. 12:05:47

@csizsikpizsik:
"amikor megjegyeztem hogy szeretem a focit és Barca drukker vagyok akkor beleröhögtek a pofámba, ha a focit szeretném MU-drukker lennék"

nem is gondoltam, hogy ott a messzi napkeleten ennyire vágják a focit.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.02.17. 12:06:53

@Csöncsön: Világos, de ott tényleg mindenki MU fan és a Barca pólóimat látva mindenki missziós kötelességének érezte, hogy a PL/MU felé tereljen :))))

Walmer 2010.02.17. 12:07:54

@mantegna:
"kézi-vízi-kosárlabdában az ilyen időtartalmú és mértékű fölény eredménye sokpontos vezetés, amit egy afféle szerencsétlen, mondhatni halálosan kacagtató momentum nem képes kiegyenlíteni, mint Scholes ordító luftja. "

Az év kommentje. LOL

Endoscope 2010.02.17. 12:08:52

@pancho_sanza: Annak is megvan a maga bája, ahogy kizárólag egyetlen szemüvegen keresztül vagy képes figyelni a dolgokat. :)

Nem vitatom, hogy érintesz (időnként triviális) igazságokat, de az ezt követő bizonyos kijelentéseid (pl. "Diarrában tegnap egyedül több bizonyítási vágy volt, mint az egész csapatban") megmosolyogtatóvá és hiteltelenné teszi azokat a mondataidat is, amik kőkeményen ülnek.

Hogy mást ne mondjak tegnap Diarra mellett Kaká, CR és Ramos is látványosan hajtott és küzdött. Ez persze nemhogy nem felmentés, hanem alapvető elvárás. Csak az objektivitás kedvéért említem. :)

Walmer 2010.02.17. 12:09:29

@Csöncsön: forrás?
Amúgy ki nemszarja le?

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.02.17. 12:10:07

@Walmer: Durvábban mint gondoltam, a PL és BL népszerűbb mint pl. itthon. Minden PL meccs megy éjjelente az éttermekben, bárokban, amikor nincs forduló megy az ismétlés (és Rooney-t ne szídd, ne viccelj vele, mert az egyenértékű a királygyalázással!) Más liga nem létezik (max. csak a túrista-zónákban, de én nem ott voltam)

krysal 2010.02.17. 12:10:46

@Walmer: megjegyzem, valszeg nem jutott még hozzájuk el a hír, hogy Rinya eligazolt. Ha-ha-ha. :(

Ferguson 2010.02.17. 12:11:41

@Csöncsön: a barcelona aztán végképp nem tud...

Ferguson 2010.02.17. 12:13:05

@csizsikpizsik: "sőt, amikor megjegyeztem hogy szeretem a focit és Barca drukker vagyok akkor beleröhögtek a pofámba, ha a focit szeretném MU-drukker lennék)" - és mennyire igazuk van! Legyél... :)

Tika_ 2010.02.17. 12:15:27

A Milan-MU szórakoztató meccs volt, fordulatokkal, sok góllal, köszi.
Mondjuk azon csak röhögni lehetett, ahogy a 2 tv2-s kommentátor arra várt, hogy majd Pirlo megcsillant valamit :)), és abban sem értettem egyet velük, hogy szerintem a bíró jól vezette.
A meccs előtti felvezetés szerintem határesetként belefért. A tartalom elfogadható volt, a stíluson kellene finomítani – meg a kinti tudósítót lecserélni…

A másik meccs pancho kommentjei alapján nagyon durva lehetett, mert a Real játékosok már nem csak 100 évvel ezelőtti focisták mezét gyalázták, hanem a saját hulladék-mivoltukat is rotfl.

@vadkutya: Én ritkán mondok ilyet, de ennek – az első és az utolsó 2 mondat kivételével – minden szavával egyetértek – mert arany :).

@csizsikpizsik: Ez marha jó :).

Azért Seedorfnak tapsvihar a hozzáállásáért és a góljáért!

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2010.02.17. 12:18:48

@Endoscope: Talán rossz volt a kifejezés. Diarra volt egyedül, aki lőtt passzokkal operált és valami mást akart játszani, mint a többiek. Kaká és Cr is hajtottak, de tőlük pont nem ezt várja az ember, hanem némi könnyedséget.

montipájton 2010.02.17. 12:24:50

@Neil Blender: Nem azt mondtam, hogy nem lehet bajnok a Real azért, mert kikapott a BL-ben, hanem azt, hogy amikor dumában kell lejátszani a bajnokságot, a Barca veresége miatt mindjárt egyszerűen megy a dolog, amikor visziont a pályán kell bizonyítani a készenlétet az újabb hódításokra, mindjárt megbukik a tétel.

Majd meglátjuk a visszavágón, tényleg királyi-e a Madrid akkor is, ha nem az Atletico kaparja ki neki a gesztenyét.))

Ferguson 2010.02.17. 12:25:44

@csizsikpizsik: attól, h ez a barca jelszava, még a manchester is az... :)

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.02.17. 12:29:07

@Walmer: Van azért egy bibi az angolfoci-mennyországban, jó csajt kb. két hetente látsz egyet...:(

Endoscope 2010.02.17. 12:41:28

@pancho_sanza: Ebben viszont tökéletesen igazad van.

