Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Hétvégi jóslatok - Serie A, 2. giornata

2009.08.29. 18:00 _benito

Belehasítanak az olaszok, mint bálnafallosz az óceán iszapjába: már a második fordulóban egymás torkának esik a Milan és az Inter, ugyanekkor a Juventus Rómában teszi teljessé a Serie A színe-javának összecsapását. A Milant kell megneveznünk a dolog haszonélvezőjének, hiszen jobb nekik egy csipásan, ramadánosan cihelődő Interrel viaskodni, mint egy ereje teljében prüszkölő táltos paripa elé állni a 12. fordulóban. Ugyanakkor az eredményes csipatörlést bemutató Bari akaratlanul alaposat alárúgott a Milannak, mert Mourinho két szalag gépágyúlövedéket rendelt, és aki visszavonul, arra tüzet nyit az öltözőfolyosóról. A szárnyaló Totti vezette Roma (18 perc alatt ötöt vágtak a tótoknak) már alakulgat, bár idén még nem sikerült kapott gól nélkül lehozniuk egy meccset sem, miközben a Juventus kondicionális gondjai ellenére vért izzadva lesomta a Chievót. Nehéz, nehéz, de megpróbáljuk kiolvasni a tutit a gömbből.

Milan-Inter 1-2

Panchónak el nem mondja senki, de Sneijdert kifejezetten jó játékosnak tartom. A tipp persze nem neki szól, hiszen nem fog játszani, de a mérkőzés talán még egyszer utoljára megmutatja, miért van szükség a holland váratlan megoldásaira, és kiváló passzaira. Ez az Inter jelenlegi felállásában nemhogy BL-t nem nyerhet, de egy zászlócskát sem adnánk nekik oda előre, a Milant mégis megborítják. Legyen ez az olasz futball baja, de a két legerősebbnek tartott (William Hill mondja) Serie A-csapat összecsapásában egyértelműen az Intert érezzük erősebbnek. Elég, ha csak a kezdőket összehasonlítja az ember, Mourinhóékhoz maximum Pato férne be a Milanból, rajtuk csak egy varázsütésszerű Pirlo-feltámadás segítene, mert kár arra bazírozni, hogy Ronaldinho majd ugyanúgy lyukra tesz két labdát, mint a Siena ellen. Még mindig nagyon korai egész szezonra vetített következtetéseket levonni, de a második körben már talán mindketten megmutatják, merre tartanak.

Roma-Juventus 1-2
Ide Mexés, oda Del Piero tér vissza, plusz a torinóiaknál játszik már Felipe Melo is. A Roma ennek ellenére messze nem a legerősebb összeállításában játszik, amit a Juventus De Ceglie balhátvédben történő bevetésével próbál majd ellensúlyozni. Könnyen lehet, hogy marhaság innen megközelíteni, de számíthat valamit, hogy a Juve támadósorában harc van a csapatba kerülésért, minden csatár harap, a Románál viszont örülnek, ha éppen össze tudnak valakit drótozni, aki nem esik pofára a labdában, mint Taddei. Ott van persze Totti, aki Inzaghitól vette át a stafétát, és folytatja a veterán csatárok parádézását: 10 gólnál tart abban a szezonban, amelyben Del Piero például még nem lépett pályára. A farkasokat meglegyintené a tavalyi start szele, ha két gyufával indítanának, ezért biztosan megpróbálnak mindent megtenni, ez pedig kiváló alkalom lehet Ferrarának arra, hogy megmutassa csapata igazi arcát.

Fiorentina-Palermo 2-0
Nem is lehetne szebb hete a firenzeieknek, ha legyűrnék a szicíliaiakat. Ott vannak a BL-ben, az első fordulóban nem kaptak ki Bolognában, egy Palermo kivéreztetésével indított szezont kiválónak kellene minősítenünk. Zenga még tolja a scudetto-dumát, de a múlt héten is disznó mázlival verték csak a Napolit.

Chievo-Lazio 1-1
Hangsúlyozzuk, jó szezonra számítunk a rómaiaktól, de a Torinóban látott Chievót nem féltjük tőlük. Nem a lelátón őrjöngő családtagok és haverok támogatása miatt, hanem azért, mert a veronaiaknak van tartásuk. Meg szeretjük is őket.

Sampdoria-Udinese 2-1

A szezon eleji hullámzást nem számítva sima hazainak látszik, a genovaiak Cataniából hozták el az összes pontot, az Udinese pedig csak komoly nehézségek árán mentett meg egyet hazai pályán az újonc Parma ellen. És ott lesz Cassano is.

Cagliari-Siena 1-0
A Siena mindig beragad a rajtnál, bár a Milan ellen nem volt vészes a helyzet, de azért csak kikaptak. A szardíniaiak viszont elhoztak egy pontot Livornóból, és akár az összest elhozhatták volna, ha jobban koncentrálnak a csatárok. Acquafresca első fordulóban látott formáját látva nem is hiányzik annyira.

Atalanta-Genoa 1-1

A bergamóiaknak megvoltak a helyzeteik az Olimpicóban, de mindent kihagytak, most az ellen a Genoa ellen kellene otthon javítani, amely rangadót nyert a Roma ellen az első fordulóban. A Rossoblunak a héten UEFA-kötelezettsége is volt (letudta), így kicsit Floccari kicsit punnyadtabban vonulhat vérei ellen.

