Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

122 évvel a lámpaoltás után

2010.04.14. 09:10 Vendégszerző

1887 novembere. A Plumstead park felé biciklizik a Tottenham Hotspur Football And Athletic Club gimnazista srácokból álló csapata, hogy megmérkőzzön a Royal Arsenal nevű lőszergyár melósaival, egy barátságos mérkőzés keretében. A meccset 1-2-es vendégvezetésnél, 15 perccel a vége előtt lefújják, a besötétedés okozta rossz látási viszonyok miatt… Ma összecsap Észak-London két elitalakulata, és ennek a találkozónak - a kölcsönös utálat mellett - ezúttal komoly tétje is van, hiszen a Spurs a negyedik helyre hajt, míg a Gunners célja az arany, de a legfontosabb természetesen egymás sárba taposása. Mivel mi személyesen nem ismerünk, sem Tottenham, sem Arsenal szurkolót, illetve ismerünk, csak letagadjuk legelkötelezettebb kommentelőink segítségét kértük a derbi beharangozásához, és vadkutya másodmagával eleget is tett a kérésnek. Az ellenvélemény az igazi barátság - hajtás után Menny és Pokol házassága az angol labdarúgásban.

Az Arsenal és a Tottenham Hotspur mind a mai napig tartó, antagonisztikus ellentéte az egyik legősibb futballháború az angliai sportág történetében. Méltón tisztelegve a sport, s egyben a futball huliganizmus hagyományai előtt, arra kértem a helyi Spurs erőt legattraktívabb volumenben képviselő Woland urat, kerítsük unióba tudásunk és forrásaink legjavát, s tegyünk egy próbát az esti hangulat felfokozására.

Szóval a North London Derby futballtörténelmi különkiadását kezdjék a „Csirkék”, ma ők a házigazdák!

Ha nem vártam volna az utolsó pillanatig a Derby beharangozójának rám eső  részével, akkor talán kevésbé letargikus bekezdések merednének a Kedves Olvasóra. Vadkutya mester - lejjebb megtartott - nagyon informatív, pontos és megbecsülendő történelemórájával ellentétben én inkább azt próbálom felvázolni, hogy a semleges szurkolóknak miért is kell Tottenham sikeréért szorítaniuk ma este. A kezdetekről a terjedelem ésszerűsítése végett nem mondanék sokat, de a legfontosabb tényt semmiképpen sem hallgatnám el: első és mindeddig utolsó ligán kívüli csapatként a gárda megnyerte az FA kupát 1901-ben, a képen a győztesek láthatók.

Amíg a Spurs becsülettel játszotta a focit, addig az Arsenal szorgalmasan adta el apránként a lelkét az ördögnek. (Na, nem tartott sokáig.) Első osztályú tagság megvásárlása, hívatlan beköltözés a Spurs-telek végébe, miegymás - már a legelső meccsünket is félbeszakítatták, mert nyerésre álltunk! ("Sötétedés miatt" a nagy lóf@szt!)

Hogy mindez miképpen is történt?

A London délkeleti részén található Woolwich-ben már a XVII. század vége óta működött egy lőszer- és fegyvergyár, amely a Royal Arsenal nevet viselte. 1886 októberében aztán a gyár Dial Square nevű műhelyének dolgozói úgy határoztak, a közösbe dobják előző havi fölös keresetüket, vesznek belőle egy labdát, s kipróbálják az akkoriban egyre népszerűbb sportágat: a futballt. A legtöbbet David Danskin áldozott a konyhapénzből, s többek közt az ő javaslata volt, hogy a csapat nevéül műhelyük nevét válasszák. A Dial Square 1886. december 11-én lépett pályára először, s 6 gólt hintett az Eastern Wanderers ellen, miközben egyet sem kapott. Mindez arra ösztökélte a munkásokat, hogy ne csak hétvégi hobbiként foglalkozzanak a labdarúgással. Karácsonykor összeültek, s megtörtént az első névváltoztatás Royal Arsenal-ra, illetve a csapat színéül a piros-fehér összeállítást választották, mivel az egyik alapító, Fred Beardsley korábban már játszott a Nottingham-ben, s egykori egyesületétől kapott egy csapatra való piros mezt.

Azt is ekkor döntötték el, hogy a gárda pályája a Plumstead Common nevű parkban lesz. Innen 1888-ban a Manor Ground-ra költöztek, és ott nyerték meg első kupájukat is, a London Charity Cup-ot. 1893-ban az egyesület felvételt kért a profiligába, s be is engedték őket a másodosztályba, a Liverpool és a Newcastle United társaságában. A klub 11 évet töltött a másodvonalban, míg 1904-ben Harry Bradshaw személyében profi edzőt szerződtettek, aki első szárnycsapásra felvezette a gárdát a legjobbak közé. A bajnokságban a Woolwich Arsenal egy jó középcsapatnak számított, egészen az 1930-as évekig egyike volt a komolyabb sikerek nélküli angol kluboknak. Több évre kiesett a második sorba, majdnem csődbe is ment, s ennek következtében történtek meg azon lépések, amelyek a két észak-londoni klub rivalizálásának gyűlölet szintre való emelkedését a legnagyobb mértékben segítették.

Gyűlölet, no igen. Angolországban a futball egyfajta vallás, melynek a gyűlölet elemi résztvevője, velejáró tényező. Kimondva, kimondatlanul.

Kétségtelen, hogy a foci Angliában tekinthet vissza a legrégibb hagyományokra, így a futball huliganizmus is igen mély gyökerekkel bír a szigetországban. A feljegyzésekből tudjuk, hogy a középkori angliai meccseket, ahol a foci ősét játszották, meglehetősen áthatotta az erőszak: a mérkőzéseken a labda sokszor csak lényegtelen kellékként szerepelt, hiszen a jelesebb egyházi ünnepeken megrendezett összecsapások jó alkalomnak bizonyultak arra, hogy a régi sérelmek miatt egy-egy falu rendezze a számlát a rivális közösségekkel. A durva játék rendszerint felfokozott hangulatú erőszakba, majd féktelen ivászatba torkollott.

Így nem meglepő, hogy II. Edward király már 1314-ben rendeletben tiltja ezen közösségi erőt teremtő, erőszakos láb-labda(-ököl-térd-könyök-fej) játékot. Hogy ennek a tiltásnak nem sok foganatja volt, azt mutatja, hogy 1477-ben IV. Henrik, majd 1596-ban VII. Henrik is hasonló ediktumot kénytelen kibocsátani. Igazából csak a XIX. században tették meg az első határozott lépéseket a foci szabályok közé szorítására, a futball azonban a múlt század elején is a munkásosztály sportja maradt – annak minden csiszolatlanságával együtt. A modern kori labdarúgás – ellentétben a középkorival – már nézők előtt zajlott, és célja is elsősorban ennek a közönségnek a szórakoztatása volt. A harci színezet azonban ennek ellenére megmaradt. Ahogy a labdarúgás a XIX. század végén egyre népszerűbb lett Angliában, úgy jártak ki egyre többen a mérkőzésekre is. Az első FA-kupa-döntőt 1872-ben még csak 2000-en látták a Kennington Ovalban, de 15 évvel később már ugyanott 22 ezren jelentek meg, az 1901-es fináléra pedig már 115 ezren zsúfolódtak össze a Crystal Palace nevű létesítményben. Természetesen a bajnoki mérkőzéseken is egyre magasabb lett a nézőszám, és az első szurkolói rendbontások sem maradtak el, ezekről már az 1880-as évekből akadnak feljegyzések. Akkoriban azonban ez egyáltalán nem számított jellemzőnek, talán azért, mert nem volt szokás idegenbeli mérkőzésekre járni, a stadionokat általában a hazai szurkolók töltötték meg. És a megtöltötték kifejezés ezúttal egyáltalán nem túlzás: jó néhány klub történetében az 1930-as években jegyezték fel a mai napig élő nézőcsúcsot: a St. James' Parkban, a Stamford Bridge-en, vagy éppen a Highbury-ben, és igen, a White Hart Lane-en is…

Az észak-londoni „pofozkodást” vélhetően a lőszergyáriak kezdhették, nem volt mit tenni, sötétben futballozni nem lehet - ellenben hőzöngeni igen. Az 1899-es Northumberland Park-i meccsen már 14 ezren voltak jelen, ami akkor rekordnak számított a Tottenham otthonában. Az első élvonalbeli mérkőzésükre 1909. december 4-én került sor, ami 1-0-s Woolwich-i győzelmet hozott. Ennek ellenére a következő években nem szerepelt valami fényesen a piros-fehér alakulat a bajnokságban.

Többek közt 1911 decemberében 5-0-val a Spurs is átgázolt a Woolwich-en (bezonyám), így 1913-ra már egy vonallal lejjebb is találta magát. Mindeközben egy Henry Norris nevű úriember kezében kezdett központosulni a klub feletti hatalom, aki korábban a Fulham elnöke volt. A törvényesség határait gyakran átlépő pénzügyi manőverek nagy mestereként elhíresült Norris kezdetben azt akarta elérni, hogy a két klub fuzionáljon, majd miután ez nem jött össze, 1913-ban délről északra költöztette a gárdát, mivel sikerült a mai Highbury területét kibérelnie, később megvennie. A költözést az akkoriban legnagyobb észak-londoni klub, a Tottenham nem nézte jó szemmel, tekintve azt, hogy csak pár utca választotta el őket egymástól.

Az első North London Derby-t 1914. augusztus 22-én játszották a White Hart Lane-en. Annak ellenére, hogy a Tottenham a legfelsőbb osztályban szerepelt, az Ágyúsok 5-1-es győzelmet arattak. (muhaha)

1919-ben indult újra a bajnokság a világháború miatti szünet után, és a liga úgy döntött, hogy két klubbal bővíti az élvonal létszámát. Az 1914 óta immár The Arsenal névre hallgató alakulat a másodosztályban csak ötödik lett, így alaphelyzetben maradnia kellett volna abban az osztályban. Norris-nak azonban sikerült valahogyan elérnie, hogy csapata az első vonalban utolsó helyen végzett Spurs helyett felkerüljön a legjobbak közé.

Állítólag Norris puszipajtása volt a liga akkori elnöke, a Liverpool tulajdonosa, John McKenna, és a testület tagjai közül többen is komoly bankókkal a zakózsebben távoztak a szavazó ülés után…

…ami jó adag olaj volt a tűzre.

A Spurs-nél lement a függöny, dühből bajnok lett, s rögtön visszajutott az élvonalba, így a két gárda első ütközete 1921-ben már futballt csak nyomokban tartalmazó „pogóra” sikeredett, lévén, hogy a játékosok sem ittak egymás korsójából. A felfokozott hangulat a lelátókon is kifejtette a hatását, s a következő évek mérkőzésein ez szemernyit sem változott. Az FA nem nézte jó szemmel, hogy London ezen 4 mérföldes körzetében olykor elszabadulnak az indulatok stadionokon innen és túl, így zártkapus meccsekkel sújtotta a klubokat addig, míg rendet nem tesznek a pályán, s azon kívül is. (A témával foglalkozó szakirodalom szerint a szigetországban ezek az incidensek kirívó eseteknek számítottak még akkor, ugyanis valódi, modern értelemben vett, szervezett futball huliganizmusról csak a hatvanas–hetvenes évektől beszélhetünk.) A szankcióknak köszönhetően az Arsenal-Tottenham rivalizáció nagymértékben lecsillapodott, melyet mindenképp segített, hogy 1928-ban a Spurs gyenge teljesítménye miatt kiesett az élvonalból, s nem is jutott vissza egészen 1950-ig. Ez persze nem jelentette azt, hogy olykor nem csattant el pár józanító, holdfényes saller a két közeli kocsma bejárata előtt…

Az ötvenes évek Tottenham-e a futball egyetemes evolúciójában is fontos szerepet töltött be: a "push-and-run" taktika a gyors, folyékony csapatjáték egyik első, látványos és sikeres manifesztációja volt. A látványos, szórakoztató foci az 50-es évektől folyamatosan a Tottenham sajátja volt. A legendás Bill Nicholson ekkor volt játékos-pályafutása végén, az évtized utolsó éveitől pedig edzőként szolgálta a klubot (különböző szerepekben összesen 68 évig dolgozott a Spurs-nek!). Edzőkent első meccse egy 1958-as Tottenham - Everton volt és a 10-4-es végeredmény mindent elmond a filozófiájáról. Ez a gondolkodásmód tovább élt a későbbi Tottenham-edzők tudatában is, a legjobban talán Danny Blanchflower fogalmazta meg: "A foci a dicsőségről szól, arról, hogy stílusosan, szépen tesszük a dolgunkat, arról, hogy nekimegyünk az ellenfélnek és legyőzzük őket, és nem arra várunk, hogy belehaljanak az unalomba."

A csapat az ötvenes évektől kezdve hemzsegett a labdazsonglőröktől: Jimmy Greaves, Ricky Villa, Ossie Ardiles, Glenn Hoddle, Chris Waddle, Gary Lineker, Paul Gascoigne, Jürgen Klinsmann, David Ginola, vagy éppen Dimitar Berbatov (a két évvel ezelőtti) és Luka "Moddle" Modrics mind-mind a szemet gyönyörködtető játék hagyományát erősítették a White Hart Lane-en.

Ha már tanult kollégám a futball evolúciójáról tett említést, ne menjünk el az ember mellett, aki forradalmasította futballt. A látványos játékot nem volt nehéz ellesni a szomszédból, ugyanis amíg a Tottenham a másodosztályban szerencsétlenkedett, addig az Arsenal első, s talán legfényesebb korát élte, köszönhetően a klub történelmének minden kétséget kizáróan legkarizmatikusabb, legkiemelkedőbb személyiségének, valamint a kor alighanem legnagyobb futball-koponyájának: Herbert Chapman-nek. Chapman hatása nem csupán a WM-rendszer kiötlésében merült ki: az egyik első támogatója volt az esti, villanyfényes mérkőzések rendezésének, az ő tanácsára vezették be a mezek számozását Angliában, neki köszönhető, hogy a tiszta piros Arsenal-mez fehér gallért kapott.

Ő járta ki, hogy a Highbury közelében lévő metróállomást Gillespie Road-ról Arsenal-ra kereszteljék át. A taktikai újítások mellett rendületlenül hitt a fizikai felkészítésben, s az igen szigorú edzésterv mellett az elsők között alkalmazott fizikoterapeutákat és masszőröket a futballban, illetve nyitottá tette a játékosait, hogy hetente tartsanak megbeszéléseket, s űzzenek más sportot is, legfőképpen a golfot. De még a Highbury akkori eredményjelzőjét is ő tervezte...

1930 és 1935 között az Arsenal kereken 530 gólt rúgott a bajnokságban, több mint kétszer annyit, amennyit kapott, három szezonban is 100 gól felett teljesített. Mindez 4 arany- és 1 ezüstéremhez segítette a csapatot, s ennek köszönhetően végérvényesen is felkerült a világ futballtérképére. ITT kezdődik a „korszakos csapat” fogalma, btw…

Érdekes tény, hogy Chapman játékosként a Tottenham soraiban is megfordult (másik 11 klub mellett), 1905-1907 között 42 meccsen lépett pályára, s 16 góllal boldogította a „csirkelábúakat”.

A Tottenham nevéhez fűződő fontosabb mérföldkövek:

    - első brit csapatként nyert egymás utáni években bajnoki címet a másod- ill. első osztályban ('49-'50, ill. '50-'51)
    - a világháborúk utáni első angol csapatként duplázott (FA kupa + bajnokság, 1961)
    - első brit csapatként európai kupát nyert (Tottenham - Atletico Madrid 5-1, 1963 - máig holtversenyben a legnagyobb arányú európai kupadöntős győzelem)
    - az UEFA-Kupa első kiírásának győztese (vs. Wolverhampton, 1972)
    - a Manchester United mellett az egyetlen angol csapat, amely az 1950-es évektől kezdve minden évtizedben nyert valamilyen rangos trófeát.

Ezzel szépen el is érkeztünk a letargiához...

Két héttel korábban még úgy volt vele az egyszeri Yiddo (Tottenham szurkolói "Yiddo"-ként is ismertek, ez annak hangzik ami: a korai időkben Tottenham kerület jó pár zsidó családnak szolgált lakóhelyéül, s ez sajnos bárhol és bármikor garantálja a rivális csapatok egyes szurkolóinak rasszista megnyilvánulásait), hogy az a fránya, exkluzív negyedik hely tulajdonképpen elérhető, s emellett még egy FA kupadöntő is ott mosolyog ránk. Ehhez képest a Sunderland és a Portsmouth kb. derékba törte a Tottenham addig talán túl jól is sikerült szezonját. Az FA kupa elődöntőt és az EL indulást érő bajnoki helyezést a szezon előtt bármikor aláírtam volna. Egészen biztosan a béka seggét nyaldossa a csapat morálja, két ilyen hét után. Hogy tetézzük a kapitulációs hangulatot, a középpályánk egyetlen valódi harcosa, Sgt. Wilson Palacios is kisárgíttatta magát a következő két meccsre. Lennon is aligha lephet pályára, a csatáraink pedig olyan súlyos impotenciában szenvednek, hogy azt még maga Mutunus Tutunus, a gyümölcsöző farkak római istene sem tudná orvosolni.

Szóval mi mást is várhatna egy Yiddo a szerdai meccstől, mint hősies hazai győzelmet? Sok érvvel ugyan nem lehet ezt alátámasztani. Fáradtak leszünk és csalódottak, a legjobb védekező középpályásunk, a két legjobb hátvédünk és a legveszélyesebb játékosunk sem játszhat. De, talán erőt meríthetünk Mao főtitkár elvtárs bölcs szavaiból, miszerint az éjszaka mindig akkor a legsötétebb (mielőtt vaksötétté válik), mielőtt elkezd kivirradni. Az Emirates-beli őszi meccsen Defoe, Modrics és Lennon nélkül kellett pályára lépnünk, most az első kettő harcra kész. Kb ennyi pozitívumot tudok kikapirgálni az önsajnálat és pesszimizmus szemétdombjáról. Ha a puszta gondolat, hogy egy hazai győzelem szerény személyemet gyermeki boldogsággal töltené el még nem lenne elég ahhoz, hogy a Kedves Olvasó a Tottenham sikeréért égessen el egy-két áldozati bárányt, akkor álljon itt egy lista a két csapat híres-hírhedt szimpatizánsairól:

   1. a kék-fehér sarokban: Bob Marley, Salman Rushdie és Harald norvég király,
   2. a piros-fehér sarokban pedig: Fidel Castro, Osama Bin Laden és a sógorom.

