Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

PL, 38. forduló - Kapkodd a lábad!

2010.05.09. 13:00 donnelly

Ismerjük a BL-indulókat, ismerjük az EL-indulókat, ismerjük a kiesőket. Anglia másra sem vár, mint a világbajnoki keret kihirdetésére. Várjál, ja igen! Lesz itt egy bajnoki címről döntő forduló is teaidőben, mely után tudni fogjuk, hogy megdől-e a Liverpool és a Manchester United által közösen tartott bajnoki rekord, illetve hogy nyerhet-e valamely angol klub négy első osztályú bajnoki címet egyhuzamban, meg hogy egy másik nyerhet-e összesen ennyit. Tovább után az utolsó bőrt is lehúzzuk a három dologról, ugyanis ennek keretében gyűjtöttünk össze olyanokat, amelyek kicsit megbonyolíthatják ezt az elsőre egyszerűnek tűnő utolsó fordulót.

1) Ami a Chelsea mellett szól: Négy PL-elsőséget szerezni zsinórban nem lehet. Nekik "csak" meg kell verniük a Wigant. Gary Neville.

2) Ami a Manchester mellett szól: Ha valaki, akkor Ancelotti tudja, hogyan kell innen elrontani. A londoniak nemrég veszítettek bajnokságot a Wigan ellen. Ballack. Műanyagcsapat.

3) Amire számítunk: Kapkodd a lábad! - ügyességi vetélkedő, a labdarúgó világbajnokság jegyében.

Ha valaki nem tudná, Man Utd-Stoke és Chelsea-Wigan meccseket rendeznek, a többi teljességgel érdektelen. A blúzosok egy pont előnnyel indulnak, vagyis, ha nem nyernek, de az MU igen, akkor új rekordnak tapsolhatunk. Minden más esetben a Chelsea szurkeszek ünnepelhetik a negyedik bajnoki címüket.

Egyébként nem lesz ez olyan izgalmas, mint amilyennek megpróbáltuk feltüntetni.

474 komment

Címkék: chelsea d manchester united dolog pl három beharang

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr391985175

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vadkutya 2010.05.09. 13:01:33

"Egyébként nem lesz ez olyan izgalmas, mint amilyennek megpróbáltuk feltüntetni."

:D Valóban.

Viszlat 2010.05.09. 13:05:19

Elnézést, de 1 pont az a kettő, így a Chelsea döntetlenje esetén is ha nyerünk, miénk a trófea.

Viszlat 2010.05.09. 13:07:03

@Viszlat: egyébként valamelyik nap azt álmodtam, hogy kikaptak a kékek, de mi meg csak döntetlenre voltunk jók, így gólkülönbséggel szívtunk. Ez a méreg nem a cián. :)

vadkutya 2010.05.09. 13:07:13

@Viszlat: Az csúnya lenne, egy hétig röhögnék a Kékeken.

donnelly · http://nst.blog.hu 2010.05.09. 13:08:42

@Viszlat: Kösz, nagyon korán volt nekem. Amúgy jól megkavartál, mert ez "a Chelsea döntetlenje esetén is ha nyerünk, miénk a trófea." nem mond ellent a posztban foglaltaknak. :)

Viszlat 2010.05.09. 13:10:03

@vadkutya: na-na, csak óvatosan, mert befigyelhet az a negyedik hely és akkor keserédes mosollyá torzulhat a röhögésed. ;)

danesdzsu2 2010.05.09. 13:12:41

@vadkutya: Dehogynem. Imici már megkezdte a szomorkodást, 41 még kis gombócból is sok....

vadkutya 2010.05.09. 13:15:04

@Viszlat: Haha, késsel nem ér... Mellesleg meg ki mondta,h mi ma nyerünk? :)

vadkutya 2010.05.09. 13:16:18

@danesdzsu2: Imit az örök optimizmusáról lehet megismerni. :)

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.05.09. 13:22:37

Ha a Tottenham megelőzne minket, akkor Ausztriában egy teljesen másik csapattal és edzővel szeretnék találkozni.

vadkutya 2010.05.09. 13:23:47

@peter135: 10/10-es hozzászólás.

danesdzsu2 2010.05.09. 13:29:27

@peter135: Ne izguljatok, a Fulham leadja a meccset. Nem kell érzékeny búcsút vennetek sem Wengertől, sem Senderos-tól;)

ZenZo 2010.05.09. 13:31:07

Őszinte leszek, kicsit csalódtam elsőre, nagyobb horderejű cikkre számítottam, elvégre nem gyakori, hogy az utolsó forduló dönthet, de aztán végül beláttam, jó ez így tömören, minek a nagy szófacsarás.

Bármi lehet ma, de nagyon csúnya lenne nem szétverni a Wigant. S ha pedig mégsem így lenne, nyilván a legkevésbé lenne Ancelotti hibája.

Az utóbbi hetekben főleg ez a mérkőzés járt állt már a középpontban nálam is:

április 25.
"....Fogalmazhatnánk úgy is, hogy csak akkor van értelme fikagalacsinokat bombázni a Vörösök orcájába, ha aztán tudjuk, hogy a végén is mi röhögünk. Kétségünk ne legyen affelől, hogy Fergussonék a Vatikánt is bevetve imádkoznak majd az ősi rivális sikeréért ellenünk, a következő fodulóban ugyanis mi jövünk előbb, s születésem napján fél kettőkor nekiállunk eldönteni a bajnokságot. Mert van nekem egy olyan érzésem, hogy aki május harmadikán a tabella élén áll, az bajnok lesz. Az utolsó fordulós Wigan kontra Stoke elleni párharcok már max izgalomkeltésre lesznek jók, miközben SAF már öttel áll benne a Stoke-ban, a mi meccsünk meg majd a 88. percben még 1-1 lesz, hogy aztán Cech kirúgásából a Drogba által kiosztott forintos labdát Lampard frenetikus csele s beadása után John Terry helyezze örök nyugalomra a Wigan hálójában. Az izgalom a tetőfokon hág, majd a 90,5 percben a Chelsea gólvonaláról kivágott labdával Drogba tesz két lépést, hogy harmincról Kirklandet is beküldje egy lökettel a hálóba."

május 2.
"Jövő héten bajnokot avatunk. Ehhez már csak a Wigan darabokra alázására van szükség. S bár nem idegen a Martinez legénységtől a totogyilkos eredmény (elverték a Villa, Chelsea, Sunderland, Liverpool, Arsenal ötösfogatot, s a Man. Citytől is loptak pontot), azért mégiscsak a PL 16. csapatáról beszélünk, arról, amelynek kilencet gurított a Spurs, legjobb játékosa Rodallega, védelmének oszlopos tagja Super Mario és az isteni Titus Bramble, kevesebb, mint feleannyi pontot szedtek össze, mint a Chelsea, 35 lőtt gólnál járnak s a köztünk lévő gólkülönbség 97. Nem lebecsülve az ellenfelet, egyszerűen nem tudok elképzelni olyan forgatókönyvet, melynek végén nem Terry lódítja a magasba a PL trófeát, méghozzá a Stamfordon, saját közönség előtt. 1 győzelemre van a csapat a csodától, kettőre a legendává válástól. Valahogy csak megoldjuk. 1-2 kivételtől eltekintve megérdemli ez a csapat ezt a PL címet. Hajrá."

Meg kell lennie. Drogba mesterötössel, hogy meglegyen az aranycipő meg a 100 gól rekordja is :)

poolfanati 2010.05.09. 13:35:54

Hajrá Chelsea!
@peter135:
én mindenképpen új Liverpoollal szeretnék találkozni jövőre.

Lebowski Őtökisége 2010.05.09. 13:41:44

spanyol poszt már senkinek nem kell :(((

vadkutya 2010.05.09. 13:44:27

@ZenZo: Nagy mák,h nem a JJB futballgyilkos gyepén kell ezt a mérkőzést lejátszani...

Kövi 2010.05.09. 13:48:33

@Lebowski Őtökisége: küldd be, hátha kirakják! :D

halihalo 2010.05.09. 13:49:12

@ZenZo: Hát igen. Ezt csak elveszíteni lehet. Ha ne nyer a csapat, akkor nem is érdemlik meg a címet. Igaz, a MU sem, de valakinek kapnia kell.

OFF (?):
Pár pletykaszintű (?) történés,amiket mostanában olvastam.
Raul a Tottehnamba szerződik.
Deco hazamegy Brazliába.
Anelka a MU-be megy Berbatov helyére.
Arsenal Shaun-Wriiht Phillipset akarja
O'Neill Rafa legvalószínűbb utódja
Bellamy a Spurhoz igazol.
A M City 40 miliót adna Torresért.
Ballack a Schalkéba megy, J. Cole pedig a Serie A-ba.

yuppiebasher · http://vankerdes.blog.hu 2010.05.09. 14:15:05

@halihalo: Ballackot legszívesebben a Herthába küldeném, megérdemelne minimum 1 év Bundesliga2-es faszkorbácsot az utóbbi években mutatott játékért...

ZenZo 2010.05.09. 14:16:29

@halihalo: nyugi, meglesz ;)

Offokra:
- ejjj (erre mást nem lehet mondani)
- úgy hírlik, én nagyon szurkolok. Nem akarom jövőre itt látni.
- nincs akkora szerencsém/szerencsénk
- ugyan, 20 felett van, ráadásul angol. Mondjuk felőlem :) nekem elég, hogy nem nálunk játszik
- érdekes lenne, ezt még nem olvastam
- Torres ügy: az egyik legvalószínűbb célpont mi voltunk szerintem, már ha a logikát nézzük: kell neki egy Gerrard szintű játszótárs (Lampard), ki kell fizetni nem kevés összeget, amire jelenleg a Citeh és a Chelsea képes, a Citeh viszont nem lesz ott a BL-ben. A Pool új tulaja meg ráadásnak Chelsea drukker hírében áll. Szóval ebből én egyféle következtetést tudok levonni, ami ugye abba az irányba mutat, hogy Torres jön.

Ellenben 1: www.skysports.com/story/0,19528,11668_6143046,00.html
Eddig pedig nem beszélt a levegőbe Carlo. Másrészről úgy hírlik (persze nyilván ez is pletyka), hogy megvan a megegyezés az Atleti és a Chelsea közt, szóval már csak Agueronak kell rábólintani az ügyletre. Torres+Aguero együttes érkezése pedig több, mint valószínűtlen :)

Ja, és Balle. Hát, én sajnálnám őt, de a játéka annyira nem fog hiányozni.

JC pedig.... hm, nagy kedvencem, de sajnos az utóbbi két évben az egyetlen emlékezetes dolog a ManUnak lőtt sarkazós gólja. Ez pedig nagyon sovány.

Pedig jelenleg a valószínűleg távozók névsora így néz ki: Belletti, Deco, Ballack, JC (kábé a valószínűségi sorrend is ez)

halihalo 2010.05.09. 14:18:17

@bergerdevil: Vitán felül áll, hogy nem volt jó korábbi önmagához képest, de többször játszott nem túl látványosan, de hasznosan. És sokszor ő végezte el a piszkos munkát. Mondjuk sírni nem fogok utána, ha tényleg elmegy.

Lebowski Őtökisége 2010.05.09. 14:25:14

@Kövi: most beadandót kell írnom angolul az abortuszról egy csaj szemszögéből... két sóhajtás közti szünetben olvasgattam volna a tegnapi Bilbao-meccsről.

jobb híján most akkor hadd panaszkodjak itt: egy bíró sosem lenne annyira lovagias PÉLDÁUL a Bilbaóval szemben, mint ahogyan tegnap a Királyi Balettkurváknak engedelmesen kitaposta az utolsó komoly akadályt a hajrá előtt eggyel.

ugye az előző párharc a San Mamésban 1-0-ás hazai lett, megőrült mindenki, korai gól, Iraizoz hatalmas tenyereket növesztett aznapra, és hiába ostromolt a reál, egyszerűen a fotballisten a baszkoknak drukkolt (nagyon helyesen).

Tegnap is nagyon hasonló szereposztású meccset toltak majdnem 80 percig, mindkét oldalon óriási helyzetekkel kezdtek, Cé 5 méterről félrefejelt, Toquero pedig kiharcoltt, majd elbaszott egy ziccert - kár érte: a 20. percben Amorebieta határozatlankodott (kezezzek-e vagy sem) a 16-oson belül, amikor rávágták a labdát. A 11-es még mondhatni, jogos volt, na de a piros lap az már TÚLZÁS. fordított esetben biztos vagyok benne, hogy pl Ramost nem lőtték volna ki, egyszerűen hányinger, hogy a nagycsapatokra külön szabálykönyv vonatkozik.

Caparrós meg vagányan hagyta a fiúkat, nem pánikolt cserével, és a félidő vége felé Yeste, aki talán a Bilbao legracionálisabb játékosa, megengedte a hidegzuhany csapját a Bernabeuban.

egyedöl táncolt végig 5 pár milliókat érő sztárláb között, majd a hatodik mellett elgurította - így lett 1-1. érdemes többször is visszanézni, kegyetlenül higgadt szólógól volt.

ezután persze a forgatókönyv a szokott mederben zajlott tovább: a vonalnál védekező sündisznócsapat védi az egyetlen pontot és a bajnokságformáló erejét, míg a másik oldalon cirkuszfocit játszottak, az összes lehetséges gólhelyzetet bemutatták, de elmisszelték az összeset, vagy Gorka állt be az All-Star előadók kapusposztjára.

Tulajdonképpen ennyit a meccsről. van itt egy ilyen stuff: www.youtube.com/watch?v=h9ghx_h7-yE - hét és fél perces összefoglaló.

a 72. percben Higany ELRONTOTTA A TRÉFÁT, és a Reálosok rájöttek, hogy végülis nem kell annyira szétparázni magukat ahhoz, hogy gólt lőjenek.

Ja. 8 perc alatt három gól, az előbbi hidegzuhany rózsája már a Baszkokat locsolta és végülis a második gól után már leszarták az egészet. Ők a döntetlenért utaztak, de meccset fordítani képtelenek ilyen kemény Blancók ellen.

Elúszott az EL.

halihalo 2010.05.09. 14:28:28

@Lebowski Őtökisége: OFF: Azon a 11-esen, illetve a kiállításon én is nagyon csodálkoztam. Még a 11-eshez is kell jóindulat, de a piroshoz...

Lacóka 2010.05.09. 14:36:02

@halihalo: "Anelka a MU-be megy Berbatov helyére." nincs az az isten..

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.05.09. 14:36:52

@vadkutya: Hát ja, ennek örülök, nem is a Wigan miatt lenne para, hanem a Chelsea idegenbeli teljesítmény miatt. (Ami egyébként javuló tendenciát mutat, de akkor is...)

Na mind1, ma ezt be kell húzni, ha ezt elbasszuk, akkor... Ezt el se akarom képzelni.
Két variációt látok: szenvedés, ahol bármilyen eredmény benne vna vagy nagyon sima, 5-6-7 gólos örömfoci... Nem látok mást, ez a két véglet lehet. De várom, te jó ég..

vadkutya 2010.05.09. 14:40:12

@Zsoca87: "Megy az agymosás edzésen."

Hihetetlen. Még jó,h Arshavin másként gondolja, már biztos kialakultak a csapaton belüli klikkek. :)

halihalo 2010.05.09. 14:40:14

@Lacóka: Hátha... :))
@Zsoca87: Idegenben csak ey csapat kapott kevesebbszer, mint a Chelsea (M City), és csak egy győzött többször (MU). Ettől függetlenül volt jobb idegenbeli szezon, az igaz.

vadkutya 2010.05.09. 14:45:44

A Sunday Sun szerint meg Craig Gordon áll a lista elején Wenger-nél: www.sundaysun.co.uk/sport/sunderland-afc/2010/05/09/arsenal-target-cats-keeper-craig-gordon-79310-26406974/

Be szép is lenne...

halihalo 2010.05.09. 14:48:26

@vadkutya: Azért kevés olyan van, aki nem jelentene előrelépést... :)
Fabiansky és Almunia megosztva kapták a PL legrosszabb kapusa címet. Még külön kategóriát kellett nyitni miattuk, hogy olyan is kaphasson, aki nem Arsenalos... :)

vadkutya 2010.05.09. 14:51:27

@halihalo: Ez most komoly, vagy csak egy zrika London kékebbik feléről?

