A spanyol válogatott még gólt sem kapott a legutóbbi két torna egyenes kieséses szakaszában, az Eb-t és a vébét is behúzták. A hegemónia megtörésére fejvadászokat toboroztunk és összeraktuk az Elit alakulatot, melynek egyetlen feladata Spanyolország likvidálása. A spanyol válogatott ellen két alapvető feladatot kell megoldani: nem szabad, hogy túl sok időt töltsenek labdával az Elit alakulat térfelén, illetve fel kell készülni a letámadás kijátszására. Mindezt úgy, hogy közben a saját játékunkat sem adjuk fel. A holland válogatott megmutatta, hogy nagyjából ez hogyan néz ki, a rendszer csak kisebb finomításokra, és természetesen minőségi személycserékre szorul (fyi:az eredeti állapothoz képest van egy kis update a posztban).

A 2002-es vébégyőztes brazil válogatottat vettük alapul (a poszt bővebb értelmezése miatt érdemes elolvasni a linket is), ha valami, akkor az ő felállásuk sikeres lehet, ráadásul nem csak az eredményt, de a játék képét tekintve is.

A védelem stabilitását három fő adja, akik a kaputól nagyjából 25 méterre foglalják el a pozíciójukat. Nagyjából ez az a távolság, ahonnan a spanyol válogatottnak már nem érdemes átlövésekkel próbálkozni – lövőerő dolgában amúgy sincsenek a világelitben. Ráadásul ekkor még nem szabadul fel túlságosan nagy terület a csatárok előtt, hihetetlenül pontos labda kell, hogy ne érjenek rá oda a védők és Cesar se tudjon tisztázni.

Juan, Friedrich és Lucio egyaránt jól fejel, így a pontrúgásoktól sem kell annyira tartani, ráadásul Friedrich a Bundesliga leggyorsabb védői között van, ami nem csak védekezésben hasznos, hiszen a megszerzett labdákkal ki tud sprintelni a félpályáig. Zrínyi-szerű kirohanásokra egyébként Lucio is képes, de ezt nem erőltetnénk.

Lahm és Maicon zárja a széleket – mögöttük persze egy belső védő is biztosít, de legalább ennyire fontos, hogy lendületes felfutásokkal segítsék a támadásokat. Beadásokra viszont semmi szükség, az ellenfél térfelén már inkább középre kell húzniuk és a csatárokkal keresni az összjáték lehetőségét. B-terv, hogy mégis leviszik a labdát az alapvonalig, de onnan sem adják be, hanem laposan, lövésre készítik le a tizenegyespont környékére.

Schweinsteiger és Touré folyamatosan Xavi környékén őrjáratozik, szabadidejükben ütköznek, becsúsznak és kiváltanak a felfutó szélsővédők helyére. Támadásban az a feladatuk, hogy a lehető leggyorsabban eljuttassák a labdát Forlánnak. Egyikük – leginkább Schweinsteiger – a támadásokat is kísérheti második hullámban. Lövőereje adott, ráadásul labdavesztés esetén a spanyolok labdakihozatalát is meg tudja nehezíteni. Eközben Yaya Touré nem megy sehova, át sem lépheti a félpályát. Ha feltételezzük, hogy mindig csak az egyik szélső középpályás lép fel a támadásokkal, a legrosszabb esetben is öt ember biztosítja a stabil védelmet, miközben a másik öt támad.

Forlan legfontosabb feladata, hogy bármikor megjátszható legyen. Nem kell csodát tenni minden labdával, elég ha megtartja, játéka a csapat labdabiztossága miatt fontos. Ő diktálja a tempót és a játék irányát; ha kell, visszafordul, ha kell, indít.

Messi és C. Ronaldo feladata igen egyszerű. Védekezésben megzavarni a labdás embert kb. 30 méterre a kaputól, egyébként pedig minden labdával azonnal és célratörően a kaput támadni – tetszőleges eszközzel.

A kaputól 25-30 méterre helyezkedve egyrészt lendületet vehetnek, másrészt viszonylag szabadon kaphatják a labdát, hiszen a két felfutó szélső (Maicon, Lahm) miatt a spanyol védők nem nagyon mozdulhatnak a helyükről. C. Ronaldónak ráadásul ez sima lövőtáv is.

A felállás legnagyobb előnye talán, hogy túl sokat nem kell változtatni a felvett pozíción, a csapat ebből a kiindulási formából támad és védekezik, ezzel energiát lehet spórolni, ráadásul miközben a saját csapatunk előtt nagy terület marad, a spanyolok lehetőségei pont hogy szűkülnek. Így el lehet érni azt, hogy a spanyolok ne tudják a saját játékukat játszani, pozíción kívülre kerüljenek és az Elit alakulat akarata érvényesüljön.

Az öt középpályás folyamatos emberfölényben tud játszani középen, és ha az első védelmi vonalon túl is jutnak a spanyolok, még mindig van három belső védő és egy klasszis kapus. A támadó-szekció is kiegyensúlyozott, mindkét szélen és középen is veszélyes a csapat, az egyéni zsenialitás mellett összjáték után is többféle kombinációban születhet gól.

A taktika tehát adott: stabilan védekezni, a középpályán nagyokat ütközni, elvenni a labdát és lerohanni az ellent.

Felmerülhet a kérdés, hogy akkor Spanyolország vébé ellenfelei miért nem ebben a felállásban próbálkoztak. Azért, mert a 3-5-2-es rendszer csak akkor működik, ha kivétel nélkül minden poszton a megfelelő ember áll. Olyan, aki mind védekezésben, mind támadásban megfelel a rendszer támasztotta követelményeknek, egy lyukas poszt már a rendszer összeomlásához vezethet.