Maradt még kérdés?

Na, azért. Akkor együtt, jó hangosan: KUKURIKÚÚÚÚÚ!

ps: Judas Cuntbell-t meg ne lássam a Lane-en!!!

Letargia akad itt is. Túllépve azon, hogy valószínűleg idén sem nyerünk semmit, egy pár mondat erejéig kapnék azon a lehetőségen, hogy ebben a posztban mentesülnöm kell az elfogulatlanság nehéz terhe alól. A lenti képen Arséne Charles Ernest Wenger látható, éppen Messi négyese után, megsemmisülve, megöregedve, „nincs ötletem” kifejezéssel az arcán. A másnap megjelent Index-es szösszenet sokaknál – a nem Arsenal szurkolóknál is – kivágta a biztosítékot. Ugyan tény, hogy egy kissé nyers formában és ébresztő jelleggel íródott, de azért egy pillanatra álljunk itt meg, Uraim.

Ez év augusztusában úgy néz ki, hogy végre eljutok a Cote d’Azur-re, ami „köztudottan” Wenger kedvenc nyári pihenőhelye. Ha úgy hozza a sors, hogy az öreg akkortájt mutatja meg hab testét a bícsen, mikor én is éppen egy decis jégert löttyintek az epres jégkásámba, akkor könnyen megeshet, hogy kihasználva a Főnök többirányú nyelvtudását, én is értésére adom: Das ist not áttyityűd, csezeg!

Megkímélnék mindenkit a VALÓDI problémák felsorolásától, aki bejárós a PL posztba, az úgyis látja, hogy ritkán rejtem véka alá a véleményem. Részben – de csak részben – egyetértek Imivel, hogy a sikert nem minden esetben mérik kupákban, Ágyús szurkolóként már azt is „sikerként” könyvelem el, hogy ha egy ép kezdőt ki tudunk állítani. Azonban a szezon végi kérdés már kurva unalmas: MEDDIG…?

A felelősöket innen nehéz megnevezni, egyébként sem varrnék mindent Wenger nyakába. A futball továbbra is szép, a stadion is gyönyörű – ahogy a pöcsöm is, de ezzel annyira távol vagyok még az ágyban elvárt eredményességtől, mint az Arsenal egy kupától. Pénz vagy van, vagy nincs, megfelelő igazolás vagy lesz, vagy nem lesz, egy biztos: a tűzhöz most is közel kerültünk, ahogyan jövőre is így teszünk, efelől kétségem sincs. A többi ebben az évben érzésem szerint a Chelsea – MU duón múlik, illetve azon, hogy építünk-e Wenger-rel közös homokvárat a parton…

A mai összecsapás egyértelmű esélyese az Ágyús alakulat, több szempontból is: kecskeszakállas, fiatal legény voltam még akkor, mikor a Spurs utoljára nyert ellenünk a bajnokságban, illetve az első bajnoki mérkőzés 100. évfordulóján megrendezett meccs közben a stadionból kapott sms („One nil to the Ars… NO! It’s two nil to the Arsenaaaaaaal!”) hűen tükrözte: idén IS erősebb a „Spurs-telek” túlsó fele. Ez persze nem jelent semmit, de reményeim szerint a kék-fehérek ma is úgy jönnek le a pályáról, mint egy jól kiklopfolt mekkcsikken…

Minden negatívum ellenére, továbbra is színtiszta Ágyús szívvel, ma meg főleg: GO GUNNERZ!

A hangulattal egyébiránt ma sem lesz gond.

Welcome to London again, live and direct from White Hart Lane, with The North London Derby, that’s the name of the game!

401 komment

Címkék: derbi premier league beharang vendégszerző

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr31918693

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_benito · www.nst.blog.hu 2010.04.14. 09:31:21

gyümölcsöző farkak istene? a héccencségit :)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.14. 09:32:18

második: FASZA írás, köszi, Srácok! :) Vadkutya: este jövök egy jagerrel ezért:)

asszem én rózsásabban látom a helyzetet, csak egy Sol fejes hiányzik estére, vagy egy RvP gólöröm:)

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2010.04.14. 09:38:26

Go GOOOOOONEEEEEERS!

:-) imi, vadkutya, tiszteletem :-D

(egyébként meg zsír poszt, köszönjük kollégák!)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.14. 09:44:31

@morphine: 9kor a Sugárban, ugyanott, ha van kedved :)

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2010.04.14. 09:45:13

Kedvem van, meglátjuk sikerül-e! :-)

Artsuhtaraz · http://latomasok-arnyjateka.blog.hu/ 2010.04.14. 09:50:00

A jövő évi születésnapomra egy idei Arsenal bajnoki címet szeretnék kérni.
Köszönöm.

danesdzsu2 2010.04.14. 09:56:22

Mindkét szerző remeket alkotott, nagyon jó.

Vadkutya: a leírt tények túlnyomó többsége ismert volt előttem a múltkori vitánkkor is. A véleményem nem változott.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.14. 10:00:25

a "The Arsenal"-ból azért lett "Arsenal", hogy velünk kezdődjön a tabella, az abc sorrendben mi legyünk az elsők.

vadkutya 2010.04.14. 10:05:26

@danesdzsu2: Akkor sem gondoltam,h ettől az írástól változni fog. :) Mellesleg a Rád való tekintettel direkt ki is vettem a St Totteringham's Day történetét, én megértem a Te álláspontodat is. Van még egyébként rengeteg közös pont, csak ha mindent leírtunk volna, amit terveztünk, vége lett volna a meccsnek, mire elolvassa vki...

vadkutya 2010.04.14. 10:09:07

@_benito: Azon 10 percig ütöttem az asztalt... :)

@imici77: RvP gólöröm esetén megkérem Donnelly kollégát, vegye ki a Wenger-es részt... ;)

shinigami 2010.04.14. 10:18:19

kranjcar se lesz es jenas se
remelem besul az az agyu este csak h teljes legyen a lista

shinigami 2010.04.14. 10:20:50

@shinigami:
hoppa
na ilyen az ha az ember poker kozben kommentel :/

mickeyknox 2010.04.14. 10:42:19

élvezetes poszt, köszi srácok!

joó gábor indexes "szösszeneteit" bármilyen sportágról csak és kizárólag egy okból érdemes fogyasztani, mint a reggeli kávét: vérnyomásemelőként.

thetriggerhappy 2010.04.14. 11:15:54

come on you spurs!
idén nem nyerhet az afro-francia csapat!

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.04.14. 11:25:03

Jó írás, este pedig legyen X vagy Spurs siker, márcsak a Chelsea bajnoki címének biztossága érdekében. :D

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.14. 11:36:03

@Zsoca87: ha jól látom az újságokat, akkor a bajnoki címet a bíróktól kapta meg a cselszkij :)

vadkutya 2010.04.14. 11:41:32

@imici77: Dehogyis. Terry csak nagy mellénnyel játszik, ezért mutatta a bíró,h mell volt, nem kéz... :)

vargasanyigól 2010.04.14. 11:47:15

Modrics odabasz a jólnevelt fiatalembereknek!

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.14. 11:47:29

@vadkutya: Terry játszhatott? nem úgy volt, hogy odacsúszott vkinek és picin múlott a lábtörés? :)

Glory 2010.04.14. 11:52:27

nyerjen a spurs es legyenek ok a 4-ek.

Glory 2010.04.14. 11:54:22

@imici77: 4 ponttal ajandekoztak oket az elmult 2 hetben. mennyivel is vezetnek??
amugy tudom tudom minden biro nekunk fuj es addig tart a meccs amig nem lovunk golt, meg ..............

Glory 2010.04.14. 12:00:05

@imici77: komolyan mondom, ha kiszopunk a shittytol is akkor en fegie helyeben az egesz bandat elkuldenem nyaralni azt pihenjenek mert a vb utan eselyuk nem lesz normalis szezont futni. jatszanak a fiatalok es ha kikapunk a spurstol meg a tobbitol az sem erdekel. csak legyen meg a 3.hely es kesz.

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.04.14. 12:10:06

@imici77: Hááát. Háhá, mindketten tudjuk, hogy megérdemli a Chelsea, függetlenül attól, hogy most állítólag nem kapott meg az ellenfél 2(?) tizenegyest.
Az egyiket én nem is láttam, nem is emlékeztem rá, NSO cikkben sem említik (jó, ez nem garantál semmit), így nem tudom komolyan venni. Valami olyan kezezés lehetett, amit a nyomorult Coyle-on kívül senki sem gondolhat komolyan.
A második meg szerintem mell volt, nem láttam olyan kamerát, amiből egyértelmű volt, hogy Terry karral ér labdába.

DrJohnson 2010.04.14. 12:22:01

Jót nevetnék, ha a Francenal kiszopna, az biztos.

papercut 2010.04.14. 12:27:23

@Zsoca87: Igazából mindkettő kb 100% os tizi, de sebaj.

mook 2010.04.14. 12:28:12

Suldigung-suldigung, de ugyan képzeljük már el a MU-t Rooney vagy a Cselszkit Drogba nélkül az idény kétharmadán. Mert velünk valami hasonló történt van Persie-vel. Kiesett Cesc is, de lehetne még sorolni.
Vékony a csapat, kétségtelen, és a fent nevezett két csapat elleni csúnya vereség se kerül be a dicsőséglapokra, de azért még mindig versenybe lenni szerintem igenis teljesítmény. (És nincs eladósodva a csapat. Félévente kellene olyan jó igazolásokat hozni, mint Arshavin vagy Vermaelen.)

Ja, és a fent beidézett indexes cikket nem lehetett kommentelni, de akkor ide:
a szerzője dilettáns gyökér.

mook 2010.04.14. 12:36:02

Van Persie nélkül toljuk az idény nagy részét, képzeljétek el ugyanezt a MU-nál Rooney-val (Berbatov néhény meccsen, muhaha) vagy a Cselszkinél Drogba-val. (Cesc-ről nem is beszélve.)
Ehhez képest a jelenlegi helyzet siker, még ha csúnya is volt e két csapat ellen a két utóbbi meccs. Nincs kezelhetetlen adósság sem.

Kétségtelen, kellene minden félévben egy Arshavin vagy Vermaelen szintű igazolás 1-2 évig, hogy ne legyen ilyen vékony a csapat.

Fent belinkelt indexes cikkszerző egy dilettáns gyökér.

mook 2010.04.14. 12:36:44

bazz, bocs, nem jelent az első meg hiába frissítettem többször is.

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.04.14. 12:42:10

@papercut: Hát nem tudom. Mondom, a Drogbásra nem is emlékszem, az lehet az volt csak annyira nem tűnt fel. A Terry-s esetről meg nem vagyok meggyőzve, de megnézném mégegyszer.
Viszont, megmondom őszintén, kurva nagy ívben leszarom. :D

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.04.14. 12:43:22

@mook: A Chelsea-nél Drogba nélkül? Nézd meg az ANK-s időszakot. ;) Nálunk az ő pótlása megoldható szvsz, talán a rangadókon nem bíznék Anelkában.

mook 2010.04.14. 12:49:27

@Zsoca87: Mire gondolsz, az ACN-re, vagy hogy mostanában padon kezd (de be-beáll), és azért nem mindegy, hogy tehermentesíti Anelkát. Pl a MU ellen 10 napja. Bazz, én emlékeztesselek? Gólt is lőtt!

Elismerem, vékony a csapat, de azért nem összevethető a kettő.

mook 2010.04.14. 12:51:00

^^ A Villa ellen meg fordítva volt a csere. Én kérek elnézést.

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.04.14. 12:51:41

@mook: ANK = ACN :) Tehát amíg nem volt Drogba, nagyszerű eredményeket ért el a csapat.

England win The Ashes! 2010.04.14. 12:54:28

Nagyon jól sikerült írás lett, csak gratulálni tudok!

(Igaz, van némi költői túlzás is benne, de annyi belefér.)

Este hajrá Arsenal, Bendtnert a Real Madridba!

vadkutya 2010.04.14. 12:54:50

@mook: Persze,h teljesítmény az idei, nem is ezzel van a gond, mint írtam, a tűznél minden évben melegedünk.

Arshavin pedig nekem eléggé bomlasztó személyiségnek tűnik, ez látszik rajta igen sokszor a pályán is, valamint a nyilatkozataiban. Mindamellett remek focista - már ha hajlandó labda nélkül is futni -, jó igazolás volt.

vadkutya 2010.04.14. 12:56:43

@Dr Jozef Vengloš: A költői túlzást gondolom nem a Wenger-es résznél vélte felfedezni, Doktor...? :)

mook 2010.04.14. 13:19:12

@Zsoca87: "ANK = ACN"
:-D
Bocs, azt hittem, hogy ez valami rövidítése Anelkának, nem is volt így érthető a mondat.
:-D

mook 2010.04.14. 13:23:24

@vadkutya: Ismered a blogját? Nagyon vicces.
Andrei válaszol:
"Andrey, are you frightened of bears?
AA:
On the contrary, I like bears."
www.arshavin.eu/discuss.php?fid=15

vagy:
"15. From knopka42
I’ve already written you three letters but they haven’t been delivered...Well ... My name is Olga, I’m 13 years old. I go out for football and I’m your biggest fan..... Well, my dad does not allow me to play football but I want to…- Andrey, tell me what to do?
Arshavin: Listen to your Dad."
www.arshavin.eu/news.php?id=524

mook 2010.04.14. 13:25:33

@mook: Vagy, hogy abszolút on legyek:

"Imperial109: Hi there, Andrey, I hope you are enjoying life in London. Now that you have been with Arsenal for just over a year now I have one simple question. Do you hate Tottenham yet?

AA: I’ve been told about this by the club’s employees. As I am a gunner, Tottenham games are crucial for me :))"

brodi 2010.04.14. 13:35:53

óriási poszt, bravó a szerzőknek!

"A témával foglalkozó szakirodalom"
ezt/ezeket meg tudnád nekem jelölni, könyv vagy link formájában? köszi

"Tottenham szurkolói "Yiddo"-ként is ismertek, ez annak hangzik ami: a korai időkben Tottenham kerület jó pár zsidó családnak szolgált lakóhelyéül, s ez sajnos bárhol és bármikor garantálja a rivális csapatok egyes szurkolóinak rasszista megnyilvánulásait"

a jiddo származásra büszkék az angol spurs drukkerek, nem? a dalaikban is énekelnek erről. Sőt, a jid army az egyik legrettegettebb hool' csoport angliában. egyfajta arculatot terveztek a származásra. nagyjából egy 80-as évekbeli City meccs volt a fordulópont, mikor az antiszemitizmusra néhány fityma mentes lompos meglóbálásával válaszoltak. (ezt nem sértésnek vagy provokációnak szántam, csak érdekel a téma)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.14. 13:40:14

@vadkutya: egy kis túlzás, hogy Te 5 menet után kúróisten leszel, de mi 5 forduló nyerhetünk kupát :)

mondjuk 450 perc alatt... :)

bakító 2010.04.14. 13:47:57

Gyerekek nagyon jó poszt lett. Gratula.

Annyi tétje van a meccsnek, hogy borzasztó. 1. és 4. hely, st. Totteringham day.

RVP ma bemutatkozik (remélhetőleg) ismét, és megmutatja, hogy miért lesz ő a nagy Denis méltó utódja. Egy gigantikus erejű bal suhintással fogja kiütni a sp*rst.

GO GUNNERS!!!!

ui.: Csak semmi pesszimizmus. Ha a Chelsea ilyen előadást produkál a hátralévő meccsein, mint a fogalmatlan Bolton ellen, akkor még sok pontot fognak eldobálni. És a bírók sem fogják örökké megmenteni Terryt.

bakító 2010.04.14. 13:50:56

@imici77: Ja ja..
Így jár az ember ha kapkod.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.14. 14:07:36

Amúgy Henry is nyilatkozta (mikor lelépett a felesége miatt), hogy Ő akar lenni az első, aki megtudja, mit játszottunk a sp?rs ellen...

és dennis gólöröme a sp?rs ellen ugye meg van? :)

vadkutya 2010.04.14. 14:08:34

@imici77: Tehetek én erről? :)) Mellesleg ha Sagna annyit gyakorolná a beadásokat, mint én a ...-t, máris előrébb lennénk... :D

vadkutya 2010.04.14. 14:10:26

@imici77: Az hagyján, Henry gólöröme a Spurs ellen, az volt vmi, főleg,h keresztülfutott a komplett bagázson. :)

static.oleolecdn.com/media/main/images/blogs/images/group1/subgrp31/large_35419.jpg

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.14. 14:10:28

@vadkutya: az őszi meccsen pont Sagna beadását varrta be Robin :)

thetriggerhappy 2010.04.14. 14:12:19

A l'arsenal kezdőjében, ha minden igaz 1, vagy max 2 darab angol lesz, abból is az egyetlen biztos kezdő maga judas cuntbell.
Most komolyan, hogyan lehet ezt a csapatot szeretni?

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.14. 14:14:12

már vártam az angolozást :) gyerünk, jöjjön a bőrszín is :)

vadkutya 2010.04.14. 14:16:12

@imici77: Sőt, Nicklas fejére is ő varázsolta a lasztit a Wolves ellen, szóval látod, ezt is csak gyakorolni kell. :) Ettől függetlenül, több labdája nem talál embert, mint fordítva...

bakító 2010.04.14. 14:16:52

@thetriggerhappy: Úgy hogy nem vagyok angol. Esetleg te az lennél?

vadkutya 2010.04.14. 14:17:02

@thetriggerhappy: Ennyi erővel szurkolhatnál a Tiszafürednek is, ott pl csak magyar van.

thetriggerhappy 2010.04.14. 14:20:37

@imici77:
az túl magas labda, ráadásul walcott színe nem is zavar. sagna inkább. :-)

vadkutya 2010.04.14. 14:21:31

@imici77: Te könnyen niggerezel, vazz... :D

thetriggerhappy 2010.04.14. 14:22:34

@bakító:

nem, de nem is írok pld többes szám egyes személyben.
ettől függetlenül tartom, hogy egy angol csapatban játszanak angolok. ha mégsem megy, legalább mutatóban legyen belőlük. a spurs kezdőben van 5 angol és egy walesi.
szerinted ez nem egészségesebb így?

