Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Hétközi vonósnégyes

2010.01.05. 18:01 pote

Nyolc PL-csapatnál nem áll meg a verkli hét közben sem. Két elmaradt bajnoki meccset pótolnak és megrendezésre kerülnek a Carling Cup elődöntőinek első felvonásai is.
A négy összecsapásból messze kiemelkedik a manchesteri derbi, de mivel az Arsenal egy pontra megközelítheti a Chelsea-t (beelőzve a Unitedet), így az Emiratesre is sokan fognak figyelni szerda este.

kedd
Stoke - Fulham (PL) 1-1
Egyik csapat sem panaszkodhat az eddigi szezonjára, azonban könnyű fogást találni mindkettőjükön. A hazaiak egymás után háromszor kaptak ki, nem is lőttek gólt a kétszázhetven perc alatt. Ráadásul, ők produkálták a leggyengébb támadójátékot eddig a PL-ben (mindössze tizenöt gól tizenkilenc forduló alatt).
A Fulhamről meg sok mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy idegenben szétcincálja az ellenfeleit (egy győzelem, négy-négy döntetlen és vereség). Szóval egy békés döntetlen a januári hidegben maximálisan megfelel mindenkinek.

Blackburn - Aston Villa (Carling Cup elődöntő, első mérkőzés) 2-1
Hétvégén már összecsaptak, de gyanítjuk, hogy kedd este máshogy fognak kinézni a kezdő csapatok. Így az FA-kupás Villa győzelmet nem is tartjuk relevánsnak, mivel az Birminghamben volt, és mindkét csapat tartalékolt a nekik fontosabb összecsapásra.
Érdekes, hogy a Villának és a Roversnek is ez a versenysorozat volt az, amiben utoljára sikert tudtak elérni. A birminghamiek 1996-ban, míg a Blackburn 2002-ben nyerte meg a ligakupát. Ezért is várható óriási csata, hiszen már csak két lépés hiányzik az újbóli sikerhez. heinrich már tizenhárom éve vágyik az eufóriára
Hiányzó itt is, ott is van. Dioufot hétvégén kiállították, Milner pedig sérült. Mi az első körben hazai győzelmet várunk.(BREAKING: a mérkőzés elmarad!!!)

szerda
Arsenal - Bolton (PL) 2-0
Egy hónapja - a Chelsea elleni hazai háromnyuszikor - sokan elkönyvelték már, hogy az Arsenalnak idén sem lesz esélye PL-t nyerni. Azóta egy kicsit fordult a világ. Az akkori tizenegy pontnyi különbség egyre olvadhat szerda éjszakára.
Ehhez nem is kell nagy bűvészmutatvány, hiszen a pehelysúlyú Bolton érkezik Londonba. Arsavin talán játszhat, Eduardo kezd gólokat szerezni, és Diaby már több meccs óta csúcsformában játszik, így sokan észre sem fogják venni, hogy van Persie, Bendtner, Clichy, Gibbs, Walcott, Rosicky már hetek-hónapok óta harcképtelen, Fabregasra rövid kihagyás vár, és Song is Afrikában kergeti januárban a bőrt.
Sokáig gondolkodtunk, hogy mi az, ami a Bolton mellett szól. Semmi sem jutott eszünkben, mert Ivan Campo már nincs ott, Michel Salgado meg a Blackburnbe ment inkább.

Man City - Man Utd (Carling Cup elődöntő, első mérkőzés) 3-1
Fincsi lesz, az biztos. A City nyerni akar valamit, amilyen gyorsan csak lehet. A United nem akar négy napon belül újra leégni, főleg nem a városi riválissal szemben. Ez sem lesz egy magasról letojt ligakupa-elődöntő, az is biztos.
A City eddig a nagyok ellen volt igazán elemében. A Chelse-t és az Arsenalt megverték otthon, az Anfielden ikszeltek, és az Old Traffordon is kilencvenöt-hat percig döntetlenre álltak.
Most is hazai győzelmet várunk, és akkor egy lépéssel közelebb kerülnének ahhoz, hogy 34 év után újra kupát emelhessenek a magasba. Még leírni is durva, hogy ezalatt a MU huszonöt trófeát gyűjtött össze.

Három kérdés az első meccshez:
1. Betalál-e Tevez előző kenyéradója hálójába?
2. Kapott gól nélkül tudja-e le ezt a meccsét is Mancini?
3. City vezetés esetén, hány percet hosszabbít a spori?

