Spanyolország szavazott hétvégén. Az eredmények a vártnál sokkal nagyobb különbséget mutatnak a két fő politikai erő között. Természetesen a választás kimenetelét megítélni nem tudjuk, viszont valahol érezzük, hogy a Mallorca mérkőzésénél némileg szorosabb volt a befutó. Ugyanis a szigetlakók hét szép találattal alázták porrá a múlt héten még bíztató jeleket mutató Recreativo csapatát. Ekkora teherrel  nagyon nehéz ráfordulni a hajrára, így nem lepődnénk meg, ha a jelenleg kiesőhelyen állomásozó három gárda a végső elszámolásnál is a vonal rossz oldalán találná magát. Főleg, hogy a Murcia még a fáradt Getafe ellenében sem tudott említésre méltó  játékot produkálni. Az esélytelenebb Levante legalább próbálkozik és Riga szépségdíjas góljával a Sevilla otthonában is majdnem pontot szerzett. Ellentétben a Barcelonával, amely az őszi pofon után hazai pályán is vereséget szenvedett a Villarreal csapatától.  A Real Madrid győzött, de a közönsége számára jóval több kell a felejtéshez. Például játék. Amit az Atlético bemutatott, csak éppen semmire nem ment vele. Persze a fővárosban legalább nem nyílnak a fehér zsebkendők eladására szakosodott boltok. Valenciában igen. A La Liga csapatain már nem tudunk eligazodni. Hovatovább az sem látszik ki, kivel van. De azért megpróbáljuk a kiegyensúlyozott Santanderen túli kavalkádot kibogozni. Esett 35 gól és megtaláltuk az igazi okát, amiért még megéri hajtani a katalánok büszkeségének. Tovább után részletek:

Lehet, hogy a Real Madrid játékosai már túltették magukat a hétközi kupakudarcon, a Santiago Bernabéu közönsége füttyszóval jelezte, hogy számukra még mindig fájó a kiesés emléke. Nem tudjuk, melyik játékost érintette legérzékenyebben a nagyérdemű reakciója, de valószínűleg nem a Cannavaro és Gago helyett pályára lépő Marcelo, Higuaín kettősnek szólt, pedig ők voltak azok, akik az első félidő végén összehozták a füttyszó végét jelentő hazai gólt. A több szempontból sem szépségdíjas találatra nagy szükség volt, mert a bántóan egyedül hagyott Valdo fejesével már vezettek a vendégek. A hazaiak szerencséjére, hogy bár Higuaín lábában nincs benne a gól, a térdével bármikor képes mattolni az ellenfél kapusát. A váratlanul akciógólt látó közönség bizonytalanságánál csak a madridi játékosok tanácstalansága volt nagyobb, amikor végül egy indítás után Raúl esett be a tizenhatoson belülre, s a büntetőből elérte kétszázadik bajnoki gólját. Gratulálunk hozzá. A hátránya következményeként kinyíló vendégeknek köszönhetően ezután még volt pár lehetősége a hazai csapatnak, azonban minden helyzet kimaradt. Nyert a Madrid, de még sok győzelem kell, mire újra a mosoly dominál majd a hazai mérkőzésein. (Real Madrid – Espanyol 2-1) A királyi gárdával ellentétben a városi rivális, Atlético csapata hátrányban, döntetlennél és a vezetés tudatában is helyzetekkel jelezte, hogy komolyan gondolja a három pont elvitelére szőtt terveit. Aztán Pablo és a bíró által alkotott páros túl nehéz tehernek bizonyult a piros-fehérek számára. A vendégek védője egy olyan öngólt vétett, amilyet más spanyol csapatban el sem tudunk képzelni, míg a játékvezetőn legalább egy büntetőt kérhetnek számon Aguéróék. Pedig a fiatal argentin nem esett kisebbet, mint honfitársa, Milito a túloldalon, s ami ilyenkor fontosabb, legalább akkora szabálytalanság elszenvedőjeként került földre. Mondhatnánk, hogy