Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Stuti kalandjai Barcelonában

2010.03.17. 23:45 _benito

Ugyan, mit nyerhetett a Barcelona ezen a Stuttgart elleni meccsen? Ha fogják, és izomból megborítják a svábokat, jön a vernyák, hogy jó, hát ez a Stuttgart volt, majd egy erős csapat ellen villogjanak, ha meg simán csak továbbjutnak, akkor ugyanezek a hangok azt kezdik el mantrázni, hogy egy erősebb ellenféllel szemben bajban lehet a Barcelona. Hiába, nehéz a korszakos csapatok dolga, na. Szerda este nem volt igazán nehéz, katalán léptékkel mérve a Stuttgart inkább csak Stuti volt, a Barca 13 perc alatt kigyömöszölte az egyébként szimpatikusan felszívott levegőt a német tüdőkből. Klaschisch különbschég. Eközben néhány kilométerrel arrébb a Girondins Bordeaux tovább erősítette pozícióját a Bajnokok Ligája legjobb csapataként. Furcsa, de tényeken alapuló megállapítás, hajtás után felfedjük jól.
 
Amíg Messi így játszik, igazából teljesen mindegy, mit csinálnak a pályán a többiek (tényleg, Henry például mit csinált?), és ez messze nem a Stuttgart kritikája. A németeket nem érheti szó, mert látszott, hogy megpróbálták. És azért sem, mert nagyon gyorsan megérezték, itt aztán tök mindegy, mennyire elszántak. Csak azt bánhatják, hogy hazai pályán nem kapták el a Barcelonát, mert az ott benne volt, a Nou Campban viszont csak annyi volt benne, hogy iszonyúan megrakják őket. Ezt megúszták szo-szo, már ez sem rossz, ha úgy vesszük.

Kicsit azért fáradtabb ez a Barcelona, mint a tavalyi, és bár furcsa ilyet mondani - főleg március közepén - azután, hogy az Inter mellett ők is simán masíroztak tovább, de szigorúan nézve mindkét csapat jobban járna, ha visszacserélnék a csatáraikat. Henry centerben ólommadár, Pedro még nem elég jó hozzá, ha pedig Messi megy be középre, akkor meg az a baj, hogy nincs 132 centinél magasabb katalán az ellenfél térfelén. Persze azt senki nem állítja, hogy Ibrahimovic nem talál vissza a szezon végéig oda, ahol megkezdte barcelonai működését.
 
Érdekel valakit, melyik a Bajnokok Ligája legjobb csapata idén? Megmondjuk: a Girondins Bordeaux egy döntetlen mellett hét győzelemmel hasít, ennél jobbat pedig senki nem tud felmutatni a sorozatban. Az Olimpiakosz egy rövid időszakot kivéve kiválóan alakította a citrommal a szájában felszolgált áldozati szuflakit, bár 1-1-nél nem lettünk volna zabszem Blanc seggében.

A két irtózatosan nagy gólt is hozó meccsen még az az öröme is megvolt a Barcelona utolsó félórájáról a heveny ásítozástól hajtva átnavigáló szurkesznek, hogy hüjebirózhat is egy jóízűt. A két kiállítást hozó figyelmeztetéseket pontosan másfél sárga lapnyi szabálytalanság előzte meg, és bár a görögöket annyira nem érdekli a dolog, Diarra azért hiányozni fog a Bordeaux-ból a következő körben.

A Bayern és a Juventus szurkolóin (és persze OJ-n) kívül kevesen tudják, mire számíthatnak a Bordeaux-tól, ezért lebenlang München-fanként mindenkinek jelzem, hogy rohadt jó kis csapat. Két francia a BL legjobb nyolc csapata között, miközben az Európa Ligában a Lille a Liverpoolt pofozza, és a Marseille sem áll rosszul. Elgondolkodtató.Ez meg csak simán szép:

165 komment

Címkék: összefoglaló bl

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr281848598

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rizla 2010.03.18. 10:57:01

@Tika_: "Amúgy ebben a posztban 2en használták a "korszakos" kifejezést: te és a posztíró. "

igen, sőt, az az érdekes, hogy én még a barcelona fórumokon sem olvasok ilyet, szegény sporttárs meg mindjárt idegbajt kap benito véleménye miatt.

rizla 2010.03.18. 10:58:09

@horas: tiszta sor, hogy a barca esélyei nem a stuttgart 4-0s verése miatt nőttek (papírforma), hanem a chelsea kiesése miatt.

horas 2010.03.18. 11:00:35

@rizla: Amúgy nagyon találó ez a jelző és szerintem igaz is.Így futballozni csapatot nem láttam ezelött...

Senderos 2010.03.18. 11:03:14

Messi az új Bendtner?:)

rizla 2010.03.18. 11:04:32

@horas: én személy szerint soha nem tartottam igaznak ezt a jelzőt, és soha nem is használtam, kizárólag egy esetben: xavit és iniestát valóban korszakos játékosnak neveztem, mert nem csak az évtized egyik legmeghatározóbb, és legsikeresebb klubcsapatának a fő letéteményesei, hanem minden idők talán legerősebb spanyol válogatottjának is. amire meg aztán nyugodtan mondhatjuk majd csapatként is, hogy korszakos, ha megnyerik a VB-t.

mickeyknox 2010.03.18. 11:04:38

@Rooney82: kíváncsi lennék szőr alex véleményére is a preferenciákat illetően :)
@Everred: ribéry és robben miatt még nem kellene a bayern-t a mu elé tenni... egyébként is robben havonta egyszer tuti lesérül, a kis franciának meg elvette az étvágyát a virsli meg a káposzta :)

horas 2010.03.18. 11:05:13

Egy szó mint ezer,a mostani sorslás fogja "beárazni",hogy amradjuk ennél a divatos kfejezésnél,megadni az idi BL-nívóját nekem,mert ha az Arsenal vagy a Bayern úgy lesz ott a 4 között,hogy CSZKA v Lyon-t kap most,míg az Inter vagy az MU Chelsea-t Milan kapott és most bekapják egymást vagy a Barca-t,onnantól kezdve az én szememben lóbrét nem ér majd az idei BL...