Napoli-Livorno 3-0

Amit a nápolyiak műveltek a Barberában, az egészen egyszerűen röhejes volt. Ha hárommal nyernek, meg sem mukkanhat a Palermo, ehelyett sikerült megveretniük magukat. Muszáj lesz javítani, és ennek a toszkánok esnek áldozatul. Lavezzi elkezdi újra megszerettetni magát a szurkolókkal.

Parma-Catania 2-0
Egy év kihagyás után újra Serie A-meccsre készülnek a Tardiniben, és ha már csak szerencsétlen körülmények között vesztettek két pontot Udinében, joggal bízhatnak a szép visszatérésben. Főleg az ellen a Catania ellen, amely otthon kapott ki a Samptól.

Bari-Bologna 1-1

Ez a két csapat érzésünk szerint rááll erre az eredményre idén, és számolatlanul szállítják majd őket. Szuper lesz, alig várjuk.

Amikor ezeket a sorokat olvassátok, mi már (Isten segedelmével) Milánóban próbálunk jegyet szerezni a Milan-Interre, de zokogni egyikünk sem fog, ha végül nem sikerül bejutnunk, utunk fő célja ugyanis Róma. Pöte odafele vezet, mert visszafele a könnyektől nem fog tudni.

248 komment

Címkék: olasz üveggömb serie a

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr251345117

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

calcio_di_rigore 2009.08.30. 20:21:27

@Gabez: látod, ezért szar ha a szünetben "szakértesz".

Én egy szót sem írtam az Inter-Bari 1-1 után, hogy ilyen meg olyan szarok vagytok.
De mindegy is, nem is magamhoz akarlak hasonlítani, ahogy Te tetted.:))

Itáliainagysándor 2009.08.30. 20:29:33

@értelmetlen_nevű: Ringyókért általában fizetni kell.;)

daneeka 2009.08.30. 20:36:21

@értelmetlen_nevű: Hát igen, az olcsóbb játékosok Madridban nem szoktak beválni. :P

BruceWayne 2009.08.30. 20:50:03

hú ez a Roma, fájdalmas volt nagyon, nem sok néz ki belőlük idén a mai meccs alapján....

a juve meg a végén még jó kis egyemberes mini dél-amerikai válogatott lehet :-)))))

rexford 2009.08.30. 21:09:08

MOst már csak egy középerős tasli kéne Amaurinak az olasz állampolgárság mellé. Amúgy elégedett vagyok. :)

daneeka 2009.08.30. 21:29:44

@rexford: Jah, eljutott Toni szintjére :D

nalazo 2009.08.30. 21:34:24

Amaurinak fodrász is kellene.

BruceWayne 2009.08.30. 21:48:07

egy normális az mexesnek is

touristique 2009.08.30. 21:54:08

@nalazo: Tízen? Cassetti szerintem a Juventussal volt, Taddei, Riise sem voltak sehol körülbelül. Spalettinek 70 perc után leesett, hogy Menez és Totti milyen rosszak, és beküldött még két csatárt... Késő bánat volt már, csak felborult vele az egyensúly. Félidőben kellett volna a gyenge francia helyett Vucinic, akkor lett volna belőle kétesélyes meccs talán. A Juventus elég nagy fölényben játszott mikor kellett nekik a gól, az előnyüket azonban nem túl acélosan védték, de ez a Chievo ellen és most sem bosszulta meg magát.

Összességében ez a hétvége megmutatta, hogy mennyivel egyszerűbb lehet egy gyengélkedő nagycsapatot megcsapkodni, mint egy jól szervezett kis- vagy középcsapatot.

giacinto 2009.08.30. 21:59:15

egyébként az első gólnál a norvég droid miért nem feküdt oda? egy sima béna becsúszó szereléssel kitehette volna a labdát taccsra, a barma. el is ment rajta a meccs.

daneeka 2009.08.30. 22:07:14

@giacinto: Ha elkaszálja, akkor az a világ összes pályáján piros egyből. Nem akarta, hogy sok hozzászóláson át a nem-Juve szurkolók szidják a bírót. :)

federicapellegrini 2009.08.30. 22:15:57

@horas: azért nem ugyanaz a szituáció. leeds-nél elfogyott a pénz, ajax kiárusítás alap, a dortmundnál összejött 1 jó időszak, de természetes volt a hanyatlás, és ott nem hagyták poshadni a készletet

mickeyknox 2009.08.30. 22:16:54

@Nerazzurri: szerintem mexes legkisebb hibája a frizurája.

chisslord 2009.08.30. 22:29:07

Ferrara eddig számomra nagyon meggyőző. Teljesen jókat cserélt, még Poulsen behozatala is (ami egyábként gyalázatos bűn minden esetben) rendben volt az adott szituációban. A De Ceglie - Legro csere, plusz Chiellini ki a szélre meg nagy zsuga volt, örülök hogy nem a lelkes, de menthetetlenül tehetségtelen Molinarot vette elő Ciro.

