Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

3. Negyeddöntő - Argentína vs. Komoly csapat

2010.07.03. 13:58 heinrich

Végre komoly csapattal találkozik Argentína, az utolsó aduász is kihullhat az ellendrukkerek kezéből, továbbjutásuk esetén hivatalosan is masszív vb-esélyesek lesznek. Éles helyzetben még nem kaptak gólt, lefutott kilencven perceken szépített az ellenfél, Mexikót meg szügyön szúrta Rosetti, eddig hibátlanok. Akárhogy is, beárazás következik, ahol Argentína az esélyes a fiatal német újgeneráció ellen, de a legfontosabb, hogy igazi vb-meccsen tobzódjunk, mint a tegnap, Melóval, Dungával, Sneijderrel, Suarezzel és Gyannal, mert a futball maga a minden. Ahol ennyi egyéniség van egyszerre a pályán, az egész egyszerűen nem lehet rossz meccs. Tovább után latolgatunk.

Az Úristen mentsen meg attól, hogy egyszer az isteni Diego fejével tudjak gondolkodni, már csak emiatt is nehéz megjósolni, mit talált ki délutánra, de azért teszünk egy kísérletet.

A holland-brazilhoz hasonlóan itt sem lehet semmilyen meglepetésre számítani, igazából az egyetlen kérdés, hogy Veronra, és a hozzá társuló labdatartásra, vagy a nyíltabb támadójátékkal kecsegtető Maxi Rodriguezre szavaz-e Maradona.

A magam részéről Veronra teszek, mert Argentínának nem érdeke, hogy pörgő, változatos legyen a meccs, az altatós labdatartás, sok passz viszont annál inkább. Veronnal a labdakihozatalok is gördülékenyebben mennek majd, ráadásul konstans emberelőnyt lehet kialakítani a középpályán, Boateng meg hadd álldogáljon csak hátul, felfutásokra amúgy is alkalmatlan.

Ha Veron pályán van, Messire is kevesebb teher hárul, feljebb lehet tolni és sokkal gólveszélyesebb lehet a játéka. Ilyen támadók mellett arra sincs szükség, hogy a védők felrohangáljanak, így Mascheranóval kiegészülve mindig öt bekk tartózkodhat a saját térfelükön, így kisebb a sansza, hogy az angolok pocsolyájába lépnek.

Rodrigez esetében erőteljesebb szélsőjáték érvényesülne, de ez azzal jár, hogy lemondanak a középpályás emberfölényről és fullra terhelik Messit, logikátlan dolog lenne.

Miben bízhat Argentína?

•    labdatartás – ritmusváltás variálása, előbbivel hatékonyan lehet védekezni is
•    Messi, az emberi Playstation
•    Tevez és Veron átlövései
•    Higany tökeiről bepattan valami gagyi labda
•    Konstans cselekkel kiharcolt tizenegyes
•    Szokásos les/szabálytalan gól
•    A Maradona jelentette megingathatatlan önbizalom és eltökéltség

A németek játékát ismerjük, a németek játékát szeressük, hatékonyan keverik a kontrajátékot a szellemes helyváltoztatós rohangálással.

Lahm valószínűleg ismét jobb bekk lesz, mert Tevez Mexikó és Dél-Korea ellen is inkább innen indult, bár könnyen előfordulhat, hogy Veron miatt mégis átmegy jobb oldalra és Di Maria nagyobb szerepet kap, hogy ne legyenek féloldalasak. Lahm jobb oldala mellett szól az is, hogy Müller képtelen beadni, ráadásul lassú is, így neki kell kisegíteni.

A két középső védő adott, Mertesacker jó a pozíciós játékban, és ha van védő, aki lábbal is képes követni egy támadót, az Friedrich. Boateng jobb lábas, védőnek sem az igazi, felfutásai sincsenek, egyértelmű gyenge pont. Várhatóan Müllernek is ki kell vennie a részét a védekezésből, ettől várhatón végelgyengül a második félidő közepén, jöhet Trochowski.

Özil a védelem és a középpálya közti demilitarizációs övezetben mozog össze-vissza, idegesítően nagy területet játszik be, így bazi nehéz kikapcsolni. A támadó szigony nyelét Özil szorongatja, három ága Müller, Podolski és Klose. A két szélső támadó közül egyik sem az a tipikus vonalszélső fajta, az egyik nem tud, a másik nem akar beadni, így leginkább kombinatív, gyors, egyérintős összjátékkal rohamoznak.

Klose aztán pontosan tudja, hogy Demichelis kartárs ordenáré helyezkedésére és további bakijaira mindig érdemes bazírozni, de Burdissót és Heinzét sem kevertük még soha össze Maldinivel, Otamendi pedig jobb mint Gutierrez, de a Hernandez gyerek úgy forgatta a nyolcaddöntőben, mintha nyársat tartana a kezében.

Miben bízhat Németország?

•    blitzkrieg lerohanásaiban
•    átlövésgólra szinte bárki képes
•    a csapnivaló argentin védelemben
•    önfeláldozó védekezésében
•    hosszabbítás utáni tizenegyesekben
•    felelőtlen argentin kiállításban (Ariel Ortega-módra)
•    mégiscsak németek, vazze

A pontrúgások egyik csapatnak sem jelentenek különösebb előnyt, akár szögletből, akár szabadrúgásból szereznek gólt, nem lesz meglepetés.

Kapusok

Romero 23, Neuer 24, de utóbbinak azért valamivel nagyobb tapasztalata van, és rendszerint megbízhatóan, sőt sokszor bravúrosan véd. Kifutásai talán nem a legtökéletesebbek, de ezen a meccsen valószínűleg nem ez lesz jellemzően a feladata. Őszintén szólva Romeroról semmit sem tudok, ő védett az olimpián is, bakija a vébén nem volt, bár túl sok dolga sem. 

Esélyek

Ááá, nagyon necces, minden porcikám a német továbbjutást reméli, de csapat legyen, amelyik nem szarja össze magát Argentínától. A befejezéseknél kell egy kis mák, mint ahogy Müller a hosszúba akart lőni az angolok ellen, aztán mégis a rövidre csúszott le, de bement. Sok a valószínű forgatókönyv, sokgólos Argentín kiütést ugyan úgy fel lehet építeni, mint a tehetetlen tökölődés utáni halálos német riposztokat.

Az argentinok hasonló teszt előtt állnak, mint a brazilok. Ha a vb-cím közelségének nyomása nem lapítja ki őket, és Messi legalább jól játszik (nem is kell kiemelkedően) akkor nyerni fognak, de az eddigi negyeddöntőkben az esélyesebb csapatok visszafogott teljesítményt nyújtottak. A védelmük gyalázatos, de ez csak akkor fog kiderülni, ha a németek kellő intenzitással támadnak vissza a labdaszerzések után.

Meglehet, legendás objektivitásom hajszálnyi csorbát szenved, mikor a pokol fenekére kívánom Maradonát, de szerintem ez az ember edzőként semmit sem érdemel a labdarúgástól, százszor törölte bele a lábát, és játékosként amúgy is mindent megkapott, velőtrázó élmény lenne Zagallo és Beckenbauer mellett olvasni a nevét.

Németország vébéje már most hibátlan, 8 között vannak, elpusztították az angolokat, és a nációt zsigerből gyűlölő drukkerek sem találhatnak kivetnivalót a játékukban, esetleg be lehet kommentelni kétezredik alkalommal, hogy ezek nem is németek. Felszabadult, tökös focit remélünk.

Hosszabbításra nem számítunk, 90 perc valószínűleg elég, hogy kiderüljön, melyik stílus érvényesül jobban a másik ellen, valami csattanó azért lesz a végén. (Argentína - Németország 1-3, de ez csak tipp, muhaha)
 

808 komment

Címkék: taktika több mint foci vb 2010

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr242127057

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.07.03. 14:04:44

Fasza cikk és én is a németeknek szurkolok, pedig nem szokásom. :)

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.07.03. 14:05:55

(első voltam, aztapicsa, kár hogy nincs tippverseny. :D)

Keelhaul 2010.07.03. 14:15:03

Én az argentínok helyében a német jobboldalra (muha) építenék, Mertesacker és Higany sprintje között úgy 10-12 km/h van, de Messit is át kéne kavarni oda.

Di María helyett Pastore-nek kellene kezdenie, szerintem.

pote · http://nst.blog.hu/ 2010.07.03. 14:20:20

@Zsoca87:
ha gondolod...
sztem 3-1 a csíkosoknak!

pote · http://nst.blog.hu/ 2010.07.03. 14:21:54

és - rooney-n kívül - még két góltalanja van a vébének: messi és milito
vmikor ők is elkezdik, sztem

dzzzzz 2010.07.03. 14:24:21

Ha valaki szerintem pont az argentinok verhetik meg a németeket. Özil meg Mascherano mellett nem hiszem, hogy sokat fog ficánkolni. Ha Demichelis, az argentin szélsővédők és a bíró nem hibázik óriásit (amire kicsit az esély) szerintem Argentína nyer.

giacinto 2010.07.03. 14:26:07

nagyon remélem argentinjaim továbbjutnak és visszavágnak 4 évvel ezelőtti cetlizésért.

Coming-out: életemben először találok PICIT szimpatikusnak egy német futballcsapatot. komolyan.

De azért Samuelék menjenek csak tovább, tényleg ő miért nem kezd, toronymagasan a legjobb argentin védő....

grota 2010.07.03. 14:26:44

Lehet nem szeretni Maradonát, de ő egy olyan ikon, amiről nekünk magyaroknak már régóta nincs elképzelésünk sem. (kérdezzetek meg egy nápolyit :)). Ma olvastam egy elemzést Klinsmann-tól, amiben azt ecseteli, hogy Maradona az a plussz, amivel Argentína akár meg is nyerheti a VB-t. Szerinte Bilardo állítja össze a taktikát a háttérben, Diego meg a motivációt adja.

bög 2010.07.03. 14:27:25

én vs a polip. ugyanis argentinokra tettem

OJ · http://sportvers.blog.nepsport.hu/ 2010.07.03. 14:28:06

@pote:
A számok szerint Milito a döntőben indulhat be. Tehát most jön Törpilla, de fennállásom első szerethető német válogatottja elveszi a játékkedvét. :)

giacinto 2010.07.03. 14:28:09

Ez a DiMaria eddig tényleg egy nulla, kezdjena helyén MaxiRodri.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.07.03. 14:30:16

Hajrá németek! Meg kell nyerni a vb-t és meg is fogják.

raoul_duke 2010.07.03. 14:30:25

Ja, igen, azt elfelejtettem írni az előbb, hogy Schweinsteiger eldönti.

Keelhaul 2010.07.03. 14:30:36

@Keelhaul: Pontosan 10.22 km/h a top speedjük közötti különbség. Durva.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.03. 14:33:08

@originalBalintos:

Én is pont abban bízom, hogy a németek nem igazán tudnak mit kezdeni a kreatív támadójátékkal (2008-as Eb-döntő, Barca kontra bármelyik német csapat stb.).

De ez egy hatalmas meccs akárhogy is, amelyik MINDIG háromesélyes.

BruceWayne 2010.07.03. 14:33:20

heinrich fizetek egy sört ha a virtuális mágnestáblán átjavítod Özil nevét Dönerre :)

BruceWayne 2010.07.03. 14:34:10

szerintem ilyenre kb '96 óta még csak nem is gondoltam, de ma hajrá németek!

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.07.03. 14:36:17

@Keelhaul: ez nem csak az eddigi meccseikre vonatkozó Fifa adat?

Mertesackernek nem kellett eddig egyet sem sprintelni, 10 méters körben mozog :)

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.07.03. 14:40:45

@Csöncsön: mondjuk a Stuttgart? :)

@Nerazzurri(Paolo Rink emlékdíjat a Nazionalelfnek): szerintem rászolgáltam, várlak a blogtalálkozón.

dzzzzz 2010.07.03. 14:40:54

@heinrich: a FIFA statisztikában Carragher top speedje nahyobb mint Mertesacker-é úgyhogy igazad lehet

zsakfos 2010.07.03. 14:47:53

@Nerazzurri(Paolo Rink emlékdíjat a Nazionalelfnek):
Legyen inkább Özil ( magyar hangja Döner György)...

Keelhaul 2010.07.03. 14:49:11

@heinrich: Doch. Ha Bilardonak van egy kicsi esze, akkor megpróbálja széthúzni ezt a védelmet. A Tevez- Mertesacker matchup most nem kedvező az argentínoknak. Érdemesebb lenne Tévezt picit hátrébb vonni, hátha ki lehet vele csalogatni egy középpályást a Messi előtti területről úgy, hogy legyen területe (2 méter) ahhoz, hogy lendületbe jöjjön. Higany meg csak sertepertéljen Mertesacker környékén, fix hogy fordulékonyabb nála. A kulcskérdés, hogy eltalálják-e Messi helyét ezen a meccsen, eddig szerintem ez nem volt döntően fontos kérdés.

Azt figyeltétek, hogy Jonas a kezdeti bohóckodás után milyen szépen eltűnt a kezdőből?

popp · http://koncertblog.com/ 2010.07.03. 14:51:36

Maradona többet adott a futballnak, mint bárki az elmúlt harminc évben, emberi botlásai nem a fociról szóltak. Most pedig a vébének, a játékünnepének a legnagyobb arca persze én is elfogult vagyok.

Amúgy ha mindig kiemeljük a német csikókat akkor meg kell jegyezni, hogy Messi, Tevez, Di Maria, ottamendi, Higuain, Pastore, Bolatti szintén nem matuzsálemek.

Vamos Argentinos!

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.07.03. 14:51:42

@Keelhaul: nagyjából ezt gondolom én is, kulcskérdés, h mit akar Messivel, de szerintem Veront nem a padra hozta, így Messi ma közelebb lesz a kapuhoz :(

dzzzzz 2010.07.03. 14:55:23

@popp: Tevez idősebb, mint a lassan már veterán német válogatott Schweinsteiger

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.07.03. 14:57:07

@popp: nem feltétlenül korra, tapasztalatra nézd őket.

"Maradona többet adott a futballnak, mint bárki az elmúlt harminc évben" - de most mégis, ilyenkor mi a lófaszra kell gondolni?

Cruyff valóban adott a futballnak, Maradona "csak" egy kurva nagy játékos volt, azóta meg inkább elvett, nemhogy tett volna hozzá.

Ha tök objektív az ember, Maradona egy drogos, doppingos, csaló pojáca, mindig felrobban az agyam az istenítésétől, mert fasza bal lába volt.

Már asszem befejeztem a témát, de azért várom, mit adott a futballnak.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.03. 14:58:34

@heinrich:

Igen, mondjuk a Stuttgart. :-)

Viszont jó, hogy mondod, mert a stuttgarti meccs arra is rávilágított, hogy csak a mezeket kivinni egyetlen meccset sem szabad.

BruceWayne 2010.07.03. 14:58:54

@heinrich: háhá, király lett, köszi, tartozom eggyel.

@zsakfos : XD

Titi120 2010.07.03. 15:00:13

Na fasza, az NST fordítottan bekötött házipolipja bemondta a német 3-1 -et, innentől kezdve már csak az a kérdés mennyivel szórnak meg minket Messiék ...:)

Keelhaul 2010.07.03. 15:01:03

@heinrich: Amit tudok Maradonáról, azalapján én is ezt gondolom róla, igaz én max ha 5-6 meccsét láttam életemben, azokat is felvételről.

Végülis persze Puskásnak is "csak" elbaszott jó ballába volt, meg jó dumája. :)

Amit viszont most csinál Maradona, az szimplán vicces. Leülök meccset nézni, és jókat röhögök. A savanyú fasz Platinivel ellentétben Maradona legalább profin csinál bohócot magából.

Keelhaul 2010.07.03. 15:02:22

@Titi120: Szerintem 4-3-nál egyetlen igazhitű sem adja alább ezt a meccset.

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.07.03. 15:03:15

@Titi120: eeehalgass, átkos kishitűség :)

Nemzetközi meccsen asszem évek óta nem drukkoltam így egy csapatnak sem, a Bundesliga kifektetheti Maradonát, csodálatos lenne :D

bakító 2010.07.03. 15:04:37

Remek poszt!!!

"Németország vébéje már most hibátlan, 8 között vannak, elpusztították az angolokat, és a nációt zsigerből gyűlölő drukkerek sem találhatnak kivetnivalót a játékukban, esetleg be lehet kommentelni kétezredik alkalommal, hogy ezek nem is németek. Felszabadult, tökös focit remélünk."

Kalapom le a németek előtt, mindig utáltam őket, de ezt a válogatottat egyáltalán nem, sőt...
A nem is németek duma szánalmas. Nyilván az alacsony státuszú tömegekből kerül ki nagyobb számban a foci utánpótlása, alacsony státuszú németet pedig az utóbbi 20 évben nagyítóval is alig találni. Persze hogy építenek az irdatlan számú bevándorlók gyermekeire.

+1: Európai hegemóniát akarok, mint négy éve.

bakító 2010.07.03. 15:09:08

@Keelhaul: OMG, és uram segtís!!!!

rajaram 2010.07.03. 15:09:51

Rég vártam ennyire meccset. Ha a hollandoknak tegnap sikerült, sikerülni fog a németeknek is.

Keelhaul 2010.07.03. 15:12:16

@bakító:
England: ninjas and lasers and gold
Wales: sheep and dirt

EPIC :)

meroving 2010.07.03. 15:15:04

@Csöncsön: De ez egy hatalmas meccs akárhogy is, amelyik MINDIG háromesélyes.

A továbbjutásos mérkőzesek MINDIG két esélyesek. Vagy egyik, vagy másik... :)

horee6 2010.07.03. 15:16:56

Szerintem döntő lesz, Özilt mennyire tudja leszedni, kinyírni, Achilles-ínát átharapni Mascherano, ill. Messi hányszor kerül szembe egy-egyben Mertesackerrel. Ha a Hentes leszedi a Döner-árust, akkor a németek nagy bajban lesznek, szintén, ha nem tudják bekeríteni Messit. Vagy jó mély és széles árkot ásni köréje.

GER-ARG 2-1. Schweini lő egyet 23-ról.

Hajrá németek!

Titi120 2010.07.03. 15:18:29

@heinrich:
Én biztos vagyok benne, hogy a sors nem lehet olyan igazságtalan Javi Zanettivel, hogy otthonról kelljen végignézni az argentínok világbajnoki menetelését, ne adj Isten, ahogy Verón a magasba emeli majd a trófeát.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.03. 15:19:24

"Szerintem döntő lesz" (@horee6:)

Szerintem is. Előrehozott döntő. Az egyik előrehozott döntő.

Liftezik a gyomrom.

@meroving: A 11-esek a harmadik esély. :-)

mantegna 2010.07.03. 15:22:17

@bakító: @Titi120:
Biztos, hogy veszteni fognak, ha nem itt, az elődöntőben. Kizökkent a világ, a hollandok nyertek öt meccset eddig a vébén - ennyivel vbajnok lehetsz, és egyszer sem játszottak szépen. Csak a mentalitás, a magabiztosság, az erő, a dominancia, a szürkeség. A németek meg küldtek egy csodálatos focit játszó csikócsapatot:
"A németek játékát ismerjük, a németek játékát szeressük, hatékonyan keverik a kontrajátékot a szellemes helyváltoztatós rohangálással." by heinrich

t.o.d. 2010.07.03. 15:25:08

1990-ben drukkoltam utoljára a németeknek az olaszországi vébé döntőjében. Most sem fogok, pláne azért, ahogy továbbmentek az előző körben, és különösen, mert ezt Anglia ellen tették (akiknek impotens mivoltáról nem offolnék inkább). Szóval vamos argentinos, sokgólos győzemet szeretnék Messi-triplával, de már egy egygólosnak is örülnék veszettül! :-)

AntiChrist™ 2010.07.03. 15:25:17

Hollandia-Németország döntő lesz július 11-én, amelyet heroikus küzdelemben a németek nyernek.

Ebből az következik, hogy a mai mérkőzés a német válogatott győzelmével zárul :)

mantegna 2010.07.03. 15:25:45

Mikor játszottak így a németek - és így a hollandok?
Végeredmény: a hollandok a semlegesek sűrű átkozódása közepette minimum döntőbe kerülnek, míg a németek most (inkább most) vagy az elődöntőben kiesnek úgy, hogy közben lenyűgözik a világot, és közben őket szopkodja mindenki.
Furcsa dolog most holland drukkernek lenni.

horee6 2010.07.03. 15:26:16

@Csöncsön: Nekem a Ghána meccs óta minden német meccs döntő. :)
Még nem hiszem el, hogy vb-t nyernének a germánok, mert Argentínát, Spanyolországot (?), Hollandiát (?) leverni egymás után iszonyat bravúr lenne, bármelyik elmenne döntőnek. De mivel előzetesen 8-ba vártam őket, innen minden meccs ajándék, az ellenfél meg brutál jó, úgyhogy tényleg döntő. Ez is, meg a következő 2 meccs is, ha lesz.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.07.03. 15:26:49

remélem Bognár-Hegedűs párharccal kezdődik a mai nap (is) ;)

popp · http://koncertblog.com/ 2010.07.03. 15:28:01

@heinrich: Olyan futball-lázat robbantott ki Nápolyban, amilyet kevesen akárhol máshol. Nem egy klasszikus nagy csapatot zászlját kapta föl, mint más világklassziosok hanem egy kicsit tett él csapattá amíg ott volt. (Miatta az ő hívószavára mentek Nápolyba más világklasszisik is, még mielőőt azza jönnél, hogy nem egyedül csinálta). Óriási hatást gyakorlva ezzel a Serie A-ra.