Mert míg valaki vért szarik míg eljut valahova mások eltingli tangliznak...

Everred 2010.03.18. 11:08:48

@horas: szóval azt szeretnéd, hogy kiemelés legyen, mint teniszben?

Nemtom, szerintem az európai futballnak nem árt meg, ha nem csak 6-7 csapat van, akiből kikerülhet a legjobb 4 mezőnye... Nyilván kellenek a húzónevek, ne az legyen, mint 03/04-ben, hogy UEFA Kupa-elődöntőre hajazott a BL, de kis vérfrissítés sosem árt.

Everred 2010.03.18. 11:11:21

@mickeyknox: Ribéry, Robben, Van Gaal épp elég indok szerintem...

De fordítsuk meg akkor: miért kéne a Unitedet esélyesebbnek tartani a Bayernnél?

rizla 2010.03.18. 11:12:32

@Everred: premier league, ferguson, rooney

horas 2010.03.18. 11:17:23

Szerintem elég csak azt megnézni,hogyan jutott tovább a két csapat az elöző ellenfeleiken,úgy,hogy a Milan-t mindenképp nevezhetjük jobb csapatnak mint a Fiorentina-t.Szal szerintem kezeljük a helyén a Bayern München-t,mert a csoporttovábbjutásukhoz is kellett egy történelmi Juve mélyrepülés.

Robben Ribéry két klasszis,bennük bármi benne van,de őket leszámítva igen csak közepes játékosok vannak a keretben.Rooney jobb mint Robben,Valencia jelenleg van Ribéry formájában,és ne hasonlítsuk össze Giggs,Fletcher,Carrick középpályát,a védelmet meg pláne..Evra,Vidic,Ferdinand...és Van Der Sar is sokkal jobb kapus Butt-nál.Ettől függetlenül márkáns különbséget nem érzek,de számomra egyértelmű,hogy jobb az MU perpillanat.

mickeyknox 2010.03.18. 11:17:27

@Everred: a szőr, rooney + az a brutális magabiztosság ami árad a mu-ból évek óta.

Senderos 2010.03.18. 11:17:39

@horas: a barca szokott tingli-tanglizni a bl kiesési szakaszban, remélem most kapnak egy normális ellenfelet.

az uefa-koefficiens szerinti sorsolás meg hülyeség lenne, annyit érnének el vele, hogy az elődöntőkig nem lenne említésre méltó párharc.

balu11 2010.03.18. 11:19:20

@Everred: abszolút egyetértek, a változatosság gyönyörködtet, és bizony én inkább nézek pl. egy Lyon-Inter, mint egy ezredik MU-Chelsea meccset mondjuk az elődöntőben (pedig leginkább a PL-re gerjedek, de ez itten az összeurópai csapatok viaskodása)

kiemelés nem tenne jót sztem

az meg alaptétel, hogy aki meg akar nyerni egy kupát, annak minden csapatot meg kell tudnia verni, úgyhogy a nagycsapatok sztem ne sírjanak

és azt sem tartom rossznak, ha pl. a Bordeaux jut gyengébb sorsolás miatt az elődöntőbe a Real, Chelsea "kárára" - a nagycsapatoknak közül sokan a BL győzelemről szövegelnek szezon előtt/közben, szóval őket nem sajnálom, a kisebbeknek (és bajnokságaiknak!!!) meg nagyon is számít, hogy csoportkör helyett legjobb8ba, 4be jutnak (ld. pénz, húzónevek érkezése -> színvonal emelkedés, ...)

szóval éljen a sokszínűség, éljen a retro BEK-fíling!

horas 2010.03.18. 11:22:28

@Everred: Jó hát ez is igaz,de perpillanat pont leszarom,mert Barcelona-t kapta az Inter a csoportba most a kapható ellenfelek közül a legerősebb Chelsea-t,ha kövekezőben jön megint a Barca vagy a másik legerősebb MU beszarok.
És szerintem mocskos idegesítő,hogy egy évek óta szart nem mutató,Arsenal akik permanens 4.ikek a bajnokságban,lófasz csoportot után lófasz ellenfél.Tavaly is az elődöntőben találkoztak épkézláb ellenféllel,láthattuk mi volt,megérdemelnék a Nou Camp-ot most,de azt mondom mivel,elég híg lett a mezőny egyet még menjenk,kapják a Bayern,hogy legyen így is úgy is még nagy név a 4 között,de talán még a Bayern-se biztos,hogy menne nekik...

horas 2010.03.18. 11:29:00

@imici77: Nincs Arsenal betegésem,de mond,hogy nincs igazam.Nézd már meg az ágyusok csoportját meg a kaphatók közül kit kaptak most a 16 között,ennyi.ÉS tavaly ugyan ez.És ezt mind mire fel?
5 éve nem nyertek semmit és mindig negyedikek a PL-ben,Európai szinten meg semmit nem mutattak soha,erre a legerősebb kalapban vannak...kicsit vicces...

avenger13 2010.03.18. 11:29:27

a kiemeléssel is csak szívna az inter, így igazán kár lenne érte. ugyanis a barca, mu, arsenal, bayern, és a lyon van előtte, így az első "kalapból kapnának".

a bayernt kár leírni, meg feldicsérni is. most kezdték el építeni a csapatot, vannak hiányosságok, nagyok, de riberyt valenciához hasonlítani szintén nevetséges. és nem a virsli vette el a kedvét, hanem az, hogy kb. a legutóbbi eb óta sérült. sérülten játszott klinsi alatt is, minden meccs után két hét pihenő, és idén is amíg van gaal nem mondta neki, hogy jó most amíg meg nem gyógyulsz addig nincs labda, addig is sérült volt.

a bayern ugyanolyan mélyet repült mint a juve, csak ők most lekezdtek felfelé menni. abból a csoportból a bordeaux volt a nyertese a két nagy gyenge szereplésének.

sajnos mindenképpen lesz "gyengébb csapat" az elődöntőben, ugyanis a hihetetlen erős barca mu inter trio nem tud 5 csapatot kiverni és 3an körmérkőzésekkel eldönteni a bl címet. az intert sem kell nagyon feldicsérni, nagyot játszottak a chelsea ellen, míg a csoportkörben konkrétan szarok voltak. próbáljuk meg helyén kezelni a győzelmeket is (ez ugyanúgy vonatkozik minden csapatra).

