Bár a törökök a Galatasaray-Fenerbahce rangadót tekintik a legnagyobb isztambuli derbinek, azért a Fenerbahce-Besiktas ütközet is elképesztő hagyományokkal rendelkezik. Vasárnap este a Fenerbahce otthonában, a Sükrü Saracogluban a két csapat 326. egymás elleni meccse következik
A két klub alapítása hasonló körülmények között, az Oszmán Birodalom szétesésének éveiben történt. A Besiktast 1903-ban, a Fenerbahcét négy évvel később hozták létre. Abban az időben II. Abdul Hamid szultán uralkodásának éveiben szigorúan tilos volt olyan sportot, mint amilyen a labdarúgás is volt, űzni. Világi sportnak tartották a vallási vezetők, így tiltva volt minden fiatal elől, sőt politikailag károsnak, így tilos volt klubokat alapítani. Ezért mindkét társaság létrejöttét szigorú titokban tartották és sokáig torna, vagy birkózó, testedző klubnak leplezték.
A Besiktas Törökország európai részén, Isztanbul Besiktas kerületében hozta létre 22 diák, az egyik alapító – Hüseyin Bereket után – Bereket Gymnastic Club néven, amelyet később Besiktas Ottoman Gymnastic Clubra kereszteltek, ebből lett később török nyelven a Besiktas Jimnastik Kulübü. A szigorú szabályok mellett 1910. január 13-án az első, hivatalosan is bejegyzett török klub lett. Kezdetben vörös és fehér volt a klub színe, amit aztán az 1912-1913-as Balkáni Háború után a gyász és a veszteség szimbolizálásával fekete-fehérre változtatott. Mivel akkoriban nem létezett egységes Törökország, a Besiktas néhány alkalommal a válogatott szerepét is betöltötte, így egyetlen török csapatkén viselhette az ország lobogóját a címerében
A Fenerbahce indulása sem volt könnyebb. A Boszporusz túlpartján, Isztambul ázsiai részén, Kadiköy kerületében három fiatalember irigykedve figyelte az országban állomásozó angol katonákat, akik rendszeresen rendeztek egymás között futballmeccseket. 1908-ig, amikor is megalkották az új törvényt, mely szerint legálisan lehet klubokat regisztrálni, csak nagy titokban került elő a labda. A csapat nevének választása a földrajzi elhelyezkedésre utal.
A kerület a Márvány-tengerre néz, kertes területekkel és a Boszporuszon történő hajózás miatt stratégiailag is fontos volt. A Fener szó világítótornyot, bahce kertet jelent törökül. Az első logójukban egy sárga és fehér nárcisz vett körül egy világítótornyot. A sárga és fehér színek mellé később került be tengerkék.
Nem volt egyszerű azokban az időkben a sportra figyelni Törökországban. A már említett Balkáni Háború után az I. világháború, majd azután a török függetlenségi háború 1923-ig rengeteg áldozatott követelt. Az újjáépülő Törökországnak nem sok ideje maradt a szervezett sportéletre. Európa jelentősebb országai közül a honi labdarugó szövetség alakult meg a legkésőbb, 1959-ben. Ebben az évben rendezték az első török bajnokságot is, amit a Fener nyert, a következőt meg a Besiktas. A három nagyon – Fenerbahce, Galatasaray, Besiktas – kívül csak a Trabzonspor volt képes eddig bajnokságot nyerni.
A két csapat 1924. november 28-án játszott először egymás ellen. A történelmi meccset a Fener 4-0-ra nyerte. 1951-ig az isztambuli Amatőr Liga nevű formációban, majd 1959-ig a Istanbul Professional League-ban, illeetve különböző kupameccseken találkoztak.