Akárhány olasszal beszéltem legyen bármilyen szurkoló, mindig Maradonát nevezte meg mindenidők legnagyobb játékosaként (persze nem reprezentatív minta), mert ők látták játszani. Gyerekek ezrei-milliói kezdtek el csak miatta focizni.

Nem muszáj, szimpatizálnod vele, tőlem rühelheted is. Veled ellentétben viszont azt mondom, hogy focira tett hatás szempontjából, éppen ő érdemelné meg, hogy Beckenbauerrel vagy Zagalloval emlegesék egy lapon és véletelenül sem az az egérszürke bundesliga játékos, aki brazilok padján őrjöngött tegnap és akinek szigorú arcán nyomokat sem látunk abból a gyermeki örömből, amit ez a játék jelenthet. Ráadásul Dunga legalább akkora egomán mint Maradona, csak Diego számomra jóval szerethetőbb.

Csaló - hm, legalább annyian mondják, hogy egy csatárnak ilyen helyzetben ezt kell tennie, mint amenyien lecsalózzák. Ezer meg egy alkalommal kezezet már gól t csatár többször kisztúrta a spori.

Drogos - jöhetnék megint aKosztolányi idézettel, de inkább megkérdezem, hogy mégis mi alapján gonodlod, hogy ítélkezhetsz mást szabadságát nem korlátozó, más életét nem veszélyeztető emberi gyarlóság fölött. Nem ő az első szegénysorból előkerült futballista, aki ne tudta kezelni a ráköszöntő gazdagságot és föleg imádatot. Gondoljunk csak Georgie Best, Paul Gazza, vagy hogy kedvenceid közül válogassunk szegény Garrincha vagy Farkas Jancsi sorsára.

Doppingos - Maradona bukott, de nem gondolod komolyan, hogy akár amerikai világbajnokságon vagy a Serie A-ban ő nyúlt egyedül tiltott teljesítmény fokozókhoz.

mantegna 2010.07.03. 15:29:13

Ennek a meccsnek legvalószínűbb végeredménye:
3-2 Argentinának, a németek 2 - 0 -ról csodálatos játékkal egyenlítenek majd 5 perccel a vége előtt kapnak egy szabadrúgásgólt vagy kiállítanak valakit úgy, hogy egy argentin köcsög módra feldobta magát.

poolfanati 2010.07.03. 15:29:51

a németek vajon megint fekete SS egyenruhában játszanak?

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.07.03. 15:30:46

@popp: sőt még a Megyeri úton is játszott az a Napoli...

rajaram 2010.07.03. 15:30:52

@horee6: Teljesen igazságtalan a 2 ág erősségi foka. A hollandoknak gyakorlatilag egy komoly ellenfele volt eddig, Brazília, akik megmagyarázhatatlan módon egyszer csak összeroppantak egy bekapott potyagól után.

Beyonder 2010.07.03. 15:31:49

"All These Footballers Using Their Hands Is Just A Disgrace. First It Was Diego Maradona, Now Its Luis Suarez. Who Next? Rob Green?"

Füles 60 2010.07.03. 15:32:53

Életemben először szurkolok a németeknek

Domingo 2010.07.03. 15:33:02

Nehéz kérdés ez. Soha sem szerettem a németeket, de ezen a vébén nem igazán tudok belekötni a csapatba, ráadásul kicsapták az angolokat is, ami mindenképpen pozitívum - hozzáteszem, fordított esetben is ugyanezt írnám. Argentína sem a szívem csücske, eddig viszont úgy gondoltam, hogy értük szorítok. Eddig. Jobban átgondolva a dolgot arra jutottam, hogy szurkoljon az undorító, semmirekellő, senkiházi, megvetendő maradona (igen, csupa kisbetűvel, mint Ernőkének először) válogatottjának az, akinek hat anyja van és azok is mind kurvák. Így is eleget fellálták a kövér törpét, mi lenne akkor ha edzőként is elérne valamit? Jussanak tovább csak tovább a germánok.

AntiChrist™ 2010.07.03. 15:33:20

@horee6: Ez a helyes hozzáállás :))

simy69 2010.07.03. 15:33:35

@rajaram: Errőleg pedig Franciaország és Anglia tehet :)

horee6 2010.07.03. 15:34:56

@rajaram: ez így van, a franc sem gondolta, hogy a franciák és az olaszok EGYSZERRE csinálnak hülyét magukból.

Domingo 2010.07.03. 15:35:34

Mit mondott a polip? :)

simy69 2010.07.03. 15:35:41

Nem szurkolok egyiknek sem, csak annak, hogy legyen egy NAGYON JÓ MECCS!!!

fraulein praxa 2010.07.03. 15:35:46

@Füles 60:

én nem vagyok rá képes... olyanok ők nekem, mint az olasz válogatott.:-/ (mármint egyformán utálom őket. illetve talán egy vékonyka, töredezett hajszálnyira az olaszokat jobban.)

uruguay-argentína döntőt szeretnék.:-D

horee6 2010.07.03. 15:36:04

@simy69: tényleg, az angolok!

simy69 2010.07.03. 15:36:44

MUTE GOMB EZERREL!!!!!!!!!!!!!!!!

simy69 2010.07.03. 15:37:40

Ahelyett, hogy aklippben szereplő régi nagy magyar vb-meccseket adnák mondjuk le...

mantegna 2010.07.03. 15:38:17

Ja, meg általában rühellem a német válogatottat, de nem azért mert nem egészen árják. Szerintem akkor pofázzon valaki, hogy ez nem is igazi Német válogatott meg minden, ha a következő válogatottat nem tartja ősmagyarnak:
Grosics
Buzánszky- Lipovics- Liendenmayer
Bozsik- Zakariás
Bednarik-Kocsis-Dvoracsek-Purczeld-Czibor

értelmetlen_nevű 2010.07.03. 15:39:40

Én az angoloktól jobban tartottam, de azért tényleg nem lehet leírni ezt az argentin csapatot. Számomra tragédia lenne, ha ezek az argentinok nyernék a vb-t.

Remélem hogy Löw hajlandó lesz cserélni, ha szükség lesz rá. Védeni szoktam Podolski-t, de lassan jöhetne Marin, Kroos vagy Jansen. Klose gólra számítok.

Füles 60 2010.07.03. 15:41:14

@fraulein praxa: Én se gondoltam volna, hogy felülemelkedem előítéleteimen. Amikor 4 éve 30 német szurkoló között ugráltam az olaszok góljának, lehülyézem ha valaki ezt állítja.

Titi120 2010.07.03. 15:42:26

Rodriguez a kezdőben, Verón a padon, Messi pedig ez esetben akkor 40 méterre Neuertől. :)

horee6 2010.07.03. 15:43:06

@értelmetlen_nevű: Poldi néha úgy tud játszani, hogy helyette az Anyámat is be lehetne cserélni, csak őt Löw nem vitte ki (a hüjje). Marin meg Kroos meg valszeg jobb mint a Mutti, szóval sokszor tényleg indokolt lenne a csere.

értelmetlen_nevű 2010.07.03. 15:45:19

@horee6:
Podolski azért játszik, mert van egy olyan jó szokása a válogatottban, hogy lövi a gólokat. Én az első gólja után rögtön lehoznám :)

fraulein praxa 2010.07.03. 15:45:27

@Füles 60:

az a baj, hogy a drogbáró maradona is meglehetősen ellenszenves, de még mindig szimpibb, mint a fikaevő odaát..szal eldőlt a kérdés..:-DD

vargacsabi · https://photovargacsabi.hu/ 2010.07.03. 15:46:16

meglepően szimpi a németek játéka,de essenek már ki a p*csába! 2:1

mantegna 2010.07.03. 15:46:18

@rajaram: Mi van?
Hollandok megnyerték a csoportjuk, kapták hát egy csoportmásodikat, hogy Olaszország kiesett - ki is tehet róla?
Aztán jött Brazília the world number one
Hogy jövő héten nem a Francia-Angol negyeddöntő győztesével játszanak - ki is tehet róla?
Spanyolok pl a négy közé jutásért játszhattak azzal a Portugáliával, aki egy meccsen lőtt gólt (oké, akkor 7-t) és Paraguayjal, akiknek négy meccsen sikerült 3at lőni.

horee6 2010.07.03. 15:48:25

@Füles 60: A 4 évvel ezelőtti német-argentint egy bazi nagy sörsátorban kissé kapatosan néztem egy cimborámmal. Argentin vezető gólnál derült ki, hogy kb az 1% minoritás vagyunk, aki a németeknek szurkol. Az egyenlítésnél azért kihúztuk magunkat, de a tizenegyesek után 2-en ugráltunk az asztalokon, 200-an meg néztek ránk csúnyán. Aztán gyorsan leléptünk, nehogy átcsapjon rajtunk a tömeg. Nagy móka volt.

simy69 2010.07.03. 15:52:23

@horee6: azt a meccset én is egy sörsátorban néztem, ahol viszont majdnem mindenki a németeknek szurkolt :) Ott az argentinok nagyon alkúrták, mert visszaálltak védekezni, ami viszont nagyon nem az ő játékok (akkor se volt az, és most se).

Szaffi B. 2010.07.03. 15:53:04

Akkoris hajrá Argentína! :)

rizla 2010.07.03. 15:55:30

én annak örülnék, ha egyszercsak kiderülne, hogy maradona ma csatárt játszat messivel, a németek pedig összeszarnék magukat a meglepetéstől

horee6 2010.07.03. 15:55:53

@simy69: ezek szerint a német és az argentin szurkolók területi eloszlása nem egyenletes.

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.07.03. 15:56:31

Nem kezd Veron, ez inkább jó jel, Messinek és Mascheranónak is sokkal több feladata lesz, ráadásul nem kell Maradónának a kzp emberfölény. Érdekes, lássuk-lássuk.

simy69 2010.07.03. 15:57:27

No offense: Khedira, Boateng, Özil és Podolski nem énekelte a himnuszt :)

BillyMack 2010.07.03. 15:57:29

Jogi vajon ma is taknyot fog enni?:D

simy69 2010.07.03. 16:00:43

@Szom Ki Van, a Denevér szálló lakosa: hát erről meg is van a véleményem, de az most nem tartozik ide...

rajaram 2010.07.03. 16:02:01

Klose nem normális

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.07.03. 16:02:27

4-4-2 gyémánt Maradona terve.

petyace 2010.07.03. 16:03:12

lesz baja az argentin védelemnek!

rajaram 2010.07.03. 16:03:33

müüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüllerrrrrr

kelta 2010.07.03. 16:03:50

MÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜLLER

rizla 2010.07.03. 16:03:55

ennyi. komoly csapat.

veled ne üljön ott senki, dagadt?: DDDDDDDDD

ddrum77 2010.07.03. 16:04:11

Adjatok egy kis anyagot Diegonak, meg a srácoknak a szünetben

ddrum77 2010.07.03. 16:04:54

@heinrich: el ne kúrjuk ezt a napot is ezzel a szurkolás-dologgal =)

Domingo 2010.07.03. 16:05:14

A védő csúnyán lemaradt, kapus benne volt, de ettől függetlenül szép volt. Müller elképesztő.

petyace 2010.07.03. 16:05:15

nincs argentin középpálya...

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.07.03. 16:06:02

Valamiért a két évvel ezelőtti német-portugál eb meccs jutott most eszembe.

nordsee 2010.07.03. 16:06:32

Hol-a-lab-da?! Hol-a-lab-da?!

Domingo 2010.07.03. 16:06:51

@bög: A meccs után azért illene már kinyírni azt a rühes polipot. :)

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.07.03. 16:06:58

@Melo be, Melo le!: :D Müller nagy felfedezett, nem kérdés. Az elcsépelt mondat: 1 éve még hol volt... és tessék!

halihalo 2010.07.03. 16:07:00

:)
No, tökéletes kezdés! Hajrá Európa! :)

Lojzi_ 2010.07.03. 16:07:12

Remélem ez a srác lesz majd az, aki letaszítja a trónról Gerd Müllert és Ronaldot, nem Klose.

Van még 4,3 VB-je belőni a maradék 12 gólt.

simy69 2010.07.03. 16:07:20

szándékos kezezés => sárga lap

ddrum77 2010.07.03. 16:07:23

ez sárga, spori, minimum

horee6 2010.07.03. 16:08:17

Müllah, tha Killah!

értelmetlen_nevű 2010.07.03. 16:08:18

@simy69: @Melo be, Melo le!:
mostanában elég nagy divat lett ez a szándékos kezezés.

simy69 2010.07.03. 16:08:42

nagyon gyenge Argentína, egyelőre keresik csak a labdát

Füles 60 2010.07.03. 16:08:52

Demichelis játéka és a feje is vicc

Lojzi_ 2010.07.03. 16:09:33

Lahm tanárian. Messi sem csúnyán, tegyük hozzá.

ddrum77 2010.07.03. 16:11:10

a szimpi uruk kevesek lesznek a döntőben a németek ellen

Lojzi_ 2010.07.03. 16:11:19

Két újabb német gól valamelyest enyhítene a gyomorgörcsömön.

simy69 2010.07.03. 16:11:29

Túl sok 3 olyan játékos (Messi, Tévez, Higuain), akik nem védekeznek.

ddrum77 2010.07.03. 16:12:12

@rizla: ha nyerne a német válogatott, Müller helyében Diegonak adnám a mezemet =)

Füles 60 2010.07.03. 16:12:36

Német holland döntő esetén, 4 év múlva mindenki velünk akar majd edző meccset játszani. Remélem megkérjük az árát. :)

horee6 2010.07.03. 16:12:36

a sárgákat mikor törlik el? eltörlik?

Lojzi_ 2010.07.03. 16:13:15

Egyébiránt egyértelműen jobbak a németek eleddig.

rajaram 2010.07.03. 16:13:19

A németek széthúzzák a pályát, az argentínoknak elég sokat kell rohanni

simy69 2010.07.03. 16:13:58

@horee6: igen, ha most nem kapsz nullázódsz.

@Füles 60: :D

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.07.03. 16:14:31

Ricsi elég idegesítő ezzel a sok szarral, amit offtopic összehord.

petyace 2010.07.03. 16:14:51

el sem fog a labda jutni az argentin csatárokhoz, ha csak nem jönnek érte hátra. de akkor ki lesz elől? maradona egy balfasz edzőként(mondjuk ezzel nem mondtam semmi újat)

ddrum77 2010.07.03. 16:14:59

Higu "átvette" a labdát

értelmetlen_nevű 2010.07.03. 16:15:04

@horee6:
lol :)

a meccs után egyébként

petyace 2010.07.03. 16:16:18

@simy69: + maxi és di maria, ez így 5

ddrum77 2010.07.03. 16:16:32

szimpatikus kiscsapat ez az argentína

tuono 2010.07.03. 16:16:36

Az eredmény 3:2 argentínoknak a vb meccsén!

Szaffi B. 2010.07.03. 16:16:45

Nem azért, de a brazilok is így kezdték...

danesdzsu2 2010.07.03. 16:16:57

Remélem, félidőben jön Palermo.

simy69 2010.07.03. 16:17:10

ez nagyon vicces volt, ahogy Tévez elhagyta a cipőjét :DD

Rombola · http://rombola.blog.hu 2010.07.03. 16:17:55

Nem szólna valaki Faragónak, hogy ne bulvárhírekkel foglalkozzon?

rajaram 2010.07.03. 16:19:15

ezt a di mariat minek vette meg a reál?

fraulein praxa 2010.07.03. 16:19:28

@simy69:

biztos a cinderella-castingra gyúr..:-DD

ddrum77 2010.07.03. 16:19:39

@Rombola: még a dunai vízállást bemondhatná

ddrum77 2010.07.03. 16:20:23

@rajaram: ezévi aktuális tévedés

Szaffi B. 2010.07.03. 16:20:26

Diego szidja a bírókat, ez de MegaLOL!

Keelhaul 2010.07.03. 16:20:41

Otamendi tragédia eddig.

ddrum77 2010.07.03. 16:22:08

ez kész, a City vesz a nyáron egy komplett új A csapatot

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.07.03. 16:22:16

Kicsit pontosabbnak kell lenni a németeknek, és jöhet a 2.

kelta 2010.07.03. 16:22:57

ezek a német kontrák élet veszélyesek lehetnének ha pontosabban passzolnának

Szaffi B. 2010.07.03. 16:23:43

Kezdődik a meccs! :)

rajaram 2010.07.03. 16:23:46

@heinrich: jöhetne, mert szívinfarktust kapok

kelta 2010.07.03. 16:24:22

bassszameg KLOSE:((((((((((

ddrum77 2010.07.03. 16:24:24

argetínok miért engedik a 16-osig a németeket???

danesdzsu2 2010.07.03. 16:24:45

Jut eszembe, jegyezte már meg ma valaki, hogy ez a német válogatott már nem is német?

Füles 60 2010.07.03. 16:24:50

Müllernek be kellett volna fejeznie

tuono 2010.07.03. 16:25:04

jólvan Kloset hozza a formáját... nem lesz itt gond

Lojzi_ 2010.07.03. 16:25:15

Ezt Gomez belőtte volna... :o)))))

Müller meglátása csudijó volt ismét.

Akármi is lesz ennek a vége, megint élmény nézni a Nationalelf játékát.

ddrum77 2010.07.03. 16:25:33

@Füles 60: szerencsére nem annyira önző, mint egy gólkirályjelölttől elvárható lenne, jó passz volt, 5 centivel fölé

simy69 2010.07.03. 16:25:55

amatőr hibák sora az argentinoknál

petyace 2010.07.03. 16:26:02

@Jonas le, Palermo be!: mert maradona nem mondta nekik, h a németek is támadni fognak. erre nem készültek.

rizla 2010.07.03. 16:27:19

messi jobb bekkben, edzői zsenialitás!

BillyMack 2010.07.03. 16:27:26

@Jonas le, Palermo be!: te minden meccsen megváltoztatod a nickedet?

2010.07.03. 16:27:33

Di Maria, Higany le, Agüerro és egy középpályás be.

ddrum77 2010.07.03. 16:27:39

@simy69: én inkább tévedésnek nevezném a dolgokat, kezdve a védelemmel

Füles 60 2010.07.03. 16:28:21

@Jonas le, Palermo be!: persze igaz csak Klosenak kellett volna kapnia

rizla 2010.07.03. 16:28:43

"hát még várunk arra, hogy egyszer jól játsszon a válogatottban"

A KURVA ANYÁTOKAT, azt.

ddrum77 2010.07.03. 16:29:11

Xavit elküldhetnék melegíteni

rajaram 2010.07.03. 16:29:14

Nem kellene hagyni őket jönni

petyace 2010.07.03. 16:29:26

egyelőre öröm nézni, h ezt a taktikailag fogalmatlan argentin válogatottat hogy alázzák. argentina igazán megérdemelne egy edzőt!

ddrum77 2010.07.03. 16:29:55

@BillyMack: reagálok a világ változására =)

rizla 2010.07.03. 16:30:08

nem igaz faragó, egy hét sem volt elég, hogy rájöjjél, hogy messi KÖZÉPPÁLYÁS? szégyen. pedig őt csípem a legjobban a kommentátor brancsból.

Lojzi_ 2010.07.03. 16:30:17

Kicsit leült a meccs.

ddrum77 2010.07.03. 16:30:49

@Füles 60: meg is kapta, de nem ezt akartad írni sztem =)

rexford 2010.07.03. 16:30:50

Samuellel mi van, sérült?

danesdzsu2 2010.07.03. 16:31:13

A németek nem kaphatnak lapot?

simy69 2010.07.03. 16:31:23

Jó lövés, bedobás :DDD

ddrum77 2010.07.03. 16:31:42

@rizla: nem 4-3-3mat játszanak?

Lojzi_ 2010.07.03. 16:32:29

Ki ne verjük már Capriora.

ddrum77 2010.07.03. 16:32:38

sztem ezen a meccsen dráma nélkül esik ki argentína, pont mint portugália

Szaffi B. 2010.07.03. 16:32:46

Kapribogyó a lelátón :D

Füles 60 2010.07.03. 16:32:48

@Jonas le, Palermo be!: sajnos igazad van megkapta. Nálam meg egy nem kimaradt

Titi120 2010.07.03. 16:33:03

Remélem Messi nem fogja erőltetni a jobboldalon való betörési kisérleteket, mert Boateng lesz bajban bőven, ha Poldi ki nem segíti.

rizla 2010.07.03. 16:34:20

@Jonas le, Palermo be!: messi kvázi támadó középpályás. többször veszi át a labdát félpályánál, mint elöl.

Mazsa- 2010.07.03. 16:34:43

Ez a Faragó milyen ostoba, elképesztő...

Szaffi B. 2010.07.03. 16:34:54

Ha a német csapat nem német, akkor a holland sem holland, a francia sem francia stb. :SSSSS

fraulein praxa 2010.07.03. 16:35:26

azé' most pezseg az élet picit a német tizenhatos környékén... :-)

tuono 2010.07.03. 16:35:38

Követelem Palermot és Militot Messi mellé, akkor lesz foci és gólparádé.