Asidotus 2010.04.14. 14:24:46

Na, ma kéne csak igazán elkapni az Arsenalt. De innentől kutya kemény meccsek jönnek:
szombaton jön a Chelsea,
24-én Manchesterbe megyünk a United ellen
és május 5-én meg a Manchester Cityhez megyünk
Ezeket mind talán még a Barcelona sem hozná, pedig nagyon kéne. Ha ma nem nyerünk, fölösleges minden további, a City el fog húzni.
COME ON SPURS!!!

thetriggerhappy 2010.04.14. 14:28:53

@bakító:

hát, ha én is a bl csapatokon nőttem volna fel, lehet, hogy én is így gondolnám és természetes lenne, hogy egy angol bajnokesélyenél jóformán még angolul beszélő játékos sincs, csak .
én mindenesetre boldogabb leszek a spurs x-edik helyével ha marad a mostani tendencia és pld redknapp.

thetriggerhappy 2010.04.14. 14:29:55

@Nűnű:

nem hiszek a 4. helyben, de a derby más dolog. ezt akkor is illene nyerni ha 16. lennének.

kapcabetyar 2010.04.14. 14:37:52

a sógorodnál talán ismertebb egy kicsit nick hornby, aki ráadásul egy könyvet is szentelt a csapatnak:-)

vadkutya 2010.04.14. 14:45:15

@kapcabetyar: ...s milyen illusztris társaságba került a sógor. :)

bakító 2010.04.14. 14:51:22

@thetriggerhappy: Ha az életkoromra utalsz valószínűleg ráfaragtál. Én már Platininak is szurkoltam, az meg rohadt régen volt.

thetriggerhappy 2010.04.14. 14:55:30

@bakító:

hát, ha platininak is szurkoltál, az már magában sokat elmond rólad. legalább a frankomániában következetes vagy.

bakító 2010.04.14. 15:04:11

@thetriggerhappy: Most jött el a pillanat hogy leszállj rólam. Hogy ki és milyen okokból szurkol egy nem hazai csapatnak teljesen ízlés dolga. Nem értem miért kell ezen rugóznod.

Egyébként Platinit rajtad kívül mindenki elismeri. Talán rólad mond el ez valamit.

Fermat (törölt) 2010.04.14. 15:05:01

@thetriggerhappy: Akkor hosszan lehetsz meg boldog, mert az x-edik hely garantalt az elkovetkezendo jo nehany evben. Nem a jatekosok szine hatarozza meg egy csapat szerethetoseget, hanem a szive. Na ezzel van gond a spursnel. Amugy meg ha a tottanham-ben csak feketek jatszananak, akkor masnak szurkolnal?

gyurmandia 2010.04.14. 15:07:01

Nem udvariasságból írom, de ez tényleg nagyon jó lett. Gratula.

Egy nagyon jó barátom, aki ide is szokott írni Data4u néven, olyan szerencsés, hogy a WHL-en nézi ma este az összecsapást tetőtől-talpig csirkének öltözve...

England win The Ashes! 2010.04.14. 15:15:51

@vadkutya: :))

Nem, csak olyan apróság, mint "csak pár utca választotta el őket egymástól". Van az öt mérföld is. Félre ne értsd, nem kritikának szánom, a "pár utca" tényleg romantikusabbnak hangzik, jobban beleillik a közös történelmünkbe.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.14. 15:21:49

@thetriggerhappy: az nem zavar, h szétvásároljátok az agyatokat, játékosaitok jönnek-mennek, ugye a kínos csk-ság aljasabb volt, mint gallas, berba megunta a banánt, ezért elment a mu-ba, stbstbstb... ez szimpatikusabb? gomes mennyibe is került?

bakító 2010.04.14. 15:22:17

@danesdzsu2: Azzal különbséggel, hogy Henry sosem volt sp*rs játékos.

thetriggerhappy 2010.04.14. 15:24:34

@bakító:

tudod, hogy mi a különbség az "elismeri" és a "szurkol neki" között?
86-ban a vb-n is neki szurkoltál?

vadkutya 2010.04.14. 15:25:46

@thetriggerhappy: Mielőtt még elharapódzik a személyeskedésed:

Számomra rendkívül megmosolyogtató, mikor vki egy tőle független ún. nemzeti öntudat hatására másokat kezd el baszogatni, akik ezt a kérdést figyelmen kívül hagyják, s esetlegesen a futball szépségéért szeretik vmelyik csapatot. Wenger mellesleg 13 éve az Arsenal edzője, ez több mint 113 ezer órányi időt biztosított arra,h megbarátkozz a gondolattal: az ő futballcsapatában több náció focistái együtt rúgják a bőrt.

Mindezzel annyit szerettem volna közölni,h senki sem veti el a Te gondolatmenetedet sem, de ha ezt szeretnéd fitogtatni, akkor javaslom Neked az eurobarca.hu-t. Semmiképpen se egy Ágyús szurkolót próbálj meg meggyőzni az igazadról, vagy ha mégis, akkor az esélytelenek nyugalmával állj hozzá, s hagyd ki belőle a személyeskedést. Köszi.

thetriggerhappy 2010.04.14. 15:26:14

@Fermat:

ki beszélt színről? semmi bajom walcott színével, semmi bajom king színével, mindketten angolok, mindketten jó helyen vannak, ahol vannak.
a baj a sagnákkal, ebouékkal és a haverjaikkal van.

koda 2010.04.14. 15:28:10

Azért ne tessék má' elfeledni, hogy a Chelsea is magyarázkodhatna, hogy egész évben sérült Essien, az ank-n a fél csapat hiányzott, vot olyan meccs, hogy 3. számú kapus védett sérülések miatt, a védősorban kényszerből mutatkoztak be fiatal és egyben tapasztalatlan védők Bosingwa, Alex, Carvalho, és Cole sérülése miatt, ésatöbbiésatöbbi. Hirtelen ezek jutottak eszembe, de lényeg, hogy mégsem magyarázkodunk, mert vezetjük a tabellát. Ez a különbség. :P

thetriggerhappy 2010.04.14. 15:29:35

@imici77:

szuper érvek, azt hiszem, hogy este már én is l'arsenal szurkolóként fogom nézni a derbyt!
berbatov egy gloryhunter, szerintem már bánja, hogy elment, a lane-en ő volt az isten, ma meg kispadozik.
gomes meg egyre jobb, majd este meglátod.

vadkutya 2010.04.14. 15:30:40

@Dr Jozef Vengloš: :) Igaz, igaz.

"...FA nem nézte jó szemmel, hogy London ezen 4 mérföldes körzetében olykor elszabadulnak az indulatok..." - 4-et írtam ugyan, de később próbáltam korrigálni, tudat alatt... :)

thetriggerhappy 2010.04.14. 15:35:21

@vadkutya:

a második bekezdés első mondatát elmagyarázod? ebben a formában kissé kesze-kusza.

külön büszke lennék ha wenger 13 éve vezetné az általam kedvelt csapatot. ez még hornbynak, aki wenger előtt szeretett bele az arsenalba, megbocsátható, de annak, aki egy rvp-vel és abou diabykkal súlyosított csapatot képes volt megkedvelni, nagyon nehezen.

a több nációval sincs baj, de az, hogy egy londoni csapatban fényévenként egy angol játszon a francia edző alatt, szerintem nevetséges.

nem tudom, hogy mi van az eurobarca oldalon, de ez itt most nem is nagyon érdekes, hiszen egy észak londoni derbihez vajmi kevés köze van az egyébként nagyon szimpatikus katalán csapatnak.

meggyőzni meg senkit nem akarok.

bakító 2010.04.14. 15:35:52

@thetriggerhappy: 86-ban konkrétan sírtam amikor a köcsög németek már megint nyertek. Ja és kurvára nem érdekelt még akkor trianon meg Clemaszó (vagy hogy a fenébe írják), meg egyéb dolgok ami miatt utálnom kéne a franciákat, hanem mint egyszerű gyermek csodálattal néztem a játékukat.
A focival valahogy mindig így voltam. A foci számít, egyéb faszságokat meg ki lehet élni máshol.

Remélem most már érted.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.14. 15:37:45

@thetriggerhappy: maradj csirkés, aztán ha nem megy a csapatnak, majd megint váltotok edzőt. ami egy újabb szimpatikus dolog egy csapatnál, mint tudjuk.

persze, biztosan megbánta, hogy a BLben játszik és küzd a sikerekért.

Asidotus 2010.04.14. 15:43:19

Természetesen ez az egyetlen igazi rangadó, azon párharcok közül, ahol sosem játszott Zidane.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.14. 15:44:11

most majdnem megbannnnnnnoltattam magam 1 hétre.

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.04.14. 15:45:46

Azért jó látni, hogy a Sp*rsben is vannak hiányzók. Merthogy Song nélkül nálunk megint nem lesz középpálya az biztos.

Az én tippem 2-2.

Amúgy a post egész jóra sikeredett. :)

vadkutya 2010.04.14. 15:47:36

@thetriggerhappy: Értem a gondolatmenetet, nem ezzel van a baj. Az nem fér a fejembe,h magyar állampolgárként miért kötsz bele egy szintén magyar ajkú emberbe az ügyben,h hogyan hagyhatja figyelmen kívül azt,h jelenleg hány angol nemzetiségű játékos futballozik egy londoni székhelyű csapatban. Ezt sosem értettem, mivel ez annyira független dolog egy másik náció tagjától,h ezt tényleg csak baszogatás szinten lehet ún. érvként felhasználni...

Illetve ha brit állampolgár vagy, akkor no offense és remek a magyarod... ;)

thetriggerhappy 2010.04.14. 15:48:04

@bakító:

kurvára nem arról írsz, amiről szól a vita. platini 86-ban ellenünk játszott. tudod 6-0 az oroszoktól aztán 3-0 a franciáktól.

miért kellene utálni a franciákat? írt, mondott olyat bárki is, hogy utálni kellene őket? nagyon szimpatikus csapat pld a lyon, de kedveltem anno a psd játékát is. a különbség, hogy ők valamiért nem a pl-ben indulnak.

a fociban pedig közelsem csak a foci számít. aki ezt mondja, annak pont az emirates bőrszékes, mozgólépcsős színházi előadási járnak. én maradok a FOCINÁL.

thetriggerhappy 2010.04.14. 15:49:36

@imici77:

mint láttuk a mindenféle francia, spanyol edzőkkel nem is ment. jolt sajnáltam, de redknapp szerintem marad egy ideig.

berbatov küzd? te melyik mu meccset láttad?

donnelly · http://nst.blog.hu 2010.04.14. 15:51:17

@thetriggerhappy: A legelső Liverpool tizenegy skóttal állt ki, az okés?:)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.14. 15:51:57

@thetriggerhappy: ki volt az edzőtök a legutolsó kupagyőzelmeteken? "kupa" - így akartam írni.

váév építők (törölt) 2010.04.14. 15:53:13

@bakító: én is sírtam, imádtam a franciákat és trianon miatt már nem szeretem a németeket, ugyanis:
ami most jön az OFF: szerintem nem a franciák hibája az ország feldarabolása, hanem inkább a németeké és a sajátunk. Ők rángattak bele a háborúba minket. Fogtuk magunkat és megtámadtunk más környező népeket, embereket öltünk más országokban! mit érdemel az ilyen ország?...de ezen ne vitakozzunk...)
ON
függetlenként is izgalommal várom amai meccset, a jó hangulat garantált.
szerintem ma nem nyer az arsenal, és ezen fog múlni a bajnoki címe, mert 2 ponttal fog a végén lemaradni a chelsea-ről.

thetriggerhappy 2010.04.14. 15:53:25

@vadkutya:

miért lenne független? miért ne érdekelhetne magyar spurs szurkolóként, hogy a szeretett csapatomban hány idegenlégiós játszik? miért ne lehetne ettől is szimpatikus vagy ellenszenves egy csapat? pld pont emiatt és a cantera miatt szimpatikusabb a barca a realnál és az athletic bilbao az atlético madridnál. ezért szimpatikus mondjuk maldini vagy totti és ezért gusztustalan vieri vagy ibrahimovics.

neked londoni székhelyű, nekem londoni. ez szerintem sokat elmond.

thetriggerhappy 2010.04.14. 15:54:21

@donnelly:

skócia azért brit. nem kicsit különbözik 10 másodgenerációs franciától.

thetriggerhappy 2010.04.14. 15:55:22

@imici77:

nekem nem volt edzőm és nem nyertem kupát sem.

ha a többes szám második személy alatt a spurst érted, akkor ramos, de azt a csapatot nem ő tette össze.

bakító 2010.04.14. 15:57:01

@thetriggerhappy: A vita arról szól, hogy te bőrszín és nemzetiség alapján negligálsz egy csapatot. A vita arról is szól, hogy szerinted aki Platininak szurkolt arról megvan a véleményed.
A vita tehát arról szól, hogy valami torz világkép alapján te senkinek tekintesz másokat.

A vita tehát arról is szól, hogy egy ilyen alak, hogyan szurkolhat a Tottenhamnek.

És te mint "pure" angol fan, hogyan oszthatod az eszet itt, amikor a sp*rs volt az első csapat Angliában, amelyik külföldi sztárokkal kezdett el villódzni. (Ardiles még megvan?)

váév építők (törölt) 2010.04.14. 15:57:05

@donnelly: vagy milan-inter, pool-mu, bvb-schalke...ezek mind vannak akkora rangadók, mint az arsenal-totenhosen

donnelly · http://nst.blog.hu 2010.04.14. 15:58:19

@thetriggerhappy: Ja, brit, de nem angol.

@váév építők: Ennyi erővel jó pár országot fel lehetne még darabolni, de tény hogy trianon miatt utálni a franciákat sügérség.

donnelly · http://nst.blog.hu 2010.04.14. 16:01:04

@váév építők: Az angolok azért jobb fejek, akik ártereken álló koncentrációs táborokba (a történelem során először!) gyűjtötték a búrokat (malária garantált), a csontvázra koplaltatott gyerekek ételébe üvegszilánkokat kevertek stb. Mi azért nem így háborúztunk.

thetriggerhappy 2010.04.14. 16:03:11

@bakító:

érdekes egy vélemény. szerinted torz világkép, hogy egy észak-londoni csapatban, ha nem is londoniaknak, de legalább angoloknak kellene játszani. szerintem meg akkor nézz nfl-t, ahol még költöztetik is a franchiseokat jövedelmezőségi mutatók alapján.

senki nem mondta, hogy ne játszanak idegenlégiósok. örülök nekik ha jobbak mint a rendelkezésre álló angolok/spanyolok/németek/stb de az, hogy egy pl csapatban az elmúlt 10 évben csak nyomokban lelsz angolt, szerintem szánalmas és szomorú.

Asidotus 2010.04.14. 16:06:08

@donnelly: @vadkutya:
Az Old Firm mióta komoly rangadó? Még a Manchester - Liverpool sem az, Zidane sosem játszott azon.

donnelly · http://nst.blog.hu 2010.04.14. 16:06:22

@thetriggerhappy: Utoljára tudod mikor költözött el NFL franchise? Másrészt, aki kimegy Észak-London bármelyik utcájára, az sokkal színesebb képet lát, mint amilyen az Arsenal kezdője, tehát nem jó a logikád.

Mr.AT 2010.04.14. 16:09:27

@thetriggerhappy: Na most még azt találd ki, hogy Bergkamp és Henry sem volt angol. :-)

vadkutya 2010.04.14. 16:09:49

@thetriggerhappy: Még1x, utoljára: Nekem független, @bakító: @imici77: és sztem @peter135: kollégának is független - Neked viszont nem. Ezzel semmi baj, de ha visszaolvasod, nem Te lettél kérdőre vonva amiatt,h másképpen gondolod. A témát viszont már lezárhatnánk...

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.14. 16:11:31

@thetriggerhappy: egy idegenszívű nyert nektek egy kupát, ahol a bolgár berba volt az isten. köszönöm, nincs több kérdésem. londoni foci rulez.

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2010.04.14. 16:16:10

@thetriggerhappy: Te figyelj már, meg egyáltalán, ez mire jó? Ha nem szereted az Arsenalt, és Spurs drukkerként furcsa is lenne, akkor nem tökmindegy, hogy megy az ágyusoknál?

Amikor Wenger mindenféle idegenlégióssal erősített, az volt a baj, hogy összevásárolt bagázs, nincs gerince
Amikor Wenger fiatalok képzésével (ok, nem gyerekkortól, de azért a 15 még elég fogékony) épít csapatot az a gond, hogy gyerekekkel áll ki és miért nem vásárol
Amikor nincs erős VKP, az a gond, hogy gyenge kisfiúk vagyunk
Amikor van erős VKP, az a gond hogy megy a hentesmunka, hol a szép foci

És persze az örökké gond, hogy a spórolós Wenger a legritkább esetben vesz brit játékost (mert sokszor drágábbak a PL csapatok számára, lévén angolok hypeolják őket), viszont gyakran merít Fraciaországból , ami az otthona, jól ismeri és a gyökerei miatt legjobban arra tud elindulni. (érdekes. Benítezt miért nem baszogatja senki, amiért gyakran spanyolt vesz...?)

Szóval szerintem azért eléggé nevetségesek ezek, aki nem szereti az Arsenalt, annak valami gondja mindig lesz, akár van sapka a fejünkön, akár nincs. Reagálni kár, ilyenekkel jönni meg elég fantáziátlan, gyenge érv.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.04.14. 16:17:55

@váév építők: Mert szerinted érdem és morál alapján politizál, háborúzik bármelyik ország is...? Remélem a hivatkozott kommented nem gondoltad komolyan.

vadkutya 2010.04.14. 16:18:21

@donnelly: "Másrészt, aki kimegy Észak-London bármelyik utcájára, az sokkal színesebb képet lát..."

Fura is,h nincsen több lengyel focistánk, 2 kapuson túl... :)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.04.14. 16:19:20

@Nűnű:

(Kijazazidán? Valami kopasz berber rémlik, aki egyszer lefejelt valami köcsög olaszt. Talán valami vébémeccs volt, de lehet, rosszul emlékszem.)

donnelly · http://nst.blog.hu 2010.04.14. 16:25:25

@Csöncsön: Zidane az, aki pont kétszer olyan jó játékos volt, mint amilyen Messi bármikor is lesz.
;)

Mr.AT 2010.04.14. 16:33:15

@imici77: De kurvára hiányzott.

A-team · http://tead.blog.hu/ 2010.04.14. 16:38:04

Jó poszt, pár apró észrevételem lenne:

- FB valóban a Nottinghamben játszott előtte, de nem egy csapatra való mezt kapott, hanem a sajátját hozta, ami piros volt, így a többiek is piros ingben játszottak;

- Tottenhamben ma is nagyszámú ortodox zsidó közösség él, bár a szurkolók kemény magját jamaikai zsebtolvajok és kongói késelők alkotják (ezért nem is értem miért sértődött meg pl. Sol Campbell amikor "hülye n*ggert" kiáltott a többi szintén nem sokkal intelligensebb afro bevándorló...);

Én konkrétan kb. félúton a két stadion között laktam amikor kint éltem, tudok egyet s mást észak-kelet Londonról, a csapatokról, a hangulatról.

A helyzet annyira súlyos, hogy ilyenkor békés családapák és ittas egyetemisták egy emberként szívatnak mindenkit a tömegközlekedésen, akinek rímel a ruhája színe valamelyik mezre - tekintet nélkül arra, hogy 80 éves nyugdíja néni piros kalapja vagy a fiatal üzletember kék zakója a célpont. Rivális kocsmák már egy héttel előre kiírják, hogy hülyéket - az ellenfél színeiben érkezőket - nem engednek be. Ilyenkor kikerül az ajtó fölé a támogatott csapat zászlója, és aki a másik csapat mezében/sálában/stb. betéved egy sörre, annak szólnak előre, hogy ez itt az életébe kerülhet a meccs napján. Az Arsenal állomáson és a White Hart Lane-en is fix, odabetonozott rácsok választják el az aluljárókból kifelé és befelé igyekvőket, középen demarkációs sáv, a rendőröknek. A Lane-en hatalmas a hangulat általában, de sosem mertem vörös gúnyában kimenni, este nem életbiztosítás az a környék, még a nyári holtszezonban sem, pláne ha meccs van. Az Emiratesben ilyen gond nem nagyon van, bár csak pár kilométer a táv, teljesen más összetételű a lakosság. Itt általában nincs balhé, ha a Tottenham szurkolók nem szívódnak fel a környék kis utcáiban és kötnek ki egy Arsenalos kocsma hátsó kertjében.

Tényleg nem cikizésből, meg nehogy mi magyarok egymásnak ugorjunk kedvenc csapataink miatt, de az elmúlt 5 év során Angliában(!) a londoni Tottenhamben történt a legtöbb erőszakos búncselekmény (késelés, lövöldözés, utcai verekedések, bandaháború). Még a drogoktól és fegyverektől hemzsegő - szintán londoni - Brixton nem fért a top 10-be.

Amúgy Arsenal szurkoló vagyok - gondolom levágós volt -, remélem elhozzuk ma a 3 pontot!
Van Persie beáll a második félidőre, és 1-0-ról fordítunk 1-2-re!

Hajrá Arsenal!

A-team · http://tead.blog.hu/ 2010.04.14. 16:39:49

@donnelly:

Azért ezt majd még meglátjuk, de ha nem lesz sokat sérült, még lehet akkora legenda. Amúgy szerintem kicsit fals összehasonlítani őket, Messi szélső, Zizu inkább irányító volt, így pl. Fabregas v. Xabi lehetne jó összehasonlítás, de ők szerintem nem ütik meg azt a szintet.

donnelly · http://nst.blog.hu 2010.04.14. 16:42:30

@A-team: Nyilván, csak Csöncsön agytekervényeit túráztatom ;)

vadkutya 2010.04.14. 16:54:44

@A-team: A kettő között vaciláltam én is, olvastam ilyet is - olyat is, de kösz a kiegészítést, nagyon jó... :)

Jay Cutler 2010.04.14. 17:08:06

@thetriggerhappy:
Szánalmas és szomorú az ha egy csapat így veretlenül nyeri a ligát,vagy évek óta a világon az egyik legszebb free flowing fotballt játsza?Hmmmmű
Kezd kicsit szánalmas lenni amit itt irkálsz...érdekes módon azokat akik mindig is szerették ezt a csapatot nem érdekli...és téged sem érdekelne ha ilyen eredményeitek lennének.

donnelly · http://nst.blog.hu 2010.04.14. 17:12:10

@Jay Cutler: Te meg mennyé vissza dobálni, mert kicsit sok lesz a zinterszepsön ;)

Woland 2010.04.14. 17:22:45

@brodi:

a "Yiddo" es "Yid Armeh" kifejezesekkel kapcsolatban teljesen igazad van. eredetileg benne is volt a cikkben, hogy eleg hamar elkezdtek a Tottenham szurkoloi azonositani magukat az eredetileg degradalonak szant szavakkal es igy probaltak csorbitani a rasszizmus meregfogat. : )

a muveszettortenetben peldaul az "impresszionista" kifejezesnek is hasonlo a tortenete. csak ott a fasult kritikusokat kell a hatterben sejteni a rasszistak helyett : )

csak mar enelkul is eleg hosszura sikeredett az iras.

thetriggerhappy 2010.04.14. 17:23:29

@donnelly:

még mindig nem a feketékkel van baj. semmi bajom nem lenne egy tök fekete, de angol kezdőcsapattal.
próbáljuk meg legalább azt elolvasni amit a másik ír!

thetriggerhappy 2010.04.14. 17:25:54

@Mr.AT:

ez is valami egészen csavart logika alapján születhetett.
pont henry és bergkamp az, akinek helye lehetne egy angol csapatban mondjuk 6-7 angol társaságában. de meséld már el, hogy sagna, bendtner, rosicky és társai mivel jobbak mint angol ellenfeleik?

donnelly · http://nst.blog.hu 2010.04.14. 17:26:16

@thetriggerhappy: Nem feketékre gondoltam, hanem arra, hogy London lakosságára nézve bármely náció képviselőit könnyedén megtalálod. Kozmopolita város kozmopolita csapattal.

thetriggerhappy 2010.04.14. 17:26:42

@imici77:

fú, bazdmeg, ekkora hülyeséget rég olvastam.

Mr.AT 2010.04.14. 17:28:48

@thetriggerhappy: Vicceltem, you know. Tudod, a vicc az, amit az ember nem gondol komolyan, ellenben a helyzet sajátsága komikusnak tüntetheti fel.

thetriggerhappy 2010.04.14. 17:28:52

@morphine:

spurs szurkolóként semmi bajom az evertonnal, a villával, a portsmouth-szal és még sorolhatnám.
hogy miért, már leírtam.

Slice 2010.04.14. 17:30:22

@thetriggerhappy: "de meséld már el, hogy sagna, bendtner, rosicky és társai mivel jobbak mint angol ellenfeleik? "
Olcsóbbak.

thetriggerhappy 2010.04.14. 17:36:06

@Jay Cutler:

kinek mi a szép. a babájának pld sagna frizurája a legszebb......

thetriggerhappy 2010.04.14. 17:37:20

@donnelly:

london tele lenne franko-afrikaiakkal? nem is tudtam. hol vannak a pakisztániak, indiaiak és a jamaikaiak?

Jay Cutler 2010.04.14. 17:38:03

@thetriggerhappy:
Akkor mondj 6-7 angolt aki beférne helyettük...kurvára kiváncsi vagyok...és ne Rooneyval kezdődjön:D

thetriggerhappy 2010.04.14. 17:38:17

@Slice:

köszönöm, meg is találtuk a megoldást. ti egy olcsó csapatnak szurkoltok, én pedig egy angolnak.

este pedig remélem, hogy az angolok nyernek.

Slice 2010.04.14. 17:41:36

@thetriggerhappy: Baszki ne beszéljél már hülyeségeket. Egyértelmű, hogy minden edző a szerinte lehető legjobb embert próbálja megszerezni minél olcsóbban. Minek adna ki egy emberért 10 millával többet aki ugyanolyan képességekkel rendelkezik, mint egy másik játékos csak azért mert angol??

Amúgy ha ennyire rákaptál a témára, nézz át az olasz posthoz és hasonlót adj elő az Interistáknak, hogy náluk nincs olasz biztos örülni fognak neked.

thetriggerhappy 2010.04.14. 17:42:17

@Jay Cutler:

van egy szép spanyol mondóka erre:

con cantera y afición
no hace falta la importacion.

btw, miért ne kezdődhetne rooneyval?

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.14. 17:43:56

@thetriggerhappy: egyébként a Wigan állt fel mostanában egy angollal, ha jól emlékszem. ha az angolok oda nem férnek be, akkor egy Arsenalba hogyan férnének be?

A másik - már írtam -, a kicsik tavaly dupláztak, hamarosan jönnek fel az első csapat közelébe. ez egy folyamat része, elkezdtük a folyamatot.

ps: De amíg Te Berbázol és közben fikázod RvP-t, addig igazából a hülyeség olvasása helyett legalább baromságokat ne írj.

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.04.14. 17:43:58

ó, b+, még mindig? :) kitartóak vagytok :))

Slice 2010.04.14. 17:45:44

@thetriggerhappy: Ez velős válasz. A kérdésem még mindig ott van nyugodtan meg is válaszolhatod, azért van.

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2010.04.14. 17:47:17

@Jay Cutler: @thetriggerhappy: Jobbat mondok: halljuk azt a PL top 5 csapatot, akik huzamosabb ideig, abszolute kezdőként játszatnak most 5-6 ANGOL játékost (más brit nem ér, hiszen te is angolozol folyton).

....az egyébként megvan, hogy Almunia kérte és megkapta az angol állampolgárságot? ;-P

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.14. 17:48:04

nah, leolcsóztak minket :)

leléptem, este a meccs után pár órával ugyanitt :)

GO GUNNERS! :)

Woland 2010.04.14. 17:49:29

@A-team:

a zsebtolvaj es keselo kommenteket jamaikai es kongoi Yiddo tesvereim neveben kikerem magamnak.

az Arse-nak otthon ado Islington-ban magasabb a bunozesi rata mint Haringey-ben. A Tottenham-kerulet besurrano tolvajlasban tartozik az elvonalba, Islington pedig szinte minden teren (igen, keseles es lovoldozes included).

az igaz, hogy Haringey-ben majdnem 20-szal tobb gyilkossagot kovettek el 2001 ota mint Islingtonban, de elobbi lakossaga 30.000-rel meghaladja az utobbiet.

a Boleyn Ground/Upton Park sokkal rosszabb kornyek meccs utan mint a White Hart Lane. az olyan drukker meg aki direkt az ellenfel zaszlaja ala tartozo kocsmaba akar menni alkoholizalni az szerintem keresi maganak a bajt.

egyebkent rasszista anti-Campbell enek sosem volt - legalabbis en meg sosem hallottam egyet sem. homofob viszont akadt egy, de halistennek jo ideje nem eneklik. ezen kivul az osszes rola szolo nota teljesen fair. a futballtortenelem legnagyobb arulojat ne kelljen mar patyolgatni.

Jay Cutler 2010.04.14. 17:55:23

@Woland:

Az Figo volt nem Campbell amúgy

danesdzsu2 2010.04.14. 17:59:44

@bakító: "A vita tehát arról szól, hogy valami torz világkép alapján te senkinek tekintesz másokat.

A vita tehát arról is szól, hogy egy ilyen alak, hogyan szurkolhat a Tottenhamnek. "

Eddig ok, de ez szükségszerűen vonja maga után a kérdést, hogy hogy szurkolhat valaki a Tottenham ellen?

:)

Woland 2010.04.14. 18:00:06

@Slice:

Rosicky es Sagna azert belekerult egyenkent 10 millaba : )

nem akarok belefolyni a vitatokba, csak a miheztartas vegett. : ) szerintem Sagna jo vetel volt, es Rosicky is csak a legendasan hosszu serulesei miatt nem volt nagy uzlet.

Woland 2010.04.14. 18:02:54

@Jay Cutler:

Figo megvarta hogy lejarjon a szerzodese es igy ingyen mehessen a legnagyobb rivalishoz? A Barca akademian nevelkedett? Ok neveltek karonulo kora ota?

wan2bee 2010.04.14. 18:03:08

asszem ma berugok es holnap megint nem lesz hangom.

Are you watching, are you watching...?

Az angolozasra meg csak annyit, hogy a Cheddarnal jobb sajt a comté. Ergo azt eszem, ha ehes vagyok. pedig ehetnek trappistat is. de az meg csak szimplan szar.

Slice 2010.04.14. 18:03:17

@Woland: Persze nem voltak olcsók, de még mindig olcsóbbak, mint egy hasonló képességű angol.
Rosickyt én mindig is szerettem remek játékos szerintem, de eléggé el baszódott a karrierje a sok sérülés miatt ez tény.

thetriggerhappy 2010.04.14. 18:08:07

@Slice:
milyen kérdés? az, hogy azért mert az inter undorító, az arsenalnak is joga van annak lenni?

joga van. ez már megfelel válasznak?

Woland 2010.04.14. 18:12:37

www.sport.co.uk/news/Football/36823/Tevez_Spurs_star_is_the_best_Englishman_I_have_faced_.aspx

Hehe, Tevez szerint Dawson a legjobb angol hatved aki ellen jatszott. Mondjuk szerintem is lenne helye a VB-keretben, Upson, Lescott vagy Shawcross szintjet barmikor hozza.

wan2bee 2010.04.14. 18:12:47

@thetriggerhappy: Ha Capellonak gondot okoz 11 epkezlab angol kiallitasa, akkor miert varod el egy angol bajnoksagert es BL-ert kuzdo csapattol, hogy nala legyen ebbol a kategoriabol 5? Van egy valogatott szelsonk, egy-ket igeret a tartalekbol es ennyi. Evans nem ferne be a kozeppalyankra, ahogy SWP sem. kapjal az agyadhoz, mikor hulyesegeket beszelsz. Wenger nyilvan nem rasszista, hanem ezekre a jatekosokra (ennyi penzert) van szuksege.

Az angol jatekosok megfizethetetlenek, ha olyan szintuek, mint az Arsenal jatekosai.

Slice 2010.04.14. 18:12:48

@thetriggerhappy: Minek adna ki egy emberért 10 millával többet aki ugyanolyan képességekkel rendelkezik, mint egy másik játékos csak azért mert angol??
Ez a kérdés.

Azért az komoly, hogy írsz valami baromságot amit nem tudsz érvekkel alátámasztani, erre jön valaki aki más véleményt ír és észérveket mondd mellé, te ezt figyelmen kívül hagyod, mert nem tudsz értelmeset válaszolni rá, majd feldobsz egy újabb baromságot.

Senderos 2010.04.14. 18:13:31

@thetriggerhappy:
Te hülye vagy. Az Arsenal az egyetlen európai értelemben életképes csapat, amelyik nem arab, orosz vagy amcsi kézben van.

Itt nem Glazer vagy Hicks a chairman.
Hanem tudod ki?
Peter Hill-Wood. Etonban tanult, a Coldstream Guards-ban szolgált és 40 évig dolgozott az angol Hambros banknál.
Egy átlagos embernek ez nem mond semmit, de te turbóbrit, már gondolom, hogy elélveztél: igen, egy angol ember.

Az elődjét ismered?
Denis Hill-Wood

És az övét?
Sir Samuel Hill-Wood, 1st Baronet
pamutgyáros, háborús hős, konzervatív parlamenti képviselő a Westminsterben.

Igen, 3 generáció óta egy tradicionális angol család adja a klub elnökét.

ezt neked írom, mert tudom, hogy te ezek alapján ítélsz meg egy klubot:D

thetriggerhappy 2010.04.14. 18:13:52

@morphine:

az arsenal keretében 4 db brit és ír játékos van.

uez a szám a manutd-nél 21, a chelsea-nél 10, a spursnél 16 (1 kivételével mind angol), a villánál 20....

folytassam?

thetriggerhappy 2010.04.14. 18:17:32

@Slice:

az lett volna az észérv, hogy az inter is ezt csinálja? ehhez gratulálnék.

meg a real madrid is. most jobb?

thetriggerhappy 2010.04.14. 18:18:19

@Jay Cutler:

campbell spurs nevelés, mégis elment az arsenalhoz. figo már a barcában is egy idegenlégiós volt.
nem párhuzamba állítható a két eset.

Senderos 2010.04.14. 18:18:37

@thetriggerhappy: és ez mit jelent? az arabok és az oroszok preferálják az angol játékosokat?

Slice 2010.04.14. 18:19:41

@thetriggerhappy: Az lett volna az észérv, hogy egy Sagna/Rosicky tudású játékos csak azért, mert angol sokkal többet kerül.
Én pedig ahhoz szeretnék gratulálni, hogy ismét baromságot írsz, pedig érthetően leírtam valamit csak te nem tudod megérteni. Mielőtt valami hülyeséget írsz legalább gondold már át könyörgöm és ha valaki kommentjére reagálsz olvasd is el mit írt.

thetriggerhappy 2010.04.14. 18:22:25

@Senderos:

hát, ha egy futball klubnál neked az többet számít, hogy ki ül az elnöki székben (mellesleg a spursről beszélünk, ott pedig angol a tulaj) mint, hogy ki futkos a pályán, akkor inkább valami gazdasági fórumon kellene vitáznunk a portfólionk összetételéről.

thetriggerhappy 2010.04.14. 18:25:00

@Slice:

minden klub hülye, amelyik a saját nációjára, nevelésére épít, élen jár ebben a tök lúzer barca és a united, amelyik kinevelt egy egész generációnyi angol válogatottat.
csak wenger nyomja jól a guingamptól kölcsönvett szenegáliakkal.
kár, hogy egy ideje nem nyert semmit, de majd jövőre.

Senderos 2010.04.14. 18:25:32

@thetriggerhappy: tehát a spursről beszélünk csak? akkor miért hivatkozol más csapatokra, hogy ott mennyi a brit?

beszéljünk csak a spursről:
spurs: sok angol, kis foci
arsenal: világsztár játékosok, nagy foci

bizony, ez lesz a konklúzió

Slice 2010.04.14. 18:27:10

@thetriggerhappy: "minden klub hülye, amelyik a saját nációjára, nevelésére épít, élen jár ebben a tök lúzer barca és a united, amelyik kinevelt egy egész generációnyi angol válogatottat. "
Ilyet se mondott itt senki, gondolom te ideképzelted, grat.
Én itt befejeztem a vitát ha nem tudod felfogni amit írok mindegy is.
Gondolom érettségi a kanyarban sincs. Szép napot.

Senderos 2010.04.14. 18:29:42

@thetriggerhappy:
az arsenal nem nevel angolokat?
ashley cole, bentley, pennant, stb....

csak legtöbbjük nem üti meg az arsenal szintjét(nem az angol válogatottét), ezért kénytelenek távozni. bentley se véletlenül nem pirosban játszik majd ma.

Wilshere saját nevelés, Anglia legnagyobb reménysége...

vadkutya 2010.04.14. 18:30:48

@thetriggerhappy: Nem igaz,h nem veszed észre magad. Azon már túlléptem,h szétkúrod a posztot, de elborzaszt,h nem veszed észre, mennyire egyedül vagy.

nasteey 2010.04.14. 19:17:10

@Woland: No offense, de szerintem a Barca - Real ellentét az egyik legfeszültebb. Ott az ellentétek igen mélyen gyökereznek. És ekkor a katalán nép kedvence, a Barca csk-ja lelép a legnagyobb riválálishoz. Szerintem ez mindenféle történelmi esemény nélkül is elég nagy patkányság, de a "BarcaReal-nagyító" alatt még inkább. Persze nem tisztem eldönteni, melyik a nagyobb árulás, de kiegyezhetünk egy döntetlenben. :)

Mellesleg meglepett ez a feszült hangulat, semlegesként durva látni, a két fél szájkaratéját. :) Főleg a Sp*rs, Sp?rs megnevezések viccesek. :D

Asidotus 2010.04.14. 19:29:22

@imici77:
Csak gondolj bele, amikor Wenger szétnézett a Barca ifik között, Fabragast kiszúrta, és elhozta, de Messi fölött elsiklott a tekintete.
Egy korosztály a két játékos, Cesc 987. május 4-én, Messi meg június 24-én született.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.04.14. 19:33:24

@Nűnű:

(Belegondoltatok már, mi lett volna? Most Arsenal-szurkoló lennék.) :-DDD

vadkutya 2010.04.14. 19:34:35

@Csöncsön: Végre megtérhetnél... ;)

TheSt!g 2010.04.14. 19:48:00

@Nűnű: Azért nem mindenki olyan, mint a kisfigo, aki az első füttyszóra beleült a cukrosbácsi ölébe.

vadkutya 2010.04.14. 20:17:04

NAH! Derby-re fel, akinek van kedve egy nagyot ordítani, annak: Örs, Sugár, 1. emelet, a hangunk után...

GOOOOOOOOOOOOOOOOONERZ!!!!!!

horas 2010.04.14. 20:20:06

Harry Redknapp:Remek szakember,ért a játéksosokhoz,jól igazol,ahova megy az a csapat vezeti a bigfour utáni bajnokságot,csapatai kiegyensúlyozottak,de viszont ízetlenek,sótlanok is egyben,hiányzik belőle a tűz a szenvedély,a rafkósság,rátartiság,egy kis hátsó szándék,az önzőség,egoizmus,gyarlóság,mindent ésszel akar megoldani,nyugodtan,intellektuálisan,modorosan,stílusosan,visszafogottan.Egyszer sem láttam idegesnek,üvölteni,vitatkozni part jelzővel,játékossal,bíróval.
Ahogy a mai meccshez is kellene egy kis aggresszió,egy kis bevállalósság,egészen addig tudtam hinni a Spurs-ben szurkolni nekik míg Redknapp így össze nem állt elöttem.

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.04.14. 20:27:06

Almunia
Sagna-Campbell-Vermaelen-Clichy
Denilson
Diaby-Nasri
Eboue-Rosicky
Bendtner

Fabianski
Silvestre
Merida
Eastmond
Walcott
Eduardo
van Persie

man city 2010.04.14. 20:39:42

"Quite funny in work. Sat within a few feet of me I've got a Chelsea fan, who doesn't want an Arsenal win but will settle for a draw, a Spurs fan who obviously wants a Spurs win, a Liverpool fan who wants an Arsenal win and a Villa fan who also wants an Arsenal win.

The Brum fan next to me still isn't speaking to me after Sunday!"

come on Arse
ha nyer az Arse, akkor hétvégén a 4. fogadja a 3. helyezettet A városi derbin:D

man city 2010.04.14. 20:46:32

ja és hajrá Everton

Asidotus 2010.04.14. 20:50:42

@Csöncsön:
És akkor nem lennének zárójelben a PL-posztokba írt kommentjeid?

sedre 2010.04.14. 20:55:10

@man city: sztem egyértelmű a véleményem. kapjon ki a spurs, meg a city is, bár arra most nem látok sok esélyt. még a MU-t is meglephetik... mi meg vánszorgunk tovább az egy-egy pontokkal...

Viszlat 2010.04.14. 21:02:11

A poszt remek, riszpekt a szerzőknek. :)

És hajrá Spurs, valószínűleg ha annakidején nem a MU ragadja meg gyermeki lelkem, nekik szurkolnék (ahogy azt teszem is, amikor nem ellenünk játszanak). :)

thetriggerhappy 2010.04.14. 21:07:19

@Senderos:

nagyon egyszerű: kevés olyan ellenszenves csapat van mint a l'arsenal. ennyi.

rowi 2010.04.14. 21:09:01

a faszomat már, hogy a szokásos forrásokat pörgetve nme működik egy stream se 3 secnél tovább...pedig egyik szebb lenne mint a másik...

thetriggerhappy 2010.04.14. 21:10:22

@Senderos:

ja, ashley cole nem üti meg az arsenal szintjét. ezen azért még te is mosolyogsz, ugye?

wilshere akkor miért nem játszik a csapatban? ja, hogy az öreg pedo inkább a szivárvány hadsereget játszatja? emlékszem, ugyanezt mondták anno bentleyre, nemrég walcottra, aztán tessék.

pavlyuchenko meg belőhetné már, amit a nagymamám is belőne!

thetriggerhappy 2010.04.14. 21:11:11

@vadkutya:

tudom, jobb lenne egy divatcsapatnak szurkolni!!!

rose, na ő angol!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

góóóóóóóóóóóóóóóóóóóól!

rowi 2010.04.14. 21:12:52

azt jól értettem 2 stream és 5 pixel közt, hogy a srác season debuton van épp?:)

Slice 2010.04.14. 21:12:54

Hát ez gyönyörű gól volt, Almunia viszont ismét bizonyította klasszisát..

Matteo_B 2010.04.14. 21:13:16

na ez szép nagy gól volt!

bög 2010.04.14. 21:13:17

ekkora gól a világon nincs

horas 2010.04.14. 21:13:23

kis gyerek nagy gól!de mekkora! :) Ez az előre!

Ronal-d'oh! 2010.04.14. 21:14:33

Remember the name: Danny Rose.

thetriggerhappy 2010.04.14. 21:16:11

glory glory tottenham hotspur!

horas 2010.04.14. 21:17:09

Elég gyengén tömörűl a Spurs,gyakorlatilag besétál közöttük egy-egy Arsenal játékos...

horas 2010.04.14. 21:18:57

Ez a Kaboul szépen apránként szerintem befog férnie gy igazi nagy csapatba is...

Slice 2010.04.14. 21:20:05

Vermaelen is megsérült, jön Silvestre csodálatos meccsnek néz ki.

danesdzsu2 2010.04.14. 21:20:11

@horas: abban játszik most is:P

horas 2010.04.14. 21:24:04

Amúgy nálam Vermaelen és Piqué perpillanat a két legnagyobb középhátvéd-tehetség.(Thiago Silva is odabasz,de egy gondolattal kvesebbnek érzem őt jelenleg.)

horas 2010.04.14. 21:27:34

Amúgy,ha bejut ha nem a City a BL-be Mancini-től szerintem szabadúlni kell,fáj nézni a mindenkori csapatait...arról nem beszélve,hogy hosszú távon megfog rekedni egy szinten a City szerintem.

Slice 2010.04.14. 21:38:09

Nem mondja komolyan a bíró, hogy Kaboul esete olyan büntetést ért mint Denilson vagy Modric taktikai faultja. Vicc.

thetriggerhappy 2010.04.14. 21:40:23

@Slice:
Now Kaboul goes in the book, unfairly, after Rosicky ran across his path as he cut inside from the left wing on a goalward charge. Kaboul didn't actually tackle him - Rosicky ran into him and fell over. Free-kick for Arsenal, 25 yards out, well left of centre.

guardian
(bár nekem érettségim sincs, ezt azért értem)

Slice 2010.04.14. 21:43:23

@thetriggerhappy: Ezt csak úgy bemásoltad vagy nézed is a meccset? Rosicky gólhelyzetben ugrott ki, Kaboul utolsó ember nemvolt végülis, mert 2en álltak vele vonalba védők de jóval arrébb és nem érték volna utol Rosickyt. Ez sárga a bíró szerint. A másik 2 sárgalap a meccsen taktikai fault volt, ami szintén sárga. Ez az érdekes.

thetriggerhappy 2010.04.14. 21:45:38

@Slice:

nem, nem nézem. megy a férjem védelmében a hallmarkon, az érdekesebb....:-)

csak szólok, hogy hogyan látta ezt egy nem elfogult újságíró a guardian szerkesztőségében. kaboul hozzá sem ért.

Leito 2010.04.14. 21:46:32

@Slice: @thetriggerhappy:
én nézem is, érdekelt se vagyok, de szerintem egy nagy kamu-sárga volt...
rosicky-re rálihegtek és illedelmesen összecsuklott:P

danesdzsu2 2010.04.14. 21:50:06

Első félidő: Danny Rose merte megtenni.

dickinson · http://jomagyar.blog.hu 2010.04.14. 21:51:56

Tipikus once in a lifetime talált gól. A bíró meg igencsak hazafelé fúj.

Leito 2010.04.14. 21:54:13

az arse-nak azon a csoffadt bendtner-lövésen kívül nem nagyon volt helyzete (bár közben skype-olok, szal ez nem bizti:P),
ezzel szemben a spudsnak a gólon kívül is volt két disznónagy helyzete...
ez persze nem jelent semmit a második félidőre nézvést, de attól még tény:D

Domingo 2010.04.14. 21:54:29

2010 legszerencsésebb gólja?

dickinson · http://jomagyar.blog.hu 2010.04.14. 21:55:29

@thetriggerhappy: amúgy ezt az alakot nem kéne már arrébbtessékelni?

thetriggerhappy 2010.04.14. 21:55:57

@Rico1:

ezen mi volt a szerencsés? úgy eltalálta, ahogyan a nagykönyvben meg van írva. nem hiszem, hogy minden meccsen ilyeneket fog lődösni, de ez nem mák, hanem egy piszoknagy gól volt.

Slice 2010.04.14. 21:56:17

@Leito: Spursnek 2 igazi helyzete volt ha jól számoltam, Pavlyucsenkoé és Modricé. Az Arsenalnak is 2 nagyobb helyzete volt 2. percben Cambellről ment kapufelé a labda amikor gólvonalról mentettek és Niklas helyzete. Így hirtelen ezekre emlékszem.

Domingo 2010.04.14. 21:58:01

Idáig elhallatszik, ahogy égetik bele a détát a lemezekbe.

Slice 2010.04.14. 21:58:32

Silvestrének azért volt egy hibája Modric helyzeténél, de ma még egész jól játszik. Ha RvP beáll Bendtner helyett még gólt is lőhetünk.

man city 2010.04.14. 21:58:38

jó ez az Arse, és pont ma ilyen jók, remek, remélem az X-et elhozzák
gondolom Gallas, Arshavin, Rvp, Song a City meccsre hiba nélkül kezdő lesz, na meg Vermaelen is

@horas: ez jó vicc volt
@sedre: Pool-nak 1% esélye van kb., az is csak akkor, ha 4 meccset nyernek, az 1 pontokat nem is értem, az még a 6. helyre sem lehet elég

Cahill csak nem fejelt egyet megint? ha nem, akkor fejeljen is egyet ...

rowi 2010.04.14. 21:59:17

@dickinson:

tekintve, hogy season debut végülis igaz:)

Leito 2010.04.14. 21:59:21

@Slice:
ez így stimmel, de szvsz mindkét spuds-helyzet nagyobb volt mint az arse-lehetőségek...

Domingo 2010.04.14. 21:59:30

@thetriggerhappy: Hagyjuk már. A csávó csak beletoszott egyet találomra, aztán 5 ember hónalja alatt bement. Életében több gólt nem fog lőni.

Slice 2010.04.14. 22:02:03

@Leito: Campbell helyzete inkább szerencse volt valahogy a combjáról pattant kapura a labda, de Bendtneré 100%os volt szerintem, mielőtt elgurította még baszakodott vele fél órát. Tham részről Pavlyucsenko helyzete volt nagyobb szerintem, Modric hosszan is tolta meg védők is voltak a nyakán.

thetriggerhappy 2010.04.14. 22:02:45

@Rico1:

majd ha kezdő leszel egy spurs-arsenal rangadón és lősz egy ilyen gólt, megbeszéljük. addig maradjunk annyiban, hogy savanyú a szőlő.

Slice 2010.04.14. 22:06:29

Rose ennyire elégedett volt a góljával, hogy mára elég is volt neki, vagy mi történt vele?

Woland 2010.04.14. 22:07:06

az tuti hogy 1-0 nem marad a vege.

hanyszor voltunk mar ugy hogy jol alltunk felidoben.

RvP es Walcott is johet, es ha nem lesz nalunk egy kicsit legalabb tobbet a labda akkor annyira elfaradunk hogy vege.

Danny Rose, azert... elso bajnoki meccs. 19 a srac!

thetriggerhappy 2010.04.14. 22:07:24

@Slice:

ne aggódj, bentley is tud nagyokat rúgni. :-)

thetriggerhappy 2010.04.14. 22:08:05

meg garreth bale is!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

come on you spurs!!!!

Woland 2010.04.14. 22:08:40

Gareth Bale 19 eves : )

Slice 2010.04.14. 22:09:16

Silvestre remekül fogja az embert.

thetriggerhappy 2010.04.14. 22:09:22

nem akarok előre inni a medve bőrére, de azért vicces, hogy a korábbi vita után két brit gólt láthattunk, hiszen mint tudjuk nincs arsenal szintű brit játékos wilsheren kívül, aki annyira jó, hogy a boltonban kell játszania.

thetriggerhappy 2010.04.14. 22:09:58

@Woland:

el kellett volna küldeni boltonba őt is rose-zal együtt. :-)

Slice 2010.04.14. 22:11:17

@thetriggerhappy: Szerintem ezt a témát ne kezd el megint. Attól még, hogy valaki életében először így eltalálja a labdát nem lesz Arsenal szintű.

nils_h 2010.04.14. 22:12:18

@thetriggerhappy: szerinted a Spursnél miért nincs még több angol?

thetriggerhappy 2010.04.14. 22:13:24

@Slice:

nem baj, nekem nem is kell arsenal szintű játékos a spursben, elég nekem ha rúg nekik egy-két gólt a derbin.

bale pedig simán visz bármilyen szintet. roseról még nem tudom, de remélem, hogy majd ő is.

Slice 2010.04.14. 22:13:55

@thetriggerhappy: Itt egy angol. Remélem az ő góljának is örülni fogsz;)

_benito · www.nst.blog.hu 2010.04.14. 22:14:14

wengernek mindenre a sagna-walcott csere a válasza?

Slice 2010.04.14. 22:14:46

@thetriggerhappy: Bale-t adom ő tényleg nagyon jó játékos, de Rose egyelőre sehol nincs a góljától függetlenül.

gezabá (törölt) 2010.04.14. 22:15:18

na, ez mennyit fizet? meccs előtti oddsot, ha tudna valaki...

thetriggerhappy 2010.04.14. 22:15:53

@nils_h:

senki nem beszélt tiszta angol csapatról. arról beszéltem, hogy legalább a csapat gerincét alkossák angolok. ez a spursben megvan.

vigye már le 'arry ezt a fasz pavyluchenkot!

nils_h 2010.04.14. 22:16:15

@_benito: Fabianskit csak nem hozhatta be :)

gezabá (törölt) 2010.04.14. 22:16:58

amúgy meg Bale, jobbkötőben. erre adjon valaki oddsot. majdnem középcsatár volt túlképp.

man city 2010.04.14. 22:17:22

visszajött a Villa, 2-vel megy a Rottenham
milyen buzi nap ez

Slice 2010.04.14. 22:17:40

Amég Bendtner a pályán van gólt nem fogunk lőni, viszont már csak 1 cserénk van kíváncsi vagyok Wenger mikor húzza meg ezt a cserét, ha egyáltalán megfogja..
Úgy néz ki visszakapjuk azt amit az Emiratesben adtunk.

nils_h 2010.04.14. 22:17:56

@thetriggerhappy: én értem, amit mondasz. Kérdeztem valamit, te meg nem válaszoltál.

csabber-18 (törölt) · http://www.csabber.fw.hu 2010.04.14. 22:18:59

@thetriggerhappy: szerintem te is nagyon jól tudod, hogy azért ment a Boltonhoz hogy játsszon, és ebből adódóan fejlődjön.

thetriggerhappy 2010.04.14. 22:20:27

@nils_h:

mi a túrót kéne válaszolnom? jelenleg nem tudom, hogy van-e megvásárolható, kaboul szintű védő. modric szintű irányító nem nagyon van, az biztos, így ők erősítések. ha lenne, örülnék ha a spursben játszana.

ez már kielégített vagy fűzzem tovább?

Slice 2010.04.14. 22:20:31

A csere mellesleg szerintem egy idióta húzás volt, Walcott szart sem ér felállt védelem ellen, de ne legyen igazam..

man city 2010.04.14. 22:21:07

és Cahill persze fejes gól :D

thetriggerhappy 2010.04.14. 22:21:35

@csabber-18:

miért, az arsenalban nem tud játszani ha akkora tehetség? annyi világzseni nyüzsög a középpályán? akkor most mit látunk?

csabber-18 (törölt) · http://www.csabber.fw.hu 2010.04.14. 22:23:34

@thetriggerhappy: Boltoban pakolnak rá egy pici izmit, aztán úgymond kész játékosként tér majd vissza. szerintem.

Domingo 2010.04.14. 22:23:57

@thetriggerhappy: Talán azért, mert az ő posztján nála jobb játékosok állnak rendelkezésre.

