Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Aki legyőzte Al Caponét

2010.04.29. 00:33 _benito

Aki kétszer egymás után úgy el tudja bizonytalanítani a Barcelonát, hogy a címvédő jobban hajaz a Schalkéra, mint bármikor története során, annak a BL-döntőben a helye. Aki 90 percet lehoz úgy a Barcelona ellen, hogy a hat trófeát birtokló csúcsklubnak hazai pályán gyakorlatilag nincs kidolgozott helyzete, az nem antifutballt játszik, hanem olyan területvédekezést mutat be, ami egy kaukázusi juhásznak is becsületére válna. Aki 60 percen át emberhátrányban játszva is képes a fentieket megvalósítani egy idegenbeli BL-elődöntőben, az meg lehet, hogy a világ legjobb csapata. De az biztos, hogy a világ legjobb edzője irányítja. Van min vitatkozni a Barca-Inter meccs után, ezt meghagyjuk a kommentelőknek, hajtás után inkább azt próbáljuk alátámasztani, hogy a kiesés miatt még nem lett kevesebb a Barcelona, ellenben az olasz futball úgy született újjá, hogy az olaszoknak semmi közük nincs hozzá.

Nagy taktikai elemzésbe kizárólag az első 28 percet illetően lenne érdemes belemenni, hiszen Motta kiállítása után egy új meccs kezdődött. Az látszott, hogy Guardiola sem számított huszáros Inter-rohamokra, mert három védővel kezdett, a széleket Dani Alvessel és Keitával zárta le, de amennyit az olaszok előre akartak menni, akár beállhatott volna ő maga is. Mourinho ugyanazt akarta csinálni, mint Milánóban, csak Pandev sérülése miatt Chivunak kellett felvennie Alvest, azaz annyival volt védekezőbb a taktikája, hogy nem egy csatár játszott balszélsőt, hanem egy hátvéd. Ja, és Guardiola újra megcsinálta azt a hülyeséget, amit Milánóban: Messi középen kezdett.

Az Inter még azon sem változtatott, ahogy Milánóban megszállta saját kapuja előterét. Kicsit még mélyebben védekeztek, de ugyanúgy vették fel a közeledő támadókat, mint otthon, és ugyanúgy adták kézről-kézre Messit és Xavit, hogy ha esetleg valakinek irgalmatlanul fel kell rúgnia valamelyiküket, akkor megosztozhassanak a lapokon is. Mert azokon meg kell osztozni! Ha ezt nem tudod, és mellé még akkora ökör is vagy, mint Thiago Motta, akkor iszonyatos hátrányba hozod a saját csapatodat.

A Barca nem tökölt, azonnal torkon ragadta az Intert (80 százalékos labdabirtoklásnál a bokszban döntő fölényt hirdetnek), de saját játékából pont annyit tudott játszani, hogy rengeteg apró passzal haladt a vonal felé. Mármint az oldalvonal felé, mert előre egy tapodtat sem jutott. Senkinek ne legyen kétsége: a mérkőzés hasonlóan alakult volna akkor is, ha Motta a pályán marad. Mourinho tudta, amit ép ésszel nem gondolhatott komolyan senki: a csapata képes hiba nélkül végigbekkelni egy meccset, még a Barcelona ellen is.

A kiállítás csak annyit változtatott az Inter felfogásán, hogy már eszükbe sem jutott a másik kapu felé szagolni, míg korábban Eto’o, vagy Milito el-elnyargalt egypár előrevágott labda után – nyilván tök feleslegesen. 10 emberrel viszont Mourinhónak nem volt más választása, ha tovább akart jutni, meg kellett gyilkolnia a Barcelonát. A portugál pedig nem szemérmes: Eto’o ment szépen balhátvédnek, Milito üldözte a labdás embert, a többiek meg tették, amit egyébként is tettek volna. És persze ott volt Cambiasso, aki az első meccsen is elképesztőt nyújtott, most viszont kinőtt még két lába, és a meglévő négy mellé másik két tüdőt is növesztett, egyszerűen nincsenek rá szavak, mekkorát játszott.

Az antifutball vád csak akkor állna meg, ha egyenlő létszámban maradnak a pályán a csapatok, így szót sem érdemes vesztegetni rájuk – különösen úgy, hogy végül eredményes is lett. Mivel tudjuk, hogy ugyanezt csinálta volna 11 játékossal is, átfogalmazhatjuk célfutballá Mourinho taktikáját, és feltehetjük magunknak a kérdés: vajon mi a francot kellett volna csinálnia? Kockáztatni? Ugyan, minek? Amikor tökéletesen működött, amit kitalált, és a világon semmi jele nem volt annak, hogy a Barcelona bármi meglepőt tudna húzni. Mourinho nem is cserélt a kiállítás után, csak a fáradó embereket hozta le: Sneijdert is csak a 66. percben, és csak a 80. után kezdte el hússal feltölteni a 16-os felületét.

Visszakanyarodva a múlt héthez, újra ott tartunk, hogy Mourinho nagyon sokat tanult a Serie A-ban. Ez a hihetetlenül precíz, végtelenül fegyelmezett védekezés az egyetlen, amivel ki lehet fogni a lovakat egy olyan csapat szekere elől, ami vércseként csap le a szabadon hagyott területekre, és a levegős passzsávokra. Az Inter egyiket sem tette meg. 94 percen keresztül. 10 emberrel. Lehetne itt arról is beszélni, hogy hiba volt Ibrahimoviccsal kezdeni centerben, és még nagyobb Messit ugyanúgy behúzni mögé, ahogy Milánóban, de nincs értelme, mert valószínűleg a Barca nem tudta volna úgy variálni a csapatát, hogy azzal zavarba hozza az Intert.

Jöhet a tavalyi mantra: a Barcelonának egy játéka van. Azzal jó eséllyel bárkit lever, úgyhogy nincs rászorulva, hogy másik legyen neki. Aztán van az úgy, hogy jön valaki, aki képes arra, hogy ezt tönkretegye, és akkor vagy jön Iniesta a lefújás előtt 2 perccel, vagy nem jön, és Jose Mourinho tébolyult dervisként rohangál a Camp Nou gyepszőnyegén a lefújás után. Az Inter egy olasz csapat, és nagyon olasz, hiába nincs benne egy szál macskazabáló sem. Ha ehhez hozzávesszük Mourinho zsenialitását, és mindent, ami a portugált övező jelenség része, már nem is olyan meglepő, hogy kiejtette a világ legjobb csapatát. Mert a Barcelona annak ellenére a világ legjobb csapata, hogy jött valaki, aki elverte, mint a kétfenekű dobot.

Muszáj véleményt formálnunk a vitás esetekről, de mielőtt ezt megtennénk, csak annyit, hogy döntően egyik sem befolyásolta a végeredményt, úgyhogy itt érdemesebb is lezárni az egészet.

1.    Motta egy hülye, Busquets meg egy köcsög. A sárga adható volt a kalimpálásért, és mivel már volt egy neki, a piros sem vitatható. Viszont az is igaz, hogy nem szólt volna senki egy szót sem, ha egy ilyen meccsen a bíró továbbot int emiatt a gyermekded legyintés miatt.
2.    Piqué gólja szerintem nem volt les, a hosszún valaki eléggé belógott. Persze pont annyira nehéz megítélni, mint Milito milánói gólját. De most tényleg, a világ két legdurvábban fasza stadionjában nincs normálisan elhelyezett leskamera?
3.    A kezezést le kellett fújni, mert jogosulatlan előnyt szerzett vele a Barcelona: hiába nem nyúlt a labda felé, a kezével szelídítette meg a labdát, ha csak mellbe lövik, a holdra pattan róla, és nincs miről beszélni.

