Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

The snow must go on - PL, húsz és feledik forduló

2010.01.09. 09:00 pote

A poszt írásának pillanatában az már biztos, hogy az aktuális PL-forduló felét nem fogják lejátszani a hétvégén (illetve hétfőig). Hiába a világ legjobb focibajnoksága és a jól működő állam, pár hópihe secperc alatt el tud rontani mindent. Az külön bosszantó, hogy pont az érdekesnek tűnő mérkőzések mentek a levesbe, így január második hétvégéjén Spurs-Pool és Hull-Chelsea meccsek nélkül maradunk. Még szerencse, hogy - jelen állás szerint - a Birmingham - MU összecsapást meghagyták nekünk.
Tovább után öt meccsről röviden. Lehet, hogy hiába, mint hétközben.

Arsenal - Everton 4-1
Sérültek mindkét oldalon számolatlanul, így inkább az érkezőkre/felépültekre hívjuk fel a figyelmet. A hazaiaknál ünnepre készülnek: Rosicky jubileumi huszadik visszatérése várható a hófedte Londonban. Arsavin szintén bevethető, mint a tökéletesen elboronált termőföld (hogy az agrár diplomámmal is kérkedhessek). Sőt! Az idén markánsabb teljesítménnyel kirukkoló Denilson is játékra kész.
A vendégeknél csatárproblémák vannak (Yakubu délen, Saha játéka kétséges, Jo el van tiltva a kései érkezése miatt), de Landon Donovannal máris erősítettek. Tavaly a Bayernben volt kölcsönben Beckham-módra, idén az Evertonban. Ha a tendencia így folytatódik, két éven belül a Fradiban is láthatjuk az amcsit
Szerintünk, Wengerék ezt a meccset már nagyon le szeretnék játszani, mert ha ez is elmarad, akkor vesztett pontok tekintetében nagyon ott lesznek majd.

Birmingham - Man Utd 1-1
A klubrekordot jelentő, tizenkettedik veretlen bajnokijukra készülnek McLeish tanítványai. Az a fura helyzet állt elő, hogy ez a mostani MU ellen nem is tűnik olyan lehetetlen küldetésnek. Nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy az egyszem Rooney mellé fel tudnak-e nőni már a többiek is.
Ha lesz meccs, akkor pazar hangulat várható, egy parázs mérkőzésen.

Wigan - Aston Villa 0-0
A legendás wigani gyepszőnyegnek már csak ez az extratélies időjárás hiányzott. Különben sem a PL két legtechnikásabb csapata találkozik, így megkockáztatjuk, hogy egy nézhetetlen meccsnek lehetünk szem- és fültanúi.

West Ham - Wolverhampton 2-0
Pontot, pontokat a meneküléshez. Ez lesz a mottója a mérkőzésnek. Más nem jut eszünkbe.

Man City - Blackburn 3-1
Hétfő este talán már semmi sem fogja veszélyeztetni a találkozó megrendezését.
A Rovers nem egy masszív csapat, így bedarálást sejtünk a kilencven perc alatt. Mancini először lát kapott gólt Angliában, amióta világoskék a sála.

Egy villámkezű kommentelőt kérünk, hogy töltse ki az alábbi csonka tipposzlopot:
Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa lesz emígyen a heti ellenfelünk:
Arsenal - Everton 2-0
Birmingham - Man Utd 1-2
Wigan - Aston Villa 1-3
West Ham - Wolverhampton 2-0
Man City - Blackburn 3-2

496 komment

Címkék: angol üveggömb premier league pl

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr561658258

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mann 2010.01.13. 23:25:42

Teljesen megérdemelte a Reading.
Durva, de ez a mai Pool gyengébben muzsikált mint MU mostanában

YNWA · http://majmedence.blog.hu/ 2010.01.13. 23:27:20

a szurkolók előtt le a kalappal, végig ment a buzdítás, istenek!!

a végén h fújoltak az teljesen érthető..

de amíg ment a meccs erről szó sem volt, tényleg le a kalappal..

máshol már a játékosok holtan kerülnének elő mindenféle sötét utcákból ilyen teljesítménnyel...

macca17 2010.01.13. 23:32:41

@badblood: tök jogosan.
az a csapat nagy bajban van, ahol lucas a legjobb...
degen, ngog, aquilani, babel és lucas nem ide való
voronin és dossena már elment, hál istennek

YNWA · http://majmedence.blog.hu/ 2010.01.13. 23:34:35

Torres meg Gerrard nemmegy sehova.

ahogy egy szurkoló üzent murinnyónak, ha kell neki Gerrard, jöjjön ide és legyen a csapat edzője! :D

mindig azthiszem nincs lejjebb... mondjuk tavaly, a csapat történetének egyik legjobb szezonjában a Barnsley vert ki minket otthon, jólemlékszem? vanilyen...

azmeg sztm demagógia, hogy ő hozta ide, ő is tehet róla. hogy a legbrutálisabb ziccerben még a labdát is alig tudja eltalálni, arra még ő sem számíthatott.. gondolom az előző helyen nem ez volt rá jellemző azért.

macca17 2010.01.13. 23:35:19

karagounnis - na ő is kiváló igazolás

YNWA · http://majmedence.blog.hu/ 2010.01.13. 23:36:00

@macca17: lucas az utóbbi időben teljesen elfogadhatóan játszik.