Füles 60 2010.07.03. 16:35:51

A németeknek ismét el kéne kezdeni futni

Lojzi_ 2010.07.03. 16:35:51

@rizla: Tök jogos. Labda nélkül nem tudna támadni.

simy69 2010.07.03. 16:35:56

ez sárga volt, DiMaríáé nem?

Keelhaul 2010.07.03. 16:36:11

Argentína kezd feljönni, most egy gól killer lenne

Szaffi B. 2010.07.03. 16:36:16

Faragó nem szurkol durván a németeknek :S

Lojzi_ 2010.07.03. 16:36:42

Jól látom, hogy Messi kezezésért kapott Müller sárgát?

ddrum77 2010.07.03. 16:36:45

ja, dimaria kezezését még el lehetett nézni (mint fabiano), de ezt be kellett fújni

rizla 2010.07.03. 16:37:02

??? CSAK NÉGYEN VOLTAK LESEN, SZABÁLYOS!!!

értelmetlen_nevű 2010.07.03. 16:37:05

Messi kezezett először. Várható volt, hogy a nyomikat nyomják a bírók.

ddrum77 2010.07.03. 16:37:49

szegény Higu milyen suta néha, pedig csípem

danesdzsu2 2010.07.03. 16:38:04

@rizla: az isteni Diego úgy fogta a fejét, mint akinek most jutott eszébe, hogy ezt a bírót elfelejtette megkenni....

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.07.03. 16:38:20

@Lojzi_: Baszki ez tényleg durva. EZÉRT nem lehet ott az elődöntőben...

simy69 2010.07.03. 16:38:28

@Jonas le, Palermo be!: de azt is lefújta, csak nem adott érte sárgát

kelta 2010.07.03. 16:38:31

az argentinok nagyon idegesek, tuti ki lesz állítva valamelyik

BASTi · http://www.borgatya.hu/ 2010.07.03. 16:38:42

@birsalmamag: ilyen beképzelt, tahó argentinoknak nehéz is szurkolni :)

danesdzsu2 2010.07.03. 16:39:05

@Lojzi_: már vagy három sárgát ki lehetett volna osztani ezelőtt a németeknek, erre pont egy olyanért oszt, ami nem volt az.

Lojzi_ 2010.07.03. 16:39:06

Brémában az utolsó kapcsolja majd le a villanyt...

Iustizmord 2010.07.03. 16:39:25

feltűnt vkinek hogy di maria patkányképűbb mint a kis portugál? nem cr, hanem az a csatár, liedson oder was

ddrum77 2010.07.03. 16:39:37

@simy69: pedig AZ aztán erőszakos kéz volt

értelmetlen_nevű 2010.07.03. 16:40:24

@danesdzsu2: három sárgát, ne viccelj már....

bög 2010.07.03. 16:40:49

@Iustizmord: olyan "van egy cigid?" feje van

danesdzsu2 2010.07.03. 16:41:19

@értelmetlen_nevű: Khedira, Klose, és még egy, amelyik neve nem jut eszembe.

Mazsa- 2010.07.03. 16:42:26

Tevezt és Di Maria-t le kell kapni, nincs mese

ddrum77 2010.07.03. 16:42:35

akkor fogy el a joga bonito a fritzeknél, amikor pont még egyet tolni kéne a bogyón, Özil ha nem lő, hanem passzol...

rexford 2010.07.03. 16:42:36

Özil egy kicsit túl laza.

sporttárs 2010.07.03. 16:42:36

Müller kisárgult... Miért gondolom, hogy a spanyolok (akik eddig pont olyanok, mint a hollandok...) mindent megkapnak a sorstól...? :)

A végén két olan válogatott lesz a döntőben, amelyiktől majd azt várjuk, hogy legalább ott mutasson már valamit.

(Messinek sincs nagy vébéje eddig, de nagyon sajnálnám, ha ma esetleg így is fejezné be. Iszonyatosan akar a srác.)

rizla 2010.07.03. 16:44:28

dicaprio meghúzza theront a wc-ben?

ddrum77 2010.07.03. 16:44:56

@sporttárs: pedig ez csapatjáték, azért nem fog továbbjutni argentína, mert Messi cuki, meg akar, csapatként kéne jobbnak lenniük

sporttárs 2010.07.03. 16:45:25

@rizla: :)) Mi van, az argentin újságírók se értenek hozzá? :) (Persze miért is értenének.)

fraulein praxa 2010.07.03. 16:45:41

hú heinze berágott..:-D

rizla 2010.07.03. 16:45:57

@sporttárs: "Miért gondolom, hogy a spanyolok (akik eddig pont olyanok, mint a hollandok...) mindent megkapnak a sorstól...? :)"

hát a spanyolokat vagy a hollandokat legalább nem segítették komoly bírói csalások, azt is meg kell becsülni.

Füles 60 2010.07.03. 16:46:10

Csak Higany és Messi szimpi az argentinoktól

rexford 2010.07.03. 16:46:28

Kibaszott nagy majom ez a Heinze, PSG-s korában még egész szimpatikus volt.

sporttárs 2010.07.03. 16:47:02

Azért Messi, bár valóban középpályást játszik, lövései alapján valóban nincs csúcsformában. A tiszta lövőhelyzetekből (ennyiből) kaput szokott találni.

BASTi · http://www.borgatya.hu/ 2010.07.03. 16:47:07

ténylag nagyon gumilabada hatása van ennek a dzsabujaninak néha... szál a faszab fel

rizla 2010.07.03. 16:47:25

@sporttárs: miért, szerinted igazságos ítélet ez messivel szemben? a TE véleményedet kérem, és nem azt, hogy az enyémet fikázd, az nagyon unalmas. messi nem a posztján játszik, megtesz mindent, és az eddigi meccsek során ha ő nem csinált valamit, akkor sokkal kevésbé volt veszélyes argentína. és őt baszogatják, hogy nem lő gólt. szerinted ez oké?

Iustizmord 2010.07.03. 16:47:27

@bög: "vádlottas", eztet úgy mondják :o)

rajaram 2010.07.03. 16:47:29

Még egyet kell rúgni, mert gól nélkül nem ússzák meg a németek

simy69 2010.07.03. 16:47:33

Nah. 2-2-őt tippeltem, úgyhogy a második félidőben nagyon bele kéne húzniuk a srácoknak :DDD

sporttárs 2010.07.03. 16:48:00

@rizla: Ja, nyilván ilyen csapat megérdemli a vébét.

halihalo 2010.07.03. 16:48:02

Azért érdekes, hogy Messi kezezése után Müller kap sárgát...
Az a gyanúm, hogy a tegnapi brazil eredmény után lesz itt még érdekes ítélet az argentinok javára...

Lojzi_ 2010.07.03. 16:48:03

Hogy dühöng a drogos.
Nem tartja be a taktikai utasítást Messi, pedig világosan megmondta neki, hogy "Old meg valahogy, Fiacskám!"

rizla 2010.07.03. 16:48:09

@sporttárs: ez egyébként igaz, a lövéseket tényleg a saját bizonytalansága miatt cseszi el.

rizla 2010.07.03. 16:49:26

@sporttárs: ezt nem mondtam. de nem hiszem, hogy a hollandoknak elnézést kellene kérniük azért, mert brazília elcseszte, a spanyoloknak meg.. miért is? ha nem javulnak fel, akkor amúgy nem jutnak be a döntőbe, mert egy felspanolt argentínát vagy egy darálós németországot nem lehet csak úgy leverni, mint egy forrófejű chilét. úgyhogy ne aggódj.

Titi120 2010.07.03. 16:49:44

Messi helyett Müller kapott sárgát, de még ez sem változtatott azon, hogy a gauchók véres szájjal reklamálnak végig az üzbégnek.

Kiváncsian várom, hogy Maradona tud -e valamit előhúzni, mert a színházi jelenetek a kispad előtt ide kevesek lesznek.

fraulein praxa 2010.07.03. 16:49:47

... na és akkor most előkerül maradona mellényzsebéből a hitelkártya, összeteker egy 100 dollárost, előveszia hűtőtáskából az alupapírba tekert anyagot, és az egyik mosdószegélyen kialakít néhány csíkot a skacoknak, miközben nagyokat gesztikulálva isten kezéről anekdotázik..:-DD

értelmetlen_nevű 2010.07.03. 16:49:47

az eleje nagyon jól indult, a végére szétesett a játék.

Khedira, Podolski, Özil, Klose gyenge, Müller eltiltása kurva nagy kibaszás.

Az eredmény jó, a játék nem annyira. Nem kellene ennyi jó lövőhelyzetet elpazarolni.

Az argentinoknak nincs játékuk, de egyéni akciókból veszélyesek. Undorító mód reklamálnak minden szituációban, persze ez nem meglepő.

lószerafin 2010.07.03. 16:49:53

Ááá, remélem Argentína megismétli a tegnapi holland poént.

sporttárs 2010.07.03. 16:49:55

@rizla: Nem tudom, igazságos-e, mivel ritkán látom a válogatottban játszani. Mellesleg te is fikázol, argentin véleményeket, az miért más, de én nem a tiédet akartam.
Igyekszik meg minden, írtam, hogy én is szurkolok neki, de szerintem ma pl. nem játszik jól. Persze nyilván mindent meg lehet magyarázni azzal, hogy nem a helyén játszik, nem vitatom.

apok 2010.07.03. 16:49:55

szopnak a szargentínok? pedig nincs is szülinapom

Rombola · http://rombola.blog.hu 2010.07.03. 16:50:37

Tegnap mindkétszer az a csapat esett ki, amelyik a félidőben vezetett 1-0-ra. Meglátjuk folytatódik-e a sorozat.

Lojzi_ 2010.07.03. 16:50:40

@rizla: Mint például lesgól, vagy kamupiros?

sporttárs 2010.07.03. 16:51:13

@rizla: Nem aggódom. Az a te reszortod minden meccs előtt. :) (A spanyolok ma komoly esélyt kapnak, hogy belerázódjanak, szerintem fognak is.)

halihalo 2010.07.03. 16:51:52

@rizla: Ez Messinek szól, vagy az újságíróknak? :))

Keelhaul 2010.07.03. 16:51:59

Ha a németek nem újulnak meg, Argentín továbbjutást vízionálok.

rizla 2010.07.03. 16:52:42

@Titi120: pedig meccsben van argentína simán. én is csalódott vagyok, de a németek visszavettek, messiék meg iszonyatosan akarnak. úgyhogy ebből is lehet még brazil - holland, sőt.

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.07.03. 16:53:02

@bög: muhaha :D

Podolskiról leszakad minden, ott van helyzetben és védekezésben is.

A következő helyzetet jó lenne beverni, mert egyre többet szerencsétlenkednek az argentinok a német tizenhatosnál. Egy precíz kontrával le lehet zárni a meccset.

Pályaelhagyó autóversenyző 2010.07.03. 16:53:39

@rizla: maradonanak ket ev se volt eleg ahhoz, hogy rajojjon, hogy nem az...

az argentin banda fele alul mulja balotellit vedekezesben, nem gyenge

Keelhaul 2010.07.03. 16:53:43

@sporttárs: Nem vagyok Messifan, de el kell ismerni, alapvetően jó, amit csinál általában. Amit ma látunk tőle, az a Higuaín és Cé kontra Lyon kontra Barcelona effektus. Ennyit számít, hogy görcsölsz-e, vagy sem. Messi ma előrébb játszik, mint eddig, egyelőre nem jön neki össze.

A német védekezés pedig okos, minden szerelés a falt és a szabályos határán mozog.

Tevezt lecserélném, nagyon nagyon gyenge ma.

halihalo 2010.07.03. 16:53:46

@rizla: Ezt igazán megadhatta volna, mert négyen nem voltak annyi méteres lesen, mint Tevez múltkor! :))

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.07.03. 16:54:20

@értelmetlen_nevű: Khedira és Poldi miért gyenge? Kurvára kell, amit hozzátesznek a csapatjátékhoz MINDKÉT kapunál.

Titi120 2010.07.03. 16:54:30

@rizla:
Nincs lefutva abszolút, de ez az argentín taktika nem nagyon működik, mégha fölényben is vannak a mezőnyben.

Lojzi_ 2010.07.03. 16:54:34

Szerintem itt jön ki majd a szövetségi kapitányok közötti különbség.
A félidei fejmosás után a németek vesznek egy nagy levegőt és rövidre zárják a legfontosabb kérdéseket.

Keelhaul 2010.07.03. 16:54:41

@heinrich: Podolski szvsz a mezőny legjobbja.

rizla 2010.07.03. 16:55:00

@sporttárs: "Nem aggódom. Az a te reszortod minden meccs előtt. :)"

te miért vagy ennyire primitív? most komolyan.

halihalo 2010.07.03. 16:55:21

@sporttárs: "Nem elég akarni, de tenni, tenni kell!" :)))

Henry The Navigator 2010.07.03. 16:55:26

Eddig működik a német antifoci..

Lojzi_ 2010.07.03. 16:55:40

@heinrich: Igaz. Klose viszont eleddig nem valami birlliáns...

Lehet, hogy nemcsak neki előny, hogy ismerik egymást Demichelissel.

rizla 2010.07.03. 16:55:55

@Keelhaul: svejnstejgerre szavazok részemről. özil nagyon nagy csalódás eddig.

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.07.03. 16:55:57

@Keelhaul: ja, talán ez sem túlzás. Schweini is fasza, Lahm meg zseniális.

horee6 2010.07.03. 16:56:05

Németeknek kell még egy gól, mert ha nem akkor gáz lesz. Özil játszik?

mantegna 2010.07.03. 16:57:34

@heinrich: Nekem is meglepő mennyire megszakad a védekezésben. Volt egy olyan argentin támadás, amikor 5 ms belül kétszer is beleugrott az előrepaszba. Ha még passzolna is elöl...

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.07.03. 16:58:41

podolski odateszi magát, jobb játékos ettől sem lett, de tőle ez sem kis dolog.

ehhez a kontrázgatáshoz viszont nagyon kéne marin, de az a baj, hogy hoz is be gyors szélsőt, az is először troche lesz.

és aranylabdát lahmnak, ha sneijder nem nyer vébét.

olyan stat van, hogy higuaín hányszor érhetett labdába?

Titi120 2010.07.03. 16:58:49

Én abban bízok még, hogy Maradona pozitív hatása az argetín játékosokra pszichikai szempontból könnyen átcsaphat negatív irányba (mondjuk egy piros lap formájában) hátrány esetén, ha nem egyenlítenek gyorsan majd a második félidőben.

értelmetlen_nevű 2010.07.03. 16:59:19

@heinrich:
Poldival kapcsolatban igazad van, valószínűleg reflexből vettem be a felsorolásba.

Khedira tényleg nagyot melózik, de borzasztóan pontatlan, neki van a legtöbb eladott labdája szerintem. Hátul nagyon kell, csak ha előre megy akkor rendre elhalnak rajta a támadások.

Henry The Navigator 2010.07.03. 17:00:24

@This is Anfield: Ironizáltam, vártam ki ugrik rá.;)

halihalo 2010.07.03. 17:00:32

@heinrich: Lahm csendben nagyot játszik. Hogy otthagyta a balhátvédet párszor. 20 méteren vagy 5 métert ver rá. Ott lenne mit keresniük, ha valaki addig figyel a helyére hátul.

Keelhaul 2010.07.03. 17:00:36

@Titi120: Szerintem hátrányban nincs "működő taktika" egy ilyen jó felállt védelem ellen. Van 4-5 alapjáték, amit 1200x meg kell próbálni, és be kell kúrni, ha odakerül a labda.

Amit én változtatnék, az: Tevez le, egy középpályás be, mondjuk pl. Pastore és nem Verón!

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.07.03. 17:01:00

@mocsing: Higany 11-szer ért labdába, Poldival nagyon szűkmarkú vagy :)

Lahm érdemelné meg legjobban a gólt, jó lenne egy costa ricás csavarás.

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.07.03. 17:01:59

@rizla: nem hiszem el, hogy rákezdtél a nácizásra. Kiszedtem a faszba.

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.07.03. 17:02:19

@heinrich: minden hercegi dicséretemet kiadtam magamból :)

egyébkénk khedira tényleg csinálja rosszul, amit, csak senki nem tudja, hogy mi az

értelmetlen_nevű 2010.07.03. 17:02:54

@heinrich: jobb szélről egy kicsit nehezen kivitelezhetőnek tűnik. Scweinsteiger eltalálja majd egyszer a kaput.

2010.07.03. 17:03:28

na még egy gyors német gól és jöhet az argentín mészárlás :)

Füles 60 2010.07.03. 17:03:31

A kamerának hiába integet Merkel asszony , inkább Theron kisasszonyt mutatja

ddrum77 2010.07.03. 17:04:03

@értelmetlen_nevű: a föléb*szott lövések helyett adhatott volna két forintos passzt is akár...

Hispan07 2010.07.03. 17:04:07

Most komolyan, Leo szteró adagját otthonhagyta véletlenül a csapatorvos, vagy mitől ilyen gyönge?

Szaffi B. 2010.07.03. 17:05:31

@Hispan07: :SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS

ddrum77 2010.07.03. 17:05:37

@Füles 60: biztos beszóltak neki h "hé mama, menjen már arrébb", Merkel anyu meg küldte az smst, hogy "Tigrisek indulhatnak délre"

Füles 60 2010.07.03. 17:05:54

Di Maria többet csinál mint eddig összesen

Szaffi B. 2010.07.03. 17:06:01

@Hispan07: :SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS

ddrum77 2010.07.03. 17:06:31

@Hispan07: hiányzik neki Xavi meleg lehellete a tarkójáról

petyace 2010.07.03. 17:06:41

változtattak az argentinok! de michelis összefogta a haját!:))

Füles 60 2010.07.03. 17:07:31

@Jonas le, Palermo be!: Theron rá tudna venni arra hogy Tevezt is megkedveljem

rizla 2010.07.03. 17:08:24

@heinrich: nem hiszem el, hogy ezt ennyire komolyan kell venni.

Henry The Navigator 2010.07.03. 17:08:40

Be kéne hozni Pastorét vagy Bolattit és előre küldeni Messit.Tevez le, Kun be.

ddrum77 2010.07.03. 17:09:51

@petyace: gondolom milyen lehetett a taktikai megbeszélés: "Martin, hajat összefogni, Heinze, te dobj be egy Orbitot, mert annyit szövegelsz, kelleni fog, Masche, te élesítsd a bárdot, Higu fiam, te dekázz 20-at, de NEM ESHET LE KÖZBEN, érted? Ha megvagy, kezdd előlről, Palermo, hol a cucc, mit gondolsz miért hoztalak magammal???"

2010.07.03. 17:10:05

Agüerrot hozza már be!

horee6 2010.07.03. 17:10:18

az argentinoknak jól jönne, ha Ottamendi posztján egy focista lenne

ddrum77 2010.07.03. 17:10:40

@Füles 60: utálom a női praktikákat =)

horee6 2010.07.03. 17:11:33

na, Mertesacker most már tudja, hogy varrják össze a belülről a Jabulanit.

S-1-5-7 2010.07.03. 17:11:54

bakker, az milyen már, hogy Mick Jagger épphogy bele lóg a DiCapriot mutató képbe

a köcsög beleugató meg egyből letérdel

Faragó már a Fifa játékban is szar volt, pedig ott előre megírták a szöveget

ddrum77 2010.07.03. 17:12:16

@horee6: és azt is, hány öltéssel

rizla 2010.07.03. 17:12:26

azért ez a német kontrataktika kicsit hazárdjátéknak tűnik 1-0nál, az argentinok kurvára nyomnak.

ddrum77 2010.07.03. 17:13:34

@danesdzsu2: kapucnis pulcsiban nyomul a város lepukkant negyedében, és Diegonak intéz ezt-azt

fraulein praxa 2010.07.03. 17:13:54

@Füles 60:

tevez rá tudna venni, hogy megkedveljem theron kisasszonyt...

:-DDDDDDD

csak vicceltem.:-)

petyace 2010.07.03. 17:14:10

tudja vki, h maradonának minek 2 óra?

rizla 2010.07.03. 17:14:57

@petyace: egyik a helyi időt mutatja, másik az argentint. komoly.

ddrum77 2010.07.03. 17:14:59

ha nem ilyen gyors a labda, akkor Klose ismételhette volna a kenguruk elleni gólt

Henry The Navigator 2010.07.03. 17:15:20

@petyace: Az egyik a helyi időt a másik az argentínt mutatja.

rajaram 2010.07.03. 17:15:56

Ezt nem értem. Teljesen magukra húzzák őket. Egyet be fognak vágni

petyace 2010.07.03. 17:15:58

@rizla: nem csak edzőnek gyenge, de hülye is?

Füles 60 2010.07.03. 17:16:30

@fraulein praxa: remélem mert különben nő vagy aki a csúnya a és erőszakos férfiakra bukik. :)

ddrum77 2010.07.03. 17:16:31

@rizla: sztem az egyik kamu, felpattintható a hátulja... =))))

Titi120 2010.07.03. 17:16:39

Özil ma gyengepont, hiába, hogy Kroosnál gyorsabb (ami kontráknál fontos), de lassan jöhetne helyette Toni.

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.07.03. 17:17:37

Boateng kurvára feljavult, özil továbbra is szenved.

danesdzsu2 2010.07.03. 17:17:51

@Jonas le, Palermo be!: nem jó, túl feltűnő a magassága miatt. Meg akkor ki fogja megmenteni Argentínát?