Hát akkor Inter-Bayern. Holy-moly.

645 komment · 1 trackback

Címkék: barcelona videó összefoglaló bl inter

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr491960869

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: FC Barcelona 2010.05.10. 18:56:17

A katalán csodacsapatot sokan és sokszor a világ legjobbjának kiáltották ki, de a BL elődöntőjében megérdemelten búcsúztatta őket a tíz emberrel is tökéletesen játszó Inter.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

WallyB 2010.04.29. 21:39:05

Ennyi kommentet akkor sem tudnék elolvasni, ha lenne rá időm... az volt már, hogy José milyen szinten égette meg Balotellit? Melegített a hülyegyerek vagy 40 percig, hogy aztán NE álljon be... :D
José-t lehet szeretni (általában csak azok szeretik, akiknek a kedvenceit edzi) és lehet utálni, de tényleg el kell ismerni: zseni. A katalán színtársulatról nem szeretnék írni, gondolom mostanra már kiveséztétek rendesen...arról van-e valahol videó, hogy csodagyerek, Messi hányszor csúszott, rúgott, könyökölt oda, amikor a labda már ott sem volt? Jah... erről biztos nem készül összeállítás. A végén a locsolós rész meg egyszerűen Tirpákiába való "akció" volt - van, hogy nem ad a gép, attól még nem kell parasztnak lenni... a két meccs alapján a Barca nem érdemelt döntőt, az INTER meg igen. (Nemcsak) szerintem.

WallyB 2010.04.29. 21:45:11

@Great Cornholio: nem úgy gondoltam... :) De most komolyan, nem volt gusztustalan?

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.04.29. 21:46:48

Azért abba van valami vajszínű árnyalat hogy az Inter/José/interisták lobogtatja/lobogtatják a sportelkölcsi kódexet :DDD

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2010.04.29. 21:54:00

@WallyB: Nem íroka témáról többet, eléggé elengedtem magam a meccs alatt. :D

clfo 2010.04.29. 21:56:52

Azzal még mindig nem tudok semmit se kezdeni, hogy OK az Interre még a Hajdú B. is azt mondta szeptemberben, hogy BL-t fog nyerni, de a BAYERN hogy eljut idáig... pofám leszakad. Megérdemli mindkettő persze, ez nem kérdés.

Egyiket se kedvelem, de ez most baromi jó döntő lesz úgy érzem :>

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.04.29. 21:59:43

@WallyB: Egyet? Az hogy sikerült? Minden nyelvterületen kb. 13245768 db ilyen linket kellett volna találnod...mi az, a keresődön túl szigorú szűrőd van?

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.04.29. 22:02:30

Egyébként ezen a hülyeköcsögsergin való lovaglást megérteném ha valaki valaha védte volna. Olvasni vissza a spanyol bejegyzések kommentjeit, az összes Barcás az első percétől kezdve agyon tudná rúgni, kb. Marioval vetekszik a népszerűséget illetően. Szerintem még az anyja is csak azért szereti mert munkaköri kötelessége...

Tika_ 2010.04.30. 00:52:55

@Great Cornholio: szóval ha olvastam volna, már baromnak neveztelek volna, és ignore-listára tettelek volna :))))))
@halihalo: ha már végignézted a meccset... : a Bunkó a Barca-szurkolóknak mutogatott. Remélem eltiltják a f*szba
@csizsikpizsik: ne csúsztassunk, kolléga. Balottelliről még az ellenfél is elismeri, hogy hatalmas tehetség ("szakmailag"), nagyon nagy játékos lehet belőle, de egy igazi féreg. Ellenben Busquetssel kezdettől fogva az volt a Barcások baja, hogy "szakmailag" gyengébb, mint Touré, mégis ő játszik, haveri alapon. A patkánykodása csak másodlagos, de sajnos ahogy egyre többet játszik, egyre többet fetreng, lassan már durvábban tolja, mint Alves. Szóval azt, hogy igazán utálják, folyamatosan harcolta ki magának az idényben, először csak egy kis balf*sz volt.

oldelvis 2010.04.30. 01:46:46

az inter azt csinalta amit kellett, grat nekik hajra a dontoben, a biraskodas szvsz nagyon szar volt mind2 meccsen,de nem ezen mult. piquet csatarnak!
ibrat annyira nem szapulnam amugy, iden tenyleg kilog, de elso eve es ez vhol normalis. biztos nem viccbol vettek meg, szamitanak a jatekara nyilvan. iden meg nem jott ossze, de jovore nagyon kivancsi leszek. sztem egyertelmu javulas varhato. en bizom pepben, nem egy hulyegyerek.

halihalo 2010.04.30. 07:28:44

@Tika_:
ha már végignéztem a meccset...
ha már ilyen veretes stílusban írsz...
ha már mutogatott volna a barca szurkolóknak, akkor teljesen igaza lett volna...
ha már...
de nem tette...
arról meg nem ő tehet, hogy az érzékeny lelkük nem volt felkészülve a kiesésre...így aztán mindenbe belelátnak valamit, ami nincs ott.
mert úgy gondolták, nekik az jár...hát, nem feltétlenül jár. Sőt!

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2010.04.30. 07:29:30

@Blaugrana: Költői válaszom, a 2. képen a Barca játékos izomból rárúgja fél méterről ballack kezére a labdát, amitől a keze hátra mozdul, a lassítás miatt úgy tűnik, mintha visszaütné. Ez a vétlen kezezés. tehát szabályos volt, az első képen pedig A barca játékos keze mozdul a labdára, egyesek mondhatnák, hogy a hasát védi de a kézmozdulat eredményként a labda felgyorsulva érkezik a lába elé, tehát szabálytalan.

@Tika_: Ne tegyél ignore listára, mert jövőre kinek címzem a csaló Bayern kezdetű kommentjeimet? :D

rizla 2010.04.30. 08:27:43

@ih bín ájn bájener: "A szemléletes rajzok ellenére is úgy érzem soha nem fog így mozogni a labda kézi rásegítés nélkül."

blaugrana gifjét nézd: img59.imageshack.us/img59/1237/yayahandorwhat.gif

touré törzse balról jobbra fordul, azért gurul így a labda.

Pályaelhagyó autóversenyző 2010.04.30. 08:29:14

@WallyB: ha a barca ment volna kettovel legkesobb a 75-80-ik percig, akkor bement volna mario, mert golt kellett volna rugni.

igy viszont a kisebb kockazatot valasztotta jose, es majdnem meg is szivtuk. talan en kedvelem leginkabb az egesz forumon ezt a hulyegyereket, de aznap en se vittem volna be, annyira szarul (=sehogy + benne van a lapveszely) vedekezik.

rizla 2010.04.30. 08:30:45

@montipájton: nyilván öngól ballack kezezéséről berakni egy képet. ahogy nyilván hülyeség erre az esetre fogni a kiesést. csak miután annyian gusztustalanozták a barcát, meg a többi, szerintem nem árt pár dolgot rögzíteni. pl hogy a gól szabályos volt, ráadásul bojan befejezése szenzációs volt, el sem tudom képzelni, hogy mit jelenthetett volna neki, ha ő lőheti be a döntőbe a csapatot. szomorú. ettől függetlenül tartom amit a meccs után írtam, az inter megérdemelte. csak ez így.. hát.

rizla 2010.04.30. 08:33:50

@montipájton: "Nem a bírón múlt, ezt kellene elismerni. Jobb volt az Inter és kész. Mindegy. "

ez így van. csak épp ideje lenne abbahagyni az övrebözést. törlesztett már eleget érte a barca.