Domingo 2010.04.14. 22:27:27

@thetriggerhappy: Fabregas, Nasri, Rosicky, Diaby, stb.

nils_h 2010.04.14. 22:27:31

@thetriggerhappy: van megvásárolható kaboul szintű angol védő. középpályás is. csatár is. Csak geci drága. Nyilván minden csapat örülne, ha egy erősítést jelentő angol játékossal bővülne a kerete. Nem csak a Tottanham vagy az Arsenal, de a Chelsea, a Bolton, a Mardid vagy a Milán is...

(sőt, pl egy erősítést jelentő kapusnak maga az angol válogatott is igen-igen örülne)

thetriggerhappy 2010.04.14. 22:28:33

@Rico1:
most őszintén, fabregason kívül ezek akkora játékosok?

thetriggerhappy 2010.04.14. 22:29:07

@nils_h:

ezt már végigrágtuk. mintha a tescoban lennénk.

Domingo 2010.04.14. 22:29:19

@thetriggerhappy: Úgy látom teljesen felesleges beszélgetni veled, mert csak játszod az eszed.

csabber-18 (törölt) · http://www.csabber.fw.hu 2010.04.14. 22:29:52

@Rico1: igen, így van. érdekes is lenne, ha Wenger ezeket a tapasztalt játékosokat hipp-hopp kivágná a csapatból és a "taknyos" Wilshere-t játszatná. Majd el jön az ő ideje.. :)

Leito 2010.04.14. 22:31:50

beszarás, mit baszott el a jó öreg guddy:D:P:D???

thetriggerhappy 2010.04.14. 22:33:58

@Rico1:

mert hülyeségeket írtok. azért nincs angol mert drága? akkor a spursben hogy lehet? és a másik x csapatban amit korábban írtam, hogy lehet?
az arsenal kapott két gólt, mindkettőt brit rúgta. ha az öreg pedo nem a dél-francia tengerparton csípné fel a ruganyos csipőjű szenegáli fiúkat, az emiratesben is lehetne angol szót hallani és főleg angol gólt látni.

lószerafin 2010.04.14. 22:34:40

@thetriggerhappy: Be vagy rúgva vagy mivan?

Mér van az hogyha nem tudok megnézni egy meccset akkor ide járok kommenteket olvasni, most meg kb semmi érdemi hozzászolás nincs csak a te trollkodásod megy..

thetriggerhappy 2010.04.14. 22:35:58

@lószerafin:

2-0
és ha közvetítést akarsz, neked is ajánlom a guardian oldalát.

gezabá (törölt) 2010.04.14. 22:40:11

@lószerafin: de óta, b+.
a meccs meg elég gyik, az arse nem játszik. alszanak.

Domingo 2010.04.14. 22:40:31

@thetriggerhappy: Azért nincs angol, mert túlértékelt és kurva drága játékosok. A válogatott egy csapatra valót alig tud összekaparni, azt pedig meg lehet nézni, hogy azok a tottenham milyen eredményeket tud felmutatni a nagy angoljaival. A híres angol gerince a bandának kiből is áll? A félévente játszó Kingből, Jenasból és a nemzet legostobábbjából, Bentleyből álló gerincről beszélünk? Felesleges ám az angolokról magaslóról edukálni, csak azért mert a 45 perces Rózsa összemákolt egy gólt, meg Silvestre ziccerbe engedte az amúgy walesi Bale-t.

Leito 2010.04.14. 22:41:54

@thetriggerhappy:
ő volt? akkor ezt benéztem... mentségemre mondom, h 8X8-as, román stream-en követem az eseményeket:O

nils_h 2010.04.14. 22:43:32

@lószerafin: Az Arsenal középpályája abszolut elképzelés nélkül játszik. tanácsatalanul nézelődnek, hogy mit csináljanak a labdával, majd rossz megoldásokat választanak. A Tottanhamet ez szemmel láthatóan cseppet sem zavarja.

Leito 2010.04.14. 22:44:09

ez van, ha van csatár is a pályán, nem csak egy exkavátor:P
amúgy szombaton kiba nehéz lesz a lane-en...
nem vagyok vidám panda

Leito 2010.04.14. 22:46:04

az anyám ideges úristenit!mit piszkált ki...

Viszlat 2010.04.14. 22:46:21

Gomes miket véd, te jó ég...

Slice 2010.04.14. 22:46:51

Gomes baszki miket fog.. RvP nem felejtett el focizni az látszik, Bendtner meg csak üres kapura tud gólt lőni ez ma is bebizonyosodott.

Domingo 2010.04.14. 22:47:44

Robin van Persie egymaga többet tett eddig, mint a társai együttvéve.

man city 2010.04.14. 22:48:13

van még 5 perc faszom, gyerünk Arse
túl sok az a 61 pont a Spurs-nek

amúgy ha a két kapust megcserélnénk már 3-0 lenne az Arse-nak

nils_h 2010.04.14. 22:48:58

@nils_h: közben a délfrancia néger Van Persie kibaszott jó szabadrúgását az őslakos londoni felmenőkkel büszkélkedő Gomes parádésan védte, majd kitolt még egy fejest kapufára. Később persze Bendtner beszerencsétlenkedett egy gólt, de ez biztos csak azért van, mert angol.

man city 2010.04.14. 22:56:07

Pompey>Arsenal
francba

Slice 2010.04.14. 22:56:19

80 perc faszverés és 10 perc játék után megérdemeltük ezt a vereséget, így nem lehet meccset nyerni. Silvestre, Denilson, Almunia és Bendtner ismét bebizonyította, hogy szarok Campbell és RvP előtt pedig le a kalappal.
Gomes remekül védett, nagyrészt nekik köszönhetik a 3 pontot. Szerintem megérdemelte ezt a győzelmet a Tottenham. Grat nekik.

nils_h 2010.04.14. 22:56:54

@man city: baszki, ugyanezt akartam írni! A Pompey beárazta az Arsenalt :D

d3vnull 2010.04.14. 22:57:07

Hát az Arsenal kiszállt. Ha Van Persie nem sérül le most nagyon komoly bajnokesélyes lenne.

danesdzsu2 2010.04.14. 22:57:25

Imicinek és Vadkutyának: ezt ti rontottátok el, a Sugár helyett az Auchanba kellett volna mennetek:P

Woland 2010.04.14. 22:57:25

Gomes = Superman+Spiderman+Sobrijozska

Leito 2010.04.14. 22:58:24

ez van... 20 perc fociért nem jár pont. 60-ért igen.
3 is...
a ma este jobb teljesítményt nyújtó csapat nyert, megérdemelten

Domingo 2010.04.14. 22:58:32

@d3vnull: Az Arsenal már réges régen kiszállt a bajnoki címért folyó harcból.

thetriggerhappy 2010.04.14. 22:58:40

Gyonyoru!!!!!!! Gomesrol meg kerdezett vki korabban. Szerintem megadta a valaszt.

nils_h 2010.04.14. 22:59:19

@d3vnull: azért az elég komikus lett volna, ha az Arsenal úgy nyer bajnokságot, hogy a MU is meg a Chelsea is agyonverte :)

Woland 2010.04.14. 22:59:53

Data4U remelem ott lesz a kovetkezo derby-n is! :)))

hogy eltem ezt a meccset tul...

ket tizeneves goljaival! gyonyoru!

kulon orulok hogy Cuntbell ott volt ;)

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.04.14. 22:59:56

Nagy gratula a Sp*rsnek. Teljesen megérdemelték a győzelmet. Egyébként nem tudom, hogy mit csináltunk 80 percig, mert kurvára bosszantó, hogy ott meg elkezdtünk focizni.
Diaby, Denilson, Silvestre, Almunia egyes alá. A többiek sem igazán büszkélkedhetnek van Persie és Campbell kivételével. Ez a gáz basszameg, nem a 4-1.
Jövőre találkozunk.

thetriggerhappy 2010.04.14. 23:00:44

@nils_h: :-) csak azokat az elozmenyeket ne feledd!!!!!!

bakító 2010.04.14. 23:02:35

Nem vagyok hajlandó végigolvasni a kommenteket, csak annyi: Amikor beállt RVP, mintha egy másik dimenzióba került volna az egész mérkőzés.
Szóval kellenek a világklasszis játékosok, punkt-tum.

Ja és grat a dinamo bajnoki címéhez.

thetriggerhappy 2010.04.14. 23:02:42

@Slice: ez most igazan uriemberhez melto volt.

dickinson · http://jomagyar.blog.hu 2010.04.14. 23:02:50

Katasztrófa volt, amit nyolcvan percig műveltünk. Bale góljáért mellesleg én Sagnát hibáztatnám, ő ragadt be elég csúnyán.

Van Persievel bajnokok lettünk volna.

csabber-18 (törölt) · http://www.csabber.fw.hu 2010.04.14. 23:03:03

@peter135: "és ott leszünk újra a legelejééééén..."

lószerafin 2010.04.14. 23:03:14

@d3vnull: Sztem ha V Persie nem sérül le, akkor most nem mi lennénk a PL élén... De ha se V Persie se Essien akkor megint más a helyzet...

Ilu 2010.04.14. 23:06:31

Azert az jellemzo, hogy az elso bajnokiukat jatszok ellenunk rugjak eletuk goljat lasd Rooney,Rose vagy addig es azota sem semmit mutatok lasd Bentley, sztem kifejezetten az Arsenal ellen tartogatjak :)

rowi 2010.04.14. 23:07:01

ezzel a ki bajnok kérdéssel várjuk még meg a Spurs-Chelseat....bár amíg nincs Rooney...

de a Spursnek grat (már amit a streamvadászatban láttam belőle)

Domingo 2010.04.14. 23:09:23

@thetriggerhappy: Akárcsak a te folytonos okoskodásod.

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2010.04.14. 23:09:56

Gratulálok a spursnek. ilyen fosul nem emlékszem mikor játszottunk utoljára, de ehhez annak is volt némi köze, hogy a spurs védelme tényleg betonkemény. Mindegy nem ment semmi, mindenki egyformán ideges és szar volt, Robin meg megmutatta abban a 10 percben, hogy mire lennénk képesek, ha Wenger ismét úgy állna neki csapatot építeni, ahogy Bergampék idejében tette. Hülyén hangzik, de míg tavaly meg tavalyelőtt azért sírtunk - maradjon együtt a csapat, én idén nyáron szívesen vennék némi változást.

A dinamónak még nem gratulálok, mert azért odáig el kell még menniük. De innen nem hiszem hogy elba**ák.

Robin uazze, mi a francért sérültél már le megint egy egész szezonra........

Domingo 2010.04.14. 23:10:23

@bakító: Én speciel még mindig nem tartom őt világklasszisnak, de úgy kell ennek a csapatnak, mint egy falat kenyér.

halihalo 2010.04.14. 23:10:35

@dickinson: A bíró nem fújt... Vagy csak alig.

Gratulálok a Spursnek, nagyot játszottak. És köszönet nekik, hogy nyugodtabbá tették a hátralévő bajnoki meccseket.

halihalo 2010.04.14. 23:12:37

@Rico1: Gondolom, ilyet te is rúgtál volna, bemelegítés nélkül.

dickinson · http://jomagyar.blog.hu 2010.04.14. 23:15:30

@halihalo: Pont ezzel volt a baj az első félidőben, az "alig" mindig a Spursnek ment. A másodikban már kár lenne ezt keresni.

Domingo 2010.04.14. 23:16:38

@halihalo: Az sokkal szimpatikus, hogy mindenki letérdel a lábai elé és már köpködnek is az Arsenalra az angolok miatt. :D

bakító 2010.04.14. 23:17:38

@Rico1: Remélem a VB-n neked is meg fogja mutatni. De nem igazán értem, hogy nem lehet észrevenni, hogy a beállását követő tízmilliomodik másodpercben teljesen megváltozott a játék képe. Ha ez nem világklasszis, akkor nem tudom hogy mi az.

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2010.04.14. 23:18:58

@dickinson: Én nem így láttam, szerintem kiegyensúlyozott volt a spori , sőt be is szedtek jópár sárgát csirkéék, de tény, mikrosztrímen az apró finomságok nem jönnek át.... meg különben is. Annyira fosul játszottunk, hogy mindegy.

dickinson · http://jomagyar.blog.hu 2010.04.14. 23:25:41

@morphine: Tényleg nem ezen múlt, kár azon elmélkedni, mi lett volna, ha kiszórja Kaboult. Játszani kéne.

halihalo 2010.04.14. 23:27:58

@Rico1: Nem térdeltem, egyszerűen szép gól volt, és az angolok miatt sem szóltam egy szót sem...
A többi stimmel...

Domingo 2010.04.14. 23:29:58

@halihalo: Itt nem rád céloztam.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.15. 00:04:39

I am sorry no bonus game over :)

Grat a sp?rsnek, megérdemelten nyertek.

Grat a cselszkijnek a bajnoki címhez.

Nehéz a játékunkról bmit is írni... főleg a mairól, mert az értékelhetetlen kategóriába tartozott, nem a vereség miatt, hanem a mutatott játék miatt.

Néhány kósza gondolat:
- kapus nélkül nehéz, sokáig védtem Almuniát, de Zenzonak lett igaza, így én is védek, de Benitó is
- ennek ellenére sztem nem fogunk kapust igazolni
- továbbra is állítom, ez a maximum ebből a keretből (főleg, ha a sérüléseket figyelembe veszem), ezért én kitartok Wenger mellett, mással nem tartanánk itt
- a van-e pénz? kérdésre nem fogunk választ kapni
- amellett, hogy gyengült a PL színvonala, nehezen tudok magyarázatot adni, hogy Diaby, Eboué, stb miért játszik 1 hónapon keresztül nagyon jól, majd 1 hónapig nagyon rosszul
- vége a szezonnak, most sem nyertünk egyetlen kupát sem
- Wenger a sérülésekre fogja majd, és a fiatalságra
- szeptemberben megmondtuk, addig tart a szezon, amíg a 2 középső védőnk le nem sérül - igazunk lett

Grat még egyszer a sp?rsnek, ezt ios meg kellett érnünk, de igazságos eredmény született.

Üdv, ymy

Woland 2010.04.15. 00:14:42

@imici77:

Wenger nyilatkozata is teljesen fair volt meg ez is ;)

Remelem Manciniek szajat elkenitek az Emirates-ben!

Udv!

(nem foglak vigasztalni, ugyis tudod hol kell azt keresni nelkulem is :)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.15. 00:17:02

@Woland: Wengerhez még nincs erőm :)

én is remélem :) az egy kis gyógyír lenne a sebekre :)

szomorú happy end :)

vadkutya 2010.04.15. 00:17:40

Addig nem írok több posztot ennek a csapatnak, míg Almunia és Silvestre a keret tagja.

Azt hiszem, "tökéletes" befejezése ennek a szezonnak, ennél lejjebb már nem süllyedhetünk,h egy ilyen senkiházi csapattól kikapjunk. Annyi pozitívum mindenképp volt,h láttuk hogyan véd egy igazi kapus.

Bentley pedig lehet,h Arsenal nevelés, de nála nagyobb faszcsírát nem hordott még a hátán a Föld, de azt már az Emirates-beli meccsen is leírtam. Egy igazi kis sunnyogó geci, nem több.

Az pedig mindent elmond,h Wenger-nek egyetlen "ütőkártyája" van: Walcott pályára küldése.

Robin-nak rendkívül örültem, amint pályára lépett, volt játék. Jó volt újra a gyepen látni.

shinigami 2010.04.15. 00:20:50

jokis meccs volt mind2 oldalon(!) sok serulttel
orulok h gyoztunk bar kellett hozza az arsenal hatso alakzata meg Gomes is de sikerult!

shinigami 2010.04.15. 00:23:29

@vadkutya:
kicsit mokas h a 'senkihazi' csapat ellen 80 percig azt se tudtatok merre van a kapu...

vadkutya 2010.04.15. 00:27:52

@shinigami: Persze, s ez a ti érdemetek volt, így van. Láttuk mit műveltetek a kapu előtt, hagyjuk. Egy kapushiba és egy védelmi, ennyi.

Woland 2010.04.15. 00:32:17

@vadkutya:

azert a jelenlegi otodik helyezett otthonaban kaptatok ki, ahol iden a United-en kivul senki sem rugott egy golnal tobbet es ahol az egesz szezonban is csak tizszer kellett Gomes-nek maga moge nyulnia. ANNYIRA nem volt szenzacios a meglepetes.

mondjuk az igaz hogy vasarnap ota nem egeszen 3 nap pihi volt a csapatnak, mig az Arse 8 napot keszulhetett.

Bentley-t megertem hogy utalod, de ma eppen nem csinalt semmi visszataszitot szerintem. Volt egy kis lokdosodese Nasrival meg egy eset amikor megprobalta beetetni a birot de az nem fujt semmit, oszt annyi.

Gomes tenyleg isten volt ma, RvP meg sajna klasszis jatekos, nem lehet szepiteni...

remelem Almunia es Silvestre megy a nyaron mert jol irsz : ) utolag is koszi az egyuttmukodest!

vadkutya 2010.04.15. 00:44:48

@Woland: Nincs ezzel semmi baj, elismerem a győzelmet, de vhol sztem mindkét csapat pocsékul játszott, ezzel sztem Te is egyetértesz.

Mellesleg biztos voltam abban,h ma kikapunk, ezért is bosszant. Nyilván a posztban ezt nem írhattam le, annál jobban utálom a T.Ham-et.

RVP pedig egy ISTEN. De jó volt látni,h mi lett volna, ha...

Én is köszöntem, máskor küldj ékezetet. ;)

shinigami 2010.04.15. 00:53:30

@vadkutya:
a tamadasainkrol sztem semmi jot nem irtam mert kb nemis lehetett, sot azt sem irtam h jol jatszottunk volna mert rohadtul nem
ellenben nehogy mar en kerjek bocsanatot mert szar a kapusotok es a vedelmetek...
a senkihazi meg meg mindig nc...

vadkutya 2010.04.15. 01:04:31

@shinigami: Azt ne várd,h azt írjam, ez a remek Spurs, pont ezért ennyire nem is kell magadra venned, amit írtam.

váév építők (törölt) 2010.04.15. 07:39:26

@donnelly: @Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:
de igen, komolyan gondoltam, de mivel úgy gondoltam, hogy nem ide tartozik, ezért nem is akartam itt belemenni vitába, elvitte volna a kommenteket más irányba a meccstől.
amúgy minden háborút elitélek és tudom, hogy sok más nép is csúnya dolgokat művel háborúban, de ez NEM ment fel minket a büntetés alól, amit mindig a győztes szabhat meg.
tudjátok: sírni csak a győzetsnek szabad....