Hiányzók lesznek dögivel mindkét oldalon. Akár egy ilyen csapatot is össze lehetne pakolni belőlük:
Van der Sar - Bridge, Ferdinand, Toure, Lescott - O'Shea, Hargreaves, Ireland, Wright-Phillips - Adebayor, Cruz (Ireland, Cruz és SWP játékára azért még van esély)
A tippünk kicsit merész, és sokkal inkább a MU szurkerek bosszantásának szól, de a kapusok közti különbségnek kell döntenie, mert a védelem mindkét oldalon ugyanannyira sebezhető lesz. (BREAKING: a mérkőzés elmarad!!!)
 

120 komment

Címkék: premier league pl carling cup beharang

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr201648467

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.01.05. 22:28:21

Johnson komolyan mondom fel sem tűnt hogy a pályán volt. Miért került ő el az Evertontól?

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.01.05. 22:30:22

Atyaég, hát miért nem kezdett? Teljesen más ez a Fulham.

Woland 2010.01.05. 22:35:18

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:

marmint hogy Dempsey miert nem kezdett? o szerintem is a Fulham talan legjobb tamado felfogasu jatekosa.

Andy Johnson viszont egy katasztrofa! Minden angol ujsagiro el van ajulva hogy semmi penzbol csinal kurvajo csapatot Hodgson, de azt elfelejtik hogy ilyen Johnsonokert 10+ millio fontokat adott. keves akkora bakloves van mint az a kopasz angol.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.01.05. 22:37:33

@Woland: Igen, Dempsey, nem értem mi okból csak a hajrára állt be. Pont most néztem, tényleg 10 millió font felett vette Hodgson, nagyon meglepődtem. Anno a Palace játékosaként róla szólt minden, de mondom, azt se lehetett észrevenni hogy a pályán van. Bitang jó a meccs!

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.01.05. 22:40:18

Nem tudom mit csinált a Fulham az első félidőben, de parádézott a Stoke, nem tudom mikor lőtt utoljára egy félidő alatt 3 gólt a csapat. Összességében nagyon szórakoztató, jó meccs volt!

Woland 2010.01.05. 22:50:44

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:

jaja, Hodgson nagyon elbaszta hogy inkabb a Swindon Town(!!!) ellen jatszatta vegig Dempsey-t mintsem a bajnoksagban... a Swindont azert egy Fulham B-csapat is siman kicsinalta volna.

bar... szerintem mar feladta hogy iden is Europa Liga helyre erhetnek... kiesni meg ugyse fognak... nodeviszont az is igaz hogy a 9. hely tobb penzt hoz a Fulham-nek mint a 12....

nagyon halott 2010.01.06. 01:34:58

@Woland: @Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: beszarás mennyi szagértő van itten, andy johnson egy katasztrófa? a 2. legjobb angol csatár. a stoke elleni meccset is csak miatta volt érdemes nézni.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.01.06. 01:45:07

@nagyon halott: Ne haragudj, de te úgy látod hogy ebben a szezonban eddig bármi különöset mutat Johnson? A Fulham pedig Dempsey beállásával változott meg rögtön, a hajrára Hodgson le is hívta Johnsont.

szferi 2010.01.06. 07:35:47

Nagyszerű meccs volt, le a kalappal a stoke előtt, nagyott játszottak és megérdemelten nyertek. még több hétközi meccs kéne.

(egy pudli)

balu11 2010.01.06. 09:35:10

Andy Johnson elég hosszú ideig volt sérült, most van visszatérőben, még hagyni kell neki időt.

Dempseyt én is szeretem, de amit a Swindon ellen végigalibizett, abban biztos nem fáradt el annyira, hogy a Stoke ellen amiatt ne kezdjen. Sztem egyszerűen rosszul rotált Hodgson.

Woland 2010.01.06. 10:29:40

@nagyon halott:

nem ertelek, most akkor mennyivel "szagerto"-skodunk mi jobban mint te azzal hogy elmondtad a velemenyedet? meg lehet nyugodtan cafolni, legalabbis az enyemet biztosan. de azzal, hogy azt allitod Andy Johnson a masodik legjobb angol csatar kabe el is vagod a normalis eszmecsere lehetoseget. Rooney, Defoe, Bent, Crouch, Agbonlahor, Kevin Davies, Carlton Cole sot meg ez a mostani Owen is korabban kerul szamitasba Capello-nal mint o.

A. Johnson-nak volt egy jo korszaka a Palace-nal ahol a ket meccs/egy gol ratat tudta hozni, utanna Evertonnal 61 meccsen 17 gol, Fulhamnel 37 meccsen 7 gol. szerintem nem eppen irigylesre melto eredmeny, tekintve hogy mindket csapatnal alapember volt (legalabbis kezdetben).