ih bín ájn bájener 2010.04.30. 09:05:38

@rizla: OK, igen tényleg úgy mozog a törzse, de a melle és a labda között ott a keze, legalábbis a képen nagyon úgy tünik, hiába a rossz szög.

rizla 2010.04.30. 09:17:29

@ih bín ájn bájener: a helyzet az, hogy szerintem az ég világon semmi értelme sincs a kezét a labda felé mozgatnia, mert ha hozzá is érne a labdához, akkor is csak éppenhogy (mindössze egy tized másodpercig vannak egy vonalban), és eleve olyan a játékos mozgása, hogy anélkül is ez tűnik a labda természetes mozgásának, hogy befolyásolná vagy rásegítene (eleve nem tudom hogy tudna rásegíteni így, mert a labda nem jobbra megy /a labda szemszögéből jobbra/, ahol a bal karja van, tehát nincs miért visszasegíteni középre). ugyanakkor érthető, hogy miért tűnik kezezésnek, nyilván a bíró szemszögből, aki gyakorlatilag teljesen oldalról nézte végig (még csak nem is oldalról ÉS felülről, mint mi), ez nagyon becsapós volt.

fransancisco 2010.04.30. 09:46:35

@rizla:
"az inter megérdemelte."
pont.
itt van a vége a mondatnak,
az ilyen kifejezéseknek meg "csak ez így.. hát" semmi értelme

rizla 2010.04.30. 10:15:32

@fransancisco: ott a pont, mi a problémád? amilyen szaráradat itt ment a barcelonáról, a csaló busquetsről, meg a többiről, amellett, hogy a legtöbb barcelona drukker készségesen elismeri, hogy az inter volt a jobb, annyi igazán belefér, hogy kicsit pofozzunk ezen a "hősies inter a gonosz, hisztis, csalós, bírós barca ellen" világképen, nem?

Laciii 2010.04.30. 10:34:05

@ih bín ájn bájener: hogy lenne már ott, oldalt volt a keze. Nem hiszem el, hogy itt senki se focizik és még senki hasáról nem pattant le a labda anélkül, hogy hozzáért volna kézzel.
Ahogy combbal maga előtt tartotta tartotta és lepasszolta utána az meg zseniális volt, ahogy Bojan gólja is, és emiatt megérdemelték volna a továbbjutást a 60 percnyi labdatologatás után is.

montipájton 2010.04.30. 10:47:30

Pancho!

nem akarsz előjönni egy poszttal a "mit keresnek ezek egy Realban" Robbenről meg Sneijderről? Mintha lett volna halvány szerepük a szar kis csapataik BL-döntőbe jutásában, nem? Ilyenkor illenék egy mondatot pazarolni arra, hogy talán nem az ő képességeikkel volt baj Madridban sem.

De ha nem, hát nem.))

montipájton 2010.04.30. 10:50:08

@Tika_: Hülye vagy teljesen, az Inter szurkolók felé ment ünnepelni, biztos beszéltél vele, onnan tudod az ellenkezőjét. Az elfogultságodat már ember nem veszi komolyan, de ilyen légbőlkapott baromságokat még neked se kellene nyomnod, nem elegáns.)))

horas 2010.04.30. 10:54:18

@montipájton: Igen,teljesen jogos.De van egy Ríbéry cikk is folyamataban Mocsing-tól,ha jól rémlik,és titkon Benito-tól várok egyet Ibrahimovic-ról is.

Amúgy télleg fasza lenne egy Real-os cikk az "Eltékozolt fiúk" címmel.Most már egy jó páran vannak.De a leglátványosabbak a hollandusok.Most már csak az hiányzik,hogy Robinho fusson be majd nagy karriert mondjuk a Barca-ban.

montipájton 2010.04.30. 11:00:27

@horas: Nem az zavart Pancho hozzáállásában, hogy a Realt ekézte, mert joggal tette - de ő, amúgy hegyiivánosan a "kik ezek már" oldaláról közelített kb. minden, Kaká és C. Ronaldo alatti új igazoláshoz. Aztán most kiderül, egy működő csapatban, normális edzőknél klasszisjátékosként cipelik a csapatukat.
Ezért lenne fair, ha Pancho nem várná meg az újabb jelentkezésével Higuain következő kihagyott ziccerét.
Hozzáteszem, azt és akkor ír, amit és amikor akar.

rizla 2010.04.30. 11:02:07

@horas: sneijdert egyébként jogosan küldték el, NAGYON szar volt a madridban. csak pancho néha keveri a szezont a fazonnal, szerinte nem a madrid tesz szarrá játékosokat, hanem a szar játékosok teszik szarrá a madridot

horas 2010.04.30. 11:05:46

@montipájton: Amúgy kezdik,sőt talán már át is vették,és ha belegondolunk nagyon nagy a hasonlóság a kilencvenes évek vége és 2000-es évek elején létező Inter-hez,a játékostemető poziciót az Inter-től,náluk volt az,hogy a legnagyobb klasszisoknak rekedt meg a karriejük vagy tüntek el örökre.Ahogy az Inter-be kerültek az adott játékos elmaradtak a címek ugye,és a játékos is egyre ahaloványabb teljesítményt nyújtott,aztán vagy eltünt a súllyesztőben Djorkaeff,Veron... vagy egy átigazolással újjászületett új csapatában Seedorf,Cannavaro...mindkét esetre bőven van példa természetesen.

A Real-nak most ugyan ez van,az ide érkező überklasszisok visszaesnek,a megtépázott nivójú játékosok pedig Európa meghatározó játékosaivá válnak.

Állandóság.Az Inter-nél is ez volt a fő gond sokáig,mindent egyből akartak.

horas 2010.04.30. 11:09:25

@rizla: Az a Madrid úgy volt szar ahogy volt.Hasonló helyzet volt mint a Milan-nal idén kis csapatokat legyűrogették volt is valami nagyon komoly szériájuk.Aztán jött a 2-6-os El Classico majd a 4-0-ás Anfield meccs.

Pedig a Real idei keretével símán!!!,BL-t lehetett volna nyerni nézd meg az Inter keretét,de a Bayern meg aztán valami hihetlenül megalázó oktatás intézett a Real felé idén.

rizla 2010.04.30. 11:18:30

@horas: "A Real-nak most ugyan ez van,az ide érkező überklasszisok visszaesnek"

azért ez eléggé leegyszerűsítő mondat. sneijder pl az ajaxból ment oda, elég fiatalon (és még mindig nincs 26), ugyan miféle bizonyíték volt rá, hogy "überklasszis"? hozzáteszem, 1 interes szezon sem bizonyítja még, mert az első éve madridban is jó volt. majd meglátjuk. ettől még panchora minden jellemző, csak a játékosokról alkotott árnyalt kép nem.

zsakfos 2010.04.30. 11:19:49

@rizla:
Mondjuk ennél árnyaltabb a kép szerintem. Első szezonjában 9gól+6 assziszt volt a statja a bajnokságban, és volt egy pár igen jó meccse a Realban. A második szezonja mondjuk tényleg szar volt, bár sokat volt sérült is. Nem találta a helyét, zűrök voltak a magánéletében. Nem való volt oda, nagyon jól járt ő is, meg az Inter is, hogy "elküldték".