Egyáltalán nem tűnik kezdő edzőnek. Talán azért, mert Lippi már a válogatott melett is pakolt rá terhet. Valamikor nyilatkozta is az öreg, hogy nem egyszer előfordult, hogy a védelem edzését még a Juvénál Ferraraval és Monteroval tartatta meg, amíg ő a csatárokkal meg a kpkkal foglalkozott. Nemeg a Primavera csapattal is lehúzott egy kis időt. De még így is valahogy rutinosabbnak, magabiztosabbnak érzem, mint amit korábban a legjobb esetben is reméltem. Leonardohoz képest meg gyak' veteránnak tűnik :D

Plusz, példás a csapatszellem. Visszanéztem a gólokat és most láttam a gólörömöket is, mert nem ugráltam éppen körbe-körbe örömömben :D Példásan összetartó a Juve, egy egy szerelés után is nagy összeborulás van. Nameg érdemes megnézni mit művelt pl Felipe Melo Diego második gólja után, őrült az az ember... Imádom:)

sporttárs 2009.08.30. 23:20:00

Brazilok nélkül pont olyan szar lenne a Juve, mint tavaly, de hát őket ugye csak válogatott szinten szereti ekézni, aki ilyenkor meg elájul tőlük. :))

A másik cinikus (kéretik eszerint kezelni;) ) megjegyzésem, hogy a Juve lassan régi fényében tündököl: már csak hat-nyolc meccset meg kell venni hozzá.

:)))

daneeka 2009.08.31. 06:10:15

@sporttárs: Jah, rajta vannak az ügyön. A BL-ben a 8addöntő, 4eddöntő, elődöntő meg van véve. A döntőben pedig a Milan ellen tizenegyesekkel fognak kikapni.

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2009.08.31. 08:59:50

@daneeka: vagy úgy veszik meg, mint 98-ban, hogy aztán az amszterdami döntőben elfelejtsenek szólni a bírónak és kikapjanak egy lesgóllal a Real Madrid ellen.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2009.08.31. 10:35:04

@sporttárs: :D

Miféle brazilok? Brazíliában született olaszok, mert a Juveban nem játszanak zsoldosok. :)

Mr.AT 2009.08.31. 10:38:38

Halkan megjegyezném amúgy, hogy tegnap már csak a 70-75. percig bírtuk kondival, szemben a Chievo elleni 60.-al.

Ha nem elfogultan nézem a meccset, akkor is azt kell mondjam, a Roma csak ezután tudott érdemi helyzeteket kialakítani, egész addig egyedül Totti kiugrása volt, amit össze tudtak hozni (ezt védte ugye Buffon).

Amúgy ebben semmi meglepő nincs, még augusztus van, 2 hete még javában alapoztak a srácok, aki guggolt már hetente négyszer 160-180 kilókkal, az pontosan tudja, hogy mit jelent ez rövid távon az izmoknak.
Még két hét és qrva yok leszünk végre erőnlétileg is.

Mr.AT 2009.08.31. 10:41:11

@chisslord: Ferrara eddig 4 bajnokin van túl, mind a négyet megnyertük, rúgtunk 10 gólt, és összesen 1et kaptunk, a tegnapi De Rossi szabadrúgást.

Elég meggyőző számok, különösen a körülmények ismeretében.
Ha idén nem nyelünk be egy a tavalyihoz hasonló sérüléshullámot tizeniksz rendszeres sérülttel, nagyon durva kis csapatunk lesz.

Mr.AT 2009.08.31. 10:47:35

@rexford: Amaurival nincs baj, az első két meccsen nem adott neki a gép. Az ugyanakkor jól látszik, hogy Diegoval qrva yol megértik egymást. Ha ADP nem lett volna félig sérült még, ő játszott volna - akkor lennénk csak igazán nagy gurigások elöl. (Pláne ha Camo játszik Tiago helyén.)

Aztán ha Amauri tegnapi kapufája két centivel beljebb megy, most mindenki őt istenítené, mert az tény, hogy qrva szépen csinálta meg a lövést. Egyszer fent, egyszer lent, így van ez.
Én nagyon örülök, hogy velünk van, az egyik legjobb csatár a ligában.

Neil Blender 2009.08.31. 10:53:52

tegnap megneztem a Roma - Juvet.

legnagyobb meglepetesemre jo meccs volt. Diego meg egy isten lesz, ha nem rugja le vmelyik taljan favago vedo.

Mexes fodraszat pedig szo nelkul tarkon kene loni. Sztem azert nem lott tobbet a Juve mert Amauriek meglattak Mexest erkezni es elkezdtek vinnyogni a rohogestol :)

Mr.AT 2009.08.31. 11:02:12

@Neil Blender: Jaja, Diego, aki ugye majd "nem bírja az olasz bajnokság iramát" meg "gyenge kvalitású a Serie A-hoz", stb. eddig két meccs, az elsőn győzelmet érő gólpassz, a másodikon meg két gól. :-)

Ha nagyon durva, Materazzi-szerű csonttörő belépőt nem kap, akkor kétlem, hogy olyan könnyen sérülne. Alacsony, tömzsi, erőteljes kis faszi, alacsony súlyponttal, nagy indulósebességgel. Igazi kis ágyúgolyó, tegnap az sem volt semmi, ahogy az első gólnál Cassetti meg Riise is lepattant róla, pedig ő labdával vágtázott végig a térfélen.

giacinto 2009.08.31. 11:06:17

@Mr.AT: lepattant róla??? közük nem volt hozzá, ugyanis a közelébe sem mentek, főle g a norvég volt idegesítő, teljesen simán kirúghatta volna a labdát lett volna rá ideje.

következő Roschar-teszt:
www.imagebam.com/image/d1bb4647137098

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2009.08.31. 11:18:39

Nem tudom megítélni Amauri játékát, de 7-est kapott a La Gazzettától

@giacinto: szintén a La Gazzetta írja azt, hogy Diego az első gól előtt gyakorlatilag lepattintotta magáról a norvégot. Most megnéztem a gólt: aki ott nem látja tisztán azt, hogy Diego és Riise között fizikai kontaktus volt az első gól előtt, az vagy azt szeretné látni, hogy nem volt, esetleg hazudik. Amire meg nem tudom, hogy mi szükség van.