Pont ez az egyik gondom a (jelenlegi) Reallal, hogy az egész egy kiváló alapanyagokból megépített, de mégis rosszul működő gépezetre emlékeztet. Ha az ember részeire szedi az egészet, akkor nem talál benne hibát. Viszont összerakva az istennek sem akar rendesen működni. Az "alkatrészek" nem jó helyen, nem megfelelően, csikorogva és nyekeregve teszik a dolgukat.

Én örülnék neki a legjobban, ha valaki rájönne mit és hol kell változtatni, mert meggyőződésem, hogy a megoldást csupán egy nagyon apró és eldugott részlet rejti.

@csizsikpizsik: És az esetek 90%-ban az is valamelyik Chelsea játékoshoz tartozik. :)

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.02.17. 12:48:42

@Endoscope: Nem, a távol-keleti nőkre gondoltam. A közhiedelemmel ellentétben bazi rondák és hajaznak egy 12 körüli tinisrácra :(

zsakfos 2010.02.17. 12:50:21

A két 'öreg' ( Vds, Seedorf) tegnap azért megmutatta, hogy ott kellene lenniük a vb-n...

Walmer 2010.02.17. 12:52:05

@csizsikpizsik: azt leszarom. nekem már van egy.

Ronal-d'oh! 2010.02.17. 12:53:04

@Viszlat: A legszebb az volt, hogy ugye van az üzenetes sáv a képernyő alján, bal oldalán, hogy mi jön. Így volt:

Beckham
Rooney
Sztárinterjú.

Lement a bekemes rész, erre volt Rooneyval egy egymondatos (!) interjú, és ezzel le is tudták őt is, meg a sztárinterjút is. Bulvár fos az egész.

krysal 2010.02.17. 12:54:44

Az egyébként normális, hogy tegnap a meccs közben végig Renton szavai csengtek a fülemben?

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.02.17. 13:10:11

@Walmer: Nálam talán az volt a gáz hogy olyan országok olyan vidékein voltam ahol gyakorlatilag nincs szervezett/odatévedő turizmus.
Miinél inkább távolodsz Japántól (ott tényleg szépek) annál inkább csúnyábbak a nők európai szemmel és Thaiföldet leszámítva sehol sem akarnak veled még köszönőviszonyba sem kerülni. A szőke haj/kék szem kombó pár helyen egyenesen borzasztotta őket :)
Tanulságos volt, így dőlnek meg a legendák :))

Walmer 2010.02.17. 13:23:21

@csizsikpizsik:
Egy újabb illúzióval kevesebb:-)
Köszi.

szemeteske 2010.02.17. 13:23:39

Ilyen kerettel kimenni Lyonba és tili-tolit játszani a nyugis döntetlenért...
Egy ilyen meccsen mi a fenét keres egyszerre Diarra, Alonso, meg Granero a pályán? Egyáltalán Diarra mit keres egyáltalán a Real Madridban??

Neil Blender 2010.02.17. 13:26:40

@montipájton: Dumaban mindenki nagy, nem csak a Realosok. Ennyi erovel ne is irjunk semmit a focirol hiszen nyilvan nem ertunk hozza annyira mint mondjuk Ferguson...

Azt azert ismetlem hogy a csapat tegnap (atkos) BL MECCSET jatszott bajnoksag meg nem ugyanaz.

Ennyi erovel pedig a Barca azert lett bajnok tavaly mert kikapartak neki a gesztenyet azok a csapatok akik megvertek a Realt...

P.S. ertem en hogy mit akarsz mondani csak a megfogalmazas/ervek idegesitoek egy pottyet.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.02.17. 13:27:17

@Ferguson:

Ej, de gyorsan elfelejtetted azt a május 27-i estét. Úgy látszik, idén tavasszal föl kell frissíteni az emlékeket.

@Walmer:

Van erről évente egy felmérés. Amúgy szerintem is tök mindegy, de azért jó érzés tudni, hogy a többség nem a brit robotfocira vevő. :-)

Amúgy én örülnék, ha a magyar bajnokság megütné a japán liga szintjét, iramban, nézőszámban, munka iránti alázatban, szervezettségben, mindenben...

Neil Blender 2010.02.17. 13:27:45

@szemeteske: Diarra felfele logott ki a Madridbol tegnap. Ezt keresi ott. Persze ez nem dicsoseg inkabb kritika de ez van.

En azt mondom Diarra elfert a palyan (lass helyett), Granero helyett kellett volna Benz

Ronal-d'oh! 2010.02.17. 13:29:06

Manchester: CR után is van élet.
Madrid: CR-val sincs élet.

Keelhaul 2010.02.17. 13:33:32

@szemeteske: Diarra nem olyan szar, mint amilyennek néhány ostoba tahó gondolja.

krysal 2010.02.17. 13:37:54

@szemeteske: Diarra nem rossz, más kérdés, hogy nem feltétlenül volt szükség 2 vkp-ra. Leírtam többször fent.

