Ragyogó esténk volt, mivel Kamerun és Dánia úgy döntött, a vébé összes elmaradását pótolva óriási szabadstílusú futballdzsemborit rendeznek, ahol a szórakoztatás érdekében mindent szabad a világon, kivéve rendesen védekezni. Meg kell köszönnünk az élményt, mivel az ebédet lekísérő holland meccs hervasztó volt, a délutáni felvonáson viszont már beköszönt a játék szép és lelkes oldala egyaránt. Ghána támadásaiból az utolsó képkocka, az ausziktól meg egy csatár hiányzott, mindkettőnek megvan az oka.

Miközben _benito a sztjúdióban lankadt, szakértőnek magam mellé vettem évek óta Hollandiában élő cimborámat, akiről tudni kell, hogy van Bommel és a sör nagy barátja. (Klubra tipp, vki?) A meccsre néhány holland edzésvideóval melegítettünk, Boulahrouz hentelt, Kuyt rombolt és egy Japánban élő holland edző is megszólalt a meccs apropóján, sok okosat mondjuk nem mondott, meg a japánok koncentrációja a meccs végére csökken szöveg után még komolyan se lehetett venni a csókát. Ellenben kiderült, hogy a szamurájok rendszerszemléletével semmi gond és türelmük is van a kézilabdás focihoz, merthogy a hollandok kezdetben ezt vezették elő - és ezt is folytatták a meccs szinte egészében, helyenként 70-30-as labdabirtoklási mutatók mellett. A dán meccs után már ismerős volt a koreográfia, a gyilkos unalomba Kuyt tájidegen ollózása se hozta be az izgalmakat, állítom, hogy negyedóra után már az összes virágkertész Eliáért remegett.

Egy félidőn át meg voltam győződve, hogy előbb szoktatják le a morózus Okada kapitányt a rizsről, minthogy áttörjék csapata védekezését. Sneijder átbombázta azt, amit szétzilálni se előtte, se utána nem sikerült - a kapus mintha túlrepült volna a labdán, ügyetlen nyúlt vissza érte -, tehát maradt a szenvedés. A japánok erejéből alig futotta támadásokra, Honda - azonkívül, hogy őrzőivel anyanyelvén társaloghatott - ebben az előretolt állapotában kevés az építkezéshez, a legtöbb lövőkedvet a középpálya szélére száműzött Okubóban fedeztük fel, de veszélyesnek őt se mondanánk. Okuboról menet közben kiderült, hogy személyében tisztelhetjük a kobei területi Tina Turner-hasonmásverseny második helyezettjét. Állítólag ott bukta el az aranyat, hogy amikor letették elé a mikrofonállványt, ki akarta cselezni.

Nehéz lehet szakmai elemzést adni olyan meccsről, amit a szerző részben átaludt vagy félálomban töltött, hálistennek ez a veszély nem fenyeget most - a szendergés része megvolt, ellenben semmi más. Az argentinokéhoz hasonló ütemterv volt a cél, ám a játékminőség még csak percekre se idézte azt, amivel mondjuk minket forgattak szét Amszterdamban - és ami sokakban komoly elvárásokat ébresztett -, viszont tökéletesen megfelel. Persze, megkérdőjelezhető ez a takarékoskodás, meg az a látásmód is, hogy ebben a szakaszban még belefér a szélsőjáték teljes figyelmen kívül hagyása (noha Robben nélkül is van rá ember) és a kényelmesebb támadójáték forszírozása, a tizenhat közt úgyis az egyéni megmozdulásokra tevődik át a hangsúly, addigra Robben is összeszedi magát. Pontok rendben, sérülés nincs. Tehát akkor mivel lehet megelégedni? Hollandia kipipálta a csoportot. Hollandia-Japán 1-0

Úgy illett volna, hogy az afrikai válogatottak vébétörténelmének 100. meccsén valami igazán emlékezetessel rukkol elő a legtöbb kvalitással és továbbjutási eséllyel felvértezett Ghána. Ahogy az NST edzőképző vezetője, heinrich  is elemezte, a ghánaiak csapatjátékát a masszív védelemmel támogatott gyors, dolgos, ötletes középpályások alakítják, a fronton Asamoah Gyannal, aki a statikus és az életveszélyes határán egyensúlyozik, de igazi helyzetekben nem manifesztálódnak a képességei, hacsak azt nem vesszük ide, hogy biztos lábbal rúgja a tiziket. Bármikor benne van gól, viszont csak elvétve alakul úgy a játék, hogy esetleg ki is szaladjon a lábából - ez pedig a ghánaiak egyik problémája.

