Szükségünk van a világbajnokságra, egyebünk úgysem maradt – nyilatkozta a chilei labdarúgó szövetség elnöke az országot sújtó 1960-as földrengés után, mely a mai napig a világ legerősebb rengésének számít (9,5 Mw). Chile a meglepetések és a brutális meccsek világbajnoksága volt, a mediterrán térség teljes lebőgésével, magyar feltámadással, címvédő Brazilokkal, hiányzó fűtőtestekkel, súlyos pofonokkal és a világbajnokságok eddigi egyetlen ’olimpiai góljával’. Folytatódik VB-történeti sorozatunk, még mindig a Rádió Q-val, még mindig vasárnap este.

A selejtezőkön negyvenkilenc ország durálta neki magát, hogy megszerezze a tizennégy kiadó hely valamelyikét, hiszen Chile (rendező) és Brazília (címvédő) részvétele automatikus volt.

1962 - Világbajnokság, Chile
Helyszínek
·    Arica, Carlos Dittborn-stadion – 17.786 fő
·    Rancagua, Estadio El Teniente – 18,000 fő
·    Santiago, Estadio Nacional - 66,660 fő
·    Viña del Mar, Estadio Sausalito - 18,037 fő

Mérkőzések száma: 32
Gólok száma: 89 (2.78/meccs)
Gólkirály: Garrincha, Vavá, Leonel Sánchez, Dražan Jerković, Albert Flórián, Valentin Ivanov (4 gól)

Csoportok
1. Szovjetunió, Jugoszlávia, Uruguay*, Kolumbia
2. NSZK, Chile, Olaszország*, Svájc
3. Brazília*, Csehszlovákia, Mexikó, Spanyolország
4. Magyarország, Anglia*, Argentína, Bulgária
* = kiemelt csapatok

Magyar részvétel
A selejtezőkön Hollandia és az NDK volt az ellenfelünk, és bár ránézésre magabiztosan (3-1-0, 11:5) jutottunk tovább, messze nem volt ez ilyen sima, jó játékot egyedül a hollandok elleni idegenbeli meccsen mutattunk (0-3). A csoportunk érdekessége, hogy a politika durván beleszólt a küzdelmekbe, az NDK válogatottját egyszerűen nem engedték beutazni Hollandiába, és mivel a magyar csapat mindenképp csoportgyőztes volt, ezt a meccset végül le sem játszották.

A felkészülési meccseink sem kecsegtettek semmi jóval a VB-t illetően, itthon döntetlent játszottunk Uruguay-jal (1-1), fogcsikorgatva lebírtuk a B-kategóriás törököket (2-1), Bariban az olasz B válogatott 3-1 elvert minket, az elutazás előtti egyetlen győzelmünket a válogatottjai nélkül felálló Juventus ellen szereztük (2-0). Figyelembe véve, hogy az angolokkal, az argentinokkal, és a franciákat lebíró bolgárokkal kerültünk egy csoportba a VB-n, a magyar csapattal szemben gyakorlatilag semmilyen elvárások nem fogalmazódtak meg. Jellemző a felkészülésünkre, hogy Sándor Csikar az olasz edzőtáborozás alatt megsérült, mert nagylábujjával belerúgott a vízcsapba. Egy önbizalom nélküli, legatyásodott, reszkető bajszú csapat voltunk, és mindennek a tetejébe jött a Tichy-ügy, amitől akár végleg széteshetett volna a csapat.

Baróti Lajos (a szövetségi kapitányunk) már sokadszorra érezte úgy meccs közben, hogy Tichy nem tartja be a taktikai utasításait, amit a szokásosnál erősebb hangon hozott a tudomására, mire Tichy – aki egyébként egy elég összeférhetetlen alak volt – simán elküldte a búsba. Az esetet drámai hangvételű játékos-értekezlet követett, Baróti nem akart a csapat véleménye nélkül döntést hozni, a csapat pedig – elsősorban Csikar és Grosics felszólalását követően – megbocsátott, sőt össze is kovácsolódott. A VB kezdetéig már csak egy csapást kellett lábon kihordani: a svájc elleni edzőmeccsen (5-0) megsérült Farkas Jancsi, és már nem is léphetett pályára.

