Nem sok királyabb dolog létezik a labdarúgásban egy angol-német egymásnak feszülésnél. Az angolokat utálja mindenki, aki hiszi, hogy tényleg a rúgd és fuss a legmélyebb meglátásuk erről a játékról, a németeket meg csak simán utálja mindenki, és elképzelni sem akarjuk, mit gondolhatnak róluk. Most jön egy angol válogatott, amely eleddig a legkevésbé sem szolgált rá, hogy gyűlölje bárki, a német dettó, csak mindkettő másképp. Hajtás után összekacsintós világháborús utalások és hihetetlenül érdekes örökmérlegek nélkül igyekszünk ráhangolódni a meccsre, ha egyáltalán kell, mivel kevés királyabb dolog…
Életkortól erősen függ, kinek melyik meccsük jelenti az angolnémetet, de az biztos, hogy jelentős tornán utoljára 2000-ben találkozott a két gárda, amikor ugyan az örökifjú Shearer góljával nyertek az angolok, de éppúgy kiestek, mint a friccek. Illetve még az is hótziher, hogy ez a 2000-es meccs senkinek nem ugrik be, ha a rivalizálás jön szóba. Az 1996-os EB-elődöntő (jv: Puhl Sándor) annál inkább. Ez a meccs már csak azért is az (egyik) etalon, mert egy mindenki által előzetesen erősebbnek vélt angol válogatottat zúztak ki, akik ráadásul megint tizenegyesekkel szerencsétlenkedték el. Ki ne emlékezne erre a pillanatra? Gareth, neked megvan?
Persze azok legalább olyan csapatok voltak, amelyektől képességeik miatt szarta össze a gatyáját a világ, nem a címert látva. A jelenlegi angol nemzeti tizenegytől Algéria sem rettegett, az érthetetlenül optimista németek meg még mindig azt ordibálják, hogy „de rommá vertük a kengurukat, vazze!”, a legalább közepesen realisták meg emlékeztetnek a Ghána elleni szenvedésre. Ma este délután eldönteni sem tudjuk, kit látunk erősebbnek, az óriási nevekkel teletűzdelt, ámde értelmes megmozdulást eddig nem sűrűn produkáló háromoroszlánosokat, avagy a könnyed eleganciát eddig egy értékmérőnek kevés győzelemre, egy ronda vereségre, továbbá egy kigörcsölt sikerre váltó dajcsokat.
Mindkét oldalon három kulcsmomentumot látok, és valószínűleg az a csapat készülhet majd Argentína ellen, amelynél a háromból legalább kettő pozitívan alakul. Először is, a Nationalelfnek esélye a továbbjutásra kizárólag Schweinsteigerrel a soraiban van. A csapat esze, motorja, vezére. Nélküle Khedira a hüvelykujját szopogatva próbálja meg elkerülni, hogy a feneke mögé elbújt Kroos a sarkára lépjen. Ohne Bastian ez a félkarú törpék hordája. Ráadásul még Andzséla is hanyatt akarja vágni magát, ahogy meglátja. Ja, és aki szerint nem hiányzik Ballack, az nézze ma erősen a német középpályát.
Mondanám, hogy az angol válogatott számára kinek a hiánya fájna a legjobban, de ez egyáltalán nem derült ki az előző meccseken. Odáig jutott el a világ egy közösségi vélemény formájában, hogy Gerrard és Lampard nem feltétlenül ideálisan egészítik ki egymást a középpályán, ami ugye nagy baj, mert egy külföldi nehezen vállalhatja fel bármelyikük padoztatását – különösen, ha ő az egyetlen, aki szerint kiválóan megférnek együtt is. A Don tehát inkább nézi Steve gürcölését valamelyik szélen, amiben biztos megvan a koncepció, de mi valódi szélsőkkel küldenénk fel a csapatot – pláne, hogy a bal szélen várhatóan az atomjobblábas Boateng próbálja meg felvenni a versenyt valakivel. Egyelőre úgy tűnik, Milner lesz az, ami még egy ok lenne, hogy Lahmot és Boatenget megcserélje visszacserélje a kardigános, de ez ügyben olyan nagyon durva lépéseket nem szabad várni.
És akkor még nem is említettük azt a területet, ahol az egész meccs el fog dőlni: Mertesacker és Friedrich nem fogja tartani Rooneyt, igazából az egyetlen esélyük az volt, hogy az embert nem igénylő Heskey lesz a másik ék, de az előzetes hírek szerint Defoe bekerül a csapatba. Márpedig Jermaine folyamatosan le fog kötni valakit a gyorsaságával, leginkább a _kevésbé lassú_ középhátvédet, Rooney pedig folyamatosan egy-az-egyezésre fog kijönni és Lahm nem tud mindig mindenhova odaérni, ha húsz kilométert fut majd, akkor se. Legalább egyet kihasznál majd a lakókocsis suttyó, de azon se lepődnék meg, ha kettőt.
Német sikerre sansz tehát Schweinsteiger játéka, a két szélsővédő logikus oldalváltása, illetve a Herceg reggeli kakójának nem túl forróra melegítése esetén van, de ez utóbbit nem úgy kell érteni, hogy azért, mert akkor talán eldönt mindent, hanem talán nem lesz nettó emberhátrány. Angol továbbjutást pedig azért várok, mert egyrészt fentiekből legfeljebb egy fog teljesülni (híresen szar a helyi ovi mikrója), másrészt James képes lesz lehozni baki nélkül a meccset, Rooney-ból pedig ki kell jönnie már valaminek abból, amivel egész évben boldogította a cefreszagú skótot és híveit. Azonban a Barry-Özil párharcra gondolva nem lennénk nyugodtak Capello helyében, a jó Gareth (hehe, még egy Gareth - ő vajon rúg majd tizit?) aligha fogja lap(ok) nélkül lehozni a mérkőzést.
Érdekesebb meccs valószínűleg akkor lesz, ha Anglia korán vezetést szerez, a német vállakat pedig góllövési kényszer nyomja majd, jöhetnek Özil forintos labdái és Upson tanári közbelépései, de még egyszer mondom: igazából a válogatottas események egyik legfaszább része jön, úgyhogy tőlem a Paprikás Oszkár-féle taktikát is választhatják, garantáltan a képernyőre fogok tapadni 90(?) percen át.
Utolsó kommentek