Neil Blender 2009.08.31. 11:23:19

Riise balfasz volt nem vitas, balrol jott es ballal akarta elrugni a labdat, ha becsuszik jobbal el tudja kotorni igy tenyleg lepattant Diegorol.

De az hagyjan hogy lepattant rola azert azt be is kellett loni a jobb sarokba jobbal utemtelenul.

A masodik golja a brazilnak mondjuk mak volt mert luftot rugott a csel kozben es egyenesen gurult tovabb a labda amit bevagott, a vedo is arra szamitott hogy sarokkal iranyt valt a brazil. Legalabbis nekem ez jott le.

Mr.AT 2009.08.31. 11:23:28

@dino vercotti: Köszönöm, hogy nem nekem kellett leírni ezt.

Riise egyszer ballal odarúg Diegonak, utána meg utánanyúl, egyszer sem túl eredményesen.

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2009.08.31. 11:27:00

@Mr.AT:

"- Ön sem kell félteni, Gattuso és Flamini sorban pattantak le Önről a hétfői Milan-Juvén.

- Most adjam nekik oda a labdát? Ilyen a játékstílusom, a technikát ötvözöm az erővel, ezért dolgoztam ennyit. Az a feladatom, hogy támadásokat indítsak, miközben az ellenfelek megpróbálnak elnyomni: erre azonnal rájöttem, amikor focipályára léptem."

Részlet a La Stampa 2008. augusztus 22-i számából. A találós kérdés: vajon ki a riportalany?

Titi120 2009.08.31. 11:35:37

@Mr.AT:
"(Pláne ha Camo játszik Tiago helyén.)"

Kiváncsi leszek, hogy ha Sissoko felépül, akkor, hogy áll fel a Diego mögötti hármas, mert a Camoranesi, Melo, Marchisio, Sissoko kvartett közül egyik huzamosabb ideig berendezkedhet a padon.
Szerintem MC lesz az.

Mr.AT 2009.08.31. 11:37:03

@dino vercotti: Jó kérdés. Tavaly ilyenkor még csak barátságos meccsek voltak - ez alighanem a Birra Moretti kupa lehetett talán, amit ha jól emlékszem, tavaly mi nyertünk.

Talán Tiago? :-)

daneeka 2009.08.31. 11:38:30

@Titi120: Tegnap Camoranesi beállásával rengeteget javult a támadójáték. Igenis helye van neki a csapatban szerintem, főleg ebben a 3+1 középpályásos rendszerben.

daneeka 2009.08.31. 11:40:28

@dino vercotti: Nem Sissoko, az egyszer biztos :D

Titi120 2009.08.31. 11:42:45

@daneeka:
Akkor ki marad ki ? Marchisio ?

Mr.AT 2009.08.31. 11:43:11

@Titi120: Tök egyértelmű. Ferrara 4-2-2-2be hajló 4-3-1-2őt játszat a csapattal.

A két középső középpályás alapból Felipe Melo és Sissoko, ez nem kérdés. Az első számú csere Marchisio, a második Poulsen.

Diego irányít, ez ugye megint nem kérdés, ha ő nincs, jöhet Giovinco.

A negyedik középpályás alapból vonalban kezd az első kettővel, de néha feljebb lép, és ő cselezhet is - ez most Tiago volt. Camoranesi egyértelműen az ő cseréje - hogy kettejük közül ki játszik majd többet, az inkább taktikai kérdés. Camo szeret előrebóklászni, viszont kevéssé erőteljes, kevesebb labdát szerez, és kevesebbet indít messzebbre, ugyanakkor jóval dinamikusabb és cselképesebb, mint Tiago. A portugál egyfajta előszűrő a két VKP előtt, aki tud kiugratni is, ha kell.

Inkább ők ketten lesznek tehát variálva, nem a középső két VKP. Ott a hierarchia teljesen egyértelmű (1.Melo 2. Sissoko 3. Marchisio 4. Poulsen), Marchisio és Poulsen csak akkor játszik, ha az első kettő közül valamelyik valamiért kiesik.

Mr.AT 2009.08.31. 11:49:49

@daneeka: Camo pályára lépésében van kockázat, pláne ha Diego is a pályán van a két csatárral. Se Camo, se Diego nem a labdaszerzéséről híres, s bár visszazárnak, kevesebbet ütköznek.

Tiago rengeteget stabilizál a középpályán, alkatánál fogva képes megtartani a labdát, képes állva megcsinálni egy cselt, és leindítani. Amíg bírtuk erővel (~70 perc), gyakorlatilag nem jutottak be a 16osra, Totti kiugrását leszámítva, pedig próbálkoztak bőszen.

Nem a Roma volt ennyire gyenge, hanem a középpályánk zárt nagyon jól. Ferrara tökéletesen megtalálta a Tiagohoz illő feladatkört neki, és a portugál szemmel láthatóan élvezi is azt.