Asidotus 2010.04.15. 07:39:41

@vadkutya:
pedig remek csapat a Tottenham. Lehet, hogy a legjobb kezdő 11-egye jobb az Arsenalnak, de a Spursnél jobb játékosok várnak bevetésre, és ez ma, amikor számos hiányzó volt mindkét oldalon, be is bizonyosodott.
Még 3 kutya kemény meccs lesz hátra, ahhoz Barcelona kellene, hogy hozza mindazokat, bár az a véleményem, hogy a Chelsea/MU ellen az egyiktől ki lehet kapni, ha az összes többi meccset hozzuk, beleértve a City ellenit is. Csak a gond az, hogy a City még Rooney nélkül, mi viszont egy Rooney-val felálló MU ellen kell küzdenünk. Annyi talán van, hogy a Citynek meg egy Van Persie-vel felálló Arsenallal kell megbirkóznia.

Egy jó elemzést persze szívesen látnék a meccsről, hogy miért mi nyertünk. És az is érdekelne, hogy igazából hol lehetne előre lépni. Ez a csapat jó, a BL-ben továbbjutásra esélyes (bár tartok tőle, hogy betennék a 4. kalapba, akkor már nem biztos), de a legjobb nyolcba még nem való.

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.04.15. 07:57:25

@imici77: Tegnap azon gondolkodtam a kezdőket ill. kereteket elnézve, hogy azért Wengertől mekkora teljesítmény, hogy itt tart a csapat. Mert lássuk be, a keret nagy része középszerűnél nem jobb játékos. Diaby, Silvestre, (a mai) Campbell, Denilson, Eboue, Bendtner stb. 1-1 meccsen jók, de rájuk bajnokcsapatot építeni nem lehetséges. Az említettek közül hány férne oda a Chelsea ill. a MU padjára? Hát, szerintem 0.
Arra akarok kilyukadni, hogy Wenger hiába fiatalít/nem költ, egyszerűen ez a mostani generáció, amit összeszedett, nem egy világverő szupertehetségek gárdája. Emiatt ismét ott fog tartani a csapat, hogy nyáron vagy költ, vagy ott marad, ahol volt (esetleg a City miatt lejjebb is csúszik). Mert lássuk be, ahhoz, hogy idén ez az Arsenal bármit is nyerjen, ahhoz sok minden össze kellett volna jöjjön.
Öcsém Arsenal szurkoló, tegnap együtt néztük a meccset, ő is teljesen ki volt akadva, amit megértek... Már én üvöltöttem néha a TV előtt Rosicky-nek, hogy "lőddmárelbaszod". Frusztráció. Ez a legjobb szó, ami mostanság eszembe jut a csapatotokkal kapcsolatban.
A Tottenhamnek pedig grat, remélem hétvégén 3-mal kevesebb pontot szednek össze :D, bár a 4. helyen inkább látnám őket (bár teljesen biztos vagyok abban, hogy a City messzebbre jutna a BL-ben, mint a Spurs)

United82 2010.04.15. 08:06:22

hétvégén micsoda meccsek lesznek...

fél 3kor City-United...
tegyük fel hogy valami csoda folytán nyerünk, ebben az esetben a Spurs úgy kezdhet fél7kor a Chelsa ellen, hogyha nyer akkor visszaveszi a 4ik helyet a Citytől, ez szárnyakat adhat nekik és ha megverik a Chelseat akkor megint csak 1 pont 3 meccsel a vége előtt...
persze az egész alapja az hogy mi nyerünk a City otthonában , amit nehezen tudok elképzelni a formák alapján....

egy tuti most 7végén:
City-United
Spurs-Chelsea

köv 7végén
Arsenal-City
United-Spurs

majd az utolsó forduló előtt City-Spurs...

Nem semmi végjátéknak nézünk elébe:)

Viszlat 2010.04.15. 08:16:17

@Rooney82: hacsak nem dől el már ebben a fordulóban egy City és Chelsea győzelemmel. Mert akkor már csak azon kell izgulni, hogy ki lesz a második.

@Woland: végigolvastad te azt a nyilatkozatot? Persze az elején elmondja, hogy milyen jól védekezett a Spurs, stb, de aztán sikerült neki odabökni két eléggé érdekes (értsd: ostoba és genya) dolgot is a Tottenham BL szereplésével kapcsolatban.

United82 2010.04.15. 08:18:17

@Viszlat:
Persze az is benne van.
Sőt a mi formának figyelembe véve 10ft-ot nem raknék arra hogy nyerünk a City ellen, de tudod milyen az ember:)
Szóval annak hogy a City+Chelsea nyerjen annak nagyobb esélyt adok, de simán nyerhet a United+Spurs is, végülis fociról beszélgetünk, azaz "bármi megtörténhet, mert a labda gömbölyű":D:D:D:D:D

Walmer 2010.04.15. 08:40:30

megkésve bár, de szeretnék gratulálni thetriggerhappy kollegának, aki nagyon vitézül állta itt a sarat tegnap. Mondandójának 100 százalékával egyetértek.

A tegnapi meccset az első pillanattól az utolsóig élveztem. Élveztem, hogy egy Rose és egy Bale nevű brit faszi gólt rúgott ennek a műmájerekből és pojácákból álló csapatnak, amelynél csak a Pompeyt utálom jobban. És ha pavljucsenko, vagy Gudjohnssen egy picit kevésbé fogalmatlan, akkor lehetett volna 4-1 is.
@vadkutya: neked meg ez a kommented eddig a blog mélypontja.
Minél többen ugatjuk annál igazabb lesz. Így gondolod? csak gratulálni tudok hozzá.

Walmer 2010.04.15. 09:17:04

@donnelly: Mondjuk gondolom azzal tökéletesen tisztában vagy, hogy ezeket a koncentrációs táborokat nagyon nem kell keverni a náci, vagy sztálini táborokkal. Egyrészt azok effektíve azért épültek, mert meg akartak semmisíteni embereket benne, a búr háború alatti táborok pedig ugye a gerillahadviselés elleni harc eszközei voltak, amit az is bizonyít, hogy a harcok gerillaháborúvá fajulása előtt ezek nem léteztek. Az, hogy üvegszilánkokat kevertek(?) gyerekek ételébe az semmiképpen sem volt mondható "hivatalos brit politikának" ellentétben a náci és szovjet módszerekkel. Sokkal nagyobb gond volt, hogy le se szarták az ott lévő embereket. qasi magukra hagyták őket. nem volt orvosi ellátás, stb.

Azt meg már csak én teszem hozzá hogy a búrok sem éppen irgalmasságukkal tűntek ki korábban az őslakosokkal szemben.

Everred 2010.04.15. 09:23:40

Nagyon vicces, hogy vannak emberek, akik még a bajnoki címet számolgatják :-)

Rooney elvileg már lesz a hétvégén a City ellen, de ott mi úgysem nyerhetünk, lásd Ligakupa-elődöntő. Ha mégis, az királyság, és utána lehet, hogy a Spursnek fogok szurkolni az Old Traffordon, persze csak ha megverik a Chelsea-t is. Ne legyen már a Tevezzel, Adebayorral, Bellamyval fémjelzett köcsögbanda a negyedik.

United82 2010.04.15. 09:35:07

@Everred:
Hidd el én is röhögök magamon hogy számolgatok, főleg az elmúlt 2 hét teljesítményét figyelembe véve, no de hát mivé lenne a világ ha nem számolgatnánk ameddig van matematikai esély?:) Így számolgatunk:) Még 2napot...vagy 9napot, attól függ meddig lehet:)

nils_h 2010.04.15. 09:38:53

@Walmer: "csapatnak, amelynél csak a Pompeyt utálom jobban. És ha pavljucsenko, vagy Gudjohnssen egy picit kevésbé fogalmatlan, akkor lehetett volna 4-1 is." - Szegények, nem tehetnek róla, hogy nem angolok! Muhahaha!

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.15. 09:42:28

@Zsoca87: egyetértek. nem reális a bajnoki cím ezzel a kerettel. az, hogy miért ilyen a keret, wenger, pénz, ezt lehetne elemezni. az én véleményem ismert: nincs pénz, wenger jó edző, s hosszú távon neki lesz igaza.

Öcsédnek üzenem, hogy fel a fejjel, ez a szedett-vedett társaság érmet nyer, amit a szezon előtt aláírtunk volna. Jah, meg igyon egy sört :)

rexford 2010.04.15. 09:50:22

@Senderos: Az Arsenal az egyetlen európai értelemben életképes csapat, amelyik nem arab, orosz vagy amcsi kézben van.

Farhad Moshiri (majdnem arab), Uszmanov, Kroenke.

Az elnök angol, az tény. Kérdés, hogy mennyire van az ő kezében a klub az 1% alatti tulajdonával.

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.04.15. 09:53:22

@imici77: Elemezni lehet a dolgot, de szerintem az igazságot nem tudnánk kideríteni.
Az általam ismert 2 variáció : (nagyon röviden)
1 - Wenger költene, de nem hagyják, a stadion hitelei miatt
2 - Wenger nem akar költeni, mániája a fiatal csapat minimális pénzből, hogy a klub hosszátávú anyagi alapjait megteremtse.

Illetve a kettő között is lehet ilyen kevert lehetőség.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.15. 09:59:20

@Zsoca87: továbbra is a hosszú távban hiszek, ami lassan elkezdődik, idén is jobb az eredmény, mint tavaly :)

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.04.15. 10:02:59

@rexford: majdnem a harmada orosz, majdnem a másik harmada amerikai, kb 20% angol lady, aki most adja el. kb 10% kisbefektető. (részvények vannak, de nincsenek bevezetve tőzsdére).

danesdzsu2 2010.04.15. 10:04:15

@rexford: vazze, Moshiri perzsa. Nála lehet, hogy még te is "arababb" vagy:)

rexford 2010.04.15. 10:07:26

@danesdzsu2: Mondom, hogy majdnem. Bár lehet, hogy a perzsák/arabok még ezt is kifogásolnák.

bakító 2010.04.15. 10:18:59

@rexford: Hát ha valakik úgy tiszta szívből utálja az arabokat azok garantáltan a perzsák.

rexford 2010.04.15. 10:23:58

@bakító: Hadd ne kelljen tovább magyarázkodnom. Azt hittem, egy kis csúsztatás belefér.

bakító 2010.04.15. 10:40:48

@rexford: Világos.
A lényeget, vagyis a klub tulajdonosi szerkezetét illetően amúgy tévedsz. Ténylegesen az Arsenal az egyetlen olyan élcsapat Európában, amelyiket még a régimódi plurális tulajdonlás jellemez.
A nevezett perzsa-üzbég páros 26% fölött birtokol, aminek magja a David Deintől vásárolt rész. Rossz nyelvek szerint Dein még mindig ott van a háttérben, és ha az ázsiaiak kerülnek pole pozícióba, akkor ő megkapná chief executive posztot.
Az Amerikai Kroenke (népszerű nevén silent Stan) 29,98%-ot birtokol, és ha eléri a 30-at, akkor az angol tőzsdei szabályok értelmében kötelező felvásárlási ajánlatot kell tennie a maradék 70-re. Ezzel még kivár, mert túl magas a jelenlegi ár. Ő egyébként összeboltolt a jelenlegi bordal, és kiszorították a klub irányításából mind Usmanovékat mind a 15% körül birtokló Lady Nina Barcewelt. A Lady egyébként örökölte a tulajdont, és a család régi Arsenal tulajdonos. Úgylátszik viszont, hogy beleunt a jelenlegi vircsaftba, és el akarja adni a részét, ezzel kiváló csámcsognivalót adva az angol sajtónak.
A maradék rész még részben a mostani board, részben kis tulajdonosok kezében van.

Elképzelhető, hogy ez a plurális szerkezet meg fog változni a közeljövőben, de egyáltalán nem dőlt még el, hogy hogyan. A Lady 15%-áért még nagy csata lesz, és persze kérdés, hogy a vevő nem fossa e össze magát, az ezt követő kötelező felvásárlási ajánlattételtől. Piaci elemzők szerint a klub jelenlegi értéke 1 Mrd font, tehát nem kis tételben játszanak.

Egy újságíró egyszer úgy jellemezte a helyzetet, hogy az Arsenal birtoklásáért folyó harc simán megüti a Dallas sorozatban látottakat. Jó kis filmsorozatot lehetne belőle forgatni.

thetriggerhappy 2010.04.15. 10:46:01

@Rooney82:

a west ham elleni végjáték óta sajnos pesszimista vagyok. a spurs, mint tegnap és vasárnap is láthattuk, az utolsó percekben szokta elveszteni a meccseit. a city, united, chelsea ellen szerintem 3 pont néz ki reálisnak, ami sajnos kevés. mindhárom csapat jobb papíron és mindhárom az életéért küzd, tehát nem fogja félvállról venni a meccseket.
de nagyon örülnék ha nem lenne igazam.

viszont izgalmas lesz a befutó, az szent.

thetriggerhappy 2010.04.15. 10:49:43

@nils_h:

hogy te mennyire nem érted, hogy miről is van szó, az egészen elképesztő.

nils_h 2010.04.15. 11:42:53

@thetriggerhappy: no ebben egyetértünk. Nem veszi be az agyam ezt az érvelést, nem látom benne a logikát. Válogatott szinten éppenséggel drukkolok az angoloknak, de mióta a Tottanhamben nem északlondoni zsidó gimnazisták, az Arsenalban pedig nem fegyvergyári munkások játszanak (értsd: modern kori profi labdarúgás), azóta a klubbokkal kapcsolatban a nemzetieskedést értelmetlennek gondolom.
De befejeztem, mert már én is unom.

Walmer 2010.04.15. 11:52:05

@nils_h: "modern kori profi labdarúgás" volt a Bosman-korszak előtt is.
De ha ennyire nem érted és esetleg érdekel a téma, akkor esetleg olvasd el ennek a faszinak a véleményét is, aki ezek szerint pont úgy nem érti a profi focit, mint mi:

rugdesfuss.blog.hu/2008/12/21/the_meaning_of_life

pirosmate 2010.04.15. 12:27:14

@Walmer: Azért ezt a kérdést még lehet finomítani. Egyrészt a búrok a 17-18. század során telepedtek le, évszázadokkal az angol-búr háborúk előtt. Nyilván, annak a földnek is volt gazdája előtte, és igen, ők sem fehérlóért vásároltak. DE semmivel sem voltak jobbak, vagy rosszabbak mint a koruk általában, vagy akár a hasonló telepesek ÉSzak-Amerikában. Államaik meglehetősen demokratikus módon működtek, stb.

Ezzel szemben az angolok úgy bántak velük, mint bármelyik pogány benszülött néppel a gyarmatokon, és akkoriban ez okozta a legnagyobb nemzetközi visszhangot. A concentration camp pedig tényleg brit találmány, és az angolok máig egyik legnagyobb szégyene. Kevés olyan modern háború volt, ahol a civil lakosság elhullása ilyen mértékű lett volna.

thetriggerhappy 2010.04.15. 13:06:19

@nils_h:

szerintem minden klub képvisel valamit, egy identitást, amibe még egy külföldi szurkoló is beleszerethet.
egy futball klub nekem több mint 11 igazolt profi sportoló együttese, van egy címere, van egy székhelye van egy "ideológiája" és van egy lokális kötődése (pont ezért a lokális kötődés miatt nem beszélek többes szám egyes személyben a spursről, még 20 év szurkolás után sem.). nekem 11 szedett-vedett játékos szerepeltetése pont ezeket a pluszokat rombolja le.

senki nem gondolja, hogy egy villa vagy egy klinsmann tönkreteszi az identitást, ahogyan egy bergkamp vagy egy henry sem feltétlenül, ők hozzá is tudnak tenni, ahogyan a légiós zlatan is hozzátesz a barcahoz, de ha a pályán 11 bassong, kaboul és sagna futkos, az már sokat elvon számomra az élvezetből.

puyolnál sok jobb védő szaladgál, valószínüleg ő sem lenne uez a játékos a valenciában, a manutdben vagy a kispestben, ő azért tart ott, ahol mert barca nevelés, mert katalán és mert a barcaban játszik.

mit tennék ha holnap a spurs elkezdene arsenalosodni? valószínüleg szurkolnék nekik, de marhára szívnám a fogam és nem tudnék maradéktalanul örülni egy kizárólag berbatov féle gloryhunterek által megnyert trófeának.

thetriggerhappy 2010.04.15. 13:07:55

@pirosmate:

szerintem hagyjuk már a búr háborúkat, semmi közük nincs a focihoz.
majd ha jövőre a rugby vb-n játszanak a springbokok az angolokkal, elővehetjük a témát.

nils_h 2010.04.15. 13:16:32

@Walmer: köszönöm, jó volt olvasni!
És ezt meg is tudom érteni:
"West Ham??? Én is drukkoltam nekik egy pár éve, amikor fantasztikus csapatuk volt. Ott játszott Rio Ferdinand, Joe Cole, Michael Carrick, Frank Lampard...Nagyon izgalmas klub volt akkoriban, aztán rettenetes csalódást okoztak. Elkezdtek szlovákokat, cseheket, íreket, franciákat, afrikaiakat és olaszokat igazolni, és akkor azt mondtam magamnak: "De hiszen ennek semmi köze sincs a West Hamhez!" És onnantól fogva már nem érdekeltek többé." - Csak engem meg érdekelnek. Nem a szülővárosom csapatának drukkolok, hanem egy idegen ország idegen csapatának. Azt gondolom, hogy az Arsenal nem lenne Arsenalabb attól, ha Arshavin vagy Vermaelen helyett Joe Cole-t vagy Ferdinandot válsárolták volna meg. Egyik sem egy fegyvergyári munkás, hanem profi focista. És ez pontosan igaz bármelyik első ligás csapatra is. Attól hogy többé-kevésbé angol játékosokat (is) adnak-vesznek még ugyanúgy igaz rájuk a mondat: "De hiszen ennek semmi köze sincs a ...hoz!". Ez sajnos vagy nem sajnos így van. Helyi kötődésnek marad a megye II. a nemzeti kötődésnek meg a válogatott (persze ha Almunia angol válogatott kapus lesz (LOL), akkor már az sem). UFF, befejeztem.

thetriggerhappy 2010.04.15. 13:26:04

@nils_h:

hülyék mi sem vagyunk, pontosan tudjuk, hogy már soha nem a fegyvergyári munkások, vagy a szűkebb kerület ifjai fognak focizni egy-egy klubban, de ettől még léteznek fokozatok és ezekből a fokozatokból lehet választani.

számomra szimpatikusabb egy villa mint egy city és az arsenalt nem csak és kizárólag a hagyományos rivalizálás miatt rühellem, hanem a wengeri éra miatt. és soha nem fogom megérteni, hogy mitől lesz valakinek rokonszenves a mai arsenal, amiben még henryk vagy bergkampok sem játszanak, csak sagnak, eduardok és almuniák.
ha maradna rvp, fabregas, a többit simán fel lehetne tölteni britekkel, azok sem lennének rosszabbak. de itt már belép a tesco gazdaságos szemlélet, ami egy klubtulajtól vagy egy gazdasági igazgatótól érthető , egy szurkolótól, aki ráadásul nem is születik bele az arsenal imádatba, hanem választ, kevésbé.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.15. 13:31:34

@thetriggerhappy: "ha maradna rvp, fabregas, a többit simán fel lehetne tölteni britekkel, azok sem lennének rosszabbak"

persze, lásd sp?rs példája. feltöltve jobbak (vagytok), mint mi, meg ugye az a harmincvalahánypontos különbség is tökéletesen ezt mutatja.

amúgy lassan ott tartasz, h megmondod ki miért választhat magának csapatot. Számodra nem érthető, hogy miért választja vki az Arsenalt, az nem azt jelenti, hogy ez nem normális és nem elfogadható.

thetriggerhappy 2010.04.15. 13:42:27

@imici77:

na, leírom, hogy miért nem beszélek többes szám első személyben, majd jössz és elkezdesz mi+ti-zni....

tegnap jobbak voltak, nem? vagy más meccset néztünk? két brit gólt láttam és egy dánt....és te?
harmincvalahány pont? milyen tabellát nézel?