Pályaelhagyó autóversenyző 2010.07.03. 17:18:20

fejberugjak mertesachert, a kocsog kis argentin meg teszi fe a kezet, hogy kez... mondjuk abban szakertok

plusz az allando reklamalas...fuj

ddrum77 2010.07.03. 17:18:54

@danesdzsu2: a 80. percre kell visszaérnie

ddrum77 2010.07.03. 17:19:25

németek úgy nyomnak, mint akik gólt akarnak lőni

Keelhaul 2010.07.03. 17:19:28

Tevez is rohadt gyenge.

rizla 2010.07.03. 17:19:43

@petyace: jó, hát nem tudja mindenki fejből kiszámolni az időeltolódást, na.

danesdzsu2 2010.07.03. 17:20:01

@rizla: ez csak kamu, az egyikben valójában az óramű helyén egy kis gyorsító van, vész esetére:)

Iustizmord 2010.07.03. 17:20:13

a kis foltos teves sokkal jobban tolja mint az észrevehetetlen messi

tuono 2010.07.03. 17:20:32

Higany kritikán aluli amit ma művel. Persze nincs messze a tőle megszokott átlagtól, de így ez kuwwa kevés lesz. Militooooooooo

ddrum77 2010.07.03. 17:20:40

lassan jönni fognak a héttörpék az argentínoknál, az biztos

Henry The Navigator 2010.07.03. 17:20:41

Esküszöm, egy most gyenge német csapatot nem tudunk megverni. Impotens a támadósorunk, kéne már egy csere.

rizla 2010.07.03. 17:20:48

@heinrich: indok? azt azért te sem gondolhatod komolyan, hogy ÉN komolyan gondoltam szó szerint.

petyace 2010.07.03. 17:20:58

@rizla: palermot nem azért hozta?

fraulein praxa 2010.07.03. 17:21:18

@danesdzsu2:
abból biztos nem olyan feltűnő szippantgatni néha..:-DDD

danesdzsu2 2010.07.03. 17:21:44

@Jonas le, Palermo be!: ha ez ennyire kézenfekvő, akkor vajon hány dél-afrikai biztonságit kellett eddig megvesztegetnie Diegonak?:)

Füles 60 2010.07.03. 17:22:04

@tuono: Szerintem meg benne van leginkább a gól

BASTi · http://www.borgatya.hu/ 2010.07.03. 17:22:11

nem értem Löw miért nem hoz be a cseréit, épp kontrához valóak :S

rizla 2010.07.03. 17:22:47

di maria egyszer eltalálja normálisan az egyik ilyen befeletolt szarságát, és lesz ám sírás. nem kéne hagyni.

ddrum77 2010.07.03. 17:23:02

@danesdzsu2: szted nem borulnak azonnal a lába elé? mindenek felett áll =) egyébként hol van Gabriel Milito, aki IGAZI védő?

Keelhaul 2010.07.03. 17:23:22

Tök ugyanolyan a szitu.

ddrum77 2010.07.03. 17:24:28

ezaaaaaaaaaaaaaaaaz

rizla 2010.07.03. 17:24:29

úristen klose majdnem mellé: DDDDDDDDDDD

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.07.03. 17:24:34

Hohohohóóóóóóóóóóóóó!!!

rajaram 2010.07.03. 17:24:36

kloooooooooooooooooose 100. mecce

kelta 2010.07.03. 17:24:38

KLOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOSEEEEEEEEEEEEE

2010.07.03. 17:24:39

hehe, itt a vége

fraulein praxa 2010.07.03. 17:24:53

ez egy elég megalázó gól volt...

petyace 2010.07.03. 17:25:05

ez a müller, amúgy!

kelta 2010.07.03. 17:25:19

NA még párat lécci

tuono 2010.07.03. 17:25:22

Hát innen tényleg a VB meccse lesz, ha az argentínok behúzzák 3:2 re. :D

ddrum77 2010.07.03. 17:25:26

Klose akár meg is előzheti Ronaldot az örökranglistán

Blaugrana (törölt) 2010.07.03. 17:25:36

@Keelhaul: ppedig eddig a meccsig nekem kifejezetten tetszett a játéka

Keelhaul 2010.07.03. 17:25:39

Otamendi egy fos. Említettem már?

ddrum77 2010.07.03. 17:27:30

most már nem jön Marin, inkább Von Cacaut tippelem, erő kell a pályára

mantegna 2010.07.03. 17:27:37

Nem tudom, hogy lehet, hogy Poldi nem baszta rá abból a helyzetből.
Passzol és védekezik. Talán agycserét hajtottak végre rajta egy sötét afrikai estén.

Füles 60 2010.07.03. 17:27:49

Argentinoknál 3 védő lesz?

rizla 2010.07.03. 17:27:53

müller nálam all star válogatott már most. gyönyörű volt, amit csinált.

Lojzi_ 2010.07.03. 17:27:53

Müller megint kiválóan csinálta. Hihetetlen a srác.

Iustizmord 2010.07.03. 17:28:14

thomas móüllert a torna best 11-be, ein muss es ist...

Iustizmord 2010.07.03. 17:29:20

EMBERRHÁTRÁNYBAN A FITZEK ! jön jansen

Malachi 2010.07.03. 17:29:24

Na. Ki hitte volna, én biztos nem. Nagyon jók a németek elég egyértelmű a meccs.

Titi120 2010.07.03. 17:30:15

PODOLSKI, AZ ÉN EMBEREM (és mocsingé is) ! :D

Lojzi_ 2010.07.03. 17:30:16

Argentína is feladni látszik...

rajaram 2010.07.03. 17:30:24

Most már a B terv sem elég, kell egy C-D-E terv

bög 2010.07.03. 17:30:53

schweinsteiger mit csinált....

petyace 2010.07.03. 17:30:55

ez mi alázás már!

ddrum77 2010.07.03. 17:30:55

Na Diego, ki az a Müller? Meg Schweini???

Iustizmord 2010.07.03. 17:30:58

maradona down the flush

kelta 2010.07.03. 17:30:59

Friedriiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiich

tuono 2010.07.03. 17:31:03

hujjujjjj ez alázás baazzeeeee

Lojzi_ 2010.07.03. 17:31:08

Ez már komédia: a gólszerző Arne Friedrich...

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.07.03. 17:31:18

Focisuli, oktatófilm Maradónának. Az első komoly csapat kivasalta Argentínát, muhahahahahaha

Mourinho már nem a király 2010.07.03. 17:31:28

Azt a BÜNTIS ALÁZÓS GÓLT barátom :DDD
Na Maradona szövegére kíváncsi leszek ám!!
Total Annihilation!!

tuono 2010.07.03. 17:32:04

Ne szopkodjuk már svejnit, normális védelem ellen a lelátón köt ki labdástul....

bög 2010.07.03. 17:32:05

ekkora alázást baszod

rizla 2010.07.03. 17:32:13

@Anthony (kick-ass): "messitől többet vártam, majd leülök vele beszélgetni"

rajaram 2010.07.03. 17:32:18

@bög: FANTASZTIKUS CSELSOROZAT, MINTHA A FIATAL MESSIT LÁTNÁM

kelta 2010.07.03. 17:32:26

mééég méééég min 3-at

Füles 60 2010.07.03. 17:32:39

schweinsteiger is all star

Keelhaul 2010.07.03. 17:32:47

5csatár a pályán!!!!!

Cadaver!! 2010.07.03. 17:33:04

Komoly válogatott - Bohócválogatott 3-0

ddrum77 2010.07.03. 17:33:16

Maradona már fogalmazhatja is a lemondását, a padon ülve

Domingo 2010.07.03. 17:33:30

A németek Anglia után Argentínát is kioktatják. Pazarul játszanak!

Mekkora egy mocsok proli szar ez az argentin védelem. Maradona büntetésből felszívatja a srácokkal a meszet. :)

rizla 2010.07.03. 17:33:32

"nem lehet azzal vádolni maradonát, hogy a lánya férjét sokat játszatta ezen a világbajnokságon"

hát nem, az ellenkezőjével viszont kötelező vádolni.

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.07.03. 17:33:42

MOst már értem mire gondolt Csöncsön, amikor azt mondta, hogy háromesélyes. :D

Nem szerettem eddig a németeket, de ezen a VB-n kibaszott jók.

petyace 2010.07.03. 17:33:54

a végére még maradona is elhitte, h jó edző, aztán fel kellett, h ébredjen. sajnálom az argentinokat, tényleg.

ddrum77 2010.07.03. 17:34:02

szar a Jabulani, ez van

Keelhaul 2010.07.03. 17:34:04

Tevezt 45 perce le kellett volna kapnia Maradonának.

Mourinho már nem a király 2010.07.03. 17:34:05

@Füles 60: ha megnyernék a VB-t a német válogatott lehetne az all star.
A spanyolok ellen nagyon féltem őket..

horas 2010.07.03. 17:34:24

Köszönjük Maradona,hogy lehoztad a haverjaidat egy kicsit focizni,jó buli volt.
Majd most lehet okosakat nyilatkozni.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.07.03. 17:35:11

EZ ITT NÉMETORSZÁG! Fantasztikus és megint elmondom, olyan jó, mikor mindenki lebecsüli a németeket egy világesemény előtt, majd bemutatják, hogy nincs lehetetlen és kurva jók!
Ennyit ért Maradona, akármennyit is adott a futballnak.

bög 2010.07.03. 17:35:42

és a tetü polipnak megint bejött

bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2010.07.03. 17:35:43

Müller megint mit csinált???? Gyönyörű.

rajaram 2010.07.03. 17:35:47

@Zsoca87: Kiváncsi leszek, hogy fogja Csöncsön Messi totális összeomlását megmagyarázni.

drosiii 2010.07.03. 17:36:03

Csöncsön megfogja magyarázni. És Maradona is.

Mourinho már nem a király 2010.07.03. 17:36:04

az argentinek hogy borulnak a 16-oson belül :D
már vetődnek bele mindenbe, csak már késő

rizla 2010.07.03. 17:36:24

@Anthony (kick-ass): a spanyolok sokkal jobban jártak volna azzal, ha argentina valahogy kimákolja a németeket. ez a kontrázós játékstílus simán megbüntetheti xaviékat, nagyon nem kell féltened őket.

BGM56 2010.07.03. 17:36:54

Nincs még vége.
Neuerrel még nem rúgattak gólt.

ddrum77 2010.07.03. 17:37:54

@BGM56: vagy még nem kapott potyát ma =)

tuono 2010.07.03. 17:38:45

Csak nehogy visszaessen Maradona... :)

Cadaver!! 2010.07.03. 17:38:56

Na itt van a sokak által követelt Kroos is, Löw már próbálgatja az Eb selejtezőre.

rizla 2010.07.03. 17:39:05

talán nem kellett volna kárörvendően ugatni az újságíróknak, meg mindenkinek.

egyébként bármennyire is örülök, azt el kell ismerni, hogy nem voltak azért ANNYIRA szarok az argentinok, egy jó fél óráig tényleg jól játszottak. csak hát nem ért szart sem.

Titi120 2010.07.03. 17:39:10

Még egyet, még egyet, még egyet !

rajaram 2010.07.03. 17:39:17

@Szom Ki Van, a Denevér szálló lakosa: Pár topikkal arrébb még azon vitatkoztunk, hogy ki a jobb: Messi vagy Pele?

ddrum77 2010.07.03. 17:39:36

@tuono: LOL, mehet megint Kubába "pihenni" a haverjaihoz

horas 2010.07.03. 17:39:42

Várjunk még a spanyolokkal,Paraguay-nál alottomosabb csapatot nem láttam még.

rizla 2010.07.03. 17:40:01

@rajaram: ; DDDDDDDDDD hát persze. messi hibája. előre várom az argentin sajtónyilatkozatokat. csak maradona szobra le ne dőljön!

értelmetlen_nevű 2010.07.03. 17:40:09

@Cadaver!!: kár hogy elszúrta a lövését.

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2010.07.03. 17:40:27

sajnos bejött amire számítottam,ezzel a védelemmel,meg felállással várható,főleg amikor diegoval így elszállt a ló az elmúlt hetekben,eddig vitték előre a játékosok a dolgot,ahh

rizla 2010.07.03. 17:40:54

@rajaram: nem. azon vitatkoztunk, hogy lehet-e még olyan jó. amúgy érdekes, hogy pelét hozod fel, pont ő kritizálta maradonát azért, hogy messit a középpályán játszatja.
bár pelé véleménye a mai futballról.. ehh.

Blaugrana (törölt) 2010.07.03. 17:41:09

@rizla: szerintem meg kinyílik a gólzsák és 4-5 góllal küldik haza a németeket, feltéve persze, hogy ma továbbmennek :)

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.07.03. 17:41:12

@Titi120: kiscsillag, szeretnél még valamit megtudni a fordítva bekötött poliptól? :DDDD

Az a helyzet, h hihetetlen boldog vagyok a tegnapi szopóág után.

Henry The Navigator 2010.07.03. 17:41:32

Ezek után remélem nyer Paraguay...

Cadaver!! 2010.07.03. 17:41:50

"5-ből 4 csapat bejutott a legjobb 4 közé." Ricsinek sok volt ennyi szám egy mondatba. :D

fraulein praxa 2010.07.03. 17:41:54

szeretném küldeni ezt a számot maradonának:

www.youtube.com/watch?v=LGDzMVPziDw

:-DDD

a végén úgyis forlán emeli magasba a trófeát, ez az apró kis közjáték teljesen mellékes..:-DDD

petyace 2010.07.03. 17:42:38

mellesleg van gaal mekkora edző, sweiniből ő csinált kkp-t, müllerből pedig szélsőt!

értelmetlen_nevű 2010.07.03. 17:42:50

Az a durva, hogy Özil nem is játszott jól, sőt...

rizla 2010.07.03. 17:42:53

@Blaugrana: hát ez poénnak is szar. a németek a vb esélyesei, és ennyi. messze a legjobb csapat.

Keelhaul 2010.07.03. 17:43:06

Grat a németeknek. Volt a második félidő elején 20 perc, amikor nagyon benne volt az x, a második góllal minden elúszott.

Ez benne volt ebben az argentín csapatban.

rajaram 2010.07.03. 17:44:28

Nagyon úgy néz ki, hogy Európa dominanciája azért nem szűnt meg

rizla 2010.07.03. 17:44:47

és ne feledjük, michael ballaszt sem ronthatja el a német vb győzelmet

virtuoz 2010.07.03. 17:44:47

mekkora az esélye annak hogy Maradona elsüti mégegyszert azt hogy 'ideges vagy Basti?'

Keelhaul 2010.07.03. 17:44:48

Halkan megjegyzem, ez nem Cambiasson és Zanettin múlott, ez ebben a párharcban mindenféleképpen benne van.

ddrum77 2010.07.03. 17:44:48

örülök, hogy a sikeres budapesti kirándulás ennyire felspanolta a németeket =)

BGM56 2010.07.03. 17:45:24

Gratulálok az argentín válogatotnak a VB-re történő kijutáshoz.

kelta 2010.07.03. 17:45:33

KLLLLLLLLOOOOOOOOOOOOOOSEEEEEEEEEEEEEEe

Keelhaul 2010.07.03. 17:45:45

Ricsi leszopja magát, hogy tudnak 2 védő ellen hatan gólt rúgni.

Ronal-d'oh! 2010.07.03. 17:45:47

jól sejtem, hogy Klose EGY gólra van Ronaldo rekordjától?

rajaram 2010.07.03. 17:45:47

Miro utolérte Gerd Müllert, már csak egy kell Ronni-ig

Henry The Navigator 2010.07.03. 17:45:55

Klose mindjárt utoléri Ronaldót.Diego takarodj!!

ddrum77 2010.07.03. 17:45:59

csak ötöt kell lőni, gyerünk Higu!

Cadaver!! 2010.07.03. 17:46:12

Jól gondolom, hogy Klose több gólnál jár a vb-n, mint amennyit a bajnoki szezonban lőtt?

Blaugrana (törölt) 2010.07.03. 17:46:12

@rizla: nem poén volt, komolyan gondolom
majd meglátod, werder/bayern vs barca feelingem van :)

na ott a 4., szép volt

bög 2010.07.03. 17:46:24

alázás, szopatás, kiütés, 4-0

Lezuzius 2010.07.03. 17:46:26

@Keelhaul: hja, nagy nemet drukker az biztos

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.03. 17:46:26

KO

ez már több, mint alázás.

vizsla_ 2010.07.03. 17:46:28

Messi mekkora 0 volt ma, hihetetlen

Cr-effektus simán, még hogy aranylabda, na ne...

rizla 2010.07.03. 17:46:38

ennyi. maradona törölgetheti messivel meg higuainnal az arcára placcsant lufi maradványokat.

sosem örültem még ennyire német sikernek.

Keelhaul 2010.07.03. 17:46:56

Má semmi nem jön össze.

virtuoz 2010.07.03. 17:46:59

@Titi120: kívánságod parancs:)

horas 2010.07.03. 17:47:02

Köszönjük Maradona-nak a történelmi vereséget,ezért megérte kihoznod az összes haverod,hogy legégesd őket,köszönjük.

caralho voador 2010.07.03. 17:47:05

Jók a németek, de a sportág történetének szégyene lesz, ha ez a szerencsétlen barom Klose lesz a vb-történet legjobb góllövője.

ddrum77 2010.07.03. 17:47:17

tök jó, Argentína végre teher nélkül játszthat

rajaram 2010.07.03. 17:47:28

Lehet hogy tippmix?

Orvenyhivo 2010.07.03. 17:47:49

Diego, Diego... gólkirályt csinálsz Kloséból???

rizla 2010.07.03. 17:48:07

@vizsla_: persze persze, meg is van a bűnbak.

: DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

mehetsz a faszomba maradona. a messi középpályás koncepcióval, tevezzel és di mariaval agüero helyett, a katasztrofális védelemmel, cambiasso és zanetti be nem válogatásával, meg a drogdíler palermoval.

BGM56 2010.07.03. 17:48:17

A német az egy LABDARÚGÓ CSAPAT!
Az argentín egy szedett-vedett banda.(Fejétől büdösödik a hal.!)

Domingo 2010.07.03. 17:48:30

Nem szokásom a németek győzelmének örülni, de szabályosan elöntött a boldogság attól, hogy kisöprik Argentínát meggyalázva az egész civilizációjukat. :DDDD

értelmetlen_nevű 2010.07.03. 17:48:33

@rizla:

Ballack akkor tudná a lúzerségét végképp megkoronázni, ha megnyernék a VB-t a németek. Én már az eleje óta ebben bízom :D

Keelhaul 2010.07.03. 17:48:38

Messit és Higuaínt sajnálom, pedig szépen kigurigázták.

HosCincer 2010.07.03. 17:48:40

a németek még nem találkoztak komoly csapattal :)

Adriano87 2010.07.03. 17:49:07

@petyace:

nem ő tanította őket focizni.

vizsla_ 2010.07.03. 17:49:34

@rizla: hát nemcsak a Tenerife-nek kell gólt lőni, bár az könnyebb...
:DDDDD

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.03. 17:49:43

maradona a végén már csak állt és nézett maga elé, teljesen megsajnáltam. a németek olyan szinten demoralizálták őket, hogy az már fájdalom.

rajaram 2010.07.03. 17:50:02

@értelmetlen_nevű: Ballacknak már csak 1 meccse lesz, a búcsúmeccs

Szaffi B. 2010.07.03. 17:50:23

Lemosták őket, gratulálok a németeknek,és akik nekik szurkoltak, most kezdett tele lenni a gatyám, nagy szívás lesz a spanyoloknak is ez a német csapat.

Szép volt!

:((

fraulein praxa 2010.07.03. 17:50:39

hmm sztem theron kisasszony inkább ballack-kal húzatná meg magát, ehh...;-) ezen a közelin kifejezetten attraktív volt michael..:-)

vadkutya 2010.07.03. 17:50:43

Hát...

Tegnap az látszott,h a futballban nem mindig és nem feltétlen az igazság győz. Most láthatunk egy ellenpéldát is. Akkora kárörvendés van bennem,h bikát szügyön, még csak nem is Messi vagy hasonló, lerágott faszságok miatt.

Csupán csak azért, mert remélem, ezzel minden kapcsolata megszakad Maradona-nak a futballal és végleg eltávolítják a közvetlen közéletből. Edző nélkül nehéz is bármit nyerni...

petyace 2010.07.03. 17:50:51

@Adriano87: nem is azért vitték a bayernhez...

Henry The Navigator 2010.07.03. 17:50:54

Gratulálok a németeknek! Lehet gúnyosan is örülni, meg normálisan veszíteni...

Ronal-d'oh! 2010.07.03. 17:51:20

@rizla: pontosan. ebben a keretben Messin kívül is akad bőven játékos, akinek ilyen helyzetben vinnie kéne a csapatot előre.

halihalo 2010.07.03. 17:51:20

No, a bohóc és csapata megérdemelte, amit kapott... :)
Hajrá Európa! :))

Mourinho már nem a király 2010.07.03. 17:51:28

@rizla: látom megy a hárítgatás :D Neked nem a spanyolokat kéne nyomni, hogy ők mindenkit szétvernek majd?
Amugy a spanyoloknak ellentétben az argentínekkel van középpályája és védelme, nem mellesleg ők az európa bajnokok, pont a németeket leverve.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.03. 17:51:37

@caralho voador:

"a szerencsétlen barom Klose" olyan alázós gólt szerzett a végén, ami a braziloknak is simán befért volna

Orvenyhivo 2010.07.03. 17:51:43

Úgy tűnik, a Benficánál nagy üzletet csináltak, hogy még e meccs előtt rásózták Di Mariát a Realra...

lószerafin 2010.07.03. 17:51:55

Azért ebben az argentín támadósorban így ahogy van benne van még egy-két vb. Ahogy a német csapatban is. Szép. Lesz ennek még visszavágója dél amerikában.