Strigo 2010.03.18. 11:31:47

Retro BEK akkor lenne, ha a 4 közé a Barca, Bordeaux, Inter, United négyes jutna. Spanyol, francia, olasz és angol bajnokcsapat.

avenger13 2010.03.18. 11:32:17

@horas: az hogy a legerősebb kalapban vannak, annak köszönhető, hogy mindig 4 között vannak a blben. tényleg elég könnyű az águk általában. most viszont sok csapat megszorongathatja őket.

rizla 2010.03.18. 11:32:18

@horas: azért ez így sarkítás. mákos az arsenal, de nem volt az olyan rég, amikor többek között egy real madrid és egy juventus holttestén át sétáltak be a döntőbe, ahol elég pechesen kaptak csak ki a barcelonától. aztán voltak azért másodikak is mostanában PL-ben, meg harmadikak is.

Senderos 2010.03.18. 11:33:17

@horas: ez a permanens negyedik honnan jött? tavaly negyedik lett, előtte harmadik, most se lesz 4.-ik. kb annyira permanensen negyedik az arsenal, mint a permanens forradalom:)

cuki amúgy a gondolkodásod: köcsög arsenal megérdemelne már egy erős ellenfelet, pl a barcát...inkább mégse, a barca nem érdemelne nagycsapatot ilyen hamar. legyen inkább a bayern, bár tényleg egy barcát érdemelne a köcsög arsenal:)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.03.18. 11:36:10

@horas: döntő, elődöntő, 3 év alatt, ez a "semmi". csak angolok verték ki minket ebben a 3 évben, meg a barca (akit azért megszorongattunk a döntőben)

Számold össze, hogy az inter hány gólt lőtt a bajnokságot nem nyert pudlinak például. vagy eéőtte a másik angolnak.

A sorsolásról meg nem tehetünk, meg arról sem, h az inter esetleg izzad cipruson, mi meg gázolunk görögországban.

Azt meg nem lehet tudni, hogy ha az uccsó 3 évben az interrel játszunk, akkor az inter nyert volna, szóval a sorsolásra max haragudhatsz, de a milant is kivertük kapott gól nélkül, szóval csak erre fogni a jó szereplést badarság.

neeskens 2010.03.18. 11:41:13

Töredelmesen bevallom nem követem a francia ligát.

Idén a Lyon és a Bordeaux is imponáló, lehet nézni kéne a többieket is....

Everred 2010.03.18. 11:45:17

@neeskens: engem a 2 alatti meccsenkénti gólátlag elriaszt a Ligue 1-től.

vsztk9111 2010.03.18. 11:45:54

Én azért nem írnám le a két nyugat-románt, igaz a bajnokságban nincsenek nagy formában. Sokan itt alábecsülik őket. Szerintem:
Bordeaux-Lyon
Bayern- Inter
--------------
Barcelona-Arsenal
ManU.-CSZKA

Vagy ilyenkor még nem lehet összesorsolni az azonos nemzetben lévőket?

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.03.18. 11:46:58

@vsztk9111: "Vagy ilyenkor még nem lehet összesorsolni az azonos nemzetben lévőket? "

de, már összesorsolhatják.

horas 2010.03.18. 11:48:41

@avenger13: Mikor mindig,tavaly?
Roma,Villarreal,a Roma aki erősebbnek mondhtó is csak tizikkel ment.Elötte?BL-döntő 2006-ban?4 éve volt...
@rizla: És a Porto meg BL-t nyert annak idején és a Monaco is nagycsapatokat vert ki,ebből kéne élni a mai napig.
@Senderos: Jó,néha odaérnek a dobogóra,na bumm.
@imici77: Most lehet,számolgatni egyszer volt nehéz sorsolása az Arsenal-nak,mikor nem nyerték meg a Sveilla,Slavia,Steua(!) csoportjukat,utána Milan,Liverpool jött,nem is elődöntőztek...Az idei sorsolása pedig vicc.Az Arsenal-nak nagy szerencséje,hogy angol mert 16-ban és csoportban nem kaphat angol-t ennyi.

horas 2010.03.18. 11:51:20

És spanyol vagy olasz bajnokot sem...

flea 2010.03.18. 11:51:51

Csak bennem fogalmazódik meg, hogy a tavalyi Barca-Bayern és az idei Barca-Stuttgart párosítás között annyi a különbség, hogy (1) fordított sorrendben voltak a meccsek, és (2) a Stuttgart legalább nem 1 félidő alatt kapta meg a négyet? :)

horas 2010.03.18. 11:52:17

mármint a csoportban

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.03.18. 11:55:50

@horas: az inter kik ellen esett ki milyen eredményekkel, leírnád? hátha leírva jobban látod.

sporttárs 2010.03.18. 11:57:38

@rizla: Miét, te miről szoktál pofázni, hogy maradjunk a színvonaladon? Volt más témában hozzászólásod?
Komolyan nem érted, miért unják sokan azt, amit a fantasztikus csapatotok kapcsán műveltek? És komolyan kellene példa?

Mondjuk lehet, hogy nem is zavarna, ha időnként nem ebben a stílusban osztanád az észt. De félelmetesen mindenki felett állónak képzeled magad, szíved joga, én nem pofázok bele.

(abban speciel te vagy a legnagyobb, hogy nevetséges módon parázol röhejes meccsek előtt, utánuk meg jön három hasáb arról, mekkora játékos is Messi. Persze senki nem szopkodja, világos.)

Gerzson913 2010.03.18. 11:57:44

Én nem tudom, hogy a kommentelők nagy része hol él. Bayern? Ugyanmár! Viccnek is rossz. A Barca nem fogja megnyerni a BL-t, sokkal gyengébbek, mint tavaly, nagyon Messi-központú lett a csapat. Mi van, ha lerúgják? És a bajnokságban sem állank jól. A franciák nyilván nem nyernek, az oroszok sem. Az Inter nagy esélyes, ha sikerül tartaniuk a formát, ami viszont bajos lesz most, hogy a bajnokságban komoly gondjaik akadnak. Az Arsenal mindig egy nagy kérdés. A MU-nak szerintem nagy esélye van, de a bajnokságban nekik is gondjaik vannak, főleg most, hogy a Chelsea kiesett. De a Bayernnel senki se számoljon. Röhejes. Hol lennének a durva bírói hibák nékül? Hol vannak a bajnokságban? Évek óta?

sporttárs 2010.03.18. 12:00:07

@rizla: Ja, tényleg. Tőlem tehetünk úgy, mintha ez a korszakosozás nem lett volna már tavaly is élénk vitatéma, de biztosan csak én képzelem.

