Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Európa-liga - Aggódó liverpooli tekintetek

2010.04.01. 19:48 heinrich

A tegnapi orgia után softporn kalandoknak nézünk elébe, melynek csúcsára a Benfica-Liverpool spanking-csörtét vizionáljuk. A Benfica 25 meccse veretlen, a csoportban az Evertont is rútul eltángálta oda-vissza, és bajnoki szezonja is meggyőző – ok, hogy ez nem valami nagy kiinduló-alap, de akkor is – otthon mindenkit ütni szoktak. 24 meccsen 61 gólt vertek eddig, ami nem satnya, és az EL-ben is 8/21 a mutató. A Juve angliai gyötrődésének köszönhetően volt erőm belenézni a Benfica-Bordeauxba is, ahol egy felturbózott Hoffenheim köszönt vissza rám. A Benfica az egyik legkarakteresebb támadófutballt játszó csapat Európában, lássuk miért és hogyan fogják ma lemosni a Liverpoolt.

Harci moráljuk egy szuperoffenzív 4-1-3-2-ben ölt testet, de Aimar és Javi Garcia tolódásával a 4-3-2-1-es karácsonyfát is meg tudják oldani, ráadásul mindkét szélsőhátvéd középpályásnak indult korábban. A legszebb dolog az egészben az, hogy idegenben viszont képtelenek ezt a játékot hozni, másuk viszont nincs, így az otthoni meccseiken kell a lehető legnagyobb előnyt begyűjteni.

Elöl Cardozo klasszikus centert ad elő; megtartja, lefejeli, visszateszi, ráfordul. Bolondos törpeként rohangálja körbe Saviola* – ha éppen nem a kettős trequartista játékot nyomják Aimarral, ami ellen azért nehéz védekezni, mert vagy egy belső védőnek kell kilépni (sose jó), vagy egy védekező középpályásnak visszalépni, akinek a helyére viszont máris betolulhat az eredetileg mélyen ülő Javi Garcia.

Mivel középen így már elegen vannak, Di Maria és Ramires inkább a szélek felé orientálódik, hogy a két felfutó bekkel kombináljon. Inkább balra érdemes figyelni, mert Pereira se nem gyors, se nem technikás, inkább csak makacsul törtet, de Coentraót (esetleg Peixotót) már érdemes komolyan venni.

Mint minden támadó felfogásban játszó csapatnál, itt is kulcsszerep hárul majd a fiatal Real-nevelésre, Javi Garciára. A déli-típusú védekező középpályások sokkal inkább olvassák a játékot, elsősorban a helyezkedésre, és nem a tankszerű faultokra koncentrálnak, ráadásul a megszerzett labdákat jól is osztják el. Márpedig a Pool egyenes irányú, egyenletes mozgású támadásait nem lesz nehéz leolvasni a vonalas füzetről, ráadásul mondhat akármit Benitez, az EL nagyjából annyira kell most nekik, mint a Juvénak.  Benfica – Liverpool 3-1 (a hagyományos portugál lúzerfaktor persze beüthet, de nem akarunk magyarázkodni)

A Valencia BL-helye már biztosabbnak tűnik, így részükről nagyobb elánra számíthatunk, de még így is az Atleticot vélem a párharc esélyesének, mentsük, ami menthető alapon.
Valencia – Atletico Madrid 2-2

Elfuserált bajnoki szezonját mentené a Hamburg is, a legkönnyebb ellenfél is nekik jutott, ráadásul ők a hazai rendezésű döntőre gyúrnak. A keret Eljero „szerintem kimondottan ígéretes, bár kissé nyegle tehetség, mocsing viszont középszerűnek gondolja” Elia és Jansen kivételével teljes, szóval kapott gól nélküli brusztot látunk gomolyogni az üveggömbben. Hamburg – Standard Liege 2-0

Utolsó párban a történeti csúcsponton tobzódó Fulham mérkőzik a történelmi csúcspontról zuhanó Wolfsburggal. Mivel ebben a viharvert keretben semmi németes nincs – igazából korábban sem volt – egyetlen reményük az lehet, hogy Dzeko nagyot akar majd villanni az angolok előtt, de sokkal valószínűbb egy csendben kimúló, sorsát beletörődéssel viselő wolfsburgi kapitulálás. Fulham – Wolfsburg 3-0

*= Hál Istennek csak a poszt megírása után derült ki számomra, hogy Saviola sérült, grrr. Nem tudni, hogy Jorge Jesus másik csatárral, vagy Aimar feltolásával fogja ezt megoldani, de valószínűleg a rendszer alapjaiban nem változik majd, még ha a kezdőcsapatot nem is biztosan találtuk el.

