Ismét elővettük tudományos, objektív és szőrszálhasogatóan alapos módszereinket, amellyel feltártuk azokat a tényeket, amelyek alapján biztosra vehető, hogy ez a csapat nyeri meg a VB-döntőt.

Mi vagyunk a világ legjobb csapata. Már csak a plecsni hiányzik, hogy ezt márványba is véssük, és bár a mutatott játék alapján lehetne aggódnivalónk a döntő előtt, ha mondjuk egy futballozni tudó társaság lenne az ellenfelünk. Szerencsére ilyesmiről szó sincs, úgyhogy megállapíthatjuk, nem fogunk tudni olyan rosszul játszani, hogy ne a miénk legyen a bajnoki cím. Valószínűleg a Győzhetetlen Armadánál is úgy gondolják, hogy nem lenne elegáns úgy vb-t nyerni, hogy csak egy-egy félidő erejéig mutatta meg igazi tudását a csapat, úgyhogy a döntőben igazi futballfieszta, flamenco és pukkedli várható. Minden idők legsimább fináléját azért lesz érdemes megnézni, mert a spanyol válogatott olyan statementtel készül, amit bűn lenne kihagyni.

Egy világbajnokság azért más kávéház. Itt egy botlás is nagyon sokba kerülhet, a Svájc elleni vereség – mellesleg azon a meccsen játszottunk a legjobban – például kis híján egyből összehozta a brazil-spanyolt a 16 között, de aztán a világbajnokság aranycipősének köszönhetően lassan belelendültünk. Nem szórjuk meg az ellenfeleket, nem fényezzük úgy a labdát, ahogy sokan várták, de kézben tartjuk a meccseket, és addig szorongatjuk az ellenfelek ádámcsutkáit, meg szederjes ajkakkal össze nem esnek. Ez erény, ne tévedjünk, és ha úgy tetszik, a helyzet való alkalmazkodás tökéletes példája.

A fanyalgóknak üzenjük, hogy az elmúlt három évben csak rohadt nagy mázlival lehetett minket megverni, nem is sikerült komoly csapatnak egyszer sem. Ez akár esélyt kínálhatna a hollandoknak, hiszen ők sem komoly csapat, de Dél-Afrikában tovább írjuk a történetet, ami a hollandok vb-lúzerségéről szól: három elbukott döntő már lemoshatatlan L betűt rajzolna a nagyképű hasistermesztők homlokára (és egy egységgel megelőznék Magyarországot ebben a kifejezetten csúnya versenyben). Spanyolország első vb-döntőjére készül, és azt mindjárt meg is nyeri, egyszerűen azért, mert sokkal jobb csapat ellenfelénél.

A kapusokat és a középső védőket nem is érdemes összehasonlítani, a mi oldalunkon fényes tekintetű férfiistenek feszítenek, a hollandoknak meg gyarmatokról importált kocsmai bicskásokra futja csak. A két szél már kiegyenlítettebb, de itt is nálunk az előny. Van der Wiel nem rossz játékos, de nem egy Sergio Ramos, és a balhátvédben játszó nagyapók összehasonlítását is mi nyerjük: az összesen 67 év rutinját pályára küldő rutinverseny látványosan dől el, hiszen a negyedik (azaz utolsó előtti) gólunkat maga Capdevilla szerzi.

A középpályánk két védekező oszlopa közül Busquets feladata lesz Sneijder megállítása. Aki a Barca-Intert hozza fel példának, az kapjon a fejéhez, és nézze meg, mennyire gyengén játszik akkori önmagához képest Sneijder, és mennyivel határozottabb Sergio a spanyol válogatottban, ahol nincs mellett egy Keita/Touré szerű betonkeverő. Xabi Alonso utolérni nem fogja Sneijdert, vagy Robbent, de jó helyezkedéssel, és a labdakihozataloknál előre küldött 40 méteres passzokkal nagy szerepe lesz a győzelmünkben. Lő is böcsülettel, a döntőben újra eljön az ideje, hogy egy beakadjon neki úgy istenigazából. Xavi és Iniesta – ha néhol a Gerrard-Lampard kettősre emlékeztettek is – akkor is megoldják, ha két csatár játszik előttük, de akkor csak igazán, ha egy centerrel, és megerősített középpályás támadószekcióval állnak fel. Iniesta a jobb a vébén, és ezt Xavi nem hagyhatja, ezért gól + gólpassz kombóval élezi a sarlót a tulipánveteményes előtt. Egyetlen félelmünk, hogy van Bommel egy jól ütemezett belépőnél a bal lábával Iniesta térdhajlatát, a jobbal Xavi combját nullázza le miközben belekönyököl Xabi Alonso torkába.

Villa kicsit csalódott, hogy ilyen gyenge védők ellen kell megszereznie a gólkirályi címet, de túlteszi magát a dolgon. Mindegy, milyen szisztémában kell pályára lépnie, ezen a vébén a kapuskirúgásokat is rá kellene bízni, mert az is bemenne neki. Emellett persze zseniális is, amit csinál, egyszerre Inzaghi és Baggio, Okoska és Törpilla, kaukázusi medveölő és golden retriever, hagymás-zsíros deszka és szarvasgombás őzgerinc. Nem szeretnénk Torrest a kezdőben látni, sokkal jobban megérdemli nála akár Pedrito, akár Llorente. Egyikük sem adna sok gólpasszt, és a góllövő formájuk is csak azért nem nagy gond, mert Villa mindenki helyett teszi a dolgát a kapu előtt. Egy tétova kísérletet már láttunk arra, hogy Del Bosque is kipróbálásra érdemesnek tartotta a Torres-Fabregas cserét, de valószínűbb, hogy a mester a támadásokat tartja majd elsődlegesen fontosnak, hiszen a hollandok bizonyították már, hogy se labdabirtoklási, se jó játékra nincs szükségük ahhoz, hogy bemákoljanak egy gólt.

Hétszentség, hogy ezt megnyerjük, a hollandoknak annyi szerep juthat, hogy eldönthetik: jó meccsen akarnak felkoncolódni, vagy beérik egy nyomasztó hátrányban töltött, kínkeservesen védekezve lehozott 3-0-lal. Spanyolország két évvel Európa-bajnoki címe után világbajnokságot is nyer, és mivel a keret magjában még bőven van 1-2 nagy torna, a korszak csapatának kell neveznünk őket.

Del Bosque és van Marwijk olyan pókerjátszmára készül, ahol a hollandnak van egy ásza, meg egy csomó kis lapja, a spanyolnak meg nem elég, hogy pókere van, még a pakliból is válogathat lapokat hozzá. Hollandia egyetlen esélye, hogy… á, minek udvariskodni? Semmi esélye nincs.