Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

A hazai pálya előnye

2009.04.22. 13:15 donnelly

Miben ölt testet ez az oly sokat használt frázis? Szép szó a csalásra, vagy a bíró töketlensége áll e jelenség mögött? Nem minden esetben a hazai szurkolók által teremtett hangulat a felelős ezért, hiszen egészen alacsony osztályokban, ahol szinte nincs is közönség, szintén előfordulhat, hogy az egyik fél "hátszéllel" versenyez. Egy a játékvezetési stílusból fakadó probléma és a mi nem teljesen komoly, ám maximálisan tudományoskodó elméletünk a hazai pályáról a túloldalon.

Általában apró dolgokban jelentkezik a hazai pálya, vagyis amikor a játékvezető egy vitatott helyzetben a közönség nyomására a hazai csapat javára ítél. Azonban ez kisebb jelentőségű szituációknál szokott előfordulni (bedobások, szabadrúgások a középpályán), ma már viszonylag ritka, hogy egy spori egyértelműen a hazai csapatnak kedvezve ítél büntetőt, vagy állít ki vendégjátékost, de azért ebben a műfajban is akadnak példák. Ribéry azonban ott van elásva, hogy sokszor ilyen aprónak látszó dolgokkal bele lehet nyúlni mérkőzésekbe, és a nézők jelentős része ezt észre sem veszi. Ez a poszt igazából arról szól, hogyan is működik ez a jelenség a profi futballban és az amatőr ligákban.

Fő kérdésünk tehát az, hogy bedobások és szabadrúgások megítélésével lehet-e jelentősen befolyásolni egy mérkőzés végkimenetelét?

Ha látványosan nem is, de mindenképpen jelentős támogatást kaphat egyik, vagy másik alakulat, amennyiben a játékvezető következetesen az ő malmukra hajtja a vizet. Mivel (a vitathatóak közül) ezekből a szituációkból van a legtöbb egy mérkőzésen, a nagy számok törvénye alapján mindenképpen segítség, ha a mi csapatunk nyeri meg ezeknek a nagy részét - vagy ha nekik ítélik - már csak a labda birtoklásának szempontjából is. A fő faktor azonban véleményünk szerint nem ez, hanem az energia, amit nyer, illetve elveszít a kedvezményezett, illetve a hátrányos helyzetű fél.

Aki futballozott életében, az tudja mekkora energiát emészt fel a labda kergetése és megszerzése. Elsősorban a középpályások (főleg a labdaszerzők) vesznek részt rengeteg párharcban, ők energiájuk nagy részét ezekre az összecsapásokra koncentrálják. Tegyük fel, hogy egy párharcban (tehát amennyiben fizikai kontaktus jön létre a labdát birtokló, illetve a labda megszerzésére törekvő játékos között - mint a képen) ugyanannyi energiát emészt fel a labda sikeres megtartása, illetve megszerzése. A vesztes fél pedig általában azért veszít, mert

a) rosszul méri fel a helyzetet és ezért a szükségesnél kevesebb energiát fektet az ütközésbe

b) rosszul gazdálkodik a felhasznált energiával

c) nincs szerencséje

Természetesen ezek közül egyszerre több tényező hatása is érvényesülhet, de talán igaznak minősíthetjük az állítást, mely szerint (1) egy párharc győztese általában annak köszönheti sikerét, hogy több energiát mozgósít, és a mozgósított energiával jobban gazdálkodik, mint ellenfele. Illetve fontos az az alaptézis is, mely szerint (2) a labdát megtartani és járatni sokkal kevésbé fárasztó, mint a játékszert üldözni.