------

185 komment

Címkék: h európa liga

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr301887631

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

macca17 2010.04.01. 22:43:14

és rá is basztunk :(

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.04.01. 22:43:44

félelmetesen impotens a wolfsburg, a hsv meg úgy csinál, mintha nem egyetlen gólra lenne a döntetlentől, hanem mondjuk 3-0-ra mennének

ettől a grafitétől meg kivan már a hócipőm

Lojzi_ 2010.04.01. 22:43:53

Szerintetek mennyire sikeres lehet az a sportriporter, aki úgy jelentkezik be, hogy:
"Sok szeretettel köszöntöm a Story TV nézőit!"

Everred 2010.04.01. 22:46:09

@bakító: tekintve, hogy jelenleg ő a favorit arra, hogy Capello utódja legyen, ha az öreg olasz úgy dönt, hogy ő befejezte, nem hiszem, hogy Hodgsont egy negyed pillanatig is érdekelné a magyar válogatott.

Pláne, hogy a Premier League akármelyik klubja többet tud fizetni neki, mint az MLSZ. A finnek elől kellett volna elhozni, most már késő :-)

rowi 2010.04.01. 22:46:12

@Lojzi_:

valamint " és a gólösszefoglalót megtekinthetik a Csináljuk a fesztivált! után"

Lojzi_ 2010.04.01. 22:48:38

@Everred: Egy tetszőleges PL klubbal végigverni a világot közel sem akkora kihívás, mint a magyar válogatottat kijuttatni egy világversenyre.
Ha nem ezt választja, akkor szar, megalkuvó ember.

Lojzi_ 2010.04.01. 22:49:51

Majdnem minden pályán 2:1, de a spanyolok elkúrták.

Everred 2010.04.01. 22:49:55

@Lojzi_: és lehet, hogy gyerekeket eszik reggelire.

Radio Free Aberrania · http://radiofa.blog.hu/ 2010.04.01. 22:50:59

@mocsing: ja, a hamburg eldönthette volna a továbbjutást. ehelyett lesz a cidrizős infarktus lüttichben.
de legalább a wob szépített.

Everred 2010.04.01. 22:51:28

A Fulham fáradni látszik, mondjuk nem csoda.

bakító 2010.04.01. 22:51:34

Szögletből csúnyán megverték az angolokat. Ilyen is van...

Everred 2010.04.01. 22:53:39

Hát így azért nagyon-nagyon nehéz lesz a Fulhamnek a visszavágó. Megkockáztatom, ha a Wolfsburg helyzetkihasználása megközelíti az elfogadhatót otthon, akkor ők mennek tovább.

bakító 2010.04.01. 22:53:48

@Everred: Azt persze én sem gondoltam komolyan hogy túl sok esélyünk lenne.
Hacsak nem egy szép barna magyar titkárnő...

Radio Free Aberrania · http://radiofa.blog.hu/ 2010.04.01. 22:57:38

henrik, törölgesd meg az üveggömböt, amit te harmadik portugál gólnak néztél, az valami légykaki lehetett...

Lojzi_ 2010.04.01. 22:59:52

@Radio Free Aberrania: :o)
A Fulhamnél sem stimmelt a 3 gól eloszlása.

Radio Free Aberrania · http://radiofa.blog.hu/ 2010.04.01. 23:00:17

lesz jó meccs a visszavágók közt is.

halihalo 2010.04.01. 23:03:14

@macca17: Hát, Babel van vagy 185, és sikerült fejbe rúgni úgy, hogy a spori 5 méterről nézte, és nem fújta le.

Lojzi_ 2010.04.01. 23:03:28

Na jó éjt.
A Szulák Andiékat már nem nézem ugyanezzel a lendülettel, mint a Wolfsburg meccset.

halihalo 2010.04.01. 23:04:51

@Lojzi_: És amelyik egy Benfica szabadrúgásnál azt mondja, hogy: "Akkor most jöhet Steve G., ez az ő szöge."??

halihalo 2010.04.01. 23:07:18

Hát, ez a benfica elég gyér. Csak iszonyú bírói hátszéllel és két tizenegyessel tudtak kicsit is versenyben maradni. És baromira nem voltak meggyőzők. Kicsit sem.