Hodgson eleg erdekes szituban van, mert 10+ millio fontert nem teheti meg hogy padoztatja.

pote · http://nst.blog.hu/ 2010.01.06. 10:39:07

@Woland:
jaja, szerintem is durva ez a második legjobbcsatár.
ha hozzávesszük a te tegnapi kommentedet,
akkor az angolok a Heskey-Johnson duóval fognak rohamozni jövőre ;)

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.01.06. 11:32:39

@ZenZo: Gondolom nem tudta feldolgozni, hogy egy geci csaló. :D

Woland 2010.01.06. 12:55:13

@pote:

melyik tegnapi kommentemre gondolsz? : )

egyetertek az angolok tobbsegevel abban hogy "If Heskey can play for England so can I!"

amugy szerinted elmarad az Arse-meccs? a White Hart Lane-en toroltek a stadion-turakat pentekre es szombatra is. (norveg haverom pont most ment Londonba es az egyik programja ez lett volna...)

remelem megtartjak a meccset, minel rosszabb az ido annal tobb az eselye a Boltonnak a pontszerzesre!

nomeg ahhoz mit szolsz hogy ez az idiota Owen Coyle otthagyja a Burnley-t a Bolton kispadjaert? hat nem idiota? mindenesetre hatha lesz "uj edzo"-effekt ma.

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.01.06. 13:05:19

@Woland: az Owen Coyle dologról: szerintem ott hagyott egy olyan csapatot, amiben nem volt benne a fejlődés lehetősége, mivel nem volt pénzük. A Boltonnak sincs sokkal több pénze, de valamivel több benne a potenciál. Szerintem ő úgy látta, hogy a Burnley-vel, ha jó munkát is végez, csak késleltetni a kiesést, a Boltonnál meg van esély arra, hogy építkezzen.

szferi 2010.01.06. 13:48:52

@Woland: a burnleynek nincs jövője a pl-ben, ki fognak esni a hull cityvel együtt. ha valami véletlen folytén nem az idén, hát jövőre.

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2010.01.06. 14:37:47

www.bbc.co.uk/blogs/thereporters/robertpeston/2010/01/can_man_utd_spend.html

A lényeg: a Manu pengeélen táncol a hiteleivel, ezért többek között nem tud drágán játékost venni......

Nem akarom magamat fényezni (de), de én ezt a sejtésemet augusztusban be is kommenteltem ide, amikor a Ronaldoért kapott pénzt nem verték el....

(.... azért remélem nem a saját jaövőjükkel meccseltek vasárnap, amikor a Leeds-el ugye..... bár ha megtörténne, azt hiszem meredeken emelkdne Arséne mester prudens költségvetési politikájának ázsiója)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.01.06. 14:40:36

"remelem megtartjak a meccset, minel rosszabb az ido annal tobb az eselye a Boltonnak a pontszerzesre! "

nah, pont emiatt lenne jó, ha elmaradna a meccsünk.

Woland 2010.01.06. 15:13:32

@Zsoca87: @szferi:

a Bolton-nak van jovoje a PL-ben? elkepzelhetetlennek tartok barmilyen felsohazi helyezest belathato idon belul. szerintem a bennmaradasra a Burnley-nek is megvan az eselye. ezzel nem elorelep Coyle hanem oldalra. hacsak nem tudott valami kozelgo durva burnley-i jatekoskiarusitasrol az ir, akkor nem tudom megerteni a donteset.

a Bolton meg nem is igazi kihivas. a bennmaradas nem lesz egy nagy teljesitmeny. az europai helyek meg ugyis sok-sok evig elerhetetlenek lesznek a Citeh, Villa, Spurs, Everton, Fulham, Sunderland hatos miatt. azert megy oda hogy a 16. helybol 13.-at csinaljon? vegulis az is jelent egy par milliot a klubkasszaba.

esetleg szentimentalis okokat tudok elkepzeni mint elfogadhato magyarazat, elvegre jatszott a Boltonban is egy vagy ket evig.

szferi 2010.01.06. 15:36:32

@Woland: nem értünk egyet. (nem vitatom én sem, hogy a boltonnál van 10-15 jobb csapat angliában, de a burnleynál 20 jobb is akad, itt ennél többet nem fog tudni elérni, sőt, gyanítom hogy a szezon hátralevő részében már csak lefelé fog vezetni az útjuk. a bolton is rizikó, nyilván, de nem tudok róla, hogy az általad felsorolt hatos edzőváltásra készülne)

szferi 2010.01.06. 15:42:52

@Woland: persze ha csak a spurs ajánlata ér valamit akár maradhatott volna a burnleyben is :)

szferi 2010.01.06. 15:44:10

ezt (@szferi:) ne vedd figyelembe.