Maradonát sajnálnám ha nem pofára válogatott volna.

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2010.07.03. 17:51:55

grat a németeknek

komoly lesz az elődöntő a spanyolokkal :o)

ddrum77 2010.07.03. 17:51:57

Diegonak ez egy jó kis vakáció volt, nem vesztett semmit, mehet megint Kubába rehabra

rexford 2010.07.03. 17:52:03

@horas: Klose azért most már belefér a nközi klasszisok bő keretébe, ugye?

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.07.03. 17:52:11

BÁÁHÁHÁHÁHÁHÁÁÁÁÁ

tömören.

értelmetlen_nevű 2010.07.03. 17:52:29

Dunga-t meg Maradona-t ne emlegessük már egy lapon...

Mr.AT 2010.07.03. 17:52:30

Csöncsön jelentkezzen nálam priviben, fizetek neki egy sört. :)

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.07.03. 17:52:36

Lájkolom a németeket, nem tudok mit tenni. :D

caralho voador 2010.07.03. 17:52:53

@HosCincer: lehet, hogy ezt viccnek szántad, de így van. Egy, az egész vébén teljesen fogalmatlan angol csapatot és egy eddigissejtettükmilyenszar Argentínát vertek meg. A spanyolok ellen meglátjuk. Főleg azért, mert a spanyolok a középpálya az erőssége, ennek a két szerencsétlen bagázsnak meg ez a csapatrésze hibádzott.
De le a kalappal. Ha nem utálnám zsigerileg a németeket, még szerethetném is a játékukat. Sajnos az utálat már belém égett.

BASTi · http://www.borgatya.hu/ 2010.07.03. 17:53:00

@BGM56: itt a lényeg. a csapatjáték. nem véletlenül voltak ott mindig a végjátékban. most pedig ezt megdobták az új hullám első _félig_meddig_érett tehetségeivel... és akkor még Kroos és Marin nem is játszott 5 percnél többet :)

ddrum77 2010.07.03. 17:53:00

@Orvenyhivo: nem lehetett ez másképp, hiszen a Realról van szó =)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.03. 17:53:11

@HosCincer:

"a németek még nem találkoztak komoly csapattal :) "

állat duma. :-D

Keelhaul 2010.07.03. 17:53:13

Ez a meccs az argentín jobbszélen ment el, ha félreteszünk minden mást. Otamendi két kapitális hibája vezetett oda, hogy összeomlott a csapat. Maradonát nem, egyes játékosokat nagyon sajnálok az argentín csapatból.

Titi120 2010.07.03. 17:53:56

@heinrich:
Nem kicsit örülök én is, ez a csapat még képes volt a "heinrichi átkot" is legyőzni ! :)

tuono 2010.07.03. 17:53:57

Este jöhet a spanyol felhozó meccs. Aztán EB-döntő replay. És a döntőben már csak Urugauy-t kell lenyomni és jöhet a Viva Espana! :D

fraulein praxa 2010.07.03. 17:54:07

mi csak 3-0-ra kaptunk ki tőlük, németország beárazta argentínát.. :-D

azt hiszem jó ómen a magyarokkal felkészülési meccseket "vívni"..:-D

Cadaver!! 2010.07.03. 17:54:19

Huhh Higany nem lesz gól király (max sokszoros társ), mégiscsak van igazság a földön.

halihalo 2010.07.03. 17:54:21

@rizla: Ugyanis nem tud levonni 5-6-ot a helyi időből egyébként... :)

ddrum77 2010.07.03. 17:54:31

@Csöncsön: tudom hol bulizik ma este Diego, kell a cím?

rizla 2010.07.03. 17:54:38

@Anthony-a Polip megmondja!: "látom megy a hárítgatás :D Neked nem a spanyolokat kéne nyomni, hogy ők mindenkit szétvernek majd?"

annyira primkó vagy te is, hogy kommentálni sem tudom. hárítgatás, persze. nekem egy válogatott létezik a világon.

Mr.AT 2010.07.03. 17:54:46

Említette már valaki, hogy ezek nem is németek? :-)

rexford 2010.07.03. 17:54:57

Madár mekkora arc lenne, ha felhozná párhuzamként a Kokó-Chacon meccset.

vadkutya 2010.07.03. 17:54:59

@Csöncsön: Apa, sztem Te most menekülj innen, ez egy baráti jótanács... ;)

caralho voador 2010.07.03. 17:55:06

@mavo: persze, és Friedrich is milyen alázós gólt lőtt már, az is az ő érdeme volt baromira.
Különben is, te szimpatizált a szuronyaikat fényesítő nácikkal? Azok pont az ilyen magadfajta, rettegő kozmopolitákra vadásznak. ;)

horas 2010.07.03. 17:55:17

@rexford: Hát nemtudom.
Jó csatár,de klasszisnak nem mondanám.

rizla 2010.07.03. 17:55:30

@értelmetlen_nevű: ahogy a két meccset se. mondjuk a németek jobbak a hollandoknál bőven.

vadkutya 2010.07.03. 17:56:08

@rizla: G, most már igazán elárulhatnád,h melyik válogatott az... :)

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.07.03. 17:56:30

Egyébként Argentína ezt érdemelte. Amíg szoros volt, szerintem sokat színészkedtek (nem nagyokat, csak folyamatosan estek) meg ellenszenves volt a viselkedésük. Illetve Maradona is kapott a pofájára, nem is kicsit. Nagyon jó ez az eredmény, picit összemennek túl nagy arcok, azt hiszem...

kelta 2010.07.03. 17:56:33

Aszem elöször és utoljára örültem német győzelemnek.
De most kurva boldog vagyok:DDDDDDDDDDD

ddrum77 2010.07.03. 17:56:35

@fraulein praxa: Air Sanyiék beárazták Argentínát a 0-3-mal =)

Adriano87 2010.07.03. 17:56:37

Sneijder aranylabdás lehet.

Mr.AT 2010.07.03. 17:56:41

@rexford: Klose ha sarkazós kötényes mesternégyest rúg a VB-döntőben, akkor is csak egy szerencsétlen béna balf@sz marad. :-) Van, ami soha nem változik. :-)

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.07.03. 17:56:52

Németország, ez valami fantasztikus volt. Eddig a kieséses szakaszban 8 gól! Spanyolország/Paraguay, reszkess!
Németország, 2010 Weltmeister!

rizla 2010.07.03. 17:57:05

@vadkutya: tippelj. egyébként a spanyoloknak szurkolok a vb-n, de kezd kicsit unalmas lenni ez a sporttárs által pestisként terjesztett hozzáállás. ha valaki nem a saját csapatát látja esélyesnek, hárítgat, ha igen, nagyképű.
nyaljátok ki a seggem.

bakító 2010.07.03. 17:57:14

EUROPE MARCHING!!!!!!

És az új idióta helyreigazítási törvény értelmében követelem minden újságírótól, hogy címlapon mea culpázzon az európai foci válságával kapcsolatban.

Ez a német csapat teljesen elképesztő. Mikor zúzták így le utoljára Argentínát? 60 éve?

Aki szóba meri hozni Messi aranylabdáját a következő fél évben, az hívja fel kezelőorvosát gyógyszerészét!

Everred 2010.07.03. 17:57:18

Erre a német válogatottra, pláne ezek után, még az angolok szétalázása miatt sem tudok haragudni. Ez óriási volt, megszabadítottak minket a vébé legellenszenvesebb szövetségi kapitányától és néhány legparasztabb futballistájától (Heinze, Tevez, Mascherano stb.). És végre vége a teljesen megalapozatlan és érdemtelen argentin hype-nak.

Nagyon szépen, tudatosan, pontosan játszottak a németek, le a kalappal. Eljutottunk oda, hogy nem lenne meglepetés a spanyolok kiesése ellenük. Akarom azt a német-holland döntőt most már, nagyon.

rajaram 2010.07.03. 17:57:23

Arról senki nem beszél, hogy a német szöv.kap. a legnagyobb stratégák sorába lépett. Ez a meccs bekerül a focilegendák sorába.

krysal 2010.07.03. 17:57:31

Messit, Higanyt sajnálom nagyon, Maradonát nem tudom. Egyszerűen képtelen vagyok rá.

elber 2010.07.03. 17:57:39

nincs kedvem visszanézni remélem még nem volt:

maradona magolhatja madonna közismert dalát.

www.youtube.com/watch?v=3zkR-F4FUQY&feature=related

mehr luft 2010.07.03. 17:58:26

(bár ez bármilyen más esetben ordas nagy faszság lenne, de:)
MARADONA :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

sh4d0w 2010.07.03. 17:58:28

Asszem a következő meccsen a németeknek drukkolok... Amíg ellenük szurkolok, mindig nyernek.

Everred 2010.07.03. 17:58:37

@rajaram: kíváncsi vagyok, Löw mikor és hol kezd klubkarrierbe. Biztos, hogy kapós lesz most már.

Mr.AT 2010.07.03. 17:59:08

@sh4d0w: De ezek nem is németek, you know. :-)

fraulein praxa 2010.07.03. 17:59:16

@Jonas le, Palermo be!:

hitted volna, vazz?..:-DDD
ezt valahogy maradonával is tudatni kellene..:-)))

caralho voador 2010.07.03. 17:59:19

@BASTi: inkább ne okoskodj. Mavo egy másik blogon aposztrofálta hasonlóképpen magát. Én csak arra utaltam, némileg kiforgatva.

Iustizmord 2010.07.03. 17:59:31

az azért megvolt hogy sweini a 3. gól előtt:

1. di maria-t
2.pastore-t
3. higanyt
cselezett ki, ergo akik védekeztek vele szemben azok lufik?

amúgy nagyon elkenték a fritzek a gauchók száját, és tök megérdemelten, nem gondoltam volna h ennyire jó az a (majdnem félig) német csapat, respect.

csak ha khedira elmegy a bayerbnbe megint nyektethetem @mocsing sporttársnál a bajorok nevetséges játékospolitikáját :o)))))))

rizla 2010.07.03. 17:59:41

@Everred: így van, túlértékelt csapat. de aki fikázta, az biztos csak messi miatt, meg azért, mert inter drukker, és maradona kihagyta a kiskedvenceket.

GYŐZÖTT AZ IGAZSÁG.

sh4d0w 2010.07.03. 18:00:03

@Mr.AT: jah, tudom, még szavazásra is okot adtam :DDD

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.07.03. 18:00:59

@Mr.AT: Akkor elhiszem ezt neked, ha Komant személyesen követeled ki a magyar válogatottból. ;)

mantegna 2010.07.03. 18:00:59

@vadkutya: Mertesacker. Örülünk Vincent?

Árpádka 2010.07.03. 18:01:31

Megmondtam az argentin középpálya és védelem nem ér egy lyukas garast.Schweini és Khedira kivették Messit a játékból és onnan Argentína nem ér egy nagy szart sem. :DDDDDDDDDDDDDDDD
Ja és Klose 1 gólra van Ronaldo rekordjától.Ezzel a taktikával Spanyolo. is verhető.
Paraguaytól félnék.

Keelhaul 2010.07.03. 18:01:37

@Iustizmord: Pontosan.

@rizla: Nem reális az eredmény, de ma jóval jobbak voltak a németek.

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.07.03. 18:02:05

@Iustizmord: khedira nem fog a bayernbe menni, de ha mégis, rendkívül ostoba

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.03. 18:02:33

Le kell számolni azzal a hiedelemmel, hogy 11 zseniális játékost elég csak fölküldeni a pályára, és csapat lesznek.

Nagy sikereket csak nagy szakemberrel lehet elérni.

Szerintem ez a mai meccs legnagyobb tanulsága.

rexford 2010.07.03. 18:02:44

Lehet, h nincs hírértéke, de az eurovisionsports.tv-n lehet nézni az interjúkat.

caralho voador 2010.07.03. 18:03:03

Azt valaki megmagyarázhatná, Maradona mit akart szegény Pastore-val 0-2-nél.

halihalo 2010.07.03. 18:03:46

@mavo: Hát, ha van valaki, akit nem kell sajnálni, az ő...

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.07.03. 18:03:53

@rizla: "de aki fikázta, az biztos csak messi miatt, meg azért, mert inter drukker, és maradona kihagyta a kiskedvenceket."

Nem csak ezért. Én Chelsea szurkolóként is agyfaszt kaptam az argentín keret láttán. Szimplán azért, mert én a legjobb játékosokat akarom látni egy VB-n, nem XY kedvenceit. És leszarom hogy XY éppen egy nagyképű barom, aki jópár éve elég jól tolta. :D
Zavart továbbá a hype, ami körülvette őket, mert nem játszottak igazán jól, sablonos volt a játékuk középpályán, csatárjaik zsenijére akartak támaszkodni, ami Nigéria ellen lehet, hogy megy (bár ott sem :D), de egy komoly védelem ilyet meg tud oldani, egyszerűen úgy, hogy nem engedi, hogy a csatárokhoz jusson a labda. És ha esetleg oda is jut, akkor sem hagyják élni őket. Ez a csapat nem volt összerakva, egyénieskedésre épült és azt utálom.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.03. 18:04:01

@Keelhaul:

Szerintem sem reális az eredmény, 2-0-ig bármi lehetett volna,

DE

hosszú távon talán jobban jön az argentin focinak, hogy ez lett a vége, mint egy 2-0-ás vereség.

Mala Suerte 2010.07.03. 18:04:07

Biztos már volt, de:

Na, a labdaszedő fiú... :D

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.07.03. 18:04:28

@Csöncsön: Pontosan. Csak ezt már a VB előtt is tudták sokan. :)

vadkutya 2010.07.03. 18:04:38

@rizla: Jó vicc, tippeljek. Fogalmam sincs, pedig mindig kutatom a soraid között...

Hispan07 2010.07.03. 18:04:55

hatékony, szép, gyors, kreatív focit játszik Németország, hátul pedig fegyelmezettek és kemények - baromira megérdemelték, csak így tovább, hajrá németek & co.! Angliának és Olaszországnak lesz mit tanulni tőlük.

Argentínáról végre kiderült, hogy ismét csak lufi emberek, baromira megérdemelték, losers go home!

Messi, aki a vébé sztárja akart lenni. hehe :) szopóálarcot a felkreatinozott törpének, éljen Müller (nagy kár, hogy kihagyja az elődöntőt)

De a legszebb, hogy a sok károgó nagyokos élen a mindig frankóosztó Bedével kicsit korán kezdte temetni az európai focit. Dél-Amerika és Ázsia mi? persze.

rizla 2010.07.03. 18:05:24

@Zsoca87: "Nem csak ezért."

persze, ezt úgy értem, hogy aki savazta maradonáékat, miközben közönségkedvencek lettek, azok ezt kapták az arcukba.

kaotikus csapat volt abszolút. hozzáteszem, ha már zsenire alapoz valaki, akkor agüerot kihagyni tevez vagy di maria javára számomra érthetetlen.

rajaram 2010.07.03. 18:05:34

@Csöncsön: Le kell számolni azzal a hiedelemmel, hogy 11 zseniális játékost elég csak fölküldeni a pályára, és csapat lesznek.

Pont ezen a meccsen bizonyosodott be, hogy elég 11 zseniális játékost a pályára küldeni. A németeknek bejött.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.03. 18:06:22

Messitől egyébként el a kezekkel!

Megnézném, mit csinálna Schweinsteiger (Pelé, Maradona, mindegy), ha egy drogos lenne az edzőjük.

rizla 2010.07.03. 18:06:25

@vadkutya: milyen országban élünk ember? ne szivass már. ez persze sokat elárul erről az egészről, ahogy a magyarok élvezik a vb-t, a saját csapatuk eszükbe sem jut már, szép.

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.07.03. 18:06:37

@rizla: Számomra egyébként Di Maria a vb egyik legnagyobb csalódása, jó megmozdulása alig akadt, igazán jó meccse pedig szerintem nem is volt. Kíváncsi vagyok Mourinho mit kezd vele, mert Quaresma-szagot áraszt magából a srác. :D

fraulein praxa 2010.07.03. 18:07:07

én kis naív meg még hosszabbításra rendezkedtem be rágcsálnivaló és italügyileg..:-DDD

Mr.AT 2010.07.03. 18:07:10

@Csöncsön: "Le kell számolni azzal a hiedelemmel, hogy 11 zseniális játékost elég csak fölküldeni a pályára, és csapat lesznek.
Nagy sikereket csak nagy szakemberrel lehet elérni."

Igen, meg még kell hozzá 11 zseniális játékos is kell hozzá. :) :) :) Otamendi pl. nem volt rossz, de a másik 10et örökre el kell felejteni komoly meccsen. :)

rajaram 2010.07.03. 18:07:39

@Csöncsön: ilyen komoly országban nem fordul elő

rizla 2010.07.03. 18:08:03

@Csöncsön: ezzel a beszólással most többet fogsz ártani, mint amennyit használsz.

BruceWayne 2010.07.03. 18:08:14

BE-Á-RA-ZÁS! :)

de Klose nem lőhet több gólt!

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.07.03. 18:08:29

@Csöncsön: Azért a kaput el-eltalálhatta volna, ezzel együtt is, illetve helyezhette volna a lövéseit. De nem akarok én belerúgni, őt sajnálom.

fraulein praxa 2010.07.03. 18:08:38

@Csöncsön:

az angolok is ezzel vígasztalják magukat, semmi baj...:-))

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.03. 18:08:41

@rajaram:

Tudtam, hogy jössz majd a náci szövegeiddel.

Maradona egy ikon. Most bebizonyosodott, hogy más utat kell járniuk az argentinoknak.

rizla 2010.07.03. 18:09:05

@Zsoca87: nekem is quaresma ugrik be róla, de amúgy azt nem értem, hogy miért a vb alatt kellett a real madridnak leigazolnia, mármint nem a madrid a hibás, hanem maradona. ezeket félre kellett volna rakni.

nem tartom véletlennek, hogy david silva pont akkor nem játszott a spanyoloknál, amikor igazolt át éppen a manchester city-be..

ddrum77 2010.07.03. 18:09:09

@fraulein praxa: olyan 0-0 szaga volt meccsnek, egész a 3. percig =))

Keelhaul 2010.07.03. 18:09:53

@Szom Ki Van, a Denevér szálló lakosa: Szerintem meg mondjon le. A németeknek respect, az argentínokat meg nem kell ekézni azért mert 2-0 után 5 csatárral játszva kaptak még 2 gólt kontrából.

vadkutya 2010.07.03. 18:10:42

@rizla: Mielőtt lenézel: én nem élvezem a vb-t, egyrészt, mert nincs érzelmi kötődésem, másrészt nálam csak klubfutball létezik, külföldi, talán nem véletlen, erről sem biztos,h én tehetek. Magyarország túl kézenfekvő lett volna válasznak, de sorry, ha így közelítjük meg, akkor nekem is van csapatom. Valójában nincs, de ezt ne rajtam verjük el...

Iustizmord 2010.07.03. 18:10:53

@mocsing: pedig vhol hallottam hogy menne vagy igazolni akarják, vagy ez csak felvetés? miért volna amúgy ostoba? nem férne be oder was?

ZenZo 2010.07.03. 18:11:52

Öömmm, beárazásssss. Hollandia és a németek továbbjutásával háromból kettő, és tegnap a ghánaiaknak sem kellett volna sok, hogy hozzanak nekem egy láda sört - bár a spanyoloknak még nyerni kell(ett volna) hozzá, de hát az majdcsak.

Az argentinok így is tovább jutottak, mint vártam őket a VB előtt, bennük ez alatt a vezetés alatt ennyi volt, s ez nagyon jól látszott már a VB előtt is, ahogyan kijutottak (épphogy). Van egy zseni és 3-4 kiváló játékos, de ettől 1. még nem lesz csapat 2. nem lesz nyerő alakulat

A védelmük egy vicc, így tényleg csak abban bízhattak végig, hogy többet rúgnak, mint kapnak. S ilyen szempontból találó kiváltképp a poszt címe, mert ez eddig volt elég.

Ahhoz képest, hogy a sajtó főleg azzal volt elfoglalva, hogy lehet, hogy nem is lesz európai csapat a négy közt, ha tegnap van isten, akkor jelenleg 3/0 a mutató, de még így is 3/1, és arra azért kevesen tettek volna előzetesen, hogy a Brazília, Argentína, Uruguay trióból egyedül az uruk mennek a négybe, ők is épphogy....