Persze fontos tényező a sikerélmény is, hiszen ha megvan a labda, az új energiákat szabadít fel (nyilván endorfint is termel), és a játékos nem érzi meg az energiaveszteséget. Igen ám, csak manapság már nagyon elmosódott a határ szabályos és szabálytalan párharc között, és ha megszólal közben a síp, akkor az pszichológiailag sincs jó hatással arra, aki ellen ítélnek, és kárba is vész a befektetett energia. (1) és (2) alapján így világos, hogy amennyiben a labda megszerzésére törekvő (akár azt meg is szerző) játékos ellen ítélnek, az sokkal több energiát veszít a párharc során, mint a kedvezményezett fél, akire még nyugtató hatással is van, hogy "nálunk maradt a labda, fújhatunk" - ellenben a szabálytalannak minősített fél futhat vissza a védekező pozícióba, koncentrálnia kell és újra megpróbálnia megszerezni a játékszert.

Így már könnyen látható, hogy az előbb vázolt szituáció sorozatos ismétlődése - amire gyakran van példa a mérkőzéseken - igen komoly energiaveszteséget jelent az egyik oldalon, ha nem változnak a szerepek. Ebben persze a két alakulat játékstílusának, felkészültségének, az eredmény alakulásának van komoly szerepe, de amennyiben a mérkőzés (illetve annak hosszabb-rövidebb szakasza) egy bizonyos képet vesz fel, akkor ott bizony komoly szerepe van a játékvezetésnek, és ezeknek a párharcoknak a megítélése döntőnek is bizonyulhat - és sokszor annak is bizonyul, bár nem nyilvánvaló módon - a mérkőzés végkimenetelének szempontjából.

A konklúziója ennek az irománynak annyi lenne, hogy (elsősorban a fizikálisan gyengébb amatőr szinten, de olykor a nagyon kiegyenlített profi összecsapásokon is) nagyon komoly energiákat vehet el az egyik társaságtól az, ha a játékvezető következetesen az egyik oldal számára kedvez a párharcok megítélésénél. Ennek oka persze ritkán szándékos csalás, inkább arról van szó, hogy a játékvezető felfogása mennyire passzol egyik, vagy másik alakulat stílusához, mennyire tudnak adaptálódni ehhez a játékosok, illetve az eredmény állása mennyire teszi lehetővé ezt az adaptációt.

Az általunk vizsgált jelenségre egyébként remek példa a Chelsea-Liverpool BL negyeddöntő visszavágó, ahol a hazaiak maximálisan ki tudták használni azt, hogy a spanyol Medina Cantalejo bizony nem szereti még a puha összecsapásokat sem, az egyébként a PL csapatok közül legtisztábban játszó Liverpool pedig így csak nagyon nehezen tudott labdát szerezni. Ebből a nézőpontból már az is érthető, hogy a mérkőzés után Benítez miért említette meg, hogy még senki nem fújt be ellenük ennyi szabálytalanságot, mint honfitársa. Persze maga a párosítás az első mérkőzésen dőlt el, és most már semmire nem cserélnék el egyik csapat szurkolói sem ezt a 4-4-et, így azzal sem foglalkozunk, hogy mi van, ha egy norvég vezeti a meccset, mert valószínűleg valahol a 0-0 és az 1-1 között mozgó eredményt kaptunk volna.

72 komment

Címkék: d szakértelem több mint foci

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr431078729

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_benito · www.nst.blog.hu 2009.04.22. 13:35:47

hna, csak nem bírtad magadban tartani, apám.

Glory 2009.04.22. 13:44:24

valki leforditana ezt mert en nem nagyon ertem. az rendben van hogy energiavesztes meg ilyesmi, de hogy jon ide az hogy a pool nehezen szerzett labdat mert a spanyol mindent lefujt. a chelsea aki ugye a te logikadat kovetve durvabb csapat mint a pool mivel volt akkor itt elonyben??