Woland 2010.01.06. 15:51:59

@szferi:

ja, abban igazad van hogy most eppen nem keres edzot egyik potencialisan nagyra toro csapat sem. de miert kellett ilyen gyorsan, felevvel a feljutas utan elhagynia a Burnley-t? nem surgos neki, egyaltalan. az egyik legigeretesebb fiatal brit edzonek tartjak.

szerintem egyebkent a Sunderland-nel kinez egy edzocsere evvegen ha legalabb a Stoke, Fulham, Birmingham harmast nem elozik be. nagyon sok penzt rakott abba a csapatba az uj tulaj ahhoz hogy engedjek az alsohazat.

egyebirant a Stoke City-rol is az volt mindenki velemenye amikor feljutottak, hogy egybol mehetnek vissza a Championship-be, aztan hihetetlen konnyen bennmaradtak es ugy nez ki iden sem lesznek nagy gondjaik. engem a Burnley-tol sem lepne meg egy hasonlo szereples (meg Coyle nelkul sem). a Stoke is a hazai formajanak koszonhette elsosorban a kenyelmes bennmaradast.

nem azt mondom hogy visszalepes, csak nekem ertelmetlennek tunik a csere.

de, ha eler valamit a Boltonnal megkovetlek : )

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.01.06. 16:41:43

Arsenal v Bolton - MATCH POSTPONED
Tonight's Premier League clash called off due to heavy snow

Woland 2010.01.06. 17:18:24

@imici77:

fenébe... :) pedig már úgy készültem egy jó kis sinkózásra.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.01.06. 17:21:21

@Woland: így most "csak" 4 pöttyel vagytok mögöttünk... élvezd ki a helyzetet :)

papercut 2010.01.06. 17:31:33

@imici77: Basszus, annyira látom magam előtt ahogy beteszik majd a mecset két rangadónk közé. Kurva hó!

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.01.06. 17:36:07

@papercut: vmi nekem azt súgja, h ez így jó... majd letudjuk ezt a meccset ideális körülmények között...

más sem hiényzott volna, mint h megsérüljön vki megint...

ZenZo 2010.01.06. 21:32:19

@ZenZo: Mivel senki nem reagált nst részről, így újfent meg kell tennem, amit követel a kis lelkem, a linkelt témáról posztot(!), Csöncsön különvélemény rovattal :)

ZenZo 2010.01.06. 21:41:12

@heinrich: félre nyomtam a 'válasz erre'-t, egyel feljebb kellett volna, de akkor lássuk, íme a hír (nem én írtam, idézem):

Az igét hirdeti Ovebro
Trondheim, január 5., 16.11 Mostantól a Knut barát névre hallgat Drogbáék "barátja".

"Bizonyára sokan emlékeznek még a tavalyi BL-elődöntő visszavágójára, a Chelsea-Barcelona mérkőzésre. A Kékek a 90. percben még 1-0-ra vezettek, és ez az ő továbbjutásukat jelentette, ám a találkozó játékvezetője, Tom Henning Ovebro bőséges ráadást hagyott, Iniesta meg egy bombagóllal egyenlített.
Nos, a norvég bíró most letette a sípot, és elmondása szerint Ballack valamint Drogba irányába mutatott durvasága annyira megviselte, hogy mostantól az ige hirdetésének szenteli életét. Szavait tett követte, és máris bevonult egy Trondheimhez közeli apátságba, ahol mostantól a Knut barát névre hallgat.
Ámen..."

LOL, hát nem? :)))))

szferi 2010.01.07. 07:51:33

@ZenZo: és mia nagybüdös fasszal kéne még foglalkozni? már bocs.

undertow 2010.01.07. 07:58:18

@Woland: pont jó, a notlob edző nélkül van most, könnyű préda lenne. plusz sűrűsödik az arse programja ami szintén bonyolítja a szezonjuk :)

zsakfos 2010.01.07. 10:46:04

Vieira a Cicibe igazolt( kölcsönbe), csak azt nem tudom minek..
1. Nem biztos, hogy be fog férni,pedig állítólag az áll. szereplés és a vb szereplés miatt ment. Mehetett volna a Lyonba is, ja ott nem fizetnek neki heti 140ezer fontot..
2. Miért van szüksége a Citynek egy védekező kp.ra?

drosiii 2010.01.07. 10:49:37

@zsakfos : Hát hogy arsenalosok vegyék körül :))