Ugyanez persze igaz a nagyszerű középpályásokra is: André Ayew, Anthony Annan, Kwadwo Asamoah és Kevin-Prince Boateng átlagéletkora hozzávetőleg 22 év (vö. mondjuk ezzel: Kingston-Essien-Appiah-Muntari), történelmi allúziókban és hasonlítgatásban nem vagyok annyira otthon, de nem emlékszem ennél fiatalabb középpályássorra (a sérülés miatt összeálló belső védőpárost ne is említsük, ők húszévesek). A kapu előterébe tényleg nem sűrűn jutnak el, két meccsen mintegy nyolcvan percet töltöttek emberelőnyben és így sem sikerült akciógólt bevinniük. A pontosság mellett szerintem hiányzik egy mentorfigura is, aki összefogja, igazgatja őket - a fenti négyesből többen is alkalmasak lennének erre, de ketten kinn sincsenek a vb-n, Appiah pedig önmaga menedzserjátékos figurájától is kilométeres távolban van. A marsallbot így Asamoah Gyan és Mensah kezében van.

Na, épp a ghánaiaktól hiányolt rutinos arcokkal van tele az ausziké, néhányan már rendesen benne a korban, mások meccshiánnyal küzdenek fél éve, meg ezek a rohadt kiállítások - és máris összerakhatnánk egy relatíve sablonos képet az első körben nagyot bukó kengurusokról. Ahogy a kommentek is előrevetítették, mélyebben nem érdemes belemenni egy olyan csapat játékába, amelyik többet játszott hátrányban, mint teljes létszámban. Azt viszont el kell ismerni, hogy rettentő nagyot güriztek a három pontért, a három félidőn keresztül kifejezetten álmosnak, lassúnak, szedáltnak tűnő Moore-Neill páros szereléseiből és Schwarzer védéseiből bátran meríthettek a saját eredménytelenségébe fokozatosan beleunó ghánai ifjúsággal szemben. A második játékrész közepén már nem lehetett lehülyézni azt, aki győzelemről beszélt.

Egy tanulságos elemet mégis kiemelnék. Az ezer éve együtt játszó magból valaki rettenetesen hiányzik, egy masszív, dörzsölt, gólerős csatár - mondjuk együtt: Viduuuka. Már a német meccs összeállításából érezni lehetett a gázszagot, a helyzet pedig a négyes után - és a Ghána-meccs nagy részében - se változott. Nem tudok elmenni egy tény mellett: Flávio Pim Verbeeknek volt képe kétszer is csatár nélkül kiállni. Vébén vagyunk, ember! Cahill nem az. Kewell se. Ők ráadásul kiestek a pirosak miatt. Holmant és Brescianót se csatárerények viszik előre. Az első meccsen iszonyat homály Garciát hagyjuk - tudtam én már akkor is, hogy ghánai élőszobrok ide vagy oda, Josh Kennedy kell, de Rustenburgig körülbelül kettő és fél óra késéssel ért el a hang. A magas és egyben gyors Kennedy, valamint Chipperfield beállásától kezdett életre kelni a játékuk és a győzelem reménye is visszatért a fejekbe. Következtetés: a zárómeccsre egy igazi, de inkább két csatár kell, de egyik se Cahill legyen! Ghána-Ausztrália 1-1

Este két győzelmi kényszerben készülő gárda következett, a vébé pedig sokak meglepetésére mindent bepótolt: a mulasztások pótlására és a teljeskörű szórakoztatás feladatára Kamerunt és Dániát jelölte a FIFA. Sokszor kellett már csalódnunk bennük, ezúttal azonban kitettek magukért. A feladathoz nem kellett se függvény-, se mágnestábla, a létező legegyszerűbb, legkézenfekvőbb megoldást választva hanyagul áthúzták a szoros védekezés ötletét. A kézfogásnál valószínűleg a Játsszatok, gyerekek, játsszatok! is elhangzott és mivel a spori nem értette, nem is próbált beavatkozni az élvezetesen hullámzó, hatalmas mennyiségű helyzetet hozó játékba. Őszinte gratuláció jár Bassongtól Bendtnerig mindenkinek.