Amúgy egyértelmű, hiszen nem volt még jó csapat a futballtörténelemben, csak most, nyilván.

horas 2010.03.18. 12:05:03

@imici77: Én tudom,hogy kik ellen esett ki,de nehogy meg magyarázd már nekem,mhogy az Arsenal olyan hú de jó csapat.LEírtam az Arsenal-nak szerencséje,hogy angol,mert:
Csoportban nem kaphat angol,az esetek többségében nem is nyernék meg a csoportjukat.KEttő ha tovább jutnak ismét nem kaphatnak angol csapatot.
És valamilyen okból kifolyólag, a két másik legerősebb bajnokság bajnokát sem kaphatják,spanyol,olasz.
Láttuk mit kínlódtak a Roma-val,aki még nem is olasz bajnok.Az Inter símán kiesett kétszer angol ellenfelek ellen Pool,MU,de az Arsenal még simábban és ez a nem mindegy fater,hogy az elődöntőben vagy a 16 között.
Ha most sem éred,úgykell neked.

rizla 2010.03.18. 12:05:59

@sporttárs: engem a barcelona érdekel leginkább a fociból. te elvileg "semlegesként" foglalkozol szinte csak és kizárólag azzal, hogy elmagyarázd, milyen ciki a barca éppen valamiért.

"Komolyan nem érted, miért unják sokan azt, amit a fantasztikus csapatotok kapcsán műveltek? És komolyan kellene példa?"

igen ember, komolyan kellene példa. van egy állításod, támaszd alá példákkal. azt mondtad, a barca-drukkerek verik a mellüket a stuttgart kiverése után, hogy korszakos csapat. egy kérdésem van: HOL? idézd, dátumot is kérek.

"Mondjuk lehet, hogy nem is zavarna, ha időnként nem ebben a stílusban osztanád az észt."

a te stílusod milyen? olyan arrogánsan nyomod az észosztást, hogy beszarok, de tényleg, vedd már észre magad. ahogy nyer a barcelona, te itt kuvikolsz, komolyan mondom, szánalmas, és nem csak nekem tűnt fel.

"abban speciel te vagy a legnagyobb, hogy nevetséges módon parázol röhejes meccsek előtt"

volt egy rossz megérzésem, nem jött be, papírforma lett helyette. nekem ez a győzelem semmi más, csak kötelező. hogy miért féltem konkrétan, azt könnyű megmagyarázni: kibaszott rossz stuttgart elleni félidő idegenben (gólokkal mehetett volna a stuttgart), és idén több alkalommal gyenge vagy csak szimplán szerencsétlen játék a camp nou-ban (szerinted egy rubin kazan ellen kikapni otthon micsoda?). a barca nem elég éles a BL-ben, és azért, mert egy stuttgart történetesen balfasz hozzá, hogy ezt kiaknázza, másnak még lehet rá lehetősége. egyszerűen csak realista vagyok.

"utánuk meg jön három hasáb arról, mekkora játékos is Messi. Persze senki nem szopkodja, világos."

de most mégis hogy a faszba jön ide messi, áruld már el. attól egy percig sem tartottam, hogy messi nem fog mindent megtenni, és azt egy szóval sem állítottam, hogy Ő nincs agyonszopkodva. agyon van, mert az elmúlt 3 meccsen lőtt 7 gólt, egyedül viszi a csapatát a hátán, az ilyesmit illik megsüvegelni semleges nézőpontból is.

rizla 2010.03.18. 12:08:03

@sporttárs: ??!?!??! ember, te beteg vagy, halál komolyan. olyan szinten él az agyadban ez a barcelona dolog, hogy félek, mindjárt elpattan egy ér.

OJ · http://sportvers.blog.nepsport.hu/ 2010.03.18. 12:12:26

Srácok, ezt oldjátok meg privátban vagy egy kocsma előtt, ok? :)

rizla 2010.03.18. 12:12:48

én csak pár példát várok, az még belefér, nem?

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.03.18. 12:13:19

@horas: mi a nem bajnok Romat kivertük (ha a hazai meccset megnézed, akkor szólj kínlódásról), Ti a nem bajnok Pool ellen kizúgtatok simán. A címvédő Milan ellen továbbmentünk, 0-0, 1-1 nem a mi eredményünk ellenük. Ezek eredmények, komolyan, Nem sarkítás.

Ugyanazok a szabályok vonatkoznak ránk, mint a többi angolra, erről nem tehetek. A spanyolokra, olaszokra meg ugyanazok, mint az angolokra. Egyszerű ez. Ha nem tetszik, hogy az Inter olasz baszki, akkor ne szurkolj Nekik... azért fasza kifogás: sajna olaszok vagyunk...

lezártam, nem válaszolok a köv kommentedre.

avenger13 2010.03.18. 12:15:25

@horas: csak tudod az uefa 5 éves ablakot néz. így 2006 is még számít. akkor még a chelseanél és a manunál is több mint 15 pontot szereztek.

vsztk9111 2010.03.18. 12:26:11

Látom itt is komoly párosítások vannak, nem csak a Bl-ben :) Lehet nagyobb a küzdelem is.

nils_h 2010.03.18. 12:41:17

@avenger13: "3an körmérkőzésekkel eldönteni a bl címet" (MU, Inter, Barca) - Az mekkora lenne! De kurvára megnézném! Mindenki mindenkivel, oda-visszavágó alapon, 6 meccsen. Az lenne a nemgyenge!

r_magpie 2010.03.18. 12:41:29

@vsztk9111: jaja, kicsit sajnálom is, hogy már a nyolcaddöntőben összesorsolták rizlát meg sporttársat

rizla 2010.03.18. 12:42:58

@r_magpie: sajnálatos, hogy a mérkőzés nem a nagy gólokról szól, hanem a mezőnyszabálytalanságokról, és az antifociról.

