Érdemes olykor egy-egy hírbe, átigazolásba kapaszkodva benyomni egy gombot az időgép műszerfalán és megismerkedni ismeretlenségre vagy süllyedésre kárhoztatott klubok múltjával és jelenével. Most egy filmfesztiváljáról híres városka csapatával foglalkozunk, mégpedig annak apropóján, hogy mindannyiunk kedvenc góleme, Jan Koller Monaco után újra a Riviérán barnítja edzéskor megfáradt kobakját. Cannes totálisan eltűnt a focitérképről: egy évtizede rostokol életjel nélkül a harmadik vonalban, ott, ahol azelőtt sosem járt és ahonnan csak korábbi sikeres játékospolitikája ránthatná ki. A helyi ifjúságnak ugyanis jóformán csak a fater magazingyűjteményét lapozgatva lehet képe arról, milyen idők voltak, mikor az élfoci virágzott és a klubtörténet legnagyobb figurájának (lásd lentebb) még volt haja...

Cannes-ban a szervezett futball 1902-ben indult, de előbb a kék-feketének induló klubszínektől szabadultak meg, majd a világháború utáni évekre - immáron piros-fehérben, a címersárkány oltalma alatt - az amatőrség béklyóit is ledobták. Az egyesület legeredményesebb és talán legizgalmasabb időszaka a francia klubélet hőskorával és a Torinóból érkező skót játékosedző, Billy Aitken jelenlétével esett egybe: a '33-as bajnoki ezüstöt* egy kupagyőzelem előzte meg. A grált a csapatkapitány Louis "Petit" Cler góljával kaparintották meg a kerékpáros világból ismert Roubaix elleni döntőben: több tízezren látták, amint a Roux - Tourniaire, Vigouroux - Béraudo, Hillier, Cler - Dutheil, Aitken, Bardot, Fecchino, Besson összetételű AS bevési magát a históriáskönyvekbe. Aitken később a Stade Reims-nél szolgált, ki sejtette akkor, hogy a csapatot másfél évtized múlva a kontinens legjobbjai közt tartják majd számon.

*Némi közjáték zavarta meg a sorozatot: az Antibes csalás miatt kizárásra került, így a csoportban mögöttük végző Cannes játszhatta a döntő a Lille-lel (3-4). A javarészt változatlan csapatban a források szerint két magyar - Nagy János és Kvasz János - is helyet kapott.

Innentől derekas lépésekkel trappolunk tovább a másodosztályban abszolvált közel négy évtized (1949-87, egy szezon kivételével) eseménysorában: előbb az első ízben kiírt Gambardella (a Primavera francia megfelelője) elhódításával (1955), majd az új otthonnak szánt Stade de Coubertin-be költözéssel (1972) adott hírt magáról az AS, a váratlan bajnoki negyedik helyezés - európai kupaszerepléssel és kieséssel a nyomában - pedig majdnem tökéletesen illeszkedett a sormintába (1991). Zidane - a felkonfban rá célozgattunk -  sikernek és bukásnak egyaránt alapemberként volt részese, de az ő kvalitásai sem menthették meg a társaságot a zuhanástól.

Bordeaux-ba távoztával is maradt a csapatban egyéniség, akinek mozdulataitól felpezsdült a kisváros: Luis Fernández játékoskarrierje zárásaként visszajuttatta Cannes-t az élvonalba, edzőként pedig fiatalos lendülettel hajtotta végig a bajnokságot (hatodik hely), elnyerve a liga respektjét, az Év Edzője elismerést - és a PSG szerződését. A társaság népszerűségét mutatja, hogy egy '94-es bajnoki tartja a nézettségi rekordot - 17 ezren gondoskodtak arról, hogy igazán forró legyen a vendégség a Marseille-nek - , míg a legjobb nemzetközi szereplést pedig a Fener erősen kozmikusnak ható kiütése (összesítésben 9-1) jelenti. Tény: a lendület, ahogy Fernández lelépett, el is tűnt, a klub pedig elkezdett lefelé sodródni az ívről.

Noha olyan légiósok öltötték fel a cannes-i dresszt, mint a friss bosnyák kapitány Szusics, a Vujovics-fivérek, Aszanovics, Boksics - igaz, csak egy meccs erejéig -, Kozniku, Omam-Biyik vagy épp a loboncos Márton Gábor, mégis a saját nevelésű, az akadémián kigyomlált tehetségek vitték a városka hírét szerte a foci világában. A Frey - Zebina, Escudé, Charvet, Clichy - Vieira, Luccin - Faubert, Micoud, Zidane - Bellion tizenegy a teljesség igénye nélkül demonstrálja a munka sikerességét. Akiben mozgott valami, külföldre vitték, a jelen csapatában viszont nem akadnak hozzájuk mérhető tehetségek - bár a kezdőkapus Gavanon már védett UEFA-kupa döntőben -, így jó ideig aligha tér vissza a remény, hogy élvonalbeli focit lássanak Cannes-ban.

Majd egyszer, ha Koller lesz az edző...