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.04.01. 23:09:21

@halihalo: nem akarom a mundért védeni, de simán rúghattak volna legalább még kettőt. A kiállítás miatt nehéz megítélni a meccset, de sztem az anfielden is jók lesznek egy ikszre.

szferi 2010.04.01. 23:14:47

undorító volt ez a meccs, honnan a faszból szalasztották ezt a bírót????

ez a benfica meg kb. a burnley szintjén van, 60 perc emberelőnyben, meg is nyerték a meccset két tizivel, egy kamu. bravó.

lilletől jobban tartottam, nem is véletlenül, azt a csapatot nagyon szétkapjuk az anfielden. ezek karakteres támadófutballt játszanak, most komolyan? ja persze, a setubal ellen biztosan.

capor_ 2010.04.01. 23:15:33

Így jár a liverpool, ha 10 emberrel kezdi a meccset és végül nyolccal fejezi be... (Lucas -1 aztán babel ki és Ngog -1 ismét...)
Azért szerintem a hazai meccsen meglesz a továbbjutás

bendeguzzz 2010.04.01. 23:15:33

@halihalo: egyszerűen szánalmasak...
múltkor már inkább valami japán streamet néztem.

capor_ 2010.04.01. 23:17:48

@szferi:

Én 'pool drukker vagyok amióta az eszemet tudom, szóval nem vagyok igazán objektív. Viszon azt kell mondanom mind a kettő bünti jogos volt... Sőt Insua megúszta a második sárgát is akkor...

bendeguzzz 2010.04.01. 23:19:48

@halihalo: egyszerűen szánalmasak.
múltkor inkább valami japán streamet néztem inkább.

poolfanati 2010.04.01. 23:22:37

@heinrich: ha megadják a másik gólunkat akkor összetört volna a benfica.
igazából nem is babel kiállítása volt a nagy baj, hanem hogy vele együtt gerrardot is elvesztettük, mert ki kellett mennie oldalra.

hihetetlen hogy engedte a bíró hogy torrest rugdossák, belerúgnak hátulról, erre babelt állítják ki... előtte meg babelt rúgták fejbe.

szferi 2010.04.01. 23:24:19

@capor_: második igen. első... hát, összeakadtak a tizenhatoson belül, labda sehol, ezer ilyen történik, szerintem a portugál nem is tudott volna játékba avatkozni. lényegtelen, meg kell verni őket, ha ezt nyújtják az anfielden is, nem lesz esélyük (11 ember ellen)

bendeguzzz 2010.04.01. 23:26:06

@szferi: reméljük addigra Aurélió is bevethető lesz!

capor_ 2010.04.01. 23:28:52

@szferi:
Az első szerintem hasonló volt Puyol vs Fabregas esethez..Szerintem tizi. Mindegy, ezt a Benficat meg kell verni otthon simán.

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.04.01. 23:30:13

@poolfanati: jogos, a bíró ökörsége a kiállítással megkavarta a meccset, és a visszafújt gól is nagyon necces volt - lézeres, ahogy feljebb írta valaki.

De hogy Burnley szintű lenne a Benfica és hasonlók... gondolom még nem múlt el a Pool-drukkerek első dühe, egyébként bőven lehetett volna nagyobb a különbség, csak a tragikus helyzetkihasználás miatt nem lett.

A különbséget a kiállítás jelentette, nem a portugálok jó játéka, az is tény, de lehetne itt végtelenségig HA-zni, mert nem tudom Agger hányszor sarkalná be így.

Lényeg, h fasza kis meccs volt, a visszavágó még jobb lesz.

szferi 2010.04.01. 23:32:50

@Fernando Torres: auréliót nem engedném 500 méternél közelebb az anfield gyepéhez.

@capor_: így van, meg kell verni őket. még egyszer, a lilletől jobban tartottam az egy-null után, mint ezektől a leértékelt sztárocskáktól. (sztem a fabregas féle tizi is véleményes volt, ilyet csak hazai csapat kap).

macca17 2010.04.01. 23:35:07

@heinrich: hm, mi lőhettünk volna még kettőt. ja, egyet lőttünk is :) felesleges az ilyesmit elkezdeni. 2-1 oda, két jogos tizivel.

spangol 2010.04.01. 23:35:21

@capor_: @szferi: nézzétek meg ezt holnap is. Carra tisztán belerúg Aimarba, aki persze rongybabaként csuklik össze. Igazából még a labda pozícióját sem kell mérlegelni, tök egyértelmű a rúgás.