Degen ma sztm teljesen jóvolt, nekem tetszett, semmivel sem rosszabb, mint Johnson volt...

persze nyilván nem egy Arbeloa/Finnan szint...

YNWA · http://majmedence.blog.hu/ 2010.01.13. 23:38:18

a Reading eddigi ÖSSZES meccsét elvesztette az Anfielden. nice

macca17 2010.01.13. 23:49:24

owen ingyen lett a mué, eldöntötte a derbyt, vágott egy mesterhármast. ngog 1,5 éve van nálunk 1,5 millerért jött, játszatta 24 meccsen, lőtt 6 gólt. 21 éves lesz. nagy ígéret, mint babel, aki szintén behozta az árát.
olyan embereket kéne hoznia, akik éles szitukban képesek hozni magukat. és akiket játszat is

macca17 2010.01.13. 23:54:15

@YNWA: ezek középszar játékosok, és magukhoz képest van, h jól teljesítenek, de attól még nem lesznek jók. és nézd meg, h akik elmentek, mind süllyesztőbe kerültek.
és a cseréi? a falnak megyek tőlük, mint a maitól is

macca17 2010.01.13. 23:56:29

ngog statja a psgnél: 18 meccs egy gól

YNWA · http://majmedence.blog.hu/ 2010.01.14. 00:15:48

@macca17: "olyan embereket kéne hoznia, akik éles szitukban képesek hozni magukat. és akiket játszat is "

ez mondjuk pontosan így van...

azt ne feledjük el, h pl amikor idekerültek L.Garcia, X. Alonso, Arbeloa, Reina, Agger, Skrtel mind totál ismeretlenek voltak, és ők sztm mind marhajól beváltak..

AA értékelésével én még várok fél évet

és tény vannak teljesen érthetetlen húzásai... már beniteznek (Degen helyett Skrtel az OT előtt, WTF?)

mondjuk az a legelkeserítőbb tán, h a Johnson, AA, Keane hármasra elkúrtunk egy céronaldonyi összeget...

az más kérdés, h se pl D. Silva vagy Villa nem akart idejönni.. és Alonso is azért ment Madridba kb mert ott jobb az idő.. kicsit mintha nemlennénk versenyképesek vmiért az _igazán_ nagy spílerek szemében...

YNWA · http://majmedence.blog.hu/ 2010.01.14. 00:17:38

ez a látvány megütött: www.screencast.com/users/MacAgar/folders/Jing/media/7cf74d8f-55b2-44c4-ae95-9e5fac744560

99 óta vagyok Pool drukker, de ilyet még nemláttam...

egyelőre ráfogom a szaridőre. :)

rizla 2010.01.14. 00:35:47

nso: "A Liverpool nagy meglepetésre búcsúzott az angol labdarúgó FA-kupa további küzdelmeitől"

meglepetésre...?

papercut 2010.01.14. 00:43:06

Sajnálom a 'Poolt, de tényleg. No nem a játék miatt, az ma(is) rémes volt, gólokkal mehetett volna a Reading, ami az Anfielden nagy szégyen mindentől függetlenül. Szüksége lenne a bajnokságra egy jó Liverpoola, nagyon nem szeretném, ha szétkapnák őket, és a Torres vagy Stevie G elmenn tovább erősítteni valami sztárgárdát, hogy szűkűljön a mezőny. Szedjétek össze magatokat, ne kelljen már jövőre jöttment arabok pénzén felkapaszkodott manchesteri amatőrklubbokat nézni a Bl-ben jövőre!

Ratttatattta 2010.01.14. 01:13:44

@papercut:

sztem meg Torres és Stevie G trófeákat is szeretnének nyerni, noha ezzel a Pool-al meg nem fognak

Torres kvázi odáig jutott, hogy eljött az Atletico-ból a lassan angol Atletico-nak vezethető Pool-ba...

a spanyolról el tudom képzelni, hogy vált majd idővel, Gerrard nem biztos, de ahogy a Pool áll most, és ahogy a PL változik, lehet, hogy Stevie többet a BL-ben nem játszik már...
vagy csak úgy ősszel, mint ebben a szezonban

csak egy új edzővel, és kurva nagy kereterősítéssel lehetne megint toppon a Pool, így meg a City is tudja ezt majd idővel, vagy majd a Spurs talán

ez az FA
-kupa, csak egy újabb szög a koporsóba...

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.01.14. 08:21:47

@rizla: nagyobb meglepetés ez, mint a spanyol kupa eredmények.