federicapellegrini 2010.03.18. 13:03:54

szerintem rizla tök jó arc (lehet). bár utálom a barcelonát, nekem nem tűnik úgy, hogy a vakvilágba szopkodna, a kommentjeinek van éle, és logikája. a stílusa pedig kifejezetten üde színfolt; csak semmi púder, vagy meghunyászkodás. (Mr.AT dettó)

avenger13 2010.03.18. 13:06:32

@nils_h: sajnos a mai taktikai focit tekintve nem lenne valami baromi izgalmas. ha valaki megnyerne egy meccset onnantól az összesen a döntetlenre gyúrna. max. az adrenalin menne fel mindenkiben. :)

pattopo · http://100ev.uw.hu 2010.03.18. 13:22:39

a barcelona az korszakos csapat.
ennek a korszaknak, és most!

kimondtam végre :-)
megfkönnyebbültem.

amúgy melyik orgánum mondja ki azt, hogy melyik korszak korszakos csapata ki?
mi az ami mérvet ad?
kinek kell kimondani, hogy az onnantól úgy legyen?

shinigami 2010.03.18. 13:37:47

@pattopo:
akkor mar inkabb a mostani MU...
(3 bajnoksag 2 bl donto sorozatban)

@federicapellegrini:
hat a Tika Csöncsön rizla barca tamadosorbol messze rizla a legelviselhetobb bar a stuti meccs elotti szenvedese azert fajt kisse

Everred 2010.03.18. 13:40:50

@pattopo: szerintem a Stuttgart is korszakos csapat, ennek a korszaknak a csapata.

Azt elvégre mégse mondhatjuk, hogy ők a 70-es évek csapata.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.03.18. 13:51:00

Ha még egyszer leírja vki hogy korszakos csapat veszem a fáradtságot és a szemben lévő lánygimi minden kiscsaját felbérelem hogy offolja szarrá a bűnös blogját ájszivrunicéerdzsonaszbrodersz bejegyzésekkel...

rizla 2010.03.18. 13:53:39

@shinigami: na, ez például korrekt kritika, lol

robill760 2010.03.18. 14:42:45

"szigorúan nézve mindkét csapat jobban járna, ha visszacserélnék a csatáraikat" - nem értek egyet. egy jó formában lévő csatár nyilván jobb egy rossz formában lévőnél, de mi a garancia arra, hogy a szarul játszó Ibráért egy bombaformában ugráló Etót kapna a Barca. vagy fordítva.
Mourinho meg Guardiola nagyon is tudták, hogy mit csinálnak. Mourinho csapataiban nincs helye primadonnáknak, mert hiába nyer meg egyedül 10-ből 8 meccset, ha a másik kettő éppen a legfontosabb az idényben, de neki nincs kedve játszani, akkori cseszhetik. És ibrahimovic pontosan ilyen. Josénak inkább egy sorkatona kell, nem egy hős hangulatember.
És Ibra ugyanezért illik tökéletesen a Barcelonába. ott ugyanis annyi a zseni, hogy eszébe sem juthat játszani a félistent - merthogy Xavi, Messi vagy akár Pedro semmivel sem kutyább nála.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.03.18. 14:43:20

ma este 8tól 9ig a Lurdyban van kedve vkinek jorkyzni egyet? 4en vagyunk eddig, 1-2 embert keresünk.

hm?

Kövi 2010.03.18. 14:46:26

@OJ: ez az NST hibája, mert nem adnak normális keretet az ilyen párharcok lerendezésére! :)
Kellene már egy kispályás bajnokság, ahol kizárólag pártszimpátia alapján alkotnának csapatokat a kommentelők. A @shinigami által említett támadósorból szívesen bebőröznék valakit a Vörös ördögök színeiben. Kapusként természetesen, mert a megalázó vereséghez szükséges 6-7 gól bevarrását a Rooney82-re, Everredre meg persze Fergusonra bízom. :)

rizla 2010.03.18. 14:46:52

@robill760: de én úgy érzem, hogy ibrahomovic játékához a fűszert viszont ez az isten-komplexus adta. a barcelonából ez eltűnt belőle, mindenki dícséri, hogy milyen jó kis csapatember lett, és milyen szerény, meg odateszi magát, meg minden, de ez a karakter kevésbé passzol hozzá egyszerűen. ha nem tudja elég nagyra felpuffasztani az arcát, akkor mintha az önbizalma is eltűnne.
eto'o-val tavaly is volt valami gáz, szerintem nála akár valami általános kiégés-szerűség is lehetséges, és ezért nem akarták neki megadni a nagyobb fizetést. meg egy barcából egy interbe beilleszkedni kurva nehéz.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.03.18. 14:49:20

@Kövi: engem nem szorítasz ki a kapuból:) Ferguson meg a labda 2 különböző fogalom, ha röhögni akarsz, akkor passzolj Neki, és mehetsz védekezni vissza :)

Everred 2010.03.18. 14:50:47

@Kövi: bájos terv, de tartok tőle, hogy jelenlétem leginkább emberhátrányt jelentene. Most eltekintve szerény képességeimtől, a legnagyobb gond az, hogy nagyjából 10 métert tudok mostanság úgy lefutni, hogy utána ne akarjon kiesni a tüdőm.

Jó dolog egyetemre járni és dolgozni mellette, valamint söröket fogyasztani és kanapén elterpeszkedve meccset nézni, de megvannak a hátrányai.

Kövi 2010.03.18. 14:51:55

@imici77: @Everred: Akkor a felállás és a taktika még megbeszélés tárgyát képezi, de szemünk előtt már a végeredmény lebeg :)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.03.18. 14:52:47

@Kövi: az eredmény mindegy, de a digókat előzzük meg, ugye? :)

Kövi 2010.03.18. 14:55:04

@imici77: Nekem a gránátvörös-kék skalp jobban mutatna a szobám falán, de legyen!

