Nem tisztünk eldönteni, hogy csak udvariaskodnak/hitegetnek a felek, amikor azt mondják a Manchester United-Milan visszavágó előtt, hogy nyílt a továbbjutást kérdése, de annyit feltétlenül szeretnénk jelezni, hogy szerintünk bizony az. Lehull a lepel, Garcia bőrmester is színt vall végre, és elmondja, mi a Milan lényege, donnelly pedig erőt vett magán, és megpróbálta kiemelni a Manchester United jó oldalát. Francia szekciónk vezetője, OJ meglepő végkifejletként csak egy szépítésnyit lát a Real Madridban (már azt is tudja, hogyan születik a szépségtapasz), és még azt is nagy teljesítménynek érzi. Jönnek a nyolcaddöntők visszavágóinak újabb csörtéi, hajtás után újszerű beharangozónk második kiadása érkezik.
Hajrá, Milan!
A Milan továbbjutásához két dolog szükséges: az egyik, hogy ismét elővezessenek egy olyan legalább fél meccset, mint amit a San Siroban, amikor a manchesteriek nem csak a labdát nem találták, de a tempóval sem tudtak mit kezdeni. A másik, hogy a maradék felében ne hagyják Rooneyt őrizetlenül. Mindkét dolog simán előfordulhat, mert az elsőt láttuk két hete, a másikat pedig feltétel nélkül el tudjuk képzelni a Nesta-Thiago Silva kettősről. Bár nem tisztünk megítélni Sir Alex és csapata lelkiállapotát, de abban biztosak vagyunk, hogy ha van ellenfél, amelyről ők maguk is elhiszik, hogy valami olyat tesz le a zöld gyepre, ami még nekik is sok, az a Milan. Időtől, tértől függetlenül van a Milanban valami olyan erő, amely a legnagyobbak fölé képes emelni. Aki most elkezdi számba venni a nevezetes botlásaikat, mint a Liverpool vagy a Depor elleni, az tegye a szívére a kezét, és sorolja fel azokat a meccseket is, amikor azt mondta, hogy na erre a kutya nem gondolt, öreg a Milan meg lassú, meg mindig unalmas a Siena elleni bajnokijuk, hogy van az, hogy mégis szívatják az angol, spanyol bármilyen ellenfelüket? Segítünk, ez úgy van, hogy ez a Milan lényege.
Időrendben a következő lesz: az első negyedórában a MU kezdeményezőbb és legyintenek a szakértők, hogy na ezek nem ússzák meg öt alatt, de gól nem születik. Ekkor is látszik már azonban, hogy a két szélen van keresnivalója a Milannak. A félidő hátralévő részében maga Ambrosini talál egy gólt, amire válaszol a MU, úgy, hogy Rooneynak lesz hozzá valami köze. A második játékrész elején jön az a csodás negyed óra, amikor a Milan legjobbjaiból kijön az a bizonyos dolog, amit még nem tudunk mi, mert senki nem számít rá. Lehet egy Pirlo szabadrúgás a léc alá vagy akár egy Ambrosini betörést követő, gólra váltott tizenegyes. Ekkor már a kommentátorok is elültetik a bogarat a fülünkbe, hogy már csak egy gól kell a Milannak, úgy, hogy közben nem kap. Ez utóbbi lesz a nehezebb, mert 70 percnél megjelenik az oldalvonal mellett Pippo, egy Steven Seagal filmben vérrel a falra mázolt felirattal a pólóján. ’Anticipation of death is worse than death itself’. Sir Alex olyan heves állkapocs-csapásokkal kezd rágózni, mint egy bespeedezett kolibri szárnycsapásai, és ez az utolsó tizenöt perc lesz az, amiben Pippo előbb betalál, majd a Milan iszonyatos erőfeszítések árán kibekkeli a hátralévő időt. (OK, egy esély a MU-nak: ha mégsem bekkeli ki, akkor hosszabbítás, tizenegyes, ott meg már minden lehetséges, csak az nem, hogy ne az angolok veszítsenek.)
Hajrá, Manchester United!