A meccs tanulsága pedig, hogy a németek, azok németek, Löw-vel, fiatalokkal, bajnokságban szar Podolskival és Kloseval, mindennel.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.07.03. 18:11:54

Bassza meg Maradona, ez az edzoi nulla, Bajorban talpig argentin szerkoban ulok egy tavikocsmaban es meg a pincer is idejott megalazni a negyedik utan, hogy vigaszul ma en ingyen iszom...

fraulein praxa 2010.07.03. 18:12:07

@Jonas le, Palermo be!:

neeeem én úgy a tizedikig bíztam egy 1-1ben, esetleg 2-2ben, de aztán szépen be kellett látnom: elszámoltam magam elemózsia-ügyileg..:-DD nem baj, hátha estére kell.:-)

bár azt futópadról nézem úgyis.:-)

BASTi · http://www.borgatya.hu/ 2010.07.03. 18:13:00

kár volt ezért a nagy győzelemért. még a végén Németország is divatcsapat lesz ... :)

ddrum77 2010.07.03. 18:13:04

@csizsikpizsik: minden rosszban van vmi jó =)

Titi120 2010.07.03. 18:13:15

Az megvan, hogy a csütörtöki Zuhanyhíradóban Puhl bemondta, hogy brazil - argentín döntő lesz, Messiék győzelmével ? :)

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.07.03. 18:13:48

@rizla: Mondjuk az is érdekes kérdés, hogy ilyenkor Maradonának mekkora beleszólása van és hogy a játékos ügynökének mennyire vna szüksége a játékosra. Illetve az is elképzelhető, hogy a tárgyalások már a VB előtt elkezdődtek. Ezek olyan dolgok szvsz amiket nem tudhatunk ezért pontosan megítélni sem lehet.

rizla 2010.07.03. 18:14:14

@vadkutya: nem rajtam akartad elverni, bocs, ha ennyire félre ment.

fraulein praxa 2010.07.03. 18:14:23

@csizsikpizsik:

na kezet foghatsz az ausztrál haverommal, aki talpig aussie-díszben ballagott be kb. 2000 német közé...:-DD őt már 3-0nál itatták a németek.:-)

Artsuhtaraz · http://latomasok-arnyjateka.blog.hu/ 2010.07.03. 18:14:37

Ez egy rohadt jó meccs volt, főleg mert az nyert akinek szorítottam.
Gratulációt érdemel Németország futball válogatottja.

ddrum77 2010.07.03. 18:14:39

@fraulein praxa: ilyen időben biztos nem futnék a lakásban, én a meccs után megyek majd, kellemes 23 fok, sötét utcák, kóbor kutyák, 1-2 útonálló, lesz motiváció =)

Szaffi B. 2010.07.03. 18:15:16

@rexford: Akkor jó, már vége lehetett mire odakattintottam ;)

"
Messi, aki a vébé sztárja akart lenni. hehe :) szopóálarcot a felkreatinozott törpének"

Hispán mekkora taplóság ez, látszik h semmit nem tudsz Messiről :(

Iustizmord 2010.07.03. 18:15:58

@Zsoca87: így van, di maria a real interista kvarezsmája lehet, bár a spanyol védők ellen még egy kis sót akár meg is ehet...

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.07.03. 18:16:11

@Iustizmord: mert az életben nem fog játszani, több okból sem lehet ő van bommel utóda, schweinsteigert meg az életben nem fogja kiszorítani, kroos is jön vissza

amc 2010.07.03. 18:17:19

Maradonán könnyezik a Che Guevara tetko is!

England win The Ashes! 2010.07.03. 18:17:22

@Csöncsön: Daum pölö egész szép eredményeket produkált a lúzerkúzennel.

horas 2010.07.03. 18:17:39

Na akkor nézzük:
Maradona kijött középpálya és védelem nélkül.
Ennek a csapatnak valószinüleg mindegy lett volna Zanetti vagy Cambiasso is,mert ez egy összerakatlan félkész csapat volt,volt egy jó elképzelés ezzel a "Messi viszi" aztán majd lesz valami belőle,de nem voltak egyáltalán csaptrészek,volt Messi meg mindenki támadott,a maradék embereket meg beszórta ad hoc jelleggel,hogy ti majd védekeztek.

Maxi és Di Maria nem középső középpályás,hanem két közepes képességű szélső.Ez már nonszensz.
Mascherano egyedül nem egy csapat rész,aahogy nem egyszer leírtam a VB alatt.

A védelemben az egész pályafutásukban bakiparadékat felvonultató arcok Demichelis,Burdisso,Heinze.
Kihozott egy fizikálisan és technikailag leamortizálodott Verón-t.Totálisan használhatatlan volt.

Azért volt már alapban butaság,kihagyni,otthon hagyni a megbízható embereket,mert itt tudható volt,hogy nem a stabil alapjátékra épül a csapat,így rettenetesen ki lettek szolgáltatva az egyéni teljesítményeknek a főleg a védelemben.Ezt mondjuk minőségibb játékosokkal visszább lehetett volna szorítani,de nem.

És végül a vesszőparípán:Higauin ma sem csinált semmit,Milito meg végig nézte.
Maradona gratulálok,nagyon tudta követeleni a boscsánat kéréseket,kiváncsi vagyok most ő megteszi-e ezt.

Gratula a német szövetségnek kíváló munkát végeznek a válogatottnál remek csapatuk van.Sok válogatottal szembeni képességbeli és technikai hátrányok dacára.

fraulein praxa 2010.07.03. 18:17:45

@Jonas le, Palermo be!:

nem lakásban.:-)
akkor lesz időm, és hát ugye senki nem vállalta, hogy fut előttem egy lcd-tévével a hátán, hogy miközben letudom a köröket, zavartalanul élvezhessem a meccset..:-( így maradt a terem.

:-D

Henry The Navigator 2010.07.03. 18:18:20

Egy európai, egy dél-amerikai, egy európai továbbjutás eddig. Folytatódik a sorminta remélem.

rizla 2010.07.03. 18:18:25

@Zsoca87: ez igaz, de szerintem ez az egész nem volt szerencsés hatással di mariára. vagy alapból ilyen vékonyka játékos? mert akkor örülök, hogy a madrid megvette.
agüero mennyit játszott? 1 komplett meccset meg 20 percet? szerintem ez vicc.

Keelhaul 2010.07.03. 18:18:55

@horas: Ha te úgy gondolod, hogy MIlito jobb lett volna, akkor el vagy tévedve. Ez a meccs Otamendin ment el, meg persze Maradona hülyeségén.

rexford 2010.07.03. 18:19:15

@birsalmamag: Majd legközelebb akkor. Legjobb stream ever egyébként, ezt az adást kapják az európai tévék. Nincs kommentár, de ha akarsz, bal oldalt válogathatsz az európai csatornák között és nézheted kommentárral.

fraulein praxa 2010.07.03. 18:19:23

@Henry The Navigator:

hááát én annyira nem szorítok most paraguaynak...:-/

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.03. 18:19:29

@caralho voador:

gondolom pont a popricás vödörben volt a fejed a 79. perc tájékán, amikor "a szerencsétlen barom Klose" majdnem a lelátóra küldte a védőt egy alázós csellel.

egyébként is jellemzően szerencsétlen barmok tartanak 14 vébé gólnál. utálhatod, de a 14 gól önmagáért beszél.

capor_ 2010.07.03. 18:20:00

Remélem meg lesz a német - holland döntő, mert akkor visszanyerem a hűtőm árát :D

Egyébként kiváncsi lennék, hogy mit mond ilyenkor a sok nagyokos akik megjövendölték az európai foci beégését ezen a vb... Európából egyedül francia és olaszo. égett igazán... (2 a 13-ból)

Tika_ 2010.07.03. 18:20:38

az első kiesés, ami miatt igazán szomorú vagyok :(((. Úgy látszik, ennek sosincs jó vége: 4 éve elaludtam (és arra ébredtem, hogy Ballack tizenegyest lő - brrr, borzasztó volt, ritkán mondok ilyet, de ezt _senkinek nem kívánom_), most is elálmosodtam az első félidő végére, aztán szarnom kellett - bármelyik jobb lett volna...
Argentína eddig jutott szövkap nélkül, a németek meg elmehetnek a picsába.
Maradonának egyetlen érdeme van: legalább argentinul próbált játszani. Egyébként elmehet a picsába.
Pont egy német meccsen, szürreális volt: az argentinokat szerencsétleneket úgy küldték meccselni, hogy egy pillanatig nem volt esélyük.

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.07.03. 18:22:04

@rizla: Maradona megbukott, mint edző. Persze, lehet mondjuk 10 év múlva újra megpróbálja, de csak tekintéllyel nem lehet csapatot építeni. Ész is kell hozzá, meg tehetség. :) (közhely, de a focizni tudás és az edzősködés között nincs feltétlen összefüggés, lásd Mourinho)

OJ · http://sportvers.blog.nepsport.hu/ 2010.07.03. 18:23:10

@capor_:
A hollandok meg a németek így együtt jól kibaxtak többezer mediamarktos játékossal. :)

ddrum77 2010.07.03. 18:23:20

@mavo: Lehet Ronaldo lesz az első, aki gratulál neki, ha túllépi a 15-öt

Henry The Navigator 2010.07.03. 18:23:42

@fraulein praxa: Én sem szorítanék, ha nem lenne idegesítő itt egyesek kinyilatkoztatása....

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.03. 18:23:43

Belemenve egyébként a meccs dramaturgiájába: nekem 1-0-nál volt egy olyan érzésem, hogy ha Argentína lövi a második gólt, ők jutnak tovább; ha pedig a németek, akkor alázás lesz.

Igazából nagyon érdekes meccs volt, mert 67 percig bármerre eldőlhetett volna.

Természetesen nem szeretek ki az argentinokból ezután sem, de nagyon remélem, hogy Maradonát menesztik. Drukkoltam neki személy szerint is, de most már végképp be kell látni, hogy megbukott.

Nagy kapitányt Argentína élére. Van ott bőven olyan.

Akit rettenetesen sajnálok, az Messi. Végig küzdött, és csodálatos labdái voltak "irányítóként" is, kár, hogy az egész szerkezet mondott csődöt, és hogy nem volt jó formában ő sem. Egyszerűen nem volt jó formában, ez már a nyitómeccsen megmutatkozott, mert hiába volt még így is fantasztikus; ha formában van, bemennek azok a lövései, melyeket Enyeama akkor hárított. Fokozatosan elment az önbizalma, borzasztóan sajnálom...
:-((

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.07.03. 18:23:46

@Csöncsön: bruhaha. tömegével szokás ugyebár khedirát isteníteni, meg mindenki müllerre szokott elélvezni, nem messire

ja, hogy ma igen.

horas 2010.07.03. 18:24:34

@Keelhaul:
Úgy gondolom,hogy Milito jobb lett volna,mert mondjuk nagyobb sansz volt arra,hogy ő csinál valamit mint Higuain akiről meg elmondhatjuk,hogy milyen zseniális mester hármast lőtt Koreának.
Milito kihagyása nem Maradona hülyeségeinek egyike?
-De.
Leszarom ám,azt kapta amit megérdemelt.
Örülök is,hogy Inter-esnek nem kellett átélnie ezt a szemfényvesztéses álfoci imitálást.

rizla 2010.07.03. 18:25:15

@Keelhaul: szerintem is hülyeség elővenni higuaint. ebben a katyvaszban milito sem lett volna jobb. viszont horasnak abban igaza van, hogy ha ezt a támadósort rendesen felépítik militoval és messivel.. de mindegy már.

Keelhaul 2010.07.03. 18:25:17

@mocsing: Azért távol voltam az ejakulációtól, igaz Messire sem szoktam, az elmúlt évtized legnagyobb zsenije Ibizáról figyeli a vébét.

Mazsa- 2010.07.03. 18:25:54

@Hispan07: "Messi, aki a vébé sztárja akart lenni. hehe :)"

Ezt benézted. Ő soha nem mondott ilyeneket és soha nem is fog. Az, hogy a szarkeverő sportmédia minden szart alaptalanul megír, nem az ő hibája. Hogy te ezeket el is hiszed, az pedig már a tied.
Maradona és a média az ő nyakába fogja varrni a kiesést, ez egyértelmű. Nagyon sajnálom, mert jó gyerek, csak sajnos ilyen gecikkel van körülvéve.

A meccs jellemző momentuma az volt, ahogy a 2. gól után Maradona ott állt amolyan "na most mi a fasz lesz?" pofával. A pályán eközben Messi Xavi-poszton, Milito és Agüero a padon, a Tevez-Di Maria-Higuain hármas pedig botladozik. És ez nagyjából így is maradt a meccs végéig. Ugyanis Maradona-nak fingja se volt, hogy mit is kellene csinálni. Remélem ennek a szánalmas embernek nem sikerül majd másra hárítania a felelősséget, és végre eltakarodik a futballnak még a környékéről is.

OJ · http://sportvers.blog.nepsport.hu/ 2010.07.03. 18:26:37

@Csöncsön: "Igazából nagyon érdekes meccs volt, mert 67 percig bármerre eldőlhetett volna."

Igazából az argentinok egy értelmes támadást nem vezettek, egyszerűen ránézésre meg lehetett állapítani, ki fog itt ma nyerni.

Henry The Navigator 2010.07.03. 18:27:41

@Csöncsön: Én határozottan azt gondoltam, hogy mi lövünk egy gólt de sajnos valami nagyon nem működött. Tevezt le kellett volna hozni, Messit pedig előrébb tolni, de igazából senkinek sem ment :((

horas 2010.07.03. 18:27:43

ÉS ezért kár a Brazilokért mert azért megnézném ezt a német válogatottat is egy igazi nagy csapat ellen.Na szép napot.

r_magpie 2010.07.03. 18:28:01

mindent elmondtatok erről a meccsről, úgyhogy csak annyit tennék hozzá: LOL

Iustizmord 2010.07.03. 18:28:33

@Keelhaul: pedig van abban vmi amit horas ír. higanynak nem ment, meg KELLETT volna próbálni militot úgy 46-60. perc között. di amria se volt jó (miért is lett volna) és messinek se ment, helyette jöhetett volna agüero és alakot sem szabott senki a csapatnak, de ezt veróntól nem is lehetett volna várni.

a kitűnő játékosanyag mnaradona ELLENÉRE eddig jutott, ennyire volt elég, edzővel lehetett volna jobb.

fraulein praxa 2010.07.03. 18:28:54

@Henry The Navigator:

ne aggódj, a döntőbe nem fognak bejutni úgysem a spanyolok..:-)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.03. 18:29:15

@OJ:

Én sem az alapjátékban bíztam, hanem a zseniális villanásokban. Voltak lehetőségek Argentína előtt, sokkal nagyobb nyomás alá helyezték a német védelmet, mint Anglia.

Természetesen összességében teljesen megérdemelten nyertek a németek, ők voltak a sokkal jobb csapat.

Zete · http://sikeresmagyarok.blog.hu 2010.07.03. 18:29:53

A Komoly csapat sok volt. Az edzők közötti különbség döntött. Milliárdszor elhangzott, de Maradona kihagyta a lehetőséget, hogy a három interes védekező játékossal stabil védelemmel utazzon a vébére. Ugye Zanetti és Cambiasso... De peches is volt, hogy a játszatott Samuel pedig megsérült.
Messinek a világbajnokság jó közepesre sikerült, a mai napja azonban gyenge volt. Biztos frusztrálta, hogy eddig még nem talált be a kapuba, s a válogatott teher is nyomasztotta, mégis még többször kellett volna cselsorozattal előretörnie, mert csak így lehetett volna ezt a stabil német védővonalat feltörnie. Tízszer megállítják a harmadik-negyedik csele után, de a tizenegyedszer átment volna...
Ennek a nagyarányú német győzelemnek a német szurkolókon kívül valószínűleg az ausztrál szövetségi kapitány és Capello örül a legjobban, na meg Koeman, akinek ilyen értelemben a brazilok elleni holland győzelem is jól jött (na meg azért is persze, mert holland).
Jó ez a német csapat, nagyon szépen is játszik, de ez már négy éve is igaz volt rájuk, de most azért állnak jobban, mert a csapatuk közben megfiatalodott. Azon gondolkodtam amúgy, hogy ha lenne egy vállalkozó kedvű pénzesebb csapat, ezt a német válogatottat (a nagy részét) össze is tudná vásárolni (mondjuk a mostani sorozat azért felnyomja az árukat, de pl. Özil vagy Khedira ára még így is messze lesz a legdrágább játékosok árától). Volt már olyan a történelemben, hogy egy válogatott és egy klubcsapat között szinte teljes átfedés volt.

Zete · http://sikeresmagyarok.blog.hu 2010.07.03. 18:30:58

Azért abban bíztam, hogy Maradona a szünetben beöltözik, mint Bud Spencer a Bombajó bokszolóban. :-)

Keelhaul 2010.07.03. 18:31:01

@horas: Ezt persze semmire nem tudod alapozni, Milito mind a válogatottban, mind a klubcsapatában kevesebb gólt lőtt. Én Tevezt tartottam ma feleslegesnek, Higany kegyetlen jól érkezett ma is, a második gól után persze már labdát se kapott.

@rizla: Militóra úgy lehetett volna játékot építeni, ha Milito mutat valamit a selejtezők alatt, de 22 meccsen 4 gólt lőtt, a legutolsót 2007-ben. Nem tudott megragadni a csapatban, erről ennyit. Kb az utolsó megkérdőjelezhető dolog, hogy Milito vagy Higany játszik-e, utóbbit nyilván hosszú távon is jobban megéri szerepeltetni, és ma se volt vele gond, nagyon távol volt attól a blokkolástól, amit pl a Lyon ellen leművelt. Ha már kihagyjuk Higanyt a kezdőből, akkor azt csak úgy lehet, ha a keretből is. Azt viszont nem értem, miért nem Higuaín volt a szélső, amikor kiment szélre, rögtön veszély is lett belőle. Simán Milito _ Higany _ Messivel kellett volna nyomniuk szerintem, vagy Milito-Agüero-Messivel.

A gáz az, hogy argentínának nincsen egy épkézláb irányító középpályása, pedig ebbe a keretbe kurvára elkélne egy. Verónt meg hagyjuk, mert szerintem világ életében túlértékelt volt. Vagy két intelligens vkp. Az egész játékuk fejetlen volt, de ami az igazi hiba, és nem olyan evidens, az az hogy Heinze és Otamendi basztak visszazárni kb az egész meccs alatt.

Keelhaul 2010.07.03. 18:31:57

@OJ: Őt szerettem, de nem ő, és nem is a hosszú puska Walter Pandiani. Sőt nem is Valerón, pedig ő már igen közel van.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.03. 18:32:36

@mocsing:

"Ma igen." Pont erről van szó. Messit is csak akkor dicsérjük, amikor valami fantasztikusat játszik. Az utóbbi három-négy évében ezért ajnározhatta őt kéthetente a média, és csapódtak a hype-hoz a divatdrukkerek. Most, hogy Khedira volt nagyon jó, ugyanez történik. (Csak hát vele nem kéthetente, érthető okoknál fogva.)

Zete · http://sikeresmagyarok.blog.hu 2010.07.03. 18:33:03

Messiben egyébként még két jó vébé benne van, de lehet, hogy három.

drosiii 2010.07.03. 18:33:50

@Csöncsön: "11 zseniális játékost elég csak fölküldeni a pályára, és csapat lesznek."

Mutasd meg azt a 11 zseniális játékost kérlek.

capor_ 2010.07.03. 18:33:57

@Zete:
Hét Bayer játékos van benne így is. Plusz lehet Khedira is megy oda... :)

zsakfos 2010.07.03. 18:34:32

Csak engem zavar ez a 2 sárga után ki kell hagyni egy meccset és csak a negyeddöntő után törlődnek?
Eddig mind a 3 elődöntőbe jutott csapatnak van eltiltott játékosa. Én ott is a legjobbakat akarom látni. Nem lehetne 3 sárga után eltiltás, vagy eltörlés a csoportmeccsek után.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.03. 18:34:36

@Zete:

Igen, Maradona sem az első nagy vébéjén futott be a foci Pantheonjába.

Eddig ilyen szempontból kísértetiesen hasonló a pályafutásuk...

halihalo 2010.07.03. 18:34:56

@Zsoca87: Sokan mondják, de sosem értettem. Milyen tekintélye van/volt maradonának? Mindig is egy bohóc volt.

BruceWayne 2010.07.03. 18:35:40

na a ma estét a spanyolok remélem simán lerendezik, aztán a németek végre összekerülnek egy komoly csapattal :)

rizla 2010.07.03. 18:36:10

@Zete: "Biztos frusztrálta, hogy eddig még nem talált be a kapuba"

lehet, hogy nem a kaputól 50 méterre kellett volna játszatni. érdemes megnézni a fifa.com oldalán a hőtérképeket. ahogy az is lehet, hogy nem kellett volna folyamatosan ezen nyammognia a sajtónak, hogy mikor lő már gólt ezt a botcsinálta középpályás. ezzel nem a formáját akarom mentegetni, de előre várható volt, hogy ez lesz. messi nem az a típusú játékos, aki a semmiből helyzeteket teremt mások számára, ő nem egy ronaldinho, nem egy ilyen jellegű tizes, hanem egy kurva jó támadó. guardiola mindent megtesz, hogy a kapuhoz minél közelebb csempéssze, mert ott már 1-2 csele halálos végkimenetelű lehet, itt meg szenvedhetett a sűrűjében, miközben higuainék rendszeresen megindulhattak fellazult védelemmel szemben, a legjobban cselező ember meg hátul. ez egy bukott koncepció, persze mindenkinek tetszett elsőre, mert ó, mint a régi időkben, dehát könyörgöm, ma már máshogy működik a futball. de úgyis messi lesz elővéve, már itt is sokan elkezdték, jön majd sporttárs is verni a nyálát, nagyon jó. pontosan erre számítottam maradonától, hogy ennyit fog elérni (hozzáteszem, messi sokkal jobb volt a középpályán, mint CR támadóként, pont.).