Az elmúlt 65 évben a Fenerbahce lett a sikeresebb. Összesen 26 bajnoki címet (ebből 17 a török Szuperliga), 4 török kupát és 8 Szuperkupát nyert. A Besitkasnak 18 bajnoki címe (ebből 13 a Szuperliga), 8-8 török kupa és Szuperkupa sikere van. A két csapat eddig 325-ször játszott egymással 121-szer a Fenerbahce, 119-szer a Besiktas nyert.
Az elmúlt két évtizedben elképesztő fejlődésen ment át török foci. Ami sokáig elképelhetetlen volt, most már természetes, hogy világsztárok játszanak a török Szuperligában. Sokáig török focista sem légióskodhatott. Az első ilyen éppen egy Fener játékos, Lefter Kücükandonyadis volt, aki 1950 és 1953 között a Fiorentinában és Nice-ben szerepelt, mielőtt visszatért volna a Fenerbe. Hazájában 615 meccsen 423 gólt lőtt. A török labdarúgás újabb exportja pedig Can Bartu volt, aki a szintén Fener-nevelésnek számított és első török futballistaként, nemzetközi kupagyőzelemért kapott aranyérmet. A Fiorentinával az 1961-es KEK-döntőben a Rangers elleni találkozón volt a keret tagja, de nem lépett pályára.
A Besiktas legendái között az edző Gordon Milne érdemli a legtöbb figyelmet. Az egykori liverpooli futballista 1987 és 1994 között irányította a klub szakmai munkáját. 1990 és 1992 között egymás háromszor lettek bajnokok, amire sem előtte, sem azóta nem volt példa a klub történetében. A most 73 éves mester honosította meg a klubnál a 4-4-2-es rendszert. Milne nevéhez fűződik a Superlig eddigi legnagyobb győzelme is, 1989-ben a Besiktas 10-0-ra verte az Adana Demirsport.
A két rivális az utóbbi években felváltva nyeri a rangadót, de volt 2007 áprilisa és 2009. májusa közötti időszak, amikor hétszer a Fener volt a jobb. Legutóbbi meccsüket a Besiktas nyerte a Török Köztársaság második elnökéről, Ismet Inönüről elnevezett stadionban. A csodálatos építmény közvetlen a Boszporusz partján található.
A vasárnapi meccset viszont a város ázsiai oldalán, az 50 530 néző befogadására alkalmas Sükrü Saracogluban játsszák majd. Az 1908-ban építették, majd 2006-ban felújították, 2009-ben az UEFA-kupa döntőnek adott otthont. Nem csak az őszi 0-3 miatt is fontos ez a találkozó a hazaiaknak, ha a Fener nyer, egy pontra megközelítheti a meglepetésre a bajnokságot 30 forduló után vezető Bursasport. A Besiktas címvédőként csak a negyedik helyen áll, ha kikap nyolc pont hátrányba kerül.
A két szakvezető, a vasárnapi házigazdáé, Christoph Daum és a Besiktasé, Mustapha Denizli már napok óta üzenget egymásnak a sajtón keresztül. A meccset felvezető török lapok úgy vélik, a két kapus, Volkan Demirel, illetve Rüstü Recber közti különbség döntheti el a rangadót, illetve milyen formában játszik majd elől a hazaiaknál Güiza, a vendégeknél Rodrigo Tello.
Érdemes felsorolni a várható kezdőket is, hiszen nagyszerű játékosok vannak mindkét keretben. A Fenerbahce: Volkan – Gönül, Bilica, Lugano, André Santos, Mehmet Topuz, Emre, Selcuk, Mehmet Özer, Güiza, Alex. Míg a Besiktas: Rüstü – Ibrahim Kas, Sivok, Ferrari, Ibrahim Üzülmez, Serdar, Fink, Ibrahim Toraman, Ernst, Rodrigo Tello, Bobo.
Egészen bizonyosan teltház és félelmetes hangulat várja majd a csapatokat, így aztán megéri este hatkor egy jó streamet keresni, mert nem mindennapi élményben lehet része a nézőnek.
Utolsó kommentek