Titi120 2009.08.31. 11:52:30

@Mr.AT:
Érdekes lesz Marchisio -t,mint az egyik legnagyobb olasz igéretet (aki tavaly már bizonyított is)padoztatni, de valakit muszáj lesz beáldozni.

Mindazonáltal a Juve ezzel a felállással se védekezésben, se támadásban nem koncentrál eléggé a szélsőjátékra, amivel megüthetik a bokájukat nemzetközi szinten, ahol az olasz focinál sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a vonal melletti játékra.

Tegnap a Roma szerencséjükre meg se próbálta erőltetni a széleken való mögékerülést, de a Bayern például Robbennal és Ribery-vel pont erre fog alapozni.

Mr.AT 2009.08.31. 12:01:00

@Titi120: Lesz helye Marchisionak bizonyítani, ne aggódj. A VKP dolgozik legtöbbet a pályán, ütközik, becsúszva szerel, és ő rúg össze az ellenféllel leggyakrabban - szükségszerű néha a sérülés. Nem véletlenül van 4 játékosunk erre a 2 posztra - ahogy tavaly is volt (idén C.Zanetti helyére jött Felipe Melo, a másik három ugyanaz).

A szélsőjáték meg Várhidi gumicicája volt tegnap, imádom azt, mikor nagy nehezen összeeszkábál magában valami elméletet, s utána azt szajkózza. Ha lenne szeme a játékhoz, észrevette volna, hogy Amauri rendszeresen kimozgott a vonal mellé, hogy elvigye a védő(ke)t Diego elöl, valamint hogy szélre visszapasszoljon a felérkező szélsőhátvédnek.

Pont ezért támadjuk ennyire Grossot, s az sem véletlen, hogy a játékügyesebb, de kevésbé jól védekező De Ceglie játszik Ferraránál Molinaro helyett - a szélsőhátvédek szerepe ilyenkor megnő.

Ha Várhidinek vmi halvány fogalma lenne Ferrara felfogásáról, akkor csak felidézné a 90es évek Juvéját, Ferrara példaképét, mikor éppígy 4-3-3at játszott a Juve (Torricelli, Ferrara, Vierchowod, Pessotto - Paolo Sousa, Deschamps, Jugovic - Del Piero, Vialli, Ravanelli), s éppígy a szélsőhátvédek (Torricelli, Pessotto) oldották meg a széljátékot.

Nem mellékesen ezzel a játékkal nyert Bajnokok Ligáját a Juve.

daneeka 2009.08.31. 12:10:03

@Titi120: Igen, teljesen jogos az észrevétel. Néha megállt bennem az ütő, amikor Menez malackodott a szélen, de szerencsére beadni azt nem tud.
Grygera - bár tegnap nem hozott össze nagy hibát - nem valami megbízható védekezésben, támadásban pedig egyenesen szar.

daneeka 2009.08.31. 12:14:03

@Mr.AT: Fáj a szívem, hogy kihagytad Porrinit, aki eléggé sokat hozzá tudott tenni a szélsőjátékhoz.

mickeyknox 2009.08.31. 12:17:35

tényleg, most mi lesz giovincoval? csak sérült, azért nem játszik? vagy várni kell megint egy évet a szerencsétlennek? miért nem adják kölcsönbe valahova, ahol játszhat megint?

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2009.08.31. 12:19:36

Elírtam....2009. agusztus 22.

Így már nem olyan nehéz...

Titi120 2009.08.31. 12:26:41

@Mr.AT:
Több mint 10 év alatt azért elég sokat változott a futball.
Támadásban valóban sokat mozgott ki a két ék a szélre, de ez sose egyenlő azzal, mint amit Messi, Ribery, Robben, vagy Arshavin csinál meccsről - meccsre.

Ez a 4-3-1-2 hátulütője, szemben a 4-4-2 -vel, 4-3-3 -mak vagy a 4-2-3-1 -gyel, hogy a háromtagú középpálya által elveszik a szélsőjáték. Olaszországban ezzel nem lesz nagy probléma, mert ott ez jellemző (gyakorlatilag az Inter és a Milán is hasonlót játszik), de a BL -ben lehet ebből problémaforrás.

Ebben én egyértelműen érzem Várhidi igazát.

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2009.08.31. 12:26:53

@daneeka: Porrini nekem a kedvencem volt (a magyar wikipédiás szócikket én szerkesztettem róla, ez sem véletlen), hála Istennek még a helyszínen láthattam Juventus mezben. Más típusú volt ő azért, mint Torricelli, vagy Pessotto. Legtöbbször középhátvédet játszott és amikor mondjuk jobb- (vagy nagyon ritkán a baloldalon) focizott, akkor sem ment annyit előre, mint Pessotto és Torricelli. Ráadásul utóbbi kettő gyakran középpályásként is focizott, Porrini meg nem. Persze voltak szép szélső megoldásai, mint amikor a 6-1-es Milan elleni sikernél Di Livióval ketten fűzték be a vezető gól előtt a Milan védelmét.

daneeka 2009.08.31. 12:27:38

@mickeyknox: Ő amolyan vice-Diego. Ő is frissen épült fel a sérülésből, akárcsak Alex. Azon mondjuk csodálkozom, hogy a kispadra se nevezték.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.08.31. 12:27:40

Szeretnék grl.atulálni a Juventusnak, nagyon jó csapat az idén. Remélem ezt a nemzetközi porondon is bizonyítják. A Roma sem játszott rosszul, a két vereség ellenére sem olyan gyászos a helyzet. Visszatér Juan és kiegyenasedünk hátul, akkor elkezdjük gyűjtögetni a pontokat elég nagy sebességge

daneeka 2009.08.31. 12:38:49

@dino vercotti: Nahát, azt nem tudtam, hogy inkább középen játszott, de ezek után elhiszem. :) Valahogy nekem az maradt meg róla, hogy a szélen futkározik előre-hátra.