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.05.09. 14:56:05

@vadkutya: A kérdésre a választ nem tudom, de tényleg az egyik leggyengébb kapusok a PL-ben, szerintem Fülöp is jobb náluk.
De nézzük a kezdő kapusokat:
A Burnley-s benga arc szarabb, a Hull-ban Myhill néha jobb, néha rosszabb, a Wolves kapusa se egy zseni. De kb. ennyi (valaki szart tuti kihagytam, mind1).

A lényeg: az Arsenalnak PL szinten az egyik leggyengébb kapusai vannak.

halihalo 2010.05.09. 15:01:05

@vadkutya: Melyik része? Az első magánvélemény, meg kis piszkálódás, a második tény: :)

"Worst goalkeeper
All of them (Arsenal)
Vito Mannone, run along before I change my mind. But Manuel Almunia and Lukasz Fabianski, you stay here to accept this award."

Worst goalkeeper (not from Arsenal)
Brian Jensen (Burnley)

banok · http://meghaaat.blog.hu/ 2010.05.09. 15:04:47

A mai Premier Liga meccsekhez streamek a stream.try.hu oldalon!

vadkutya 2010.05.09. 15:05:32

@halihalo: Azt gondoltam,h van benne némi szúrka. :) Srra voltam kíváncsi,h pl amit az előbb idéztél az honnan van illetve ki állítja mindezt? (mellesleg igaza van, nem erről van szó)

halihalo 2010.05.09. 15:06:48

@vadkutya: www.goal.com/en/news/9/england/2010/05/08/1914602/goalcom-special-the-best-and-worst-from-the-premier-league
Nem egy szakmai etalon az oldal, de vannak benne jópofa megállapítások, no meg kicsit odaszúrnak pár embernek.

vadkutya 2010.05.09. 15:11:23

@halihalo: Jó kis cikk, a Pool-t pl nagyon szétkapták. :)

lószerafin 2010.05.09. 15:19:30

Félek a Wigan meccstől, kicsit örülök is h dolgom van délután és csak felvételről tudom meg nézni. De ezt már kötelező behúznunk.

ZenZo 2010.05.09. 15:24:24

@halihalo: kemény. Mert egyébként kell olyan díjat osztani, hogy legrosszabb legjobb barát :DDD

vannak azért érdekes dolgok benne, mint pl best player vagy best transfer (amit mondjuk ajánlok _benito figyelmébe külön ;) ).

a best pass viszont ott van :)

halihalo 2010.05.09. 15:26:57

@ZenZo: Nem tudtak máshol fogást találni a csapaton, valamit írni kellett a bajnokról is. :) A. Cole is csak a barátnője miatt van ott.

vadkutya 2010.05.09. 15:28:51

@ZenZo: Annál (worst best friend) már csak a worst handshake award nagyobb... :)

ZenZo 2010.05.09. 15:34:31

@vadkutya: no igen, Bridge keze még Henry kezénél is "nézettebb" lett idén :)

vadkutya 2010.05.09. 15:36:09

@ZenZo: Fabianksi kezéről nem is beszélve...

danesdzsu2 2010.05.09. 15:41:02

@vadkutya: A Best Celebration nem jtt be?:)

Rated921 2010.05.09. 15:46:45

Nyer a Chelsea!
Nem vitás! :)

vadkutya 2010.05.09. 15:46:51

@danesdzsu2: Dehogynem, legalább annyira, mint Neked az októberi középkezdés a 43. percben. ;) Ezt nem is értem, hogyan hagyhatták ki... :)

vadkutya 2010.05.09. 15:52:08

Mellesleg az lenne a legjobb, ha ma minden otthon játszó csapat kikapna, úgy lenne értelme ennek a fordulónak...

halihalo 2010.05.09. 15:57:04

@vadkutya: Akkoe selejtezőt kellene játszania az Arenalnak a BL-ben. Az miért is lenne jó neked? Lemaradtam valamiről?

vadkutya 2010.05.09. 15:59:43

@halihalo: Mert úgy hátha nem jutunk BL főtáblára, így nem égetjük rommá magunkat 2011 áprilisában. Elnézve a híreket, túl sok igazolás ezen a nyáron sem lesz, ergo egy év múlva is ugyanott leszünk, ahol most. Ezért viszont kapni fogok Imrétől... :)

danesdzsu2 2010.05.09. 16:11:23

@vadkutya: tagadhatatlan, ott lenne a helye. de szerencsére mindenütt spurs drukkerek igazgatják a világot:)

danesdzsu2 2010.05.09. 16:14:53

@vadkutya: Hát, igazából annyira rosszul néz ki a jövőtök, hogy szerintem valami csoda fog történni. Mondjuk van Persie megcsinálja a szezont sérülés nélkül, és Denilson megtanul focizni, Fabianskiból kibújik a csodakapus, ami megtetszik Capellonak is, így már két angol kapusa lesz az Arsenalnak meg hasonlók:)

vadkutya 2010.05.09. 16:17:13

@danesdzsu2: ...valamint a szezon egyik meccsén Clichy beadása embert talál. :)

ZenZo 2010.05.09. 16:21:33

Olvasgattam a különböző pletykákat most, és két nevet hoznak eddig össze úgy a Poolal, hogy az még akár igaz is lehet: O'Neill és Hodgson. Nem bánnám, ha egyik sem menne... egy jó Poolra mindig szükség van, de a túl jóra annyira nem :)

Ha - bárki is legyen az - meg tudja tartani a Reina-Masch-Gerrard-Torres sort, megtartani Kuytöt és Babelt, Glen Johnsont, valamint képes _normális_ kiegészítő embereket hozni, és végre kikergetni a világból Lucast, Degent, Rierat, még akár vadgyőztes csapat is lehet a Poolból.

danesdzsu2 2010.05.09. 16:30:42

@peter135: Egyébként szerintem se az Arsenal se a Tottenham idei szereplésének megítélésén nem változtat az egymáshoz képesti bajnoki helyezésük.

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.05.09. 16:32:27

Fabianski
Sagna-Campbell-Silvestre-Clichy
Diaby
Eboue-Nasri
Walcott-Arshavin
van Persie

Subs:
Mannone
Gibbs
Djourou
Lansbury
Vela
Eastmond
Merida

Amúgy vicces. Eboue CM már megint. Pedig ott van a padon Eastmond, Merida, sőt Lasnbury is visszajött már. DE NEEEEM! Eboueeeeeeee.

vadkutya 2010.05.09. 16:33:31

@ZenZo: Az új liverpooli edző első feladata az kell,h legyen,h kedvet csinál Gerrard-nak a futballhoz (a többieknek sem árt).

ZenZo 2010.05.09. 16:35:57

Chelsea are expected to line up in the following 4-3-3 formation:

1 Petr Cech
2 Branislav Ivanovic
33 Alex
26 John Terry (c)
3 Ashley Cole
8 Frank Lampard
13 Michael Ballack
15 Florent Malouda
21 Salomon Kalou
11 Didier Drogba
39 Nicolas Anelka
Substitutes: 40 Hilario, 19 Paulo Ferreira, 18 Yury Zhirkov, 35 Juliano Belletti, 24 Nemanja Matic 10 Joe Cole, 23 Daniel Sturridge.

Wigan are expected to line up in the following 4-5-1 formation:
Pollitt; Melchiot (c), Caldwell, Gohouri, Figueroa; N'Zogbia, Diame, Boyce, McCarthy, Watson; Rodallega.
Substitutes: Stojkovic, Thomas, Mostoe, Moses, Cywka, Scotland, Scharner.

vadkutya 2010.05.09. 16:36:33

@peter135: Ez nekem is furcsa, bár a furcsában semmi szokatlan nincs.

Fabianski, Silvestre, Diaby, tyűűű... Arsenal, én így szeretlek. :S

halihalo 2010.05.09. 16:39:15

Cech, Ivanovic, Terry, Alex, A. Cole, Lampard, Ballack, Malouda, Kalou, Drogba, Anelka
Már megint emberelőnyben kezd az ellenfél. Mondjuk, egyszer rám cáfolhatna Anelka...

ZenZo 2010.05.09. 16:39:46

@vadkutya: szerintem megjön az már az új edző személyével. Ha Gerrard/a többeik érzik, hogy végre olyan valaki jön, akivel győzni is tudnak, akkor meglesz a kedv is.

vadkutya 2010.05.09. 16:46:27

@ZenZo: Az is egyfajta mentális bajforrás lehet,h nem is olyan régen Torres lenyilatkozta,h a PL az "életébe kerülhet", magyarul nagyon keménynek és megterhelőnek tartja az angol bajnokságot. Mondjuk ezen beidegződés blokkolása manager kompetencia.

banok · http://meghaaat.blog.hu/ 2010.05.09. 16:47:16

Chelsea lesz a bajnok I think. Innen már nem cseszik el.

halihalo 2010.05.09. 16:50:01

@ZenZo: Akkor ezek szerint rossz hír nekik, hogy megszakadni látszanak a tárgyalások Rafa és a Juve között?

ZenZo 2010.05.09. 16:53:27

Hülye jurósport. Mutogathatnák a stadiont körbe, hangulatkeltés, ilyesmi, de neeeem, a hülye felvezetőt kell nézni, meg hogy Fellaini hogy tapossa meg Kyrgiakost... waaaaa

danesdzsu2 2010.05.09. 16:54:48

@vadkutya: Fabianski kezdő? Wenger tippmixezik?

halihalo 2010.05.09. 16:54:56

@ZenZo: Ja, és azt mondta hozzá, hogy Kirgiakosz belépője nyomán... :)

ZenZo 2010.05.09. 16:56:30

@halihalo: szerintem teljesen mindegy. Rafanak mennie kell, így vagy úgy. Ha nem lép le, feldozlgozza a KOP konzervnek.

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.05.09. 16:58:42

@dickinson:
Csak annyi, hogy nem CM. Idén ha RB-t játszott, akkor a kicsik ellen kifejezetten hasznos volt. A tavalyihoz képest abszolút jó szezont futott.

vadkutya 2010.05.09. 17:00:34

@peter135: Peet, nem tudsz egy angol nyelvű sztrímet?

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.05.09. 17:05:45

@vadkutya:
nekem már bármilyen nyelvű sztrím is jó lenne.

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.05.09. 17:07:12

@vadkutya:
sop://broker.sopcast.com:3912/94332
ez a legjobb.

Mr.AT 2010.05.09. 17:07:48

Ott is van Análka. :-)

Lacóka 2010.05.09. 17:10:09

bazmeg, még csak most kezdte el a sztrímem a meccset, oszt már lefőtt?

vadkutya 2010.05.09. 17:11:37

@Lacóka: :) Olvasd el a poszt utolsó mondatát.

vadkutya 2010.05.09. 17:13:35

@peter135: Remélem nálad is megállt a patak. :DD

Viszlat 2010.05.09. 17:15:47

Berbatov mesterhármast várok. :)

Ha így megy tovább, igazi gólgazdag záró fordulónk lesz, nagyon helyes!

vadkutya 2010.05.09. 17:17:44

@Viszlat: "Berbatov mesterhármast várok."

Ezek szerint ráérsz a következő 10 évben... :)

Viszlat 2010.05.09. 17:21:10

@vadkutya: :D

Szerintem semmi meglepő nem lenne a dologban, eddig is mindig csak akkor szerzett gólt a szezonban amikor már egyébként is tökmindegy volt. :)

Lacóka 2010.05.09. 17:21:29

@vadkutya: ha így folytatja, a következő 10 évben összesen lő egy mesteri hármast

vadkutya 2010.05.09. 17:22:06

A Kobold!!!!! Hova rúgta... :)

Gennyzsák Sam 2010.05.09. 17:22:29

@Viszlat:
...és az elsőt már ki is hagyta.
Istenem... ennyi pénzért én kétszer ennyi helyzetet ki tudnék hagyni!

Jo_Jo 2010.05.09. 17:24:12

berbatov fejelő leckéket vehetne rooney-tól
hihetetlen mennyire gyenge a helyzetkihasználása

vadkutya 2010.05.09. 17:24:25

@Viszlat: @Lacóka: Helyes, remélem jövőre is sok bizalmat kap SAF-tól... :)

vadkutya 2010.05.09. 17:26:02

@peter135: :DDD Még mindig ezen röhögök. Fabianski-t tényleg lehetne negatív jelzőként használni, ma is volt már 2 olyan mozdulata...

vadkutya 2010.05.09. 17:27:34

RVP!!!! Tömjük ki őket... GUNNERZ!!

Viszlat 2010.05.09. 17:30:34

@vadkutya: hasonló jókat kívánok Almuniához, Fabianskihoz, Silvestréhez és még sorolhatnám. :))

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.05.09. 17:30:36

Ebben az évben nem érdemli meg a MU, hogy bajnok legyen. Egy csatárral nem lehet, mert Berbatov egy nagyon nagy nulla. Remélem, hogy jövőre már nem lesz a csapatnál.

Lacóka 2010.05.09. 17:33:09

egyre gyanúsabb, h berba még mindig akkora zseni, mint volt a tottenhamben, és direkt csinálja...

vadkutya 2010.05.09. 17:34:07

@Viszlat: Ma már írtam Neked,h késsel nem ér... ;)

Amúgy meg mindegyikőjüknek volt idén 1 jó meccse, s Wenger meg ezt nézi. Najó, Fabianski-nak nem volt, de hát hogyan is lehetett volna? :)

Viszlat 2010.05.09. 17:35:12

@butus: ne haragudj, de ez a "nem érdemli meg", ez olyan butaság. Főleg, hogy a csatárok számával hozod összefüggésbe, mintha az bármit is számítana a végelszámolásnál. Hozzáteszem, (remélhetőleg) 1 ponttal másodiknak lenni azért igen szép teljesítmény, ismerve a szezon hányattatásait.

@Gennyzsák Sam: ziccerből simán meg lesz az a mesterhármas, talán duplán is. :)

danesdzsu2 2010.05.09. 17:35:41

@Lacóka: így van, most gyorsan megvesszük bagóért, aztán jövőre, mint gólkirályt eladjuk a Chelsea-nek.

(Te tényleg elhitted, hogy pár gimnazista miatt lettünk yiddók?:) )

ZenZo 2010.05.09. 17:36:23

@Gennyzsák Sam: amivel PL 97 gólrekord beállítva. Plussz kiállítás, szóval áááááááááááááá

vadkutya 2010.05.09. 17:37:06

Schwarzer ma nagyon Fabianski, ezt is benyelte volna, ha nem les...

vadkutya 2010.05.09. 17:39:07

Megoldják ezek a Fulham-esek... :))))

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.05.09. 17:41:46

@Viszlat: ne haragudj Te sem, de tavaly, és azt megelőzően még volt egy Ronaldo is Rooney mellett, és többet jelentett a bolgárnál, a csapat számára. Azzal egyet értek, hogy a másodiknak lenni sem kis dolog az angol futballban.

ZenZo 2010.05.09. 17:43:09

HM volt itt egy érdekesség, Drogbanak nem adta Lampard a büntetőt....

ricard1886 2010.05.09. 17:43:38

@vadkutya: ráadásul Eboue sarokkal osztogatja a jobbnál jobb zsugákat... Mi van itt??? :)

Gennyzsák Sam 2010.05.09. 17:43:47

@Viszlat:
Jól nyomja a vénember nagyon... :)
(Mindig is ő volt a kedvencem)

vadkutya 2010.05.09. 17:44:01

Elnézve a meccsünket, 3 dolgot szeretnék még mondani:

1. Kurva jól játszunk.
2. RVP-t nehéz szavakba önteni, mármint azt,h mennyit jelent nekünk.

3. Szeretnék minden Arsenal-os, kevésbé brit, futballhoz nem értő, kisfiúkat preferáló, "nigger-szopó" szurkolótársamnak nagyon kellemes, boldogságos St. Totteringham's Day-t kívánni!!!! :D

(sorry @danesdzsu2: ) :)

Viszlat 2010.05.09. 17:44:54

@butus: persze, ez nem is kérdés, csak ezt a nem érdemli dolgot nem nagyon tudom értelmezni. Tegyük fel Ronaldo marad és ugyanez az állás, akkor meg megérdemelnénk?