Woland 2010.01.14. 08:39:15

@YNWA: a Barnsley tavalyelott volt, tavaly ha jol emlekszem az Everton utotte ki a Poolt az FA-Kupabol.

balu11 2010.01.14. 09:00:52

úgy olvastam (valszeg csak nso), hogy Maxi Rodrigez azért jön a Poolba, hogy a VB előtt rendszeres játéklehetőséget kapjon

ezért (még nem is olyan rég) nem _elmenni_ szoktak a Liverpoolból?

@Woland: priceless, köszi :)
(kiváncsi lennék kiváló man. city kollega véleményére a dologról...)
illetve elképzelem, ahogy az interjú után 1 perccel felhívja Adet a menedzsere, hogy: "Te tényleg ENNYIRE hülye vagy???"
+ Rorsach-esélyes

vadkutya 2010.01.14. 09:45:47

@Woland: Csóró fekagyerek, egyem a szívét... :)

Ferguson 2010.01.14. 10:00:10

Szegény pool! A sajtó nem bánik velük kesztyűs kézzel. 5-6 játékost egyenesen bohócnak tituláltak a BBC Sport-on, mark lawrenson pl. azt írta aquilani-ról, h úgy esik - kel, mint egy üres chips-es zacskó a szélben...

váév építők (törölt) 2010.01.14. 12:27:40

@YNWA: ne fogd rá a szar időre, mert szervezett szurkolói tiltakozás volt tegnap a félidei kivonulás: az ami tulajok tevékenysége ellen lázadt a nép.
lehet, hogy hamarosan az old traffordon is látunk majd hasonlót, bár ott nem ennyire szervezett a b-közép.

Lezuzius 2010.01.14. 13:03:19

@Woland:
Megmagyarazza :)

Adebayor, wearing the Manchester City away shirt, said: “I realised this morning when I woke up that I was wearing an Arsenal shirt yesterday. What happened was that on the Angola border, we left all our baggage on the bus and ran away. So I had nothing to wear and the first person I asked gave me that shirt. I didn’t even realise what I was wearing. Even yesterday, instead of going to my room to sleep I went to the wrong room. Everyone is confused about what happened. In our heads we don’t know what we are doing.”

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.01.14. 13:04:57

@Lezuzius: Pff. Valahogy nehezemre esik elhinni. :D

Data4u 2010.01.14. 13:17:16

@Lezuzius:

hahaha. cserélje le a béna menedzserét, ha ennyit tudtak kitalálni...
ostoba

vadkutya 2010.01.14. 13:50:52

@Lezuzius: "the first person I asked gave me that shirt"

Nah, azért mégis élnek ott értelmes emberek is. Ade, ez egy égi jel, de ettől függetlenül a nagy sokkban nehogy londoni gépre szállj, mert ott sem fognak kedvesen fogadni... :)

Lezuzius 2010.01.14. 13:53:37

@vadkutya: szerintem ez volt otthon a szekrenyben neki, aztan megszokasbol felvette :)

man city 2010.01.14. 13:59:51

Ade:
‘I am sweating every day, and every day God makes. At the moment I can’t eat, I am losing weight. It is very difficult for everyone,’ he said.

‘I will take my time and come back on the pitch at the right time. My boss and my team understand that, that is the most important thing. They know I need time to recover from this.

‘It is difficult because my personal press officer died in my hands, that’s the worst image I’ve had in my life.’

gondolom Haiti-n sem az a legnagyobb gondja az embereknek, hogy mit vesznek fel ma meg holnap...
azóta talált egy City mezt legalább, nesze neki...

Ferguson 2010.01.14. 14:00:30

@Lezuzius: hehh :) Az ember csakis sokkos állapotban vehet fel arsenal címeres ruhadarabot, normálisan aligha... :D

man city 2010.01.14. 14:24:12

egy Rafact Benítez-Ciro Ferrera cserét megnéznék azért

de Sparky is átvehetné a Pool-t, hátha ott jobb munkát tudna végezni (lol)

MU-nál mennyit hoz a konyhára, hogy az új stadion Sold Trafford névre hallgat ?
meg állítólag a jövőévi mezszponzor pénzének a felét már el is tapsolták?:D
ezek a Glazer-ék elég nagy banditák...

ahhoz képest, hogy ez a szezon kevésbé lehetne izgalmas, még az üres napokon is állati jó:D

este amúgy Blackburn-Villa sport2-n, Liga-kupa 1. meccs, go go big fat Sam!!!

JClayton · http://bumm.sk/blog/szemtanu/ 2010.01.14. 14:35:47

Végre, végre hosszú idő után tényleg izgalmas az angol bajnokság. Nem lehet azt mondani, hogy jobb, mert talán még gyengült is a színvonal, de a big four négy tagja közül három botladozik, Ancelottinak meg nem vagyok képes elhinni, hogy be tudják húzni. A ManCity bármennyire ellenszenves csapat is, játékerőben felerősödött a topcsapatok szintjére, a kiesés ellen pedig nagyon szoros lesz a harc (még a Portsmouth sem akar csak úgy simán kimúlni).

nordsee 2010.01.14. 14:43:57

@man city: Sparky, persze, az kéne, meg O'Neilt is rebesgették, hogyne. Az egyik apatikusabb, mint Hapci, a másik meg beszari, tehetetlen vénasszony épp csak sírva nem fakad. Sami Hyppiát a padra és kész.

man city 2010.01.14. 15:00:11

sztem már nincs sok vissza Benítez-ből

de kurvára nem vonzó az a kispad most, még én sem vállalnám el:D

tényleg igaz, hogy Gerrard/Torres/Benayoun mind lesérültek valamennyire?