"pancho néha keveri a szezont a fazonnal, szerinte nem a madrid tesz szarrá játékosokat, hanem a szar játékosok teszik szarrá a madridot " ez tökéletes megfogalmazás, bár panchon kívül sokan vannak még akik így gondolkoznak és nem is csak a Reallal kapcsolatban.

zsakfos 2010.04.30. 11:47:20

@rizla:
Ha az überklasszis alatt a Messi, Xavi, C. Ronaldo, Kaka vonulatot értjük,akkor így van Sneijdernek is kell még 2-3jó szezon, egy jó világverseny.
Csak érdekesség és ha a posztot nézzük: Xavi 26évesen nyert először BL-t, Zidane 26évesen nyert vb-t. Sneijderben meg van a tehetség kérdés mit tud kihozni magából, mondjuk ehhez az is kell majd, hogy elkerüljék a sérülések,ami nála mindig rizikófaktor.

sporttárs 2010.04.30. 11:47:23

@montipájton: Tikával azt kell tenni, amit ő tesz azokkal, akik nem lihegnek Barca-bódulattól: nem kell olvasni a hsz-eit. :))

(Én sem teszem, úgyhogy sajna nem tudom, Mourinho kapcsán kitért-e az éjszakai petárdázáokira, Eto'o adócsalásos baszogatására, az öntözőberendezésre, ezekre a sportemberekhez méltó próbálkozásokra? :) )

sporttárs 2010.04.30. 11:49:02

Schneijder nem játszott így a Realban, nyilván ebben a csapat, edző is hibás volt, de azért szerintem kevesen hitték volna, hogy Milánóban nyerőemberré növi ki magát. Részemről respekt, akárcsak Robbennek, igazából csak arra leszek kiváncsi, a hollandok a vb-n ilyen állománnyal hogy fognak leégni? Mert a végén mindig leégnek. :)

rizla 2010.04.30. 12:15:03

@zsakfos : abszolút megvan a potenciál sneijderben, csak az az állítás nem egyértelmű, hogy madridban elvesznek az überklasszisok, legalábbis ha már sneijdert hozzuk fel példaként, akkor ez mindenképp téves, ugyanis nem tudni, hogy máshol nem veszett-e volna el, mint első európai topcsapatában.

rizla 2010.04.30. 12:16:02

@sporttárs: "Schneijder" ez amúgy valami (zsidózós?) poén így írni, vagy tényleg pont te nem tudod hogy hívják?

ih bín ájn bájener 2010.04.30. 12:28:28

@Laciii: Én így láttam képen. Te meg úgy. Van ilyen.
Nekem is van ilyen meggyőződésem, például hogy Ribéry nem érdemelt piros lapot és eltiltást a Lisandroval történő ütközés után, lehet én is tévedek. Továbbra is az a véleményem, hogy kéz volt.

krysal 2010.04.30. 13:01:09

Az megvan, hogy Laporta elég gyorsan reagált az Ibrás felvetéseitekre?

horas 2010.04.30. 13:36:35

@rizla: Én Kaká-ra,C-re gondoltam.Bár utobbira annyira nem érvényes.Sneijder nem volt überklasszis mikor odament,ahogy mos sem,az.
De Pirlo sem volt az Inter-ben az,a Milan-nál annál inkább,nem egyből természetesen.
Szerintem van párhuzam a két csapat között 1998-2005 Inter meg a 2004
-napjaink Real-ja között.Az tól-tólig kicsit hézagos,de a szerintem érthető,hogy mire gondolok.

horas 2010.04.30. 13:37:42

@krysal: Ezt bővebben!Ha kérhetem.

horas 2010.04.30. 13:44:11

@rizla: A lényeg annyi,hogy az állandó és átláthatalan játékos mozgás az állandóság,a csapat alapvető stabilitásának,egy bizonyos játékrendszer megszilárdulásának hiánya ami annak idején jellemezte az Inter-t most szinte hajszál pontosan ugyanazokat a tüneteket produkálja a Real Madrid-nál is.Erre probáltam célozni.

Az odakerülő klasszisok nem tudnak úgy szerepelni,az alapvetően tehetséges,minőségi játékosok onnan elkerülve feljavúlnak.Most Sneijder és Kaká van-e egy szinten ez most részlet kérdés.

fransancisco 2010.04.30. 13:47:52

januári jóslat Alapvonalszippantó Hapci Benőtöl (NST üveggömb, 2010):
"2. A BL-t a Bayern nyeri. A Barcelona az elődöntőben búcsúzik egy botrányos mérkőzéssel, ahol 2 teljesen szabályos góljukat nem adják meg. A Barca-fan kommentelők "példátlan" és "elképesztő" csalásról beszélnek az NST-n, majd kollektív virtuális öngyilkosságot követnek el."

Everred 2010.04.30. 13:49:10

@krysal: konkrétan kiállt, és azt mondta, hogy az nst.blog.hu felvetéseire szeretne reagálni?

Mer akkor erről posztot, gyorsan!

horas 2010.04.30. 14:04:35

Amúgy,annál az omínózus Ibrahimovic-Guardiola-Mourinho párbeszédnél Mou állítólag azt mondta nekik,hogy:

"Normális esetben mi lennénk a bajnokok!"

Nemzeti sport,nemzeti sport.....

Ha valakit érdekel...

montipájton 2010.04.30. 14:48:30

@krysal: David Villát hozzák, erre gondoltál? Kíváncsi vagyok, Ibrával ez esetben mi lesz, állítólag Villa kifejezetten Guardiola kérésére jön, márpedig a svédtől igen messze van az ő stílusa.

Ja, Bojan és Hleb menne cserébe Valenciába (egyelőre a spanyol sajtó írja ezt), utóbbin azért felröhögtem: milyen korrekt ajánlat, odaadunk a világ egyik legjobb csatáráért valakit, akit lapáttal hajítottunk ki a csapatból. )))

krysal 2010.04.30. 15:16:23

@horas: sajnos már dolgom volt, így @montipájton: megelőzött. Lényegében a fent olvasottak a lényeg, 40misi + Bojan/Hleb, és jön Villa. A bajnoksá lezártával lehet hivatalos. Persze lehet kacsa is.

montipájton 2010.04.30. 15:18:22

Hozzáteszem, ha a nemrégiben még a legnagyobb spanyol csatárígéretnek tartott, saját nevelésű Bojant elküldik egy válogatott sztár kedvéért, a Barca is rálép a madridi útra, még ha máshogy is fogják természetesen kommunikálni.

krysal 2010.04.30. 15:18:58

@Everred: képletesen értettem. Két napra rá, hogy véglegesen beégette magát, már megvan a helyettese. És ugye, nem zörög a haraszt...

www.marca.com/2010/04/30/futbol/equipos/barcelona/1272603459.html

krysal 2010.04.30. 15:20:57

@montipájton: ugyanmár. Ez CSAPATépítés, bárki meglássa. A tökéletesen bevált Eto'o + 40milláért érkezett Luxusberbatov helyett jön Villa, mi más lenne?

No, de félre az iróniát, mert még a végén...:)

rizla 2010.04.30. 15:23:47

@montipájton: ha rá nem is lép a madridi útra, de hasonló húzás lenne. remélhetőleg kacsa. a 40+hleb is több, mint korrekt ár egy 28 éves csatárért, akiknél azért sokat számít a kor.
egyébként nem középcsatár posztra jönne, hanem henry helyére, úgyhogy nem ibra helyettese.

krysal 2010.04.30. 15:29:04

@rizla: Henry helyére? Villa a legtipikusabb Eto'o helyettes lehetne, égbekiáltó marhaság lenne belőle szélső támadót csinálni, mikor NEM az a posztja!!

montipájton 2010.04.30. 15:31:15

@rizla: Félreértések elkerülése végett, én nem minősítem negatívan a madridi utat, ha úgy látják jónak, hogy Villa megéri ezt az árat, az ő dolguk. Bojant sajnálnám kicsit, de ilyen az élet, lehet belőle világklasszis még máshol, mondjuk az Arsenalban,))) igazából az a jó kérdés, hogy hol a türelem vele kapcsolatban - talán Messi páratlan zsenialitása túl magasra helyezte a mércét...?

rizla 2010.04.30. 15:36:22

@krysal: henry sem igazi szélső támadó volt tavaly (amikor rengeteg gólt rúgott), inkább szélről induló középcsatár. villa simán alkalmas erre, jó az összjátékokban, mozgékony, okos, jól lő, stb.