Szergő 2010.05.09. 17:47:49

szerintem egyébként rohadt szigorúak vagytok Berbatovval.Kiváló képességű játékos,persze nem egy 30milliós kategória,de bőven elég jó egy Manchester Unitedbe is.Az önbizalma viszont a béka segge alatt van,így tényleg képes nagyon elkeserítő produkcióra is.
De mivel Fergusonnál jobb motivator nem sok van a világon(Mourinho jut például eszembe)előbb-utóbb össze fogja szedni magát-ha megkapja az időt erre.

Lacóka 2010.05.09. 17:49:14

@Szergő: nagyon remélem, h nem kapja meg

SamS 2010.05.09. 17:49:56

@butus: Gólpasszát lested?

halihalo 2010.05.09. 17:50:53

@ZenZo: Lehet, előtte lefordították neki a blogot... :)
De milyen volt már Lampardtól, hogy nem engedte Drogbának a 11-est...

Gennyzsák Sam 2010.05.09. 17:50:57

@Szergő:
Mennyi időt kapjon szted?
31 MILLIÓ FONTOT fizetett érte Sir F.
Tévez mennyiért is ment a City-be? És milyen idényt produkált? Kezdésnek nem rosszat...

d3vnull 2010.05.09. 17:52:29

@Szergő: Én Chelsea szurkerként nagyon örülnék, ha jövőre is megkapná az időt erre :D

dickinson · http://jomagyar.blog.hu 2010.05.09. 17:52:45

Arsavin azért nagy figura. A gólnál nem passzol, azóta meg egyfolytában azt várja, hogy a Fulham-védők rosszul adják haza a labdát, és lecsaphasson egyre :)

ZenZo 2010.05.09. 17:52:54

Na félidő. Szóval a bíró dönt, gondolom ezért fog kapni bőven, mert a tizi ugyan szerintem jogos, ez is vitatható, de a kiállítás kicsit erős.

Mindegy, 2-0, innen bukni nagyon csúnya lenne. Már csak Drogbából kell gólkirályt csinálni :)

SamS 2010.05.09. 17:53:36

@halihalo: "De milyen volt már Lampardtól, hogy nem engedte Drogbának a 11-est.."

Ez profi foci, nem egy sörmeccs. Elég komolytalan lett volna 1-0-nál mással rúgatni a büntetőt.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.05.09. 17:54:03

@Viszlat: Lehet, hogy rosszul fogalmaztam. Talán úgy jobb, hogy több olyan meccse volt ebben az évben, ahol nem a hozott eredményt vártuk. Itt nem csak a nagy csapatokra gondolok.Talán úgy helyesebb fogalmaznom, hogy ebben az évben (már vagy két hónapja) nem vártam a bajnokság megnyerését.

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.05.09. 17:55:09

a Fulham megcsinálja nekünk a gálát.

ZenZo 2010.05.09. 17:55:50

@SamS: jaja, végülis 1-0-nál, tudva, hogy kiállítás is volt, annyira mégsem értem.

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.05.09. 17:56:49

@SamS: A héten megegyeztek, hogy Drogba rúgja. Hivatalos oldalnak nyilatkozta Drogs, ezért necces az ügy. Egyébként igaza van Lampardnak

Kövi 2010.05.09. 17:56:52

Szerintem Berba kap még egy szezon esélyt. Naninak is 3,5 év kellett, mire érdemlegest nyújtott... Nem biztos, hogy jó, de meglátjuk.

halihalo 2010.05.09. 17:56:54

@ZenZo: A dolog szerintem úgy nézett ki, hogy egyértelmű tizenegyes volt, mert a mezénél fogva lerántotta. Viszont ha szabálytalan volt (és az volt), akkor tiszta gólhelyzetben utolsó emberként nincs választása a bírónak. A saját rendszerében ez teljesen következetes. Az viszont durva lett volna, ha nem ítél semmi.

vadkutya 2010.05.09. 17:57:14

@peter135: Ritka szarul nyomják ma, ez biztos.

halihalo 2010.05.09. 17:58:16

@SamS: Azért nem Cech akarta elkérni tőle, vagy mondjuk Borini. Ha nincs Lampard, Drogba rúgja.

ZenZo 2010.05.09. 17:59:29

@vadkutya: gondolom pont lesz*rják egyébként. Mégiscsak EL döntőt nyomnak majd, egy dolog lehet most fontos, ne sérüljön meg senki.

Glory 2010.05.09. 17:59:46

az egesz csak azert szomoru mert ma a chelseat ez a wigan akar meg is foghatta volna. az hogy meg a kiallitas utan is 55-45 volt a labdabrtoklas a wigannek azert sokat elarul. nem baj ez van, ha az idiota balfasz bolgar helyett mondjuk en jatszom lehet hogy bajnokok vagyunk. mert ennyit tuti, kicsit tobbet talan en is tudtam volna nyujtani :)

Jo_Jo 2010.05.09. 18:01:18

A Berbatov témához hozzászólva:
Amikor leigazoltuk nagyon örültem, mert látszott hogy zseniális képességei vannak, a Tottenhamben megmutatta, hogy ezt Angliában is kamatoztatni tudja. Az első idény nem volt túl nagy sikerű, de alapvetően rossz sem. Sokan úgy könyvelték el, köztük én is, hogy még bele kell rázódjon, szoknia kell a csapatot, meg amúgy is ott volt még akkor Ronaldo. A második, idei idényben viszont nőttek az elvárások, egy év alatt sztem meg lehet szokni a csapat légkörét, Ronaldo és Tevez távozásával több lehetősége adódott a saját posztján játszania. De szerintem nem élt ezzel a lehetőséggel, jobbára csak kis és középcsapatok ellen játszott jól, pedig volt lehetősége bizonyítani. A kapu előtt indiszponált, mezőnyben van meccsenként 1-2 zseniális passza, de legtöbbször csak visszafogja a támadás lendületét. Ami a legjobban idegesített, hogy az elmúlt időben pedig mindenkivel vitatkozott, hogy ki hova fusson, hogy miért nem adott helyre passzolnak stb. Sztem neki még nincs akkora respektje a csapatban, hogy ilyet megengedhessen magának. Őszintén szólva csodálkozom, hogy SAF folyamatosan kiáll még mellette. Szeretném ha nyáron eladnánk, de nincs nagy valószínűsége...

Szergő 2010.05.09. 18:01:29

Nem nagyon tudom h jön ide h mit játszik Tevez egy másik csapatban-amit a Unitedben játszott az még annyi se volt mint amit a bolgár idén produkál-pedig az argentinnak is volt elég ideje .
Mindegy ezt úgyis Ferguson fogja eldönteni,én csak azt mondom h 12 gólt így is hozott,hogy mindenki látja h ennél rosszabb már nem lehet.
Szóval szerintem ha marad,és érezni fogja a bizalmat az edző és a játékostársak részéről,akkor teljesen más embert fog látni a ManUnited közönsége jövőre.
Ha nem,akkor inkább lesz baj

halihalo 2010.05.09. 18:01:39

Most néztem, hogy a Stoke összesen kétszer szabálytalankodott a MU ellen. Bár nem látom a meccset, de valami itt azt súgja, hogy nem nagyon teszik oda magukat...

Glory 2010.05.09. 18:02:05

fel szemmel nezem a chelseat, de szerintem messze volt a gyerek attol ohgy utolso ember legyen, de majd ha megnezem biztosabbat mondhatok.

ZenZo 2010.05.09. 18:02:09

@Glory: "az idiota balfasz bolgar helyett mondjuk en jatszom lehet hogy bajnokok vagyunk"

:) Na ja, ahogyan Rooney és Drogba kisajátította a legjobb csatár versenyét (ti a gólkirályi címért futó harcot), akkor Anelka és Berbatov pedig a ki a legnagyobb balfasz a réten című kétszemélyes tragikomédiát vitték színre.

duran6 2010.05.09. 18:02:46

semmi szüksége nem volt erre a piros lapra a MŰANYAGCSAPATNAK. (anélkül is szétszedik ezt a puhapöcs wigant).
Ami vigasztal, hogy a londoniak keretének 70%-a cseppet már túlkoros (ráadásul meghatározó játékosok), ebből kifolyólag üzenem a cselzis májereknek: a következő idénytől szar lesz a 4. helyért küzdeni... :DD (ez vicc akart lenni)

dickinson · http://jomagyar.blog.hu 2010.05.09. 18:04:17

@halihalo: A Stoke-tól ez különösen durva. Nekik szerintem a meccsenkénti átlag 40 körül lehet.

halihalo 2010.05.09. 18:04:32

No, kezdődnek a 2. félidők. Jobb fotelből nagy képernyőn! :)

Glory 2010.05.09. 18:06:29

@ZenZo: hehe jaaa. amugy a stoke jobban odateszi magat mint a pool (es foleg gerrard) tette azt a chelsea ellen.

Gennyzsák Sam 2010.05.09. 18:12:54

@Szergő:
Tévez ebben az idényben több gólt szerzett a Cityben (34 / 23 - wikipedia szerint), mint Berbatoff egész Unitedes pályafutása alatt ( 63/21 - szintén wiki)
Biztos,hogy kell neki még egy év ??? (Kellhet, de inkább Wengernél próbálkozzon...)

ZenZo 2010.05.09. 18:13:30

@duran6: "a következő idénytől szar lesz a 4. helyért küzdeni..."

Valószínűleg a következő 1-2 évben nem az elsőség lesz a cél, hanem a BL helyezés. De ha ma bajnokok leszünk, lesz*rom :D

Gennyzsák Sam 2010.05.09. 18:14:18

És három az Old Trafford-on. Kár, hogy sz@rt se ér...

vadkutya 2010.05.09. 18:14:27

@Gennyzsák Sam: Kéne még nekünk ez a kecskebaszó bolgár, nagyon. :)

Viszlat 2010.05.09. 18:15:57

@Szergő: Tevez tavaly nem egy meccset eldöntött, szorult, fontos helyzetekben képes volt a gólszerzésre (nem véletlen, hogy a szezon végefelé egyre inkább élesedett a kérdés, hogy tulajdonképpen miért nem marad). Berbatov erre képtelen, vagy elfelejtette, vagy szar szezont fogott ki, de kérdés, hogy megengedheti-e magának a csapat azt a luxust, hogy várjon rá még egy évet vagy sem. Szerintem nem.

Gennyzsák Sam 2010.05.09. 18:16:06

@vadkutya: van olyan jó, mint Bendtner, nem?
Ha jól értem, hárommal megy a Chelsea is :(

vadkutya 2010.05.09. 18:18:11

@Gennyzsák Sam: Bendtner mióta érv bármilyen vonatkozásban is?

Viszlat 2010.05.09. 18:18:52

@Gennyzsák Sam: néggyel. :) De tökmindegy, ez az egész a Blackburn ellen úszott el.

Lacóka 2010.05.09. 18:21:24

@Viszlat: akár. de leginkább a müncheni utolsó 10 másodperc feküdt keresztbe a szezonnak.

vadkutya 2010.05.09. 18:22:25

Silvestre is bazz, most tud lesérülni. Elkésett ezzel fél évet...

Gennyzsák Sam 2010.05.09. 18:23:53

@vadkutya:
hasonló a posztja Berbatovval, nem? (Helyzetkihasználás helyett helyzetkibaltázás) :)

duran6 2010.05.09. 18:24:12

a tények:

1. Berbatov, a jó kurva a...dat!!! (az ő keze is benne van ebben a szánalmas 2. helyben)
2. A Chelsea egy műanyag robot válogatott.
3. A wigan puhapöcs alakulat.
4. Murinnyó kell a MU-ba.
5. Rizla hol vagy? (csodálkozom) :DDDD

sAp 2010.05.09. 18:24:48

@Viszlat: Én a bajnokságra vonatkoztatva meg inkább azt gondolom, hogy a chelsea elleni két meccsen, ahol kvára nem volt szerencséje a csapatnak, egy iksznek legalább meg kellett volna lennie, ahogy rémlik mindkét meccs nagyon kiegyenlített volt. Egyszerűen ott nem jött össze, pedig ha egy iksz megvan, már az is elég (ceteris paribus persze, de talán még mindig jobb, mint a b'burnre fogni, mert olyan meccsei voltak a kékeknek is)

a bayern elleni utolsó perc meg tényleg kész rémálom, talán anélkül is összejött volna.

ZenZo 2010.05.09. 18:24:54

áááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá

5 és Drogba megvan a 100

Glory 2010.05.09. 18:25:33

@duran6: murinnyo????????? fergi kell es kesz.

duran6 2010.05.09. 18:25:59

valaki dobjon már napalmot a sztemfordra, sok lesz az az 5...

d3vnull 2010.05.09. 18:26:06

@duran6: Maradj már csöndben légyszíves

Lacóka 2010.05.09. 18:26:39

Na, én eddig irracionálisan optimista voltam, de mostmár feladom a wiganben való hitet, szóval grat a chelsea-nek. Oda-vissza kikaptunk tőlük (egyik se volt igazságos :P), szóval megérdemlik. Jövőre ugyanitt, visszavágunk.

vadkutya 2010.05.09. 18:26:51

@ZenZo: Grat a Kékeknek, nagy GRAT...

Lezuzius 2010.05.09. 18:27:32

@vadkutya: akkor meg Djourou is serult volt...

duran6 2010.05.09. 18:28:59

6. a szezon punci-válogatottja díjat megosztva a pool és a wigan nyerte... grat!

vadkutya 2010.05.09. 18:29:30

Fabianski csak meg mutatta ma is a "klasszisát". :DDD

sAp 2010.05.09. 18:30:21

amúgy meg tényleg nem rossz teljesítmény ez a körülményeket figyelembe véve, idény elején sérült volt gyakorlatilag az egész védelem + vdS (rémálmaimban jönnek elő Kuszczak és Foster meccsei), utána még jött a végére Rooney sérülése, megsúlyosbítva ezt azzal, hogy Berbatov szerintem kétségkívül a világ legszarabb formájában lévő és legkisebb önbizalommal rendelkező csatára (Owen sérülése ugye így utólag szintén nem jött jól). Ehhez képest a bajnokság hajszálon múlott (tudom, a chelseanek is voltak szép sérüléshullámai + ANK), a BL-döntő sem lett volna messze, ott azért orbitális balszerencse is közbejátszott (meg orbitális balfaszság, kétszer visszaengedni a Bayernt).

viszont legalább kiderült, hogy Nani tud focizni, fejben legalábbis kbszottul ott van, idén kb az összes fontos meccsen ő teljesített a legjobban, eddig rühelltem, de a Bayern elleni küzdésével belopta magát a szívembe kicsit.

csabber-18 (törölt) · http://www.csabber.fw.hu 2010.05.09. 18:30:55

@duran6: Ezt a bajnokságot szerintem teljesen megérdemelten nyeri a Chelsea.. Én is jobban örültem volna a MU-nak, de a kékek egyszerűen most jobbak. A többi csak duma..

Lacóka 2010.05.09. 18:31:02

és Rooney nem lesz gólkirály. asszem jobban sajnálom, mint a bajnoki címet, nagyon megérdemelte volna.

vadkutya 2010.05.09. 18:31:35

@ZenZo: Nehogymá megint 7et vágjatok baszki. (meg lesz sztem)

montipájton 2010.05.09. 18:31:53

Brutál a Chelsea szezonja a számokat nézve + még ott van a kupadöntő.

horas 2010.05.09. 18:34:28

Grat a Chelsea-nek, a gólrekord és az összes rangadó megnyerése egyedülálló.Ancelotti a BL-kudarc ellenére is lette a névjegyét az első szezonban.És még van egy Kupa-döntő is.

vadkutya 2010.05.09. 18:34:40

@peter135: Kb. RvP viszont vághatna még 1-et...

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.05.09. 18:35:03

@vadkutya:
szarnak ők már bele. mondjuk nem tudom, hogy mire fel...

England win The Ashes! 2010.05.09. 18:36:12

Most látom, hogy a Burnley átvette a vezetést. Legalább nem annyira szomorkás a St Totteringham's Day.

Árpádka 2010.05.09. 18:36:49

A Wigan kieshetne végre kapnak egy 10 est a Tottenhamtől most itt is kinéz még 2. Tisztára mintha spanyol bajnokit néznék :S
A Gyinamó megérdemelte az ideit, ők hibáztak kevesebbszer.
Tőlem a bamba bolgár maradjon de jöjjön akárhonnan egy rendes csatár. Lehet a tarcsiból vagy vegyünk egyet vagy Owent legalább drótozák össze rendesen.

vadkutya 2010.05.09. 18:37:10

@peter135: Én azért "köszönöm" a Fulham-nek,h vélhetően elhitették Wenger-ral: minden rendben...