A Benfica játékát jól írta le heinrich, grat, jobb volt így nézni, mintha fogalmam se lett volna, de elájulva én sem voltam tőlük. A duplázó centergyerek mondjuk faszát játszott, arsenalnak lenne ilyenje...

szferi 2010.04.01. 23:36:30

@heinrich: na, azért ez: "Benfica az egyik legkarakteresebb támadófutballt játszó csapat Európában" legalább olyan elfogult volt, mint a burnley-zés. meglátjuk, mit tudnak idegenben ( amúgy otthon emberelőnyben, meg nem adott gólokkal, két befújt tizivel a burnley is megcsap akárkit :)

macca17 2010.04.01. 23:39:01

ja igen, és ez a bíró legyen eltiltva örökre attól, h focimeccset vezessen. ejnye-bejnye mashnak és nandónak

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.04.01. 23:41:41

@szferi: elsősorban arra értettem, hogy legalább 5 támadó szellemű játékosuk van általában a pályán + a 2 wingback. Burnley sztem nem csapta meg oda-vissza az Evertont /ok, most az jön, hogy Moyes leszarta :) /

Ahogy írtam is, idegenben nem lehet nagy parádéra számítani tőlük, de nem fognak Porto-módra letérdelni, azt tutira veszem.

poolfanati 2010.04.01. 23:43:37

@macca17: mért ejnye-bejnye nekik?

poolfanati 2010.04.01. 23:45:03

@bendeguzzz: igen, már fejelni is megtanult. a 2. félidőben egyedül állta a sarat a benfica jobboldalával.

szferi 2010.04.01. 23:51:01

@bendeguzzz: igen. biztosan jobb, mint degen vagy aurélio. két baja, hogy alacsony, és nem tartja a posztját (lófasznak megy előre, ha beadni sem tud), de ha fegyelmezetten játszik, nem annyira rossz. amúgy három rendes hátvédünk van (agger, carra, johnson), kyrgiakos egy jó csere, többi selejt.

@heinrich: ne fogadj rá. ilyen csapatok az anfielden 4-8 között kapnak. amúgy az a bossszantó, hogy most kezd beindulni a csapat végre, lillet taktikusan, simán vertük, sunderlandot helyenként nagyon jó játékkal aláztuk, és ma is jobbak voltunk - erre jön egy ilyen faszkalap bíró... szerintem továbbmegyünk, de ha mégsem, ezen a meccsen ment el végleg ez a szezon

bendeguzzz 2010.04.01. 23:52:26

@poolfanati: nyilvánvaló, hogy egy jó formában lévő Aurélió sokkal jobb, mint egy Insúa. Jóformába lendülni viszont most nincs idő (Insúan nem játszhat, Darby kölcsönben)! Ha Aurélió tuja vállalni a játékot, Rafa tuti hogy beveti, ellenkező esetben Mascheranót vagy Aggert tudnám még azon a poszton elképzelni, de ő akkor nagyon hiányozna a középpályáról, és egy Lucas-Aqua (utóbbiról Herenden kellene érdeklődni, hogy tudja e vállalni a játékot) nem annyira acélos. Babel helyett oké, hogy Yossi lesz, jobboldalon pedig Maxi, elöl Gerrard, Torres.

bendeguzzz 2010.04.02. 00:02:04

@bendeguzzz: jobboldalon még szóba jöhet, valószínű, hogy inkább ő kezd majd.

FairyHarry 2010.04.02. 00:03:19

@bendeguzzz:
Johnson - Carragher - Kyrgiakos - Agger - tiszta sor.

Maxi nem játszhat idén az EL-ban.

bendeguzzz 2010.04.02. 00:11:52

ahogy ismét elolvastam, mit írtam már nekem is beugrott. Kyrgiakos majd darál hátul. Az Anfielden előnyben leszünk, ez a 2-1 (beleértve e bírói tévedéseket és a Benfica helyzeteinek számát) jónak mondható.

poolfanati 2010.04.02. 00:19:23

@bendeguzzz: azt is vedd figyelembe hogy aurelio mindig sérült, insua eddig egyszer sem volt! ha lesérült volna, nagy szarba lettünk volna. nagyon sokat fejlődik, beadni igenis tud, cselezni is és összjátékba is oké.

bendeguzzz 2010.04.02. 00:22:16

maradjunk annyiban, hogy alakul a gyerek...

Republik of Mancunia 2010.04.02. 07:25:19

hu de elrontotta ezt a fulham.
Végig jobb volt, megvolt a biztos előny. Erre az a gól a vége előtt.
Így nagyon meleg lesz a pite. Sőt. Nagyon elrontották.
Amúgy jó kis meccs volt, szimpi ez a Fulham (amikor otthon játszik)
Pool meccset nem láttam, de ahogy olvasom meg nézem a történteket, otthon mészárolni fognak.

Azért az érdekes hogy a BL+EL negyeddöntő első meccsein 8meccsből 6 hazai győzelem és 2 döntetlen. Jövőhéten ugyanilyen eloszlásra számítok, szintén a hazai csapatoknak.

váév építők (törölt) 2010.04.02. 07:42:00

mocskos izgalmasak lesznek a visszavágók és van egy olyan érzésem, hogy nem látunk majd német csapataot a 4 között.

pattopo · http://100ev.uw.hu 2010.04.02. 08:30:56

Cardozo bemutatta a tökéletes tizenegyesrúgást két féle módon is.
azt hiszem ez kijelenhető.
és ez sem olyan könnyű, mint elsőre gondolnánk.

balu11 2010.04.02. 09:28:07

1 - ahogy mindig is mondtam, csak Capello ba_ik rám figyelni: Bobby Zamora (vírusfertőzésből -talán- felépülve gól+gólpassz: a gólt egyazegyben magának csinálta meg, és rosszabbik lábbal lőtte be távolról, a gólpasszát meg tényleg én is belőttem volna)

2 - grat a tippekhez heinrich, elég jól ültek + a portugál tizenegyes megrakni zseniális :)) (csak azt nem értem, hogyan lehetett ekkora oddsa... ezek még soha nem láttak portugál focistát közelről? :) persze nem kisebbítendő az érdemeidet!)

3 - jó visszavágók lesznek, remélem a Hamburg és (főleg!) a Fulham továbbmegy, a másik két párban nagyjából egyenlően anti-, ill. szimpatikusak a csapatok, szóval mind1

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.04.02. 09:32:22

@balu11: az oddsz azért lehet magas, mert nem az a tétel, hogy lesz tizenegyes, hanem hogy a következő gól a meccsen tizenegyes lesz.

balu11 2010.04.02. 09:42:37

@heinrich: értettem, a megjegyzésem csak az általam nem igazán kedvelt portugál labdarúgók, csapatok játékának erős színészi oldalával kapcsolatban szánt finom fricska akart lenni

de péntek reggel nem az igazi a humorom, úgy látszik :) (sebaj, estére mindig feljavul:))

Walmer 2010.04.02. 09:49:42

@balu11: Hangoztatod egy ideje, hogy Zamora így, meg úgy, bevallom nem nagyon értettem veled egyet, mert ebben a "labdát megtartom és leosztom a felfutó társnak" műfajban Heskeyt jobbnak éreztem. Most viszont meg kell kovesselek, mert Bobby idén a Fulhamban nagyon komolyat nyújt.
Mondjuk szerintem Hodgson csinált belőle igazán ilyen játékost, mert anno a WHU-ban mintha nem ezt játszotta volna. Ott sokkal inkább spílerkedett (soha nem felejtem azt a gólját, amit két esernyő után lőtt).

Az persze nem ártana ha capello, mielőtt kivinné a vébére azért betenné felkészülési meccsre is (ha lesz még egyáltalán), mert az hülyén nézne ki, ha éles vébé meccsen debütálna. Még lefagy nekem a drága.

balu11 2010.04.02. 10:00:13

@Walmer: szinte teljesen egyetértek

viszont most már nem hiszem, hogy kiviszi (hacsak nem lesz vmi sérülés), ezért is szurkoltam nagyon, hogy Egyiptom ellen behívja

pont az a jó benne, hogy szinte teljesen rendelkezik klasszikus center skillekkel, és mellette még távolról is jól lő (ráadásul mindkét lábával, ahogyan tegnap is láttuk), cselezni is tud, és esze-szeme is van a játékhoz (ld. a Juve elleni gólpassza Gerának)

persze mindezekben nem no.1, de a sokoldalúsága + az idei kiemelkedő formája (ami talán a csatároknál sztem még lényegesebb szempont mint másoknál) miatt ideális cserecsatár lenne - de még egyszer mondom, ez a hajó sztem elúszott... sajnos

Walmer 2010.04.02. 10:09:08

Benfica-Pool

pontosan tudom, hogy Európának azon a részén, ha nem kellően köcsög az ember, nem lehet futballista, de mégis mindig kikészülök, ha portugál csapatot látok játszani.
Az a fetrengés, színészkedés, hisztizés, amit ezek a zselézetthajú, suttyó parasztok előadtak, az minden előzetes várakozásomat felülmúlta.
Náluk már csak a spori volt undorítóbb.