ennyit jelent a hazai pálya előnye, azonban, ha a vendégek csak elfogadhatót nyújtanak helyzetkihasználásban, akkor simán meglehetett volna a győzelem. (Zaragoza – Atlético 2-1) Nem valószínű, hogy megirigyelte a két madridi csapat eredményét a Sevilla, és nem is ezért nyert a forduló legdivatosabb számaival, amennyiben az öt pályán is megjelenő kettőt és egyet annak tekinthetjük. Sokkal inkább azért, mert Riga a forduló egyik legszebb góljával csinált bolondot Palopból. A gól a negyedik percben esett, így abszolút nem volt váratlan a hazai fordítás, csak az ideje és a mikéntje maradt megválaszolatlanul. Végül Luis Fabiano idei huszadik bajnoki gólja hozta meg az áttörést a második félidőben, de ahhoz, hogy ez dönthessen, ahhoz kellett a pénzben kifejezett értékét idén legalább megduplázó mali Keita fejese is. Így a győzelem és a két pontra lévő Bajnokok ligája indulásra jogosító helyezés, kellő vigasznak tűnt a Fenerbahce elleni kudarc után. (Sevilla – Levante 2-1)

Amikor a bíró kezdésre buzdító sípszava felhangzott a Nou Campban, a helyi kedvencek nyolc pontra álltak a listavezető Real Madrid mögött. Arra valószínűleg kevesen gondoltak, hogy a lefújás pillanatában is ennyi lesz a hátrány, mert a nemrég eufórikus hangulatot okozó felzárkózás, a Celtic elleni továbbjutás és a Grazie Roma feliratok az önbizalom és remény kombinációjáról adtak tanúbizonyságot. Aztán Senna büntetője keresztülhúzta a számításokat, mert ha egy dologgal kell jellemezni a gránátvörös-kékeket, akkor az egyértelmű, hogy nem szeretnek az eredmény után futni. Ehhez képest egy lassan törvényszerű Xavi lövés utat talált a hálóba, de a hangját megtaláló publikum, nagyon hamar elcsöndesült, amikor az összes Barcelona játékos állva és majdnem tátott szájjal figyelte, hogy a vendégek miként kényszerítik megalázó helyzetbe Victor Valdést.  Ezzel nagyjából el is dőlt a mérkőzés, pedig Ronaldinho – mint ilyenkor mindig - nagyon komoly arccal végezte el szabadrúgásokat, azonban korántsem olyan hatékonyan, mint az egy rögzített helyzet után ismét eredményes vendégek. Apró szépséghiba, hogy a bíró elfelejtette megadni a gólt, de ez már nem osztott, nem szorzott. A Barcelona megérdemelt vereséget szenvedett, s teljesítményével lassan kiérdemel egy saját posztot, mert ilyen produkció mellett fennáll annak a futballtörténeti abszurdumnak a lehetősége, amelyben Henry, Messi, Eto’o és Iniesta áll díszsorfalat a tavaszi El Clásico előtt. Gagonak, Diarrának, Gutinak és Baptistának… (Barcelona – Villarreal 1-2) Ezzel szemben a Getafe és Laudrup eléri azt a szintet, amely után - az év hátralévő részétől függetlenül – csupán pozitívan szólhatunk róla. A csapatról senki nem gondolta, hogy a siker alapköveként elkönyvelt Schuster távozása után a tavalyinál is nagyobb babérokra tör. Ráadásul egy nem kis kötelezettséggel járó teher mellett is, amennyiben a csapat játékosai számára láthatóan lehetőséget jelentő UEFA kupát tehernek fogjuk fel. A Murcia elleni kötelező győzelem után persze nem szállunk el a madridi kiscsapattól, de mindenképpen meg kell említenünk, hogy pontosan annyival elegánsabb az idei Getafe játéka a tavalyinál, amennyivel a dán mester öltönyei elődje melegítőjénél. Sokkal. (Murcia – Getafe 0-3) Güiza megijedt, mert Raúlt és Aragones mestert együtt látta a TV-ben, és ezt egyértelműen – és nagyon helyesen - a nyári kontinenstornán való részvétele ellen szóló dolognak gondolta. Persze nem sokáig gondolkodott rajta, hogy mi lenne a legjobb válasz, hanem gyorsan kiosztott három olyan gólpasszt, amire a Getafe jelenlegi mestere is csak csettintene. Persze sokat nyom a latban, hogy emellett lőtt két gólt is, s mivel csapata két további találatot szerzett az ő hathatós közreműködése nélkül is, így a mérkőzés a magyar – jugoszlávra emlékeztető eredménnyel zárult. Ráadásul a találkozó olyan szempontból is hasonlított a rosszemlékű pótselejtezőre, hogy az utolsó majdnem negyven percben már nem esett több találat. A szigetlakók elképesztő idő alatt lőtték meg a rekordjukat a múlt héten még majdnem királyt ölő Huelva ellen, akik egyáltalán nem játszottak alárendelt szerepet. Csak az a Mallorca játékos nem került a védelmük mögé, amelyik nem járt arra. (Mallorca – Recreativo 7-1)

Van két hely Spanyolországban, ahol mostanában nem lenne meglepetés a szurkolók kezében megjelenő fehér zsebkendők látványa. A Mestalla az egyik, a Riazor a másik. A sors fintora, hogy a mostanában szerencsétlenkedő kedvenceket egymás ellen rendelte a hétvégén, de mindössze a Valencia szurkolói lengethették az elhíresült ruhadarabot, amikor csapatuk nem tudta legyőzni a kiesés elől menekülő Deportivot. Természetesen a kiosztott pontok minimalizálása annyira meglepő csak, mint amikor Dombi Tibi csele nem sikerül. Persze lehetett volna ez másként is, amennyiben a Hildebrand nem lepkézik egyet kétgólos előnynél, mert Lafita hátrányban mindig jó egy gólra. Jobb bíróval és helyzetkihasználással talán más az eredmény, de igazából egyik csapat sem panaszkodhat. (Valencia – Deportivo 2-2)  Bár ugyanannyi pontja van a Racingnak, mint az Atléticonak, az egymás elleni két mérkőzésen szerzett hat fővárosi pont még a matracosokkal van. Pedig a Santander játékosai ezúttal igazán kitettek magukért, s az egyből pirosat kapó Melli ellen megítélt szabadrúgásból büntettek, hogy aztán még két találattal terheljék az emberhátrányban megroggyanó Betis csapatát. Az eredmény és bajnoki ötödik helyezés is megérdemelt, mert ha létezik kiegyensúlyozottan teljesítő gárda idén, akkor a Santender annak számít. Ugyanakkor a Betis továbbra sem képes lerázni a kiesés rémét. (Racing - Betis 3-0) Ezzel szemben az Pamplonában már egy meccsnél nagyobb fórral tekintenek a legjobb kiesőhelyen álló Huelvára köszönhetően a bajnoki küzdelemben egyre érdektelenebb Almería legyőzésének. Kike Sola egy minden értelemben gyors góllal melegített be, amire viszonylag hamar válaszoltak a vendégek Corona fejesével, de az újabb hazai vezetéssel már nem tudtak mit kezdeni.   (Osasuna - Almería 2-1) Egyedül a lőtt gólok számában nőtt ellenfele fölé a Bilbao, amivel viszonylag kellemetlen helyzetbe hozta a Valladolid csapatát, tekintve, hogy most egy hétig ők adják a díszkíséretet a három kiesőjelöltnek. Pedig nem mondhatják, hogy nem rajtuk múlott, hiszen a vendégek helyzeteiből a Mallorca simán lőtt volna egy hetest. Ráadásul a szigetlakók nem is kaptak volna kettőt, mert míg az első gólt az Athletic érdemei közé soroljuk, addig a másodikat, a vendégek kapusának rutintalanságára fogjuk. Pedig nemsokára betölti a tizenkilencet a srác, s ha véletlenül ki is esne a Valladolid (amire nem számítunk), azt semmiképpen nem foghatják rá. Sokkal inkább a támadók szerencsétlenkedésére.(Athletic - Valladolid 2-0)