...s erre jön is az egy lábú Vela, nélküle nem is lehetne már lejátszani a mai meccset... :)

duran6 2010.05.09. 18:37:21

@csabber-18: hogy miért ment el a szezon:
- a nyáron Fergie nem igazolt.
- Babratov.
- nincs védelem.
- nincs középpálya.
- mínusz egy csatár.
- Carrick.
- 630.- egy doboz PM.

Amúgy meg egy magához képest gyenge Unitedot 1 pont választ el a hiper-szuper cselzitől.... Ez a londoniakat minősíti....

vadkutya 2010.05.09. 18:38:26

Eboué mekkora arc. :DDDD

Szergő 2010.05.09. 18:38:53

@Gennyzsák Sam:
mondom,azt nem értem miért releváns h Tevez mit csinál a cityben,Berbatovnak is volt jó éve amikor nem a Unitedben játszott,de ez nem érv ebben a témában.
Tegyük fel h elmegy.Marad Rooney,aki tényleg hihetetlen.Owen(...)aztán Welbeck és Macheda,Diouf,és az új mexikói gyerek
Az azt jelenti h van 4(!!)beépítésre váró fiatal csatár,meglepődnék ha jönne eléjük egy Torres(pedig szerintem ő kéne a Unitedbe),Villa vagy Benzema kategóriájú játékos,aki folyamatos kezdőlehetőséget követel meg magának.
Berbatovnál viszont bőven benne van a pakliban h fut egy jó évet,de mellette a fiatalok is egyre nagyobb szerephez juthatnak.

Lacóka 2010.05.09. 18:39:00

vander Saar is őrületes (még mindig/már megint)

Árpádka 2010.05.09. 18:39:00

@duran6:" a nyáron Fergie nem igazolt". Nem akarok veszekedni de Valencia kurva jó vétel volt.

Mr.AT 2010.05.09. 18:39:14

Nem gyenge szezon Ancelotti első évében. 100 felett rúgni nem egyszerű.

Lezuzius 2010.05.09. 18:39:29

@vadkutya: Vela-nak bucsumeccs, remelem. Ott a nyakaban az elado tabla :)
Ebue allandoan felborul olyan "lelkes"

ZenZo 2010.05.09. 18:39:41

@vadkutya: :) majdcsak, Van még 10+ perc :)

ricard1886 2010.05.09. 18:40:13

Ez a partjelző vs Ebuoe nem volt gyenge... :)

popp · http://koncertblog.com/ 2010.05.09. 18:41:01

@Mr.AT: Ennyit a sztereotípiáról, hogy az olasz edzők csak a védekezéshez értenek.

duran6 2010.05.09. 18:41:34

@Árpádka: persze, egy fecske nem csinál nyarat.
(én az évek óta húzódó problémás posztokra gondoltam: kp. és védelem, oda kiket igazolt....? kapusposztról nem is beszélve.)

danesdzsu2 2010.05.09. 18:41:36

@vadkutya: Szerintem engem sokkal boldogabbá tesz az a tudat, hogy riválisunk az utóbbi hónapban csak akkor nyert meccset, amikor az ellenfél két lépést nem volt hajlandó tenni akár a döntetlenért is.:)

Mi meg megsajnáltuk a Burnleyt a jelek szerint.

Mr.AT 2010.05.09. 18:42:14

@popp: Pontosan. A válogatottat Capello röpíti, a bajnokcsapatot Ancelotti.

Közben ott a hetedik. Nagyon durva. Drogba meg megérdemli a gólkirályi címet.

vadkutya 2010.05.09. 18:43:30

@duran6: Várható volt,h ma feltűnik egy véres szájú MU szurker, annyit tennék hozzá,h a Chelsea-t nem az egy pont távolság minősíti, hanem az,h megint 7 gólt rúgtak.

De ne legyél már Fabianski...

vadkutya 2010.05.09. 18:44:28

@Lezuzius: Erre varrjál gombot. :DDD Az első gólja a bajnokságban, sikerült ezt az utolsó 10 percben...

Lacóka 2010.05.09. 18:45:15

Jól számolom, h Park több gólt fejelt a szezonban, mint Berbatov?

danesdzsu2 2010.05.09. 18:46:04

@Dr Jozef Vengloš: Látod, mi azt is megengedhetjük magunknak, hogy lelazsáljuk az utolsó meccset:)

duran6 2010.05.09. 18:46:39

@vadkutya: 7 gólt rúgni egy emberhátrányos punci alakulatnak hatalmas hőstett, de télleg... :DD

Árpádka 2010.05.09. 18:47:23

@duran6: Elvileg ott a holland még 1 évig bár már 41 éves szóval....
Védelem ott a két brazil gyerek meg Evans aki fiatal, szerintem Vidics marad , és nem lesz sok sérült akkor jövőre ott nem lesz gond.
Középpálya. Madridból hátha kirúgják VdV-ott ő jelenleg erősítés lenne. A két öreg helyére kellene valaki.
Csatárposztról már leírtam a véleményemet.
Az idény előtt a második helyezéssel elégedett lettem volna de így..........

Gennyzsák Sam 2010.05.09. 18:47:40

@Szergő:
a különbség kettejük között, hogy Tévez a Unitedben is jó volt, Berbatovnak meg csak az előző csapataiban voltak jó évei. Remélem, hogy a bolgár többé semmilyen idényt nem fut a Unitedben.
Felsorakozott a Kléberson, Djemba-Djemba duó mögé, mint óriási melléfogások.

vadkutya 2010.05.09. 18:47:46

@duran6: Ha látnál a dühtől, akkor ezt most nem írtad volna le. Tudtommal ott volt az,h MEGINT.

Mr.AT 2010.05.09. 18:47:55

@duran6: Ez a "punci alakulat" az első meccsen konkrétan megverte a Chelsea-t, de ne zavarjanak a tények.

nordsee 2010.05.09. 18:48:16

Öööööö, öcsém! A Villa ki bír kapni, mi meg nem tudunk egy szájbavágott gólt bekotorni....
Rafa, go away. (O'Neilt meg ne lássam az Anfield közelében!)
Nyomorék lúzer banda, mindkettő...

vadkutya 2010.05.09. 18:48:54

@danesdzsu2: "Látod, mi azt is megengedhetjük magunknak, hogy lelazsáljuk az utolsó meccset:"

Jahaaaaajjj!! :DD

horas 2010.05.09. 18:51:16

Nem a Wigan kapott 9-et a T'ham-től is?

Kövi 2010.05.09. 18:51:18

Na ennyi. Gratula a Cselzinek! Jó kis év szezon volt, remélem, jövőre nekünk lesz jobb :)

duran6 2010.05.09. 18:51:35

Azér a wigan keményen szégyellheti magát... Hol a tartás...?

England win The Ashes! 2010.05.09. 18:51:52

@danesdzsu2: :)

Én azt hittem, úgy lesz meg a 3. hely, hogy a Spurs gálázik, mi meg 0-0-t játszunk egy már fejben Hamburgban tartozkodó csapat ellen egy kb. olyan meccsen, amit épp most fejez be az Everton és a Pompey.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.05.09. 18:52:12

bohócliga ez, nem az angol bajnokság...

Árpádka 2010.05.09. 18:52:22

@vadkutya: Szerintem a WHL-en pont ezt a meccset sz*ták le legjobban ebben az évben=))

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.05.09. 18:52:30

Azért még a pár évvel ezelőtti Derby sem kapott 8 meg 9 gólokat.

Strigo 2010.05.09. 18:53:12

Gratula a Chelseanek, amelyik csapat 100 gól felett lő és megnyeri az összes rangadóját, az megérdemli.

ZenZo 2010.05.09. 18:53:29

Huuhhh :) megvan. Kösz mindenkinek.

rizla 2010.05.09. 18:53:54

enyhén szólva nem született meglepetés a chelsea - wiganen

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.05.09. 18:54:20

@ZenZo: emlékszem, a szezon elején beszéltünk az esélyekről... igazad lett, gratulálok! és még kapus ügyben is meggyőztél... :) megérdemeltétek. bár, BL-t hamarabb fogunk nyerni, mint Ti :) Üdv, ymy

Gennyzsák Sam 2010.05.09. 18:55:00

Hááát, - nehéz szívvel, de- grat a kékeknek. Jövőre meg irány a rekord!
Glory United!

vadkutya 2010.05.09. 18:55:31

@imici77: "bohócliga ez, nem az angol bajnokság... "

A nap kommentje.

Jo_Jo 2010.05.09. 18:56:23

Először is gratulálok a Chelseanek, ők érdemelték még a legjobban a bajnoki címet, bár szerintem ők se emelkedtek ki annyira a mezőnyből.
Ha a szezon elején azt mondják, hogy a Manchester Ronaldo és Tevez távozása után csak 1 ponttal marad le a bajnoki címről akkor reálisan nézve aláírtam volna.
A következő szezonban simán ott lehetünk, nem várok nagy igazolásokat a nyáron, az előző igazolásokból is látszik, hogy Fergie inkább a jövő csapatát építi. Meg többször nyilatkozta, hogy jelenleg a játékosok túlárazottak, úgy világklasszis játékost nem fogunk igazolni szvsz.

Leon Osman 2010.05.09. 18:56:38

Oh yeah, éljen a Chelsea :D grat nekik. Az Everton meg hozta a maxot, amit lehetett. Jó szezon volt.

értelmetlen_nevű 2010.05.09. 18:56:40

Ballacknak nem jött össze az ezüst :(

duran6 2010.05.09. 18:56:56

HIHETETLENÜL HATALMASNAGY GRATULÁCIÓ A CHELSEANEK!!!!!!!!

(remélem ezeket a hányinger- és undorkeltő szavakat többet az életbe nem kell leírnom... -ManUnietdForever!-) :D

vadkutya 2010.05.09. 18:57:25

"A mérkőzés előtt a Manchester United szurkolói füstbombával tüntettek a klub amerikai tulajdonosa, a Glazer-család ellen. A szurkolók aranyszínű füstbombával fejezték ki tiltakozásukat. A drukkerek kisebb csoportja az igazgatói bejáratnál tüntetett: Glazer-ellenes jelszavakat skandált. Az amerikai tulajdonosok elleni tüntetéssorozat január óta állandósult Manchesterben az általuk felhalmozott hatalmas adósságállomány miatt."

Jo_Jo 2010.05.09. 18:57:44

@Gennyzsák Sam: Tevez a 2. idényben már elég gyenge volt, annyi volt, hogy hajtott

Berbatov engem Forlánra emlékeztet, ő volt ilyen balf@sz a kapu előtt :D

Árpádka 2010.05.09. 18:59:27

@értelmetlen_nevű: basszus a Nationalelf világbajnok lehet :O :)

duran6 2010.05.09. 18:59:43

@Jo_Jo: de legalább Forlán tudott futni...
(esküszöm nem lepődnék meg ha berba apja félrekúrt volna egy csigával...)

vadkutya 2010.05.09. 18:59:50

Azt mondja meg nekem vki,h ez a büdös Wigan "hogyakurvaanyjába" nem esett ki idén???

Árpádka 2010.05.09. 19:01:01

@vadkutya: Majd jövöre a WBA meg a Volves társaságában. Reménykedjünk

nadivereb 2010.05.09. 19:01:02

Ez igen. 8-0-val bajnokságot nyerni az stílusos.
Szép munka volt.

dickinson · http://jomagyar.blog.hu 2010.05.09. 19:02:02

Kegyetlenül unalmas volt ez a meccs, a második félidőn kis híján elaludtam.

danesdzsu2 2010.05.09. 19:02:13

Gratula a Chelsea-nek, és az Arsenalnak, hogy végre megmutatták mit tudnak, és legyőzték a nagyon akaró, kiváló idegenbeli mérleggel büszkélkedő Fulham-et. :)

A Spurs meg istenkirály!

Leon Osman 2010.05.09. 19:02:21

@vadkutya: Mert megverte az Arsenalt...

d3vnull 2010.05.09. 19:02:33

@duran6: nem baj, anyuci pici csillaga még ettől te maradsz, most szépen fogadd el, hogy mindenben jobbak voltunk mint ti idén. Többi mu-s ne válaszoljon, sokkal jobb kedvem van mint ezen veszekedni, külön öröm az ilyen duran6 féle kis fityfaszok irígysége és gyűlölete :D

danesdzsu2 2010.05.09. 19:03:18

@vadkutya: pl. 10 percet fociztak az Arsenal ellen:)

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.05.09. 19:04:34

@csabber-18:
szerintem az a csapat amelyik egy szezonon belül kap 8 meg 9 gólt, az nem az első osztályba való.

Jo_Jo 2010.05.09. 19:04:52

@duran6: tőlem végig is sétálhatná a meccset ha berúgná a helyzeteit :)

Nem az minősít egy csatárt, hogy mennyit fut, példakánt fel lehet hozni Van Nistelrooyt. Ő még Berbatovnál is kevesebbet futott sztem, azt meg nem is kell mondjam mennyivel több gólt rúgott, ha fele annyit rúgna Berba már rég szentté avatták volna :)

duran6 2010.05.09. 19:05:03

@d3vnull: 6 liter metilalkoholt kívánok az ünneplésed mellé.... fityfasz.

Gennyzsák Sam 2010.05.09. 19:05:05

@Jo_Jo:
T.legalább hajtott. Berba csak sétálgat, mint egy herceg, küzdeni nem tud (akar?).
Forlán jó példa,csak érte kb. ötödannyit fizetett a klub, mint Berbatovért (megnéztem a vwikin. Forlán 6,9 millió font, Berbatov 30,75 millió. Inflációt persze nem számoltam)

vadkutya 2010.05.09. 19:05:39

@danesdzsu2: @Leon Osman: Nem azon múlt, ha akkor kikapnak, úgy is 3 ponttal többet szereznek, mint a Burnley.

Amúgy meg ki látta? Én biztos nem... :)

dickinson · http://jomagyar.blog.hu 2010.05.09. 19:05:47

A nyáron MINDEN bírót és partjelzőt elküldenék egy les-továbbképzésre. Botrány, hogy mennyire nem lehet helyesen alkalmazni.

d3vnull 2010.05.09. 19:06:04

@duran6: Köszi fityfasz, de csak ennyi?

danesdzsu2 2010.05.09. 19:06:15

@peter135: És mit mondjunk arról, amelyiknek 80 perc előnyt ad ez a kutyaütő banda, és úgy is megveri?:D

csabber-18 (törölt) · http://www.csabber.fw.hu 2010.05.09. 19:06:19

@Gennyzsák Sam: Valamiért engem ez a bolgár Ferenczi Pistára emlékeztet.. :(

Mourinho már nem a király 2010.05.09. 19:06:22

@Jo_Jo: nem emelkedtek ki a mezőnyből? 100+ gól és minden rangadót megnyertek, mégis mivel lehet kiemelkedni a mezőnyből, ha nem ezzel? :D

Gennyzsák Sam 2010.05.09. 19:07:24

@csabber-18:
Pista gólkirály lett az NB ll-ben. És TUD fejelni!!! :)))

Leon Osman 2010.05.09. 19:08:17

@vadkutya: de nekem az a 3 pont tetszett a legjobban :D

vadkutya 2010.05.09. 19:08:23

@danesdzsu2: "És mit mondjunk arról..." amelyik 15 másodperc alatt kap 2 gólt? :D

vadkutya 2010.05.09. 19:09:01

@Leon Osman: Nekem meg az első 3 pontunk. :P

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.05.09. 19:09:47

@vadkutya: +1 :)

akik első hazain 6ot kapnak, azok sem érdemelnek semmit, nem? :)

a gólok fenn vannak a neten vhol már? most értem haza

d3vnull 2010.05.09. 19:09:53

@duran6: Francba, pedig a doktorimhoz gyűjtök anyagot, és te pont ideális alany vagy. Na mindegy, jó éjt, majd jövőre.

clfo 2010.05.09. 19:10:11

Be kell valljam őszintén, úgy gondoltam nem fogok a héten gratulálni, mert a pul az összes reményemet tönkre baszta, de az előtt nem tudok elmenni szó nélkül, hogy a körülményektől (bírók, terry stb.) függetlenül a Chelsea idén nem tudom pontosan, de 4x vagy 5x nyert otthon 7-0 v 8-0-ra.