@montipájton: bojant nagyon sajnálnám. bár sokáig kardoskodtam a kölcsönadása miatt, az azért más tészta, ráadásul idén kifejezetten jó a kevés játékperchez képest, lövi a gólokat, az internek is hihetetlenül bebaszta, nagyon nagy kár, hogy lefújták.

"igazából az a jó kérdés, hogy hol a türelem vele kapcsolatban - talán Messi páratlan zsenialitása túl magasra helyezte a mércét...?"

van türelem vele kapcsolatban, hogy villáért odaadják, az még csak pletyka. majd ha tényleg így lesz, visszatérünk a kérdésre. egyébként nem csak a türelemről lenne szó, hanem arról, hogy van egy fiatal srác, aki szívét lelkét odaadná a csapatáért, a klubjáért, örömmel padozik is, és azért elég ügyes, óriási benne a potenciál. ha nem is egy messi, de klasszis csatár még lehet. és 0 pénzbe került, miközben a későbbi piaci értéke elérheti a 40-50 milliót. ezek miatt akkor is tékozlás lenne elküldeni, ha villa tényleg érne ennyit. ha 22-24 éves lenne, azt mondanám ér.

montipájton 2010.04.30. 15:42:03

@rizla: Ha pletyka, akkor sem oldódik meg Bojan helyzete, mert Villa mögött ugyanúgy nem fog több lehetőséget kapni, mint idén.
Szóval, a kérdés nem az, hogy hova és mennyiért passzolják el, hanem hogy miért nem őrá építenek, miközben már vagy 3 éve be lett harangozva a jövő katalán világklasszisként. Aztán idén Ibra, jövőre Villa személyében mégis 1-1 trade markot hoznak a posztjára inkább. Már ha igaz.

Messi88 2010.04.30. 15:42:24

@krysal: sztem tuti kacsa. Ibra biztos nem megy sehova, Villa meg uazon a poszton játszik, nem hinném, hogy bal szélsőnek őt hozzuk (esetleg vmi taktikai változtatással oldanák meg?)
Mondjuk csapatépítés ide vagy oda, én nagyon örülnék neki, ha Ibrát elküldenék, és ő tolná a helyén...:) de biztosan kacsa...

krysal 2010.04.30. 15:57:05

@Messi88: Villát nem szívesen látnám Barcelonában, szóval reménykedek, hogy kacsa:) De ahogy elküldték Eto'o-t (nekem az indokok máig mondvacsináltak), ugyanúgy megtehetik Zlatannal is, akinek azért fele annyi kötődése nincs a gárdához. @rizla: szerint alkalmas lenne a posztra. Hát, nem tudom, nekem ő a jéghegy csúcsa lehetne, tökéletesen passzolna arra a szerepre, amit Ibra képtelen betölteni.

...és egymás közt, és jobban örülnék, ha Silvával kart karba öltve jönnének a nyáron. (Aztán sikítozva röhögnék, ha kiszorítaná Őt is Higany:P) Persze ez nem reális, nem is lenne hely ennyi támadónak, csak személyében nagy kedvencemet tisztelem. (Raul után lemaradva, persze)

rizla 2010.04.30. 16:07:53

@montipájton: "akkor sem oldódik meg Bojan helyzete, mert Villa mögött ugyanúgy nem fog több lehetőséget kapni, mint idén."

ismétlem, villa henry posztjára jönne. bojan leginkább középcsatár. láthatod, attól, hogy henry keveset játszik, bojan még nem kap több szerepet. az átigazolási szezon pedig nem arról szól, hogy bojan hogyan tudna többet játszani.. kölcsönadáskor. vagy ha klasszissá érik. egyelőre még nem az.

"hanem hogy miért nem őrá építenek, miközben már vagy 3 éve be lett harangozva a jövő katalán világklasszisként"

azért, mert közben kiderült, hogy egyelőre nem lehet rá alapozni. legalábbis a baloldalra nem jó (ez már kiderült), elsőszámú középcsatár pedig van. az kit érdekel, hogy hogyan lett beharangozva? a média harangoz, a klub meg építgeti a csapatot, mindenki csinálja a maga dolgát.

@Messi88: "nem hinném, hogy bal szélsőnek őt hozzuk (esetleg vmi taktikai változtatással oldanák meg?)"

csókoltatlak titeket, henry sem balszélső volt tavaly..

@krysal: "De ahogy elküldték Eto'o-t (nekem az indokok máig mondvacsináltak), ugyanúgy megtehetik Zlatannal is"

uramisten... ember, eto'o már 5 éve ott volt, zlatan friss igazolás. eto'o az utolsó centig behozta az árát, legendaként távozhatott, és oda mehetett, ahova akart. egyébként pedig hosszabbítani akartak vele, csak nem az ő feltételei szerint, nem akartak neki magasabb fizetést adni. az interben talán láthatod, hogy miért nem.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.04.30. 16:42:07

Variációk:

1. A legjobb természetesen az lenne, ha Silva&Villa maradnának Valenciában, és a Valencia ismét Európa-szerte rettegett nagy csapattá válna.

2. A legeslegrosszabb az lenne, ha S&V a Madridba igazolnának.

3. Minden egyéb megoldás a kettő között van.

4. Természetesen a legjobb köztes megoldás az lenne, ha Villa (vagy Silva) a Barcába igazolna. Bele is illene (mindkettő) a Barca kombinatív, rövidpasszos játékába.

horas 2010.04.30. 17:15:32

@rizla: Mindenesetre lehet inkább megkellett volna adni Eto'o-nak a fizetés emelést.
Nem hiszem,hogy Ibrahimovic ennél jobb lesz.Illetve miért változna a játéka?
Későn érkezett?Ez eléggé kifogás jellegű.
Meglátjuk én nem nagyon hiszem.

horas 2010.04.30. 17:16:29

Egyébként most 17.30-tól Barca-Inter sportkulbon ha valki szar stream látta és magakarja nézni kén yelmesen teljes egészében a meccet.

Messi88 2010.04.30. 17:19:26

@rizla: igen, értem hogy Henry helyén, viszont akkor meg Pepnek újra el kell felejtenie Messit középen, a csatár mögött...Henry tavaly azért IS volt jobb, mert a Messi-Alves vezette jobboldal rengeteg figyelmet és energiát oda összpontosított az ellenfél részéről, több területet nyitva ezzel Henry előtt...

krysal 2010.04.30. 17:23:45

@rizla: az uramisten részhez csak annyit, hogy az első évben annyi "jött át", hogy tökéletesen felesleges csere volt. azzal takarózni meg, hogy nem az Ő feltételei szerint, pedig akartak... Ha annyira akarják, aláírják a szerződését. Minden más csak duma.

krysal 2010.04.30. 17:34:51

@Great Cornholio: megvallom emberesen, nem saját, valami itteni szurkolótárs fejéből pattant ki, de annyira jóóóóóóó, hogy magamévá tettem:P

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.04.30. 17:43:28

Bojan túl apró középcsatárnak. ránézésre. (ez az ő személyes pechje). Villa se az a klasszikus erőcsatár. Henry mikor indult középről? tán az Arzenálban utoljára, amikor Pires volt balon... ha jól rémlik. a Barcában az első 3 ember futtatása az új figura?