Glory 2009.04.22. 13:46:45

bar amugy magambol kiindulva mikor meg ifjuken csapatban jatszottam, engem nem az eltuno energia bosszantott, hanem az a gyoker biro vagy az ellen aki inkabb csak fetrengett mint jatszott volna. szoval nem is a energy itt a problema hanem az idegallapot (koncentracio). legjobb pelda erre talan rooney. o sem farad, csak kicsit kiborul :)

vargamma 2009.04.22. 13:51:11

Brit Tudósok ehhez mit szólnak? :-D

balu11 2009.04.22. 13:51:41

kapizsgálom, hogy mi akar lenni a lényeg...

viszont nem ártana néhány fizikai képlettel pontosan levezetni/modellezni, hogy hogyan is alakul ez tulajdonképpen, mert ez eddig elég tudománytalan

mondjuk lehetne a labdaszerzésre fordított egy egységnyi energia mértékegysége 1 essien, egy felesleges falt 1 gravesen, stb.

eric · http://vastagbor.blog.hu 2009.04.22. 13:52:36

a hazai pálya előnye szerintem annyit tesz, hogy a játékos egy megszokott közegben(öltöző, pálya, utca, budi) egyszerűen jobb teljesítményre képes. Persze nem mellékes a szurkolók biztatásából nyert energie sem...

popp · http://koncertblog.com/ 2009.04.22. 13:53:23

Azért extrém esetekben gólokhoz vezethet egy-egy fordítva befújt szitu (lásd a Lazio első két gólját a római derbyn). És a párhatcvesztes fél energiáiból, lejön a sokszor mégoly jogos reklamálásra fordított is.

Egyébként engem speciel sokkal jobban idegesít, egy elnézett lesnél vagy tizinél, ha azt látom , hogy mindig ellenünk ítélnek a kétes szitukban (legyünk bárkik is). Egyébként, hogy messzebb menjek ma már nem is annyira hazai pályát fújnak a sporik, hanem prominenciát. Minél nagyobb a csapat, annál jöbban - fogalmazzunk eufemisztikusan - tisztelik a bírók. Ezt se direkt, csak mégis.

poolfanati 2009.04.22. 13:53:39

@balu11: a színészkedés mértékegysége pedig céronáldó:D

michellewild 2009.04.22. 14:00:18

én inkább azt írnám, hogy háromféle bíró van:
-segghülye (kb. az összes britt és még sokan mások)
-csaló (honfitársaim java része, Saskőy, Puhl és még sokan mások
-tisztességes és hozzáértő
Ez az utolsó elég kisszámú csapat, talán ezekre lehet, ezek szerintem nem esnek bele a hazai pálya előnye kategóriába.
Puhlékat szintén nem zavarja ki játszik otthon, sőt, ha a vendég győzelemre jobbak az oddsok, akkor oda fog fújni.
A segghülye kategóriában pedig észérvekkel nehéz lenne a leírtakat végigvinni

poolfanati 2009.04.22. 14:04:27

"Ribéry azonban ott van elásva,..."
ezt csak én nem értem? :(

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2009.04.22. 14:13:52

nem mondom, hogy TELJESEN /:)/ meggyőzött az írás, viszont nekem meg az a régi mániám, hogy a bedobást végző csapat, különösen a saját térfelén, gyakorlatilag hátrányba kerül.

Kahuna13 2009.04.22. 14:14:16

@Glory:
Ez a lényeg, sportágtól függetlenül.
Pl. kosárlabdában ez sokkal súlyosabb gond, hiszen személyi hibát kapsz minden befújt faultért.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.04.22. 14:18:01

@Kahuna13: Hát vagy kézibe, ahol lehet osztani a két perceket.

sorozatmania 2009.04.22. 14:32:15

"én inkább azt írnám, hogy háromféle bíró van:
-segghülye (kb. az összes britt és még sokan mások)
-csaló (honfitársaim java része, Saskőy, Puhl és még sokan mások
-tisztességes és hozzáértő"

még mindig elcsodálkozom azon, hogy vannak annyira fafejűek, akik komolyan gondolnak ilyesmit és azt hiszik, hogy ők..., hogy ők mindeninél jobban tudják.

pedig fogalmuk sincs az egészről és veszélyes, ha olyan beszél a bírókról, aki nem ért hozzá.

pote · http://nst.blog.hu/ 2009.04.22. 14:33:25

@Kahuna13:
hátigen,
kosárban ez sokkal látványosabb. Sőt!
állítom, h ott a sokkal erősebb csapatot is meg lehet veretni bármikor, míg fociban ez nehezen menne.
mert "gólt kell rúgni!" (persze vannak extrém esetek, de minden harmadik szökőévben, pl.: Dél-Korea)

jó példa erre,h a Körmend már négyszeres bajnok lenne, ha nem csalnak Pakson 2002-ben. Mindent eldöntő ötödik meccs, az utolsó percben egy három (!) másodperccel a támadóidő lejárta után esett kosár dönt döntetlen állásnál.
Na az hazai pálya, hogy a bíró messziről nem látja pontosan, h kiről ment ki a labda, az csak tévedés, sztem.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2009.04.22. 14:36:06

Kibővíteném a cikket azzal, hogy akinek szabálytalanságot megítélték, az még a fölödön is egy csomó időt tölt pihenve, ezáltal energiát nyer vissza. :))

donnelly · http://nst.blog.hu 2009.04.22. 14:40:39

@balu11: Ez jó, ebből írok is egy posztot:)))

pote · http://nst.blog.hu/ 2009.04.22. 14:44:50

@balu11:
:)
a lesrefutásé adott,
az égbe rúgott tizenegyesé Beckham v. Beresi.

a színészkedésé, meg csak Neked: Kálmánlaci ;)

jasztreb 2009.04.22. 14:51:08

ez az elmélet az alsóbb osztályokban dől meg, mert ott ugyebár nem csak a játékosok, hanem a bírosporik is gyengébbek. ennek a következetes végigcsinálásához pedig igen csak topon kell lenni.
ott általában minden meccs úgy végződik, hogy mindkét csapat szidja a bírót, bármi is legyen a végeredmény. :)

redcard · http://redcard.tumblr.com/ 2009.04.22. 14:58:11

@jasztreb: alsóbb osztályokban a kilátogató kis számú de annál vehemensebb nézősereg adhatja a hazai pálya előnyét, érthetőbben fogalmazva a bíró is haza akar érni egyben

pattopo · http://100ev.uw.hu 2009.04.22. 15:02:33

szerintem a mai futballban a HAZAI PÁLYA ELŐNYE egyáltalán nem a bíráskodást jelenti.
legalábbis én nem így gondolom.

vegyük le, ahogy te is tetted, a hazai szurkolók támogatását. mi marad?

1. a pálya alapos ismerete. ez furának hangzik, de nagyon nagy előnyt jelent, mert:
- minden pálya más méretű, szélességben, hosszban,
- minden pályának más a talaja, keménységre, egyenetlensége, görbülete, stb.
- minden pályának más a "környezete": lelátók, fák, futópálya, kispad, korlát, kandelláber stb.

mondhatnánk, hogy mindkét játszó csapat számára azonosak ezek a körülmények, ami igaz,
ám az egyáltalán nem mindegy, hogy egy csapat napi rendszerességgel mindig ugyanazon a pályán gyakorol, és ezáltal a talajminőség hatásaihoz való alkalmazkodás rutinjává válik, mondhatjuk "megszokja".

ehhez járul még, a már említett "vizuális környezet", ami azért nem mindegy, mert észrevétlenül, ösztönösen is a játékos ezek alapján határozza meg helyét a "térben". a hazai játékosnak (kapusnak...) nem kell annyit forogni, lesni a vonalakat, tökéletesen érzékeli a pozícióját a perifériában lévő dolgok alapján.

2. lélektani előny. az "otthon" és "idegenben" elnevezések nagyon találóak. úgy van ez, mint amikor a saját házában a kétszer akkora betörőnek is nekiesik az ember - és statisztika alapján el is kergeti - holott az utcán ránézni sem mernénk akkora állatra.
ez az ösztönös "sajátom" védelme, ami nem csak a hazaiakra hat, hanem az ezt érző, ellenük játszó idegenbelire is.

drani 2009.04.22. 15:06:27

@bedobásnál nincs les, ezt használta ki:
részben egyetértek, de főleg a képzetlenebb csapatokra jellemző, hogy azt hiszik, ha ők dobnak, övék lesz a labda (pl. magyar válogatott). Az elitalakulatoknál már felismerték ezt a problémát, és többnyire meg is oldják.

balu11 2009.04.22. 15:17:03

@pote: ez utóbbit kikérem magamnak (bár az biztos, hogy ő a legantipatikusabb sportoló, akinek szorítok - viszont vicces, hogy hogyan szivatja a nála lassan 20 évvel fiatalabbakat...)

jut eszembe! nagyon magas színvonalúra sikeredett a tipp-összecsapásunk :)


egyébként jó írás, szeretem az ilyen fél(negyed:))tudományos elmélkedéseket

ha kell unalmas óráidra poszt-ihlet, nekem is van egy elméletem, miszerint aki csereként áll be, jó eséllyel (80%) kihagyja a tizenegyest

(+ OFF: kosárban, röpiben, ... - aki hamarabb jön vissza az időkérésből, azé a következő pont)

doktor.dikhed 2009.04.22. 15:19:27

Kicsit offtopic, de nem tudja valaki, hogy melyik tv adja a ligaválogatott meccset? Köszi.

buntus 2009.04.22. 15:19:30

csettintsünk e cikk után!

következő?

donnelly · http://nst.blog.hu 2009.04.22. 15:22:41

@balu11: Erről volt már szó korábban a hozzászólások között, asszem még az EB alatt. Akkor nagyjából az jött ki, hogy csere, hátvéd, ballábas, néger, kékszemű és csapatkapitány nem lőhet tizenegyest:)))

szferi 2009.04.22. 15:39:47

Erről az energia és csalódottság dologról annyit, hogy ha kedvezményezett csapatnál egyébként is többet van a labda, akkor a másik azon az áron is tördeli a játékot/ kikényszeríti a párharcokat, hogy esetleg az ellenfél kap több szabit a kétes eseteknél. ilyenkor sztem többet nyernek, mint amit veszítenek.

A hazai pálya inkább egy leki plusz szerintem: ismert közeg, kényelmes is - pl. nem kell utazni, és könnyebben motiválhatóak a játékosok.

r_magpie 2009.04.22. 15:40:57

...valamint aki köp a tizi előtt, szintén kihagyja.

valamikor az előző évezredben, ifista koromban sokkal jobban szerettem idegenben játszani, mindig tuningolt az, hogy elvileg "hátrányból" indulunk.

balu11 2009.04.22. 15:44:06

@donnelly: nekem is rémlett, amikor leírtam.

mondjuk én hirtelen nem tudok egy ballábas néger kékszemű hátvédet sem, aki csapatkapitány...

Tightend 2009.04.22. 15:45:13

Hazai pálya = Nem kell utazni

Ezért könnyebb nyerni otthon. Felsőbb osztályokban persze nem hátrány, ha a bírónak fizetted a kurvát a meccs előtt.

Tika_ 2009.04.22. 15:47:30

@pattopo: grat! (B) hsz-ed szerintem sokkal jobb, mint a poszt
!

balu11 2009.04.22. 15:50:44

@szferi: így van, ez kimaradt! sokat számít az, hogy nincs utazás előtte, és szerintem még többet az ismert pálya

tudod, hogy honnan szoktál lőni edzésen, amikor mindig beakad, tudod, hogy hol hogyan csúszik a fű, ...

és nem utolsó szempont, hogy tudod (meg érzed is), hogy mekkora a pálya! ráadásul minden csapat egy adott méretű pályán tartja az edzéseit, és amikor hirtelen átkerül egy rövidebb, szélesebb, ... pályára, az betehet a taktikának

balu11 2009.04.22. 15:52:10

@pattopo: ha előbb olvasom ezt, nem írtam volna az előzőt...

pote · http://nst.blog.hu/ 2009.04.22. 15:52:45

@pattopo:
ott a pont.
(de ebben a vonatkozásban is a többi csapatsportnál ez hatványozottan jelentkezik.
logikus, mert kisebb a pálya, több a "pont", gyorsabb a játék, etc)

Mr.AT 2009.04.22. 16:04:41

Teljesen egyetértek a cikkel. A hangsúly ezen belül személyes véleményem szerint pedig azon van, hogy pszichésen hihetetlenül tudja demoralizálni az embert, mikor 2x, 3x, 4x, stb. ellene ítélnek, pláne kétes szituációkban, amit jellemzően ő maga igazságtalan ítéletnek él meg.

Aki futotta már ki teljesen magát nagypályán 90 percen keresztül, tiszta szívből és teljes erőbedobással, az pontosan tudja, hogy mennyire gáz, mikor tiszta lendületből letámadtok, jól mozogva beszorítjátok őket, s pont a legutolsó pillanatban, mikor odaléptek a labdáért, lefújják az egészet, s kezdhetitek előlről.

Én pont ezért nem is ítélem el azokat a focistákat, akik ilyenkor a 70-80. perc magasságában már elvesztik a fejüket, s félig kétségbeesve, félig elkeseredve már szándékosan durván lépnek oda az ellennek (már nem is mindig a labdáért), gyakran piros lapot érően - mert át tudom élni, mit éreznek.
Nyilván egy profi focista elméletileg attól profi, hogy képesnek kellene lennie ilyenkor is megőriznie a hidegvérét, mert tudja, mit kockáztat maga és a csapata is, de ők is emberből vannak.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.04.22. 16:05:23

Ez a poszt tiszta Cruyff-filozófia. :-)

Mr.AT 2009.04.22. 16:09:18

@pattopo: Szintén teljesen korrekt. A "tizenkettedik ember" nálam az általában jelentős számbeli fölényben lévő hazai szurkolók támogatásából (50%), a hazai pálya minden centijének és fűszálának, szélfúvásának pontos ismeretéből (30%), az "itthon vagyunk, nyerni kell" attitűd pszichés motivációjából (10%), és a gyakran mindettől kicsit befolyásolt, és apróbb, a cikkben is részletezett részlehajló döntéseket hozó bíróból (10%) áll.

balu11 2009.04.22. 16:15:57

(legyen még ilyen cikk! lehet észt osztani anélkül, hogy ismernénk az összes transfermakt számot, illetve a 25 évvel ezelőtti schalke kezdő 11ét...)

donnelly · http://nst.blog.hu 2009.04.22. 16:27:49

@balu11: Jah, ez a meccs pont az ilyen futballínyencek számára lett kitalálva:)

(Persze nem tudhatom, lehet, h Győzike archívumában megtalálható a Focivilág összes száma...)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.04.22. 16:39:26

@Mr.AT: "Én pont ezért nem is ítélem el azokat a focistákat, akik ilyenkor a 70-80. perc magasságában már elvesztik a fejüket" - kábé két éve szajkózom ezt én is. Emberek játszák, igazságérzettel, nem pedig robotok. A sporik mindig azzal jönnek, hogy a bíró is ember, ő is tévedhet. De hiába mondják ezt, ha a játékos ember mivoltát nem veszik tudmásul, amikor a nyolcvanadik percben dumáért vagy egy földhöz baszott labdért simán kiosztják a második sárgát.

Fejlődő Szervezet 2009.04.22. 16:53:10

A nagy csapatok napi szinten nem az edzőpályán gyakorolnak?

Glory 2009.04.22. 17:02:12

@Fejlődő Szervezet: de ott. viszont lejatszanak a rendes palyajukon is kb 20-30-35 meccset egy evben ami azert nem rossz. mikor meg fociztam egy szezon alatt szerintem nem voltam annyi edzesen es meccsen osszesen egy szezonban.
meg pl a pool a stanfordra mar hazajar :)

Csörszike 2009.04.22. 17:15:16

na Balukám, azért szerintem az különbözteti meg az egyyszeri focinézőt a futballbuzitól, mondhatni az adja a neve elé a nemesi "von" jelzőt, h kiválóan tud fejből teljesen felesleges információkkal előállni, mint pl a a 25 évvel ezelőtti shalke kezdője:-)))
vagy azzal, h tudja, hol jáccot legutóbb a messze földön is méltán hírös bücs zsolt...:-))
esetleg fatusira tipp???