Ez előtt nem lehet mást tenne, mint kalapot emelni, gratula.

Ancelottival összejöhet a BL a kékeknek jövőre.

vadkutya 2010.05.09. 19:11:57

@imici77: Benne van a nevükben, N-nel kezdődik. :)

clfo 2010.05.09. 19:12:29

duran6 sporttárs látom hozza a formáját :D

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.05.09. 19:13:36

@vadkutya: :DDDDDD nah, akkor a körbeosztás megtörtént :)

Árpádka 2010.05.09. 19:13:43

Akkor gratula a kékeknek, és koncentrálhatunk a következő eseményre ami a Vb. 32 nap van még hátra a kezdésik :D

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.05.09. 19:14:22

grat a Chelsea-nek

A City oda-vissza legyőzte őket, ezért nem igazi bajnok a Chelsea

na csak vicceltem, grat:D

Jo_Jo 2010.05.09. 19:14:41

@Anthony (kick-ass): és mégis csak 1 ponttal sikerült megelőzni a Manchestert.
Nem azt mondom, hogy nem érdemelték meg, de nekem nem nagyon tűnt igazi bajnokcsapatnak ez a Chelsea (bevallom szezon elején azt hittem sokkal simábban behúzzák az első helyet). A szezonban egyik csapat se volt konzisztensen jó formában, nem volt egyértelmű hogy itt csak a Chelsea lehet a bajnok.

vadkutya 2010.05.09. 19:14:42

@imici77: Hát, de most mit kezdjek ennyi Fabianski-val egy helyen...? :)

danesdzsu2 2010.05.09. 19:14:48

@vadkutya: ki megveri a bajnokot, az bűnbocsánatot nyer.

Lacóka 2010.05.09. 19:16:18

@duran6: "berba apja félrekúrt volna egy csigával" hány éves vagy, 8? :D

vadkutya 2010.05.09. 19:17:15

@danesdzsu2: Nono, nem emlegessük egy lapon a T.Ham-et a City-vel, ez még az én fülemet is bántaná... :)

danesdzsu2 2010.05.09. 19:19:18

@vadkutya: Hát, marad a City, ha az Arsenalnak nem sikerült:)

halihalo 2010.05.09. 19:23:17

@d3vnull: Nem kell vele foglalkozni.

vadkutya 2010.05.09. 19:23:21

@danesdzsu2: Ne tegyél már úgy, mintha előttünk lennétek... :D

nasteey 2010.05.09. 19:24:59

Gratulálok, főleg a 103 rúgott gól meggyőző.

Viszlat 2010.05.09. 19:25:25

@d3vnull: nem igaz, mert mi kaptuk a legkevesebb gólt. :) Csak viccelek, őszintén gratulálok a bajnoki címhez minden Chelsea drukkernek!

vadkutya 2010.05.09. 19:25:37

Amúgy a MU majdnem nyert a gólkülönbséggel, csak hát az a fránya 1 pont...

Beyonder 2010.05.09. 19:25:47

Berbát én is rühellem, de ma speciel nem volt rossz. Hasznosan játszott, szép volt a gólpassza.

nadivereb 2010.05.09. 19:28:22

@vadkutya: Ja, nyilván azért nem nyertek tizenhéttel, mert tudták, hogy a Chelsea is vezet.:D

Leon Osman 2010.05.09. 19:30:07

@vadkutya: @imici77: sokra mentetek vele. Jövőre is szépen elképzelitek, hogy bajnokok lesztek s aztán jön a valóság...

ZenZo 2010.05.09. 19:31:07

Kiváló szezon volt, számomra nyilván remek véggel. Grat minden csapatnak, ManU-nak, Arsenalnak, na jó, még a Citehnek is (a Poolnak inkább nem) :)

A Wigan meg az ellentmondások csapata. De a mai 8-asért őket hibáztatni felesleges. Nem volt ma jó Wigannek lenni. Stokenak sem. Ők megúszták néggyel, de ne legyen kérdés, ha nálunk a félidő 1-1 és nincs piros, a Stoke is kapott volna legalább nyolcat.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.05.09. 19:31:59

a dózsa 1-4-ről nyert???? az mtk a magyar wigan...

rowi 2010.05.09. 19:32:06

ollé ollé:D:D 8 bazz csodaszép

szegény Pompeyt már előre sajnálom...

((és aprócska off és én szégyellem magam, hogy megemlítem, de MTK-UTE 4-1ről 4-5))

vadkutya 2010.05.09. 19:32:39

@Leon Osman: Az említett valóságot az (n)Everton-nál senki sem érzékeli jobban.

Árpádka 2010.05.09. 19:33:25

@imici77: Vagy inkább Bundacsapat?

Boodler 2010.05.09. 19:45:05

Gratula a Chelseanek, nem gyenge bajnokságot nyomtak végig és még egy FA kupát is el lehet vinni.

Az átigazolási szezonra baromi kíváncsi leszek, a legjobbkor jön a VB. :)

(Egyébként 8-0...véletlenül nem spanyol edzője van a Wigannek?) :)

Szergő 2010.05.09. 19:45:52

@Gennyzsák Sam: most akkor mondjam h Berbatov 1 meccsel játszott többet Teveznél a MU-ban eddig(64 és 63) és 2vel több gólt lőtt?
(21 a 19-el szemben,egyik se túl fényes megjegyzem)

Nem lehet h az idő csak megszépíti az emlékeket?

SamS 2010.05.09. 19:48:44

@Zsoca87: Csupán tényeket linkelt be. Lehet, hogy neked ez nem tetszik, de ezek akkor sem photoshoppolt ábrák ;)

halihalo 2010.05.09. 19:53:06

@Beyonder: Egyébként, komolyan, állóképpel mit akarsz bizonyítani? Max. azt lehet, hogy ki volt ott a ályán. Persze a fotosop óta azt is nehéz...

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.05.09. 19:55:53

@DimitarSuperstar: Ezt nem is tagadom, tény az tény. De az is tény (nem véletlenül közhely), hogy érdemtelenül bajnoki címet nem lehet nyerni. Szerintem kár ezen vitázni. Ha a MU behúzta volna, én nem kezdek el mutogatni képeket... Hanem gratulálok vagy kussolok.

@anonim222 [semleges néző]: lol

halihalo 2010.05.09. 19:56:51

Hm,hová lett??
@Beyonder: De most komolyan, mit akarsz állóképekkel bizonyítani? Legfeljebb azt lehet,hogy ki volt ott apályán. Bár a fotosop óta már arra sem jó egyébként...

Fodri · http://aprochef.blog.hu/ 2010.05.09. 19:57:52

Arsenal drukkerként az utolsó pár forduló számomra már tök érdektelen volt, de azért grat a Chelseanek! :)

SamS 2010.05.09. 20:00:04

@Zsoca87: Egyetértek, a bajnokság nem hazudik. De akkor is borzasztóan irritál az a 2 meccs még mindig, főleg az idegenbeli ahol lefociztuk a Chelsea-t, mégis kikaptunk.

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.05.09. 20:00:55

@DimitarSuperstar: Igazából most annyira örülök, hogy nincs kedvem ezen vitázni. :)

nadivereb 2010.05.09. 20:08:22

@Beyonder: Macheda gyönyörű labdakezeléséről miért nincs kép?

Beyonder 2010.05.09. 20:21:47

@DimitarSuperstar: komolyan gondolod ezt nicket? mert viccnek kicsit erős. :)

Ferguson 2010.05.09. 20:31:34

@nadivereb: azt a meccset drogba lesgólja döntötte el, macheda kezezése már nem osztott, nem szorzott. Ráadásul míg a lest a bíró-asszisztens egyértelműen láthatta, a kezezést aligha. Sokkal nagyobb tévedés volt drogba gólját megadni...

Artsuhtaraz · http://latomasok-arnyjateka.blog.hu/ 2010.05.09. 20:44:48

Hol érdekel engem a cselzí? Vannak annál fontosabb dolgok is! :D

Glory Leeds!

Ferguson 2010.05.09. 20:46:36

@Ferguson: amúgy grat a kékeknek, megérdemelték a bajnoki címet. A mi szezonunkkal is többé-kevésbé elégedett vagyok... Go MU!

Everred 2010.05.09. 20:48:36

Gratulálok a Chelsea-nek, megérdemelten nyerték meg a bajnokságot. Idén jobbak voltak.

Ami minket illet: örülök, hogy az utolsó feladatot magabiztosan teljesítettük, jó játékkal. Csalódottak két okból lehetünk: a Bayern ellen elszúrt BL-negyeddöntő miatt, no és amiatt, hogy hat fordulóval a vége előtt vezettük a bajnokságot és hazai pályán játszhattunk a második helyezett ellen. Tekintve, hogy Giggs és Neville akkor nyújtott teljesítménye nem ért büntit, Rafael és Carrick viszont egyből süllyesztőbe lettek küldve egy-egy hibáért, nem úgy tűnik, hogy az öreg levonta ebből a megfelelő következtetést - pedig ha azon a meccsen Rafael és Nani kezd, legalább lett volna esélyünk. Fergie azt elszúrta, ahogy a Rovers elleni meccset is a Giggs-Scholes belsőpárossal.

Az egész szezon összességében nem volt rosszabb, mint arra számítani lehetett, sőt, a 86 rúgott gól jól mutatja, hogy nem Ronaldo hiányzott, hanem a középpálya közepén voltak gondok (Scholes, Giggs öregedése, Carrick gyenge formája, Hargreaves folyamatos hiánya, Anderson ingadozó játéka és sérülése). Mindazonáltal valószínű, hogy az elkövetkező öt évben ennél csak rosszabb idényünk lesz, tehát ennek is örülni kell most.

Everred 2010.05.09. 20:55:14

Ja, és aki még egyszer felhozza Tevezt, azt deportálni kell Szibériába.

Két szezon alatt 19 bajnoki gólt rúgott a United színeiben. Berbatov 21-et. (mindketten 63 bajnokin játszottak) Totálisan leszarom, mit nyújtott a Cityben, de ha Berbatovot ekézzük a teljesítményéért, akkor ne Tevez után sírjunk már, aki semmivel nem tett le többet az asztalra nála.

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.05.09. 21:00:45

@Everred: tevez még egy ronaldós csapatban játszott nem? eggyel hátrébb volt szvsz (3. számú támadó kb), és sokat durcizott is emiatt. a cityben előrébb áll a ... vagy többet rosálnak, izé, rotálnak.
most pedig megyek csomagolni... :)

halihalo 2010.05.09. 21:17:02

@Everred: Lásd: @anonim222 [semleges néző]:
És még egy nagy különbséget látok félig-meddig külső szemlélőként. Míg Tevez hajtott, és kitette/teszi a szívét a pályára, addig Berbatov csak lézeng sokszor, és sértetten sétálgat a pályán. Lehet, ezért sírja vissza, aki azt teszi.

eyeofodin85 2010.05.09. 21:17:22

Szerintem ez az idény izgalmas volt. Talán a 2007/08-as idény vége volt ilyen izgalmas. Viszont a következő évad sem lesz kevésbé izgalmas szerintem, újabb és újabb kérdések jöhetnek elő. Most szerintem nagyon aktív lesz az átigazolási piac, nem csak a vb-n feltűnt játékosok miatt, hanem mert szinte mindegyik nagy csapatnak szüksége van játékosra.

ZenZo 2010.05.09. 21:23:56

@eyeofodin85: "Szerintem ez az idény izgalmas volt."

Adom. Remek szezon volt. És páran már elemezgették itt, hogy a Chelsea nem nagyon tudott kitűnni a többiek közül, no igen. Ez is a bajnokság és a többi élcsapat erejét mutatja, hogy csak úgy lehetsz bajnok, ha csúcsokat döntögetsz: meglett a 6/6, a gólrekord, mi adjuk a gólkirályt, a PL-ben eddig a valaha volt legjobb gólkülönbséget, és még így is 1 ponttal nyert csak a csapat.

halihalo 2010.05.09. 21:33:10

By the way, ezt hallottátok:?

As of the 2010/11 season, English Premier League clubs will have to adhere to new regulations when naming their squad for the season.

The new rules, agreed by all Premier League club chairmen, state that clubs must name a squad of up to 25 players, with 8 of those being ‘home-grown’ players. Furthermore, no more than 17 of those players can be over 21 and not home-grown

The definition of a home-grown player according to the Premier League is a player that has been trained for three years under the age of 21 by somebody within the English and Welsh professional system.

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.05.09. 21:35:33

@halihalo:
Ezt mát ennek a szezonnak az elején lehetett tudni. Nem hiszem, hogy sok minden változna ettől.

halihalo 2010.05.09. 21:37:42

@peter135: Lehet, akkor erről lemaradtam nagyon. De ez a home-grown érdekes megfogalmazás.

vadkutya 2010.05.09. 22:06:28

A Wigan-t száműzni kell a PL-ből, a mai meccstől függetlenül. A JJB is egy fostartály, még a Puskásban is jobb a gyep minősége, mint náluk évek óta. Vicc, komolyan.

Everred 2010.05.09. 22:10:58

@anonim222 [semleges néző]: most ezen azt érted, hogy más volt a posztja, vagy kevesebb lehetőséget kapott, mint Berba? Utóbbi egyszerűen nem igaz, előbbiről meg lehet elmélkedni, de vagy Rooney mögött játszott, vagy ő volt legelöl.

@halihalo: ja, sokat futkosott hót fölöslegesen. Tavaly Berbatov több labdát szerzett, mint Tevez... görcsösen rohangászott fel-alá, ahelyett, hogy a dolgára koncentrált volna. A lehető legrosszabb lépés lett volna, ha kifizetjük érte azt az irdatlan összeget, miután egyértelmű, hogy nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: volt egy közepes szezonja meg egy egészen pocsék.

vadkutya 2010.05.09. 22:13:45

@Everred: Egyetértek, baromság Berbatov-ot pont Tevez-zel összehasonlítani.

vadkutya 2010.05.09. 22:16:22

OFF
Az Arsenal Ladies caspata megnyerte az FA Women’s Premier League-et. Laura Harvey csapata vasárnap délután a 12. bajnoki címét zsebelte be a Boreham Wood-on az Everton ellen elért 4-2-es sikernek köszönhetően.

Szép volt csajok, nyitott az út Vela, Diaby, Silvestre, Denilson - ahh, elég - helyére. :)
ON

vadkutya 2010.05.09. 22:21:25

:DDD

Wenger mai gondolatai Fabianski-ról:

"That is part of the learning process. I believe you want the fans to be positive but you feel there is enough quality there to be exceptional keeper and he responded well and had a quality game. It is not easy to play at such a young age under such pressure. In the last three weeks he is already a different player to three weeks ago. There is a massive talent there."

danesdzsu2 2010.05.09. 22:25:58

@vadkutya: Megértem, hogy "a csapathoz" méritek mindig a teljesítményeket. Nekünk erre nincs szükségünk, igazi csapatunk van:)

Amúgy nem a JJB a legrosszabb, a Nou Camp is borzalmas volt az idén:D

vadkutya 2010.05.09. 22:32:00

@danesdzsu2: Nektek a borzalom ott van a szomszédban, csak be kell csengetni a pofonért. :D

danesdzsu2 2010.05.09. 22:35:25

@vadkutya: A múltkor is nagyot szólt a WHL-en:)

danesdzsu2 2010.05.09. 22:37:32

@danesdzsu2: ps: de biztos ott is rossz a talaj:)

vadkutya 2010.05.09. 22:38:13

@danesdzsu2: Áhhh, nemá, azt hittem vmi jobban kigondolt zrika jön, feküdjön rá Kolléga. Amúgy Te vagy a kedvenc Csirke szurkolóm, ha szabad ennyire személyeskednem. Legalább elszórakoztatjuk egymást... ;)

vadkutya 2010.05.09. 22:38:58

@vadkutya: Nah, másodjára már csak meg lett, this is áttyityűd... :D

danesdzsu2 2010.05.09. 22:45:10

@vadkutya: :)

Jóvanna, nem vagyok a topon, késő este van. Én is drukkolok nektek. Wengernek, Fabianskinak, Bendtnernek.