Szergő 2010.04.30. 18:48:11

@rizla: "eto'o az utolsó centig behozta az árát, legendaként távozhatott, és oda mehetett, ahova akart. egyébként pedig hosszabbítani akartak vele, csak nem az ő feltételei szerint, nem akartak neki magasabb fizetést adni. az interben talán láthatod, hogy miért nem."

azért ez egy eléggé egyoldalú megközelítés nem?gyanúsan kapóra jött a Barcának hogy pont az Interbe akart menni,sőt tulajdonképpen mázlijuk volt mert így fel lehetett ajánlani cserealapnak...
Ahogy én látom eléggé meg lett alázva a kameruni,és az is azért elég erőltetett h jó döntés volt a csere merthogy Eto'o láthatóan gyengébb Olaszországban.

Szerintem a katalánoknál nem sokan vannak akik jó döntésnek tartják Ibra leigazolását,de én inkább azt nem értem h a tavalyi év után miért nem tett meg a Barcelona mindet azért hogy Eto'o náluk maradjon.Tökéletesen illett a játékrendbe,márpedig a tökéletesnél Ibra sem lehet jobb

Adriano87 2010.04.30. 21:05:58

@horas:
Realnak nincs védelme.

Adriano87 2010.04.30. 21:10:12

@zsakfos :

1998 as francia válogatott tökéletes csapat volt.mostani holland válogatott nem fog vb-t nyerni.

Adriano87 2010.04.30. 21:12:17

@fransancisco:

Interből kiállítanak jogtalanul egy játékos ezt nem sikerült megjósolnia.

sporttárs 2010.04.30. 21:15:35

@rizla: Utolsó bekezdésedhez: akkor talán időnként az a nagyon kézzel fogható "filozófia" is le van szarva? Mert mintha Krkics pont beleillene, Villa meg egy Real-szintű pénzköltéssel megvett idegen világsztár.

Mondjuk szerintem nem új dolog ez, csak ugye szokás nagyon büszkének lenni erre a filozófia-dologra.

Villa remek igazolás, nyilván, bárkinek az lenne, nem kell hozzá szakértelem meg ügyes játékosmegfigyelők, pénz kell hozzá, kurva sok.

Krkicset én nagyon sajnálnám, ha nem valósíthatná meg tehetsége alapján nem is elrugaszkodott álmait ott, ahol nyilván akarta.

Mr.AT 2010.04.30. 21:17:02

@anonim222 [semleges néző]: Nekem kívülről nagyon úgy tűnik, hogy Villa a már-kiöregedett-Henry/még-tapasztalatlan-Pedro posztra érkezik, lyukat betöltendő.

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.04.30. 21:21:28

6 körül olvastam a luxusberbatovot először, de még mindig röhögök, ha eszembe jut

Messi88 2010.04.30. 21:29:03

@sporttárs:
a filozófia nincs leszarva, a csapat gerince saját nevelés, ehhez minden évben jön 1-2 új fiatal (ebben az évben éppen Pedro lett beépítve, tavaly Busquets...stb.) Az hogy ehhez az összeszokott maghoz kiket és mennyiért veszünk, az a pénzügyi helyzettől függ. Jelenleg jól állunk, ennyi, ez nem összekeverendő a Madrid "csapatépítésével", hiába is próbálod összemosni. Egyébként meg azt Te sem várhatod el, hogy minden felhozott tehetséget beépítsen a Barca, ez gyakorlatilag lehetetlen.(lásd Giovanni dos Santos) Nem mindenki van éppen jókor jó helyen, ennyi. Bojannak a jekenlegi rendszerben nincs igazi posztja, középcsatárnak erőtlen, a szélre meg szintén gyenge. Sztem egy 2 csatáros felállás jobban feküdne neki.
Mindettől függetlenül nagyon meglepődnék, ha eladnánk, sztem kacsa az egész.

Adriano87 2010.04.30. 21:35:34

szerintem Villa helyett Silvat kellene leigazolni a Barcelonának.méltó utódja lehetne Henrynak.Villa csak akkor fog jönni ha Ibra távozik.

Vincent Vega78 2010.04.30. 21:37:45

Könyörgöm emberek, az Inter 2 gólos előnnyel utazott Barcelonába ( a harmadik les volt, ez tény )
és ezek után még ezen szinvonalas oldalon is azt kell olvasnom, hogy Mo mekkora istenkirályzseni volt , mert 25 méterre felfalazott a saját kapuja előtt? Ha 2-1-gyel fordulnak, vajon akkor is meghúzta volna ezt a "zseniális" lépést?
Én elismerem a célfocit az eredmények ismeretében, de ha Yaya gólját megadják, akkor vajon mit írtak volna az újságok? Hogy Mo elment Barcelonába elbújni a kapu mögé mind a tizenakárhány fős keretével? Hagyjuk már ezt!
Átkozottul szerencséje volt mindkét meccsen, ugyanúgy ahogy a Barcának is tavaly Londonban! Ennyi!
Méghogy zseni...pfff

Adriano87 2010.04.30. 21:47:34

azt sem szabad elfelejteni hogy Mottát jogtalanul kiállították.szerinted kiállítás után mit kellet volna játszania az Internek? 11 emberrel is ezt játszotta volna az Inter de lett volna néhány helyzete amiből egyet kihasznált volna. Inter megérdemelten jutott tovább.

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.04.30. 21:49:52

@Mr.AT: nagyon realos lenne... 30-40 milláért egy-két évre valakit. ha Pedro szerdán 1x fél méterrel beljebb belsőz, nem erről beszélnénk.
@Vincent Vega78: a meccs szvsz szar volt, de izgalmas. M. pedig egy marslakó, hogy ezt meg merte húzni. paraszthajszál híja volt, hogy nem jött össze. mindez persze már a múlt.

értelmetlen_nevű 2010.04.30. 21:52:58

@Vincent Vega78:
Szerintem itt az ellenfélen van a hangsúly. Ez ellen a Barcelona ellen akárhogyan továbbjutni csak zseniális edzővel lehet. És éppen ezért Hiddink is zseniális edző, csak nem volt szerencséje.
Abban viszont egyetértek, hogy pont ez a meccs nem az ő zsenialitásáról szólt, emberhátrányban 100 edzőből 99 ezt a játékot játszotta volna a Barcelona ellen. Ettől függetlenül nem lehet elvitatni tőle, hogy egy nemzetközi szinten nevetséges Interből "nagycsapatot" csinált.

értelmetlen_nevű 2010.04.30. 21:56:47

@anonim222 [semleges néző]:
Meg merte húzni? Kb. ez volt az egyetlen esély az Inter továbbjutására. Ez nem bátorság, hanem Motta kiállításának az egyenes következménye. Persze ez semmit sem von le a köcsög edzői nagyságából.

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.04.30. 21:59:37

@értelmetlen_nevű: ezt már átrágtuk két nap alatt. legközelebb a döntőben szidjuk, vagy dicsérjük, érdeme szerint.

Vincent Vega78 2010.04.30. 21:59:45

@anonim222 [semleges néző]:
A meg merte húzni nálam inkább kétségbeesett nincs más esélyem döntés volt az én meglátásom szerint, mert 11 emberrel sem mertek ( akartak ) átjönni a félpályán és ezzel asszem válaszoltam Adriano87-nek is.