Walmer 2010.02.17. 13:38:00

@Csöncsön:
"Van erről évente egy felmérés"
Hol? Ki méri fel? Ki hitelesíti? Milyen módszerrel?
Hol érhetem el?
Egyébként a többség Joshi baratot, meg Mónikát néz és Blikket olvas.

"Ej, de gyorsan elfelejtetted azt a május 27-i estét"

Az még a tavalyi szezon volt. Idén egyelőre tatárok vernek benneteket, meg a BL-ben mindenki által hülyére szopatott Atletico.

Ronal-d'oh! 2010.02.17. 13:39:52

@Walmer: a Manchester kikapott a Burnleytől, a Villától, otthon a CSKA-tól. Szóval...

Boodler 2010.02.17. 13:45:55

@nekedX: Otthon 3-3-at játszott a CSKA-val.

Egyébként már most kezditek a hangolást egy esetleges MU - Barcara?
Furi.

@Walmer:
Nyugi, fogod látni.
Majdnem kiesett a rágó a szájából. :)

Ronal-d'oh! 2010.02.17. 13:46:42

@Boodler: Tényleg! De valakitől kikaptunk otthon, nem?

United82 2010.02.17. 13:47:11

@nekedX:
az a CSKA a Besiktas volt:)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.02.17. 13:47:47

@Walmer:

Az Atlético tavaly is megverte a Barcát, tatárok helyett meg volt egy Sahtar elleni zakó. Ezzel együtt a Barcelona eddig, ha nem is olyan látványos játékkal, de hozza ugyanazt, amit tavaly.

A felmérést (közvélemény-kutatást) még Index-hírként olvastam, de most nem találom. Ellenben a google - most, hogy megnéztem - kidobott egy olyan találatot, mely szerint jelenleg a MU a legnépszerűbb. Meg egy olyat is, hogy a Benfica (!). :-))

Ronal-d'oh! 2010.02.17. 13:49:18

Vazz, év sztorija: uk.eurosport.yahoo.com/17022010/58/transfers-paper-round-rooney-replace-fergie.html

Röviden annyi, hogy nem Ferguson, hanem Rooney nyomta a hajszárítót. :D

StretfordEnd 2010.02.17. 14:04:24

@Csöncsön: Európai szurkolókat tekintve valóban az általad írt Barca, Real, United a sorrend, de ha ezt világviszonylatban vizsgáljuk, akkor a MU az első. Nem találok linket erre vonatkozóan, de olvastam korábban, illetve a manutd.com főoldalára való belépés előtt is ez a felirat olvasható: The official website for the world's most popular football team, gondolom nem hasból írták oda. Az ázsiai piacot egyértelműen uralja a United, szóval nem tartom annyira meglepőnek ezt. Mondjuk legfrissebb adatokat nem ismerek, Ronaldo távozásával biztosan csökkent a támogatottság, de csizsikpizsik előzőekben leírt tapasztalati azt mutatják, hogy a csapat népszerűsége töretlen arrafelé.

Ferguson 2010.02.17. 14:06:59

@Csöncsön: azt a meccset nem uralta 90 percig a barca...

vadkutya 2010.02.17. 14:08:58

@Tika_: Pedig igaz lesz az első és az utolsó mondat is. Jó, lehet,h elviekben nem fognak eladósodni, majd felkapnak megint vmi hitelt, 100 évre...

@Neil Blender: Háh... :) Mivel sosem voltak önálló gondolataim, így ajánlom figyelmedbe Csöncsön hozzászólását:

"Én inkább azt látom, hogy az egész Real Madridot körülvevő türelmetlenség, médiafelhajtás, kampány, hiszti stb. nem teszi lehetővé a nyugodt csapatépítést. Madridban mindenki egyből csodát vár, fantasztikus, lehengerlő játékot, mindenben fölülmúlni a Barcelonát, holott én még nemigen láttam olyan csapatot, amelyik pár hónap után a semmiből lehengerlően játszana. Nem véletlen, hogy a klub akkor élte modernkori történetének legszebb időszakát, amikor hagyták dolgozni az edzőt."

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.02.17. 14:09:14

@StretfordEnd:

Köszönöm, közben kicsit én is rákerestem. Azt hiszem, az Index-cikk tényleg erről szólhatott: footindustry.wordpress.com/2009/02/22/most-popular-clubs-in-europe/

Vagyis nem a világon, de Európában van Barca, Real, MU sorrend.

Ferguson 2010.02.17. 14:10:39

@Csöncsön: az első lesz a nyerő... :)

Ferguson 2010.02.17. 14:11:17

Mármint h a MU a legnépszerűbb...