:)

Ps: nem kell izgulnotok, ez egynyári siker volt, jövőre egy erősebb City, egy rafátlanított Liverpool, és máris kiesünk a BL helyek közekéből....

vadkutya 2010.05.09. 22:51:06

@danesdzsu2: Najóvan, ezért a kommentért kapsz ajándékot, ha már Csirke vagy:

kepfeltoltes.hu/100509/cock_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Én mellesleg egy picit másképp látom a jövőt, Redknapp össze fogja rakni ezt a csapatot, edző szempontjából az egyik legjobb kézben van a T.Ham sztem...

Jo_Jo 2010.05.09. 22:52:38

Ezt Drogba nyilatkozta: “Where I kissed the Chelsea badge after I scored, that gesture was for the fans. I don’t love the jersey.”

Nagyon szép mit ne mondjak...
(persze az öreg didiernek most igaza volt, lampard simán odaadhatta volna neki a büntetőrúgás lehetőségét, de hát ez a Chelsea, sok kiváló egyéniség, csak nem csapat.)

YNWA · http://majmedence.blog.hu/ 2010.05.09. 22:53:23

gratula a cselzinek, jók voltak!

danesdzsu2 2010.05.09. 22:55:58

@vadkutya: Szép kép:)

Redknapp haza tökéletes, de a BL-ben félek, hogy égni fog.
Mindegy, a negyedik BL nyolcaddöntő után kirúgjuk, és leigazoljuk Mourinho-t:)

De egyébként 'Arryvel is csak UEFA-ért fogunk küzdeni. Mondjuk, lehet, hogy az Arsenallal:D

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2010.05.09. 22:56:37

Gratulálok a bajnoknak, megérdemelt győzelem született azt hiszem - bár a mindössze 1 pont előny csalóka, én azért azt gondolom, mindenki tudta, kit kell idén legyőzni - és még a unitednek sem sikerült.

Jo_Jo 2010.05.09. 22:57:12

Jah és találtam egy érdekes statisztikát, amit ha már augusztusban tudok akkor nem izgulok ennyire :)
Tehát az MU 96-ban volt utoljára bajnok vb évben. Azóta pechünk van mindig, nah de majd jövőre!

halihalo 2010.05.09. 23:03:06

@Jo_Jo: "de hát ez a Chelsea, sok kiváló egyéniség, csak nem csapat"
Ezzel vitatkoznék, mivel idén épp amiatt lehetett versenyben a csapat, mert a jó pár kiesett meghatározó játékost pótolni tudták csapatként. Persze, lehet másként is látni.

vadkutya 2010.05.09. 23:07:22

@danesdzsu2: Majd kiderül, fő az optimizmus, ha mást nem, legalább ezt lessétek el a szomszédból. :)

A lényeg,h legyen sok brit játékosotok. :D

horas 2010.05.09. 23:07:36

Amúgy a Chelsea-nél az viszont télleg elgondolkodtató,hogy az összes rangadót behúzták és csak 1 ponttal sikerült megelőzni az MU-t.
Ebből is látszik,hogy Ancelotti nagy ki-ki meccses.
Az Inter idén ellepélda,de nem lehetnek ők sem mindig a 4 között vagy a döntőben és a keret is egy kicsit megöregedett megszürkült.

Ha szereznek egy-egy kreativ embert Kaka és Pirlo szerű játékosokat,beletudják csempészni a Milan-os Ancelotti-s kreativ-kicsit latinos vonalat a Chelsea játékába,akkor lesz az igazi ez a Chelsea szerintem.Mert egy kisebb disszonanciát érzek Ancelotti és a Chelsea stilusa között megmondom öszintén.

GGG77 2010.05.09. 23:07:47

Gratulálok a Chelsea-nek, elsősorban mert egy remek ember az edzőjük!

elektronik (törölt) 2010.05.09. 23:26:17

@Jo_Jo: 96-ban nem volt vb, 94 lesz az ;)

ZenZo 2010.05.09. 23:52:55

@horas: nincs ebben semmi elgondolkodtató. 4 eredmény nem volt vállalható idén, a Citeh elleni meccs, valamint a Blackurn és a Hull elleni x. De itt (sima három pontos meccseken) lehet veszíteni pontokat, a rangadók 6 pontos meccsek. Ez volt a kulcsa a végső sikernek.

A Chelseanek 6 veresége van, a ManUnak 7. Ez ilyen egyszerű. De ha megnézed, bárhol (úgy értem a nagy bajnokságokban) így van: Barca-Real, Inter-Roma, Chelsea-ManU, mindenhol szoros volt a befutó. De Angliában majdnem ugyanez volt tavaly is a Pool és a ManU közt, sőt, az azt megelőző szezonban is a ManU és a Chelsea közt. Az előtte való 3 év sima volt.

ZenZo 2010.05.09. 23:58:04

@horas: Mert egy kisebb disszonanciát érzek Ancelotti és a Chelsea stilusa között megmondom öszintén.

Áhhh, ugyan. Nincs itt disszonancia. Van ugye az, hogy ez a keret sok mindent tud játszani, de a JM féle 4-3-3 az igazi erőssége. CA próbálta a gyémántot, ment is egy darabig (az idegenbeli karácsonfája mondjuk egy szar), de neki is rá kellett jönnie, hogy hiába jó a diamond, kiheréli vele Lampardot, Maloudát, ezt pedig nem engedheti meg magának egy csapat, aki bajnok akar lenni. Gyémánt klasszikus 10-es nélkül nem felállás, nem taktika, csak 1 vicc. Deco csak pár meccs erejéig képes jó lenni egy szezonban (remélem már megvan a repjegye haza), mindenki várta JC felépülését, de az ő szezonjának is kereszt. Ancelotti merte felvállalni azt, hogy akkor utánam a vízözön, jöjjön vissza a 4-3-3, ezzel be is húztuk a PL-t. Végre egy edző, aki felfogta, hogy nem a taktikához kell csapatot keresni, hanem a csapathoz taktikát. Majd jövőre ha hozhat olyan embereket, amilyeneket ő akar, ismét lehet próbálkozni a gyémánttal, vagy bármi mással.

vadkutya 2010.05.10. 00:15:21

@horas: Latin futball, az kéne még a Chelsea-nek, azzal alá is írnák a halálos ítéletüket a PL-ben.

lószerafin 2010.05.10. 00:42:51

Hazajöttem, beletekertem a meccsbe... Ház ez vmi zseniális érzés volt. :D Bajnokok vagyunk! Ancelottinak külön köszönöm! :D:D

Campione, campione!!!

YNWA · http://majmedence.blog.hu/ 2010.05.10. 01:50:33

Rafa:
"I had a meeting with the chairman and it was positive," Benitez told his post match press conference at Hull City. "We will have another one this week and we will talk about the future again.

"I have shown my commitment for years, and if I stay I am not thinking about selling Gerrard or Torres. I do not want to sell them.

"The stability of the club is important because we need to move forward, we will have another meeting and hopefully we can progress."

He added: "Nobody wants to sell them (Gerrard and Torres). I think the Chairman was very clear."

Asked if he wanted to remain as Liverpool manager, Benitez said: "Yes, it is always the same situation. I have wanted to stay and I would like to stay."

capor_ 2010.05.10. 03:12:49

@YNWA:

Azért egy ilyen szezon után nem sokat gondolkodnék a vezetőség helyében. Nem a helyezéssel van baj, hanem a pocsék, lélektelen játékkal inkább...
És azért lássuk be, hogy valamit nagyon elronthatott Benitez, mert a regnálása alatt elköltött milliók ellenére játékosállományilag megelőzi a 'Poolt az első öt helyezett..( A Villa azért még gyengébb talán)

YNWA

United82 2010.05.10. 07:18:46

Gratula a Chelseanek.
És megmondom őszintén év elején nem gondoltam volna hogy 1 pontal maradunk le a bajnoki címről(nem számítottam rá hogy versenyben leszünk érte-kb 3ik helyre vártam a csapatot), ugyanakkor 5fordulóval a vége előtt vezettük a tabellát és az OT-on fogadtuk a Chelseat, így némi hiányérzetem van, annak ellenére hogy nem voltunk elég kiegyensúlyozottak és mire megtaláltuk hogyan játszunk Roo nélkül addig elment a hajó.
A csapat azonban elég, a jó alap megvan, kell venni 2 támadójátékost aki játszótársa lehet Rooneynak illetve ha Roo sérült akkor is tudnak alkotni és jövőre visszalehet szerezni a trófeát.
Remélem ezt a vezetőség is így látja és 40-50milkát ad Ferginek amivel már lehet gazdálkodni, főleg ha 1-2 emberkét még el is tudunk adni jó pénzért.
Mégegyszer Grat a Chelseanek.

United82 2010.05.10. 07:19:43

"A csapat azonban elég, a jó alap megvan"

helyesen: a csapat azonban elég jó, az alap megvan

Pig_Bodine 2010.05.10. 07:45:00

Én is csatlakozom a gratulálókhoz. Ezek a 7- meg 8-gólos győzelmek jelzik, hogy a Chelsea komolyan vette a feladatot.
Egész izgalmas bajnokság lett, pedig a bérelt fiúk már ősszel elintézhették volna. Ha így lett volna, akkor a United-hívek hivatkozhatnának a példátlan sérüléshullámra. De mivel a hajó végül csak áprilisban ment el, így nem áll meg ez az érv.
Mindenesetre remélem, hogy továbbra is érvényes lesz a nóta:
All that money they took
from that big Russian crook,
but they'll never win three in a row.

bidzsibj 2010.05.10. 08:16:36

En is gratulalok a Chelsea-nek!
Jovore visszavagunk!
Hajra MU!

ZenZo 2010.05.10. 08:23:41

@Pig_Bodine: "Mindenesetre remélem, hogy továbbra is érvényes lesz a nóta:"

Valahogy így kezdte a Pool is SAF-nak anno, hogy majd akkor dumálj, ha 18 lesz... aztán gyorsan változik a világ :)))))

(bár jó eséllyel mire mi behúzzuk a 18-at, addigra az unokámmal nézem a meccseket :| )

Strigo 2010.05.10. 08:27:49

@Jo_Jo: "Tehát az MU 96-ban volt utoljára bajnok vb évben."

96-ban nem volt vébé.

undertow 2010.05.10. 08:44:13

@Jo_Jo:
LOL, ezt te se gondolhatod komolyan. moszkvába más se vitt minket, csak a csapategység ami még gruntot is elbírta. big fail scolari tudta csak kikezdeni.

egyébként jersey != klub.

egyébként:
"Yes, I understood (Lampard). But at the same time I was disappointed because I wanted to score.

"I was not happy at first but then I realised I was making a big mistake. He was right.

"I had to get over this frustration in the second half and come back. We were playing so well I knew I would have some chances to score."

Of the incident, Lampard added: "It was nothing. That's the way Didier is. He is hungry."

még drogba kért bocsánatot. faszom má' ezekbe a sztárallűrökbe...

undertow 2010.05.10. 08:45:19

@undertow: mindenki húzzon ki belőle egy egyébkéntet tetszés szerint. a többi hibát leszarom, még nem volt meg a 2. kávé :)

undertow 2010.05.10. 08:48:06

@ZenZo:
a spuds elleni vereség is teljességgel vállalhatatlan ;)

undertow 2010.05.10. 08:51:45

@Pig_Bodine:
hja, mert a mu még a játékosokat is szakadt mezben küldte a pályára, olyan csórón érte el a sikereit :)
mindig mosolyt csal a számra amikor egy mu drukker pénzügyi fölényre mutogat.

undertow 2010.05.10. 08:52:35

@ZenZo:
elöbb érjük el a 20-at, mint a pool ;)

váév építők (törölt) 2010.05.10. 08:55:20

frusztrált szurkolóként egy ilyen elkúrt szezon után csak egyet remélek: Torres nem megy sehová. angliába amúgy sem menne, már mentegetőzött, hogy nem tölti ki a szerzősését, mert az ő lábai ezt nem bírják.. ergo: olaszországba sem megy lerúgatni magát Totti féle köcsögökhöz. szal ha megy akkor egyértelmű, hogy csak spanyol élcsapat jöhet szóba:
1. a real kiesik, mert gyűlöli, mint a szart.
2. marad a Barca (esetleg sevilla)

nordsee 2010.05.10. 09:22:14

@váév építők: Ha Rafa megy, akkor megy vele (kivéve Real). Már régóta szopkodja a faszát a sajtóban, ugyanitt ekézi a társakat. Nem nézek ki semmi jót a folytatásra. De mindegy is. Imádom Torrest, de ha az első mondatban foglalt kitétel teljesül, akkor ¡Adios Amigos!

Ágyúsfiú 2010.05.10. 09:37:53

@vadkutya: és igaza van..láttunk már tőle óriási bravúrokat, csak szerintem ilyen fiatalon kár volt nagy téttel bíró meccseken játszatni. Így nem csoda, egy-két(lehet 3 is..:) ) hiba, és elmegy hamar az önbizalma, az meg egy kapusnál nem árt. Szerintem ő marad nyáron.

vadkutya 2010.05.10. 09:50:58

@Ágyúsfiú: Fabianski "fél" a labdától (még inkább a támadóktól), szemmel látható, amikor megy érte, a szabadrúgásokat és a távoli lövéseket valóban jól fogja, de ennyi, s ennél több kell. Abba már nem megyek bele,h ő is a sokadik, még fejlődésben lévő játékos, ami annyira kell az Arsenal-nak, mint meleg szar a farzsebbe. Főleg kapus poszton...

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.05.10. 10:02:30

@Ágyúsfiú: @vadkutya: nagy tanulópénzt fizettünk már meg érte, ki kell dobni. Fontos meccsek mentek el rajta, köszi, nem kell több.

Alapvetően nem rossz kapus, de nem is jó, ha Wenger nekem szavazna bizalmat, néhány bravúrt én is be tudnék mutatni.

De legalább kiderült, h kapust sem fogunk venni.

vadkutya 2010.05.10. 10:06:13

@imici77: Azért csak nézegessed szorgalmasan az emailjeidet, hátha kapsz behívót Wenger-től. :)))

danesdzsu2 2010.05.10. 10:17:02

@vadkutya: Pedig lehet, hogy most az egyszer Wengernek van igaza. Emlékszel Gomes első szezonjára? Most meg már ott tartunk, mint a MU, a csapat legtöbb pontot szerző tagja a kapus....

Lezuzius 2010.05.10. 10:17:09

Arsenal fanok-nak hosszu nyara lesz, minden masodik kapust szobahoznak velunk, legalabb 10 kozepso vedot igazolunk, vedekezo kozeppalyasbol Dunat lehetne majd rekeszteni.

danesdzsu2 2010.05.10. 10:20:46

@Lezuzius: Nyugi, csatárposzton is fogtok erősíteni. Apropó, nem érdekel titeket egy kiváló ír csodacsatár? Most akciósan csak 15 millió!

vadkutya 2010.05.10. 10:25:07

@danesdzsu2: Wenger-nek akkor lenne igaza,h ha Fabianski előtt nem Almunia állna a rangsorban. Elnézve az ő évek óta tartó hullámzó teljesítményét, ki tudja,h az öreg elméjében kapus poszton mi számít fejlődésnek...

Lezuzius 2010.05.10. 10:26:14

@danesdzsu2: Chamakh melle mas nem jon csatarnak. O pedig ingyen, es a frizuraja is jobb mint az ir arcnak.
Ezeket meg ugy ertettem, hogy minden jatekos/ugynok az Arsenalt fogja dobalni ha hogy sajat arat/poziciojat javitsa.

danesdzsu2 2010.05.10. 10:29:35

@vadkutya: tudod ki volt akkor Gomes előtt a rangsorban?:)

vadkutya 2010.05.10. 10:34:06

@danesdzsu2: Tudom hát, valójában nem is a rangsor a lényeg, hanem az,h normális kapusunk Seaman óta nincs. Nah jó, Lehmann óta. Pedig egy klasszis kapus átlagosan 8-9 plusz pontot jelent egy évben a csapatának, ezt már Te is tudod. Egy klasszis csatár meg még többet, de ez más téma. :)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.05.10. 10:42:42

@Lezuzius: azért is lesz hosszú, mert Cesc, Arsha, RvP, stb eligazolása is napi téma lesz...

ZenZo 2010.05.10. 10:48:05

@undertow: :)

Nyilván, de mostanában ettől még nem nagy durranás, hogy kisz*punk a Spurstől. JM óta van gondunk velük bőven, nem tudom, miért félünk tőlük, általában látványtalan, szenvedős játékkal hozakodunk elő, kivétel az e szezonbéli Stamfordi meccs, de az sem volt ilyen simára várható. Még Hiddink is belebukott a Spursbe. Nem egyszerű ez, na.

rowi 2010.05.10. 11:03:23

@Lezuzius:
minden második kapust nem...csak Llorist és Akinfeevet, de ebből a kettőből szappanopera is lehet. mondjuk sztem, amelyiket ne az Arsenal viszi, azt elviszi a Sir, vagy fordítva

Lezuzius 2010.05.10. 11:11:42

@rowi: eddig ok roppentek fel, az 1/3 mar megvan szerintem :)
Sebastien Frey - goalkeeper, Fiorentina, £8m
René Adler - goalkeeper, Bayer Leverkusen
Gianluigi Buffon - goalkeeper, Juventus, p/x for Robin van Persie
Pepe Reina - goalkeeper, Liverpool
Doni - goalkeeper, Roma, £5m
Sergio Romero - goalkeeper, AZ Alkmaar, £8m
Andriy Pyatov - goalkeeper, Shakhtar Donets
Kasper Schmeichel - goalkeeper, Notts County, free transfer
Joe Hart - goalkeeper, Manchester City
Hugo Lloris - goalkeeper, Lyon
Diego López - goalkeeper, Villarreal
David James - goalkeeper, Portsmouth,
Robert Green - goalkeeper, West Ham

váév építők (törölt) 2010.05.10. 11:30:42

@nordsee: én is attól félek, hogy a Rafa elviszi magával. nagy érték a srác, de a sérülékenysége sokba került a csapatnak és ezt más is tudja. szóval már nem ér annyit mint 1-2 éve, persze így sem adnám el még 70-80 milláért se, na de ki vagyok én, hogy beleszóljak ilyesmibe....
gerrard tuti nem megy el, aki még nagy veszteség lehet, az masce.
mindenesetre tény, hogy új csapatot kell építeni:
johnnson, benayoun, masce, gerrard, torres, kuyt, reina, insua legyen a gerinc, köréjük lehet szervezni új játékosokat

danesdzsu2 2010.05.10. 12:27:27

@ZenZo: Nem meglepő, hogy a nagy csapatok megreszketnek a rutintalan, fiatalos lábak...:)

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.05.10. 12:30:45

@Lezuzius: ingyé is van? akkor megvan a választás eredménye!

danesdzsu2 2010.05.10. 12:32:35

@Lezuzius:

Frey: neeeee!
James: Ha Seaman utódot kerestek, akkor tökéletes, csak rá kell venni a buzis copfra:)
Adler , Reina, Buffon, Doni, Schmeichel jöhet.

A többit nem ismerem.

danesdzsu2 2010.05.10. 12:33:31

@anonim222 [semleges néző]: Csak ha nem brit, és 1990 utáni születésű.:)

danesdzsu2 2010.05.10. 12:35:26

@vadkutya: Hát, köszönöm a bizalmad, de Pavlyu _még_ nem nevezhető klasszisnak.

:D

Lezuzius 2010.05.10. 13:01:16

@danesdzsu2: Buffon, Riena nem realis. Csak peldakent irtam amugy hogy mire lehet szamitani...
@imici77: ki megy el azt nem olvasom :)

Andrey Arshavin: Arsene Wenger has told Arsenal players to rest and then win trophies next season.

Most mar mindenki megynyugszik remelem...

popp · http://koncertblog.com/ 2010.05.10. 14:03:50

A magam részéről ezzel akis szösszenettel gratulálnék a Chelseanak a bajnoki címhez: koncertblog.com/2010/05/10/rock-stoplisban/

ZenZo 2010.05.10. 14:17:05

@popp: hm, azt a cikk is elfelejti megemlíteni, hogy már korábban is volt próbálkozás ezirányban:

www.youtube.com/watch?v=oRJ2xYFqs0k

mégha nem is egy orbitális szám lett belőle, nyilván a mondanivaló a lényeg :)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.05.10. 14:37:45

@Lezuzius: "Most mar mindenki megynyugszik remelem... "

Gazidis - We have sufficient funds to invest

Üdv, ymy - határ a csillagos ég, és tovább! :)

balu11 2010.05.10. 15:34:12

azért idén tényleg elég brutál volt a Chelsea - az megvan, hogy Drogba+Lamprad 12 PL _csapatnál_ több gólt rúgtak a bajnokságban (az Aston Villa (!) épp hogy csak, 1 góllal, "veri" őket)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.05.10. 16:10:49

@balu11: ebből is látszik, h a villa mekkora egy olasz csapat.

Mr.AT 2010.05.10. 16:15:47

@Lezuzius: Azt megtekintem, hogy Frey-t 8 Mio GBP-ért elengedi a Fiorentina... :-) Gyököt vontak a piaci árból kb.

Everred 2010.05.10. 17:19:33

@Rooney82: a csapat nagyon kevés jelen állapotában. Nem is a csatárposzt a legfőbb probléma, és nagyon nagy baj, hogy Berba gyenge teljesítménye kap ekkora fókuszt, eltereli a figyelmet a középpályánk közepének siralmas állapotáról.

Az egy szem Fletcher lesz jövőre, aki teljes értékű. Hargreaves kérdőjel, Anderson is az, és úgysem fog sok lehetőséget kapni, Gibson kevés, Carrick minden bizonnyal távozik, úgyhogy Scholes és Giggs nyilván alapemberek lesznek.

És akkor arról még nem is beszéltem, hogy Gary Neville jövőre is játékosként marad a klubnál... a hosszú távra való tervezésben siralmasak vagyunk az utóbbi időben, hagytuk elöregedni és elfásulni a keretet. Simán jöhetnek olyan igazi milanos évek most. Már csak azért is, mert Fergie nyilatkozatai arra engednek következtetni, hogy a középpályán minden rendben van és Scholes, Giggs és Neville még most is tökéletesen alkalmasak alapembernek egy bajnokesélyes csapatba.

horas 2010.05.10. 17:22:40

@ZenZo: Erre gondolok.Ezzel a játékos kerettel nem ment az Ancelotti-féle foci.
De Ancelotti Ancelotti marad a Chelsea viszont lehet alakítani és Ancelotti is a saját stílusával tud a legnagyobb hatásfokon dolgozni.
@vadkutya: Sztrerotípia.
Ahhoz képest,hogy az olaszok tipikus védekező focit játszanak a Ancelotti első évében megdöntötte mint latin az PL gólrekordját...

Lacóka 2010.05.10. 17:26:20

@Everred: carrick megy? ezt honnan, én még semmit nem hallottam. én egyébként épp őt nem írnám le, ez a szezonja szar volt, de tavaly alapember volt.

Everred 2010.05.10. 17:34:20

@Lacóka: én se írnám le, de ez, hogy ilyen látványosan büntetésben van, nem arra enged következtetni, hogy van még jövőre nálunk. Gibson hamarabb állt be, mint ő.

Én nagyon szeretném, ha maradna, de ez a tavasz pont úgy zajlott Carrick szempontjából, mint 2003-ban Beckhamé vagy 2006-ban Van Nistelrooyé. Minden jel arra mutat, hogy megy, állítólag a Spurs egyik legfőbb nyári célpontja lesz.

Lacóka 2010.05.10. 17:41:58

@Everred: hehe, visszaveszik féláron? :D

gibsont én évek óta bírom, ha kiderül, h agya is van a mozsárágyú mellé, sokra viheti, ő, fletcher, anderson meg scholes akár elég lehetnének középre, a szélek is talán rendben vannak, park, valencia jók, nani is futballistára hasonlított a szezon végén már, obertannak biztos adunk még egy évet, eddig ő nem jött be. tosicról van vmi, pár éve érte is nagyon odavoltak.

Ami kell, és minden második posztban leírjuk, egy belső középpályás, aki a támadásokat is tudja segíteni, meg egy csatár rooney mellé. előbbiből egy darab nincs a keretben, utóbbira ott van berba, akit én továbbra is kergetnék, nemhiszem, h most támadna fel, owen öreg és porceláncsontú, macheda meg wellbeck kölykök, kupára jók, de egyelőre kevesek.

Everred 2010.05.10. 17:50:49

@Lacóka: Gibson lassú, rossz a helyezkedése, nem igazán erőssége a labdaszerzés, nem túl technikás és közepes a passzjátéka. De egyébként rendben van. Úgy nyolcadik számú középső középpályásnak tudom elképzelni. Anderson, Fletcher, Scholes, Gibson készlet középre? Ja, ez elég. Egy 8. helyre tényleg.

Fletcher, Hargreaves, Carrick, Anderson + egy új középpályás - ez elég lehet. Sérüléshullám esetén Scholes, esetleg Giggs, nagyon esetleg Gibson. Illetve ha Tom Cleverley beválik, akkor lehet ő a 6. számú középpályás.

Széleken? Valencia, Nani, Park, Obertan, sérülések esetén Giggs. Elöl Rooney, Hernandez, Macheda, egy új csatár, + nagy sérüléshullám esetén Owen v. Berbatov, attól függ, melyikük marad. Leginkább egyiküknek se kéne.

Védelemben: O'Shea, Brown, Ferdinand, Vidic, Smalling, Evans, Rafael, Fabio, Evra + Gary Nevi.... nem, őt még sérüléshullám esetén se. Legyen motivátor, edző, bölcs öreg, kabalafigura, akármi, csak játékos ne.

Kapusposzton: VdS, Kuszczak, Amos

Na, ha így áll fel a keret, akkor esélyesek lehetünk a dobogóra. De nem így lesz, mert nem veszünk középpályást, mert Carrick megy, mert Gary jövőre is játszik 25-30 meccset, mert max. ilyen Hernandez- vagy Diouf kaliberű csatár fog érkezni.

horas 2010.05.10. 17:51:19

@Lacóka:
Milner v Van Der Vaart
Bent,Dzeko,Villa,Ibrahimovic
Ibra nagyon illene ebbe az MU-ba szerintem.
Ahogy a Chelsea-be is tegyük hozzá.

Boodler 2010.05.10. 17:52:40

@Lacóka:
Modricot hozták szóba a MU-val, ha igaz akkor gondolom Carrick megy a másik irányba.

Gibsont én is komálom bár csak idén vettem észre.

Egy rövid szösszenet a témában:
uk.eurosport.yahoo.com/football/paul-parker/article/24154/

Az utolsó 3 bekezdés érdekes.

Árpádka 2010.05.10. 17:54:50

@horas: Ebből az első kettőre van reális esély
@Everred: egyet értek.+ Tosics elég jól tolta a Kölnben még benne van potenciál. Derbyshire nem a mi játékosunk?

Everred 2010.05.10. 18:00:01

@Árpádka: nem, az Olympiakosé.

Tosicnak aligha van jövőre az Old Traffordon, a 25-ös keretek bevezetése is ellene dolgozik.

Árpádka 2010.05.10. 18:03:45

@Everred: 25 fös keret Liga és Fa kupával kevés. Biztos lesz kiskapu a nagy csapatoknak.

Everred 2010.05.10. 18:06:54

@Árpádka: persze, az, hogy 21 éven aluli játékosokat nem kell nevezni, ők játszhatnak bármikor.

Lacóka 2010.05.10. 18:10:00

@Everred: ja, gary neville, tényleg. nem bírom brownt, de magasan a legjobb volt azon a poszton az elmúlr években (talán még oshea, de ő se jobbbekk, tényleg kéne vki)
Egyébként sztem túlságosan pesszimista vagy, a chelsea most össze van rakva, de ők is öregszenek, rajtuk kívül nem látok olyan csapatot, akinek ne lennének gondjai.

@horas: vdV-t meg Dzekot én is hallottam, a montenegrói(?) tán kurvajó, középpályást meg csak a reálból, szóval jöhetnek

Ibrát én is megnézném, de semmi esélyt nem látok.

@Boodler: modric is meglepne, megszerették tottenhamben (esetleg eladják vhova, és féláron visszaveszik egy év múlva)

Everred 2010.05.10. 18:14:14

@Lacóka: Rafael, O'Shea, Brown épp elég a jobbhátvéd posztjára, ne arra pazaroljuk az amúgy is nagyon kevés pénzt.

Ibrahimovicstól az isten mentsen meg, nincs elég bajunk? Már alapból ott kezdődik, hogy 1981-es, az a korosztály meg felülreprezentált a keretben. A játéka sem illik a csapatba, ráadásul a hozzáállásával is akadtak már problémák másutt is. Nem, annál csak Tevez visszahozatala lenne rosszabb.

Modricot elfogadnám, de ő nem az az árkategória, amit mi megengedhetünk magunknak.

Árpádka 2010.05.10. 18:15:36

@Lacóka: Modricot 20 alatt nem lehetne elhozni.
Mondok én valamit vegyük meg Keane-t :)
Reméljük perez bácsi nagytakarítást tart és egy két emberkét el lehet majd hozni. Meg ami nálunk hiányposzt azzal máshol nincs gond.

Árpádka 2010.05.10. 18:20:42

Közben a Shity megvette 11 milláért Jerome Boatenget. Mondjuk felét se éri meg.:D

Lacóka 2010.05.10. 18:26:13

@Everred: rafael elég rémisztő dolgokat csinál, brown néha lelépéssel fenyegetőzik (most épp marad?), de legalább bevethető középen is, mint oshea, ez nagy érdem, tény

ibrát én bírom, ha murinnyó nem tudta megnevelni, talán SAF-nak kell adni egy lehetőséget, és nem olyan öreg még, klasszikus későnérő csatárkorban van (értsd: akit nem 18 évesen fedeznek fel)

@Árpádka: viszont túl nagy kínálat sincs, világklasszis csatárt és irányítót sehol nem látok leárazva. (tavaly sneijdert, basszus, még mindig dühös vagyok) Mondjuk úgySINCS PÉNZ (tiszta szomszédok), szóval vmi ismeretlent kéne meghúzni, nemtom SAFnak milyen a szeme vénségére.

horas 2010.05.10. 18:26:29

@Lacóka:
Igen, A Bundesliga nemzetközi szinten nem feltétlenül értékmérő ez szól Dzeko ellen.
Viszont az én meglátásom szerint Dzeko játékstílusa és góljainak száma és minősége átíveli ezt a sztereotípia szerűséget.Jól példázza,hogy Magath távozása után visszaesett Grafite,Misimovic az egész csapat.Dzeko ugyanúgy vezeti a góllövőlistát mint ahogy az élbojban volt tavaly is.

Igen a Real-ból Sneijder és Robben példájából kiindúlva nagyon megéri hollandot venni,Huntelaar sem volt rossz idén a Milan-ban.

Ibrahimovic-Rooney ketős odabaszna az biztos.Bár ezt gondoltuk/tam az Ibra+plus Barca kombóról is.

Valetudox 2010.05.10. 18:30:50

@horas: "Huntelaar sem volt rossz idén a Milan-ban."

Azert a "jo"tol is messze volt.

horas 2010.05.10. 18:31:24

Ibrahimovic-al egy baj van nem megy neki a BL-ben,a Barca-ban sem volt vészes,a Barca centerjátékához ő nem elég statikus.
Butaság azt mondani,gondolni,hogy Ibrahimovic egy balfasz.
Kaká sem lett egy középszerű játékos nem megy neki ott ahol most van.

Árpádka 2010.05.10. 18:38:49

@Lacóka: Ha nagyon kellene lenne pénz. azért a diuf meg a hernandez gyerek se jött ingyen ( szándékos a kisbetű).
Nem hiszem hogy az a klub amelyik 3 szor lett bajnok, sorozatban egy Bl elődöntő és két döntő valamint egy bajnoki ezüst után . Arról nem is beszélve hogy 90 milláért adtunk el egy játékost aki 4 éven át profitot termelt. van egy 75 ezres stadion szinte mindig telve és nincs kurva 60 millánk 3 játékosra ? Azért itt van vlm nem ?

horas 2010.05.10. 18:39:24

@Valetudox:
Huntelaar játékidő/gól mutatója remek volt idén.
1040/7=148,5 percenként lött gólt átlagosan.
Milito 132,8 percenként.