A magyar válogatott kerete: Grosics Gyula, Ilku István, Szentmihályi Antal (kapusok), Mátrai Sándor, Mészöly Kálmán, Sárosi László, Solymosi Ernő, Sipos Ferenc, Sándor Károly, Göröcs János, Albert Flórián, Tichy Lajos, Fenyvesi Máté, Sóvári Kálmán, Ihász Kálmán, Nagy István, Menczel Iván, Farkas János, Rákosi Gyula, Monostori Tivadar, Kuharszki Béla, Bödör László (mezőnyjátékosok).

Az angolok ellen mutatkozunk be. Őket a harmincas évek óta rendszeresen verjük, de természetesen ők az esélyesek, John Terry Walter Winterbottom a végső győzelmet sem tartja kizártnak. Baróti Lajos atomjaira szedi a játékukat, ismerteti erényeiket, gyengéiket, a levegő páratartalmát, a fűszálak dőlésszögét, telekrétázza a táblát, majd summáz. Rákosi kapja Haynest, Bobby Charltonnal - a fedezetek és a védők mellett – Fenyvesinek is vissza kell járnia, csak Albert és Csikar, a csapat leggyorsabb játékosa maradhat elöl, ha az angolok támadnak.

Magyarország-Anglia 2-1

Márpedig az angolok támadnak, végignyomják az egész meccset, de összesen egy helyzetet tudnak kialakítani, a góljuk is szabálytalan (Grosicsot felöklelik előtte), az angol újságírók arcukat kezükbe temetve fogalmazzák a tudósításaikat. A magyar labdarúgás továbbra is az angolok ostora, szellemdús játékról, pompás gépezetről beszélnek, Winterbottom szerint technikailag, erőnlétben és főleg taktikailag maradtak alul.

Az első fordulóból kiemelkedett az addig említést sem nagyon kapó magyarok játéka, a nemzetközi sajtó el van ragadtatva. Az olasz-NSZK meccs bűnrossz null-null, a spanyolok csak vergődtek a csehszlovák hidegburkolók szorításában (1-0), a brazilok felejthető játékkal nyernek Mexikó ellen (2-0).

A második körben félelmetes játékot mutatunk be a bolgárokon, tizenkét perc elég, hogy feltöröljük velük a gyepet (4-0), a második félidő már könnyed játszadozás (6-1). Még mindig nincs csapat, melynek teljesítményét a miénkhez lehetne hasonlítani, aki igazi labdarúgást szeretne látni, az utazzon Rancaguába (a magyar csapat itt játszotta összes meccsét) – írják a hírügynökségek.

A dél-amerikai csapatok lépést tévesztenek, szinte mindenki beszedi a maga jobbosát. Brazília nem bír a csehekkel (0-0), az argentinokat letolják a pályáról az angolok (3-1), uruguay megint a csontdaráló után nyúl, de a jugókkal rossz lóra tesz (1:3), egyedül Chile hozza magát.

A santiagói csata
Ezen a néven híresült el az Olaszország-Chile (0-2) mérkőzés. A hazaiaknak attól borult vérbe a tekintetük, hogy két olasz újságíró lekicsinylő cikkeket írt mind a csapatukról, mind az országukról (ők később rendőri őrizettel hagyták el azt), a chileiek pedig azzal mentek át ellentámadásba, hogy az olaszok Dél-Amerikából lopják/importálják a játékosaikat (ennek egyébként bőven volt alapja).

A légkör izzott, a közönség tombolt, színvonal nulla, a bíró pipogya – minden adott volt egy oltári rugdosódáshoz.

Ferrininek hat perc is elég, hogy kiállíttassa magát, de makacs fajta, a rendőröknek kell levonszolni a pályáról. Az első félidő végén Toro és Tumburus rögtönöz pankrációt, előbb állásban zuholják egymást, majd a földön fetrengve folytatják, de Aston spori különösebb szankciókra nem lát okot. Ezen a ponton már a játék szerves része, hogy egy-egy játékos alkalomszerűen odamegy a sporihoz, és irgalmatlanul megrázza, csak az íze végett.

Néhány perccel később a földön fekvő chilei L. Sanchezre kétszer-háromszor is alaposan rápakol David. Mintegy válaszként, Sanchez derékból indított szabályos horogütést helyez el David állcsúcsán, amitől az colostokként csuklik össze. Aston semmit sem ítél.