Gabez 2010.02.17. 14:15:56

Nem vagyok se Milan, se MU szimpatizáns, így nézve a meccset azt kell mondjam, a MU egyszerűen ledarálta a Milan-t, ahogy arra számítani lehetett. Nekem Fletcher és Rooney csupaszív, 2. félidei játéka tetszett legjobban. Ehhez képest hol van Pirlo 2-3 méteres szaladgálása, Ambrosini alibiző szürkesége vagy Ronnie haszontalan, látványra menő cselezgetése? Patot jól fogták, de neki is gyakorolnia kellene a fejelést, mint ahogy Shrek is teszi. Seedorf sztem is kövér, sarkazni tud, de abban a gólban (is) sok mázli volt. Beckham meg...nem csinált semmit, -1 ember. Nincs vezér a Milanban, esetleges a játék, néha felpörögnek, akkor megy, de aztán csak vergődés van. Ha nincs Ronnie megpattanó lövése, gyanítom, sokkal simábban nyert volna a MU.

giacinto 2010.02.17. 14:20:14

@Neil Blender: "bocs nem tudtam hogy a Barca az osszes hatralevo meccset megnyeri "

miről beszélsz? hol irtam én ilyet? azt irtam hogy akkor sikerült amadridnak bajnokságot nyerni amikor a Barca nem volt csúcson (éppen 2-3 éve) és morális, mentális válságban voltak.

sztem sokkal inkább helytálló párhuzam ez a Real bajnoki cimeivel, mint a te általada vázolt BL-kieséssel.

egyébként kb 80 %-ra adom hogy a Barca nyeri a bajnokságot megint.

Walmer 2010.02.17. 14:52:30

@giacinto:
" akkor sikerült amadridnak bajnokságot nyerni amikor a Barca nem volt csúcson (éppen 2-3 éve) és morális, mentális válságban voltak."

nem igazán vágom a spanyol focit, de a barcelonának sem éppen akkor sikerül nyerni a bajnokságokat, mikor a real épp acsúcson van.
vagy tavaly egy szuperRealt előztek meg?
lemaradtam valamiről?

Azazello007 2010.02.17. 15:03:04

Nekem csak az a bajom, hogy amíg az ezredforduló-környéki Manchestert imádtam, addig a mostani keret - eredményessége ellenére - egy darab zseniből és csupa krumpliarcú robothentesből áll, a játékuk pedig sokkal durvább, mint akkor (a Revie-féle Leeds-re emlékeztet, akik ugye szintén elég sikeresek voltak.) Nekem ez nem tetszik, ettől függetlenül simán BL-t nyerhetnek.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.02.17. 15:05:05

@Azazello007: "krumpliarcú robothentes" bruhaha, ennél találóbb MUkeret-leírást :DDDDDDD

Ferguson 2010.02.17. 15:30:52

@Azazello007: ki az a zseni? Giggs? V ő is krumpliarcú robothentes a szemedben? Na látod, szerintem nyugodtan emelt azt az egy zseni számot, mert több van...

Walmer 2010.02.17. 15:33:41

@Azazello007: én épp ezért birom őket, de nagyon.
csapat van. nem ronyáldinnyó, meg 10 balfasz, mint volt anno a barcelona. ha neki ment, jó volt a barca is. ha nem ment, szarok voltak.

Viszlat 2010.02.17. 15:49:17

@Azazello007: erősen sarkítasz.

Hol robothentes pl Evra? Gyors mint a szélvész, a beadásai is többnyire veszélyesek, ha meg van engedve, hogy felrohanjon és egyáltalán nem hentes alkat.

Scholes az ezredforduló környékén sem tudott szerelni, szóval az nem újdonság, hogy időről-időre becsúszik neki egy piroska.

Új arc, Valencia sem fér bele ebbe a jellemzésbe, hogy Giggset ne is említsem. Vagy az a gond, hogy a védekező középpályásaink és középső védőink, nem csirkealkatú csontikák Arsenal mintára?

Strigo 2010.02.17. 16:23:52

Senki sem említette még, Ferguson zseniálisat húzott azzal, hogy a második félidőben Fletcher játszott a bal oldalon, Park pedig szabadon segített be mindkét oldalon a létszámfölények kiharcolásába. Valencia pályára küldése pedig pont a megfelelő pillanatban történt.

Henke 2010.02.17. 16:41:14

@Strigo a divatdrukker: - irony mode off - ...mert Ferguson egy zseni? :) - irony mode on -

United82 2010.02.17. 16:41:43

@Strigo a divatdrukker:
az első félidőben is a balon volt Fletch és Park középen , sztem azért is voltunk kicsit úgymond zavarba mert nem találták a helyüket. (pl Scholes góljánál Fletch jobbról adta be..pedig már a legelejétől látszott hogy Fletch bal,Park közép,Nani jobb oldalról támogatja Rooneyt),szal az első félidőben is ez volt a felállás csak akkor nem működött. Valencia pedig valóban jókor jött, bár Nani tegnapi teljesítménye miatt már a 25.percben le kellett volna cserélni:)
De megfigyelhető hogy Fergie ebben a 451ben mennyire keveri a kártyákat meccsről meccsre, szinte mindenki játszott már minden poszton..pl Carrick a City elleni hazai meccsen volt a középről segítő, Fletcher már játszott jobboldalon,középen,most balon és persze a DM szerepében sokszor...Scholes is volt már elől, de persze inkább mélyebben hátul...Park is jobb ,bal oldal..most középen....Giggsy is univerzális....szóval kevergetheti a kártyákat rendesen Fergie:)

Azazello007 2010.02.17. 17:14:35

@Ferguson: @Viszlat: egyrészt Rooney a zseni, természetesen, másrészt tévedés ne essék, Evra a maga posztján a világ egyik legjobbja (ha nem A legjobb), sőt, még Evans vagy Fletcher is remek játékosok, csak számomra a szerethetőség veszett ki a mai MU-ból.