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2009.08.31. 12:54:29

@daneeka: nem rúgtál azért luftot, hiszen tényleg játszott szélen, de a különbségeket már leírtam fent. Annak meg kifejezetten örülök, hogy valakivel ilyenekről is lehet beszélni itt.

mickeyknox 2009.08.31. 12:58:56

@daneeka: akkor kénytelen lesz arra várni, hogy diegót lerúgja valaki. nem túl biztató jövőkép. pedig már ő sem 18 éves...

Vészmadár · http://foxhole.blog.hu 2009.08.31. 13:16:39

OFF: Az ilyen lerúgós poénokat most inkább ne, az Anderlecht-Standard meccsen történtek után.:( ON

Mr.AT 2009.08.31. 13:32:40

@mickeyknox: Nem, épp 22 múlt. :-)

Lesz még helye neki is, don't worry.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2009.08.31. 14:35:25

@Vészmadár: Megnéztem a youtube-n. Bár ne tettem volna. baszki ez rohadt kemény. Hozzá képest martin taylor csak simogatott.

daneeka 2009.08.31. 14:37:44

@dino vercotti: "2004 óta a Pizzighettone labdarúgója. Bár már túlvan a negyvenéves korán, még mindig stabil kezdőember a negyedosztályú csapatban."
Ez igaz? Nem semmi arc :)
Másik nagy kedvencem volt a már említett Di Livio. 36 évesen is tudta hozni a válogatott szintet. Őt megfosztották élete egyetlen válogatott góljától a 2000-es eb-n a törökök ellen. (Azon a meccsen, ahol Conte gyönyörű gólt ollózott)

daneeka 2009.08.31. 14:40:39

@mickeyknox: Szerintem alapból fogják Diegót pihentetni sokat. Ranierinél nem volt neki posztja, azért nem játszott. Szilárd meggyőződésem, hogy Diegót csak azért igazolták, hogy Giovincot beépítsék hosszútávon. Ne legyen igazam, de 1-2 év, és Diegot elviszi vmi "sztárcsapat" (mintha a Juve nem lenne az), de addigra Seba jobb is lesz nála.

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2009.08.31. 14:54:37

@daneeka: nem, ez mára már nem igaz, a nyáron visszavonult, csak nem frissítettem még. Most edző a Pizzighettone utánpótláscsapatánál. Majd frissítem az oldalt.

Neil Blender 2009.08.31. 15:07:04

@dino vercotti: ilyen hamar szogre akasztotta a csukat.... nem volt vmi kitarto ;)

Neil Blender 2009.08.31. 15:09:26

@Great Cornholio: En nem neztem meg nem is fogom. Eduardot is csak veletlenul lattam. Sajna en lattam egy ilyet eloben feher sportszarnal, nyilt labszartores... sracnak 2 honapig nem birtak megmondani az orvosok hogy le kell e vagni a labat.

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2009.08.31. 15:22:54

@Neil Blender: A Rangerses időszakának végén már elég gyakran bajlódott sérüléssel, pedig akkor még annyira nem volt idős. Ha a sérülések nincsenek, lehet, hogy egy Serie B-s csapatból vonul vissza 40 évesen. Néhány éve nyilatkozta, hogy ha visszamehetne az időben, akkor nem hagyta volna el a Juvét 97-ben.

Szócikk frissítve, csak szerkesztői megerősítésre vár, úgyhogy rajtam nem múlik. Egyébként az olasz szócikk is jóval kevesebb infót tartalmaz, mint a magyar, Porrini biztos nem is sejti, hogy van egy magyarországi hardcore-rajongója.

daneeka 2009.08.31. 15:25:20

@dino vercotti: Nem semmi pályafutás az övé. A válogatottba kár hogy nem fért be, dehát Sacchi gondolom a Milanosokat preferálta. (Ha hülyeséget mondanék, akkor sorry, bevallom nem követtem akkoriban az olasz válogatott meccseit)
Posztot követelek neki is itt az nst-n. Akárcsak Maldininek, Figonak és Nedvednek!

daneeka 2009.08.31. 15:25:57

@dino vercotti: Sztem rajongó klubja van :D

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2009.08.31. 15:45:00

@daneeka: Sacchi kétszer beválogatta, még Atalanta-játékosként. Az tényleg Milan-korszak volt. Vagy inkább: kevésbé juvés. Aztán 95-től kezdtek megint beszivárogni a Juventusból, de abból már Porrini kimaradt.

ulver 2009.08.31. 15:56:41

@popp: Valóban teljesen megérdemelten nyert a Juve.
Ezt a Julio Sergio-t láttuk már valahol védeni? Ügyesebbnek tűnik, mint Arthur (így elsőre).
Várhidivel elég nehéz egyetérteni általában, de Totti és Menez tényleg nem volt az igazi, teljesen statikus volt a játék.
Hátra meg végre térjen már vissza Juan, mert nem igaz, hogy mennyi gólt kapunk.
Két rangadó, 3 pont már elment a 4. helyért folyó csatában (a Juve majdem biztos, hogy a Roma előtt végez).
És mi van Mottával, ő hol van?
Mintha Spalletti ezt az összeállítást kicsit benézte volna.

ericcartmen 2009.08.31. 16:04:50

@ulver: Én elsősorban Spallettit tartom felelősnek a tegnapi játékért.
Cassetti helyett Motta, Perrotta helyett Vucinic, Teddaei helyett Brighi, és nem lesz ez rossz csapat

ulver 2009.08.31. 16:12:27

@ericcartmen: tüntetnek is ellene Trigoriában.