@Woland: ja azért vonult kolostorba hogy megbocsátást nyerjen a csalás miatt :)))

balu11 2010.01.07. 12:05:57

OK, hogy Higany kezd magára találni mostanában a Realban + az NSO vicclap, de az alábbi cím elolvasása után 1-2t kihagyott a szívverésem...
www.nemzetisport.hu/spanyol_labdarugas/letrejohet-a-fabregas-higuain-csere-2012398/

Keelhaul 2010.01.07. 12:08:15

@balu11: Egész konkrétan a Marca hozta le a dolgot és a világ futballhoz értő közönsége egyetért abban, hogy minden idők leghülyébb cseréje lenne. Wenger kérne Higanyt Fabregasért egyébként.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.01.07. 12:10:52

@balu11: A hét Barca, B hét Madrid. rem, a cityvel is hírbe hozzák hamarosan. Meg az interrel vagy a most feltámadt milannal.

balu11 2010.01.07. 12:52:16

@Keelhaul: @imici77: OK, értem én, meg nem is parázom, csak elsőre nézett ki nagyon szarul

man city 2010.01.07. 13:08:17

@zsakfos : nyilván neki is vannak céljai (több játék, BB-keret stb.)
meg a City-nek is, Mancini talán látja is, hogy ki-mi kell, hogy a csapat jobb legyen
3 belső középpályásunk van NDJ, Barry, Superman Ireland
ennyi és nem több, a fiatal Johnson sajnos tropára ment idén is

ahogy a védelmet, úgy a középpályát sem sikerült Hughes-nak megalkotnia, sokszor itt kezdődtek a bajok az ősszel, a védelem csak a jéghegy csúcsa volt
egyrészt most jobban lehet rotálni, van 2 védekezőbb típus(Vieira-NDJ) és két vmivel támadóbb (Barry-Ireland)
és az sem kizárt, hogy Mancini 3 belső középpályással akarna játszani 4-3-3-ban, nem figyeltem az Inter-t tavalyelőtt meg azelőtt, de asszem ott is előfordult ez elég sokszor, hogy Vieira-Cambiasso és mondjuk még egy kreatívabb középpályás

Ireland-nak is jót tenne, ha nem védekeznie kéne, hanem a támadásokkal foglalkozhatna, ha mögötte ott van Vieira-NDJ mondjuk, de Barry-t is megnézném egy támadóbb felfogásban
(ő meg sérüléssel tolja már mióta, csak nem akarják műteni, hanem anélkül "gyógyítani")

aztán előnyben megtartani az eredményt, na ez vmi egészen fura dolog a City-nek idén, alig sikerült még ratyi csapatok ellen sem, Vieira ekkor sem jön rosszul, hogy 2-0-nál ne kelljen a 2-2 miatt izgulni
+magas is, amiből párharcokat is tud nyerni a levegőben, mert Ireland és De Jong ebben nem az igaziak ugyebár, ráadásul NDJ nagyon jó idén, de technikailag, vagy távoli lövésekben, vagy nagy passzokban elég gyenge, Vieira ebben talán még így 90 évesen is jobb, pláne ha ő is rotálva lesz

persze a 6 hónapos kölcsönnek jobban örültem volna, jövőre már nem fog annyira hajtani a VB miatt, legfeljebb tolmácsnak jó lesz, főleg ha olaszul is tud, angolból-franciából biztos jó

de most már az is biztos, hogy a köv. célpont Henry, Pires stb:DD
félszemmel nézem azt is, hogy kit igazol az Arsenal, úgyis itt köt ki a végén, ezért remélem, hogy Wenger jól költi a pénzt most:D

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2010.01.07. 13:14:24

@balu11: Ha valamiben biztos vagyok, az az, hogy ez a csere nem fog létrejönni. Akkor már inkább €60m

....de leginkább ne menjen sehova, miért is hagyná el a bajnokcsapatot ;-P

zsakfos 2010.01.07. 13:32:31

@man city:
Van ráció abban amit írsz. Kompany is tud védekező középpályást játszani nem?
Fejjátékban biztos jobb Vieira mint de Jong ( 15 centi van köztük:), távoli lövésekben hát nem tudom, nem emlékszem olyan sok nagy Vieira bombára, a passzhatékonysága a hollandnak meg 90% körül van ami nagyon jó. Na mindegy majd meglátjuk. A 4-ből sztem max. 3-an játszanak majd egyszerre, de mindenképp növeli a variációs lehetőségeket, ha tudnak 2 belső és 2 szélső középpályással, meg 3 stabil belső középpályással is játszani.
Egyébként az NSO azt írta csak kölcsönbe érkezett.