Tudom én persze, hogy a mai futballban éppen ez a játékstílus a siker kulcsa (bár akkor a Barca miféle anomália?) és eszem ágában sincs a "szép foci" halálán siránkozni, csak megértem, ha sokaknak egyáltalán nem szimpatikus ez a mostani Ferguson-gárda.

Pig_Bodine 2010.02.17. 17:18:46

@Azazello007:
De ha fordítva nézzük, az ezredforduló környéki Unitedben is meghatározó ember volt Yip-Jaap Stam (is a big Dutchman!), Ronny Johnsen, Nicky Butt, Gary ÉS Phil Neville, nem is beszélve magáról Keanóról. A 99-es FA-kupa döntőben kezdő volt David May (van, ki e nevet nem ismeri?). Rájuk legalább annyira ráhúzható a "robothentes" jelző, mint ma Vidicsre vagy Fletcherre.
Vagyis az általad felállított kontraszt alighanem (ha megengedsz ennyi feltételezést) az ifjúkor iránti nosztalgia, nem pedig körültekintő helyzetértékelés eredménye.

Azazello007 2010.02.17. 17:21:26

@Pig_Bodine: bizony, ez előfordulhat;-)

rizla 2010.02.17. 17:23:35

amúgy most csak azért volt zseniális rooney játéka, mert befejelt két ziccert? ezen kívül szerintem nem volt annyira jó, rávezette párszor a milan védelemre, akik teljes joggal be voltak szarva, de aztán többnyire csak eltörte a labdákat.

amúgy én azok közé tartozom, akik már akkor nagyobb zseninek tartották, mint CR-t, amikor még a portugál miatt szerencsétlennek a szélen kellett szenvednie, meg ilyenek. szóval félreértés ne essék, nagyon sokra tartom rooney-t, de kissé bántó, hogy a góljai miatt egyből jobban észreveszik.

United82 2010.02.17. 17:25:15

@Pig_Bodine:
Ez így van...
Fergie mióta csak az eszemet tudom a következő elveket követi..
Legyen saját nevelés és sok angol (brit) futballista
Legyenek fiatalok, pont jó koruak, és tapasztalat öregek
Legyen pár zseni, aki osztja az észt és csinálja a játékot
Legyenek megalkuvást nem ismerő kemény gyerekek akik nem ijednek meg a saját árnyékuktól
Legyen olyan csapatjáték ami kiszolgálja azt a pár zsenit míg a többiek hordják a vizet...

Ez a pár dolog mondjuk úgy 93-94től amióta követem igazán a Unitedet minden korszakra igaz volt..legyen az a 90es évek közepe Cantonával...a 90-es évek vége Bexel...a 2000es évek eleje-közepe Ruudal...vagy a legújabb Ronaldo-Rooney fémjelezte korszak...

Kövi 2010.02.17. 17:28:19

@Azazello007: a robothentest vitatom, de tény, hogy most csapatjátékban vagyunk jobbak, nem pedig az egyes posztokon külön-külön. De mivel én a kiegyensúlyozott (és evvel együtt a sikeres) játékot jobban szeretem, így ez a MU legalább annyira tetszik, mint az ezredforduló környéki.

Henke 2010.02.17. 18:10:19

a ma esti meccseket mi adja? csak a digi?

montipájton 2010.02.17. 18:12:54

@rizla: Ez volt a dolga, nem?

Előfordul olykor délebbre eső csapatok világklasszisaival is, hogy egy gól miatt mindjárt az egész meccs hősévé válnak, nem nagy ügy. )))

horas 2010.02.17. 18:16:53

Tegnapról már leírtam mindent,nézzük mi lesz ma.

A Fiorentina-t nagyon féltik pedig nincs mitől,ha ki is kapnak ma,partyban lesznek és ez igaz lesz az egész párharca,ha ki is esnek emelt fővel mert jól fognak játszani és lesz sanszuk tovább is jutni,de a Bajorok és Van Gaal ennél masszívabbak.

A Porto viszont kiejti az Arsenal-t,talán nyer ma,de ha nem is,valami szerencsés döntetlen kombó-val vagy valahogy.Wenger elégedett lesz a kiesésssel is és meg is fogja magyarázni...

Everred 2010.02.17. 18:26:11

@rizla: szerintem ha egy BL-nyolcaddöntőben két gólt szerez valaki ott, ahol a csapata korábban ötven év alatt pontosan nulla alkalommal talált a kapuba, az bőven elég ahhoz, hogy zseniálisnak nevezzük a játékát.