Azazello007 2010.03.18. 14:55:22

Tisztelettel kérdezem néhány kedves kommentelőtől, hogy ugyan ki a langyos lócsöcsöt érdekel, ki milyen ágon jut/jutott el addig, ameddig. Aki BL-t akar nyerni, annak tudtommal mindenkit meg kell vernie, aki az útjába kerül, a "de nektek könnyebb volt a sorsolásotok"-szöveg pedig elég gyenge.

Nem hiszem, hogy akár egy Inter- akár egy Barca-fan húzná a száját, ha a Lyon és a CSZKA testén keresztül masírozna a kupáig a csapata.

Kövi 2010.03.18. 14:58:30

@Azazello007: nem ők, hanem mindenki más.
De mondjuk egy Final Four-szerű BL-döntő érdekes lenne, csak úgy nem lehet egy meccsre kihegyezni a BL-szezont.

drosiii 2010.03.18. 15:01:30

@Kövi: sAp-re rá lehet bízni a góllövést szerintem.. Én meg segítek ott ahol tudok..

De hogy kötözködjek is, imici te mióta vagy vörös ördög? (és most a normál ördögökre gondolok nem az ágyúsfajtára)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.03.18. 15:03:57

@drosiii: az nst tornákon a teheneseknek nem volt normális kapusuk, azért tiszteletbeli ágyúsok lettek az ördögökből... :) közös csapat project :)

Everred 2010.03.18. 15:04:22

@Azazello007: azért nem teljesen mindegy, hogy mennyire kemény úton jutsz el a döntőig, mennyit vesznek ki a csapatból a különböző párharcok.

drosiii 2010.03.18. 15:06:16

@imici77: anglikánus csapatban maradjunk akkor.

Mikor lesz a következő torna? Kezd jobb lenni a kondim, mint múltkor volt..

Boodler 2010.03.18. 15:06:21

@Everred:
...vagy, hogy az addig lejátszott 2x-3x meccs a bajnokságban milyen színvonalú.
(Elbújtam). :)

BENIARRIVO · http://forzaitalia.blog.hu 2010.03.18. 15:17:04

@pattopo: nyilvánvalóan némileg szubjektív ennek megítélése.

Ugyanakkor szerintem vannak olyan csapatok, amelyek kapcsán igen erősen elterjedt és viszonylag nehezen cáfolható (figyelemmel a megnyert címek mennyiségére) nézet az, hogy azok korszakosak.

Ilyenek pl.:

az 50-es évek végén a Real (5 BEK zsinórban);
a 70-es években az Ajax vagy a Bayern (3-3 BEK zsinórban);
a 70-es 80-as évek fordulóján a Liverpool (8 év alatt 4 BEK);
a 80-es 90-es évek fordulóján a Milan (3 BEK/BL 6 év alatt);
az ezredforduló Realja (3 BL 5 év),
és ha a Barca idén nyer, akkor ők is (3 BL 5 év alatt)

Persze nem csak a címek számítanak sztem, hanem az is, kik és mit játszottak a fenti csapatokban. Pl Puskás-Di Stefano duo, Cryuff és totális foci, stb. Viszont amelyik csapat ilyen teljesítményekre képes, az tényleg nagyon tud valamit, és kiemelkedik az adott korszak csapatai közül.

shinigami 2010.03.18. 16:03:05

@Everred:
ugyanakkor azert 1 eros csapatot kiverni onbizalmilag nem rossz ugye

nem beszelve arrol h mehetsz te a konnyebb agon ha leserul 3-4 jatekosod a dontore a kepzetlenebb, lassabb focistak miatt

rizla 2010.03.18. 16:06:24

@shinigami: azért kicsit merészen vázolod fel ezt az összefüggést, hogy gyengébb ellenfelek > több sérült.

balu11 2010.03.18. 16:10:41

@váév építők: folyadékban is égő kisebb tűz (bocs pöte, hogy megelőztelek :))

németül jelenti kb azt, hogy "egy egész életen át tartó"

nils_h 2010.03.18. 16:13:27

@rizla: sztem félreérted. nem azt mondta, hogy: mehetsz te a konnyebb agon TEHÁT leserul 3-4 jatekosod...

sporttárs 2010.03.18. 16:15:54

@rizla: Nem, rizla, nem azt mondtam, hogy a Stuttgart kiverése után verik a mellüket, úgy általánosságban írtam valamit, egy jelenséget, gondolom, többség érti, és érted te is, pont annyira általános, mint amikor te írsz kiejlentő módban dolgokról. De érted te ezt, nem vagy annyira korlátolt, amennyire ebben mutatkozol.

Hogy ki mennyire arrogáns, az nyilván megítélés kérdése, mindenesetre vicces, ha te hivatkozol másokra, sosem szoktad olvasnoi, rólad mit gondolnak, amikor elborult aggyal elkezdesz parasztozni meg leszólni másokat?

A félelmedet a Stuttgart (...) meccs előtt szépen megmagyaráztad, értem én, gondolom, ugyanez motivál, amikor fordulónként leírod a Reálról, hpogy most már kurvára behúzza a bajnokságot, ha esetleg mégis ti nyeritek, majd elintézed annyival, hogy volt egy ilyen félelmed.
Azt meg végképp nem értem, én "semlegesként" miért kellene mindenféléről írjak, úgy van ez, hogy ha az ember Barca-drukker, akkor írhat csak a Barcáról, ah meg nem, akkor beteg, ha csak arról ír? Magyarázd el, kérlek.

Amúgy írtam én már sok témában is, hát ha egy poszt a Barcáról szól, akkor róla, nem olyan meglepő szerintem. Az annál inkább, hogy ennyire böki a csőröd, nem motivál pedig ez, hidd el.

sporttárs 2010.03.18. 16:18:58

@robill760: Én már azon csodálkoztam, hogy Jose és Ibra megvoltak egymással úgy, ahogy.

rizla 2010.03.18. 16:28:26

@sporttárs: "nem azt mondtam, hogy a Stuttgart kiverése után verik a mellüket"

jaaaaa, az máááás. akkor hogy is jön a stuttgart elleni meccshez ez? ja, sehogy. talán mégiscsak rögeszmés vagy akkor, nem lehet?
van egy általános jelenség, ami szerint a nagyon sikeres csapatokat halálra dicséri a média, a szurkolók pedig megőrülnek az örömtől. neked ez most tűnt fel tényleg?

