Nem is kezdődhetett volna jobban a kieséses szakasz, mint egy hatalmas zuhéval és egy óriási, hosszabbításos hősavatóval, ahol az Egyesült Államok csapata vélhetően a torna legszimpatikusabb kiesőjeként maradt alul a földrész energiáit magába gyűjtő ghánaiakkal szemben. Ellentétes félidők meccseit láthattuk, az elfáradó urukat egy csodálatos Suárez-csavar mentette, a jenkik pedig nem tudtak akciógólt lőni Kingsonnak, a csillagok viszont két nem is akármilyet. Az összefoglaló végén a német-angolra is készülünk, némi bizodalommal, hiszen az előző posztban közölt tippek is majdnem bejöttek.

Úgy látszik, hogy már a guruló Jabulanival sem menekülhetünk a kapusbakik elől, szerencsétlen koreai kapus azt hitte, a kapufa mellett állva kiengedheti a labdát, csak mire megfordult, egy örömében rohangáló - továbbá néhány, rekeszizmát fogva röhögő - kékmezest láthatott. Az első tíz percben ritkán dőlnek el meccsek, de a malőr keltette sokk végigkísérte a koreaiak első negyven percét - Suárez már itt duplázhatta volna az előnyt -, Uruguaynak pedig félidőnyi lehetősége volt arra, hogy a csoportkörben betört, kitapasztalt játékát gyakorolhassa. Szünet után persze már nem volt mód erre: a bekkelésen túl sokáig momentuma nem volt az uruknak, szépen beleültek a meccsbe, ellenben a brutálisan feljavuló két szélsőhátvéd - most látszott, mekkora haszna is lehet, hogy Csa Du Rit átnevelték a bundásban -, Li Csung Jong, később Li Dong Guk komoly próbának tették ki az eddig gólt sem nyelő védelmet és Muslera idegrendszerét.

A latin uralom okozta átrendeződés miatt bele se mertem gondolni, minek kell történnie ahhoz, hogy Dél-Korea jusson a nyolcba. (Na igen, arra speciel nem gondoltam.) Még egy-egynél sem lehetett kitapogatni a koreai győzelem lehetőségét, pedig ahogy szakadt az eső, úgy pörögtek egyre jobban, a stabilitás a játékrész közepére feloldódott a zuhéban. Mert Pak Dzsi Szung remekül irányít, Pak Csu Jung pedig az a fajta támadó, akit meg is találnak a lehetőségek, ügyes tag, de rajta kívül igazából nincs kivel befejezni a támadást. E tekintetben pedig klasszis különbség mutatkozik az uruk javára.

És itt most nyilván nemcsak a háttérben hatalmasat robotoló Forlánra és a kicsit szürkébb Cavanira gondolok: Suárez sorban a második meccsről is egymaga döntött, egy szerencsés és egy klasszis megmozdulásnak köszönhetően, rögvest ki is nyílt a Mire lehet képes egy nagycsapatban? fiók a kommentek közt. A rövid, de minőségi támadósor teljesítménye pedig a tornát felvezető cikkek tartalmát visszhangozza: Forlán és Suárez már öt gólnál járnak - miközben ha Muslera nem hozza a csoportkörben hiányolt bakiját, hátul nullán maradnak. A klasszis különbséget a védelemnél is tartjuk, a kapott gólok beszélnek: egy áll szemben nyolccal (a két Korea egyébként összesen húsz dugóval a zsákban tér vissza a hétköznapokhoz). A középpálya dolgos, de nem konstruktív: Pérez olyan, mint egy türelmetlen háziasszony, nem tűri a kényelmeskedést, Arevalo Ríos gyorsabb és kicsit cizelláltabb, de ennyi, Álvaro Pereirának van egyedül támadóvénája. Pedig ha valamire igazán szüksége lenne majd Tabareznek a negyeddöntős rivális ismeretében, az pont a gördülékenyen átjátszott középpálya és a többirányú támadásszervezés - jelenleg Forlán energiáitól függ a dolog sikeressége, neki pedig se végtelen készletei, se valódi alternatívái nincsenek a padon. Uruguay-Dél-Korea 2-1

Mert a házigazda földrész egyetlen életben maradója lesz majd az ellenfél. A heroikus küzdelem leírásának jelzőigényessége okoz ilyenkor problémát a szerzőnek, hiszen mindenkit szeretne nagyon megdicsérni. Amerikai oldalon a felvezetés a 2006-os történések és a ghánaiak állóképességétől való enyhe rettegés jegyében zajlott - bár egy dolog elismerni a rivális izomzatát, egy másik meg megismerni.  Azon viszont kicsit csodálkoztam, miért nem lett téma a ghánai születésű Freddy Adu, meg az ő majd' megszakadó szíve, de a feledés gödrében kecmergő ex-tinisztárt egyszerűen jobbra-balra tologatták az elmúlt években, egyetlen esélye az lett volna a keretbe kerülésre, ha Bob bácsit Maradonára váltják a guruk.

