A héten rendezett olasz-magyar utánpótlás selejtező, és az oroszok elleni barátságos meccs kapcsán most újra a világbajnokságon túlra tekintünk. Mivel jómagam csak fél éve nézem, látom közelebbről a labdarúgó utánpótlás-nevelést, elöljárómhoz, a Baráti Bőrlabda FC edzőjéhez, Kender Zsolthoz fordultam vendégszerzős posztért, aki tíz éve foglalkozik a korosztályos képzéssel. Ma este ő lesz a vendégünk a Rádió Q-val közösen üzemeltetett sorozatunkban, és az utánpótlás-képzés sajátosságai mellett a terület törvényi, jogszabályi hátterével is foglalkozunk, hiszen beste esőfelhők gyülekeznek a nevelőegyesületek feje fölött.

Az utánpótlás első és legfontosabb szempontja, alapcélja az, hogy felnőtt játékost akarunk nevelni, olyat, aki a legmagasabb színvonalon képes játszani. Éppen ezért az utánpótlás edző is a BL-döntőhöz, a vb-döntőhöz  és az Eb-döntőhöz viszonyít, az ott látottakat használja. A labdarúgás mára felgyorsult, a terület viszont leszűkült, éppen ezért olyan játékosokat kell nevelnünk, akik kis területen rendkívül gyorsan tudnak játszani.
 
A legkisebbeknél (5-6 év) a legfontosabb cél a játék, a rendszeres mozgás megszerettetése, az alapvető játékszabályok – melyik az én kapum, mi a gól, hová kell gólt lőni, nem érünk kézzel a labdához – megtanítása, és a technikai elemek megismertetése – a labda megállítása, labda rúgása belsővel, fordulás a labdával mindkét irányban – a cél.

Fontos, hogy ebben a korban mindenkit foglalkoztatni kell, aki jelentkezik! Nem lehet különbséget tenni, mert aki nem lesz profi játékos, annak is kialakul a sportághoz való pozitív kötődése; az szurkoló lesz, sportvezető, játékvezető vagy szponzor, illetve gyermekét majd támogatja abban, hogy ezt a gyönyörű sportot űzze. Ezek a tényezők is igen fontosak, hiszen a magyarországi tömegbázis egyre csökken. A másik ok, ami miatt nem lehet, nem szabad különbséget tenni: a gyermekek fejlődése ebben a korban nagyon eltérő tempójú, a naptári és a biológiai életkor között 2-3 év különbség is lehet. A kiválasztás folyamata 6-7 éves korban kezdődik és legkorábban 12 éves korban záródik le!
 
A következő lépcső nagyjából 7 éves korban jön el; a koordináció-fejlesztés, kar-láb munka összerendezése, futóiskola alapgyakorlatok oktatása. Technikai képzés: átadások belsővel, külsővel, átvételek belsővel külsővel, fordulás belsővel külsővel, fejelés alapjai. Taktikai szempontnak vehető a párharcok megszokása, az egy-egy elleni játék.
 
A mérkőzéseken ez a korosztály négy a négy ellen játszik. Általában a rombusz forma a cél, mivel ma minden topcsapat tolódásos területvédekezést játszik, és annak ez az alapköve. Ezt még direkt módon nem oktatjuk ebben a korban, mert el kell kerülnünk a túlzott sematizációt.

A lényeg: 6-12 éves kor között az összes technikai elemet, valamint az egyéni védekező és támadó taktika alapjait meg kell tanítani. Ebben az életkorban a legintenzívebb a motorikus képességek fejlődése, minél szélesebb mozgáskultúrát kell adni a gyerekeknek, így a későbbiekben is könnyebben fognak új mozgásokat elsajátítani. A technikai elemeket készség szinten kell elsajátítaniuk, azaz ki kell alakítanunk dinamikus sztereotípiákat (ez az a bizonyos, ha álmomból felkeltenek, akkor is tudom effektus, a mozgás végrehajtása már a tudatos szint alá kerül, mint amikor vezetés közben úgy váltasz, hogy oda se nézel). Ehhez folyamatos ismétlésre van szükség. Az edzések tervezésénél mindig egész nevelési évben gondolkozunk, azt bontjuk vissza makro- és mikrociklusokra. Mikrociklusonként ismételünk, a mikrociklus hossza általában négy-öt hét.