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.01.14. 15:00:52

amióta kivettük ezt a nagyképű féket a csapatból, azóta kicsit több gólt rúgunk. tény.

nordsee 2010.01.14. 15:36:44

@man city: Valamami kemény f@szú olasz kéne ide is. Lippi a Juve előtt rendbeteheté a Poolt is.

szferi 2010.01.14. 15:52:34

Emberek! Tavaly a PL-ben az utóbbi évek legjobb szezonját futottuk, a BL-ben sem vallottunk szégyent, sőt.A megelőző évek bl szereplését sok sztárklub irígyli.
Pedig a keret már akkor is szar volt a MUhoz, chelseahez, vagy akár az agyonhájpolt spanyol buzikhoz hasonlítva, mégis álltuk velük az összehasonlítást.

Most egy fél szezon után már temetni kell a csapatot? Legalább várjuk ki az év végét, az uefa kupa behúzása és a bl hely bebiztosítása után majd elcsitulnak a hangok :), pláne ha végre sikerül négy normálisat igazolni egy éven belül.

In rafa we trust.

(azért örülök, hogy tegnap legalább nem néztem a meccset)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.01.14. 16:05:03

@szferi: tavaly mindenki villa szurkerré vált, hogy majd ők bejutnak a 4be, aztán még a neverton is megelőzte őket... most utánunk Ti jöttök ebben az évben, csak a kihívó a city. (és a sp?rs - áthúzva)

Sok sikert! De a nagy tavaszi hadjáratot lassan el kell kezdenetek. Mi is egy igazolással kezdtük.

Üdv, ymy - akkor inkább a pudli legyen a negyedik, mint a city

most kiderülhet, h Rafa van-e olyan jó edző, mint Wenger

man city 2010.01.14. 16:09:47

@imici77:

aha, így viszont nehéz lesz

ez a Torres annyira sérülékeny, hogy nem igaz...

A Club spokesman said: "Steven Gerrard and Fernando Torres both underwent scans earlier today after coming off in the FA Cup tie against Reading.

"Steven has a hamstring strain and will be out for a fortnight, while Fernando has torn a cartilage in his right knee. The injury will require surgery and he is expected to be sidelined for six weeks.

"Yossi Benayoun also suffered a fractured rib in the game and will be unavailable for between three and four weeks."

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.01.14. 16:23:52

@man city: nem mondtam, h könnyű lesz a pudlinak. csak sok sikert kívántam Nekik.

vadkutya 2010.01.14. 16:33:37

@Ferguson: :) Ade sztem simán csak színtévesztő. Akkor lesz bajban, ha majd megtudja,h ő valójában fekete... :D

YNWA · http://majmedence.blog.hu/ 2010.01.14. 17:06:35

@váév építők: nem vonultak ki félidőben, maradt mindenki a helyén, a KOP fullon volt. amit linkeltem kép, az a másik kapu mögötti lelátó + a főlelátó is hasonlóan nézett ki, sztm olyan 31000 ezer ember volt az nézőszám..

@man city: így van Torres 6 hét, Józsi 4 hét, Gerrard 2 hét....

fantasztikus

egy bombát esetleg még az Anfield Roadra?

240 millió font kb a hitel nagysága még mindig... kibaszott hicksék egy kumma fontot nem fektettek még saját pénzből a csapatba, nemigaz nem puffantja már le őket valaki, mért hagyják ezt?...

szombaton megyünk a kedvenc ellenfél sztókhoz, jólesz. :) remélem Pacheco-t kipróbálja végre megint

váév építők (törölt) 2010.01.14. 17:09:18

én csak azt nem értem rafában, hogy miért játszottunk egész ősszel 1 csatárral. ha torres ép volt, akkor ő volt az ék, ha meg nem, akkor ngog.
tele a tököm a gerrard előretolt középpályás szerepével is, tavaly kiválóan irányított masche és xabi vonalából. szerintem az hogy ő előrehuzódott és Johnnson(aki szerintem kurva jó igazolás) sokat mászkál előre a jobbszélen az oka, hogy sok gólt kapunk.
de talán majd maxi rodrigez meglepetést okoz, de qrvqa nehéz lesz torres, gerrard és johnson nélkül.már kezdek én is elbizonytalanodni rafa felől...talán tényleg kéne egy új Vileda...
ha brafának menni kell, én klopp-ot szeretném...