vadkutya 2010.01.07. 14:10:17

Már megint eltelt majdnem 2 hét Fabregas átigazolása nélkül? Kellett már...

man city 2010.01.07. 14:16:05

@zsakfos : most már én sem tudom, 6 hónap+12 hónap, közben elvileg lejár a szerződése az Inter-rel idén nyáron

Kompany tudja azt is, de pl. elmúlt 3 meccsen belső védőként nagyon jó volt, nem hibázott sokat, gólt sem kaptunk, ha Lescott-Touré párosnak nem jön meg az esze, akkor Kompany a kezdőben is ragadhat

NDJ-vel nem a pontos rövid passzok (3 méterrel arrébb) okoznak gondot, hanem egy kicsit aktívabb játék, hogy bekapcsolódjon a játékba, netán a támadásokba is
pl. Zabaleta tud felívelni labdát, rúgtunk is a felvívélseiből 3-4 gólt mostanában, DE Jong-nak még ilyenjei sincsenek
ellenben remekül tapad, nem fárad el, kellemetlenül odaszurkál, lezárja a passzsávokat, labdát szerez, és egyre jobb ebben , ő addig jó, amíg nincsen nála a labda:)
tavalyaik közül Bellers, Given mellett ő a legjobb idén amúgy, de az látható, hogy is erősítésre szorul a védekezés, nem csak a védelemben, mert nem ott kezdődik a védekezés

idén Vieira többet lesz kezdő, jövőre már kb. csak úgy, mint az Inter-ben most, alig-alig

meg különben is:

"He's spent his entire career winning medals at domestic and international level. I don't know what Mancini sees in him."
:D
kicsit megkopott már, nem is olyan gyors, de van annyi tapasztalata, hogy ezt ellensúlyozza, ráadásul Wanker is azt mondta róla, hogy mivel nem volt sérült mostanában, még jól is elsülhet az angliai visszatérése
senki nem vár tőle már csodát, hanem némi rutin, tapasztalatot, amikor éppen kell

giacinto 2010.01.07. 14:23:21

mikor lesz a City - MU kupameccs?

pote · http://nst.blog.hu/ 2010.01.07. 14:30:17

@giacinto:
amikor a visszavágó lett volna
az meg egy héttel később

giacinto 2010.01.07. 14:54:41

@pote: konkrét időpontot kérek, rohadtul nem vagyok otthon angol fociban, de 1-2 city meccset azért megnéznék, pláne ezt

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.01.07. 15:53:20

Remélem Paddy jól odapakol az edzéseken Majombayornak.

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.01.07. 16:13:34

@man city: nagyjából egyetértek, igazán rossz üzlet ez max. akkor lesz, ha Vieira kb. semmit nem lesz hajlandó futballozni, vagy esetleg sok gólt kapunk miatta, és nem tesz hozzá semmit a játékhoz majd
ennél több esze van neki, és külön motiváció, hogy a VB-re kijuthasson, ahhoz pedig nem csak játékban kell lenni, hanem jól is kell játszani,bár Domenech észjárását nehéz követni:D

cserébe egy tapasztalt, rutinos, nyertes típus, Mancini nagyon jól ismeri, ő vitte az Inter-hez, ismerik egymást, Vieira ismeri Mancini módszereit, akár lehetne a meghosszabbított keze is a pályán neki
ez általában a csapatkapitány szokott lenni, de Touré egyelőre, mint vezéregyéniség, hát nem jött be...

és valóban nagyon kevesen voltunk középen, csak annyira nem tűnt fel, mert komolyan nem esett ki még senki, de ha megnézzük pl. a MU-t, ott van vagy 6-7 játékos, aki bevethető középen (is)
(Chelsea, Arsenal-nál is több, mint 4 sztem)

még biztosan lesz legalább 1 igazolás januárban, most már az is biztos szinte, hogy nem Verón lesz az:D

köv. meccs csak 11-én lesz, a Blackburn-t fogadjuk hétfő este

wan2bee 2010.01.07. 17:10:40

Paddy megint a MU ellen?? na erre kivancsi leszek. kioszt harom tockost a jatekoskijaroban.