Csörszike 2009.04.22. 17:17:05

@poolfanati: na a győzike-jelenség miatt fogunk mi itt mindannyian sztem más meccset nézni ma...

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2009.04.22. 17:20:33

poolfanati kommentje szerintem illusztráció volt, és mint ilyen, jogos felvetés. tényleg nem volt túl jó ötlet, kicsit naiv voltam.

balu11 2009.04.22. 17:32:57

@Csörszike: nemtom, hol játszott legutóbb Bücs Zsolt - rémlik valami indonéz/maláj dolog...

Fatusi? hmm... ha jól tudom, ő olimpiai bajnok :)


[akkor most ez azt jelenti, hogy nem lesz beharangozó a ligaválogatott mecséről??? :)]

Csörszike 2009.04.22. 17:37:00

jaja, malajziában. de sajnos már visszavonult:-((
fatusi (valóban olimpiai bajnok-sőt, ő a fradi eddigi utolsó olimpiai bajnoka-derossz ezt leírni...) meg a nívós viatnami másodosztályban. csapatneveket azért ne várj, annyira nem vagyok beteg, h arra is emlékezzek...:-)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.04.22. 17:56:52

@Csörszike: Nanana, 2000-ben Kósz Zoli és Székely Csucsu még Fradi vizilabdásként nyert Olimpiát. Idén meg a birkózó Fodor Zoli csak hangyafasszal maradt le az aranyról.

hmikey 2009.04.22. 18:13:12

Mindenféle külső befolyásról jut eszembe: már többször elgondolkodtam rajta, hogy a játékosokat nem zavarja k*vára az a sok színes, villogós, mászkálós reklám körbe a pálya körül? Engem attól szétcseszne az ideg sztem :)

Csörszike 2009.04.22. 18:22:00

Popp:ja, futballistára értettem. de teljesen igazad van!

avenger13 2009.04.22. 18:39:39

szerintem főleg pszichésen hat a játékosokra ez a sok apró ellen ítélet, de ez nem csak ennél a jelenségnél megfigyelhető. Szerintem bírótól függ elsősorban a dolog, ezenkívül a játékosokra is le lehet nyugodtan bontani az egészet. Ha vesszük a bayernt, akkor pl. toni szinte minden megmozdulása után fújnak (persze meg van az oka, de szerintem túlzásba viszik bőven mindegy) míg ribery ellen meg sokszor a kisebb szabálytalanságokat vagy éppen nem szabálytalan megmozdulásokat is befújják. Igaz nekem az sem tetszett, amikor tavaly annyira aprították a bayernt, hogy uli már beszólt, hogy nem védik meg a játékosokat. meg kell találni a normális egyensúlyt.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.04.22. 18:57:16

@avenger13: Az tény, hogy főleg az északi bírók fújnak az olaszok ellen rendesen, mert nem tudják tolerálni a temperamentumukat, ahelyett, hogy kiröhögnék őket, ahogy az olasz sporik legjobbjai. Emlékszem Collina széles vigyorral fogadta reklamálókat, neki annyira nem is ugattak.

Fjördtfeldtnél nagyobb pöcskópét például keveset láttam. Durva belépő mehet nála tovább, ugyanennél az esetnél viszont a jogos reklamálásért villan is a sárga.

avenger13 2009.04.22. 19:52:55

@popp: collina azért külön kategória. nekem nagyon hiányzik, mert szerintem az egyik legjobb bíró volt. Nagyon jól fújta a meccseket, és nagy tekintélye volt. nem is tudnék hirtelen még egy ilyen embert mondani a közelmúltból, talán Merknek voltak jobb idényei, meg őt én is szerettem. fjördtfeldt meg egy barom, de sajnos nem egyedi eset.