váév építők (törölt) 2010.01.14. 17:20:32

nem bántásként (inkább baszogatásnak szánom:)), de benítónak sikerült ma egy jó kis bulváros cikket összehozni a poolról meg a juvéról:
először is nincs már gyűlölködés, megvolt az összeborulás 2005-ben, max a legszélsőségesebbek gyűlölködnek, de azok amúgy is utálnak mindenkit.
másodszor szerintem túlzás, hogy a fio meg a lyon esélyt sem adott a poolnak, max a firenzei vendégjáték volt egyértelmű.
harmadszor liverpoolban nem a 13 millát sajnálják benítezre, elbasztak már ezek többet is....
és végül szerintem túlzás, hogy a juve haldoklik, a 3. helye így is meg lesz, ...azért olasz bajnokságot nyerni nem olyan egyszerű, sokmindennek össze kell jönni hozzá.

vadkutya 2010.01.14. 19:09:36

@váév építők: Nem tudom elképzelni, ahogy Rafa mondjuk ordít az embereivel az öltözőben. Pedig lehet,h csak ennyi kellene, az állomány nem szar, picit oda kéne pörkölni a játékostársaknak,h ne úgy futballozzanak, mint egy ebéd utáni old boys-on, szombaton...

Többször írtam, Urbán Flóri tökéletes a feladatra, biztos elvállalná. :)

bag 2010.01.14. 19:38:08

sokáig követeltem Rafa azonnali távozását.
Most már azonban azt gondolom ez nem elég! A teljes tulajdonosi körnek és managementnek távoznia kell, méghozzá sürgősen.
A teljes morális és pénzügyi válság miatt, amit a klubnak okoztak.
'77 óta vagyok Pool drukker de ilyen gyászos szezonra nem emlékszem még (az igazságtalan) BEK eltiltásunk idejében sem. valami örülni való mindog volt, most semmi és nem is lesz. Sajnos nagy a baj !
YNWA

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.01.14. 20:56:27

hmmm... ha ez így van, akkor még a végén bejön Wenger gazdaságpolitikája...

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.01.14. 21:54:01

húúúúúúúúúúúú, bazzzzeeeeg, mint egy rossz német bajnoki....

két iparos csapat rúgd előre és fuss "focit" játszik... a villában sincs semmi taktika, kontrakontrakontra és pontrúgások, a bburn meg oldalra ki és bead...

asszem, a villa ezért esélytelen a top4be kerülésre. s kapus gondok ott is lesznek előbb-utóbb... amúgy a góljuk is a saját kapusuk bénázásából született, szóval a szokásos villa mák...

erőfoci rulez ész nélkül...

Darren Gabriel 2010.01.14. 22:09:53

@imici77: lol!

lehet nyitott szemmel kéne meccset nézned, kedves barátom :D

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.01.14. 22:15:10

@Ashley Agbonlahor: nem is nézem tovább, elhiheted... :) Te hogy láttad az első 45 percet? (komolyan, cinkelés, vita nélkül)

Ferguson 2010.01.14. 22:22:40

@bag: "'77 óta vagyok Pool drukker" - respect!

Darren Gabriel 2010.01.14. 22:58:18

@imici77: a második félidő mondjuk pont olyan volt, amit leírtál

az elsőben azért helyenként még fodbal is előferdült :P

a szokásos villa mák témájához pedig ajánlom a fool elleni hazai mérkőzés hoszabbítását, csak hogy egy friss példával szolgáljak

tudod mit, inkább ne is :P

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.01.15. 15:15:17

Most már annyi hír felröppent Zaratéről és az Arsenal érdeklődéséről, nem igaz hogy nincs benne valami. Az Independent szerint 19 millió euróért megvennék a londoniak.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.01.15. 16:37:34

@imici77: Remélem nem lesz belőle semmi, no meg az Arsenalnak nem ilyen támadóra van szüksége. No meg ez -1 millió bukás lenne a Laziónak.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.01.15. 16:38:56

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: én is remélem, h nem veszünk egy laziós játékost 19millióért... ez kb arsha ára, ugye? nem csatár kell.

nepáli 2010.01.15. 18:14:09

@imici77: szerintem sem csatár kell az arsenalnak, inkább egy mascherano-szerű labdaszerzőre lenne szükség, akkor szerintem előlépnének első számú esélyessé a bajnokságban és jó sanszuk lenne a bl-győzelemre is.