Azt, hogy melyik életkorban mit kell tanítani, alapvetően meghatározza a szervezet fejlődése, az élettan. 12 éves korig, a hormonális fejlődés megindulásáig nincs értelme célzottan erőt fejleszteni, komplex gyakorlatok végzése során ez járulékosan amúgy is jelentkezik. Sok esetben nem azért nem tanítunk valamit bizonyos kor előtt, mert a gyerekek nem tudják megtanulni, hanem azért, mert túl sok időt venne el az időszerű, sürgős feladatok elvégzésétől. Itt kell kitérni az oktatási deficit kérdésére. A magyar gyerekek az infrastrukturális helyzet miatt komoly hátrányba kerülnek nyugat-európai társaikkal szemben, hiszen évi két hónap deficitben vannak, ez pedig 12 év alatt 24 hónap, azaz 2 év!
 
A szakmai tudás mellett az utánpótlás edzőknek emberi erényekkel is rendelkezniük kell. A legfontosabb a gyerekekhez való hozzáállás-attitűd, lebontva: pedagógiai érzék, következetesség, hitelesség, lelkesedés, alázat, módszeresség, jó kommunikációs készség (Szülők!), és ezek után jön a szakma: ismernie kell a rá bízott korosztály életkori, élettani, pszichológiai sajátosságait, a mozgás- és gyakorlatanyagot, és tudnia kell motiválni, sikerélményhez juttatni a gyerekeket, ügyeset, ügyetlent egyaránt.
 
Azt hiszem, a futball edző külön állatfajta. Ez nem egy munka, és talán nem is hivatás, sokkal inkább valami szenvedélybetegség. Nálunk „drogosnak” lenni se leányálom, az utóbbi 20 év csupa bad trip: Mexikó, magyar-jugó Csank Janival, vagy a svédek elleni 0-1 a Népstadionban (Ibra a meccs végén Kiráy szeme közé) – még ma is fáj, a kapu mögött ültem. Egy-egy ilyen meccs után, az edzés végén a szülők kiadják a dühüket, csalódottságukat – a „márpedig az én gyerekemből nem lesz focistától” eljutunk a „talán majd ők”-ig.
 
A hullámzó stressz, a feladatok sokszínűsége újabb és újabb kihívásokat hoz nap nap után. Ezzel együtt a felelősség óriási az alanyok, a játékosok felé is. Minél fiatalabbak, annál nagyobb. Azt hiszem, aki gyerekekkel foglalkozik, annak egy picit legbelül gyereknek kell lennie, úgy, hogy közben ő a példakép, az isten, a vezérürü.

Talán nincs királyi út, talán több út vezet a célhoz, talán csak egy. Mindenesetre a cél közös; olyan felnőtt játékosokat nevelni, akik a nemzetközi porondon is komoly eredményeket érhetnek el. Manapság elég messze vagyunk ettől. Biztos vagyok benne, hogy mi edzők is felelősek vagyunk a kialakult állapotokért. Sok mindenen nem tudunk változtatni, de rajtunk is múlik, jó irányba fordul-e a szekér, és hogy milyen mentalitással ülünk a bakon.

Minden országnak, minden nemzetnek saját futballfilozófiája van. Ez maga a kollektív tudat a futballtársadalom szintjén. Egyaránt jelent stílust, erényeket és gyengeségeket is. Sokszor szóba kerül, hogy a magyar futballfilozófia, mint olyan, megszűnt létezni; véleményem szerint ennek nem az eredménytelenség az elsődleges oka, hanem az a szakadék, ami megjelent az amatőr foci, az utánpótlás foci és a kirakat között.

Egészen 2009-ig a kis focisták zöme nem is ismerte a magyar felnőtt játékosokat, a magyar csapatokat. Külföldi sztárokat választottak példaképnek, angol, német, spanyol, olasz bajnoki meccseket néztek és természetesen a BL-t. A Debrecen és az U20-as válogatott sikere fordított ezen a dolgon, félő, hogy csak átmenetileg; mindenesetre most Rudolf a sztár – nekünk pedig az utánpótlásról kell gondoskodnunk.