A babbel eset előtt két portugál rúgott fejbe egy -egy liverpoolit, aztán az a tajparaszt kettétöri Torrest, kishíján összeverekedik babbellel, erre kiállítják a hollandot. (NB. azt sem értem, babbel mi a francért ment oda okoskodni. Ő lett a CSK a csapatban?).
Az első büntető nem volt az. Köze nem volt hozzá. Aimar eljátszotta a nagyhalált. Hirtelen fordult és elesett, a védő (talán carragher?) meg a könyökét végighúzta a feje tetején. Köze nem volt ahhoz, hogy elessen.
Mondjuk még így is simán nyerhetett volna a Pool, ha Torres azt a 90%-os ziccert begurítja, vagy megadják azt a gólt, ami 50-50 hogy les volt, vagy nem.

Ha ez a szedett-vedett csürhe bejut a 4-be én öngyilkos leszek.
De az leszek akkor is, he mégegyszer kimondja valaki a portugál edző nevét.
nem tudom ki volt a szpiker, de az egész meccsen végig azon kéjelgett, hogy Zsorzs Zszus.

Walmer 2010.04.02. 10:09:56

@balu11: azért én még reménykedem...

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.04.02. 10:32:59

@Walmer: csak a te kedvedért frissítettem egy képet a posztba "köze nem volt hozzá" jeligére :)

balu11 2010.04.02. 10:42:21

@heinrich: gondoltam, hogy nem hagyod szó nélkül, ha valaki megpróbálja "elrontani" a szép fogás miatti diadalt :)

(nem láttam a meccset, fogalmam sincs, hogy tizenegyes volt-e - csak a tények kedvéért)

@Walmer: én is!! - végülis lesz még felkészülési meccs (Japán és Mexikó rémlik május végéről)

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.04.02. 10:44:59

@balu11: és akkor még nem is említettem, hogy Insuának ekkor már volt sárgája, szóval ki kellett volna nyomni :)

szferi 2010.04.02. 10:45:10

@heinrich: volt valami kontaktusféle, na és? ha minden ilyenért tizit adnának, 32-24re végződne egy átlagos meccs.

Walmer 2010.04.02. 10:45:12

@heinrich: jóvan bazmeg talán volt egy leheletnyi kontakt;-)

Walmer 2010.04.02. 10:49:25

@heinrich: na persze, meg esetleg halálra ítélni:-)
Luizaoval akkor mit kellett volna tenni?
vagy az egész végig fetrengő Aimarral?
He én lettem volna a spori, Cardozót a tenyérbemászó pofája miatt, már az elején besárgítom.

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.04.02. 10:50:23

@szferi: @Walmer: kontaktusféle, leheletnyi kontakt, priceless :D

Aimar azonnal összeesett, tény. Insua meg belerúgott, ez is tény, felesleges rajta kardozni.

szferi 2010.04.02. 10:53:10

heinrich, a meg nem adott, szabályos gólról nincs kedved beilleszetni egy képet?

egyébként miért véded ezt a szánalmas bandát? szerinted európa egyik legoffenzívebb csapatának ilyen bírói hátszélre van szüksége, hogy otthon elérjenek egy egygólos győzelmet? amúgy akciógólt szoktak lőni ezek a srácok?

Walmer 2010.04.02. 11:00:59

@heinrich: belerúgott nem egyenlő hozzáért.
ilyet mezőnyben soha nem fújnak be. Aki befújja az szar bíró. Ilyen egyszerű.

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.04.02. 11:11:06

@szferi: nem védem, csak a tizenegyes kapcsán ragaszkodom a tényekhez.

A majdnem biztosan szabályos gólt sem vitatta senki, a kiállítás vicc volt (azért még egyszer: Insuát is le kellett volna küldeni).

Engem nem érdekel, hogy a Pool vagy a Benfica megy tovább, azt is értem, hogy pudliként ideges vagy, de ezzel a lendülettel Torres kihagyott ziccerét is átkozhatnád a bíró helyett.

@Walmer: borzasztó elfogult vagy, ez ilyen egyszerű. De lássuk, hogy emlékszel az Arsenal meccsre:

"a büntető, büntető volt. Ahogy imy mondotta volt korábban, Puyol megakadályozta, hogy a másik spanyol labdához érjen. Nem szabályosan. nem érte el a labdát. tizenegyes. "

Most viszont Insua szabályosan rúgott bele Aimarba, nem akadályozta meg, hogy a labdához érjen, sőt Insua ezek szerint elérte a labdát is, nem tizenegyes.