Everred 2010.05.10. 18:43:12

@Árpádka: lehet, hogy a 710 millió fontos adósságnak van némi köze ahhoz, hogy kevés a pénz az igazolásokra.

De persze csak találgatok.

Lacóka 2010.05.10. 18:45:04

@Árpádka: nahát ez az. h a MU pár éve a világ legjövedelmezőbb sportvállalkozása volt, nyilván az még ma is, csak glazerék hitelből vették meg, és a bevételeket a törlesztésre fordítják. azért van az a sok zöld-sárga sál a traffordon mostanság.

@horas: ja, nehéz megítélni, én is kb ellenünk láttam játszani.

Ibrát mondom, bírom, rooneyval történelmi szinten csúnya csatársort alkothatnának, de mondom, esélytelen, h a barca, aki egy vagyont adott érte, vagyon alatt elengedje, annyink meg nagyon nincs.

Árpádka 2010.05.10. 18:49:32

@Everred: @Lacóka: Én is tom csak kurvára idegesítő a legtöbb mezt Ázsiában az MU adja el. És 700milliós adóság basszus :SSSSSSSSSSSSSSSSS

horas 2010.05.10. 19:03:01

@Lacóka: Hét igen,nem szép emberek.De szerintem nagyon jól kijönnének a pályán,mindekettőjük tud és szeret is előre tólva játszani,befejezni és kicsit visszább vonva előkészíteni is.

horas 2010.05.10. 20:15:57

Szinte megmondtam előre:
Mancini megvetette a nemtudom hanyadik védekező középpályást a csapatba.
De Jong,Barry,Vieira,Kompany, és most úgy néz ki jön Boateng.Télen is Mariga-t akarta Vieira mellett...
Istenem....ugyanazt csinálja mint az Inter-nél.

SamS 2010.05.10. 20:57:44

@Everred: Idén már nem voltak alapemberek.

Scholes csak Carrick botrányos teljesítménye és Anderson súlyos sérülése miatt játszott néha 2 meccset hetente. Carrick mellőzése minden bizonnyal a távozását is jelenti, egyúton egy új CM érkezését. Yaya Tourét lehetne esetleg megkaparintani elérhető áron, vagy Milnert áron felül. Más hirtelen nem jut eszembe, akiért nem kéne 25+ milliót fizetni.

Neville-el nem tudom, mi a bajod, mert ő sem volt alapember idén, de amikor esetleg nagyobb szerepet kapott (lásd Ronaldinho ellen), akkor tökéletesen megoldotta. Nyilvánvaló, hogy csak azért játszott ennyit idén, mert egyes időszakokban Brown, Ferdinand, Evans, Vidic, O'Shea és Rafael is sérültek voltak - nem hiszem, hogy a PL akármelyik csapata nála jobb játékost tudna pályára küldeni 6 védő sérülése esetén.

Giggsre nem lehet alapozni jövőre, 20 percekre beállva még jó lehet meg Stoke féle csapatok ellen, de a posztjára már van 3 ember előtte: Valencia nagyon rendben van, ahogyan Nani is már most készen áll bármilyen megmérettetésre (és még fejlődni is fog remélhetőleg). Park még egy kérdőjel számomra, nálam ő egy jó kis squad-player lenne, remélem komolyabb szerepet nem szánunk neki. Obertan talán több lehetőséget kap jövőre, én látok benne fantáziát.

A 3 nagy öregtől eltekintve 1-2 erősítéssel elég erős keretünk lesz ahhoz, hogy harcba szálljunk a bajnoki címért.

Kapusposzt: VDS nálam még mindig a világ legjobbja, semmi panasz nem lehet rá. A következő évben még minőségi megoldást jelent. Mögötte Foster és Kuszczak második számú kapusnak kifejezetten erősek (lásd Chelsea vagy Arsenal)

Hátvédsor: Rafael (Brown/O'Shea) - Rio (Evans) - Vidic (Smalling) - Evra (O'Shea/Fabio). A kezdőben 3 jelenlegi világklasszis plusz egy potenciális, és mindenhova van legalább két back-up.

Középpálya közepe: Fletcher, Anderson, Gibson, Cleverley. Carrick szerintem adios, Anderson kérdőjel, az öregek mint már mondtuk, nem számítanak, tehát itt tényleg komoly gondok vannak. Bizonyítottan klasszis játékos érkezése kellene, hogy normális áron ki elérhető, azt Fergie tudja a legjobban, nem láthatunk bele elég mélyen a kivásárlási árakba, piacba. Ide akár 2 ember érkezhetne, nálam továbbra is Touré és Milner a két favorit, de ha van rá pénz, Hamsikot is elnézegetném. Van der Vaart? Akkor már több értelme van a Championshipben remeklő Cleverley-t vagy Matty James-et kipróbálni.

Széleken: Valencia (Park), Nani (Obertan). Milner érkezése esetén két legyet ütnénk egy csapásra, vagy egy másik meggondolandó opció, hogy szélen is bevethető csatárt veszünk Rooney és Berbatov mellé (várom a neveket, megintcsak nem látok a kritériumoknak megfelelő reális árú játékost)

Csatárposzton maximum egy közepes mértékű igazolást várok Rooney mellé, és akkor Rooney, XY, Berbatov és Owen elegek lesznek (+ ugye Macheda, Chicarito meg Welbeck) még Rooney sérülése esetén is.

Egy ilyen keret akármikor versenybe szállna a bajnoki címért.

horas 2010.05.10. 21:36:32

@DimitarSuperstar:
Pedersen szélsőnek?
Azt hiszem ingyen igazolható.
Középpályára én letudnám képzelni Parker-t is a West Ham-ből.Milner télleg remek választás univerzális.
Kell egy megbízható csatár aki képes átlagban 10 gól felett lőni egy évben.Bent,bár ő nem feltétlen MU szint,de viszont gólerős bár most biztos ár felett lehetne megszerezni.

Árpádka 2010.05.10. 21:38:54

@DimitarSuperstar: Andy Caroll Newcastle-ből esetleg csatárnak, fiatal és fejlődő képes, bár futni ő se nagyon fog.
Szerintem idén jön Milner vagy egy másik CM meg pár fiatal a tarcsiból ennyi a maximum. Ja és Carrick olyan 15 millka körül elmegy. Berbatov meg úgy 10-15 között, ennél többet normális ember nem adna érte.

Szergő 2010.05.10. 21:43:15

@DimitarSuperstar: Gourcuff-al szerintem rohadt nagyot húzna Fergie,és ahogy te is leírtad,onnantól már meg is lenne a csapat

d3vnull 2010.05.11. 00:41:53

Everton-Liverpool stadion... szinte már látom is, ahogy egy stadionból kiszálló Gerrard szabadrúgás átszáll a másik pályára ahol Cahill köszöni szépen és befejeli belőle a 91.-ik percben az Everton vezető gólját... :D

gezabá (törölt) 2010.05.11. 05:21:08

@DimitarSuperstar: Carrick miért megy el? C&F volt a legjobb két belső kp az egész PL-ben. ehhez kellet a csapat sajátos stílusa, persze (mindketten főleg védekeztek, ez persze CR-s csapat volt). de Valencia, meg Nani ugyanez a játék (Parkkal együtt). csak WR annyira örül, hogy végre csatárt játszhat, hogy kevesebbet kolbászolja körbe a támadóharmadot... (bár lehet, CR-nek kötelező volt mindkét oldalon játszania, hogy egyenletesen teljenek a lelátók). playmaker nincs egy szál se a MU-nál, ahogy nézem a neveket (bár eddig is jó megvoltak nélküle). azok meg drágák, az olcsóbból meg kettő kéne, minimum. de inkább 3. Hamsik meg az első hármasban játszik, oda való szvsz. ja Gourcuff, az jó példa, ki kéne.
oszt ha nem vigyáz SAF, kiküldi úgy a csapatot játszani, mintha az Arzenál lenne... bár kapus, az van.

nordsee 2010.05.11. 08:05:49

@d3vnull: "Everton vezető gólját..." a Chelsea ellen :)
És már megérte! :))

undertow 2010.05.11. 08:28:16

a bajnokavatás utáni bulin volt pár speciel guest, bekéreckedtek, mert egyébként esélyük nem lenne tapizni a serleget: fabregas, adebayor, nasri, sagna :)

www.dailymail.co.uk/sport/football/article-1275955/Chelsea-hit-West-End-Bluesy-night-town-winning-Premier-League-title.html

Juan de Keserű, a keselyű 2010.05.11. 09:01:55

Vajon miért nem láttam még erről a buliról olyan képet, ahol egyazon fotón van Arsenal meg Chelsea-player?

danesdzsu2 2010.05.11. 11:49:29

@undertow: Ezek ilyenek, mindenhová betolakodnak.

:D

d3vnull 2010.05.11. 13:59:27

@Juan de Keserű, a keselyű: Mert már a meccsen is bunyó van ha összetalálkoznak, főleg ha a fabregas gyerek odateszi a stílusát is :D

Valetudox 2010.05.11. 14:21:01

@horas: "Huntelaar játékidő/gól mutatója remek volt idén.
1040/7=148,5 percenként lött gólt átlagosan.
Milito 132,8 percenként"

Ok, de ha nezted a meccseket akkor lathattad, hogy igazabol 1 2 meccs kivetelevel total haszontalan volt

zsakfos 2010.05.11. 14:41:38

@Valetudox:
Mondjuk ez Thiago Silva és Ambrosini (+ még Nesta) kivételével-akik hoztak egy jó átlagot a szezonban-, minden Milan játékosra elmondható.

balu11 2010.05.11. 15:49:36

na, akkor erről ennyit, ahogy sejteni lehetett, Bobby nem utazik

www.fifa.com/worldcup/news/newsid=1208724/index.html#unlikely+faces+england+squad

sztem ez hiba, értékes variációs lehetőségtől fosztotta meg a csapatot Capello

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.05.11. 18:51:57

Az idei U18-as bajnokságot ismét az Arsenal nyerte, miután a döntőben 5-3-ra verte a Nottingham Forest csapatát az Emirates stadionban. Afobe 3, Freeman 2 gólt szerzett.

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.05.11. 19:03:20

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:
Pontos nézőszámot nem tudok mondani, de nyilván többen voltak mint egy átlagos bajnokin (azon pár százan szoktak kint lenni). Jelen volt egyébként a Magyar Arsenal Szurkolói Klub 2 tagja is.

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.05.11. 19:05:23

@peter135:
Egyébként ritka jó meccs volt. Szerencse, hogy adta az Arsenal TV (a szezon második felétől már a tarcsi meccseket sem adták élőben, csak összefoglaló).
Ebből a csapatból páran már jövőre nem játszhatnak ezen a szinten, és van pár kiemelkedő játékos.

undertow 2010.05.11. 20:38:28

www.youtube.com/watch?v=xwHSd_U14SU

ki ez a piros mezes csávó, elég kemény fazon...
valami stevens, nem? :)

rowi 2010.05.12. 13:48:31

most nézem, Anglia elbukta a 3ik helyet a fair play listán...a Fulhamnek nyernie kell a kupaindulásért

doktor.dikhed 2010.05.12. 18:37:23

"Az egy szem Fletcher lesz jövőre, aki teljes értékű. Hargreaves kérdőjel, Anderson is az, és úgysem fog sok lehetőséget kapni, Gibson kevés, Carrick minden bizonnyal távozik, úgyhogy Scholes és Giggs nyilván alapemberek lesznek. "

Carrick összeszedi majd magát. Gibson szerintem egyre jobb, és még fejlődni fog, kár, hogy Fletcherhez nagyon hasonló játékot játszik.

Nekem inkább Nani kérdéses, annyira szélsőségesen hullámzó a teljesítménye.

danesdzsu2 2010.05.13. 10:34:05

Imiék kezdhetnek sírni, ismét megjelent a DVD.:)

vadkutya 2010.05.13. 10:40:20

@danesdzsu2: De végre idén került is rá vmi értékelhető... :)

danesdzsu2 2010.05.13. 11:09:03

@vadkutya: látod, ezért jó kiscsapatnak drukkolni. Nekünk néha az is siker, ha bennmaradunk, ti meg egy BL negyeddöntő és harmadik hely után is csak szomorkodni tudtok:)

vadkutya 2010.05.13. 11:42:44

@danesdzsu2: A T.Ham nem kis csapat, de Te tudod apa... ;)

Asidotus 2010.05.14. 11:15:51

@vadkutya:
Összeszedtem a Premier Liga igazolásait 2003-tól, amióta Abramovic felfuttatta a Chelsea-t.
A forrás a Transfermarkt, és érdekes dolgok derültek ki. Néztem az teljes játékosvásárlást, és a játékoseladás-teljes vásárlás értékét. is. Ez utóbbi mutatja igazán, hogy mennyivel erősödik a keret, hiszen ennyivel értékesebb, az első meg azért fontos, mert mutatja a klub anyagi erejét. (Hiszen a játékoseladásokból befolyó pénzt nem kötelező vásárlásokra fordítani, a klubvezetés el is ihatná azt.)
2003. nyártól 2010. januárig terjedő 7 szezonban a nagyobb csapatok játékosvásárlásait néztem, hogy mennyit költöttek teljesen, és mennyi pénzt kellett ehhez beletenni:
1. Chelsea:
640 millió eurót költöttek, 459 milliót kellett hozzátenni a játékoseladásokon túl.
2-3. Tottenham Hotspur és Manchester City
Ez érdekes, mert attól függ, hogy nézzük. Ha a teljes összeget vesszük, amit kiadtak, akkor a
Tottenham Hotspur következik, a 7 szezon alatt 452 millió eurót költöttek, a játékoseladásokon felül is 225,7 millió eurót kellett beletolni, ami még úgy is a 3.
A Man. City viszont a beletolt pénz miatt lenne 2. Ők 305 millió eurót tettek az eladásokhoz, így jön ki a 420 millió eurós total kiadás.
4. a Liverpool:
Mindkét szempontból. 368 millió eurós játékosvásárláshoz a klubnak 161,5 millió euróval kellett kiegészítenie az eladásokat.
5. Manchester United
95,6 millió euróval egészítették ki az eladásokat, így jött ki náluk a 353 millió eurós játékosvásárlás.
Arsenal
(megmondom őszintén, még az Aston Villát néztem, így nem tudom megmondani, hogy az ágyúsok hol állnak a teljes ligát nézve. Némely években egyik-másik kisebb klub is költött el horror pénzeket, így lehet, hogy nem valódi az Arsenal 6. helye).
195 millió eurót költöttek játékosvásárlásra, de az eladásokat mindössze csak 21 millió euróval egészítették ki.
Az ASton Villa 189 millióért vett játékosokat, és ehhez 74 milliót kellett az eladásokhoz tenni.

Asidotus 2010.05.14. 11:20:41

@Nűnű:
Ha Benitezre agyunk kíváncsiak, akkor kivéve a 2003/2004-es szezont, a lista nem változik.
352 millió euróért vehetett játékosokat, amihez a klubnak 145 milliót kellett hozzátennie

undertow 2010.05.15. 14:28:41

nincs FA-kupa poszt? szégyen...

d3vnull 2010.05.15. 14:58:19

Addigra már le lesz játszva :D

undertow 2010.05.15. 15:01:23

@Alapvonalszippantó Hapci Benő:
az sajnos túl késő, lépek inni és meccset nézni :)

ZenZo 2010.05.15. 15:09:56

Ejnye, na megyek én is, a posztot majd küldjétek utánam sms-ben :)

under veled találkozunk a box utcában, vagy máshova mész?

undertow 2010.05.15. 20:18:11

@ZenZo:
duplaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa :)

vadkutya 2010.05.16. 23:14:20

OFF

Épp a wiki-t nézegettem, ott is a az angliai rekordokat (en.wikipedia.org/wiki/Football_records_in_England), gondolom nem sokan tudják,h a leggyorsabb gól, amit cserejátékos követett el, az 1.8 perc volt (a wiki-n ugyan seconds-ot írnak, de azt kötve hiszem), amit az öreg Bendtner lőtt 2007. december 22-én a Csirkék ellen. Mondjuk azon a meccsen voltak még hasonlóan szép dolgok, pl Keane büntetője. :))

ON
süti beállítások módosítása