Mielőtt minden negatív jelzőt elmondunk általában a futballal mint játékkal kapcsolatban, próbáljunk meg örülni a kieséses szakasz kiváló gólátlagának. Aztán mindenféleképpen mondjuk el, hogy ez így nem állapot, valamin változtatni kell, mert ez így elront mindent. Elcseszi az angolokkal való padlófeltörlés felett érzett német örömöt, elcseszheti az angolok valódi önvizsgálatát, elvégre csak a rossz bíró tehet mindenről; el van így cseszve Mexikó sportteljesítménye is, és végül Argentína is elcseszettül érezheti magát, pedig nem nekik kéne. Bár a visszajátszás utáni eszeveszett reklamálással nem lopták be magukat a szívünkbe. Hajtás után először megpróbálunk úgy foglalkozni a meccsekkel, mintha csak a játékról szólt volna minden, aztán kicsit beszélünk a botrányos részéről is.

Mondjon bárki bármit, az angol keret nem ennyire képes. Övék a világ egyik legjobb balhátvédje, középső védője, belső középpályása (duplán) és csatára. Ebből nem kihozni egy olyan csapatot, amely magabiztosan továbbmegy egy könnyűnek számító csoportból, egyszerűen gyalázat. Aztán hogy így rommá verik, az pláne. Sokkal, de sokkal jobban kéne ismerni a szigetországi helyzetet annál, mint ami az én fejemben van, ezért a mélyenszántó okok kutatását meghagyom másnak, viszont azt én is láttam, ami ma a pályán ment. Anglia tizenöt percet futballozott, de húsznál többet semmiképpen. Húszat, baszomalássan! Egy nyolcaddöntőben, ahol az ősi rivális teljesen kiszámíthatatlan, jórészt rutintalan fiatalokból álló csapata ellen kellene végre bizonyítani sokat próbált sztárokkal a sorokban. Nehéz megítélni innen Zugló és Kőbánya határáról, mennyi lehet Capello felelőssége ebben, de az biztos, hogy amíg valaki nem tud nekem öt (najó, legyen három) kulcsmondatot mondani, amivel Don Fabio útjára eresztette tanítványait, addig a témában értelmetlen vitát lehet csak nyitni. A meccs során nagyon sokat gondolkodtam, hogy legalább egyenként mik lehettek az egymondatos utasítások, de rejtély maradt számomra. Kommentben bátran, ha van ötlet!

A legfájóbb egyébként is a második félidő eleje volt, amikor feljebb tolták az angolok a játékukat, de olyan kiábrándítóan sablonos, lassú és ötlettelen volt a produkciójuk, hogy alig lehetett elhinni.

Persze Capello csak a vonal mellett lehetett, bent voltak az igazi hősök. Először is a válogatott kezdőjének közelébe rejtélyes módon odaférő Upson félelmetes képlettel számolta ki a labda és Klose mozgását, majd miután látta, hogy baki van a láthatáron, még véletlenül sem szerette volna a pattogó izét elrúgni, sokkal inkább küzdött egy lerántásért. De még lerántani sem tudta az izomkolosszus Miroslavot. Azonban ez csak egy gyermeteg hiba volt a rengeteg közül, ahogy az ezerszer elhangzott, két taktikai faultra lett volna szükség a harmadik és negyedik germán gólnál, de egyik se történt meg. Meg mondjuk az sem ártott volna, ha Barryre nem ver rá húsz métert Özil – öt másodperc alatt negyven méteren. Ezeket olvasva és látva persze felmerül a kérdés, igaz-e a poszt kezdőmondata, de én tartom. Ki lehet esni, de így nem. Háromgólos differenciával is ki lehet esni, de sétálgatva nem. 1-4-nél az angol játékosoknak esélyük sem votl megszerezni a labdát és nagyon reméljük, hogy  a látottakkal ellentétben meg akarták. Az angol játékosok az utolsó húsz percben lehugyozták a földhöz vágott mezüket és iszonyú kísérteties hangsúllyal suttognak egy költői kérdést mindannyiunk fülébe: vajon tényleg tökmindegy, ki az edzőnk, McClaren, vagy Capello, mi mindig ilyen szarok leszünk? Mindig?

Essen pár szó a pozitív szereplőkről is, elvégre a Nationalelf olyan mérkőzést hozott le, amilyet vb-esélyes csapatok szoktak, ráadásul gyenge teljesítményt is csak Neuer-től láttunk. Ő viszont elég nagy csalódás, a gól egyértelműen az ő lelkén szárad minimum felesbe’, de inkább háromnegyedesbe’, a Lampard-emelés szintén az övé volt, ezeken túl még néhány szívszorító bizonytalanság ellenében csak egy óriási bravúrt tudott felmutatni. Nem egy vb-döntős csapat kapusának tűnt. Ellenben a középpálya, szenzációs volt, az Özil-Schweinsteiger-Müller hármas egymaga kompenzálta, hogy Khedira az égvilágon semmit nem tett 90 percen át csinált bohócot az angol elhárításból.

NÉMETORSZÁG-ANGLIA 4-1

NST-viszonylatban elég elcsépelt a mondás, miszerint Maradona gárdája még nem találkozott komoly ellenféllel, de tulajdonképpen így van. És elsősorban nem a támadók tesztelése várat magára, hanem sokkal inkább az, hogy megnézzük: mit csinálna a védelem, ha egy nagyágyú támadósorával kellene farkasszemet néznie.