"sosem szoktad olvasnoi, rólad mit gondolnak, amikor elborult aggyal elkezdesz parasztozni meg leszólni másokat"

teljesen tiszta aggyal szoktam leszólni másokat. az arroganciád meg baromi egyszerű, te vagy itt a nagybetűs objektivitás nagykövete, legalábbis így tekintesz önmagadra, és mint ilyen, kötelességed elmagyarázni, hogy nem ám korszakos csapat a barcelona, nyugi mindenki, szánalmas ez az egész nyálverés (bár továbbra sem olvastam barca-szurkolóktól, hogy korszakos lenne, pedig elég sok hozzászólását el szoktam olvasni máshol is, nem csak itt). ezt eljátszod minden második barca győzelem után, úgyhogy joggal feltételezhetem, hogy neked valami küldetéstudatod van ezzel kapcsolatban. nekem ez elég arrogáns.

"A félelmedet a Stuttgart (...) meccs előtt szépen megmagyaráztad, értem én"

könyörgöm, nem tévedhetek, vagy mi? egyébként a rijkaard-éra felért egy sokkterápiával, ami az elvárásokhoz képest mutatott teljesítményt illeti. nem lovagolsz kicsit túl sokat ezen?

"ugyanez motivál, amikor fordulónként leírod a Reálról, hpogy most már kurvára behúzza a bajnokságot"

nem írtam ilyet, azt mondtam, hogy a madrid egy pöttyel esélyesebb, és ezt tartom is. mint látod, zsinórban nyerik a meccseiket, és nekik már csak ez a sorozat van. az elmúlt évek tendenciái mind azt mutatják, hogy a madridnak nem kell a világ legjobb csapatának lennie ahhoz, hogy nyerjen. egy ennél sokkal szarabb madrid tartotta a lépést a STATISZTIKA SZERINT tényleg történelmi sikerességű barcelonával a clasicoig tavaly, most ráadásul ponthátrányuk sincs, és övék a világ egyik legerősebb kerete.
miért olyan kibaszott nehéz elhinned, hogy ez az OBJEKTÍV véleményem? vitatkozz vele, de ezt a siránkozást hagyd abba, kurva fárasztó.

"ha esetleg mégis ti nyeritek, majd elintézed annyival, hogy volt egy ilyen félelmed. "

én ennek a csapatnak szurkolok, természetesen félek az ellenfelektől, de leginkább attól, hogy tökönszúrja magát a pep-gárda, de a madriddal kapcsolatos véleményem tartom. esélyesebbek mondjuk 55-45 arányban. ha bejön a 45, nem hiszem, hogy olyan iszonyatosan meg kéne követnem téged, vagy bárkit. de csak akkor fog bejönni, ha a barca kiváló formában játssza végig az őszt. ennek érthető mód örülni fogok, megengeded?

"Azt meg végképp nem értem, én "semlegesként" miért kellene mindenféléről írjak"

nem erről van szó. csak ha az én hozzászólásaim 90%-a a barcelonáról szól, az érthető, mert leginkább csak az ő meccseiket nézem, mert drukkolok. ha a te hozzászólásaid 90%-a szól a barcáról, ott felmerül az emberben a gyanú, hogy ez neked vesszőparipád. sőt, hát ez a gyanú nálam már régóta bizonyossággá érett.

rizla 2010.03.18. 16:30:30

@shinigami: bocs, félreolvastam/értelmeztem.

rizla 2010.03.18. 16:32:27

@rizla: "ha a barca kiváló formában játssza végig az őszt" >> tavaszt.

halihalo 2010.03.18. 18:11:16

@horas: Szerintem a jelenlegi Arsenal talán a Barca kivételével mindenkit meg tudna verni. Persze, ki tudja, mi lesz velük holnap.

Xavi06 2010.03.18. 21:51:20

@sporttárs: te vagy az a real szurkoló, aki amikor kiesik a csapata az objektív szemüvegén keresztül fikázza őket, mert még ahhoz is gyáva, hogy egy ilyen helyzetben közösséget vállaljon velük - nyilván ha majd nyernek te leszel a legnagyobb CR9 nyálazó. Addig meg objektíven osztod az észt 90%-ban a Barcáról, 100%-ban negatívan. Szimpatikus. Amikor kérnek egy konkrét esetet az állításod alátámasztására, akkor nyilván tereled a szót mindenfelé. A frusztrációd szánalmas, bár érthető :)

Az pedig, hogy azt írod, hogy a Chelsea volt tavaly az egyetlen komoly csapat akivel a Barca játszott, pontosan a szakmai színvonaladat minősíti, meghát a saját csapatodat is ezzel. (A magyarázat logikusan amúgy kétféle lehet a felvetésedre: vagy egy csapat annyira jó, hogy csak egyetlen másik csapat tudott komoly ellenállást kifejteni, vagy nem annyira jó az a csapat, csak mindenki más ultraszar. Ezt a magyar bajnokságnál még tudnám értelmezni, de BL és világszinten nem más, mint a szokásos kötözködés, ami ráadásul pontosan megmutatja a beteges elfogultságod szintjét.)
Most pedig kezdd el szépen vuduzni a Guardiola képet amit először találsz, mert ha (számunkra) minden jól megy, akkor ultraszar estéd lesz május végén :) (De ha ez esetleg be is következne, nyilván az is a szerencse/sorsolás/ellenfelek/bírók/pályamunkások/ufók műve csak.)

horas 2010.03.18. 23:16:29

@imici77:
2006-döntő
2007csoport:Porto,CSZKA,Hamburg-16 között PSV
2008csoport:Sevilla,Slavia,Steua 8között-Liverpool
2009csoport:Porto,Fenerbache,DKijev elődöntő-MU

Felhívnám a figyelmet a csoportbeli ellenfelekre,egyszer nyerte meg a csoportját az Arsenal.Az elődöntőig Roma és Villarreal. volt az ellenfél.A döntős szezon óta egyetlen egy említésre méltó eredménye az akkori címvédő Milan kiejtése.