No, nem gond, jössz te még erre, apukám – dünnyögi a jeges tömlő alól David, majd életműködéseinek spontán visszatérése után bemegy a pályára, és amúgy mátrixosan fejberúgja Sanchezt. Szó nincs szerelési kísérletről, egyszerűen célba veszi a tagot, felgyorsít – tán még roggyant is egy kicsit, mint a távolugrók – majd rárepül és eliminálja. Döbbenetes. Az első félidő röpke 58 percig tart.

Magyarország - Agentína 0-0

A harmadik csoportkörben pattanásig feszült meccset játszunk az életéért küzdő argentinokkal. Bekkelünk, mint egy szűzlány, az összes közeledést hárítjuk, szívből brusztolunk – amennyire a magyaros virtschaftunk csak brusztolni enged. Huszonkét szögletet rúgnak ellenünk, Grosics mindent kipiszkál, megfog, kiüt, lehúz. Null-null, csoportelsők vagyunk.

Csakúgy, mint a Chilét legyőző NSZK (0:2), a spanyolokat kiejtő Brazília (1:2) és az urukat lebíró szovjetek (1:2).

A mediterrán-krach
A portugálok, a franciák és a görögök már a selejtezőkön elbuktak. Érkezett viszont két csapat Európából, hatalmas arccal, felfuvalkodott gőggel, az angolokat is leköröző rátartisággal. A spanyolok és az olaszok. Hogy aztán megszégyenülten, a kertek alatt kullogva sompolyogjanak haza.

Helenio Herrera, a spanyol szövetségi kapitány számára mindössze két nyitott kérdés létezett a VB előtt. Az, hogy ki áll majd a csehszlovákok kapujában a második meccsen (értsd: Schroiff, a kor egyik legjobb kapusa, annyiszor fogja kipiszkálni a labdát a hálóból ellenük, hogy megfájdul a dereka), és hogy ki lesz az ellenfelük a VB döntőben. Végül mindössze Mexikót tudták legyőzni, utolsók lettek csoportjukban, olyan játékosokkal mint Santamaria, Suarez, Gento vagy Puskás Pancho.

Az ő szerepléséről nehéz valós képet adni, hiszen a magyar kiadványok igyekeztek meglehetősen rossz színben feltüntetni, képmutatónak, pénzéhesnek és köpönyegforgatónak állították be, de az a tény, hogy mindösszesen négy alkalommal játszott a spanyol válogatottban, arra enged következtetni, hogy sokkal inkább kényszer, mint egyéb megfontolás vezette. A VB-n mindenesetre nem nyújtott maradandót, de még halványat sem, rúgott gól nélkül vonult vissza a válogatottól.

Az olaszok vesztét a túlzott óvatosság (0-0 az NSZK ellen) és a chileiek arcátlan lebecsülése jelentette, a megszokott kezdőből öt játékost pihentettek a hazaiak ellen, köztük olyan nagyságokat mint Cesare Maldini vagy Sivori.

Negyeddöntők
A magyar csapat egybehangzó véleménye volt, hogy számunkra a csehszlovákok lennének a legkedvezőbb ellenfelek. Ez abból a szempontból mázli, hogy ezt ők is így gondolták, eszük ágában nem volt az angolokkal játszani, így utolsó csoportmeccsükön szívfájdalom nélkül kikaptak Mexikótól (3:1) csakhogy velünk játszhassanak. Egyszerű volt a képlet, ők a védelmükben bíztak, mi a csatárainkban.

Nekik lett igazuk, és emiatt kár is lenne az elfajzott Latisevet okolni a lecsalt Tichy gól miatt, Baróti Lajos szerint csak az első félidőben három meccsre való ziccer herdáltunk el. A magyar csapat nem várt feltámadását, tetszetős játékát és szinte sosem látott küzdőszellemét elnézve keserű, nehezen emészthető vereséget szenvedtünk egy olyan meccsen, amelyről csak egy esetet emelünk ki: Sándor Csikar minden szembejövőt kicselezett, átjutott a kapuson is, már csak az üres kapuba kellett volna gurítani, mikor a segíteni igyekvő Fenyvesi egyszerűen felborította…

Magyarország - Csehszlovákia 0-1

Az ördöngös Sekularac vezetésével a jugók továbbküzdik magukat az NSZK ellen (1:0), az eddig nem nagyon villogó brazilok esélyt sem adnak Angliának (3:1) és hatalmas meglepetésre Chile is legyőzi a szovjeteket, a legendás Lev Jasin súlyos hibáinak köszönhetően.