Persze, persze, nem lesz rossz, de mire összeáll, ott tartunk, mint tavaly (egyelőre rosszabbul állunk, mint egy éve).

popp · http://koncertblog.com/ 2009.08.31. 16:24:09

@ericcartmen: @ulver: Szerintem se kell vészharangokat kongatni. Amikor megláttam a sorosolást simán elképzelhetőnek tartottam, hogy nem szerzünk pontokat az első két meccsen. Nagyon jókor jön a válogatott szünet, lehet rendezni a sorokat és utána elkezdeni a pontgyűjtést.

Lehet, hogy Spal kicsit óvatos volt összeállításnál, de ez is érthető látva mennyit erősödött a Juve. Nem velük fogunk mi versenyezni a 3.-6. helyért.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2009.08.31. 17:14:33

@Neil Blender: Olyan mintha a sípcsontja közepére egy gömbcsuklót tettek volna, míg összeesett a lába forgott mint a propeller szó szerint. Nagyon durva.

Itáliainagysándor 2009.08.31. 17:54:49

@popp: Jaja a Cagliari lesz idén a Roma nagy ellenfele, persze bitang erős kerete van a Romának, csak jól titkolják;).

@Mr.AT: Idén, ha nem hozza az Inter a kamu 11-eseket akkor megvan a Scudetto, meg talán más is.

giacinto 2009.08.31. 19:23:10

@Itáliainagysándor: Szóval Grosso érkezésével azonnnal bajnokcsapat lett Torinóban. LOL

Szerencse hogy tőlünk már 2 éve elküldték annyira szar volt.

horas 2009.08.31. 19:28:34

Tűkön ülök,hol van az olasz poszt!?

nalazo 2009.08.31. 19:42:15

Az Inter máris csalt azzal, hogy Eto feldobva magát, sárga lapot gyömöszölt Gattuso szájába.

giacinto 2009.08.31. 19:49:51

@nalazo: sőt Sneijdert is csak eljátszotta hogy hozzáért a Gátuszó

A Roma-meccset pedig streamen néztem, amiből nekem az jött le hogy Riise a közelébe sem volt Diegonak és igy maradt meg bennem. na mindegy, akkoris ajándék gól volt, duplán.

calcio_di_rigore 2009.08.31. 20:32:38

@giacinto: ez nem túl mérvadó, lásd Cannavaro. Mondhatjuk úgy is, hogy én megértem ha egy olasz játékos kurva szarul érzi magát az Interben.

sporttárs 2009.08.31. 21:46:36

Ferrara jobb edző lesz Guardiolánál, akibe viszont több nő (plusz férfi) lesz szerelmes.

Lassan itt az ideje, hogy a bajnokságok között is elkezdjük felállítani a sorrendet, már van ahol két forduló is lement.

:)

daneeka 2009.08.31. 21:56:54

@calcio_di_rigore: A számból vetted ki a szót.

_benito · www.nst.blog.hu 2009.09.01. 09:13:02

jó reggelt, tegnap éccaka szerencsésen célba csaptunk, olasz összefoglaló még ma, a serie a-meccsekre induló kiskátéja még a héten.

a harkály legyen veletek addig is.

mickeyknox 2009.09.01. 11:00:29

@giacinto: grosso pont jókor játszott nagyot, a vb-n, lőtt fontos gólokat, jó volt a pr-ja :)

bár ha belegondolsz, molinaronak és de ceglie-nek egész jó alternatívája lehet a juvéban.

Mr.AT 2009.09.01. 11:02:43

@calcio_di_rigore: Az olasz játékosok azért érzik az Interben szarul magukat, mert magányosak. :-)

Ehhez képest mi Grosso érkeztével gyakorlatilag (kis költői túlzással persze) egy komplett olasz válogatottal fel tudnánk állni:

Buffon (96x válogatott)
Grosso (45x), Legrottaglie (14x), Cannavaro (127x), Chiellini (22x)
Camoranesi (47x), Marchisio (1x), Giovinco (20x ifi), De Ceglie (15x ifi)
Del Piero (91x), Iaquinta (32x)

Ipa 2009.09.01. 11:24:35

Azért az béna lenne, ha Spaletti helyett Ranieri lenne a Roma edzője. Sótlan foci Tottival? Rémes elgondolni.

pote · http://nst.blog.hu/ 2009.09.01. 11:55:44

@Ipa:
tökön bököm (és leharkályozom magam), ha ez fog történni.
az nem volt elég a juvénak h nyerhettek, még ezt a gigastratégát is ránk akarják küldeni :(

Mr.AT 2009.09.01. 12:35:06

@pote: Ranierinek most a Fiorentina feküdne jobban, Marchionni már ott van. :-)

Amúgy meg ne parázzatok, Ranieri csak a nagycsapatokkal nem bír, a kiscsapatokat mindig elég jól felhozza, s most pont erre lenne szükség. :-)

ulver 2009.09.01. 12:38:37

@Mr.AT: Igen, 2011-ben akár még bajnoki cím is összejöhet (a B-ben).
Kösz, inkább lemondanék erről.
Akkor inkább Tornyibarna.

daneeka 2009.09.01. 13:08:45

@Mr.AT: Ez a csapat támadójátékban nagyobbat égne, mint az idei KK-s.