Asszem ezt a témát kiveséztük :)

szferi 2010.04.02. 11:18:59

@heinrich: sajnos nem tudtam időben reagálni, de a cikkedet sem értettem. aggódó liverpooli tekintetek? már a sorsoláskor írtam, hogy a benficánál csak a liege lehetett volna könnyebb ellenfél. igazam is lett (volna, ha normális a bíró), mert ezek önerőből, 11 ember ellen egy lepkefingnyi ellenállást sem tudtak kifejteni.

Bízom benne, hogy egy hét múlva kitömjük őket, de sajnos a szezonunk alapján megvan rá az esély, hogy összezuhanjunk az anfielden. viszont tegnap legalább döntetlent érdemeltünk volna.

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.04.02. 11:25:23

@szferi: a posztot elsősorban azért írtam, hogy az embereknek legyen vmi képe a Benfica játékáról, azon túl, hogy fetrengős, zselés, összezuhanó köcsögök. Azok is, az argentinok után közvetlenül a portugálok következnek az abcúg-listámon.

Ettől még ez egy fasza csapat, ha nem is BL-esélyes, és én valóban úgy gondoltam (és gondolom most is), hogy a Poolnak van miért aggódni.

Te feltételezed, hogy kiállítás nélkül szart sem tudtak volna csinálni, sztem ez nem ilyen egyértelmű, de az ostoba bíró miatt ez már sosem fog kiderülni.

Amúgy mutass nekem egy csapatot, amely az idegenben játszó, 8 emberrel védekező Pool ellen brillírozott volna.

szferi 2010.04.02. 11:29:24

@heinrich: "a posztot elsősorban azért írtam, hogy az embereknek legyen vmi képe a Benfica játékáról" - ez nyilvánvaló, hasznos is volt, érdekes is.

de ez "miért és hogyan fogják ma lemosni a Liverpoolt" azért előre, látatlanban is erős volt, nem?

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.04.02. 11:33:33

@szferi: persze, volt benne kockázat, de ez volt a megérzésem, nem a Poolt akartam rugdosni - bár őszintén szólva könnyű préda lenne :)

Ha ilyenkor azt írnánk, hogy "majd meglátjuk, ez Benitez-legényei ellen mire lesz elég stb" a kutya nem olvasna NST-t.

szferi 2010.04.02. 11:35:38

@heinrich: még annyit, hogy egy pool szurkolónak az idén szinte minden meccs előtt van miért aggódni, de ennek köze nincs a benfica játékerejéhez.

Walmer 2010.04.02. 11:41:59

@heinrich:
"borzasztó elfogult vagy, ez ilyen egyszerű"

Mondj valamit, amit nem tudok;-)
De mondj egy elfogulatlan, objektív májert itt a blogon.

Walmer 2010.04.02. 11:44:40

@heinrich:
"Amúgy mutass nekem egy csapatot, amely az idegenben játszó, 8 emberrel védekező Pool ellen brillírozott volna."

had ne én világosítsalak már föl arról, hogy van egy csapat, amelyik épp most csinálja a fociforradalmat.
nekik egy 8 emberrel védekező Pool...
Ugyan már (elnézően mosolyog)

balu11 2010.04.02. 11:45:07

(@Walmer: én az vagyok, Arsenal-szurkolóként is el kell ismerjem pl. hogy a Barca megérdemelten hozott el 1 pontot az Emiratesből :))

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.04.02. 12:31:41

@Walmer: elfogulatlan, objektív májer az NST-n. hmm. that's a toughie. hadd gondolkodjam, ki is lehet az, ki is lehet az... talán az a szimpatikus legény a hátsó sorban, Bundesliga pólóban régi idők fociját olvasgatva? :D

calciomax 2010.04.02. 13:03:12

Vicces az hogy az angol foci fanok(Arsenalosok) arroganciáról beszélnek a BL posztban a Barcások kapcsán....persze ez csak egy szar gusztustalan portigál benfica aki arra sem méltó hogy a nagy Poollal egy pályán legyen...vicc

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.04.02. 13:14:33

@calciomax:

Hát igen, átfutva a kommenteket, lehetne szemezgetni bőséggel. Kezdve rögtön Rep. of Mancuniával, akit egy Valencia-Atlético (objektíve, a játékosok értéke, ill. a csapatok rangja alapján valószínűleg a legértékesebb párharc a tegnapiak közül) annyira se érdekli, mint a Paks-Kaposvár. Persze lehet, hogy egy Paks-B-közép tagról van szó, ez esetben elnézést tőle!
:-)

Everred 2010.04.02. 13:52:03

@Csöncsön: miért is arrogancia, ha valakit nem érdekel egy meccs?