Elődöntők
Ekkorra a hazaiak lelkesedése nem ismer határt, tök komolyan elhiszik, hogy győzhetnek a brazilok ellen. A svájci sajtot megettük, az olasz spegettit lefőztük, az orosz vodkát lenyeltük, már csak a brazil kávé van hátra – szuggerálták magukat, de persze sima verés lett a vége (4-2).

A csehszlovákokat még most sem vette igazán komolyan senki, a nemzetközi sajtó inkább a szerencse számlájára írta a szereplésüket, egyértelműen a technikás déli futballt balkáni mentalitással ötvöző jugoszlávokat tartották esélyesnek, de végül a szuperfegyelmezett, taktikailag igen érett, kiváló erőnléttel és fizikai képességekkel rendelkező csehek jutottak a döntőbe (3:1), ahol azért olyan játékosokat találunk, mint az aranylabdás Masopust vagy a csodálatosan védő Schroiff, mellettük egy Pospichal, egy Scherer.

Döntő
Helyszín: Estadio Nacional, 68.629 néző
Vezette: Latisev
Gólszerzők: Amarildó, Zito, Vavá, illetve Masopust

Brazília - Csehszlovákia 3-1

A VB-k történetében másodszor fordult elő, hogy a címvédő meg tudta védeni elsőségét. A brazil csapat ugyan messze nem villogott annyira, mint az 1958-as VB-n, amiben persze komoly szerepe volt annak is, hogy Pelé a torna első mérkőzésén (pont a csehek ellen) megsérült, és már nem is játszott többet, inkább a helyén szereplő Amarildót bíztatta végig, aki a csapat egyik legjobbjának bizonyult. A brazil válogatott (mely szinte megegyezett a négy évvel korábbival) fokozatosan lendült játékba, egyre magasabb színvonalon hozták a meccseiket, mindig tudtak alkalmazkodni a következő feladathoz, és végül teljesen megérdemeltén nyerték meg az 1962-es VB-t. 

Egy brutális világbajnokság – hat kiállítás
A santiagói csatáról már esett szó, de a kőkemény játék a többi mérkőzésre is igaz volt.
A szovjet-jugó meccsen Mujics úgy letalpalta Dubinszkijt, hogy annak eltört a lába. Az uruguayi csapat is hozta alattomos, emberre menő játékát, ami páros kiállítást hozott a jugoszlávok elleni meccsen. Az elődöntőben szenvedett vereséget a chileiek is nehezen viselték, a meccs utolsó tíz perce egyértelmű rugdosódásról szólt, előbb Landát állítják ki, de a végére Garrincha is begőzöl – kíméletlenül beletalpal Rojasba.

Triviák

• Az Olaszország-Chile összecsapást botrányosan vezető Ken Aston felvetésére vezették be a sárga és a piros lapok használatát a nemzetközi futballban. (1970-ben használták először)
• Amikor a negyeddöntőben a chilei Rojas betalált a szovjeteknek, a boldogságtól eszét vesztve Lev Jasint kezdte ölelgetni.
• Ez volt az első világbajnokság, ahol a gólarány döntött pontazonosság esetén.
• Ez volt viszont az utolsó olyan VB, amit a TV nem közvetített Európában. A Magyar Rádió százezer devizaforintot fizetett a helyszíni tudósításokért.
• Marcos Coll rúgta a VB-k történetének első és eleddig utolsó olimpiai gólját, ami a szögletből direkt módon elért gólt jelenti. (Kolumbia – Szovjetunió 4-4)
• Igor Nettó kérésére érvénytelenítették a szovjet csapat egyik találatát Uruguay ellen, mert a labda az oldalhálón keresztül került a kapuba Csiszlenkó lövése után.
• A világbajnokságon remekült szerepelt a magyar Dorogi Andor, aki játékvezetőként egyszer, partjelzőként háromszor kapott lehetőséget.

(Az eddigi adásokat emitten meg is tudjátok hallgatni. Ez sajnos nem vonatkozik az első két adásra, mert nem akarunk eminensek lenni)