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.01.15. 18:17:22

@_Daytona: oda max Songnak kéne egy backup. Nála jobb védekező középpályást nem tudok jelenleg elképzelni, mármint azok közül akik elérhetőek.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.01.15. 18:20:44

@imici77: Egy lazióst? Miért, egy játékos képességei számítanak, nem a klub ahonnan érkezik, rosszul gondolom?

váév építők (törölt) 2010.01.15. 18:21:17

@bag: én csak 84 óta vagyok oda értük, akkor nőtt be a fejem lágya...de szerintem a 90-es évek reménytelenebbek voltak, nem is nyertünk sok mindent akkor sem.
most már tényleg jó lenne, ha eldnák a klubot valakinek, aki komolyan veszi a fejéesztést, hajlandó befektetni, és nem adósságot akar rárakni.
qrva nehéz pl-t nyerni aláírom, de tervszerű építkezéssel 2-3 év alatt oda lehet kerülni a tűzhöz. a maásik út a mancity útja lenne. gazdag arabusok, bevásárlás és reménykedés a tarolásban.
őszintén nem tudom hibáztatni azokat, akik eladták a mancityt...lehet, hogy már idén trófeát nyernek, de ha így folytatják, akkor jövőre biztos.

nepáli 2010.01.15. 18:25:22

@peter135: song kiváló, de egyedül azért nem mindig tudja ő sem megoldani

Lezuzius 2010.01.15. 18:28:47

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Zarate miatt neztem egy felidot a tegnapi Lazio kupameccsbol, lassam mirefel ez a hype. Nem gyozott meg.

Arsenalba egy csatar kell most hogy RVP serult, Bendter-t meg szelsokent jatszatta Wenger. A dan valogatottban jatszott csatart.
Es mindeki imatkozzzon a belso vedok ne seruljenek meg. Ja meg Kamerun essen ki hamar az Afrika Kupabol.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.01.15. 18:34:43

@Lezuzius: Nézz meg egy bajnokit, vagy kupameccset tavalyról, ott szolgált rá, ez a szezonja eddig rossz, kétségtelen, nem is ezt tettem szóvá. Bár az sem mindegy melyik félidőt nézted. :)

papercut 2010.01.15. 19:46:33

@imici77: Magyarázd már meg nekem, hogy miért tartsz ki vadul amellett, hogy nem kell nekünk csatár? RvP kidőlése óta lényegében nincs csatárátékunk, mindent a középpályáról kell megoldani, ez nem jön be mindig, ha az ellen jól tömörül vagy lefolyt a középpályán végünk. KELL egy jó befelyezőember lásd már be te is , hátha akkor Wenger is belátja...

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.01.15. 20:34:36

szépen, sorban:)

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: igen, nem számít, h melyik klub, de amit idén a Lazio ÖSSZESSÉGÉBEN produkál, az nekem nem meggyőző - már amennyire figyelemmel követem az eseményeket, mintha az elején beragadtatok volna, néhány hónapra. Nekem előítéletem van az olasz bajnoksággal szemben, az iram, az erőnlét... ettől még tévedhetek, ahogy Dudu ügyben is tettem. De egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy Arsha árából egy Lazios csatárt megvétele a megoldás...

s akkor:
@papercut: érveim:
1.: Dudu meg fogja oldani RvP hiányát, ha Arsha és Ő helyet cserélne végre. Az orosz játszon szélen, Eduardo meg középen, befejező csatárként
2.: Ha jönne egy Villa (szintű játékos), akkor örülnék, nah, az megoldás lenne, de nem fog ugye...
3.: Ha jön egy klasszis (Dzeko), akkor RvP+Eduardo+Bendtner+Ő sok lenne, egy csapatban sincs 4 "klasszis"...
4.: Sokan mondják, hogy Huntelaar megoldás lenne, kölcsönbe... Semmivel sem jobb a mutatója, mint a dáné, vagy a horvát-brazilunké... láttam pár meccsét, nem mondom, hogy rossz, de mire megszokná az egészet, már csomagolhatna is...
5: Hozzuk vissza Simpsont, ismeri az angol bajnokságot, motivált lenne, nem kicsit, a lelkét ott hagyná a pályán...(egy kölcsönjátékossal ellentétben)
6.: A neverton simán megfogta a középpályánk, nem tudtuk áthozni a labdát a félpályán, 1x lőttünk kapura az első félidőben... Ez nem csatár kérdése... Denilson-Diaby-Ramsey hármas azért minden, csak nem áthatolhatatlan... Songgal és Cesccel, Nasrival, Walcottal jobb lehet, jobb is lesz, de mikor fognak már együtt játszani? Rövid távon nekem egy középpályás motor kellene, aki szerzi a labdákat, nem mennek át rajta. és tud néha szervezni is. Ne kérj nevet, nem tudok mondani, de nem is az én feladatom megtalálni. Csak azt érzem, itt van a nagy gond, s a meccsek a középpályán dőlnek el.
7.: Valljuk be, csak a csodában bizakodunk, hogy majd Sol megoldja. 35 évesen, meccshiánnyal... nem fogja... Ha középről vki kidől, akkor összetesszük a kezünket és elkezdünk imákat mormolni.
8.: góljaink száma kimagasló, pedig RvP nem két hete dőlt ki, eddig megoldottuk, a kapott gól a sok, nem a rúgott a kevés.

Szóval, nálam a prioritás nem a csatárokkal kezdődik, s 3at nem fogunk igazolni.

@_Daytona: Song a legjobb 3ban van a posztján a PL-ben.