A távoli lövéseiből most nem lett komoly veszély, na bumm, soha ne legyen nagyobb bajunk.

janek91 2010.02.17. 19:12:04

@Everred: azért volt egy ballábas lökete amit Dida jó szokásához híven szemmel paskolt mellé:)

doktor.dikhed 2010.02.17. 23:47:42

Kicsit még visszatérve Nanira...Fletcher is sokáig pont akkora fék volt, mint most Nani, most meg...nehéz kimondani, de meghatározó játékos. Kíváncsi leszek, hogy Naniból mi lesz. Fletcher mondhatni már ellensúlyozta a korábbi gyenge teljesítményét, mert jó ideje magas szinten játszik, és fontos meccseket is képes eldönteni, de Nani gyenge teljesítményét nem fogja elbírni a United, a későbbi fejlődés reményében.

Nagyon nincsenek szélsői a vörösöknek. Park eleinte biztató volt, de most évekkel később is csak azt a biztató játékot játssza, mint korábban. Vannak jó meccsei, de általában csak eszetlenül futkározik. Nem tud kilépni az örök csere szerepéből (viszont annak nem rossz).

Ha Valencia nem szedi össze magát, bajok lesznek, és akkor még senki sincs a bal oldalon, Giggs meg már kevés egyedül oda.

Neil Blender 2010.02.18. 09:15:34

@giacinto: En 90%-ra adom hogy a Barca nyeri a bajnoksagot, jelenleg jobb CSAPAT mint a Madrid, en realisan nem is ebben az evben vartam a boomot a csapattol hanem jovore (Persze ha Pellegrinit hagyjak dolgozni, ha menesztik akkor lottek megint a dolognak).

Csak azt nem birom, hogy mar elore odaadjuk a cimeket a katalanoknak hiszen lam ok is tudnak botlani, nekik is volt mar pocsek meccsuk ahol cska 1 (les)gollal tudtak nyerni stb. Ertelmetlennek latom azt hogy kijelentjuk, hogy a REal csak akkor nyert mikor a Barca szar volt, most nem az = Real nem lesz bajnok.

Halistennek jo sok van meg hatra, barmi lehet de teny meglepetes lenne ha nem a Barca nyerne a PDt iden is.

t.o.d. 2010.02.18. 09:30:12

Haha. :-) Benito, Tied a Hónap Mondata: "A fél világ várja most kaján vigyorra készen, hogy a gonosz imperialisták vadkapitalista csapatépítési stratégiája egész Európát bezengő csattanással essen pofára." Valami gyönyörű. A "kisebbik Moncsicsi" meg nem tudom, miért tetszik, mikor imádott csapatom egyik felívelő üstökösét alázza, de valamiért rögtön tudtam, ki lehet ez (azon kívül, hogy ki rugdalta végig Ronaldinhot)...

t.o.d. 2010.02.18. 09:36:50

@rizla: ebben a Rooney-dologban egyetértek, tényleg említhető egy lapon CR-rel, de kettejük között bármilyen "kiajobb" vitát nyitni felesleges. Egy csatárt a góljai minősítenek, adhat bármennyi gólpasszt, dolgozhat meccsenként bármennyit, akkor veszik észre, amikor elkezdi fosni a gólokat. WR10-nek ez az az éve (reméljük, csak az első, és nem az egyetlen, bár az idei teljesítményét nem lesz egyszerű überelni, vagy akár megismételni). Ezen kívül meg a nyilvánvaló és mindenekfeletti alázat az, amitől az én szememben Rooney egy kicsit több, mint CR.

t.o.d. 2010.02.18. 09:42:35

@doktor.dikhed: Fletcher egy darabig ígéretnek tűnt, ez igaz, de amíg "fék" volt, nem úgy mozgott a pályán, hogy közben lelógott róla az arca. Most meg beérett, gyakorlatilag Hargreavesnek komoly erőfeszítésébe fog kerülni az, ha többet akar majd játszani, mint a rotációs minimum, ha egyszer felépül majd. Nani meg a MUban töltött négy éve alatt vagy háromszor játszott jól összesen, akkor se végig, csak egy félidőt kb. Ahhoz meg, hogy alapember legyen a jobb oldalon, úgy kellene játszania rendszeresen, ahogy a Csúzli ellen az első félidőben. Valencia meg csendben-rendben kurvajó játékos lett (vagy igazolta SAF-ot, hogy miért adott érte csilliárd pengőt).

Tika_ 2010.02.18. 10:43:02

@vadkutya: a próféta szóljon belőled! annak örülnék a legjobban, ha jogutód nélkül megszünnének
@Endoscope: pedig eddig úgy tudtuk, hogy megfelelő kerettel bárki.. ;) akár egy itteni kommentelő, sőt akár valamelyik kommentelő kisállata is :)))
@Azazello007: "krumpliarcú robothentes"
tényleg respect! (B)
kiválóan illik a tavalyi nst gyűjtés exkavátor focihoz :)))

mindenfelere1 2010.02.18. 12:35:00

Helló mindenki!