Klárensz 2009.04.22. 20:02:22

jááájjj megy a kabaré :D

popp · http://koncertblog.com/ 2009.04.22. 20:17:17

@avenger13: Egyébként Puhl is hasonló tekintélynek örvendett, mint Collina. Meg is volt az oka. Egyszer nyilatkozta Puhl, hogy egy bírónak tudnia kell, hogy 60-70-80. percben már fáradtak a játékosok több a duma, ilyenkor nem is nagyon kell ezeket meghallani. Meg azt is mondta, hogy ő csak egy eszköz a játékhoz, a focistáké a főszerep. Nem egy nagy szakértő a Sanyi, de nem véletlenül volt négyszer is a világ legjobb bírója.

rizla 2009.04.22. 21:06:19

ronaldinho visszatért! évek óta nem láttam ekkora kedvvel játszani.. micsoda cselek, passzok, és micsoda félelmetes sebesség

rizla 2009.04.22. 21:07:02

ja, és újra mosolyog!

rizla 2009.04.22. 21:15:42

léderer üvöltése annyira kínos, de sajnos nem lesz pénzem egyszerre a portugálok és a svédek elleni meccsre is. nagyon félek, hogy ha nyerünk, elbassza az élményt a tv előtt.

rizla 2009.04.22. 21:18:42

elfáradtak a fiúk :(

Zolte 2009.04.22. 21:19:46

Puhl Sándor hatalmas bíróegyéniség, nagyon nagy ember. Fociszakértőnek meg ne, lécci... Mit tud ő igazán? Zombori Sándor legalább focizott... Erről ennyit. Amúgy donelly fejtegetése tényleg nem hülyeség, mert a pszichés állapotról kimutatták már, mennyire befolyásol mindent (pl.: betegségek lefolyását is). Ez az energiavesztés meg oylan szempontból érdekes, hogy nem midnegy pl. az sem, hogy milyen sebességgel és intenzitással érkezel be... Szóval ,aki villámgyorsan odarak izomból az másabb, mint aki több ideig (persze ez nagyon apró időkülönbség), de puhábban, fokozatosan érkezik... A spanyol bíró angol csapatok meccseire nem valami jó szerintem, mert annyira más stílust szoktak meg, hogy ember legyen a talpán, aki rendesen meg tudja ezt oldani /Azért a La Ligában nem lépnek annyira oda... Emlékszem Raul Bravo volt egy rövid ideig a PL-ben, hát szinte menekült onnan, ha jó lemlékszem.../.Jellemző, hogy nagy világversenyeken alig van spanyol bíró. Ez azért jelzésértékű...

Klárensz 2009.04.22. 21:36:55

@rizla:
akkor Ronaldinho megint visszatért?

bög 2009.04.22. 22:09:40

fociban még nem is olyan számottevő probléma ez, mint a már említett kosárlabdában (gyakorlatilag minden téttel bíró magyar bajnoki meccs után balhé van), de talán még inkább a kézi- és vízilabdában. Ha már hazai pálya: nézzük meg, hogy két nagyjából azonos erősségű férfi kézilabdacsapat meccsén hányszor nyer a vendég: valszeg inkább az 50-ből 1-hez van közelebb az arány, mint a 10-ből 1-hez. Valaki írta, hogy a hazai csapat állja a kurvát. Ez nem vicc! Kézi BL-ben olyan szinten jár a bíróknak, mint az öltöző, de nem is nyer szinte senki idegenben (megint hasonló erősségű csapatokat feltételezve). Számomra azért is sajnálatos ez, mert imádom a kézilabdát, és többek között emiatt nem lesz soha egy globálisan űzött, elismert sport. A vízilabdában még rosszabb a helyzet, a felkészülés alapját képezi, hogy az adott világversenyre milyen ukázt kaptak a bírók, mert a csapatok is kénytelenek abban a szellemben játszani. Röhej.

Tika_ 2009.04.24. 12:10:08

@rizla: ez poén? tegnap belenézegettem a meccsbe, és borzasztó volt. mondjuk az egész Milan az volt. Arra gondoltam, hogy R10-et méltán adták el, és a Milannak méltán nincs esélye idén semmire.
süti beállítások módosítása