Árpádka 2010.07.03. 18:36:42

@halihalo: A világnak de az argentinoknak Ő Zeusz.Apollón. Hádész és Poszeidon agy személyben

Everred 2010.07.03. 18:37:22

Klose nem megy már vissza a Bayernhez a vébé után, hibernálják 2014-ig, és két-három hónappal a brazíliai vébé előtt olvasztják ki, hogy legyen ideje megfelelő fizikai állapotba kerülni.

drosiii 2010.07.03. 18:37:30

@Csöncsön: Őőőő. Ezt kicsit elszabtad.

halihalo 2010.07.03. 18:37:44

@Csöncsön: Viszont az angolok rúgtak nekk két gól, ami azért nagy különbség... (Ettől még szarok voltak magukhoz képest... )

Henry The Navigator 2010.07.03. 18:38:04

@halihalo: Argentínában ő tekintély, ez van. Nálunk is amikor Puskás volt a szöv.kap sok kritika nem érte. Csak akkor még nem volt menő a kokó, csak a fröccs.

drosiii 2010.07.03. 18:38:11

@Csöncsön: Őőőő. Ezt kicsit elszabtad.

horas 2010.07.03. 18:38:50

@Keelhaul:
jaj ne hasonlítsuk már össze Higuain a Valladolid-ok elleni parádéit Milito Európa meghóditásával.
Ok,Milito a válogatottban nem szereplet jól okés.
De legyen Higuain,mi számöttevó dolgot csinált ő ezen a VB-n?
Korea ellen rúgott egy mester hármast,meg kapott egy ziccer labdát egy védőtől 15 méterre a kaputól egyedül a kapussal szemben?
-Igen.Gratulálok.
Kurva jól érkezett Higauin ma is,és ma sem ment vele semmire a csapata,hagyjuk a Higauin témát,megbukott ismét,várunk tovább.

Keelhaul 2010.07.03. 18:38:53

@drosiii: Messi, Agüero, Higuaín, Tevez, Milito. Ez a baja az argentín keretnek :)

Ezt kéne a mi kultúránk szerint max 2 de legfeljebb 3 pozícióba begyűrni. Aztán válogassál közülük, valaki biztos sírni fog. Vagy horas, vagy én.

drosiii 2010.07.03. 18:38:57

@Csöncsön: Őőőő. Ezt kicsit elszabtad.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.03. 18:39:04

@drosiii:

Az argentin keret egytől egyig világklasszisokból áll. Két olyan játékosuk van, akit ekézni szoktak, mondván, hogy fogalmatlanok, de ez a két játékos alapkezdője volt a MU, a Real Madrid, illetve a BL-döntős Bayern München csapatainak.

Érted? A két legfogalmatlanabb argentin a BL-döntős Bayern és MU/Real Madrid alapembere?...

rizla 2010.07.03. 18:39:34

@Keelhaul: "A gáz az, hogy argentínának nincsen egy épkézláb irányító középpályása, pedig ebbe a keretbe kurvára elkélne egy. Verónt meg hagyjuk, mert szerintem világ életében túlértékelt volt. Vagy két intelligens vkp."

lucho gonzalez, cambiasso, banega, ezeket az embereket be KELLETT volna válogatni. olyan nincs, hogy ilyeneket kihagyok, egy 40 éves, otthon levezető fickót meg kiviszek, aztán még nem is játszatom. és ahogy horas is írta, di maria nem középső középpályás, ahogy maxi sem, mi volt ez tulajdonképpen? felállt maradona mascheranoval, plusz két szélsővel, meg a világ legjobb árnyékékével a középpályán, hogy ez majd támogatja elöl a nagy munkabírású, de agüerohoz képest azért kevésbé villámléptű tevezt, meg higuaint. kaotikus fos. és akkor a védelembe még bele sem rúgtunk.

drosiii 2010.07.03. 18:39:54

@Keelhaul: De ez akkor sem 11 zseniális focista. Ugyebár kapus, védelem, középpálya és legvégül amit említettél a támadósor.

halihalo 2010.07.03. 18:40:26

@Henry The Navigator: Hát ez a baj. Emlékeim szerint Puskás sem tett itt csodát, viszont személye miatt, mert illett tisztelni, még kritizálni sem volt szabad. Ez öli meg a fejlődést...

Hispan07 2010.07.03. 18:41:33

@Mazsa-: elismerve Leóka tényleg_egyedülálló technikai tudását, exsportolóként nem igazán szeretem azokat a 'jó gyerekeket', akik akkor indulnak növekedésnek, amikor csapatorvosok hada kezdi el őket minden jósággal tömni. Ha te igen, az a te bajod. Mindenesetre a jövőben majd hozzád fordulok, ha hírekre vágyom, látom te felette állsz a sportmédia hazug pletykatengerének.

@birsalmamag: húha, ez szíven ütött. akkor most elvonulok és elolvasom A Messi élete és fantasztikus utazásai könyvet, hisz anélkül nyilván nem tudom helyén kezelni a Messi-ást.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.03. 18:41:41

@Csöncsön: @drosiii:

Ja, természetesen Heinzére és Demichelisre gondoltam.

Henry The Navigator 2010.07.03. 18:41:44

@Henry The Navigator: Bocsánat, nem Puskás Öcsit akartam degradálni ezzel, csak ő is egy "csibész" mentalitás volt.Sorry, ha félreérthető voltam...

drosiii 2010.07.03. 18:41:46

@Csöncsön: romero, burdisso, otamendi? és di maria se mutatott még eddig semmit, csupán tehetség. heinze pedig mint jól mondtad, csak VOLT.

Ilyen szempontból az angoloknál jóval több világklasszis volt.

drosiii 2010.07.03. 18:42:27

@Csöncsön: tudok annyit a fociról hogy vágtam kikre gondolsz =)

de azért kösz a feltételezést...

Everred 2010.07.03. 18:42:47

@Keelhaul: nyilván Gutiról beszélsz...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.03. 18:43:17

@Hispan07:

Pedig igaza van, tényleg taplóság Messit elővenni, mikor a vak is látta, hogy nem a saját posztján játszott.

Keelhaul 2010.07.03. 18:44:22

@horas: Azért az eszementség csúcsa amit előadsz. Milito rúgott 2 gólt a BL-döntőben, de azért ez nagyon távol van attól, hogy "meghódítja Európát". Sok gólt lőtt, de mondjuk nem ő lőtt a válogatottban a bemutatkozó meccsén életmentő gólt, hanem Higany. Milito egy klasszis csatár, el van ismerve, OK. A válogatottban viszont nem megy neki. Messi is "meghódította Európát", ugyan más poszton, de a válogatottban neki sem ment. Komparatíve ezen a VB-n Higuaín tett le a legtöbbet az asztalra, még akkor is, ha megcsinálták neki a helyzeteket.

FTR: Európát az Inter hódította meg. Nem vitatom Milito érdemeit, mindig is szerettem, és már 3-4 éve szerettem volna ha Madridba igazol, de azért Higuaín távol van attól, hogy "megbukott".

És még egy FTR: Higuaín eredetileg nem is középcsatár, ezt add össze. Ez nem mentesíti az alól, hogy ma a semmiből kellett volna gólt szereznie, mint azt megtette az előző meccsen, de kétszer ma is igen közel került hozzá, elsősorban a jó helyezkedésével. Arról spec. nem ő, nem Messi és nem Tevez tehet, hogy 1. nem jó a szerkezet 2. hátul minden lehetséges szélre kijátszott labdából szabadrúgás vagy beívelés következik.

Asidotus 2010.07.03. 18:44:24

Én konkrétan pont azért haragudtam Maradonára, mert otthon hagyta Zanettit és Cambiassot.

Az argentinok azért kaptak ki, mert nem jól helyezték át a csapat súlypontját. A támadásoknál nem mentek föl elegen, sokszor látszott az, hogy még 1-2 (nem több) ember hiányzik, de a védekezésnél meg nem voltak elegen. Valahol félúton elvesztek az argentin játékosok

rizla 2010.07.03. 18:44:26

@Hispan07: kedves barátom! messi ha nem kap hormonkezelést gyerekkorában, soha nem lehetett volna komoly futballista. a 169 centijével azért így sem egy szörnyeteg, gondolom belátod. ez 1. 2: az elmúlt két évet sérülés nélkül csinálta végig. ennek nem bármiféle minden jóság tömése az oka, hanem az, hogy megváltoztatták az étrendjét, így nem savasodik folyton, vagy mi, ehhez igazából nem értek, de ha szeretnéd, megkeresem a pontos magyarázatot.

Keelhaul 2010.07.03. 18:44:57

@rizla: Banega? Ne röhögtess már :) Akkor inkább Gago, viccen kívül mondom.

Mazsa- 2010.07.03. 18:45:17

@Hispan07: "exsportolóként nem igazán szeretem azokat a 'jó gyerekeket', akik akkor indulnak növekedésnek, amikor csapatorvosok hada kezdi el őket minden jósággal tömni."

Ezt most így ahogy van kinyomtatom, bekereteztetem, és kirakom az ágyam fölé, hatalmas.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.03. 18:45:58

@Nűnű:

Igen, pontosan erről volt szó. Nem volt középpálya. Azért Mascheranotól dőreség lett volna elvárni, hogy egyedül kivédekezze az összes német támadást.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.03. 18:46:55

@Keelhaul:

Banegának volt egy fantasztikus félszezonja a Valenciában. Potenciál van benne. Kipróbálni mindenképpen érdemes lett volna. Már a selejtezőkön.

Zete · http://sikeresmagyarok.blog.hu 2010.07.03. 18:47:01

@rizla: Egyetértek, az tényleg nagy hiba volt, hogy Messi ilyen távol játszott a kaputól (az Inter elleni visszavágón is ide szorult, akkor sem ment neki úgy, mint szokott). Az idei gólerősebb idénye tényleg annak volt elsősorban köszönhető, hogy Guardiola előbbre tolta. (De azért akkor is többször meg kellett volna idulnia.) Ugyanez volt Rooneynál is, C. Ronaldo távozásával ő is előbbre játszott, kétszer annyi gólt is lőtt, mint tavaly. Erre a vébén a tavalyi MU-s szerepkörében játszatta Capello. Ott is megállja a helyét, csak akkor nem kell csodálkozni, ha 50 méterre játszva a kaputól ő sem lő meccsenként két gólt.

horas 2010.07.03. 18:47:22

Messi-t nem érheti szó,a VB-n vezetett kb 30 argentín támadás 90%-ban az ő érdeme volt.

Keelhaul 2010.07.03. 18:49:34

@rizla: Ofkorsz, ezzel én is egyetértek. Írtam már a meccs előtt, hogy tökfölösleges dimaría, ha egyébként Higanynak is szokása, hogy kibóklásszon a szélre, plusz ha arra van rendszeresítve, ezt a mezőnymunkát ő is ellátja. A mai fociban egyszerűen vékony volt Mascherano gyakorlatilag egyedül középen, főleg ha olyan betonvédők vannak mögötte, mint Otamendi, stb. Ez a 2004-2005-2006os Real Madrid volt egyébként, ahol a félelmetes Celades-Guti vkp előtt FIgo, Beckham, Zidane, Ronaldo, Raúl, Morientes és Owen kellett volna hogy elférjen a pályán. Olyan betonvédők előtt mint Helguera és Pavón. Nem Figoval, Zidanenal, stb. volt a probléma, a szerkezet volt szar. És nem, kurvára nem számított, hogy Ronaldo vagy Morientes játszik-e éppen a kemény meccseken Celadest/Gravesent egyszerűen megkerülték.

horas 2010.07.03. 18:51:02

@Nűnű:
Itt taktikailag volt egy univerzum a két csapat között.Konkrétan nem lehet,rámutatni,hogy hol volt a különbség,a Németeknél minden csaptrésznek jól kidolgozott viselkedése helyezkedés,taktikája van és ezek faszán összehangolva.

Az argentínoknál volt Messi,ő majd megcsinálja,meg majd Mascherano biztos elveszi a labdát,ez volt a takitka.

klorinc 2010.07.03. 18:51:07

Sok a komment, nem olvasom mindent végig. Az volt már, hogy a BuLiban tök utolsó Hertha középhátvédje több gólt rúg a vb-n, mint Messi?:D (Bocsánat mindenkitől, de ezt nem lehetett kihagyni...) Egyébként nagyon nagyot mentek ma a németek, remélem innen már behúzzák!

Harald hardrode 2010.07.03. 18:51:51

Nem akarok belerúgni Messibe, de nem tudom kihagyni: A Buli 2-es Hertha hátvédje több gólt rúgott egy meccsen, mint a Barca aranylabdás támadója az egész vébén. Akkor ez most beárazás? ;-D

Harald hardrode 2010.07.03. 18:52:29

@klorinc: loui, el mész te valahova.... :-D

Árpádka 2010.07.03. 18:53:07

@klorinc: Tényleg Friedrich beárazta Messit.XD
eredetileg Arne Friedrich nem balbunkó volt. Legalábbis én úgy emlékszek hogy 4 éve ott tolta?

Keelhaul 2010.07.03. 18:53:44

@Keelhaul: És az megvolt, hogy nyilván utasításra Higuaín és Messi gyakorlatilag nem védekezett? Engem baromira zavart ez, egyszerűen bántotta a szemem, hogy az argentínok egy vonalat húztak 16ra egy másikat 30ra és ez volt a védekezés.

Szaffi B. 2010.07.03. 18:53:54

@Hispan07: Messi aztán qrva nagyra nőtt a hormonoktól, ÉGIMESZELŐ lett muhaha, menjél olvasni nagyon helyes!

ddrum77 2010.07.03. 18:54:45

@Csöncsön: na igen, de ezt a két fogalmatlant kisegítik a kulbjaikban, itt ki segít védekezni, ha kell? Messi jöjjön vissza, és szerelje Poldit?

értelmetlen_nevű 2010.07.03. 18:54:55

tényleg szálljatok már le szegény messiről. Kb. ő az egyetlen, akit sajnálni lehet ebből a csapatból.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.03. 18:56:42

Tényleg 1974 reloaded:

Utoljára a '74-es vébén kapott ki Argentína 4-0-ra. Akkor Hollandiától...

Talán egy dolgot tudok mondani biztatásképp: négy évvel később Dél-Amerikában vébét nyertek. Négy év múlva Dél-Amerikában lesz a világbajnokság...

klorinc 2010.07.03. 18:57:01

@Árpádka: 4 éve simán balbunkóba nyomta még, sőt asszem még az eb-n is.

horas 2010.07.03. 18:57:04

Ezek az argentínok mit kaptak volna a brazilok vagy a spanyoloktól,te jó ég.

BruceWayne 2010.07.03. 18:57:14

@Harald hardrode: nem beárazás, hanem fasság.

Árpádka 2010.07.03. 18:57:48

@Csöncsön: BRAZÍLIÁBAN !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.03. 19:00:41

@értelmetlen_nevű:

Én Higanyt is nagyon sajnáltam. Meg Mascheranot is. Meg Tevezt (nagyot küzdött, de van benne valami esetlenség, lassúság). Igazából mindenkit. Ezek nagyon jó gyerekek.

Szaffi B. 2010.07.03. 19:00:52

@értelmetlen_nevű:

és mindenki más:

Messit NEM kell sajnálni, Messi a saját jogán kurva nagy játékos, nem az argentin válogatott fogja meg/kicsinálni ez a hormonokat nyomott szöveg meg gyalázat, mit szedett KÉREK ÉN IS BELŐLE!!!!
Ő nem "sztár" ne hasonlítsuk már C Ronaldohoz és tsaihoz és én CSAJ VAGYOK baszki

Everred 2010.07.03. 19:01:19

@horas: négynél többet tőlük se kaptak volna.

bakító 2010.07.03. 19:01:49

@horas: Embörök! Messi egy hihetetlenül jó játékos, és hihetetlenül messze van attól a szinttől, amire a sajtó hype felrakta. Még lehet Maradona szint, mert fiatal, de most még nagyon nem az. Így és ennyire senki soha nem rakta zsebre Maradonát a 86-os VB-n. Ő egy ennél gyengébb argentin csapatot vitt be hátán a VB címig.

Beszéljünk arról, hogy Schweinsteiger új dimeziót adott a középpályás játéknak, tanári módon játszott. Felzárkózott Forlan mellé. Értelelemszerűen A VB válogatottjában két hely már foglalt.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.03. 19:02:44

@horas:

Igen, nagy gyászomban és szomorúságomban annak örülök, hogy legalább nem a braziloktól.

@Árpádka:

Nincs is szebb hely egy argentin vb-cím ünneplésére. :-)

Harald hardrode 2010.07.03. 19:03:10

@Nerazzurri (Ronnie said: Stop Klose): ha nem látnád raktam egy nagy smilet a végére. Csak ezt a szót annyian szerették hazsnálni itt a blogon, meg Messit is egy ketten istenítették. Kurva jó játékos, de ezen a vébén szvsz szarul játszott. És kívánom, hogy normális szövetségi kapitányt kapjon, mivel nem vagyok ellenne a szép támadó focinak.
Egy kis gonoszkodás: mit szólnál, ha Klose góljával nyernének a németek a döntőben?

Keelhaul 2010.07.03. 19:04:01

@Everred: Fix, hogy nem, eddig is ezen meccs két résztvevőjének szorítottam, most aszondom: meglepne, ha a spanyolok mennének tovább. Egy hentelést sem tartok kizártnak a köv. meccsen. Aztán lehet, hogy Xaviék rámcáfolnak, de nem hiszem.

neeskens 2010.07.03. 19:04:08

Argentinának szurkoltam, gratulálok a németeknek, nagyszerű ez a csapat.

Nem is tudom, mit mondjak. 1-0 után benne volt, hogy jön egy argentin gól, de igazság szerint nem működött most úgy a támadójáték. A szünetben váltani kellett volna. Ugye Dungát sokkal jobb edzőnek tartják, mint Maradonát, de a helyzet az, hogy egyikük sem tudott érdemi változást hozni, amikor nem úgy alakultak a dolgok, így bukásuk hasonló lett. A fürge német középpályásoknak pedig ahogy telt az idő egyre nagyobb területük lett, amit ki is használtak.

Nem akarom megvédeni az argentinokat, de ha ilyen kényszerhelyzetben játszol, amikor menni kell előre, akkor benne van a kockázat, hogy kapsz hátul.

djemba 2010.07.03. 19:04:32

@rizla:
attól még ez genetikai dopping és kész
leszarom, hogy mekkora játékost veszítettünk volna, tény hogy kapja a növekedésserkentőket ( vagy kapta )
ha csak az étrenden múlna, akkor rooney életbe nem sérül le, hagyjál már ezzel
na nem mintha arrafelé nem ismernék a teljesítménynövelést, mint olyat

horas 2010.07.03. 19:06:45

Az a szomorú és az elképesztő ebbe a senkiházi Maradona-ban,hogy a jelenlegi argentín felhozatal egy normális edzővel papíron egy kategóriával erősebb lenne ennél a német válogatottnál.

Zanetti Samuel Milito X
Cambiasso Lucho Mascherano
Messi Milito Agüero

Ez szerintem kb a legerősebb felállítása az argentín válogatottnak jeleneg,hány játszott közülük,alapban?
-2.Messi,Mascherano.(Jó okés Samuel megsérült.)

Köszönjük Maradona,hogy egy igéretes és kivételes generációt eltüntettél.

neeskens 2010.07.03. 19:06:51

Ott Müller góljánál el is ment a meccs, így utólag. Hiszen - ahogy a poszt is írja - az argentinok arra készültek, hogy megfékezik a német lendületet, de ez 6. percben borult.

Árpádka 2010.07.03. 19:07:19

@Csöncsön: Maracanában? Hát ott még akkor az 1950-es esetnél is nagyobb csönd lenne. Nagyon nagy szégyen lenne a braziloknak. Bár ki tudja:)
Eddig még európai csapat nem nyert Európán kivül. Nagyon nagy durranás lenne ha valamelyik 'uay beleköpne a levesbe.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.03. 19:07:50

@neeskens:

Korrekt.

Annyit tennék hozzá, hogy Argentína sokkal szimpatikusabban vesztett, mint Brazília. Nem mentek bele rugdosódásba, ellenben még az utolsó másodpercben is ők támadtak (persze akkor már teljesen fejetlenül).

horas 2010.07.03. 19:08:04

@horas: Nem baj,cserébe a hülye haveroddal rúgattál egy gólt a VB-n,végülis megérte,és nem rajtad röhög az egész világ.

Keelhaul 2010.07.03. 19:08:20

@horas: Ami miatt ez a generáció kivételes, amiatt még 4 sőt 8 év múlva is az lesz.

BruceWayne 2010.07.03. 19:08:41

@Harald hardrode: akkor ránkszakadna az univerzum

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.03. 19:09:52

@Keelhaul:

Ez az én vigaszom is. Higany, Messi, Agüero, Tevez: még legalább két vébé simán bennük van.

neeskens 2010.07.03. 19:10:20

@horas: Nagy bálványom Diego, de van igazság abban, amit mondasz.