Kb ennyi:)

ymy

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.01.15. 20:43:30

@imici77:

Walcottal én nem igazán számolnék. Kuka az idei szezonja, és meccshiánnyal még az alapvető hiányosságait sem tudja mindig leplezni, már amikor lejátszik egymás után két meccset.

Songot meg csak Essien előzi meg. Pár éve nem gondoltam volna ezt.

dél amerikait meg nem kérek. Nem elég hogy most igazoltunk mindenféle köcsög brazilt, még egy argentin is? Köszönöm nem, főleg ennyiért.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.01.15. 20:51:30

@peter135: igazad lehet Walcottban, de egyszerűen egy teljesen más taktikai elemet varázsol a játékba, annyira gyors. Pluszt tud hozni a játékba, ha a 60. perc környékén beáll, akkor szétfutja az ellenfél egyik oldalát.

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.01.15. 21:12:55

@imici77: Van benne valami, de jobb lenne ha a gyorsaság mellé ész is társulna néha. Engem nagyon irritál idén, meg úgy általában azok a játékosok is akik ész nélkül játszanak. Voltak nagyon jó meccsei és momentumai az előző pár szezonban, de az idei produkciója egyszerűen kevés.
A sikítófrász kerülget mikor belevezeti a labdát az első védőbe, mert mindent sebességből akar megoldani, de többnyire egy cselt sem bír megcsinálni. Jó lenne látni egy pozitív fordulatot az idei szezonban Theo teljesítményét illetően.

undertow 2010.01.15. 21:14:12

Chelsea manager Carlo Ancelotti said he had no doubt Benitez was the best man for the Anfield job.

"I consider Rafa Benitez to be one of the best coaches in the world," said the Italian. "He has done a fantastic job and he has the quality to continue to do that job."

mondta az első interjújában, hogy szereti a vicceket, majd meglátjuk ha belejött az angolba.
és tényleg :D

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.01.15. 21:22:25

@peter135: egyetértek, jobb lenne, ha ésszel is játszana, de hátha belenő... :)

YNWA · http://majmedence.blog.hu/ 2010.01.15. 23:32:58

hm, Benitez:

"Before we start, some facts.

Facts: we are not playing well and we feel sorry for our fans."

most szerencsére itt abbahagyta.. :D

YNWA · http://majmedence.blog.hu/ 2010.01.15. 23:35:27

hm 2.: BBC stats:

"The Reds have already dropped 27 points this season, compared to 28 in the whole of last season. "

szóval innentől nyerünk mindent és bajnokok vagyunk :D

Woland 2010.01.16. 02:02:21

kabe az osszes rivalis csapat edzoje elmondta mar hogy szerintuk Benitez megerdemel meg egy par hetet/honapot hogy rendbeszedje a Liverpoolt (Redknapp, Ancelotti, Mancini, Pulis). szivembol szolnak : )

szerintem hatalmas es majdhogynem azonnali hatasa lenne annak ha Benitezt seggbebillentenek. a Liverpool nem kutyauto jatekosokbol all, csak nagyon fasultak. legyen Dalglish az edzo evvegeig, utanna meg vagy hoznak egy nagy nevet, vagy marad a skot. szerintem penz nelkul vallalna. a Beniteznek fizetendo vegkielegitesnel sokkal tobbet bukhat a Pool ha megtartjak a spanyolt.

szerintem kicsit meghibbant erre a szezonra. minden hetre jut elmebajos dontes/beszolas. peldaul mi a feneert hagyta ki Babelt a Stoke elleni keretbol amikor a harom legveszelyesebb tamado jatekosa serult??????

birkaturelmu nep a scousereke, de szerintem elobb-utobb jonnek majd a Benitez elleni tuntetesek. a Stoke otthonaban nagyon nehez lesz nyerni, es nem tul nagy arrogancia kijelenteni hogy a Tottenham sem lesz sima ugy az Anfield Road-on.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.01.16. 05:17:54

@imici77: Jó, ezt értem, valamennyire meg is értem, félreértettem akkor a szavaid.

vadkutya 2010.01.16. 11:59:31

@peter135: @imici77: Hát... Van igazság mindenképp abban amit írtok, mármint,h inkább sok gólt kapunk, mint keveset lőnénk. De:

Azért a rangadókra, valamint a tavaszi BL sorozatra nem ártana 1 csatár. A többi meccs rendben van, de az idei rangadókon név szerint eddig Arshavin, Cesc, RVP és Rosicky rúgott gólt. A Terry / Alex darálóban abszolút pehelysúlyú egy Eduardo, aki láthatóan óvatosabban játszik a sérülése óta, persze ő az, akin ezt nem lehet számon kérni.

Ha egy Vela elfér a kispadon, akkor simán odafér még egy Zarate. Vagy egy Balotelli, kerüljön bármennyibe (a Villa - Dzeko még álom marad), mivel nem a pénzre kellene most a hangsúlyt fektetni. Opciónk nincs. Bendtner-t hagyjuk, Dudu pedig kevés egy igazán komoly védelem ellen, ha tetszik, ha nem.