Személyes véleményem az eddigi nyolcaddöntőkről:

Milan: elképesztő ez a csapat, jónéhány "kiöregedett" játékossal ilyen teljesítmény...mintha a pár évvel ezelőtti Bolton-t látnám pár szinttel magasabban:)
Pacinho meg egy kib...ott zseni, ha csak egy lenne kicsivel értelmesebb a legnagyobbak (Pelé,Cruyff, Puskás, Zidane...) között emlegethetnénk.
A védelem főleg a széleken szerintem már nagyon kevés, belül pedig Nesta öregszik viszont Thiago Silva egészen ígéretes.
Középen vannak a legnagyobb gondok, Pirlo-t sose szerettem igazán, de lassan kezd vicc lenni...Beckset viszont nem kell még leírni, ha nem a körülötte kialakult hypeot nézzük, akkor egy tökéletes beadógép.

ManU:Rooney,Rooney,Rooney...ajelenleg a 2. legjobb a világon(talán csak Messi előzi), C.(ejj de gyűlölöm...:))eladása után a helyére került, Capello izgulhat, hogy ne legyen semmi baja a vbig-mert így a top3 favorit egyike lehet Anglia...

A másik meccset nem láttam, de megérdemelte a Real, Perez most pipa lehet...lásd Chelsea Mourinho érkezéséig...

A szerdai meccsek meg sztem arról szóltak, hogy ez a különbség az igazi élvonal és a jók,de nem nyernek semmit típusú csapatok között...a bayern egy viccgóllal nyert, az Arsenalt meg hagyjuk-pont ezért nem nyernek semmit...ennyi fiatal játékosból mindig lesz 1-2 aki hatalmas homályt játszik, most a kapus volt az, mondhatni pech...:)

Endoscope 2010.02.18. 14:28:31

@Tika_: Az ilyen "szakértők" által szállóigévé tett baromságokkal sosem szálltam/szállnék vitába. :) Szerintem pont az "én" csapatom a legjobb példa arra, hogy a megfelelő keret önmagában lóf.szt sem ér. :)

Arról nem is beszélve, hogy mi minősül megfelelő keretnek? Nyilasi "alabdagömbölyűbármimegtörténhet" Tibor szerint "az a megfelelő keret, amivel meccseket nyernek".

Továbbá: a mérkőzés háromesélyes" és "a szurkolónak mindig az a jó/jobb játékos, aki épp nem játszik". :)

Althedokan 2010.02.18. 16:03:40

@Gabez: nem tudom te melyik meccset nézted, de a MU csak 20 percen keresztül volt jobb, amikor a Milan már elfáradt, addig a pályán sem voltak. Rooney meg nem akkora isten, már rég ki kellett volna állítani mire gólt lőhetett volna. Ha a drága bíró sportárs nem az angliában megszokott "semmit nem fujok le, még egy ordító pofátlan piroslapot érő 16os előtti felrugást sem" akkor simán hozhattuk volna a meccset, még ilyen béna helyzetkihasználással is. Az meg hogy a meccsen összesen 4 kapurarugása volt a MUnak, az sem azt mutatja, hogy ledarálták a Milant. A szerenéjük az volt, hogy van egy Rooney nevü gyerek, aki mindent betesz a kapuba...

Althedokan 2010.02.18. 16:18:22

egyébként a BL hét legnagyobb tanulsága: be kell vezetni a fociban is a videobírót, vagy ahogy a teniszben nevezik: Challenge-et... Ugyanis amit a bírók ezeken a meccseken csináltak egészen kritikán és színvonalon aluli...

avenger13 2010.02.18. 17:19:53

a milan mu meccshez:

amennyire szar bíró övrebö, ez a portugál se volt sokkal jobb. ferdinand felrúgta ronaldinhot (az pont nem számít, hogy rooney mit csinált volna), piros lap. odalépet, nem nagyon dinho meg elesett, nem feldobta magát mint del pierro. rooney zseniális játékos, ez tény. de egy hatalmas ork. egyszer sem kérte sűrűn az elnézést a nem szándékos fejberúgásért, és a taposásért sem, a fejberúgásnál meg miután az egyik lábával letarolta a játéksot odapakolt a másikkal is. meg se próbálta elkerülni. őt is le lehetett volna küldeni nyugodtan. a milan védelme sajnos gyenge volt a munak meg állati szerencséje.

Tika_ 2010.02.18. 18:09:45

@Althedokan: jaja, az tök király rendszer: x szabálytalanságot nem engedünk el - a többit ugyanúgy, de választhatsz néhányat, amit mégsem :)))

Everred 2010.02.18. 23:08:37

@avenger13: jó, akkor szeretnék eloszlatni egy félreértést: Rooney nem gátfutó, szóval az elébevetődő akadályokat nem biztos, hogy át tudja ugrani, pláne nem lendületből. Félig-meddig botladozva igen nehéz kikerülni egy térdmagasságban négykézláb mászó játékost, szóval Bonera peches volt, de ennyi.