Ez egy jóval masszívabb középpálya és alighanem ez hiányzott a leginkább. Labdbiztos, rutinos a védelemhez is értő középpálya, amin nem lehet így átszaladni.

neeskens 2010.07.03. 19:15:54

Az egész torna alatt bennem volt a félsz, hogy egyetlen ért a középpályán a védekezéshez, plusz hátul Demichelist egy Samaras is megforgatta.

Ma igazolódtak a félelmeim.

Ugyanígy a braziloknál, ott meg az volt bennem, hogy nem lesz ez agy jó, mert Kakának, Robinhonak, vagy Fabianonak nincs helyettese. Az is beigazolódott.

A németekkel kapcsolatban azt gondoltam, hogy a legnagyobb veszély, hogy ezek a fiatal srácok megremegnek, amikor nagy a tét.Eddig ez nem jött be.

United82 2010.07.03. 19:18:32

beszéjünk már a németekről..
4angliának...4 argentínának...

Schweinsteiger pedig ma world class kategóriába emelkedett...
Özil meg csak egyszerűen elképesztő..
Klose meg 1 gólra van a vb rekordtól...na ez tényleg vicc..de igaz:)
és akkor Müller?...tavaly ilyenkor még amatőrliga...
és ezek az emberkék alig 20-24évesek...ennél mégjobbak lesznek...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.03. 19:21:12

@Rooney82:

Bármennyire kedvelem a németeket: ez a meccs elsősorban nem róluk szólt.

neeskens 2010.07.03. 19:22:24

@Rooney82: Igen, de mi van akkor, ha nem ők rúgják az elsőt.

Anglia és Argentina ellen is a másik csapat volt támadási kényszerben és ezt remekül kihasználták. Bennem bujkál egy kis kétség azért, hogy nem annyira jók, mint ahogy ebből a két meccsből látszott.

United82 2010.07.03. 19:23:20

@Csöncsön:
Ok tehát az angolok elleni 4-1után az angolokról szólt minden, ma az argentínoknak rúgott 4es után az argentínokról..ha az elődöntő után a spanyolokról beszélünk akkor elégedett leszek, hiszen a németek nekik is 4et rúgtak:) (nem fognak...bár..ki tudja:))

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.03. 19:26:02

@Rooney82:

Amikor a Barca 4-0-ra megalázta a Bayernt, úgy, hogy azért nem lett nyolc, mert a második félidőben már a hétvégi bajnokira tartalékoltak, akkor itt a Bayern-drukkerek (élükön mocsinggal) azzal jöttek, hogy ez a meccs nem a Barcelona csodálatosságáról, hanem a Bayern szégyenéről szólt.

Pedig Klinsmann mégiscsak egy edző, a Barca meg minden körülmények között jobb csapat lett volna a Bayernnél.

rizla 2010.07.03. 19:26:08

@djemba: nem mintha nem doppingolna mindenki :( anyám, de naiv vagy.

halihalo 2010.07.03. 19:26:16

@Csöncsön: Egyébként nekem már akkor az az volt az érzésem, hogy itt az argentinoknak nem terem babér, amikor az első félidő elején Heinze, Mascherao és Tevez is magukból kikelve ordítottak minden bírói ítélet után. Ilyen idegállapotban nem lehet koncentrálni. El voltak már akkor szállva.

neeskens 2010.07.03. 19:27:17

Ezek a kétségeim annak szólnak, hogy a német keret többségét láttam jónéhány bajnokin.

Friedrich egy kieső csapat belsővédője volt, Podolski a középcsapat Könből se tűnt ki, Klose végigpadozta a szezont. Mégis, most óriásiak így együtt,de közben azért ott mocorog a kisördög, hogy ennyire nem jók.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.03. 19:28:29

@halihalo:

Hozzáteszem, némi joggal, mert az elején volt néhány egészen durva német belépő. De igaz, hogy már az elején sem voltak ott fejben, az egész meccset álmosan kezdték.

fraulein praxa 2010.07.03. 19:32:30

@birsalmamag:

(férfiak... mind azt hiszik, hogy nekünk csak az számít, mennyire feszül a mez a mellkason meg a háton, pedig hát nem is..:-D ;-) )

AntiChrist™ 2010.07.03. 19:35:33

Kérném szépen a Don't Cry for Me Argentina c. dalt, küldeném Diego Maradonának, és mindenkinek, aki szereti!!

horee6 2010.07.03. 19:38:48

@AntiChrist™: Akkor ezt a mai döntőt behúzták a németek. Még kettő van, csak így tovább!

kdb0413 2010.07.03. 19:40:29

@Csöncsön:
"Az argentin keret egytől egyig világklasszisokból áll."

ezt azért te se gondolod komolyan, ugye?
Messi, Agüero, Tevez, Milito, jó rendben vegyük ide Higuaint is /bár szerintem 5-6 év múlva már senki nem fog rá emlékezni/ és hol a többi világklasszis?
persze ott van még Cambiasso és Zanetti...
arról nem is beszélve hogy mind az öt játékos csatár, a kapusok átlagosak, a védők gyengék, a középpályások szintén max átlagosak
legalábbis véleményem szerint

Szaffi B. 2010.07.03. 19:41:43

@fraulein praxa: Ömlengjünk egy kicsit C Ronaldoról (valaki itt találóan krisztinának nevezte LOL) meg Torresről (Óóóó Fernandóóó) meg ki még most az aktuális tinisztár?

(Én azért nem bánom ha néha lekapják a mezt mondjuk Forlán, :DDD de abszolút atomronda kedvenceim is vannak, lényeg a játék pl, Messi sem jó pasi, Sweini meg fugly de nagyon)

fraulein praxa 2010.07.03. 19:45:45

@birsalmamag:

(juuujjjj forlán nekem is nagy kedvenc, egyébként különösebben nem bírtam őt, de most sztem nagyon jó, tetszik a játéka, megszerettem, megérdemelne egy döntőt.. és hát az a test, ehh.. ;-)
torresre és társaira KÖRÖKET ver sztem carlos bocanegra.;-) team usa, bár nekem winston reid is bejött az új-zélandiaktól..:-) )

Szaffi B. 2010.07.03. 19:50:04

@fraulein praxa: Érik nekünk a kiutálás innen :-DDDD

fraulein praxa 2010.07.03. 19:50:38

@birsalmamag:

igazából az lenne király, és attól tuti letenné itt az összes a haját, ha most a vb-t gyorsan átkötnénk a twilight-tal, és kitérnénk robert pattinsonra..:-DDDDDDDDD

fraulein praxa 2010.07.03. 19:51:29

@birsalmamag:

nem hiszem, szeretnek ők bennünket..:-DD

Harald hardrode 2010.07.03. 19:56:18

@fraulein praxa: @birsalmamag: és mi a véleményetek Abel Xavierről és méltó utódjáról Rigobert Songról? ;-D

fraulein praxa 2010.07.03. 19:58:59

@Harald hardrode:

:-DDDD song és xavier nagyon nagy figura, mindig kitűntek valami aprólékosan megkomponált külsővel a mezőnyből..:-))

egyébként tényleg nagy arcok.:-)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.03. 19:59:34

@kdb0413:

Ezt a kérdést objektíven eldönti a piac. Ha az argentin játékosokat megveszik a világ legjobb klubjai (a Barcelona, az Inter, a Real Madrid, a Liverpool, a MU, a Bayern stb.), akkor ők világklasszisok.

AntiChrist™ 2010.07.03. 20:00:46

@Csöncsön: Volt ott néhány egészen durva argentin belépő is: egy lapot sem kaptak érte. Nem beszélve arról az "apróságról", hogy Messi kezezése miatt Müllert lapozták ki az elődöntőről...

@horee6: Mondtam :)
Holland-német döntő lesz, és óriási küzdelemben a németek győznek. Ja: a polip távirányítója itt van, a párnám alatt. Mondtam már? :)

@neeskens: Akkor nevessünk együtt :))
Maradona óriási játékos volt (minden visszásságával együtt), de edzőként (lásd nyilatkozatait, viselkedését az elmúlt hetekben) szinte semmi alázat nincs benne.
Nagyon durva vicc lett volna a sorstól, ha edzőként is világbajnok lesz...

neeskens 2010.07.03. 20:03:51

@AntiChrist™: Ne haragudj, de a káröröm nem szép dolog.

Örülj a német győzelemnek, de valaki kudarcán élvezkedni nem helyénvaló

fraulein praxa 2010.07.03. 20:04:28

@Csöncsön:

ez meglehetősen felszínes kinyilatkoztatás azért...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.03. 20:05:54

@AntiChrist™:

Igen, csak a nácik szerint ez (a durvaságba hajló keménység) csak az argentinokra (dél-amerikaiakra) jellemző tulajdonság. Holott a németeknél legalább ugyanannyi durvaság történt.

England win The Ashes! 2010.07.03. 20:06:19

@fraulein praxa: És még visszafogta magát! Gondolj bele, mi menne itt, ha nyertek volna.

England win The Ashes! 2010.07.03. 20:07:37

@Csöncsön: Van benne valami, de a németek nem rohantak azonnal habzó szájjal a bíróhoz reklamálni.

fraulein praxa 2010.07.03. 20:09:59

@Dr Jozef Vengloš:

a hannah montana zeneileg egy rakat fos, nem tudom, miféle értéket közvetít, vagy mennyi energiát fektetnek bele a sztájlisztok meg a producerek, hogy összedobják ezt a giccses produktumot, mégis milliók zabálják. kurva nagy lóvé van benne, de azért ne hasonlítsuk össze pl. aretha franklinnel... valami ilyesmi ugrott be hirtelen...:-)

kdb0413 2010.07.03. 20:11:47

@neeskens:
ha már a kárörömről beszélünk vagy sportszerűségről akkor nekem beugrik egy kis argentin '86ból egy angolok elleni meccs után amikor istenről meg különböző végtagokról hadovál ahelyett hogy beismerné hogy szabálytalan volt, ugyhogy engedtessék már meg nekem hogy kiröhögjem ezt a kis szakálas kokainbárót most hogy pofára esett, ráadásul kizárólag a saját hibájából

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.03. 20:12:36

@Dr Jozef Vengloš:

Ez így van. De ez nem azért van, mert ők németek, hanem mert sokkal rendezettebb háttér előtt dolgozhattak, ezért nyugodtabbak voltak.

fraulein praxa 2010.07.03. 20:15:10

olyan álszentek vagytok, már miért ne lehetne kiröhögni valakit, aki nagy arccal, flegmán állt az egész vébéhez, és most kapott egy méretes zakót?..:-D
hagyjuk már ezt a keresztényi nyálcsöpögtetést...
lehet hogy ide nem írod be, de a tévé előtt akkor is hangosan röhögtetek mind, amikor valahány nagyágyú kizúgott.. ne tagadja senki..;-)

AntiChrist™ 2010.07.03. 20:16:23

@neeskens: Ez nem káröröm volt, hanem viszonylag erős irónia. Nem kell a dolgot eltúlozni.

@Csöncsön: Miféle nácik?
Ha a NÉMETEKre gondolsz, volt néhány szabálytalanságuk nekik is. Csóváltam a fejem rendesen, mert eleve (csapattól függetlenül) nem bírom az ilyesmit, de amikor egy csapat ráadásul vezet is... Aztán hál' Istennek megemberelték magukat.

Hozzáteszem: volt egy-két olyan pillanat, amikor azt hittem, valamelyik ordító argentin játékos megüti a játékvezetőt.

kdb0413 2010.07.03. 20:16:43

@Csöncsön:
Bocsánat de attól hogy valakit leigazol egy nagy klub még nem lesz világklasszis, erre kitűnő példa Heinze vagy Demichelis /vagy ha más országból keresek példát lásd Inter-Queresma/
de például Mascherano is olyan távol van Cambiassotól mint mondjuk Dárdai Pali Fernando Redondotól /Dárdaitól elnézést kérek/

Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien 2010.07.03. 20:17:47

Nem akartam még Maradonába belerúgni, de ezt a mai napot ő személy szerint, ezért, minimum megérdemelte:

www.youtube.com/watch?v=cpa-_2mpO3U&feature=related

England win The Ashes! 2010.07.03. 20:23:38

@Csöncsön: Ilyen alapon Argentína még sosem játszott "rendezett háttér" előtt? Mert amióta nagyban követem a focit (20 éve), azóta még nem láttam olyat, hogy az argentinok ne kommentálták volna sakálként üvöltve a bíró minden verdiktjét, akár a javukra, akár ellenük ítélt.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.03. 20:25:53

@Dr Jozef Vengloš:

Globálisan nézve igen. Latin-Amerika nem egy rendezett hely.

Ezért lehet utálni az ott élő embereket, csak szerintem nem érdemes.

sporttárs 2010.07.03. 20:29:47

Nyilván nem tudok ennyi kommentet visszaolvasni, de azon azét megakadt a szemem, hogy ez a meccs "nem a németekről szólt". Hát ja, baszki, ennyi erővel a magyar válogatottról szólt az egész EB-sorozat, mert ugye nem az ellenfelek jók, hanem mi vagyunk szarok. :))

Felesleges degradálni a győztest. Németország azt játszotta, amit kellett, bejött neki, helyükön voltak, hatékonyak voltak. Háromszor rúgtak nég gólt a vébén, bizonyára mindegyiknek megvan a magyarázata az ellenfelek felől is, de nevetséges ezen rugózni. Hány csapatban volt olyan egyéni teljsítmény, mint Schweinsteigeré eddig?

Ezzel együtt sem gondolom, hogy megnyerik a vébét, de amit eddig mutattak, azt nem lehet hülye ellenfelekkel, edzőkkel elintézni.

kelta 2010.07.03. 20:30:52

@Csöncsön: Szóval ha egy nagycsapat megvesz egy játékost akkor az automatikusan világklasszissá válik?
Szóval N'Go, Voronyin, Babel, Degen, is azok?

Eszem - Faszom megáll

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.03. 20:32:49

@kelta:

Nyilván így túlzás, de azért sokat elmond, hogy ki hol játszik.

kelta 2010.07.03. 20:36:05

@birsalmamag: "Ömlengjünk egy kicsit C Ronaldoról (valaki itt találóan krisztinának nevezte LOL) meg Torresről (Óóóó Fernandóóó) meg ki még most az aktuális tinisztár?"

Na most azért Messi nem aktuális tinisztár? Mert lehet én vagyok a hülye, de nekem úgy tünik.

kelta 2010.07.03. 20:41:40

@Csöncsön: elmondani elmond sok mindent, de az mondta úgy marha nagy baromság volt.

AntiChrist™ 2010.07.03. 20:44:49

@sporttárs: Maximálisan egyetértek!!

"ez a meccs nem a németekről szólt"
Ezt vajon ki írta? Nekem elkerülte a figyelmemet. Melyik meccset nézte vajon az illető?

Ugyanis: DE! Ez a mérkőzés a német és az argentin válogatottról szólt. A németek egyértelműen jobbak voltak (ezúttal): ha nem játszanak ilyen jól, akkor könnyen lehet, hogy az argentinok győznek 4-0-ra.

montipájton 2010.07.03. 20:51:46

@rizla: Ricsi csak azt ismételte el, amit egya ARGENTIN kolléga mondott neki Messiről. Ettől még kurvannyát mindenkinek, de vedd észre, nem csak okos magyar riporterek látjk olykor máshogy a dolgokat, mint te.
Amúgy Messi ma se volt jó, persze én is tudom, ez nem a Barca, és Maradona nem Guardiola.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.07.03. 20:55:43

@mocsing: a mai meccs után egy kérdés maradt: Lahmé vagy Svejnié lesz az a laszti....

halareaal 2010.07.03. 21:11:17

@Csöncsön: annak a meccsnek köze sem volt ehhez. nyilván nem volt 4 gól a 2 csapat között, a végén az argentinok teljesen összeomlottak, onnan komolytalan volt ez a meccs. a 2. gólig ami azért csak a 68. percig esett abszolút kétesélyes volt még ez. az argentinok a nevetséges védelmüket és nyilván a meccs végét leszámítva nem voltak annyira rosszak.

ettől függetlenül szégyen ez az argentinoknak és nagy dicsőség a németeknek.

Lojzi_ 2010.07.03. 22:21:00

@Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien: Most már biztos tudja. Az a srác, aki a 3. percben romba döntötte az "A" jelű és egyetlen taktikát, majd a második félidőben megúnta, hogy a csapata még mindig meccsben van, így a földön fekve elindított egy gólt érő akciót, méghozzá egy olyan filléres labdával, amit Maradona csapatából biztos sokan tudnak, csak ügyesen titkolják.

Így kell elegánsan visszavágni egy ilyen gyökér tahónak.

Gyakorlatilag felmondott neki....

horas 2010.07.04. 00:26:54

@Keelhaul: Lehet,hogy eszement vagyok csak mondjuk én olyan embereket preferálok és "szponzorálok" akik letettek valamit az asztalra és tudok mögöttük érveket felsorakoztatni.
Higuain mit tett ezért az argentín válogatottért?
A 8 között mennek haza 0-4.el ennyit tett Higuain.Aztán védheted,körömszakatodig,akkor sem tudod racionális érvekkel megtámogatni.
Higuain tudom megszórja a Valladolidot bármikor emg Korea-t is,fasza idáig eljutunk mindig.
Milito gólt a Chelsea-nak a Barca-nak és a Bayern München nek illetve a Roma-nak a kupa döntőben.

Higuain egy senki,ezen a VB-n ezt ismét bebízonyította.Aztán az Espanyol ellen én tőlem még megis változtathatja labda színét is.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.04. 00:55:51

Rettenetesen fájt, és még mindig fáj ez a vereség (aludni nyilván nem fogok tudni), de most már az eszem eljutott odáig, hogy örüljek neki.

Pont egy ilyen pofon kellett, hogy az argentin szövetség észhez térjen. Ezt nem lehet semmire sem fogni, ez egyértelmű, kemény, kegyetlen, erős ütés volt.

Argentínának egy profi edzőre van szüksége, hogy kihozza a legtöbbet ebből a csodálatos, egészen kivételes generációból.

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.07.04. 01:16:17

@halihalo: A legtöbb argentin számára ő egy élő legenda, örül ha egyszer látja élőben. Most képzeld el, mint éreznek azok az argentin focisták, akiket ő edz. Mindennap láthatják a példaképüket. Erre gondoltam.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.04. 01:24:06

na, ahogy messi egy csont tisza kezezés után élénken reklamálja müller kezezését, az minimum pofátlan

és érdemes nézni az ismétlést, argentínoknak 35 perc után volt az első helyzetecskéje. amikorra a németek kis szerencsével már hárommal mehettek volna, kontrákról meg addig igazából szó sem volt

ó, persze, nem a németekről szólt a meccs, azok csak statisztáltak ahhoz, hogy a zseniális argentínok agyonverjék saját magukat, hogyne, hogyne

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.04. 01:35:56

@mavo:

Ilyen esetben teljesen ösztönös a reklamálás. Rápattant Messi kezére a labda, utána azt látta, hogy Müller elüti. 100-ból 100 játékos reklamálna adott helyzetben.

Nem voltak tiszta helyzetei Argentínának, de a 20-tól a 68. percig egyértelmű fölényben voltak, amely góllá érhetett volna (nem kellett volna sok hozzá).

De talán jobb így. Lásd: @Csöncsön:

smartdrive 2010.07.04. 03:18:59

@Csöncsön: apró különbség, hogy nem Argentínában, hanem - Brazíliában :D

smartdrive 2010.07.04. 03:19:52

@neeskens: Klose egy vicc. 14 gól VB-ken. röhej

smartdrive 2010.07.04. 03:26:12

@kdb0413: sőt, még a TV-showja is megszűnt

Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien 2010.07.04. 07:42:48

@smartdrive: Lefordíthatod nekem, de elég lenne, ha leírnád, mit akarsz ezzel a hsszel a tudtomra adni.

Lojzi_ 2010.07.04. 09:32:04

@Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien: Nyilván azt, hogy mivel Maradona bocsánatot kért, ezért nem is gáz ez a szituáció.
Hiszen a német keret kihírdetésekor nyilván végignézte az általa nem ismert játékosokat, a Bayernes fiatalok játékerejéről külön tájékozódott behívatva Michot, mert egy felkészült szakember és nem egy öntelt pöcs, aki kispadott kapott csak azért, mert összecsalt egy köcsögöt '86-ban.

neeson 2010.07.04. 10:51:58

@Csöncsön:

Ilyen esetben teljesen ösztönös a reklamálás. Rápattant Messi kezére a labda, utána azt látta, hogy Müller elüti. 100-ból 100 játékos reklamálna adott helyzetben.

ahaaa, már értem

Szaffi B. 2010.07.04. 15:33:58

@kelta: Tinisztár? Lehet, hogy én maradtam le valamiről. Nem helyes, viszont pici. A tinilányok a helyes-izmos-magas-nembajhahisztis típusokat sztárolják, nem?

Everred 2010.07.04. 16:19:20

@birsalmamag: a tinisztár nem a tizenéves sztár (tehát nem a rajongói tinik, hanem ő maga)? Például, izé, hát most nem tudok egyet sem, de majd a modern popkultúrában járatosabbak segítenek.

kelta 2010.07.04. 16:44:46

@birsalmamag: Tinisztáron azt értem hogy a tinik közt is kurva népszerű.

"A tinilányok a helyes-izmos-magas-nembajhahisztis típusokat sztárolják, nem? "
Fogalmam sincs.
süti beállítások módosítása