Pályaelhagyó autóversenyző 2010.04.30. 23:48:20

@Vincent Vega78: az inter kerete szuk, ha a tamadni kepes jatekosokat nezzuk. balotelli remek alakitasa utan az elmult 4 honapban hasznalt taktikat csak akkor tudtuk volna jatszani, ha pandev nem serul le (es sneijder se volt szazas)

az elmult 2 eves tevekenysege alapjan en se sorolom joset a hihetetlen taktikai zsenik koze, de szerencsere kenyszeru korulmenyek miatt ratalalt a cambiasso,sneijder,xy (motta vagy sztanko) - milito, pandev, eto'o felallasra (es kozben zanetti elment balbekknek, amit szep lassan ki is tanult), ami fenyevekkel tamadobb es eredmenyesebb, mint a korabbi par evben barmi.(3vkp - sztankovics-2 csatar)

a szerdai felallasnal eleve viszajott egy ev elejei formacio, ha nincs serules, akkor bizony megprobaltunk volna golt loni(ahogy londonban is eldontottuk a meccset), igy ez szinte remenytelen volt. a kiallitas utan meg eleve csengettek, csak akkor tamadtunk volna, ha a barca 75 percen belul bevagja a kettot, akkor bejott volna a mindenki-kedvence, es valamennyit mentunk volna elore is. (2:0 utan az se baj, ha golt kapunk, ha sikerul rugni, mert akkor jon a hosszabbitas)

ugyhogy mindaz, ami tortent, kenyszeruseg volt. (es mak is) de egy legyintessel elintezni, hogy "bealltak bunkerfocizni, oszt' kesz!" azt a tenyt, hogy a barcanak 50 perc emberelonybol egyetlen igazi helyzete se volt, minimum mokas. (messi lovese sztem meg a kiallitas elott volt)

ez a barca kozepesen ihletett formaban, emberelonyben gyakorlatilag minden csapatot lemeszarolna, szerdan ez megsem tortent meg.

en eletemben nem lattam ennyire hatekony vedekezest (kiemelve pl. eto'o teljesitmenyet), ennyire tisztan. es ebben azert szerepe van a portugalnak es segitoinek.

amugy szerintem mar minden elhangzott errol a meccsrol, szoval lapozzunk.

rizla 2010.05.01. 00:47:32

@sporttárs: "Mert mintha Krkics pont beleillene, Villa meg egy Real-szintű pénzköltéssel megvett idegen világsztár."

mit örülsz máris? még az ég világon semmi hivatalos infó nincs, ráadásul egy madridi lap állt elő a dologgal. de te MÁR vered a nyálad. nem igaz, hogy nem érzed, hogy mennyire ciki vagy.
egyébként villa minden, csak nem idegen, xaviékkal a világ legjobb válogatottját alkotják. de már elmondtam, amit gondolok: csalódás lenne odaadni bojant érte.

"Mondjuk szerintem nem új dolog ez, csak ugye szokás nagyon büszkének lenni erre a filozófia-dologra."

és a nyálverés folytatódik :DDDDDD a "filozófia" lényege nem az, hogy tilos világsztárt igazolni, nem tudom, hogy ezt honnan húztad elő.

"Krkicset én nagyon sajnálnám, ha nem valósíthatná meg tehetsége alapján nem is elrugaszkodott álmait ott, ahol nyilván akarta. "

egyetértek, én is nagyon sajnálnám. viszont a tehetsége mértéke egyelőre nem egyértelmű.

rizla 2010.05.01. 00:54:40

@Szergő: "Ahogy én látom eléggé meg lett alázva a kameruni"

hú de kurvára meg lett alázva! ugyan miért? hogy? mert nem kapta meg a nagyobb fizetést, amit akart? mert a hosszabbítást felajánlották neki, csak mondom. emelt fővel, büszkén távozhatott. most meg BL-döntőt játszhat az interrel. miért is kéne agyonsajnálni?

"és az is azért elég erőltetett h jó döntés volt a csere merthogy Eto'o láthatóan gyengébb Olaszországban."

miért lenne erőltetett? ennél kevésbé erőltetett érvet nem tudok mondani neked.

"Szerintem a katalánoknál nem sokan vannak akik jó döntésnek tartják Ibra leigazolását"

és? a kettő nem ugyanaz. attól, hogy ibra helyett valószínűleg lehetett volna megfelelőbbet találni, még nem biztos, hogy eto'o elküldése a probléma. én személy szerint torresnek örültem volna a helyére. vagy villának.

"azt nem értem h a tavalyi év után miért nem tett meg a Barcelona mindet azért hogy Eto'o náluk maradjon.Tökéletesen illett a játékrendbe,márpedig a tökéletesnél Ibra sem lehet jobb "

lehet, hogy ezt belülről jobban látni. az lehet, hogy ibra melléfogás, ettől még eto'o elküldésének lehetett alapja. ezt nem kötik az orrunkra, ez van. én nem eto'o távozását sajnálnom (bár azt is), hanem azt, hogy a helyére érkezett ember egyszerűen nem érzi azt, nem hozza azt. ettől még ez nem garancia arra, hogy eto'o hozta volna, nagyon nem. két külön dolog.

rizla 2010.05.01. 00:59:22

@értelmetlen_nevű: "És éppen ezért Hiddink is zseniális edző, csak nem volt szerencséje. "

hiddink zseniális edző, de nem a barca elleni meccsek miatt. mourinho ugyanis nyert 3-1re, nyílt meccsen verte meg a barcelonát. hiddink nem is akarta megverni, ő egyszerűen csak a 11esekre játszott. oké, hogy a védekezést megszervezte, de összehasonlíthatatlan mourinhoval a barca elleni párharcokat tekintve. és jól el is baszta, amikor a barca már csak 10 emberrel játszott londonban. ja, és tovább sem jutott.

"pont ez a meccs nem az ő zsenialitásáról szólt"

ez nem, de az egész párharc nagyon mourinhoról szólt. a taktika az egyik, a játékosai fanatizálása, koncentrációja a másik. ez mind edzői érdem.

rizla 2010.05.01. 01:00:42

@Vincent Vega78: miért akartak volna átmenni a félpályán? 2 gólos előnnyel? minek kockáztatott volna? az inter a camp nouban befejezte a melót, és ennyi, a lehető legjobb megoldást választották.

értelmetlen_nevű 2010.05.01. 01:07:55

@rizla:
A visszavágón simán nyerhetett volna a Chelsea két-három góllal. Az Inter elleni visszavágón pedig senki nem szólhat egy szót sem, ha megadják Krkic gólját (és/vagy nem adják meg Milito gólját), és akkor kb. ugyanott tartunk. Arról nem is beszélve, hogy Hiddink pár hónappal azelőtt vette át a Chelseat, minden körülmény adott már volt.

Fentebb is írtam, hogy én is nagy edzőnek tartom a portugált, csak nem értem, hogy miért pont állítják be a 9 emberrel védekezést úgy, mint valami rettentő bátor húzást. Fasza csapatot csinált az Interből, elismerem.