Bajnoki szinten ismét 5 éve semmi,nincs bajom az Arsenal-al csak szerintem,több mint indokolatlan,az sorsolásuk és ezt nyugodtan hívhatjuk kiemelésnek.A cink az,hogy a semmire fel.

horas 2010.03.18. 23:24:54

@imici77: Amúgy meg uagyanolyan símán kiesett az Arsenal alIverpool ellen 3 gólos külnbségel,csak az ágyusok nem játszottak több mint 90 percen keresztül emberhátrányban.A Roma elleni első meccs milyen sima volt,ahhoz képest csak tizikkel sikerült továbbjutni.Nem kifogás volt csak illúzionálsz bele ilyeneket,csak írtam,hogy az Arsenal-nak nagy mákja van,hogy angol uralom van mert ők mint leggyengébb angol elég jól profitálnak ebből.De hát ez az angol uralom nem gyakran volt jellemző nem is volt soha sehol az Arsenal.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.03.18. 23:31:24

@horas: ha csak 2006-ot utáni dolgokat nézzük, az "henry nélkül senkik lesztek" korszakot, akkor a sorsolásra nem lehet panaszunk, ezzel egyetértek.

Amit magyarázok Neked, hogy 2006-ot nem ingyé adták...
Továbbá felhívnám a figyelmed, hogy az inter 0 gólokkal nem jutott tovább, gondolom a csoportot sem nyerték meg mindig, ugye?
Ha megnézed miért nem lettünk csoportelsők, mert az utolsó meccsekre mondjuk 17éves titánokkal mentünk, tét nélkül.
Többször jutottunk úgy tovább, h az első meccset otthon játszottuk.

Nagyon sarkítasz, csak azt nem értem miért. De ha Neked így jobb, élj ebben a magad által kialakított álomvilágban. Üdv és a legjobbakat!

horas 2010.03.18. 23:39:16

"De hát ez az angol uralom nem gyakran volt jellemző nem is volt soha sehol az Arsenal."
Ez a mondat talán erős egy kicsit mert voltak nagyon erős és jó csapatai az Arsenal-nak,a döntős csapat is nagyon jó volt,de én úgy érzem túlzás ami az Arsenal-al körül zajlik,tekintettel arra,hogy a BL-sem csináltak azóta semmit számottevőt,és számomra érthetelen miért jár ilyen szintű besorolás egy magát általában utolsó helyen kvalifikáló angol csapatnak.ÉS semmi rossz érzésem nincs az Arsenal-al,de nem mondhatod,hogy ez nem túlzás.

horas 2010.03.18. 23:50:15

@imici77: Akkor arra válaszolj,hogy egy angol negyedik helyezet miért nem kaphat egy spanyol vagy egy angol csapatot a csoportba.Meg mi abba a sarkítás,hogy könnyű srosolása van az Arsenal-nak ott van levan írva...

Rendben van,hogy nem ingyen volt a 2006-os döntő de azóta nem csinált semmit az Arsenal.
Azért nem letettek csoport elők mert ifjú titánokkal mentek tét nélküli meccsre és végül kiderült,hogy mégis a csoport elsőség volt a tét vagy ezt most,hogy?
Nem mindegy hogy 5-2vel vagy 3-0 lal esel ki?
Én nem az Inter-rel állítom párhuzamba az Arsenal-t,hanem általánosságban,nézd már meg a csoportokat,nevetséges.Ahogy az idei is az volt,csak nem értem egy angol negyediknek ez miért jár...

2006-os BL döntő és a mai nap között egyetlen egy fegyverténye van az Arsenal-nak az akkori címvédő kiejtése,és ez egy évek óta ilyen habkönnyű sorsoláshoz édeskevés.

horas 2010.03.18. 23:54:27

"Egy spanyol vagy egy angol csapatot a csoportba"
természetesen spanyol és olasz bajnokot akartam írni.De mindegy hagyjuk,annyira nem érdekel az Arsenal...

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.03.19. 00:04:00

@horas: angol negyedik nem kaphat spanyol csapatot? ez szabály? vagy csak így sorsolták?

az inter mostani győzelme után pont az Arsenalt hoztad párhuzamba, olvasd vissza.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.03.19. 00:04:57

@horas: olaszt sem kaphat? ha nem, akkor ez a szabály. írj az uefának, hogy nem jó szabály.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.03.19. 00:13:24

@horas: arra gondolsz, hogy van 8 kiemelt csapat, s ezek között ott van az Arsenal, vagy a Pool 2006 óta, mint PL 4.

talán azért vannak ott, mert az uefánál van egy sorrend, ami a bajnokságok besorolásával és az elmúlt időszak eredményei alapján jött ki... Lehet, hogy a többi csapat még bénább, ezt tudom elképzelni.

horas 2010.03.19. 00:36:02

@imici77: Volt egy olvasat mikor felhoztam az Inter sorsolását szemben az Arsenal-éval.Így van,De te már félrebeszélsz,mert nem írod,hogy télleg nagyon gyenge csoportokban van az Arsenal immáron negyedik éve,hanem ilyen gyenge viccszerűségekkel probálsz idegesítnei,hogy irjanak az UEFA-nak.

Pedig én csak azt írtam ami történt,és én élek álomvilágban ugye...

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.03.19. 09:53:18

@horas: ok, maradjunk annyiban, h könnyű a sorsolásunk, de az Arsenal él ezzel a lehetőséggel, évek óta. Előtte a juve-real kombó sem volt akadály, most meg kompenzál a sors.
(Amúgy az inter otthonában csoportmeccsen is rútunk már 5öt, s lettünk csoportelsők, ha jól emlékszem)

horas 2010.03.19. 12:46:53

@imici77: Egyszer összehasonlítotam az Inter és az Arsenal sorsolásást,de már rég nem erről van szó,de nem tudsz erről leszakadni,mi lenne veled,ha ne tudnád kienek szurkolok,mivel érvelnél?Veled nem lehet vitatkozni mert gyerekes vagy...A végén nagy nehezen elismered,hogy igazam van de azért oda írod,hogy az Arsenal már rúgot 5-öt az Inter vendégeként...
Ez kb így hatott:Jólvan lehet,hogy okosabb vagy nálam,de én magasabb vagyok...Hagyjuk mert már télleg unom.
süti beállítások módosítása