Szóval kell egy Song típus, meg egy csatár. MINDENKÉPP!

vadkutya 2010.01.16. 12:03:28

@vadkutya: Tudom Imi, tudom, Balotelli nem játszhatna a BL-ben... :)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.01.16. 12:15:19

@vadkutya: úgysem veszünk 2 játékost:)

ne adjunk már majd 20misit egy pados csatárért... :) arra jó lennék én is:)

bízz Duduban, sztem megoldja :)

ps: amúgy egy tuskó csatár nálunk is elférne, Balotelli erre lenne alkalmas :)

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.01.16. 12:20:01

@imici77: 1 már megvan. :) Sol kinn van a .com-on is. 6 hónapos szerződés. Bár őt nem "vettük"... :)

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.01.16. 12:22:31

@imici77: Nem vitaindítóként, de Zarate nagyobb zsugás mint Eduardo, ez pontosan kiderül az előző szezonjából. Ha megvenné az Arsenal, ahogy nyilvánvalóan nem fogja, 20 millióért nem a padra tenné.

vadkutya 2010.01.16. 13:21:29

@peter135: Nagyon kíváncsi leszek Campbell-re,h mit hoz össze ezen 6 hónap alatt.

vadkutya 2010.01.16. 13:40:30

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Pedig ebből vita lesz, mert azzal,h Zarate nagyobb zsugás, mint Dudu, megkockáztatom,h most Peet minden haragját magadra szabadítottad... :)

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.01.16. 13:46:22

@vadkutya: :)
Nem tudok erre mit mondani. Zaratet kb háromszor láttam amióta a Lazioban van, meg még egy szabadrúgásgólja rémlik a Birminghames időkből.

Csak annyit tudok mondani hogy nem kell ő nekünk. Van nekünk elég törpénk, ráadásul argentin.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.01.16. 13:49:20

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: nagyobb zsugás? akkor mit keres nálatok? de most komolyan... ki van csukva.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.01.16. 13:56:14

@peter135: Nincs vita, nem rá van szüksége az Arsenalnak, ezért nem értem én sem a jó pár hírt róla.

@imici77: Hogyne, mert aki nagy zsugás, az kizárólag a Fat Fourban bukkanhat fel, sehol máshol? Ne már, valami orosz fickót a nagy orosz télből vett a klub, és nem Londonban lett komoly játékos. Nem párhuzamot vonok, csak jelzem, nem csak élcsapatokban vagy kevéssé élcsapatokban tud feltűnni egy remek játékos. Még egyszer mondom, minden bizonnyal nem, vagy csak a mostani szezonját ismered, ha ezt mondod róla, elképesztő kvalitásai vannak. Ez még hogy mit keres a Lazióban...nem kevés pénzt!

vadkutya 2010.01.16. 13:58:09

@peter135: Dudu-t leszámítva amúgy Neked mi a bajod a dél-amerikaiakkal? Mert már megfigyeltem,h nem épp pozitív hangnemben nyilatkozol róluk... :)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.01.16. 14:00:31

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: azért az orosz nyert előtte nemzetközi kupát :)

mindegy, ha akkor zsugás, ahogy állítod, akkor jövőre sztem a BL-ben fog játszani. majd kiderül.

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.01.16. 14:14:36

@vadkutya: Főleg az, hogy utazgatniuk kell a válogatottal, és nagyon későn érnek vissza, aztán vagy játszanak a következő meccsen vagy nem. Aki meg nem válogatott, az meg olyan is. Lásd Denilson...

Egyébként a brazilokat meg úgy alapból nem komázom. Az az általános hype a válogatottjuk körül engem olyan szintű undorral tölt el, hogy szavakkal nem tudom leírni.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.01.16. 14:17:45

@imici77: Hogy emeljem ki, hogy nem párhuzamot vonok? :) Nagy karriert fog még befutni, ha a vadhajtásokat sikerül lenyesegetnie neki, vagy egy jó edzőnek.

vadkutya 2010.01.16. 14:22:10

@peter135: Nem mai írás, de akkor a 3-as pontján mindenképpen ajánlom Neked... :D

vadkutya 2010.01.16. 14:23:27

@peter135: Nem mai írás, de akkor a 3-as pontját mindenképpen ajánlom Neked... :D

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.01.16. 14:34:16

@imici77: Sajnálni fogod te azt még. ;) De ettől én sem tartom, nem az angol foci fekszik neki. 1-2 év múlva okosabbak leszünk.

vadkutya 2010.01.16. 14:40:47

Óbammeg... :S Szkúzi srácok, totál satu a netem, meg némiképp talán én is. :)

Szóval: ennek a 3-as pontját szántam:

matula.hu/index.php?section=article&rel=46&id=557

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.01.16. 14:51:29

@vadkutya: Szerintem nincs ember, aki nem ismeri, örök érvényű gondolatok! :)

vadkutya 2010.01.16. 15:32:29

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Megunhatatlan iromány, a mai napig annyira jókat röhögök rajta... :)
süti beállítások módosítása