Nem erre számítottam, főleg Kameruntól nem, akárhonnan is nézzük, évek óta a szétesés-megújhodás spiráljában lavírozó társaság az övék, amire a pár napja Nigériával kapcsolatban elmondottak javarésze ugyanúgy áll: nincs az a körülmény vagy együttállás, hogy versenyképesek lennének. Pláne nem Le Guennel. Nála csak percekig volt képes jól focizni ez a válogatott, holott kiváló fiataljai vannak, sőt, az olykor fürdőskurvává visszafejlődő Eto'ohoz is végre valaki megtalálta a használati utasítást. A kameruni válogatottnál lassan megszokott, hogy belső életébe kis túlzással csak az nem ugat bele, aki nem ér rá, mindenféle felhang nélkül, de hozzák az afrikai hagyományokat, ahol az edző szavánál még a gyúróé meg a cserekapus nőjéé is többet ér. Ebből a csapdából edző nem tud jól kijönni és ez a pár napja kiszivárgó menjünk-a-sportminiszterhez dolog is felettébb érett viselkedést példázna az arcosabb csapattagok részéről.

Az első felvonáshoz képest sokkal-sokkal meggyőzőbben kezdtek a kameruniak, de a jó meccshez nem csak az ő feljavulásuk vagy az Eto'o, Geremi és Emana által kibulizott szerkezetváltás látszólagos sikere kellett - a dánok se titkolták, milyen fegyvereket tűztek az övükre. Tomasson öregkori ügyetlenkedése és Kjaer féltucatnyi maflasága is belefért, mert az afrók is úgy álltak hozzá, ha elszúrjuk, lesz majd egy másik. A szabadstílusú bekkelés - komoly hibaszázalék mellett persze - mindkét kapu előtt változatos támadásokat engedett, mindhárom gól és a kábé négyszer annyi elpuskázott ziccer a zárt foci elvi feladásából született. Természetesen először és utoljára láttunk ilyen játékfelfogást ebben a csoportban. A többet rontó Kamerun lett a becsületes vesztes és az első kieső, a dán-japán parti pedig a tizenhatba vezet, konkrétan az olasz csoport győzteséhez. Kamerun-Dánia 1-2

NAPI SUTTYÓ

Nem lehet más, mint van Persie, Németalföld pojácája. Szólni kéne neki, hogy ne hordja fejmagasságban a lábát, de ha szeretne némi kisdolgot a nagy képére, akkor csak nyugodtan. A játéknaptól függetlenül pedig természetesen Nico, a profi.

NAPI DILEMMA

A gólvonalon kémlelő Kewell és a közelről érkező lövés találkozási felülete a test melyik nagy egységéhez tartozik?

Tippek vasárnapra

Szlovákia-Paraguay 1-3 Nem tűnik rossznak. Hamsík akkorát focizik az elején, hogy még a szünetben bejelentkezik érte a Dortmund, majd összeállnak a déliek és tátrai fergetegként törlik el a szlovákok összes álmát.

Olaszország-Új-Zéland 2-1 Tinilányok százai jönnek rá Pepe győztes góljánál, hogy ez az SP nem az az SP.

Brazília-Elefántcsontpart 2-1 A kameruni-dán meccs kevésbé liberális felfogású verzióját várom, ahol Kaká és Drogba is gólt szerez, ormányosék mínusz kettőről tápászkodnak föl, perecet csinálnak a brazilokból, megfarigcsálják a kapufákat is. 1,92-ig jutnak, de a kerekítés szabályai most nem játszanak.