Csak úgy kérdezem. Kötelező valakinek elcsöppennie egy Valencia-Atléticótól? (by the way, szerintem téged sem érdekel egy City-Spurs)

Orvenyhivo 2010.04.02. 14:01:14

@Csöncsön: Nincs ezzel semmi baj. Teljesen felesleges ilyesmikkel jönni, hogy "játékosok értéke", pláne hogy "csapatok rangja" (na, ha valami, ez nem objektív, l. még ki a nagycsapat).

Számomra a legfontosabb meccs a Vale-Atleti volt, a kommentek alapján a többségnek ez volt a legérdektelenebb. Semmi okot nem ad ez felháborodásra.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.04.02. 14:01:55

@Everred:

Az az arrogáns, hogy egy Paks-Kaposvárhoz hasonlítja azt a mérkőzést, amelynél rangosabbat max. egyet játszottak tegnap az egész világon. Nagyon furcsa, hogy nem érzed pont te, aki a másik posztnál olyan érzékeny voltál az arroganciára.

Boodler 2010.04.02. 14:03:09

@Csöncsön:
"amelynél rangosabbat max. egyet játszottak tegnap
az egész világon."

A Paks - Kaposvárt.
:)))

Republik of Mancunia 2010.04.02. 14:06:54

@Csöncsön:
Azért a Benfica-Pool rangban simán a Valencia-Atletico fölé nő:)
És különben is Hajrá Eto!

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.04.02. 14:07:21

@Orvenyhivo:

Inkább azt mondd meg (mert nem láttam a meccset), igazságos volt-e a 2-2!

Everred 2010.04.02. 14:07:37

@Csöncsön: nem jó, nem jó. Jó volna látnom az ominózus kommentet, mert így csak a te szavaidból indulhatok ki, de te azt írod, hogy "egy Valencia-Atlético annyira se érdekli, mint a Paks-Kaposvár".

Az, hogy kit mi mennyire érdekel, az a személyes magánügye. Nem a két mérkőzést hasonlította össze (legalábbis ha valóban úgy fogalmazott, ahogy te idézted), hanem a hozzájuk fűződő viszonyát.

Lefogadom, hogy téged pl. negyedannyira sem érdekel egy Celtic-Rangers, mint egy Osasuna-Deportivo, pedig előbbi mennyivel rangosabb... Ne a rang döntse már el, hogy mi érdekeljen egy embert és mi nem.

Republik of Mancunia 2010.04.02. 14:08:22

@Csöncsön:
Igen hozzá hasonlítottam, de ugyanezt mondanám mondjuk egy Udinese-Napoli meccsre is, annyira érdekel mint a Paks-Kaposvár:)

Walmer 2010.04.02. 14:09:28

@Boodler: a qrva nénikéd ez eddig az év poénja!!!!!!!!!!!:-DDDDDDDDD

isten vagy!!!!!

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.04.02. 14:10:19

@Republik of Mancunia:

A Benfica-Pool igen, de a másik két meccs semmilyen szempontból sem. De még ha fölé is nőne, én a múltkori Panathinaikosz-Standard Liége-t sem hasonlítottam volna a Paks-Kaposvárhoz. És nem azért, mintha bármi különösebb bajom lenne nevezett két zöld-fehér csapattal.

muzsa 2010.04.02. 21:25:22

@poolfanati: masch bénázta oda aimar felé a tizi előtt, nando meg kihagyta a kihagyhatatlant.

calciomax 2010.04.02. 22:49:09

En az ellenfel(ellenfelek) tiszteleterol probalok beszelni. Attol hogy a Barca jobb(vagy nagyobb) mint az Arsenal ugyanugy nem kell lekezelni mint a Pool(angolfoci) fanoknak a Benfica-t. Ne csak akkor legyenek erzekeny lelkuletuek ha egy angol csapatot gyalaz valaki.

calciomax 2010.04.02. 22:52:33

Amugy en is totalisan erdektelennek es dogunalmasnak tartok egy Tottenham-Fulham meccset (leszarom hogy Gera is jatszik).
süti beállítások módosítása