Meg az Arsenal elleni is erdekes lesz.. Fabregas-Viera.. hahhaaa

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.01.07. 17:18:04

@wan2bee: Azóta cáfolták:

We haven't signed anything with Atletico because, simply, the only club with whom we are negotiating is Arsenal. The absolute priority of the lad is to renew with them. I repeat: There has been no agreement with anybody. Arsenal have the priority. Moreover, as always, they are acting like gentlemen.

wan2bee 2010.01.07. 21:31:37

@vadkutya: oooriasi ez a kep. es eg egy ehhez kapcsolodo. hogy mia safety reason, ez: www.flickr.com/photos/badastronomy/4254627068/sizes/o/

wil 2010.01.07. 21:58:01

Vieira-hoz csak annyit, hogy sztem nem rossz fogás ez Mancini részéről, pont jól jön a Man city-nek egy olyan nyugis fazon, mint ő, hisz nézve a meccseket a City-nél óriási pánik tud beütni (legalábbis Hughes idejében) a meccs egyik pillanatáról a másikra a csapatnál, főleg védekezésben, mindenki rohan többfelé, és a végén csak kapják a gólokat...

Barry sem nyújtotta még azt igazán, amit tud, től sokat várnak talán tőle is, ebből a szempontból is jó lehet Vieira, mondjuk 33 éves, kérdés, hogy komolyan gondolja-e azt, hogy a francia válogatottban még lehet meghatározó játékos
kb. Makelele 30 éves lehetett, mikor a Chelsea-be igazolt, így 1 jó félév kb. Vieira-nak is belefér még, ha nem sérül meg

többi klubnál mi a helyzet semmi igazolás még ? már 1 hét eltelt, de még a kisebb csapatoknál sem hallottam komoly igazolásról(távozóról sem)

illetve mi a helyzet a hétvégi meccsekkel, nem lesz pár lefújva a hó miatt megint? bár nem tudom, de sztem nem javult az angliai időjárás...

Woland 2010.01.07. 22:50:19

@mindenki:

www.bbc.co.uk/blogs/robborobson/2010/01/sno_fun.html

nagyon fasza felhaborodott cikk a halasztasok temakoreben! (kedvenc anglius focibloggerem robbo:)

wan2bee 2010.01.07. 22:51:57

az igazolasok a havazas miatt elmaradnak..

szferi 2010.01.08. 09:47:47

az espanol vinné a citytől santa cruzt és ráadásként weisst. szerintem bőven lesz náluk játékosmozgás a télen is.

szferi 2010.01.08. 09:51:27

remélem a mai wba- nottingham meccs nem marad el, ez már végképp elbaszná a hetemet.

balu11 2010.01.08. 13:13:25

tudom, nso, úgyhogy csak érdekességként, semmiképpen nem tényként.
www.flickr.com/photos/badastronomy/4254627068/sizes/o/

fa_szom, nem akarok még egy 180/80 alatti csatárt (támadót?)! Colos, izmos tornyot előre! És lehetőleg legyen min. 27-8 éves - csak a változatosság kedvéért.

(Amúgy vicces lenne, ha Zarate 2-3szor annyiba kerülne, mint Arshavin... Nem megbántva Kornélt, és a Lazio-híveket.)

balu11 2010.01.08. 13:28:59

@balu11: most látom, hogy az olaszosok már korábban lereagálták a témát, és hasonlóan nagy baromságnak tartják. Ennek örülök.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.01.08. 14:04:20

Manchester City have completed the signing of Inter Milan midfielder Patrick Vieira on loan.

hivatalos

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.01.08. 14:13:07

@balu11: sztem zaratéért adjuk cesc-et és még némi kp-t...

hihetetlen nso-s hírek vannak...

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.01.08. 14:25:06

@wil:

hát kettő meccset már el is halasztottak:
Fulham-Portsmouth
Burnley-Stoke

van esély többre is...

@imici77:

így van , ami még jobb is, hogy csak 6 hónapra írt alá, és a +12 hónap nyilván függ attól, hogy mit fog nyújtani ebben a 6 hónapban, ha esetleg egyáltalán nem válna be, akkor fölösleges itt tartani ekkora pénzért még 1 évig

24-es mezben fogja tolni, akár már héftőn

giacinto 2010.01.08. 14:29:45

@crazy_horse: Mancini egyből kinevezte csapatkapitánynak :)

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.01.08. 14:44:04

@giacinto:

hát erről még nem olvastam:), de nem kizárt...

bár én Bellamy-nak adnám, mert akkor nem kaphatna több sárgát reklamálásért:DD

közben a Sunderland-Bolton meccsnek is annyi

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.01.08. 16:56:28

www.arsenal.com/news/news-archive/wenger-laughs-off-latest-fabregas-rumours

"We have worked very hard with all of our players, and they all have a very long commitment, tied up until 2015. We have a long-term plan to be a winning team, and Cesc Fabregas is part of that."

vadkutya 2010.01.08. 17:14:03

@imici77: Sztem még igen nagy lesz azon klubok sora, akivel össze fogják boronálni még az évek során. Érdemes évente 1x belekukkantani az eurobarca.hu hozzászólásai közé Cesc ügyben, ott aztán vannak arcok és érvek... :)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.01.08. 17:20:45

@vadkutya: már azokat a pletykákat várom, amikor cescet és pénzt adunk vki helyett.

vadkutya 2010.01.08. 17:26:09

@imici77: mondjuk a Manszúrsejkéknek... :)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.01.08. 17:28:40

ezt olvastam: "a Bolton már senki ellen nem mer kiállni?"