Aki meg a Thiago Silva-esetet szándékosnak látta és azt követeli, hogy állítsák ki érte Rooneyt... hát nem tudom, annak agyára ment a Serie A-fordulókat követő menetrendszerű bírózás és már másra nem is tud gondolni, csak arra, hogy lehet belekötni a játékvezetésbe.

Ronaldinho feldobta magát ahelyett, hogy gólt lőtt volna. Pont ideje, hogy az ilyesmit ne azzal díjazzák a bírók,hogy egy piros lappal szinte lehetetlen helyzetbe hozzák a másik csapatot.

Althedokan 2010.02.18. 23:23:41

@Everred: köszönjük hogy így eloszlattad a félreértést... Ronaldinhot felrúgták, ha széttapossák a lábfejedet futás közben te is elesnél... Egyébként a Thiago Silva esethez... Nekem olyan mindegy, hogy szándékos volt-e vagy nem, akkor is ronda szabálytalanság volt...

Althedokan 2010.02.18. 23:25:06

@Tika_: az igenis jó rendszer, mert akkor nem mondhatja senki, hogy de emiatt kaptunk ki, mert kérhetett volna rá videóbírót. Egyrészt. Különben meg, ha már egy szabálytalansággal kevesebbet engednek el, akkor már jobb egy fokkal, szóval ezek szerint te a szabálytalanságok oldalán állsz...

avenger13 2010.02.18. 23:27:32

@Everred: nem mondtam, hogy szándékos. de ha meg nem volt az, akkor minden sportszerű játékos elnézést kér. az orkok nem. ezt azért manu szurkolóként is be lehet látni. én sem feltételeztem rooneyról, hogy direkt fejbe akarta rúgni, megpróbálhatta volna kikerülni. nem tette.

ronaldinho meg nem dobta fel magát
ferdinand odalépett, megrúgta=szabálytalanság. szabálytalanság, akkor piros, mert utolsó ember volt. kész. ezen kár vitatkozni. ha megrúgják, nem kell továbbfutnia. lehet angliában többet megengednek, de attól még nem az a szabály.

Republik of Mancunia 2010.02.19. 09:36:49

Végre újra itt.
Milan - Unitedről:
a Milan az első 30percben mindent kiadott magából amit tudott, míg a United az év legszarabb játékát nyújotta , a végeredmény? 1-1
No ennyit az olasz és az angol bajnokság közti különbségről.
Utána az történt a meccsen amit a United akart és ha 3-1 után nem vesz vissza egy fokozatot a csapat akkor 5-1 a vége. Így pár Milanos és olasz fan azt hiszi van esélyük Manchesterben. Pedig nincs. Sima 3-0 lesz az a meccs a Unitednek. Kedvükre kontrázhatnak, plusz a Milan 50perc után futni nem fog tudni. Aki bírózik inkább gondolkodjon el azon hogy miért nem kap levegőt a Milan középpálya a meccs 50.ik percétől illetve hogy Leonardo hogyan képzelte azt hogy a Beckham,Pirlo,Ambrosini középpálya 90percen át ellenáll a Fletcher,Carrick,Scholes hármasnak erőben és gyorsaságban, miközben a padon volt Flamini és Gattuso.
A meccs egy jó Tottenham-United bajnokira hajazott, vagyis hogy az elején a hazai középcsapat szinte mindent kiadva magából meg akarja mutatni a nagycsapatnak hogy mit is tud, majd a nagycsapat fokozatosan átvéve az irányítást bedarálja az elfáradó hazai csapatot. Ennyi történt ezen a meccsen. Az már az európai és az olasz foci kritikája hogy a mai Milan egy középcsapat szint a Unitedhez képest.

clfo 2010.02.19. 15:48:50

@Republik of Mancunia:
Sztem ez egy kicsit erős volt...
Ha az általad említett középpálya helyett egy Seedorf, Ambrosini, Gattuso/Flamini középpálya megy az elejétől fogva v második félidőben becseréli őket (Gattuso/Flamini) v hamarabb cseréli be (Seedorf) Leonardo akkor simán bírta volna a tempót a középpálya.
Azért középcsapatnak nevezni ezt a mostani AC Milant úgy, hogy a padon ült Inzaghi, Seedorf, Gattuso és Flamini...
Respect the enemy! :>

Parraghramma. · http://torrance.freeblog.hu/ 2010.02.20. 11:12:30

www.youtube.com/watch?v=6ykoLUadfPA

( 1:12, 1:41 )

Ennyit találtam, valakinek nincs meg eredeti hanggal???

.m.

Parraghramma. · http://torrance.freeblog.hu/ 2010.02.20. 11:19:45

@Everred: Bonera esetében lehetett volna figyelmesebb is Rooney, úgy értem, szerintem nem volt szándékos az MMA bemutató, pusztán nem akart a fej kikerülési manőverére energiát pazarolni.

Ronaldinho vs. Rio: kit érdekel, hogy feldobta magát egy szignifikatív faltot követően?

Glory ManUnited.

Boodler 2010.02.20. 11:20:13

@Parraghramma.:
Ez nagyon nagy! :)
Valaki tud szájról olvasni, mit mondott az öreg?
süti beállítások módosítása