Én egyre inkább úgy érzem, hogy hamarosan a Realnál köt ki (ha megnyerik a BL-t, akkor már jövőre), legalábbis a mutogatós, Valdeses, öntözőrendszeres, nyilatkozatháborús történetek eléggé ebbe az irányba mutatnak (és Pereznek is ez a következő logikus lépés, ha előre akarn lépni)

értelmetlen_nevű 2010.05.01. 01:11:45

@értelmetlen_nevű:
A második bekezdésben: -"pont"

A Hiddink vs. Mourinho témához még annyit fűznék hozzá, hogy szerintem a tavalyi Barca erősebb volt.

rizla 2010.05.01. 01:36:59

@értelmetlen_nevű: mondom, nekem a 3-1 volt a bátor. a chelsea pedig azért rúghatott volna 2-3 gólt otthon, mert talált egy gólt, aztán kedvére kontrázhatott. olyan támadó szellemben eszükben sem volt kiállni, mint az inter milánóban, akik ráadásul HÁTRÁNYBÓL jöttek vissza.
persze a tavalyi barca erősebb volt, az internek volt szerencséje is bőven, kijött nekik a lépés. felesleges túlmisztifikálni emiatt mourinho-t, de kiverték a chelsea-t is kettős győzelemmel, nagyon tudatos játékkal, majd ezután a barcelonát.

madridba csak akkor fog menni, ha perez kinyalja a seggét is, tehát éppen ellenkezőleg fog viselkedni vele, mint az eddigi edzőivel. végülis erre lehet esély, ha kibassza valdano-t, és mourinho kezébe adja a teljes irányítást. és ha most megint BL-győztes lesz josé, akkor olyan reputációja lesz, hogy talán még perez is hajlandó ilyen lépésekre.
viszont nagyon vicces lesz majd, amikor összebalhéznak, aztán mourinho repül.

horas 2010.05.01. 10:03:16

@értelmetlen_nevű:
Szerintem kicsit feleslges ez mi let volna ha,témakörben játszadozni...
Most te említed,hogy ha nem adják meg Milito gólját,meg ha meg adják Bojan-ét akkor....
ez már kapásból 2 dolog...
Azt viszont nem írod,hogy mivan ha nem állítják ki Motta-t...
Ha már belementünk akkor én meg azt írom,hogy ha Motta-t nem állítják ki,akkor az Inter pöcköl egy gólt a hajrához közeledve mint a Chelsea ellen.....

Van értelme?
Nincs.

A Chelsea és az Inter is megölte a Barca játékát,legyőzték őket,sajnos azt kell,hogy mondjam a bírón múlt mind két esetben mennyire.
Részemről levan zárva ez a téma.

@rizla: Amúgy ez a Mourinho és Real Madrid projekt sem ennyire egyértelmű,elöszőr is Mourinho sosem fog annyira szabad kezet kapni a Real-nál mint az Inter-nél kapott,a másik meg az,hogy Mourinho első évében igen csak befürdőtt a Quaresma/Mancini bulival ez a Real-nál nem fért volna bele.Mourinho utána is totálisan élvezte a bizalmat,a jelenlegi csapat felét tavaly nyáron igazolták le.

horas 2010.05.01. 10:13:38

@értelmetlen_nevű: Azért mert Valdes-oda ment Mourinho-hoz,mert túlzásnak érezte vagy csak egyszerűen félreérthette Mourinho mozdulatait és az,hogy egy paraszt bekapcsolta az öntözőrendszert én ebbe nem látom azt,hogy ez azért történt mert Mourinho a Real-al koketál...sőt konkrétan hülyeség.
Nyilatkozat háborúról meg annyit,hogy Mourinho kivel nem harcol verbálisan?

Van sansz arra,hogy a Real-nál köt ki,de elöszőr is nagyon komoly ára lesz,másik meg az,hogy ahhoz megkell nyernie az Inter-nek a BL-t.Ha Moratti elengedi Mou-t biztos vagyok benne,hogy legalább annyira jól fog járni az üzlettel az Inter mint az Ibrahimovic-balhéval.

horas 2010.05.01. 10:24:26

@rizla: Amúgy semmi rosszindulat,de én úgy gondolom,hog ez az Eto'o-Ibrahimovic csere teljesen értelmetlen volt,vagyis nem volt rá semmi ok.
Egyrészt Laporta-t idegesítette,hogy a Real mindenkit megszerezz akit csak akar,ő is akart egyet villantani a piacon,erőtdemonstrálni,(hogy ők is képesek bárkit megszerezni),mind pénzzel mind névvel,ezért is jött Ibrahimovic,persze ehhez kellett Guardiola és Eto'o valószinüleg személyes ellentéte mert a játéka ezt az váltást abszolút nem indokolta.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.05.01. 11:54:21

@horas:

A Chelsea pontosan annyira győzte le a Barcelonát, amennyire a Barcelona az Intert. Ezzel, azt hiszem, el is varrhatjuk ezt a szálat.

értelmetlen_nevű 2010.05.01. 12:20:20

@horas:
"A Chelsea és az Inter is megölte a Barca játékát,legyőzték őket,sajnos azt kell,hogy mondjam a bírón múlt mind két esetben mennyire." - Én is ugyanezt írtam.

Tika_ 2010.05.01. 12:24:37

Végigolvastam a kommenteket – tényleg kár volt… Reagálni sem érdemes. (Nálam duran6 és eric már a múltkor kiírták magukat. Viszont ezt a sporttárs gyereket nem akarjátok végre elzavarni innen??! Nem olvasom, de még a reagok is felidegesítenek, hogy mennyire fájdalmasan sötét és/vagy rosszindulatú. Vagy legalább legyen egy szavazás: nekem ezer forintot simán megér, hogy újra nekifusson az általános 3. osztálynak.) horas, téged sokkal értelmesebbnek gondoltalak :(.
Azért, hogy tápláljam a személyemmel kapcsolatos sztereotípiákat...:
@Vincent Vega78: „Átkozottul szerencséje volt mindkét meccsen, ugyanúgy ahogy a Barcának is tavaly Londonban! Ennyi!
Méghogy zseni...pfff” +1
Ebben a posztban és kommentjeiben 29-szerepel a zseni és zseniális kifejezés. Így az idény végére már nincs is olyan nagycsapat, ahol legalább egy játékost, vagy ha nem, hát az edzőt, ne minősítették volna a blogon zseninek. Einsteinék elbújhatnak emellett, vazz. Ez azért fantasztikus, mert, ha a Bunkó mondjuk 20 év múlva visszavonul, hát minimum valami hiperűrugrást talál föl, és még életemben utazhatok valami eldorádó bolygóra :))))).
És kezd tv2-södni a blog… Ott is minden hétre jut gigasztár meg megafilm. Az nem zavarja őket, hogy mindegyiket egy kézen meglehetni számolni - az egész történelemben. Ha meg szavaztatnák, nem mindenki, de még pszichológia mindenki (90%) sem jönne össze.

Azért az elég szánalmas, hogy tavaly a Barcelona vitatható körülmények között továbbment, most vitatható körülmények között kiesett, és mindkétszer arról jön össze 900+ komment, hogy a többség a Barcát szapulja.
Kicsit elegem van már ebből. Jó is lesz, hogy jön a vb, és egész idény alatt ellenségek kerülnek majd egy oldalra itt a blogon :)))))).

@halihalo: reménytelen vagy. Most látom, hogy Chelsea-drukker vagy, a hsz-eidből meg süt, hogy még mindig a tavalyi meccsen rágódsz. A jó hír, hogy ez egy szabad fórum, úh nyugodtan Övrebózzál kicsit.

horas 2010.05.01. 12:38:12

@Tika_: Most egyet értünk vagy sem,én úgy érzem a Barca tavaly főleg és idén is összeségében kapott előnyt a bírótól.Semmi bajom a Barca-val,ők erről nem tehetnek,de ha egyszer megtörtént akkor hadd írjam már le.

Amúgy minden elhangzott már télleg eljött a váltás ideje.Sok sikert a Barca-nak a bajnokságban,egyértleműen jobbak mint a Real és megérdemlik a bajnoki címet.

horas 2010.05.01. 12:41:57

@Tika_: Meg még annyit,hogy ezzel a 900 kommenttel csak azt támasztod alá,hogy igen is történténtek olyanok amik nem szoktak.
süti beállítások módosítása