Btw, engem egyre jobban foglalkoztat a kérdés, hogy vajon Alex ott lesz-e a VB-n.

daneeka 2009.09.01. 13:12:13

@daneeka: És még egy vicc a válogatottal kapcsolatban: Lippi behívta Marchionnit. :D

Mr.AT 2009.09.01. 13:13:40

@daneeka: Pont támadójátékban? Camoval, Giovincoval, Alex-szel, Iaqival?

Inkább De Ceglie helyére kellene egy jó VKP, én egyedül ott érzem a torzítást kicsit - egy így felküldött csapat nem ütközne eleget a középpályán. De nem véletlenül írtam, hogy "kis költői túlzással".

Mr.AT 2009.09.01. 13:18:04

@daneeka: Ezt NEM mondod komolyan... Marchionnit? És hol fog játszani, a csocsóasztalon, a szünetben?

Rino 2009.09.01. 13:20:29

most akkor tényleg megy??

goal.com/en/news/10/italy/2009/09/01/1474283/luciano-spalletti-i-have-resigned-from-roma

nagyon sajnálnám, üde színfolt. remélem Olaszhonban marad, különben újabb érvágás a calcionak....

ASRM 2009.09.01. 13:24:58

@pote: na akkor kezdheted...

daneeka 2009.09.01. 13:25:39

@Mr.AT: Persze, értem a "költői túlzást". De nevek alapján ez nagyjából a tavalyi Juventus, kicsit normálisabb védőkkel.
Marchionnin hatalmasat néztem. Vele kapcsolatban az az érdekes, hogy még Capello vitte a Juventushoz, azzal a céllal, hogy jobbhátvédet farag belőle.

daneeka 2009.09.01. 13:26:47

@ASRM: És Mancinihez mit szólnátok?

Zici 2009.09.01. 14:41:47

@pote: Semmi közünk már ahhoz a kóklerhez, nem mi küldtük rátok, Sensi asszonynak köszönhettek mindent. Sajnálom,hogy egy jó csapatot ennyire sikerült neki tönkrevágni. :(

ulver 2009.09.01. 15:20:17

@daneeka: Inkább.
De úgy tűnik Ranieri lesz.
Spalletti meg mehet a Milanhoz (egy-két foduló múlva). Sajnálom, mert a tavalyi évet kivéve remek eredményeket hozott a Romának és a 2007-es győzelmi sorozat sem a véletlen műve volt...

csirko pasek 2009.09.01. 15:24:42

@ulver: lehet tudni, h miért a 2. forduló után rúgták ki spallettit? gondolom már érett rendesen a döntés (ami sztem idiótaság, legalább is spalletti hatalmas mester), de akkor miért nem szezon kezdet előtt, h legyen idő vmi új taktikát megtanulni, vagy csak szimplán összeszokni?
spalletti meg remélem tényleg a milanba megy, és akkor meg lehet a dobogó is.

horas 2009.09.01. 15:44:09

Tök mindegy kiül a Roma kispadjára.Minden évben erősödött a Juve és az Inter is,míg a Roma kerete alíg változott,azok kevesen akik jöttek abból a többség nem jött be.Ez a keret akkor is gyenge lenne már,ha nem erősödött volna ennyit a többi csapat.Pénz nélkül nem lehet.Rosella Sensi meg ülhet majd sírásra görbülő szájjal a rangadók közben ahogy szokott,nem tudom sajnálni.Legnagyobb részben miatta tart itt a csapat.Többen is megakarták venni nyáron a csapatot,volt pénzük az adósságokra,és az átigazolásokra is áldoztak volna.Nem kellett!Meg lehet enni...A legszörnyübb,hogy miatta a csapat és a szurkolók szenvednek csak igazán...

giacinto 2009.09.01. 21:46:23

@calcio_di_rigore: "én megértem ha egy olasz játékos kurva szarul érzi magát az Interben. "

az egy dolog ha szarul érzi magát (egyébként nem hinném) és más ha szarul játszik. az Inter en mjátszott akkoriban gyors futballt mégis iszonyúan kilógott a lassúságával. igazából nem tudom mit látnak benne, pláne igy 31 évesen. biztos Lippi jól röhög a markában hogy ezek 3-an majd jól együttjátszanak egész évben miylen tök jó lesz a a válogatottnak. Aha, az lesz.

@daneeka: "engem egyre jobban foglalkoztat a kérdés, hogy vajon Alex ott lesz-e a VB-n"

most viccen kívül, kellene hogy ott legyen? 2006-os VB-n mit csinált? 2008-as EB-re is kisirta a közvélemény, mit csinált? meg úgy általában a nagy tornákon...
süti beállítások módosítása