Ezen a meccsen például rögtön az elején világossá vált, hogy nem kell világklasszisokat felsorakoztatni a gauchók kapujának veszélyeztetéséhez, konkrétan simán vezethettek volna a sombrerósok, ha kicsit jobban odafigyelnek. Tevez lesgóljáig mindkét gárdán azt lehetett érezni, hogy sokkal jobban félti a saját kapuját, mint amennyire bízik támadóiban, úgyhogy a játék feleannyira se volt nyílt, mint mondjuk az USA-Ghánán. 1-0 után pedig nagyon hamar lett 2-0, ennyi idő pedig kevés a jelenlegi mexikói válogatottnak, hogy rendezze a sorait. Higuaín gólja előtt gyermeteg védelmi hibával döntötte el a meccset a stuttgarti Osorio, amit a semleges néző csak sajnálhatott, hiszen innen lefőtt, nyilvánvaló volt, hogy ha a szünetig nem találnak be dos Santosék, akkor ennek annyi. Annyi is lett, 3-0 után pláne.

Az, amit Mexikó a második félidőben mutatott, mindenképp megsüvegelendő. Marquez egy-két csípősebb belépőjén kívül egyáltalán nem kezdtek bele hentes-tanulmányaikba és ugyan valahol érthető lett volna emberileg, sportemberileg sokkal inkább örvendetes, hogy elfogadták helyzetüket. Maxi riszpekt nekik azért, hogy ilyen szépen haltak meg.

Igazából ez egy tükörsima meccs volt, nyilvánvaló mindenki számára, hogy kevésbé rossz az argentin védelem a mexikói csatárokhoz viszonyítva, mint amennyire jó az argentin támadósor a mexikói védelem tükrében, úgyhogy a jobb csapat ment tovább. A probléma nem is ezzel van, sokkal inkább a tényleges teljesítménnyel, mivel kiemelkedőt nyújtó argentint legfeljebb Tevezt tudnánk mondani, de nála is eléggé beárnyékolja a történetet az a másfél méteres les. Messi gyakorlatilag semmit nem csinált a meccsen a lesgólpasszon és egy veszélyes lövésen kívül, Higuaín-tól sem klasszikus csatárteljesítmény egy ajándék labdát elhúzni a kapus mellett, noha tényleg szép volt. Középpályán sehol senki. Ember legyen a talpán, aki eldönti, hogy ez az argentin csapat ennyit adott ki, mert ennyi kellett, vagy ennyit tudott most. Utóbbi esetben komoly gondok lehetnek a németek ellen.

ARGENTÍNA-MEXIKÓ 3-1

Fuckin' disgraces...
...mondta volna Didier, ha játszott volna. Annyit azért fontosnak gondolnék leszögezni, hogy valósíznűleg egyik helytelen sípolás sem számított a _továbbjutás_ szempontjából. Az angolok talán kevésbé megalázóan zuhannak ki, de ezt már menthetelennek láttuk.  Ráadásul, ahogy donnelly kolléga megfogalmazta: "az angolok tragédiája a meg nem adott gól, így van mibe kapaszkodni". Két oldala van tehát ennek az éremnek is, és ha javasolhatunk valamit az angol szövetségnek, próbáljon a jó oldalára koncentrálni. Tevez gólja persze bizonyos szempontból nagyobb dráma, de igazából mégsem. És még egy apróság a végére: el kéne dönteni, hogy mikor kenünk mindent az asszisztensre, és mikor mondható be dühből, hogy ezt a bírónak is látnia kellett volna, mert egyelőre nem igazán látom a logikát.

A NAP KRETÉNJE
Az a baromarcú, aki visszajátszotta/visszajátszatta a stadion kivetítőjén a lest. Ha visszavonja Rosetti, az azért botrány, ha meg nem vonja vissza, azért, így ennél rosszabbat nem lehet tenni ebben a helyzetben. Aligha rajta múlt, hogy nem kezdődött el egy rettenetes rugdalózás és a mexikóiak megelégedtek három perc reklamálással. Valószínűleg egyébként ő a nap friss munkanélkülije is – amennyiben így van, nagyon örülünk. (Ugyanakkor túl jó a fantáziám ahhoz, hogy ne dobjam be apróbetűs elméletemet, miszerint pontosan az az ember, akitől a legkevésbé várnád, bizony, ő találta ki ezt a csínytevést, amellyel szépen előkészítette, majd lenyomja kollégái torkán a videóbíró sokak által oly’ nagyon várt, de összességében mégis oly’ vitatott bevezetését.)

A NAP GÓLJA
Vitán felül Lampardé Tevezé, de nem az első. Továbbá reméljük, ezúttal senki nem arra a rohadt labdára szeretné fogni ezt az irgalmatlan dugót.

AMIRE EMLÉKEZNI FOGUNK
Az angol mohácsot Irapuatót még jó ideig emlegetni fogjuk, és erős a gyanú, hogy nagyon jól jártak a zátonyosok a mindig jobban fájó német pofonnal, mint egy hollanddal mondjuk, így ugyanis sokkal erősebb a nyomás mindenkin, akinek köze van ehhez a mostani teljesítményhez, hogy a) mondjon le, b) tegyen meg mindent az ismétlődés megakadályozásáért. És igen, a két bírói hibára is emlékezni fogunk, főleg Tevezére, mivel egyrészt az 0-0-nál esett és nem egy olyan bánatosan reménytelen csapattal szúrtak ki, mint az angol, amely vélhetően legelvakultabb szurkolóik szerint is halálra volt ítélve ezen a meccsen. Másrészt a kivetítős visszajátszás utáni Rosetti-dilemmázás is örökre beéghet a memóriánkba, mert volt pár másodperc, amikor a talján sípos se tudta, mi a náthát is kéne csinálni egy ilyen elszabott helyzetben.