Bradley alapcsapatából továbbra is hiányzott a szakállkirály, bekerült viszont Clark, teljesen indokolatlanul, hiszen a Ghána ellen megkövetelt fizikai szinthez ő nagyon kevés. Igaz, sok opciót nem adott a keret: az eddigi legkeményebb kondicionális harchoz Torres meg Holden mondjuk egybegyúrva se lenne elég. Harminc perc és a korai K.O. veszélye kellett, mire a coach korrigálta első szakmai melléfogását és az egyébként is potenciális pirosesélyes Clarkot a jóval értelmesebb, nem mellesleg jó kötésű Edura cserélte - aztán a szünetben elöl is variált egy kicsit, így bejöhetett Feilhaber, a Feil-cserélő manőver pedig hamarosan ziccerek sorában mutatkozott meg. A második félidőben uralta először a játékot az USA és Donovan kicentizett tizije után a ghánai bekkekkel versenyképes Altidore tovább is lőhette volna magát, de a jenkik nem bírták badival, az ún. őserő - kiegészülve a parádézó Kingsonnal és Asamoah Gyannal - a ráadásra egyszerűen bedarálta a belüket is kifacsaró amcsikat.

Ghána ötvédősként feltüntetett felállása csak a rutintalanokat ijeszthette el, természetesen szó sem volt a túlbiztosított védekezésről, éppen az ellenkezője valósult meg: Pantsiltől kezdve ugyanis mindenki beljebb húzódott, hogy az eddig jegelt futógép Inkoom szabadon nyargalászhasson a jobbszárnyon, ezzel Rajevac embertelen sebességi fölényt pakolt a ghánaiak eddig sem lassú - de olykor azért körülményes - játékába. Nem pont az új fiúnak, de épp a gyorsaságnak, a korábbi meccseken hiányolt felszabadult, ötletgazdag játéknak - és az ettől néha megzavarodó amerikai védőknek - köszönhetően szereztek két akciógólt, ráadásul két micsoda gólt... Boateng szólója parádés kezdetnek bizonyult, de a későbbi győztes találat, ahogy Asamoah Gyan egy rennes-i edzőpálya mindennapjait idézve futotta le Bocanegrát, pattant le róla, aztán ragasztotta be középre, nahát erre mondják Baltimore-ban, hogy quite impressive. 

Amerika hatalmas comeback-művészként, nagyszerű gólokkal, makulátlan hozzáállással és végtelen szimpátiával kísérve kényszerül távozni Dél-Afrikából, megkockáztatom előre, a legjobb kieső csapatként. Erre az amcsi csapatra nem lehet nem büszkének lenni, Ghánára szintúgy, hiszen egy kontinens álmát tartja életben - és Uruguay testén átrobogva akár a négy közé is viheti Afrikát. Az a benyomásom, hátrányból az uruk képtelenek lennének amerikásat játszva visszajönni a meccsbe - Ghána ellen meg ki garantálna egy hasonlóan megnyugtató korai gólt? USA-Ghána h.u. 1-2

A NAP MAGYARJAI

Kassaiék hibátlanul dirigálták ezt a meccset is, a trió imponáló határozottságának jutalma lehet egy negyedik megbízás.

A NAP FUTÓMENNYISÉGE

A kapitány csemetéje megint nagyot alkotott, nagyon régen lehetett látni ennyire szabadon mozgó középpályást, Bradley mindenhol feltűnt és mindenhol üresen, a labdát várva - a kispadra rogyva aligha közölték vele, de tizenhat (!) kilométer volt a lábában.

A NAP CSERÉJE

Külön élvezet nézni, ahogy Rajevac a szakmaiság maszkja mögé bújva próbálja betörni - szívatni? - a nagypofájú Muntarit. Pár nappal ezelőtt már volt erre példa, de olyan ez, mint a tiramisu, sosem lehet elég belőle.

MAI PROGRAM

Szlovénverés ide vagy oda, ennyire homály angol válogatottra nem is emlékszem. Három meccsükből egy értékelhető öt percest is csak akkor lehetne összevágni, ha mellétennénk a valamelyik posztnál linkelt Capello-videót. Don Fabionak most se lesz kevesebb oka az őrjöngésre, mert ebben a háborúban minden Dajcsland mellett szól*, még akkor is, ha Gerrard még két rész tüdőt, Crouch meg egy plusz lábat növeszt magának a kezdésig. Schweinsteigert maga SAF rángatja le a csapatbuszról a szállodába indulás előtt, majd elkéri tőle Özil számát. Németország-Anglia 2-0

* Még a tévedhetetlen polip is ezt mondja!

Egy csúcsformában futballozó mexikói válogatott képes arra, hogy előcsalogasson néhány rejtegetett ötletet Maradona respect-szakállából. Blanco sörhasát pont annyira látom kevésnek a projekthez, mint a bongyori Giovanit és a többi fiatalt, és ezt akkor is tartom, ha mondjuk ez sem Messi napja lesz. A sombrerósoknak komoly hálával tartozik a vébé közönsége a franciák elporolásáért, de erre a meccsre taktikai bravúrok és elképedt gauchók helyett csak egy szöglet után bekotort becsületgólt vizionálunk a legvégén. Argentína-Mexikó 2-1