és nem, nem mondom meg. nem ülnék le vitázni nick hornbyval, de még egy ian wright miatt gunnerré lett magyarral sem. de azok, akik szerint jó és szurkolói szempontból védhető az arsenal játékospolitikája, nem ezek közül kerülnek ki.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.15. 13:49:15

@thetriggerhappy: jelenleg ugye nincs ekkora különbség, de Te is tudod miről beszélek, ne add az ártatlant. s ezek a tények azok, amelyek megcáfolják, hogy feltöltéssel elérhetnénk ugyanezeket az eredményeket.

A wigan érhetné ezeket, nem mi.

Amúgy Song például bűn rossz volt, mikor elkezdett nálunk játszani és folyamatosan játszott. Most meg azért a posztján az egyik legjobb. Fejlődött. Persze vehettünk volna tucatszámra védekező középpályást, kipróbálhattunk volna 10 angolt ott, de nem tettük. Lehet h nem szimpatikus, de jelenleg van egy jó játékosunk, aki fiatal, sok évig meghatározó játékosa lehet a csapatnak. Nem angol. leszarom.

thetriggerhappy 2010.04.15. 14:16:16

@imici77:

08-09: 21,
07-08: 42,
06-07: 8
05-06: 2
04-05: 31

volt itt már mindenféle különbség, jelenleg nincs 30 pont, de ha szeretnéd visszamehetünk bill nicholsonig is.
jelenleg az a helyzet, hogy a woolwich évek óta nem ért el semmit a bl helyen kívül, úgyhogy nincs mit irigyelni annyira. azt a bl helyet pedig nem kérném ha ennek az volna az ára, hogy az afrikai nemzetek kupájának mezőnyét kellene néznem a csapatom mezében.

(és ez sem volt rasszista, mielőtt ezzel jönnél)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.15. 14:43:22

@thetriggerhappy: most akkor angolokkal lenne (21+42) / 2 = harmincvalahány pontos különbség a 2 csapat között? asszem ez a közelmúlt, nem kell időgépet venned. Ha már a kib?szott számokon lovagolsz.

asszem nem kevés összeget költöttetek nem angol játékosokra, Modrics, Pavljucsenko, Gomes. Persze a szintén angol Keane (újabb) és Berba eladásából volt rá pénz.

Ha a BL számodra az Afrikai Kupa, akkor nem nézed, de ettől még lejátszák ezeket a meccseket. angolok nélkül is. idén is :)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.15. 14:54:32

@thetriggerhappy: bl döntő +bl elődöntő < ligakupa

Üdv, ymy - számok nélkül

thetriggerhappy 2010.04.15. 15:04:41

@imici77:

ez egy egészen jó számítási mód, remélem azért, hogy nem a ksh-ban dolgozol!

keane ír. őt idegenlégiósnak számítani vicces. vagy szerinted egy ír az uaz mint egy szenegáli? bale is idegelnégiós? meg giggs is?

modrics és gomes a maga posztján nagyon elől végezne a pl játékosai között. pavljuchenko egy melléfogás, de ezt írtam is. almunia, silvestre, denilson szerinted megüti az átlagos pl szintet vagy annál azért picit jobb?

látszik, hogy te szarsz az angol focira, neked a bl meg az arsenal a menő, úgyhogy nekünk tényleg nincs miről vitáznunk. gondolom a második csapatod a real, akiket zidane és figo miatt kedveltél meg az inter.
nem baj ez, csak így legalább el tudjuk helyezni egymást a koordináta rendszeren.

horas 2010.04.15. 15:04:50

Geci jó meccs volt,Van Persie télleg rettenetesen hiányzik eből az Arsenal-ból.Gomes pedig szenzációs volt,olyan bravúrokat mutatott amiket talán még a legnagyobbaktól sem szoktunk látni...
Nagyon disznón hajrázott az Arsenal.De hát kaptak két gólt,egyet egy középhátvédről egyet meg a kapusról...most kezdjek el Wenger-ezni...

thetriggerhappy 2010.04.15. 15:07:01

@imici77:

a bl döntő nagy élmény volt. megmutatta mi is a különbség egy valódi, a hagyományaira és a nevelésére épitkező, gyökerekkel és filozófiával rendelkező nagy csapat és egy középszerű maghrebiekből és afrikaiakból álló tesco csapat közt.
gondolom te is élvezted, ahogyan a 4-1-et is.

mert én a carling kupát eléggé.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.15. 15:11:25

@thetriggerhappy: látom, helyettem gondolkodsz... bravó...nincs második csapatom - ha érdekel. az angol foci nem érdekelről meg annyit, h voltam már bristol city meccsen, másodosztályban, volt itt róla poszt, nézz utána.

de a személyeskedést szerintem hagyjuk ki, nem kérdőjelezem meg a vallásod, munkahelyed, nemzetiséged, korod, stb... kölcsönös tisztelet jeligére.

Slice 2010.04.15. 15:12:16

@thetriggerhappy: "megmutatta mi is a különbség egy valódi, a hagyományaira és a nevelésére épitkező, gyökerekkel és filozófiával rendelkező nagy csapat és egy középszerű maghrebiekből és afrikaiakból álló tesco csapat közt. "

Az a BL döntő azt mutatta meg, hogy ha az Arsenal 10 emberrel játszik akkor a Barca kicsikarja a győzelmet valahogy. Ez a vita amiről szó van már tegnap is unalmas volt ma is az, és ha még tetézzünk a Barcával is nem tudom mi lesz itt..

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.15. 15:13:56

@thetriggerhappy: "középszerű maghrebiekből és afrikaiakból álló tesco csapat közt. "

itt a vége. :)

thetriggerhappy 2010.04.15. 15:18:37

@imici77:

nem mondod! bristol city meccsen! belátom, te egy igazi szurkoló vagy!

thetriggerhappy 2010.04.15. 15:20:20

@Slice:

a 4-1 is ezt mutatta, ugye? hagyjuk már ezt a maszatolást, a barca nyert, az arsenal vesztett.

mellesleg nem vagyok barca szurkoló, de amit ők csinálnak, szerintem egy követendő példa: klubnevelés edző, klubnevelés fiatalok pár világszíntű légióssal.

Slice 2010.04.15. 15:21:34

@thetriggerhappy: Nem, a 4-1-en lealáztak minket. De Te a BL döntőről beszéltél, nem erről a meccsről, úgyhogy ne keverjük ide.

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.04.15. 15:26:24

miért? tescos csapat, teszkós bringa... tök fain kifejezés. (mint gondolatot értékelem, nem a célját).

Slice 2010.04.15. 15:26:54

@thetriggerhappy: Amúgy meg amég Wenger az edző addig ne várj mást főleg ne angolokra építő klubot, neked ez nem szimpatikus, ez van. Egy ágyús szurkolót sem fogsz arról meggyőzni, hogy a csapat egy fos, mert nincs benne elég angol, és te sem fogsz meghatódni attól, ha valaki azt mondja, hogy ez így jó és kész. Parttalan vita.

Slice 2010.04.15. 15:36:46

@thetriggerhappy: "mellesleg nem vagyok barca szurkoló, de amit ők csinálnak, szerintem egy követendő példa: klubnevelés edző, klubnevelés fiatalok pár világszíntű légióssal. "
Ehhez pedig annyit fűznék hozzá, hogy ez egyáltalán nem garantálja azt, hogy az a csapat amelyik így tevékenykedik sikeres lesz elég ha csak az edzőből kiindulunk..Nézd meg a régi nagy játékosok milyen "remek" edzők..Pep kivétel és még van is néhány de nem sok.

thetriggerhappy 2010.04.15. 15:40:50

@Slice:

tudod: "with a packet of sweets and a cheeky smile"

utálnám ha wenger lenne a csapatom edzője.

thetriggerhappy 2010.04.15. 15:43:03

@Slice:

guardiola előtt is sokszor ült barca érzelmű a barca kispadon.
a saját akadémia pedig hosszútávú terv és sok pénz. az meg nincs, mert kellett a mozgólépcsős emirates.

Slice 2010.04.15. 15:44:51

@thetriggerhappy: Elhiszem, én pedig utálnám ha 1-2 évente váltogatnánk az edzőt és bár lenne angol játékosunk viszonylag sok, de érdemben szart sem érnénk el vele. (BL és PL elsősorban) Erre lehet azt mondani, hogy hát persze mi sem érünk el szart sem se itt se ott, de azért a BL elődöntő-döntő, vagy a PL 2. 3. helyek sem elhanyagolhatóak.

rizla 2010.04.15. 15:45:44

@Slice: szerintem azzal nincs gond, hogy kevés az angol az arsenalban. ez ilyen mellékes dolog, amibe a sznobok beleköthetnek. a vieira-féle csapatot sem igazán az angolok jellemezték, aztán mégis a helyén volt a szívük.

Slice 2010.04.15. 15:46:14

@thetriggerhappy: Ja sokan ültek barca érzelműek a padon, csak nem értek el ilyen eredményeket. Ez a nem mindegy.
Az Emiratesről meg ne nyissunk vitát, értelmetlen.

Slice 2010.04.15. 15:48:34

@rizla: Szerintem sincs vele gond, ebbe nem tudom mi értelme van belekötni. Minden csapatba bele lehetne kötni, mert x meg y nem tetszik nekem és akkor ez fos meg pojácák vannak ott, de nekem nem mániám az ilyesmi.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.15. 15:51:11

@thetriggerhappy: majd kitermeli az emirates a sok pénzt. tavaly a kicsik dupláztak.

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.04.15. 15:55:20

@thetriggerhappy:
Van akadémiánk, nem egy angol válogatott játékos került ki onnan.

Ja és leszarom, hogy T/1.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.15. 16:45:29

Denilson doubtful, Vermaelen 'out for season'

végre összeáll a Sol-Szilvi kettős, tökéletes befejezése a szezonnak. Tevezt megeszik, de Adét lenyelik keresztben, az biztos :)

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.04.15. 16:54:07

@imici77:
A hétvégén Sagna-Szilvi kettős lesz abból.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.15. 16:56:39

@peter135: mindegy, úgyis joga-bonito lesz erődemonstrálással... jah, nem a wigan pályája... szántóföld. akkor ívelgetünk... tipikus angol foci lesz, angolok nélkül. :)

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.04.15. 16:58:34

@imici77:
Eastmond kezdő lesz! :)
Egyébként tényleg mindegy, tétje már úgysincs. Jönnek a szokásos év végi bulimeccsek.

rokamoka33 2010.04.15. 17:03:48

én (is) abban reménykedem, hogy a City elkapja a United-et, míg a Chelsea nyer, ezzel kb. le is zárul a játék az 1. helyen remélhetőleg
mondjuk még az is jó, ha a City-MU csak X, de a Chelsea győzelem kötelező, bár nagyon nehéz lesz, Spurs ellen idegenben nem könnyű nyerni

4. hely pedig City vagy Spurs, világos, hogy a City járna jobban ezzel a lehetőséggel, mármint hogy ők tudnák jobban hasznosítani, de hát nem erre osztják ki, hanem pontszámra:)
nem annyira látványosan, de a Spurs sztem úgy járna ezzel a BL-szerepléssel most, mint a Wolfsburg, hogy leégtek a BL-ben is, a bajnokságban pedig erősen visszaestek
viszont az EL-ben mindenképp indul az 5-6. helyezett, szóval a nemzetközi kupa úgyis ott lesz, az is elvesz sok energiát, tehát akkor inkább már a BL, bár én a City-t látnám ott, mert egyértelmű, hogy sokkal több potenciál van bennük BL terén is
de a 62-61 pont az nagyon szoros, Pool-nak nincs esélye már, Villa is elbohóckodta magát az utolsó 1.5 hónapban, lehet hogy a City-Spurs meccs dönt majd a bajnokság végén

előbb fut le a bajnoki címért menő harc, mint ez, remélhetőleg:)

halihalo 2010.04.15. 17:59:17

@rexford: Ilyen erővel akkor rólad is elmondható, hogy majdnem bolgár vagy . Annyi a különbség, hogy nem ott laksz, és nem bolgárul beszélsz... :) minden más stimmel.

halihalo 2010.04.15. 18:10:32

@thetriggerhappy: "(és ez sem volt rasszista, mielőtt ezzel jönnél)"
Szerintem még annál is rosszabb...

vadkutya 2010.04.16. 02:24:08

@Walmer: Így van, egyre többen mondjátok, pár nap alatt már Te vagy a második olyan ember, kinek véleményére rendkívüli mértékben adok Arsenal ügyben. Ám legyen, igaz,h nem a mostani focisták hatására kedveltem meg ezt a klubot, de ok, érkezett Wenger, s vele együtt mindenki dilettánssá vált, aki valaha is, bármilyen formában szereti / szerette ezt az egyesületet.

Ha még értekeznél egy picit a 99-es MU-ról, már el is lőnéd mindkét vaktöltényed, s elégedetten dőlhetnél hátra. Kérlek, tedd meg.

Data4u 2010.04.16. 21:12:49

@Woland
"Data4U remelem ott lesz a kovetkezo derby-n is! :)))"

Irtam Levy-nek, hogy nem lehet véletlen, hogy ha kimegyek egy meccsre, azon nyerünk, nem küldene-e egy szezon bérletet :-) A repjegyeket állom.

Hatalmas hangulat volt!
Több érdekes dolog is feltünt, ami tv-n (pláne stream-en) keresztül eddig nem annyira.
Például, hogy ki hogy fut. (erő-dinamika)
Nasri (pfujpfujpfuj) például egy sikló mozgékonyságával olyan elegánsan cikázik, illetve küldi a fenébe a rárontó (és nem megfontoltan közelitő :-)) játékost, hogy majdnem csettintenék. (mondjuk Palacios-szal ezt 1* tudná megtenni :-))
Modric, aki sztem összesen nincs 50kg
uk.eurosport.yahoo.com/football/luka-modric.html
illetve 65, úgy áll oda bárki elé, hogy csak néztem.
Bale, olyan dinamikával fut, hogy döbbenet. Fel sem merül senkiben, hogy bárki utolérhetné...

Nagyon érdekes volt pl,
- hogy BAE állandóan lapogadta, ölelgette Song-ot, többen beszóltak neki kedves hangon, hogy ne buzuljon, mert agyonverik, inkább ássa el. Tényleg fura volt, izzik a levegő, és ő meg ölelget...
- Bentley-re is volt nem egy bekiabálás, hogy sziveskedjék már odamenni megtámadni a Nasri/Song duó bármelyik tagját, ha ráér...
- Bendtner akárhányszor helyzetbe került (volt tán 2 nagy helyzete) senki fel sem szisszent, lévén "kell neki 10 lövés, hogy lőjön 1 gólt, ráérünk még"
- Danny Rose a gólja után bekattant egy kicsit, már a középkezdést is elvégezték, a srác még mindig a tiszteletkörénél tartott, alig lehetett elmagyarázni neki, hogy jönnek a fiúk a bányából :-) Nem tudom mekkora tehetség (Bale nagyobb), de ha lő tehetségtelenül jobb hátulról 5 meccsenként 1 gólt, és még jól is védekezik, hát legyen...
- amikor bemondták, h RvP beáll, akkor elég nagy csend fogadta a hirt. Tudták, higgyétek el, hogy kemény lesz. 6 hónap után. És 5 percen belül csinált 2 csodát (olló+szabadrúgás) Konkrétan a szabadrúgásnál amikor a pipához már közel volt a labda, Gomes pedig még szotyizott a másik oldalon, többen elkezdtek átkozódni, hogy beszoptuk a gólt... :-D Kishitűek.

Meccs után már szerintem a bárban voltak isten fiai, amikor még ment a danolászás a stadionban, illetve a metróig tartó úton gyalog, illetve a metrón, illetve még Vauxhall vonatállomáson is (4ed magammal :-)) hahaha

Kibekkeltük ezt a pár (11) évet.

Kibekkeljük a bajnoki cimet is :-)
@gyurmandia szerint a Kaballa azt mutatja (mitől arse szurkoló az ilyen... tudom Dennis a komisz miatt :-)), hogy 2038-ban leszünk újra bajnokok.
Nem bánom, csak addig legyen 28 olyan év, amikor az arse előtt végzünk a bajnokságban :-D

YID ARMY!!!
süti beállítások módosítása