:DDDDDDDDDDDDD

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.01.08. 17:29:53

@vadkutya: vagy az lesz, h 15ért odaadjuk nekik... :) soha nem lesz vége ennek az átigazolási időszaknak sem :)

papercut 2010.01.08. 18:59:45

@imici77: Cesc marad. Erről beszéni sem érdemes. A kérdés inkább az, hogy Dzekót, Hulkot vagy Higuaint vegyünk-e, vagy olyan jók vagyunk hogy elég C.Cole is?

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.01.08. 19:08:12

@papercut: Ez a Hulk mivel jobb mint C.Cole? Azonkívül persze hogy egy köcsög brazil. Amikor ellenünk játszott, én semmi értelmeset nem láttam tőle.

macca17 2010.01.08. 19:18:25

ha vkit még érdekel: dossena 4,25 millerért a napolié, míg voronin 2ért a dinamo moszkváé. így rafa majdnem kihozta 0ra a két játékost: előbbit 7ért vettük, utóbbit meg ingyé. na bráv. és hajtunk maxira, ami még sok miller. tud ez a rafa na :(((

macca17 2010.01.08. 19:20:44

rosszabb a helyzet, mert a vételár fontban értendő :(

Woland 2010.01.08. 20:14:33

Liverpool-Tottenham is torolve...

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.01.08. 20:20:07

A mi meccsünk jelen állás szerint meg lesz tartva.

papercut 2010.01.08. 21:50:31

@peter135: Ezért egy hangyányit technikásabbnak tűnik... ettől persze még nem lesz jobb megoldás a számunkra., az jelen helyzetben tobbbra is a bosnyák. de igazából nekem mindegy ki jön csak 1.) jöjjön végre
2.) legyen bevethető nem 3 év múlva hanem most.

papercut 2010.01.08. 21:51:42

@vadkutya: Ezzel ne vicceljünk, nem olyan mókás, ha rálőnek az emberre...

halareaal 2010.01.08. 23:00:14

@papercut: Higuain esélytelen ezek közül. bár Pereznél bármi megtörténhet, az is igaz. Dzeko brutál lenne az Arsenalban, ha nem lennénk tele támadókkal, mondanám h jöjjön ide. bár lehet mrá írtam ezt.

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.01.08. 23:19:01

Hull City - Chelsea
Burnley - Stoke City
Fulham - Portsmouth
Sunderland - Bolton
Liverpool - Tottenham

ez az 5 meccs mind elmarad most hétvégén elvileg, de még lehet újabb is, mondjuk 1-2 meccset talán láthatunk majd a fordulóból:)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.01.08. 23:39:49

@peter135: nagyon sokszor láttam, nagyon szeretem :)

már írtam is, hogy tavaly januárban milyen mélyen voltunk, mennyire nem ment, vészharangok kongtak... most azért jobb a helyzet :) nyernünk kell vmit idén....

papercut 2010.01.08. 23:41:00

@peter135: NEkem még nem volt meg, du tényleg fantasztikus videó, nagyon köszi. Lehetnek kapcsolatai a srácnak(lánynak?) mert olyan szögek és kamerék voltak benne, amik a sime közvetítésban nem..De jól mutatta a vid, hogy ha nem is nyertünk egy ideje semit, miért lehet mégis szeretni ezt a a csapatot!!!

vadkutya 2010.01.09. 01:26:01

@papercut: Relatív. Ez attól függ kire, de ne kezdjük el a közhelyeket... :)

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.01.09. 12:02:56

@papercut: Nem kell hozzá semmilyen kapcsolat. Vannak olyan weboldalak amikre mindenféle összefoglalókat, show műsorokat tesznek fel, amikből ezeket ki lehet vágni. Anno nekem is volt pár próbálkozásom, nem is voltak olyan rosszak, de ezt inkább a profikra hagyom :)

Egyébként ha valaki nem tudja hova menjen nyaralni, akkor egy kis kedvcsináló:

www.youtube.com/watch?v=bpcIK_uBwr0

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.01.09. 12:06:01

Az RTL híradó szerint Majombayor még nálunk játszik, vicc.
süti beállítások módosítása