Tény, hogy a Manchester United még sosem esett ki nemzetközi kupából úgy, hogy az első mérkőzését idegenben nyerte. Ehhez vegyük még hozzá hogy a Milan már így is tiszteletreméltó helytállást tanúsított a szoros hazai meccsel, tehát Leonardóék hátra is dőlhetnek, Ronaldinho vigyorogva trükközhet, Becksnek meg akár meg is bocsájtható az alamizsna esetleges összekaparása. Az egyetlen kérdés, hogy a United megáll-e hétnél, vagy a Milanra a Románál is komolyabb gangbanget mérnek Wazzáék.
Időrenben a következő lesz: mire kitöltjük a sörünket és már nem szaggat a stream, 1-0, így az első gólról lemaradunk. A tizedik percben természetesen már kettő, és noha óriási góllal két perc múlva visszajön a Milan a meccsbe, húsz se telik le és már három-egy. A félidő végén Dida véd egy tizenegyest, ami pont azért kell, hogy SAF a szünetben kiüvölthesse magát, így a második félidőre olyan ihletett és gólképes állapotban jönnek ki a csatárok, mintha Ole-Gunnar is ott lenne köztük a gyepen. Egy Beckham-kapufa még borzolja az idegeket az első percekben, de a hatvanadikban 5-1-nél már jöhetnek a fiatalok, a hetvenedikben 6-1-nél pedig indulhatnak haza a nyakkendősök.
Hajrá, Real Madrid:
Nem nagyon örülök a Lyonnak, őszintén megvallom. Éppen kezdünk lendületbe jönni, ha kell, brillírozunk, ha kell, harcolva fordítunk, és pont faképnél hagytuk a lilára szopott Barcelonát a bajnokságban, erre jön a Lyon egy BL-nyolcaddöntőben. Ilyenkor kellene erős ellenfelekkel találkozni, akik ellen további önbizalmat gyűjthetnek hófehérben fiaink, és megmutathatnák mindenkinek, hogy már csak egy hely kiadó a nyári madridi buliban. Ehelyett jön nekünk az OL, amit cirka 20 perc alatt elverünk, mint a kétfenekű dobot, és tartok tőle, hogy a mezőnyben egyedül ránk jellemző úriember-attitűd miatt megkopik a lendület, és csak arra fognak figyelni hős fiaink, hogy jobban megverjék a Lyont, mint tavaly a borotvált lábúak. Ehhez pedig csak arra kell figyelni, hogy a négy rúgott mellé ne kapjunk egyet sem. Hát van ennél könnyebb feladat?
Hajrá, Lyon!
Miután Makoun mester masszívan megmogyorózta a magtalan madridiakat, a minimális cél máris teljesült az odavágón - ellenben tiszta sor, hogy Puel a szezon legharsogóbb füttyszavát kapja majd a reptéren hazafelé jövet, ha ezt a kétségkívül biztató helyzetet el meri szúrni valami formabontónak hitt, ámde értelmetlen taktikai húzással. Sajnos felmondólevelet nem adnának a fütty mellé egy valószínűtlennek vélt kiesés (hah!) esetén se, gyönyörűen lehet majd takarni az egészet azzal, hogy "ettől a Realtól nem szégyen...". No de a Raúl-cseréig (87.perc) inkább nem rajzolunk szellemeket a nappali falára, nehogymá' csak a Bayernnel kommentszinten már összeboronált Bordeaux maradjon talpon az ötszögben. Nem túl előnyös, de lyoni részről akad hiányzó: Bastos sajnos nem vigyoríthat a Bernabeu-ban, helyén Delgado futkorászhatja be a királyi védelemben keletkező golfpályányi lyukakat. Lisandro teljesen felkészült, hogy leépítse a védőket: Ramos néz majd akkorát, ha lefordul róla a szakállas, hogy inkább omlana a cellatársak ölelő karjaiba utána, minthogy az örvendező franciákat meg a sápítozó Arbeloa képét nézegesse 0-2-nél. Ha leszakad az ég, még egy Boumsong-öngól is beleférhet.
Az utolsó 100 komment: