Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Serie A - 15-16. giornata összeharangozó

2009.12.11. 16:32 _benito

A rangadókat a hazai pályán játszók húzták be, az Inter második vereségét ellensúlyozva a Siena második győzelmét szerezte, a Milan pedig 13 meccsesre nyújtotta veretlenségi sorozatát. Kicsit összerázódott az eleje, de a középmezőny nem akart szétszakadni  a 15. fordulóban sem: 4. Parma és a 13. Palermo között csak öt pont van. A hátsó traktusban nem volt akkora mozgás, hacsak nem számítjuk ide, hogy a Lazio közelebb csúszott a táblázat szomorúbb végéhez, és már csak egyetlen pontocskával előzi meg a már kieső Livornót. Érdekes forduló volt a 15., a bajnokságnak mindenképpen jót tettek az eredmények, de valahogy kicsit úgy érzi az ember, hogy senki nem bánta igazán, hogy így alakult. Sajnos újra összeharangozunk, hajtás után vissza és előre pillantunk a Serie A posványában.

Elcsúsztam ezzel az összefoglalóval, ami érdekes helyzetet hozott, mert miközben a Juventus megverte bajnokin az Intert, győzelmének értéke néhány nappal később a Ferrara pajeszán dzsemborizó tetvek körömpiszkánál is kisebbre zsugorodott. De közben rájöttem, hogy a Bayern elleni gyalázat miatt nem lett kevésbé igaz a múlt szombati derbire vonatkozó megállapítás, úgyhogy íme, itt vannak úgy, ahogy hétfőn elkezdtem megírni őket.

Én soha nem szoktam a spiritóval jönni, mert a mostani keret jelentős része egy nyeszlett, korábbi önmaga árnyékaként botladozó, fos csapatba igazolt (ez a tavaly érkezettekre is igaz, tkp), ahol 2008-ban láthattuk, mennyit ért a Juve-szív: semmit se'. De ez az Inter elleni győzelem más volt, és soha nem fog kiderülni, hogy igazam van-e, de úgy gondolom, a meccs előtt néhány játékosnak elmondták, hogy mit jelent az Inter ellen játszani. Mit jelent az elmúlt négy évért küzdeni, a másodosztályért, az elcsaklizott játékosokért, a földbe döngölt klubért, a megtépázott zászlóért. Nem véletlen, hogy a mezőny magasan legjobbja a kezdő egyetlen torinói születésű játékosa, Marchisio volt. A Juve nem játszott sokkal jobban, mint idén bármikor, de nagy szívvel harcolt, és ez – a fent említett ficsúr zsenialitásával együtt – már elég volt, mert… Mert közben az Inter (és ez még a Spiritót illető okfejtésnél is erősebben gondolom) egyáltalán nem bánta a vereséget olyan mértékig, ami extra motivációt jelenthetett volna a felpörgött Juventussal szemben.

Balotelli felpörgött rendesen, de arról 25 ezer szurkoló tett, hogy ő eleve úgy lépjen pályára, hogy az utolsó töltényig küzdjön. De a többiekre ez már messze nem volt ennyire igaz. Mondhatjuk, hogy két fontos láncszem hiányzott, de azt azért nem állíthatjuk az Interről, hogy Sneijderrel él, vagy hal, úgyhogy ez az érv sem ér sokat. Egyszerűen Mourinho a létező legracionálisabb döntést hozva kifogott néhány lovat a szekér elől, akikre aztán a Rubin ellen valóban sokkal nagyobb szüksége volt. És miért ne tette volna? Így is öt ponttal mennek, a Juventus mindennek látszik, csak komoly ellenfélnek nem, a Milan meg a tetszhalálból tetszélővé formálta magát, de hát izé… 0-4, vagy mi a szösz.

Ennek ellenére azt azért kár elvitatni, hogy a Juventus megérdemelten győzte le az Intert. Felesleges bírózni, egyrészt azért, mert a torinói győzelem semmit nem számít azon kívül, hogy így tényleg meglesz a szezon végére az Internek a 4-5 vereség. A Juve szempontjából még talán jobb is lett volna, ha elveszítik a meccset, mert akkor szinte biztos, hogy a Bayern elleni gyalázat után azonnal kirúgják Ferrarát. Igazából ebben az ügyben is kettőzöm, mert nem tudom eldönteni, Ciro akkora taktikai nulla-e, amit mutat magából, vagy egyszerűen tényleg olyan formában vannak a játékosok, hogy a feje tetejére állhatna, akkor sem tudna velük mit kezdeni (Igen, az biztosan az ő hibája, hogy szar formában van mindenki). Néhány rossz csere ellenére úgy gondolom, hogy egyetlen komoly taktikai hibája van csak: rossz helyen játszatja Diegót, aki középpályásként egyszerűen nem üti meg a Serie A szintjét, feljebb sokkal hasznosabb lehetne. (Juventus-Inter 2-1)

A római meccs egyáltalán nem azt hozta, amit várni lehetett. Ez persze nem arra vonatkozik, hogy volt kiállítás, a játékosok a végén összeverekedtek, mert ezekre alapesetben nem is lehetett fogadni, olyan alacsony volt az osztalékuk. Az sem meglepő, hogy végül a Roma megnyerte a meccset, az már viszont – nekem – nagy meglepetés volt, hogy a Lazio nagyon simán rászolgált volna az egyik pontra, ha nem mindjárt mindháromra. Érződött, a Laziónak sokkal fontosabb lett volna az eredmény, miközben a rómaiak csak a szokásos presztízs miatt hajtottak.



A vendégek lőttek kapufát is (utána Julio Sergio a szezon egyik legnagyobb védését mutatta be), és bár Muslerának is kellett néhány komolyat fognia, a döntetlen jóval igazságosabb eredmény lett volna. A Lazióra viszont idén ez a jellemző: akárhogy játszanak, csak annyi biztos, hogy nem nyernek.

A Roma sérülés miatt elveszítette Mexést (Juan épphogy visszatért), de ez nem csak a francia idei formája miatt lett jó hír, hanem azért is, mert a helyére beálló Cassetti szerezte a derbi győztes gólját. Wiki-adat, tehát nem biztos, de a védő három római szezonja második gólját szerezte. Nem kérdés, hogy a legjobbkor. A Roma már egészen jól áll a tabellán is, ott van a BL-helyek közvetlen közelében, a Lazio pedig ugyanilyen távolságra van a kiesőhelyektől. Ballardini? Jó reggelt, hahó! (Roma-Lazio 1-0)

A Milan iszonyú simán lezúzta a Sampdoriát, a genovaiak nem voltak meccsben, és még jobban meg lettek volna verve, ha Ronaldinho nem sérül meg az első félidőben. Még mindig nem hiszünk a Milannak, pedig egyre erősebben bizonygatják. (Milan-Sampdoria 3-0). A Genoa nem bírt a Parmával, Biabianyra már a 4. fordulóban felhívtuk a figyelmet, úgyhogy ha egyszer megszűnik az NST – amihez most elég közel áll – elmegyünk szkáutingolni valamelyik nagycsapatnak. (Genoa-Parma 2-2) A Fiorentina nem kegyelmezett az Atalantának (2-0), a Palermo a szigetek csatájában a Cagliarit verte (2-1), a Siena pedig szezonbeli második győzelmét (3-2) a szintén nehéz helyzetben levő Catania kárára szerezte meg.

Koman kezdett, és nem is játszott rosszul a Bariban, de a fordulatos meccset végül a hazai Napoli nyerte (3-2), a Bologna megkezdte az Udinese gödrének krízissé mélyítését (2-1), szegény Livorno pedig egyre nehezebb helyzetbe küzdi magát ezekkel a hazai vereségekkel, most éppen a Chievo vitte el a három pontot Toszkánából (0-2)

A 16. fordulóval kapcsolatban így érezzük:

Atalanta-Inter 1-3
Bari-Juventus 1-1
Cagliari-Napoli 3-2
Catania-Livorno 1-0
Chievo-Fiorentina 2-0
(meglepetéééés!)
Lazio-Genoa 1-1
Milan-Palermo 2-1
Parma-Bologna 4-0
Sampdoria-Roma 1-0
Siena-Udinese 0-0

326 komment

Címkék: olasz összefoglaló beharangozó üveggömb serie a beharang

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr271590666

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Titi120 2009.12.11. 16:52:59

21.30 -tól ismétlik a digisporton a keddi meccset. Gondoltam szólok.
:)

raoul_duke 2009.12.11. 16:57:51

Mé akartok megszűnni, bázm?!

pacino 2009.12.11. 17:06:27

ez elég sovány lett sajnos.

Kövi 2009.12.11. 17:14:03

@pacino: olvass nso-t, b+!

Asszem páran elfelejtették az NST előtti időket...

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.12.11. 17:20:36

A Genoa ellen sem a legjobb előjelek vannak, nem csak hogy Mauri és Baronio nem játszhat eltiltás miatt, hanem Matuzalem sérülés miatt szinte biztos, hogy csak 2010-ben léphet megint pályára, Radu is lesérült a héten, Cruz szintén eltiltott még, de amúgy is sérült. A komplett középpálya hiányozni fog, szóval véleményem szerint Eliseu és Meghni is több lehetőséget fog kapni vasárnap. Elképzelésem sincs, mire lehet menni vasárnap. Ha Zarate csak kicsit kevésbé lenne önző, Rocchi valamivel jobb formában lenne, és Foggia is hozná hosszú idő után azt, ami benne van, akkor még el is lehetne kapni a Genoát. Bár ennek ellenkezője se lenne meglepő. Bízom a jó teljesítményben.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2009.12.11. 17:44:20

Még nem tudni mennyi időre, de Thiago Silva kidőlt.
Amúgy, a Chievo első Serie A-meccsét 2-0-ra nyerte a Firenze ellen. Firenzében.

Törteli Tivadar 2009.12.11. 17:44:54

Hát nem tudom, szerintem ez a Bari elleni 1-1 talán kicsit túlzás. Most, a nagy blama után talán kicsit mindenkiben fölébred a bizonyítási vágy, persze az is lehet, hogy a játékosok szándékosan szarul játszanak és megbuktatják ferrarát, ám szerintem ez kevésbé valószínű. Én inkább a győzelemre tippelnék.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.12.11. 17:44:55

@raoul_duke:

Egy másik posztban beszélgettünk arról, hogy melyek az NST szerzőinek kedvenc csapatai. Liverpool + Juventus. E két csapat mostani (apró fellángolásokkal és sok csúnya kínnal teli) őszét elnézve érthetővé válik a letargia.

Pedig én már most megjósolom, hogy mind a zebrák, mind a mersey-side-i vörösök fantasztikus tavaszi szezont fognak produkálni.

bocino 2009.12.11. 18:03:13

Forza JUve
Merda inter

popp · http://koncertblog.com/ 2009.12.11. 18:17:46

Szerintem most nyerhet a Roma a
Marassiban. A Samp mintha kipukkant volna - simán benyalt hármas a derbyn és Milánóban. Mi viszont a győztes derbyk után mindig beindulunk.

Interista · http://calcio.blog.hu/ 2009.12.11. 18:20:28

@Csöncsön: ...ily módon az utolsó fordulókban még éppen megcsípve a negyedik helyet. ;)

shinigami 2009.12.11. 18:24:07

@Csöncsön:
egy-egy teli edzocsere utan

badblood 2009.12.11. 18:39:22

Ne szünnyééé meg!! :((

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.12.11. 19:22:50

@popp: Lippi zseniális döntései egyikével elérte, hogy Cassanoba alig dolgozzon bizonyítási vágy, tényleg nem lenne meglepő egy Roma pontszerzés vagy győzelem.

raoul_duke 2009.12.11. 19:44:30

@Csöncsön: azért ez így elég nagy gyíkságnak hangzik. Azt hittem, már valami baj van :).

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.12.11. 20:06:02

@calcio_di_rigore: Ranieri képtelen volt motiválni a csapatot + rendszeresen előfordult, hogy megnyert meccset hoztunk ikszre, vagy - ami még szokatlanabb - buktunk el. Mindig is a Juve nyert az utolsó tíz percben, de ez a jelenség kb. két éve nem létezik.

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.12.11. 20:09:03

@Csöncsön: @raoul_duke: ennél kicsit komolyabb a helyzet, de megszűnni sosem fogunk. Van Spirito NST is :D

Abban nem értek egyet _benitóval, hogy lélektanilag nyertük volna meg az Inter elleni meccset, sima mák volt, kb. fél helyzetből lőttünk kettőt.

Asidotus 2009.12.11. 20:19:56

Na, ha már a bloggazda is kétszer küldi el a kommentjét, az már aggodalomra ad okot...

Ha kikaptunk volna az Intertől, akkor kedden este már felállították volna Ferrarát a padról, és hétvége már itt lehetne Hiddink. Na, ő mondjuk, biztos kapna a pofájára a 2002-es Dél Korea - Olaszország meccs miatt, meg vele sem lennénk bajnokok, de legalább gatyába rázná a keretet.

madbalee 2009.12.11. 20:19:57

@heinrich: NST nem szűnhet meg, csak átalakulhat!

madbalee 2009.12.11. 20:20:58

@Nűnű: Szerintem Hidding nem jön a Serie A-ba, legalábbis az ebben a szezonban tuti nem.

Il Capitano 2009.12.11. 20:28:19

Az utóbbi hétben volt egy Inter-verés, egy Bayern-zakó, miután indulatból én is felszólítottam Cirót a távozásra, de...

Ha valahol létezik Spirito Juve, az a szurkolók lélektanában van. A kudarcok felett érzett csalódottságomban én is megköszönném Ferrarának a nagy semmit, de egyébként meg valahogy úgy vagyok vele, hogy szimpatikus gyerek ez a nápolyi, meg ugye Juvés múlt meg...

Az alternatívák... Mancini? Ez eleve rossz vicc. Sven? Ez meg, ha lehet, még rosszabb. Hiddinket meg elismerem, sőt, az orosz válogatottját és a Chelsea-jét kedveltem is (az egyetlen edző, aki kihúzta a jelenlegi Barcelona méregfogát 180 percen át, pechjére tovább tartott egy kicsit és kikapcsolták a kezdőképernyőn a "penalties" opciót), de nehezen tudom a Juvénál elképzelni. Lippi forever, persze, de akkor már maradjon addig Ciro. Észérv nem szól mellette, csak a Juve-szív (akkor is, ha a Juve szív). Felhozhatnám Leonardo példáját, de egyrészt a Milannak ad most a gép, másrészt az ő elképzelései azért látszottak, még ha rosszak voltak is, míg a keddi Juventuson a totális tanácstalanságon kívül semmi sem látszott... Mégis, bízom abban, hogy megindulhat a szekér. Ha viszont a támogató nyilatkozatok után a Bari elleni meccset követően kirúgják Ferrarát, akkor káanyád vezetőség lesz, mert most itt lett volna a "remek" alkalom, de ha már egyszer megerősítik a pozíciójában, akkor ne csináljanak segget a szájukból. Csak mert ne.

WallyB 2009.12.11. 21:42:07

Interes szemüveggel nézve is igazat kell adnom, de ezt már egy hete leírtam: a Juve AZT a meccset jogosan nyerte meg, egész egyszerűen azért, mert meg akarta nyerni (a "mieinkkel" ellentétben). Másrészt meg csesszék meg, mert a Bayern elleni gyalázatra nincs szó, csak ilyenek. Tényleg, ha Ferrara megy, miért vagytok olyan biztosak Hiddinkben? Jah, hogy az oroszok nem jutottak ki a vb-re... dehát, ez nem erősíti a pozícióját, és akkor Koreáról még nem is szóltam (szépen felköp a levegőbe, alááll, utána mondhatja mit szeretne).

Vul-Kahn 2009.12.11. 23:58:48

Nagyon sok Juve-meccset láttam idén, és az elmúlt években is, úgyhogy abszolút kívülállóként (_némi_ negatív irányú elfogultsággal) én is kifejteném a véleményemet a zebrákról.

A legfontosabb: ennek a csapatnak nincs széle. Se bal, se jobb. A szélső védőik olyan botrányosan gyenge játékosok egytől egyig, hogy az vállalhatatlan. Még az újonnan igazolt Kábszeresz a legjobb, dehát neki nem ez az igazi posztja, és ő is max cserének maradhatna nálam, nagycsapatok ellen nagyon kevés. Grygera szar, Grosso szar, Molinaro pedig a megtestesült antifutballista. A 4-3-1-2 es játékrendszerben pedig, amit a Juve a legtöbbször játszik (a 4-2-3-1 egyértelműen jobb volt), a vkp-k is keveset, ill. gyengén segítenek be hátul, előrefelé pedig szintén csak az olasz kis- és középcsapatok ellen elegendőek. Camoranesi lehetne szájhúzogatva egy megoldás a jobb oldalra, de védekezésben pocsék, és 8 meccsből 1szer jó (mondjuk akkor nagyon), 7szer szar. Bal oldalra nincs ember, Marchisiot bűn ott játszatni (a Cagliari ellen látszott ez leginkább), Nyomincot meg sürgősen el kell adni, addig amíg még rá lehet fogni, hogy "tehetetség". Az a csávó soha nem lesz egy nagycsapat erőssége, ezt látnia kellene mindenkinek.
Középen szerintem elvannak, főleg védekezésben, Melo a Bayern ellen gyalázatos volt a többiekhez képest is, de amúgy több jó meccse van, mint rossz. Poulsen a Sevillában világklasszis (!) teljesítményt nyújtott, ő vmi Inter által beépített ember lehet, sokkal jobb annál, mint amit mutat. Tiago gyengébb játékos Poulsennél, de ő is egész tűrhető volt Lyonban, ez a két ember qrvanagy rejtély számomra. Cannavaro egész jó a madridi önmagához képest, Chiellini méltó a régi Juvéhoz is, ha az egyik kidől, akkor mondjuk nem Legrottagliét játszatnám, hanem egy fiatalt. Ott van az az Ariaudo gyerek, még nem láttam játszani, de Legronál csak jobb lehet. Be kell vállalni a fiatalokat, mint ahogy mi is tettük Badstuberrel és Müllerrel.
Támadásban pedig Diegot kipécézni óriási baromság. Nincs játszótársa egyszerűen. A tavalyi Brémáról mindenkinek az maradt meg, hogy Diego maga a csapat egyszemélyben, pedig ez kurvára nem így volt. Ha most is lenne mellette egy Özil-szintű segítőtárs, ugyanazokat a parádés dolgokat mutatná be, mint tavaly az Inter, Milan, Udinese ellen. A Brémánál az egész csapat játszott, a Juvénál az egész csapat áll, kis túlzással. Így nem lehet.
Végül pedig ki kell emelnem Amaurit, akinek inkább Kevin Kurányi-hasonmásversenyeken kéne szerencsét próbálnia, mintsem a Serie A-ban. Iaquinta cserének tökéletes, del Piero és Trezeguet öregednek, de még mindig nagyon jók, bár a pótlásukról lassan ideje lenne gondoskodni.
Ferrara egy rettenetesen gyenge edző, ez evidens, + minimum két posztra (a két szélső védő) egyáltalán nincs is játékosa, ezek után az is csoda, hogy csak 5 pontra vannak az éltől.
Nagyon soknak tűnik a hiba, de egy jó edző kapásból le tudná szűkíteni a problémát a "szélsővédő-kérdéskörre", meg az "egy kreatív ember Diego mellé-problémára", oda pedig ha jól igazolnak (Rafinha sztem nem rossz ötlet, bal oldalra a firenzei Vargas mondjuk, kreatívnak az említett Özil, vagy más hasonló fiatal tehetség), akkor jövőre simán bajnokesélyesek. (Idén qrvanagy szégyen lenne, ha egyáltalán végig versenyben lennének.)

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.12.12. 00:10:14

@Vul-Kahn: Hogy te ezért itt koma mit fogsz kapni... :) De szinte mindenben egyetértek veled.

calcio_di_rigore 2009.12.12. 00:15:29

@Il Capitano: Szerintem teljesen egyszerű Ciro helyzete: vagy megnyeri a bajnokságot, vagy év végén megy. Előbb csak akkor, nagyon nem történik változás, és nyílik az olló az Interhez képest. Ez a Juve, itt nem nagyon rugdossák ki az edzőket, ráadásul 1 éven belül 2x is.

A BL kiesés nyilván nem csökkentette az esélyeinket a bajnokságban, hogy valami pozitívumot is írjunk.

@heinrich: Ranieri alól a Chelsea elleni visszavágó után csúszott ki a talaj, legalábbis fejben akkor vesztette el a játékosokat. Előtte szimplán szakmai, fizikai okokban látom a hullámvölgyek okát (szemmel látható volt pl. a játékosok mozgásán, a párharcok kimenetelén).
Most is csodálkoztak, hogy Caceres mennyit dolgozott az Inter ellen, ja igen, ő nyáron a Barcás anyagot kapta, ami láthatólag elég jól működik. Ebben is hatalmas lehet a lemaradás, ha megnézzük pl. az angol játékosok robbanékonyságát. Persze remélem ebben kurv@ nagyot tévednek az ezzel érvelők, és csak a klíma teszi.

calcio_di_rigore 2009.12.12. 00:27:39

@Vul-Kahn: jókat írsz, bár Poulsent én nem tudom világklasszisnak elképzelni, igaz nem is néztem Sevilla meccset.

2 dologban vitatkoznék: 1, Camoranesi nem pocsék védekezésben, taktikailag elég fegyelmezett, de ő alapvetően egy támadó játékos amúgy is.
2, semmi szégyen nem lenne abban ha végig versenyben lennénk a scudettóért, ugyanis ez akkor történne meg, ha végre elkezdenének a VALÓS tudásukon játszani a keret meghatározó játékosai. nem kell csodát tenniük, csak hozzák amit tudnak, nem olyan erős a bajnokság, hogy ez ne legyen elég.

donnelly · http://nst.blog.hu 2009.12.12. 00:41:50

@Csöncsön: Nem igazán van összefüggés kedvenc csapataink fossága és az NST problémái között. Pláne, hogy nem is mindenki a saját csapatának bajnokságáról ír:)

nakamura · http://mozimocsok.blog.hu/ 2009.12.12. 01:04:04

nem olvastam vissza az eddigi kommenteket (ami késik, nem múlik), ezért csak és kizárólag a 4pt-os mérettel szedett, mindenki által rettegett mondatra reagálnék – én imádom az NST-t, és ha vége lesz, az olyan lesz, mintha elfogyna a világ összes söre (na jó, csak majdnem, de akkor is)

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.12.12. 01:05:48

@Vul-Kahn: sok mindenben igazad van, némileg még Diegóval is (vakokkal van körülvéve, ami az összjátékot illeti), de a szezon felénél 3+4 a kanadain édeskevés, pont azt csinálja, mint Hajnal a válogatottban - alibizik, egyénileg szart sem vállal. Amauri sem olyan szar, mint ahogy lefested, bár eddig igen gyenge szezonja van. Ez mondjuk szoros összefüggésben van a megjátszható labdák számával, és ő csak a tizenhatoson belül veszélyes.

A szélsővédők mellett nagyobb problémának érzem egy GYORS, jól cselező 2nd striker hiányát. Támadásban egyetlen gyors emberünk sincs, és mivel labdabirtoklásban is kutyák vagyunk, senkit nem tudunk folyamatosan nyomás alatt tartani, ilyen közegben pedig minden csatárunk használhatatlan. 4-3-3-at vagy tisztességes 4-2-3-1-et kellene építenünk, a két rendszer ráadásul közel is áll egymáshoz, lehetne variálni.

Ja, és egy deep-lying playmaker is borzaszóan kellene hozzá, évek óta szajkózom Fabregast :)

Kolarov is jöhetne, meg egy sokoldalú, dinamikus balközép.

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.12.12. 01:07:54

@Vul-Kahn: +1 - Poulsen annyira hozott világklasszis játékot bárhol is, mint Lell :)

_Maverick · http://newdeal.blog.hu 2009.12.12. 01:20:25

Benito!

Küldtem egy mailt floorball témakörben innen a messziségből! És mégegyszer kössz! :)

Vul-Kahn 2009.12.12. 01:26:06

@calcio_di_rigore: @heinrich: ok, igazatok van nektek is, főleg neked heinrich ebben a 2nd striker dologban (a deep-lying playmaker szerintem nem kell, a Sissoko-Melo kettős középen jó, az általad és általam is említett balszélső annál fontosabb).

Poulsen igenis világklasszis volt a Sevillában, olyannyira, hogy gyakorlatilag Európa összes topcsapata hívta, amikor a Juvéba ment (sőt már a Schalkéból is hívta nagyobb csapat is, mint a Sevilla, az Inter és a Milan már akkoriból is rémlik.) Továbbá én úgy emlékszem, hogy először a Barca is őt akarta elhozni az andalúzoktól, nem Keitát.
Lellt meg ne emlegesd, rosszat fogok álmodni... :)

értelmetlen_nevű 2009.12.12. 01:35:28

@heinrich: Diego kevés a Juventusba, szerintem ez egyértelmű. A tudása alapján szinte bármelyik csapatban helye lenne, de képtelen tartósan hátára venni a csapatot (pedig ez lenne a dolga). Pont a Werder/Fiorentina/Atletico Madrid jellegű csapatokba való, ahol nincsenek ekkora elvárások, mint pl. a Juventusnál. Három meccsenkét adna egy óriási gólpasszt, vagy lőne egy szabigólt, és mindenki elégedett lenne. A Werder 10. helyében is nagyon benne volt, csak akkor ment a csapatnak, ha jó napot fogott ki. És ritkán fogott ki jó napot. (nem akarok megint a Riquelme párhuzammal jönni, de engem egy kicsit emlékeztet rá)

Minimum egy komoly irányító kellene mellé, egyedül nem képes arcot adni a csapat játékának.

Nekem egyébként Melo a negatív (illetve nekem pozitív ;) ) csalódás, a válogatottban nagyon meggyőző volt.

delpierofan 2009.12.12. 02:26:32

A Juvéban két poszt van ami tökéletesen meg van oldva. A kapus és a VKP. Ez utóbbin Zanetti eladása egy kicsit rontott, de még mindig bombaerős.

A gondok a szélsőhátvédekkel kezdődnek. Cecares mostanában elég jónak tűnik, de ő alapból belsővédő, és igazándiból cserének lenne tökéletes. Grygera és Zebina két közepes playa, mindkettőt szeretem, de ők nem elegek sajnos. A másik oldalon Grosso elmegy, támadásban nagyon sokat segít, kár hogy védő létére védekezésben nem...Molinaronál mindenképpen jobb, ez egyértelmű, őt csak azért nem rúgnám ki, mert Grosso mögött senki nincs, De Ceglie még Molinaronál is töketlenebb. Ha jönne használható ember, mindkettő repülne.
MEGOLDÁS: LAHM (3 éve szajkózom, megoldható lenne, és egyszerűen tökéletes megoldás, mindkét szélen eredményesen játszik, kedvenc)
Középső védő poszton Chiellini világklasszis, Cannavaro átmeneti megoldás, Legro még az se. Kell egy kezdő szintű középhátvéd, Terry nagyon jó lenne bár gyakorlatilag esélytelen, talán MEXES...cserének egy Mellberg típus tökéletes, sztem hiba volt túladni a svéden (és annak idején Boumsongon). Igazából ha ez a poszt jön szóba mindig qrva ideges leszek, egy egézséges Jorge Andradéval sokkal előbbre lennénk és lettünk volna az elmúlt években...iszonyat pech, vele lenne/lett volna védelmünk.

Középpálya: A szélső játékunk gyakorlatilag egy az egyben Camoranesitől függ, és ez nem járja. Gio néha csinál szép dolgokat, de ezzel ennyi, és nincs több szélsőnk...az, hogy Poulsent meg Marchisiot Ferrara széleken játszatja, az nevetséges. Persze van egy multifunkciós Salihamidzsidzsünk, aki ha végre felépülne nagyon hasznos tagja lenne a keretünknek, de ez még messze nem elég.
MEGOLDÁS: Én személy szerint valamelyik vagy mindkét valenciai szélsőt szívesen látnám a csapatban, JOAQUÍNRA és DAVID SILVÁRA gondolok itt. Olcsóbb megoldásként jöhetne Arda Turan vagy Behrami, de ők igazából a pad mélyebbé tételében segíthetnének.
VKP nagyon ott van, csakhát ugye Zanetti...én Poulsent hasznosnak tartom, viszont Tiagot kivágnám mint macskát szarni.
Irányítóposzton Diegonak bele kéne lendülnie, az hogy nincs társa hülyeség. Del Piero és Camoranesi álmukban is vannak olyan kreatívak mint özil...én itt VDV-re lecsapnák, a Madrid jóval a valós tudása alatt árulja, ráadásul már a hamburgból is majdnem hozzánk jött. Plusz akik túlélik a játékostemetőt, megmutatják hogy normál helyen simán tudnak jól focizni (csak idénről: Snejder, Robben, de hamarosan Benzema és Nistelrooy is)

A csatárposzt meg túl öreg, egyszerűen kell a frissítés. Fernando Torressel minden problémánk megoldódna, de zéró esélye van a spanyol Torinóba költözésének. Nem tudom ki lenne jó. Talán Rossi? Vagy Cassano? SANYI? :D

Edzőposztra Hiddink, Lippi vagy Trappatoni kell. Mancini meg ehhez hasonló középszerű trénerekkel semmit nem érünk el. A játékospolitika kezd jó irányba tendálni, hozzunk már edzőt is a világelitből...

shinigami 2009.12.12. 06:44:50

@delpierofan:
rvn ezer eve serult, amikor jatszik nalunk is jol tolja, robben ugyanez amikor epp nem serult a csapat huzoembere volt
sneider 1 kicsit mas kerdes nalunk tobb vedekezo feladata volt mint az interben, ez latszott is a teljesitmenyen is, benzema meg megszokta h o a legnagyobb sztar es most nem teljesen fekszik neki az h max 3. a csapatban de inkabb hatrebb...

jatekostemeto... btw ha mar itt tartunk: poulsen a sevillaban 1 remek vkp volt a juveban meg mar annak is orulni kell ha eltalaja a labdat
vagy melo aki tavaly a fio huzoembere volt es a valogatottban a mai napig kivalo teljesitmenyt nyujt, a juveban meg szinten 0
nem beszelve tiagorol aki amikor eljott a cselzibol 1-2 JATEKOSTARSA fakadt sirva, nyilvan azert mert ezentul nem lesz kin rohogni edzeseken...
akkor mos wtf?

Bunyom 2009.12.12. 07:57:49

Az első Juve gól nem vol les? Chiellini rálőtte a labdát Melo térdére (aki nagyon lesen állt) és itt változtatott irányt a labda ami becsapta Cesart.
Nem mintha utólag ez bármin is változtatna, csak a teljesség igénye miatt írom.
www.youtube.com/watch?v=QN0Fk4_V6-4

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2009.12.12. 08:09:50

@Bunyom: Melo nem ért bele a labdába. Nagyon úgy tűnik, de nem: Lución pattant meg. Így a Liga által is hivatalosan elfogadott gólszerző Chiellini lett (mivel ez nem számít klasszikus öngólnak).

Bunyom 2009.12.12. 08:16:49

@dino vercotti: Akárhányszor visszanézem mindig Melot látom a labdába érni, ráadásul ő az aki gólszerzőként ünnepelteti magát.Persze utólag rájöhetett, hogy előnyösebb ha "nem ő szerezte a gólt".

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2009.12.12. 08:25:01

@Bunyom: nem tudok erre mit mondani, nem könnyű volt könnyű, de megállapították, hogy Melo nem ért bele (ebben az esetben les lett volna), így Chiellini a gólszerző. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha Melo nem ért bele. De ebből vita sem volt, ha a brazil beleér, akkor azt a meccs után nyilván az Inter játékosai is szóvá teszik, de senki nem reklamálta az esetet.

Bunyom 2009.12.12. 08:36:56

@dino vercotti: Ez igaz, nem is akarok rajta vitatkozni, mert annyira lényegtelen. Mindenesetre Melo gólöröme nekem úgy tűnik, mintha ő úgy tudná, hogy ő szerezte a gólt, akkor viszont bele kellett érnie. (ezek szerint a videóbíró sem elég... :-) ezután poligráfos vizsgálatot kell követelnünk minden vitatott szitu után, aztán ha a játékosokat kiképezték ennek átverésére, akkor jöhet az igazságszérum :-) )

bocino 2009.12.12. 09:08:41

sztem Giovinci nyomorék feje a Juve legfőbb baja..

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.12.12. 10:06:55

@delpierofan: Jouquint és VDV-t nem pártolnám semennyire, főleg nem az előbbit. A többiekkel egyet lehet érteni, de ez mind csak ilúzió, nem jönnének ide, amúgy is száz milla körül lennének, inkább fölötte :)

@Vul-Kahn: A deep-lying azért kellene, hogy lehessen 4-3-3-at játszani. Amikor felállítjuk a Marchisio, Melo, Momo gárdát, nem bírjuk felhozni a labdát, a védősorból ívelgetünk a harminc méterre áló csatárok felé, akik még mindig 40-re vannak az ellenfél kapujától.

váév építők (törölt) 2009.12.12. 10:36:40

serie-a kivülállóként itt az nst-n úgy látom a juve-inter ellentétről, hogy igazából csak a juvésok gyülölik az intert, az interisták inkább csak egy riválisként a sok közül tekintenek a juvéra.

_benito · www.nst.blog.hu 2009.12.12. 10:49:29

@Vul-Kahn: @heinrich: nem értek egyet egyikőtökkel sem. méghozzá azért nem, mert nincs igazatok. iszkiri a német posztba, ott nem kell érteni a játékhoz :)

@Bunyom: ennél klaszsikusabb öngól nincs: nem lenne gól, ha nem érne bele lucio. de mindegy, ki ért bele, a lényeg, hogy julio cesar ilyen rosszul idén még nem védett, mint ezen a meccsen.

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.12.12. 10:53:49

@_benito: "méghozzá azért nem, mert nincs igazatok." - Megyek is, beee, úgy látom itt elég hőbörögni, érvelni nem szükséges :)

andree 2009.12.12. 12:01:05

Sztem ki lehetne próbálni egy 4321-et is. Diegonak lekerülne a válláról egy kis szervezéssel kapcsolatos teher, a Marci Melo(ha felépül akkor Sissoko) Camo sor, pedig be tudna segíteni széleken, középen pedig masszív falat alkotna. Bár lehet ez csak fölösleges okoskodás, mert rlvileg az összes eddig alkalmazott taktikánkból ilyesmi alakul(hatna) ki támadásban. Talán ilyen alapfelállással több lenne a középpályás mozgás. Valamint néha lehetne a 2 támadó mozgásaival(keresztmozgás, szélekre kihúzódás, stb.) trükközni. Most kicsit olyan a Juve mint egy rugósfoci csapat. Mindenki le van csavarozva valahova, és nézi, hogy merre lehet tovább küzdeni a labdát. (Általában sehová, mert 4-5 álló embert nem nehéz levédekezni)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.12.12. 12:24:54

@heinrich: @donnelly:

Ez esetben kezdek aggódni. Azt hittem, kollektív depresszióról van szó a hétközi BL-események után. (El is képzeltem a szokásos NST "szerkesztői estet" valamely budapesti kocsmában, ahol a poolosok vehemensen vigasztalják a juventinókat, egyt se búsuljanak, az ő csapatuk még mélyebbre süllyedt. A háttérben meg Pancho dühöng Higuaín hétvégi gólján és gólpasszán.)

Poulsen-témában csatlakozom Vul-Kahnhoz: a Sevillában klasszis teljesítményt nyújtott, az egy év alatt öt kupát nyerő csapat egyik alapembere volt.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.12.12. 12:33:11

poulsenhez talán annyit, hogy ami egy rombolótól elég a pd-ben, az nem elég a rombolók paradicsomában, a serie a-ban :)

a bayern ellen meg végképp nem :)

(tuuuuuuudom, h néha középhátvédet játszott a sevillaban)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.12.12. 12:39:57

@mocsing:

Lehet. Mondjuk kicsit árnyalja ezt az ítéletet, hogy a Sevilla kétszer egymás után végigverte az összeurópai második vonalat Poulsennel.

_benito · www.nst.blog.hu 2009.12.12. 12:40:31

az nst akkor fog megszűnni, ha heinrich és benito rituális szeppukut követ el, mert a juve leigazolta rafinhát, egyébként erőnk végéig visszük tovább. mint bizonyára nektek is feltűnt, a franciás fegyelmezettséggel posztoló OJ mellett elkezdtünk karcsúsodni, mint a juve kerete az orvosi stáb kirúgása után, és sötét fellegek gyülekeznek, mert egyszerűen berosálunk, hogy legalább a minimális követleményeknek eleget tegyünk.

miközben persze érezzük, hogy nem jó ez, ahogy van. nincsenek már igazi nst-s dolgok, amik egyedivé tették a blogot, minden energiánkat elviszi az események követése, ami eleve hülyeség, mert nem is lenne igazán feladatunk.

eközben, nem tagadhatjuk, belső feszültségek bomlasztják a kollektívát, van bajunk elég, de már dolgozunk a probléma megoldásán.

pánikre semmi ok. nincs valaki maguk között, aki tud repülőt vezetni?

_benito · www.nst.blog.hu 2009.12.12. 12:41:41

@Csöncsön: ami a bohócliga II-ben elég ezen a poszton, az kutyafos a terminátorok között. ennek az összefüggésnek az átlátásához nem kell egyetlen juve-meccset sem végignézni.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.12.12. 12:47:06

Ööö... bocsánat, tévedtem. Az első UEFA-kupás meneteléskor még nem volt Sevillában Poulsen.

Ebből is látszik, milyen maradandót nyújthatott a másodikban, hogy kihagyhatatlan embernek tűnt...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.12.12. 12:56:14

@_benito:

Az utóbbi időben azért volt egy Juve-meccs, amit végig tudtam nézni, nyugi. :-) Nekem nem úgy tűnt, hogy a Bayern ellen a dánon ment volna el a meccs. Inkább azon, hogy a Juventusnak 90 perc alatt kb. egyetlen épkézláb támadása sem volt, mondjuk olyan, amikor háromszor egymáshoz passzoltak volna. (A góljuk előtt ugye Demichelis adta a tökéletes második gólpasszt Marchisionak.)

_benito · www.nst.blog.hu 2009.12.12. 12:59:18

@Csöncsön: bizony, bizony, szarok vagyunk, ez nem nagy meglátás. de poulsen - nem tagadom, korábban én is csak hasznosabbnak láttam, mint amit torinóban művel - egészen elképesztő a juvéban: képes jó megmozdulás nélkül lehozni egy meccset, de úgy, hogy nem a támadásokba nem lép fel, hanem úgy kerülgetik az ellenfelek, mint egy különösen ronda bóját.

Titi120 2009.12.12. 13:28:56

@_benito:
Pedig kedd óta beláthatnád, hogy ha a bohócliga II tetűszar csapata ellen se villog a brazil, akkor bizony nem Cheatália terminátorai fognak ki rajta, hanem a fogalmatlan csapattársak + fogalmatlan edző kombóval nem bír megküzdeni.

Iustizmord 2009.12.12. 13:37:12

ez most egy juve vagy egy serie a poszt? a végére elbizonytalanodtam...

_benito · www.nst.blog.hu 2009.12.12. 13:53:38

@Titi120: poulsennek senki nem tiltja meg, hogy öt méterre pontosan passzoljon, vagy leszereljen valakit. egyiket sem teszi.

Titi120 2009.12.12. 13:56:22

@_benito:

Ja, Poulsenről van szó ?! Azt hittem Diegoról, hehehe. :D

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.12.12. 13:57:22

@Csöncsön: hát, kijött neki(k) egy szezon. pogrebnyak tudod hány gólt lőtt a zenit uefa-győzelménél? 10-et asszem. most hol van? meghal a bundásban, pedig nem akárkiket vertek meg akkor, köztük a bayernt is simán.

sporttárs 2009.12.12. 14:59:46

@_benito: Igen, én is hiányolom, hogy legyen már valami jó kommentátor fikázós poszt. :)))

raoul_duke 2009.12.12. 15:06:33

@heinrich: az Inter 2006/2007-es bajnoki címe akkor egy B ligás arany, nem?

shinigami 2009.12.12. 15:23:06

@mocsing:
viszont a stuttgart jatekosainal 1 kicsit jobba voltak a csapattarsai
pl akkor arshavin szolgalta ki most meg ooo ki is?

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2009.12.12. 15:25:17

off: stoke-wigan meccsen félpályán túlról, szabiból gól. izomból, semmi ívelés. majd lehet megnézni :)

raoul_duke 2009.12.12. 15:42:23

@_benito: na, ez így már érthetőbb, furcsálltam volna, ha annyi lenne a gond, hogy a Juventus nincs ott Európa 16 legjobb csapata közt (szerencsétekre a Milan ott van, úgyhogy van kinek szurkolni) ;P

De a baszogatástól eltekintve, igen, az látszik, hogy mostanában kevesebb az összefoglalókon és a beharangozókon kívüli tartalom. Mindegy, "dolgozzatok a probléma megoldásán", vagy hogy írtad, aludjatok kevesebbet, vagy mit tudom én.

drani 2009.12.12. 15:55:04

@_benito: miért nem csináljátok azt, hogy csak arról írtok, amiről szeretnétek? nem kell beharangozó meg összefoglaló, legfeljebb egy-egy meccsről leírjátok amit gondoltok. Úgyis azért járnak ide az emberek, hogy a ti stílusotokban olvassanak a fociról, vagy azért hogy egymással eszmét cseréljenek. Szóval szerintem lazábban, csak ami jólesik! (ami nem megy azt erőltetni kell)

sepsta75 2009.12.12. 16:01:44

OFF

Nem lesz angol poszt? :(

badblood 2009.12.12. 16:05:13

@sepsta75:
Én is hiányolom erősen! :((

ForzaBianconero 2009.12.12. 17:21:54

Úgy néz ki este Pulzi és Tiágó is játszik..... Remélem nem kapunk ki nagyon:(

sh4d0w 2009.12.12. 19:06:54

@mbemba: ez idegesít. Akkor lássam Kaladzét Thiago Silva helyén, amikor én osztom az áldást a vatikáni bazilikából...

_alerob 2009.12.12. 19:19:45

legszebb az egészben, hogy ma a sport TV nem adja a Bari - Juvét, mert nekik fontosabb valami holland meccs... (Y)

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.12.12. 19:38:00

@_alerob: zsuzsi miatt. tényleg úgy gondolják, h a 13 nyírlugosi előfizető ütni fogja a kétmillió juve-szurkert? :) én is kiakadtam már ezen ma. szombat esti berúgáshoz egy juve-zakó ideális, mígnem zsuzsin elalszunk és baszhatjuk az estét

raoul_duke 2009.12.12. 19:44:41

@sh4d0w: holnap délutánra azért ne szervezz más programot, lehet, hogy dolgod lesz :)
www.acmilan.com/NewsDetail.aspx?idNews=113333

_alerob 2009.12.12. 19:55:26

Egyébként, már kezdem azt észrevenni, hogy nemcsak a játékosok, de a szurkolók, hétköznapi emberek is kezdik lenézni a zebracsíkos mezt. Az EL még lehet jó is, és lehet sokkal jobban jár a csapat sőt, még az olasz liga is.

Mancini mint új edző? hm

lezsolt 2009.12.12. 20:00:12

Nagy meccs volt a Cagliari-Napoli, de Bogliacino elcseszte a bwinemet. Legközelebb Sebők Vilitől kérek tippeket. :(

_benito · www.nst.blog.hu 2009.12.12. 20:20:45

@lezsolt: zseniális meccs volt, imádom a cagliarit.

_alerob 2009.12.12. 20:47:44

Molinaro a kezdőben!

_alerob 2009.12.12. 20:57:37

@giacinto: passz, nem látom olyan jó minőségben, meg nem is hallottam a nevét, de most szerzett vezetést a BARI..

Iustizmord 2009.12.12. 20:57:59

@heinrich: juve = seria a ? lol.

pirosfeketében az igazság :o)))

Iustizmord 2009.12.12. 20:59:57

@raoul_duke: mit is mondott josé tavaly az öltözőben:

1-et a zöld asztalnál nyeertek, 1-et ellenfél nélkül, 1-et meg majdnem elb@sztak.

grande inter, haha.

bl-ben meg 8-ig nem mennek.

igaz mostanában a juvét se látom ott sokszor.

_alerob 2009.12.12. 21:00:37

lesgól Diego... hmmm ez is valami

ForzaBianconero 2009.12.12. 21:03:21

bekapcsol a stream, mit látok?
Poulsen labdát szerez majd ezen felbuzdulva rögtön odapaszzolja egy Bari játékosnak, van egy olyan érzésem hogy nem nyerünk ma:D

nalazo 2009.12.12. 21:05:34

@Iustizmord: Si, grande Inter e molto piccolo Milan.

touristique 2009.12.12. 21:06:02

@Iustizmord: Jó tanáncs: az ilyen blikk-híreknek ne dőlj be, öregem. ;)

Más:
Ez a Meggiorini nem Inter nevelés? Koman egyébként padon van.

capor_ 2009.12.12. 21:06:50

ja és koman cserepadon van (csak)

_alerob 2009.12.12. 21:08:04

Tiago végigvitte 3 emberen (taps taps taps) :D:D

_alerob 2009.12.12. 21:12:44

TREZEGOOOOOOOOOOOL!

ForzaBianconero 2009.12.12. 21:12:59

Trezegooooooll!!!!!!!!!!!

Zici 2009.12.12. 21:13:11

Trezi megint belőtte a maga gólját.

ForzaBianconero 2009.12.12. 21:13:47

Trezegooool!!!!!!
És ez legalább valamiféle akció volt:D

ForzaBianconero 2009.12.12. 21:14:42

Bocs kétszer ment, nem két gól (sajnos):D

Itáliainagysándor 2009.12.12. 21:16:14

Akármi lesz a meccs végeredménye, Ferrarat azonnal meneszteni kell.
Nem tud mit kezdeni ezzel a kerettel, eddig is egyéni megmozdulások domináltak, taktikailag jelenleg egy nagy nulla.

capor_ 2009.12.12. 22:02:38

Cannavaro megalol :)

ForzaBianconero 2009.12.12. 22:06:01

@capor_: tudod mi a még viccesebb, hogy nyáron ezek lesznek az olasz válogatott kezdői(jó most nincs Chiellini, de Moli=Grosso).

_benito · www.nst.blog.hu 2009.12.12. 22:07:52

@capor_: ha arra gondolsz, hgoy pofánrúgta molinarót, nekem az jutott eszembe, hogy edzőt buktat a juve.

(de csak azért, mert nem tudom elhinni, hogy ennyire iszonyúan szar a juventus)

ForzaBianconero 2009.12.12. 22:08:49

Veszélyesek ezek a Bari kontrák, kinéz egy 1-3 a 90. percben.(ne legyen igazam)

Woland 2009.12.12. 22:09:52

mikor jon mar Koman? mar kettot cserelt a Bari... : (

_benito · www.nst.blog.hu 2009.12.12. 22:11:28

@Woland: vezetnek, bakker, hova hozzon támadót? this is sparta

ForzaBianconero 2009.12.12. 22:11:39

@Great Cornholio: Nem Kanna lépett oda, jog volt , ja és CACERES:)
Tiagonak mi kell hogy eltalállja a kaput????komolyan 3 év alatt szerintem nincs kaput eltalált lövése, ez simán világrekord:)

ForzaBianconero 2009.12.12. 22:15:04

Tudja valaki Ferrara telefonszámát felhivnám hogy cseréljen már!
Közben tizi nekünk Almiron (!) buktatta a cereként beálló grossot

_benito · www.nst.blog.hu 2009.12.12. 22:16:00

almironnak a bariba kellett igazolnia, hogy valami jót tegyen a juventusszal.

ForzaBianconero 2009.12.12. 22:16:12

Amit Diego ki is hagyott:( Az Inter megérdemelten lesz bajnok:(

Vul-Kahn 2009.12.12. 22:16:15

DIÉGŐ :DDDD
Na jó, tényleg ki lehet őt pécézni. :)

micz 2009.12.12. 22:16:52

Ezt egyszerűen TUDTAM!

ForzaBianconero 2009.12.12. 22:18:13

8 hónap után kapunk egy tizit erre.....no comment

Woland 2009.12.12. 22:18:28

@_benito: az man igaz, de nagyon erik az egyenlites, a Bari kontrai meg altalaban egy-egy irto bena utolso passzon halnak el. de, inkabb csak szivesen latnam a sracot : )

_alerob 2009.12.12. 22:18:48

Mancini ha jönne edzőne, hozna teljesen új stábot magával. Megkéne kérni, hogy egy új csapatot is iktasson be.

_benito · www.nst.blog.hu 2009.12.12. 22:18:50

@Vul-Kahn: ma egyébként nem is játszik annyira szarul, mint szokott.

Vul-Kahn 2009.12.12. 22:21:57

@_benito: ja, és én is edzőbuktatás-szagot érzek. pont ezért nem is bánnám, ha kiegyenlítene a juve, maradjon csak nyugodtan ferrara :-)

ForzaBianconero 2009.12.12. 22:24:08

Ferraranak 75 perc kellet hogy lecserélje Tiagot, én 2 után lehoztam volna. Diegot meg lézerezték a tizi előtt,szeretném azt hinni hogy ezen múlt.

ForzaBianconero 2009.12.12. 22:27:14

@Vul-Kahn: ennyi erővel akkor ferrara is magát buktatja, ekkora balfasz nem lehet(vagy igen?)

Vul-Kahn 2009.12.12. 22:28:10

ez mekkora szimbólum már, hogy almiron egy ilyen gólt lő a juvénak :)
ferrara kirúgásának oddsa: 1,00

ForzaBianconero 2009.12.12. 22:28:57

Almiron.1-3:(
Ilyet nálunk miért nem tudodt??

Titi120 2009.12.12. 22:29:37

Lassan át kell értékelnem a Bayern teljesítményét, lehet kedden alulteljesítettek inkább ... :D

_alerob 2009.12.12. 22:30:06

Minek kell erőltetni Diegot, ha nem jön be? Üljön csak a padon, oda (se) való. Nyilatkozni szépeket én is tudnák, és talán még jobban is játszanék mint ő.. Giovinco csak azt várja, hogy mikor léphet pályára.
Ferrara fél. És neki ez a baja. Fél nem játszatni Diegot. az öreghölgyre ráférne egy új csípőprotézis..(persze az új járóbot mellé)

khm, közben nyert a Bari.

Amauri palermoban bombagólokat lőtt, most meg csak tartja a labdát majd elesik (jobb esetben), Tiago lőtte a bombákat itt meg a kapu mellé lő 5 méterről, Diegot meg hanyagoljuk és még a többit is. Aki a Juvéba jön miért lesz ilyen? sosem fogom ezt megérteni. Remélem holnaptól új edző, aki mer döntéseket hozni.

ForzaBianconero 2009.12.12. 22:30:25

De legalább nem örült,korrekt volt én a helyébe röhögtem volna:(

_alerob 2009.12.12. 22:30:57

@ForzaBianconero: Ez meg a másik, itt miért nem tudott ilyet? A juventus egy játékostemetővé alakulgat sikeresen.

_benito · www.nst.blog.hu 2009.12.12. 22:31:02

@Titi120: hülyéskedsz, az első 35 percben két ziccert hagyott ki a bayern.

_alerob 2009.12.12. 22:32:54

a jó hír viszont az, hogy a Bayern semmivel sem jobb mint a Bari. Szal erről is ennyit. a Szpari is elverné ezt a Juvét.

Titi120 2009.12.12. 22:33:16

@_benito:
Az nem úgy van, tegnap Zombori professzor azt fejtegette a Zuhanyhíradóban, hogy "az egyenlítő gólig szinte sehol sem volt a Bayern, a Juve engedte feljönni őket". Mekkora barom ! :D

_alerob 2009.12.12. 22:35:09

@Titi120: Zombori úrnak üzenem a Juve még ott sem volt.

Piiii 2009.12.12. 22:36:08

@_alerob: Nem baj, múltkor megtudtam, hogy Amauri a mezőnyben legalább hasznos, jól megtartja a labdákat amig a többiek felérnek, ez is valami..

_benito · www.nst.blog.hu 2009.12.12. 22:36:38

@Titi120: az az ember annyira idegesít, hogy párducvetődéssel megyek rá a távirányítóra, ha meglátom. így sajnos ezt sem hallottam. apám azt mondja, játékosnak nem volt rossz, de még ezt is nehéz elhinnem.

_alerob 2009.12.12. 22:38:23

"A nagy projekt" megbukni látszik. Nemhogy fejlődne a Juve, évről évre gyengébb. Eskü a Seria B-ben erősebb volt a csapat. Akkor még megengedhette a Juve magának, hogy ne rúgjon be egy tizenegyest.

_alerob 2009.12.12. 22:40:23

@Piiii: Sose felejtem el, mikor a Juve a Palermo ellen játszott Amauri mit művelt a zebrák ellen. Meg úgy általában. Amauri egy kalap sz*r. De a kalap egy óriási cilinder. Del Piero legalább képes villanni, nem csak a fejét fogni. Nem baj, Iaquinta már edzésben van..ez is valami.

ForzaBianconero 2009.12.12. 22:41:51

1 játékosun tud beadni Giovinco(kapott is 10 percet).
Amauri hatékonysága 5642/0 (első a lehetőség, második a gól szám)

Piiii 2009.12.12. 22:42:46

@_alerob: most legalább fejelt egyet, nem sokon múlott.na meg a 4-1 se...túl sok lett volna egy héten belül. én nem szeretem a juvét, de rossz nézni, hogy ennyire sima a bajnokság már decemberben...

Titi120 2009.12.12. 22:42:49

@_benito:
Azért egy olyan korszakban volt 26 - szoros válogatott, amikor még ennek a ténynek volt tartalma.

Ezt viszont látnod kell:
www.zomborisandor.mindenkilapja.hu/

:-D

_alerob 2009.12.12. 22:43:06

Ferrara álljon be a védelembe, passz. Már lehet az sem segítene. Már nem is vagyok ideges. Már semmin nem tudok meglepődni.

ForzaBianconero 2009.12.12. 22:44:17

Ez az év szerintem(ha Ferrara marad) überelni fogja a 03/04-est, mármint annál is szarabb lesz hamár nem az.
De azért továbbra is:
FORZA GRANDE JUVE!!

_benito · www.nst.blog.hu 2009.12.12. 22:45:59

@Titi120: de köcsög vagy, bazeg. szívrohamot kaptam itt hirtelen.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.12.12. 22:47:59

Lehet, hogy jobban járt volna az olasz foci, ha szerdán inkább a Bari játszott volna a Bayern ellen ;-).

Megjegyzem óriási hangulat volt a San Nicolában, amely hatalmas fiesztába csapott át a lefújás után.

ForzaBianconero 2009.12.12. 22:48:49

Eddig óckodtam ettől a kijelentéstől de most már egyértelmű hogy, ha lesz az Internek ellenfele akkor az a Milan lesz.A Juve 3-4. helyre talán jó lesz.

értelmetlen_nevű 2009.12.12. 22:50:36

@Titi120: ez nagyon kemény.

a juve pedig annyira gyalázatos, hogy kárörvendeni sem tudok normálisan.

Vul-Kahn 2009.12.12. 22:55:17

@értelmetlen_nevű: "a juve pedig annyira gyalázatos, hogy kárörvendeni sem tudok normálisan. "

Dettó.

@Titi120: best link and best avatar ever :D

gasbert 2009.12.12. 22:56:02

@Piiii: A Milan még ott van ;)

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.12.12. 22:58:12

Komolyan meglepett ma a Juventus, azt hittem ezt a meccset hozni fogja. Juventinok, Ferrara helye mennyire biztos ezek után?

Titi120 2009.12.12. 22:59:14

@Vul-Kahn:
Köszi, de remélem a linkre bekapcsolt hangszóróval léptetek, mert zene is van ám ! :D

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2009.12.12. 22:59:33

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Amíg fel nem veszi egy edző a telefont azzal, hogy igen, vállalom...

ForzaBianconero 2009.12.12. 23:00:57

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: kb mint a Siena seria-a-s tagsága.Bár hetek óta mindenki azt nyilatkozza mindenki a vezetőségből hogy év végéig marad, de ezt nem hinném ezek után.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.12.12. 23:02:16

@csizsikpizsik: @ForzaBianconero: Köszönöm! Tudom, nem divat a Juventusnál az év közbeni menesztés, de úgy néz ki, valami itt nincs rendben.

Rino 2009.12.12. 23:04:31

Én viszont már hiszek a Juvenak, egyre erősebben bizonygatják. :)

Vul-Kahn 2009.12.12. 23:06:09

@Titi120: ne viccelj, épp a "Stern des Südens"-t hallgattam, amikor feltört ez a ricsaj. :D

calcio_di_rigore 2009.12.12. 23:07:03

Komolyan, azért ennyi helyzetből illett volna egynél több gólt lőni. Kell valaki villámgyorsan aki összekapja ezt a csapatot, nem érdemes tovább várni. Fél éve lenne az új edzőnek, hogy a következő szezonra felépítsen valami szépet.

Mancini már szerelmet is vallott a Juvénak, na de bazzeg, őt inkább ne. Pedig nincs nagyon más. Trap?:)

_benito · www.nst.blog.hu 2009.12.12. 23:10:00

@ForzaBianconero: az már csak 17 nap ám.

@calcio_di_rigore: mancini csak egy vicc, nagyon remélem. én pintér attilát látnám a legszívesebben, de nem mondanék nemet egy szőke szikla-csankjani párosra sem.

amúgy meg hiddink.

ForzaBianconero 2009.12.12. 23:13:57

@_benito: De most komolyan ezt a Hiddink dolgot ki terjesztette el? Ti láttok reális esélyt? Persze lehet hogy csak én értékelem túl őt(amellet hogy utálom) de elfogadná ő szerintetek egy ilyen Juve padját? Plusz meg tudnánk fizetni?

calcio_di_rigore 2009.12.12. 23:14:51

@_benito: Hiddinkhez Moggi kéne, aki megereszt néhány telefont pár ruszki felé.

ForzaBianconero 2009.12.12. 23:21:06

@calcio_di_rigore: Nem tudom. Valahogy a tavalyi Cselziben valahogy több potenciál volt. De lehet csak én vagyok túl pesszimista az elmúlt pár hét miatt.
De szerintem akkor se jön, ha Ferrara elmegy akkor Blanc hozza Mancinit mert ő (Blanc) legalább akkora töketlen mint Ciro.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2009.12.13. 00:08:31

Nem Ferrara mellett-ellen: mennyire fura, hogy egy hete sincs, hogy a csapat leverte az Intert!

Il Capitano 2009.12.13. 00:18:06

Hát asszem Cirónak mennie kell, mivel nem fogunk 15 játékost kirúgni, márpedig vagy ez, vagy az...

Óriásit csalódtam ma a játékosokban és Ferrarában is, mert valahol a szívem mélyén bíztam abban, hogy csakazértis alapon összekapják magukat, de nem. Ez a mai Juve egy hiteltelen edző szégyenteljes csapata, nincs mese... A játékosok szerintem már nem bíznak Ciróban, főleg nem az újak, és valahogy nem halnak meg érte a pályán, ő pedig nem elég jó edző ahhoz, hogy fordítson a dolgok menetén. Jövő héten kell adni neki egy tisztes búcsúmeccset, aztán a szünetben lehet váltani. De akárki is jön, ebből már nem lesz bajnoki cím, az Európa Liga meg csak nyűgnek lesz, ott sem fognak megfeszülni, szóval szürke, szenvedős tavaszra van kilátás, ahol legfeljebb az derülhet ki, hogy a Buffon, Chiellini, Sissoko, Marchisio tengely mellé kik akarnak még csatlakozni, elsősorban Melónak és Diegónak lesz bizonyxítani valója, meg esetleg Giovincónak. Bízom egy szép Ale-hattyúdalban is, hátha megörvendeztet minket még az öreg, a többiekkel kapcsolatban viszont csak abban bízom, hogy 2010 őszén már máshol húznak mezt.

slyagency 2009.12.13. 00:39:47

Őszintén remélem, hogy 2 edző nem fog a Juve padjára igazolni, az egyik a már emlegetett Guus Hiddink, a másik pedig (tudom, hogy az olasz szabályok értelmében ez már csak a következő szezonban lehetséges) Allegri... Vagy valami Guardiola féle újonc edző, de erre még kisebb az esély, mint arra, hogy a Juve idén felvarrhatja a vitatható 3. csillagot (ami ugye járna, ha megnyernék a scudettot :D :D :D :D :D LOL , másrészről papíron pedig nem), mert ők talán még ki tudnának hozni egy BL-t érő helyet a csapatotoknak. A szezonotokat a Milan tavalyi szezonjához tudnám hasonlítani, jöttek a sztárok, mindenki a galaktikus Milanról beszélt, aztán csont nélkül szoptunk be mindent... (olasz kupát a Lazio ellen, bajnokságban az ultra sok elszórt pont, na meg a fájó 4-2 ellenetek, bár én azt Emerson és Kaladze számlájára írom, Adriano kezes gólja a madonninan, valamint a Werder ellen estünk ki az UEFA KUPÁBÓL!!! Az egyenes kieséses szakasz elején!! Remélem mi holnap nem szopunk ilyet, bár Kaladzéval középen erősen benne van a pakliban... Reméljük Dinho varázsol, aki azért még kövéren bekokainozva is nagyobb zseni mint Diego... ( nem véletlen nem hívja Dunga) Nálunk a brazil kontingens jól teljesít, nem lehet rájuk panasz, viszont a szélső védőink, valamit hogy Pirlot és Seedorfot nem lehet rotálni, Dinhonak nincs alternatívája, úgy érzem nálunk is pukkani fog a lufi, főleg, hogy benito is győzelmünket tippeli, ami közismerten rossz omen :)

Mr.AT 2009.12.13. 00:52:46

Tiago, Poulsen és Molinaro a kezdőben, ilyen helyzetben?

Viccelődünk halál előtt, qrva anyád?

Mr.AT 2009.12.13. 00:57:11

Leírhatnám amúgy századszor, ezredszer a szokásos kis monológom, de hát minek?

A százszor megbukott, reménytelen 4-3-1-2 Dr.Agóner szintű formában lévő Diego-val?

Szélen Molinaroval, 90%ban 5 métereket tévesztő beadásokkal?

Poulsen és Tiago által mozgatott középpályával?

Labdát 8-10 percenként kapó, statikusan feltolt csatárokkal?

Ki mi a faszra számított, de most komolyan? A siófoki sörfocis haverokkal simán megcsapjuk ezt a csapatot, zsugázva.

Mr.AT 2009.12.13. 01:02:03

Az Amaurit gyalázóknak meg üzenném, nézzék már majd újra a meccset, és számoljanak. Két, azaz kettő fejest rontott, az egyikben egy védő mögül váratlanul érkező labdát fejelt fölé, egy másikat meg megcsúsztatott, kb. fél méterrel mellé. Ennyi.

Ezen kívül használható labdát egyet sem kapott. Jellemzően a félpályáig léptek vissza Trez-zel mindketten a labdákig, majd futottak be középre a tizenhatosra, nyilvánvaló taktikai utasítás miatt, és nézték, ahogy szállnak a fejük fölött a labdák, 3 méterrel.

Minden kreativitást, minden elképzelést nélkülöztünk. Itt ugráltam és tomboltam, mint egy elmebeteg, a számolatlan, elbaszott szar hibánk miatt.

A 75. percig várunk taktikai cserével? Legronak kell kilépnie, hogy valami váratlant húzzunk? Molinarora játsszuk ki a háromszögezést? Most őszintén, soroljam még? BOTRÁNY, bazmeg.

Mr.AT 2009.12.13. 01:04:02

@calcio_di_rigore: Ha Mancini lesz az edzőnk, csomagolok, és elmegyek Manchester City drukkernek.

Mr.AT 2009.12.13. 01:12:20

@ForzaBianconero: Mert mindenkit mi hozunk fel, azért. Szabadesésben zuhanó Napoli? Nem gond. Sikeresen leépített, célt vesztett Genoa? Hozzátok csak őket. Szétcsúszott, elképzelés nélküli Bayern? No para. Sergio Almirón, akiről 1990 környékén kell keresni az utolsó felvételeket, normális megmozdulás után kutatva? Ide vele.

Én az Atletico Madrid, vagy a Liverpool helyében már kalapoznám a pénzt egy barátságos meccs kikuncsorgására, szezon közepe ide vagy oda.

Mr.AT 2009.12.13. 01:44:52

Trezeguet: «It was not a lucky night for us»
The players all had the same reaction to the result: they know they layed a good match and yet luck was not on the side of Juventus tonight.

This is also the concept expressed by Trezeguet at the end of the match: «It was not a lucky night for us. It is a defeat but a totally different one from the last. I think we are on the right road to return to victory. We know we must improve. I think that a great team made up of great players must be seen in these situations. I think that we have a great team and a coach who we are totally backing. With regards to this match we did not have luck on our side. Unfortuantely these matches happen once a year and today it was our turn. It was a totally different Juve from the one seen against Bayern and I think that with good will we will make-up. We created a lot of opportunities with the midfielders close to us strikers and this is very important for us strikers. It was a negative result but we are on the right path».

Tegye már fel a kezét pls, aki egyetért. Én azt láttam, hogy pont olyan elképzelés nélkül ívelgettünk, mint kedden, az egyedüli különbség annyi, hogy a keddi ellenfél képzettebb volt, és még kevesebb helyet adott - ami egyébként nem jelent sokat, mert mi így is, úgyis elqrunk mindent szépen, magunktól is. Itt mki vak, bzmeg?

calcio_di_rigore 2009.12.13. 01:53:38

@Mr.AT: nyilvánvaló volt, hogy ezt fogják mondani, és tény, helyzetek alapján ezt a meccset simán be kellett volna húzni. Dehát a Bari belőtte a keveset, mi meg nem a sokat. Csak Tiago könnyen lőhetett volna 2-3 gólt, ha egy kicsit is normálisabb lenne. Ennek a vereségnek akkor lett volna értelme, ha végre változás történne az edzői poszton, de úgy néz ki nem fog.

Almiron jó gyerek, látványosan nem ünnepelte a gólját, és állítólag utána még elnézést is kért Ferrarától.:)

nakamura · http://mozimocsok.blog.hu/ 2009.12.13. 03:05:41

srácok, most értem haza, hajnali három gecire nemt'om hány perc van, de el vagyok szörnyedve a Juve meccstől....... ez most igaz???? csak halkan, zárójelekbe kérdezném, Komanról tud valaki akármit?

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2009.12.13. 07:33:54

@calcio_di_rigore: nem láttam, de ha tényleg ennyire szörnyű volt, rontott tizivel, meg minden, akkor csak sztrájkolnak a srácok. vagy durciznak, de összebeszéltek. (a Milán kezdett hasonlóan ősszel...)

delpierofan 2009.12.13. 09:11:09

LOL, de bírom hogy mindenki hogy temeti a juvét két egymást követő vereség után...emlékezzünk már hogy kezdett a milan, és most hol vannak...örüljünk hogyha a 3.-4. hely meglesz? megalol. Ez a keret akkor is befut 3. helyen, ha mostantól egyedül tiagóra játszunk méghozzá molinaro passzaival...de a 2. hely valószínűbb. Bajnoki cím viszont nem lesz idén se, ez a napnál is világosabb. Edző kell ide, punktum.
Titi, egy kicsit túlzásnak tartom az avatarod és a kárörvendő hozzászólásaidat együtt...persze minden okod megvan arcoskodni, miután a bayern kábé 1000 év után legyőzte a juvét...na grat. Aki a mai bundesligában nem bír normálisan teljesíteni...összehasonlításképp: diego ott világsztárnak tűnt...

popp · http://koncertblog.com/ 2009.12.13. 09:47:02

@delpierofan: Ha egyszer kileng az inga, visszafelé is kifog. Szezon elején mást sem hallottunk, mint hogy végre megint nagy csapat van Torinóban és hogy Ferrara a következő Lippi. Egyébként ez a mostani hónapon belül a második bl-bajnoki vereség kombójuk egy hónapon belül. Szóval nem kell úgy csinálni, hogy eddig jól ment Juvének és most váratlanul becsúszott két vereség, sőt a derby győzelem legalább ugyanennyire váratlan volt a Juve formája alapján.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.12.13. 09:56:58

@delpierofan: Én aztán megértem azokat, akik a csapatuk rossz szereplése miatt rosszul vannak, de valami tényleg nagyon nem stimmel Torinoban az utóbbi időben. A Milan jelenleg sokkal meggyőzőbb, bár az is biztos, hogy nem tudom elképzelni, hogy a harmadik helyre minimum ne érne oda a Juventus, a szezon meglepetése lenne, ha kettőnél többen meg tudnál előzni.

slyagency 2009.12.13. 10:07:36

@delpierofan: Azért nézz már körül kicsit, itt nem a Juvét temetjük, hanem Ferrarat mint edzőt... A másik gondja az öreg hölgynek, hogy Lippi meg a VB miatt muszáj játszatnia az ilyen kiégett, önmaguk árnyékát jásztó "bajnokokat"...

slyagency 2009.12.13. 10:08:54

@slyagency: Akiknek azért nincs alternatívájuk, bár én már most nyúlnék a fiatalokhoz, az olasz futballban az utánpótlásra kellene helyezni a hangsúlyt, mert a VB cím meg a Milan BL címei után kicsit túl nagy lett a mellény...

Itáliainagysándor 2009.12.13. 10:27:19

Az idény kezdetén is bebizonyosodott, hogy ez a 4-3-1-2-es taktikai hadrend egyszerűen nem illik ehhez a kerethez, utána átállt a 4-2-3-1-es hadrendre, és nem sziporkáztak akkor sem a játékosok, max az Atalanta ellen, de láthatóan masszívabb volt a csapat, erre visszaállt egy, már egyszer megbukott formációra.
De miért? Nem is inkább a játékosok, hanem saját magát buktatja meg. Azonnal le kell mondania!

Iustizmord 2009.12.13. 10:28:56

@slyagency: hátvéd nincs a milanban, az a baj.

bezzeg 94-ben amikor a milan védőnégyese = válogatott védőnégyese (tassotti-baresi-costacurta-maldini). meg előttük albertini. az valami volt.

Iustizmord 2009.12.13. 10:33:42

@slyagency: szvsz egyszerűen csak nem bíznak a huszonx év alatti játékosokban.

Iustizmord 2009.12.13. 10:34:56

@nalazo: pillanatnyi kilengés. amúgy az kígyó nem lehet véletlen a pajzson... :o)

Itáliainagysándor 2009.12.13. 10:38:10

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Igen egy hete cikkeznek róla, azt nyilatkozta, hogy gyerekkorában is Juve szurkoló volt. Hehe, mintha csak a Bosnyák felmenőjű Svéd válogatott kisebbségi fiatalembert hallanám. :D

Mourinho már nem a király 2009.12.13. 10:38:43

A Lavezzi "show"-t láttátok? :D

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.12.13. 10:45:39

@Itáliainagysándor: Na igen, ez ismerős. :)
Bár ezzel összhangban meg Blanc és Elkann nap mint nap megerősíti Ferrarát. Nyilván ez nem teljesen mérvadó, de őszintén meg lennék lepve, ha Mancini lenne az edző. Ő abban jó, hogy nagyon komoly célokra nem való kerettel ér el viszonylagos sikereket, például a Lazionál, de valódi nagy csapathoz, nemzetközi eredményekhez szerintem ő kevés.

rexford 2009.12.13. 10:58:08

Mancini NEM LEHET a Juve edzője. Akkor inkább maradjon Ferrara, és izzadjunk vért egy olasz kupa 4 közé jutásért.

slyagency 2009.12.13. 11:04:39

@Iustizmord: Hát az általad felhozott védőnégyeshez fogható nem csak hogy a Milanban nincs, de sehol a világon :) Olyan nem lesz még egy :) 17 gólt kaptak egész szezon alatt, míg a legro-canna kettős 2 meccs alatt 7 et :D A másik, hogy szerinted Nesta vagy Thiago Silva mi? Kicsit elfogult is vagyok, de sztem az olasz bajnokság legjobb párosa, ha mindkettő egészséges... (alternatívája egyiknek sincs ezt is aláírom) A Milanban szélsővédők nincsenek( ez is a középsők dicsérete, hogy helyettük is dolgoznak nem is keveset), valamint a 2003-as BL győzelmünk óta ugyanaz a középpálya...

slyagency 2009.12.13. 11:11:58

Ja és benito mindannyian emlékszünk a 0-4re. Nagyon fájó is volt, de akkor Leonardo 2. Serie A-s mérkőzése volt a Milan (sőt, egyáltalán bármilyen csapat kispadján), és az első 20 percben a Milan irányította a mérkőzést, egyszerűen fejben összeomlottunk Gattuso miatt... (ami miatt sokunk nagyot is csalódott benne, a vezetőséggel és Leoval sincs a legjobb viszonyban jelenleg én úgy hallottam, Lippi szeretné vinni a VB-re, és mivel nem kap játéklehetőséget :D ami azért vicces mert eleve sérült, ezért egyből sír és el akar igazolni, nagyot csalódtam benne.. Azért Murinho már évek óta dolgozott ezzel a kerettel, és el ne felejtsd, hogy náluk ment Ibra, Jött Sneijder, Motta, Milito, Eto'o, mi meg visszahoztuk Oddo-t ....

slyagency 2009.12.13. 11:13:04

@slyagency: kicsit összevissza lett a hozzászólás, de közben csajommal dumálok msnen, dolgozatot írok és nézem a tegnapi Bari - Juve meccset :)

váév építők (törölt) 2009.12.13. 11:19:58

bréking: toni megy az interbe januárban

popp · http://koncertblog.com/ 2009.12.13. 11:40:48

@váév építők: Szerencse, hogy játszani akar a vébé előtt. Nos, az Interben nem nagyon fog.

Gabez 2009.12.13. 11:41:26

www.youtube.com/watch?v=auMRkVMj05g

2.42-nél: atyavilág, mennyit kapnak ezek a csávók ezért? :)

Toni az Interben? Ki mondta, Moratti? ;)

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.12.13. 11:43:09

Bár ez még egyáltalán nincs lefixálva, egy átigazolási szóbeszéd.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.12.13. 11:44:55

Persze Pandev ügyében nyilván kivár az Inter a jogi hercehurca végéig, hisz nekik jó lenne, ha a Lazioval nem kéne egyezkedniük. Közben olvasom, a bajoroké lenne Suazo és a kis Mancini.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.12.13. 11:46:43

De nem bírom én ezt a Mancinit, nem is tudom hol lenne helye a bajoroknál. Na, de bocs a széttagozódásért, máshol járt az agyam. Uff.

giacinto 2009.12.13. 11:46:54

baromság ez a toni ügy. semmi szükség nekünk rá és neki sincs az interre. (legalábbis ha a pénztárcát nem számoljuk)

Zici 2009.12.13. 11:50:08

Ismét vereség sajnos tényleg középcsapattá silányították a Juventust. :-(
Blanc továbbra is megerősíti Cirot a poziciójában, de a nyakamat rá, hogy már izzanak a telefonok és keresik az utódját Seccoval. (ha meg nem találták már). A Catania ellen még 100% ő ül a kispadon, de sztem januárban már új edző lesz.

_alerob 2009.12.13. 11:57:14

Legyen a Juventus edzője Várhidi Péter! Indítsunk petíciót országos szinten!

giacinto 2009.12.13. 11:57:38

Mancini mialatt nálunk volt, kb 15-ször mondta el interjúkban hogy soha többet nem fog olaszo-ban edzősködni a közeg miatt és az inter lesz a legutolsó klubja Itáliában.

Ezek után? egyébként az meg van hogy több scudettot nyert edzőként mint az összes jelenlegi Serie A-edző összesen? :)

giacinto 2009.12.13. 11:58:25

@_alerob: akkor nem magyarázhatná a stúdióban rangadókon az edzők által kitalált taktikai finomságokat. :(

slyagency 2009.12.13. 12:01:39

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Labdaszedőnek biztos megállná a helyét :) Biciklizgetne a reklámtábla mögött, aztán dobná Butt-nak a labdát kirúgásnál :)

giacinto 2009.12.13. 12:01:54

szerencse hogy Melo nem játszhatott tegnap, lenni itt újra Melo-dráma

slyagency 2009.12.13. 12:02:51

@giacinto: Azért vonjuk ki belőle a bársonyasztalnál kapott címeket légyszíves, mert az legkevésbé sem az ő érdeme...

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.12.13. 12:22:36

@slyagency: :D

@popp: Szegény Suazo már menne amerre lát, gondolom a VB előtt szeretne kicsit formába is lendülni, a Lazio is szóba került pár hónapja.

@_alerob: Nem adjuk a PMFC-től, el a kezekkel! :)

Piiii 2009.12.13. 13:22:48

@slyagency: Thiago Silva f**a gyerek, a Roma ellen is a 2. percben megcsillogtatta a tudását, bár lehet nagyon kisarkítom a dolgokat, mert annyira nem nézek Milan meccset.. mindenkinek lehet rossz napja,......

Piiii 2009.12.13. 13:24:41

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Na de jó.Suazo és Toni is felmerült a Roma kapcsán, na egyik se fog jönni. bár lehet inkább örülnöm kéne neki...

Piiii 2009.12.13. 13:29:28

@Mr.AT: Amúgy még csak annyit Amaurival kapcsolatban, hogy nem a mostani 1-2 meccsröl van szó, ha fikázzuk, hanem ha megnézzük az idei évét-lehet mert már december van- egész évben a 35-40 meccsén amit játszott nem hinném, hogy soha nem kapott használható labdákat, nem volt egész évben szar a juve, és ennek fényében a rúgott 10 gólja (nem tudom, hogy hányat rúgott, de sztem ennél nem sokkal többet) botrányosan kevés egy csatártól...

slyagency 2009.12.13. 13:37:19

@Piiii: Ahogy a hozzászólásaidból kiveszem, Roma szurkoló vagy, így nem csodálkozom, hogy csak azon az egy meccsen láttad játszani... Mióta itt van 2 hibája volt, az egyik pont ez, szerzett már győztes találatot is, volt öngólja is, de csak a vak nem látja, hogy iszonyatos tehetség a gyerek. A középső védők egyébként is éretten vannak pályájuk csúcsán, ő pedig még csak 24 éves, rendkívül gyors, jól cselez, és sokszor átveszi Pirlotól az irányítást, és pontosabb labdákat ível mint az olasz... Technikailag 100* képzettebb mint bármelyik olasz védő, taktikailag ha beérik, ott lesz a top 5ben figyeld meg. Lehet, h a Roma drukkereknek kicsit fáj, bár nem hiszem, de a 2010es VB-n Lúcio-Thiago Silva lesz a belső tengelye a világ talán legjobb válogatottjának...

Iustizmord 2009.12.13. 13:39:40

@slyagency: kb 2003 óta volt összesen 3-4 értelmes igazolása a milannak :o(((

és ami nagyon fájó: szvsz az inter honlapja sokkal jobb. legalábbis amikor legutóbb nézte, sokkal informatívabb volt.

interisták figyelmébe még azt ajánlom (vki itt grande interezett) hogy az internél nagyobb játékostemető az utóbb 20 évben kevés akadt. mondjuk a real madrid erős hajrával szorongatja őket, de az inter orhosszal megelőzi őket.

raoul_duke 2009.12.13. 13:39:50

@slyagency:
> és sokszor átveszi Pirlotól az irányítást, és
> pontosabb labdákat ível mint az olasz
Naaaaa, azért túlozni nem kell.

slyagency 2009.12.13. 13:40:07

@slyagency: Jah, és Paolo Maldini őt nevezte meg a Milannal mint utódját, én még az edzéseiket is megnézem Milanelloban... Az megvan mikor megesernyőzte 1-1 -ben Cronit? :D Már most sokszor tanári, pedig még éretlen... Nesta tapasztalatával nagyon jók ott ketten...

Iustizmord 2009.12.13. 13:41:42

@slyagency: mellesleg pár éve (amikor keane visszavonult) arról volt szó hogy a manu elviszi gattuso-t, éppen keano pótlására. ami megmutatja a fickó értékét.

Mourinho már nem a király 2009.12.13. 13:41:59

@Gabez: megnéztem a vidit, hát semmi nem jött össze a Juventusnak.

slyagency 2009.12.13. 13:44:13

@raoul_duke: Pirlo a VB és a BL győzelmek idején talán a világ legjobbja volt a posztján, de ha annyi Milan meccset néznél mint én, (utóbbi 10 évben mindet láttam, rengeteget többször) előre is bocs, mert te nem tudom hogy mennyit nézel, de a vak is látja, hogy Pirlo lelassult, motiválatlan és havi szinten van egy-egy közepesen jó meccse... Mondom úgy hogy évekig az egyik kedvencem volt, van eredeti, a nevével fémjelzett Rossoneri mezem.

Iustizmord 2009.12.13. 13:44:25

@giacinto: 1 cm a tárgyalóasztalnál, 1 ellenfél nélkül, 1-et meg majdnem el@sztak.

nem én mondtam, hanem murinho.

Iustizmord 2009.12.13. 13:46:29

@slyagency: lúció mint tengely? broken axl...

slyagency 2009.12.13. 13:48:54

@Iustizmord: Kit raknál a helyére? Lehet hogy műveletlen vagyok, de a kifejezést hogy "axl" nem ismerem.

Piiii 2009.12.13. 13:49:39

@slyagency: Azért is írtam, hogy lehet kisarkítom és nem láttam nagyon több meccsét :) de biztos tehetséges, meg jól hangzik ez a védőpáros, de sztem Juan- ha egészséges- beférközik és valamelyiket "kiüti" :)

raoul_duke 2009.12.13. 13:54:12

@slyagency: persze, persze, Pirlo lelassult és nyilván nincs olyan formában (valszeg nem is lesz már tartósan), mint fénykorában volt, de egy középső védő (Silva) meccsenkénti 1-2 jó ívelése nem mérhető Pirlo feladatához ("na, fiam, mozgasd a csapatot").

A Catania elleni meccsen nem játszott Pirlo, és bár sokszor lehet morogni azon, hogy minden támadás úgy indul, hogy Pirlo tol rajta kettőt hátul, szerintem tisztán látszott, hogy mennyire esetlegesek a Milan támadásai nélküle. 3 támadó állt elöl zsebre tett kézzel, Seedorf 60 m-re a saját kaputól, Ambrosini meg alkalmatlan arra a feladatra, hogy elindítson egy támadást.

Iustizmord 2009.12.13. 13:54:32

@slyagency: tengely. csak egy "e" lemaradt. axle

nem vagyok selecao-fan, úgyhogy nem tudok válaszolni. mert az hogy walter il muro samuel, gondolom csak viccnek jó :o)

Iustizmord 2009.12.13. 13:56:42

@raoul_duke: ambrosini a fontos gólokat fejeli, rra tartják. egyébklént meg 4 tüdeje van és nagyon elszánt. nekem nagy kedvencem, mégha nem is egy labdaművész. zongoracipelőnek viszont elsőrangú.

Iustizmord 2009.12.13. 13:57:29

off: ki tudja hogy a rákba' tudom a nickhez tartozó képet méretre igazítani hogy a teteját/alját ne vágja le?

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.12.13. 14:06:52

@Piiii: Toni szerintem tuti hogy nem megy a Roma, már csak a fizetését se tudná állni a klub.

A Lazio helyzete meg remek, Matuzalem, Perpetuini sérült, Baronio, Mauri, Cruz eltiltott, Dabo meg az utolsó utáni pillanatban lesérült, de a csapatnak ez be kell vallani, előny. Ami jó hír, hogy egészen döbbenetes módon Firmani bekerülhetett a keretbe, és Dabo helyén nagy eséllyel kezd is, számára ez lesz a szezon első meccse. Még így is sokkal jobban bízom benne, mint Dabo játékában akármikor. No meg végre lehetőséget kap Meghni is, elvileg kezdőként, Rocchi és Zarate helyett. Reménykedem a győzelemben, mert ha nincs meg a 3 pont, akkor a forduló szerencsétlen alakulása folytán kiesőhelyen is állhat a csapat.
Az meg kis érdekesség, hogy Genova-Róma párharcok lesznek ma.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.12.13. 14:08:58

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Hülyeséget írok, "lehetőséget kap Meghni is, elvileg kezdőként, Rocchi és Zarate helyett." ez hülyeség, természetesen nem helyett, hanem mögött.

raoul_duke 2009.12.13. 14:11:58

@Iustizmord: ok, értem, de az egész szál most abból indult, hogy ki milyen irányító.

Piiii 2009.12.13. 14:12:26

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Olvastam valahol, hogy belemenne a fizetése csökkentésébe is

freiwald 2009.12.13. 14:15:26

@Anthony - awkward silence: Már Fehérvárott is zakózik a Juve :)

Iustizmord 2009.12.13. 14:20:48

@raoul_duke: én pl egészen kiváló vagyok. most, hogy már elmúlam 30, lassan várom is a Milan ajánlatát.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.12.13. 14:27:09

@Piiii: Erről nem tudtam, de még így is úgy vélem, hogy a Roma biztos hogy kevesebbet ajánlana neki, mint amit el tud fogadni. Jelenleg ő a bajorok legjobban fizetett játékosa.

raoul_duke 2009.12.13. 14:27:35

@Iustizmord: :)) negyed órád van átöltözni a Palermo ellen.

OFF: a képet meg szerintem méretezd át (vagy vágd el) feltöltés előtt, és utána mehet a blog.hu-ra.

Iustizmord 2009.12.13. 14:43:31

@raoul_duke: vazze, csak a régi motta feliratú mezt találom, az is jó lesz?

raoul_duke 2009.12.13. 14:46:24

@Iustizmord: á, már el is késtél.
Dida - Zambrotta, Nesta, Favalli, Antonini - Pirlo, Ambrosini - Abate, Seedorf, Ronaldinho - Borriello.

Sirigu - Cassani, Kjaer, Bovo, Balzaretti - Nocerino, Liverani, Bresciano - Simplicio - Cavani, Miccoli.

Iustizmord 2009.12.13. 15:09:51

@raoul_duke: háááát, nem egy világverő összeállítás. a másodk félidőre még beférnék.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.12.13. 15:39:51

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Szerintem a következő fél évben a játéklehetőség a legfontosabb Toninak, mert akar menni a vébére, Ezért átmenetileg talán ingyen is focizna ott, ahol állandóan játszhatna. Amikor a Roma szóba került nem is pénz miatt aggódott a jó Luca, hanem Ranierivel akarta megkérdezni, hogy garantálná- e neki a kezdőbeli tagságot. Nos, Claudio helyében én nem garantálnék neki semmit.

Iustizmord 2009.12.13. 15:49:22

@popp: akkor mér nem egy középcsapatot néz ki ahová garantáltan beférne azzal, hogy nem is fogalmatlan játszótrsai lennének. pl fiorentina (...), samp, napoli, ilyesmi.

Iustizmord 2009.12.13. 15:54:17

@Iustizmord: esetleg a fradi. viccen kívül, szvsz egy zsíros kis anglia szerződést el lehetne neki intézni, sok pénzért, fél évig hype, és mindenki jól járt.

Mr.AT 2009.12.13. 16:04:17

@Piiii: Nem tisztem nekem itt védeni Amaurit, de az a zomborisanyis summázás, h kevés gólt rúg, ezért csak szar lehet, rendesen böki a csörömet.

Nézd meg a meccseinket. Ívelgetünk rá, pontatlanul, messziröl, védök tömegei közé, mint egy beszari kiscsapat. Ez tök oké, ha Iaquinta vagy J.Cruz jellegü emberek vannak fönt, de az ö skillje pont a technikás, rövidpasszos, zsugás játék.

Nyilván véletlen, h mikor átálltunk a 4-2-3-1re, egyszerre játszatva mögötte a 3 kis stöpszlit, rögtön rúgott 3 egymást követö meccsen 4 gólt.

Ferrara abban bízik, h majd így is megoldja, 40 méterre a kaputól indulva, miközben 2en vannak 6 védöre, de ezzel csak öli meg az önbizalmát, meg megfosztja a csapatot az egyik legfontosabb értékétöl, esetleges, ránézésre is elképzelés nélküli játékot "teremtve".

ForzaBianconero 2009.12.13. 16:23:53

@Mr.AT: az elméleted igaz is lehetne, hogyha Amauri 4 góljából kettő nem a szokásos ívelgetős foci utáni fejes gól lett volna, 1 meg egy szöglet utáni kavarodás következménye. Én nem tudom miért véded ennyire mert szerintem összjátékban Jakinta se rossz, sőt a csatáraink közt az egyetlen aki a 16-oson kívülről is lőtt gólt az idén. Persze a csatárok nulla támogatottságában igazad van és ez egyértelműen Ferrara hibája. Nemrég láttam egy 1-2 hónapos videót amin Diego az edzésen Ferraranak magyaráz valamit percekig , valószínűleg ezt rótta fel Cironak.
De az tény hogy amikor 4-2-3-1-et játszottunk akkor sokkal eredményesebbek voltun.

raoul_duke 2009.12.13. 16:25:07

@Iustizmord: lassan jöhetnél, 2:0-ra vezet a Palermo.

ForzaBianconero 2009.12.13. 16:26:10

A hétvége egyetlen pozitívuma pedig hogy úgy néz ki legalább a Milan is kiszopik a Palermotol, így legalább tőlük nem maradunk le nagyon.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.12.13. 16:29:02

Kolarov meglőtte idénybeli első gólját, emberelőnyben a Lazio, vezet is, bár maradna így!

értelmetlen_nevű 2009.12.13. 16:30:32

Materazzi és Balotelli beszélgetnek, de gyönyörű

calciomax 2009.12.13. 16:39:25

Mou kb. 1perc alatt lereagalja az esemenyeket.

Mourinho már nem a király 2009.12.13. 16:43:09

Hoppá, egyenlitett az Atalanta, valahol törvényszerű volt, hogy nem tudja kihasználni a lehetőséget az Inter. De amit a Milan csinál az se semmi (meg a Fior)

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2009.12.13. 16:53:48

@calciomax: Motta is lereagálta, hogy a fekvő játékosok közt laposan a fekvő kapusba rúgja.

raoul_duke 2009.12.13. 16:54:55

Bazmeg, egy ilyen fordulóban de jó lett volna nyerni. Kikap a Juve, ikszel az Inter. Sajnos megérdemelten győzött a Palermo.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.12.13. 16:55:11

Ez az! 4 hónap után az első győzelem! Megvan! Ráadásul komoly csapat ellen!

Zici 2009.12.13. 16:55:29

Na a tegnapi töketlenkedés után, végre egy kis szerencsénk is van. Nem gondoltam volna, hogy a milánói csapatok összesen 1 pontot szereznek ma.
Viszont a Párna tör fel mint a gejzír. Mámeg arra is tekintgetni kell.

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2009.12.13. 16:57:59

jó kis csapat ez a Palermo, szépen altattak, néha meglódultak. vicces volt, bejött Pippo, vagy 5 percig nem lengettek lest, aztán észbekapott a partjelző...
Boriello egy könyökös, Flamini 2 (20 perc alatt), az három lenyelt piroska... a végén azért próbált a Milán gyorsabban is játszani, de nem ment, egymást zavarták néha.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.12.13. 17:00:15

@Iustizmord: Nem hinném, hogy az Interbe megy.

Piiii 2009.12.13. 17:04:06

elképesztően jól alakult a forduló a Roma számára eddig. Kár, hogy a Parma behúzta a meccset, de semmi sem lehet tökéletes. Most nagyon muszáj lenne nyerni este és akkor már a Juve,Milan duó is lőtávolba kerülne...

raoul_duke 2009.12.13. 17:04:23

@anonim222 [semleges néző]: akkor kellett volna gyorsan játszani 20 percet kábé, amikor még valami megszokott formációhoz hasonló felállásban voltak a pályán. Kb. ahogy egy hete a Sampdoria ellen.

Iustizmord 2009.12.13. 17:04:58

@raoul_duke: csak a 2nd tempot láttam, és sajnos teljesen megérdemelten nyert a pajjermó, jó volt nézni (ill volt jó a tarkapabrka f@aszt) a kontráikat, amit miccoli csinált a 2. gól előtt az ronaldinhonak is bekerült volna az aranyalbmába.

amit nem értettem az a seedorf / inzaghi csere. kb clarence volt az egyetlen aki a két tizenhatos között ingázva megkapta, megtartotta, megcsinálta, odapasszolta. (the most underrated player evör) . inzaghira/patora ívelgetni hülyeség, nekik köll a passz. boriello meg 1dül kevés ehhez egy kontrára beálló védelemnél.

arghh, szar volt nézni hogy a pájjermó focizott a milan meg s(z)en(y)vedett.

mondtam h nem világvrő felállás.

Iustizmord 2009.12.13. 17:11:53

n a jó most fifa09 bekapcs, jól megbaszom a palermo-t. woodoo rulez. legközelebb meccs előtt csinálom.

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2009.12.13. 17:14:07

@raoul_duke: az elsőből nem sokat láttam, de nagyon zárt volt végig a Palermo. nem csúszkáltak, Rony előtt legalább két ember állt, de nem akarták feldönteni, csak egyszerűen elállták az útját. ha nem lett volna fáradt a Milán ennyire, ezt nem tudták volna végigcsinálni. Boriello-nak meg pocsék napja volt, egyszer még hárított is egy tisztességesebb lövést. pech. (is :)).

Májkül Totti 2009.12.13. 17:27:05

Na gyorsan ki is használom az alkalmat, hogy egy kicsit örömködjek ezekben az ínséges időkben, mert ha este megvernénk a Sampot (ami eleve elég meredek lesz), akkor egész jól állnánk végre. A felvetés persze nevetséges de a hülye szurkolói szívemmel most majdnem elhiszem hogy ha ez így lenne akkor már csak közepesen nagyon röhelyes dolog a scudettoról álmodozni :-)
A bl viszont meg lehet (még ranierivel is talán...)

Mr.AT 2009.12.13. 17:27:49

Teljesen komolyan mondom, örültem volna, ha ma a két milánói nyer. Így Seccoék megint altathatnak, hogy lám-lám, másnak sem könnyebb, nem is vagyunk nagy szarban.

Pedig de. Egy jó 8. hely, aztán felgyújtani az egész székházat a 'csába, az lenne jó.

Itáliainagysándor 2009.12.13. 17:30:03

@Májkül Totti: Pont ez az, hogy vele biztosan meglesz.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.12.13. 17:31:41

Ez van akkor, ha már tényleg minden reménytelennek látszik. Meccs közben még Brocchi is lesérült, így soha nem látott felállásban küzdött a Lazio, ott volt Del Nero, Firmani, mint labdaszerzők, és Meghni mint irányító, és tessék, megvan a győzelem! Firmanit végre visszaengedték a keretbe, és jó teljesítménnyel hálálta ezt meg. Ha a vezetőség nem akarná megfojtani, megölni a csapatot, akkor most sokkal előrébb lenne a Lazio, hisz már csak azzal, hogy Stendardo és Firmani játszhat, messze stabilabb a csapat mint nélkülök. Ledesmat és Pandevet fel se hozom...
Szóval, végre sikerült, bár a forduló nem alakult annyira kedvezően a végeken, de ez most mindegy is. Nyertek!

Piiii 2009.12.13. 17:32:26

az a nem gyenge....13.-5. helyezettig 1 pont különbség...hát ha most a Sampot behúznánk meg köv 7en a Parmat akkor.... nagyon fontos uccsó hét jön az idei évben. közbe meg még egy El-meccs...kemény lesz...

popp · http://koncertblog.com/ 2009.12.13. 17:39:33

@Piiii: Képzelem kik utaznak Bulgáriába.

Fúú, nagyon izgalmas meccs lesz ma este. Egy hónapja egy fabatkát se raktam volna egy Samp elleni győzelemre a Marassiban, most viszont...

Piiii 2009.12.13. 17:40:44

@popp: de nem mehetünk nagyon tartalékosan mert fontos az első hely a csoportban nem? igaz a tökutolsó Szófiát majd Cerci Guberti Okaka 3as is behúzza:)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.12.13. 17:52:55

@Piiii: Na igen jó lehetőség lesz például Gubertinek vagy Cercinek, akik az utóbbi időben sajnos háttérbe szorultak.

rexford 2009.12.13. 18:07:03

Jó ez így. Nagy volt mostanában az ihaj csuhaj a Milannál, legalább egy kicsit visszavesznek a hangerőből.

ericcartmen 2009.12.13. 19:26:05

@Mr.AT: "Nem tisztem nekem itt védeni Amaurit, de az a zomborisanyis summázás, h kevés gólt rúg, ezért csak szar lehet, rendesen böki a csörömet."
Pedig nagyjából ezzel az érvvel próbáltad bizonygatni anno, hogy Iaquinta miért is sokkal jobb játékos Vucinicnél. Legalább beláttad végre, hogy hülye érv.
(ettől függetlenül Amaurival kapcsolatban nem értek veled egyet, jó játékos, de szar formában van)

ericcartmen 2009.12.13. 19:27:53

@popp: Cerci nem is nagyon élt a kapott kis lehetőségével, de Guberti megérdemelne több lehetőséget, benne van fantázia.
Viszont nagyon félek, hogy szerdán Taddei is kezd.

ericcartmen 2009.12.13. 19:38:26

@ericcartmen: Na, ahogy ma is kezd, Menez eltiltott. Ráadásul Cassetti lesz a jobb-bek. Kemény meccs elé nézünk, pedig nyerni kellene.

rexford 2009.12.13. 19:57:35

@Mr.AT: Testvér, pedig lassan neked is meg kéne értened, hogy Amauri egyáltalán nem akkora játékos, amennyire itt véded, ráadásul meg se érdemli.
Hogy is lehetne akkora kibaszott nagy játékos valaki, akiről 27-28 éves koráig azt se tudtuk, hogy létezik. Olyan ő, mint Toni, Bierhoff, esetleg Schillaci, de meg se közelíti például a régiek közül Ravanellit, és szerintem Iaquinta is jobb (=eredményesebb, hasznosabb) nála.

Piiii 2009.12.13. 19:58:00

@ericcartmen: jah miért Taddei??? akkor már sokkal inkább Cicinho...vagy Guberti

Iustizmord 2009.12.13. 20:02:19

@rexford: one hit wonder, zeneileg.

de bierhoffnak volt 2-3 jó idénye. pl 96ban.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.12.13. 20:05:04

@rexford: toni azért bőven jobb játékos, mint amauri. a fénykorát legalábbis nem tudja megközelíteni a félbrazil, az egyértelmű.

bierhoff kiváló párhuzam, csak mondjuk ő kellett hazája válogatottjának :)

rexford 2009.12.13. 20:17:48

@Iustizmord: @mocsing: Gondoltam, egy kicsit túlzok, mégiscsak Juve-játékosról van szó. :)

giacinto 2009.12.13. 20:48:47

@rexford: "Nagy volt mostanában az ihaj csuhaj a Milannál, legalább egy kicsit visszavesznek a hangerőből. "

:)) ez igy igaz. nagyon mókás dolgokat lehet olvasni tőlük, ezek tényleg beleélik magukat a scudettoba, mert levertek egy-két kiscsapatot, miközben keretük az persze nincs. van egy viszonyalg jó kezdő, ami ideig-óráig működött, de gyakorlatilag alig vannak helyettesek :))

giacinto 2009.12.13. 20:55:16

Végre támadólag lépünk fel egy Serie A-s meccsen is, 4 támadó emberrel. Sneijder gólpassz, kapufa, majd ostoba kiállítás. Milito egy felturbózott Cruz, Lucio lesgólt fejel, majd hozza a szokásos hibáját, Etoo ziccert hibáz.

jól elbasztuk a végét.

giacinto 2009.12.13. 21:17:54

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:

Igaz az, hogy Zarate kisárgult jövő hétre?

Cruz már játszhat?

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.12.13. 21:19:15

@giacinto: Sajnos igaz. Cruz eltiltása a következő fordulóban jár le, ha rendbe jön a sérülése, és biztos hogy rendbe fog, akkor kezd is.

giacinto 2009.12.13. 21:33:07

az már most tisztán látszik hogy 5 csapat fog a kiesés ellen harcolni: Livorno, Siena, Catania, Bologna, Atalanta. Közülük utóbbi a legerősebb (nem a mai miatt.) A többieknek nem lehet ilyesfajta gondja.

Nézőszámok alapján legjobb lenne ha az első 3 esne ki.

toerix_ (törölt) 2009.12.13. 21:35:52

Talán ilyet még sose írtam (nem alaptalanul), de Taddei ma egészen hasznosan játszik.

Mr.AT 2009.12.13. 21:39:32

@ericcartmen: Te vagy az a csávó, aki kéthetente beírkálod, persze kérdés nélkül, hogy csak átugrod a kommentjeim, ugye?
Ez nyilván egy véletlen egybeesés lehet csak most.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.12.13. 21:40:07

Kezd durván elranierisedni a csapat. Kicsivel jobban játszunk eddig mint a Lazio ellen, de ez sem az a látványos. Remélem valahogy megint nyerünk, mondjuk egy Taddei góllal.

Mr.AT 2009.12.13. 21:42:23

@rexford: Nem mondom, hogy hú de kib*szott nagy játékos, mindössze annyit mondok, hogy jelenleg szvsz ő a leghasznosabb csatárunk a 4ből. Alex technikásabb, de már sokkal lassabb, Treze hatékonyabb, de fele annyira se technikás, Iaqi meg harcosabb, de taszítja a labdát.

Ettől még simán lehetne jobb játékost igazolni a helyére. Vmi atomfizikus beírta itt múltkor, hogy akkor nyilván Ibrával meg Messivel tartom egy szintűnek. Nem tartom. De mikor ilyen kivont karddal nekiesnek páran, érdemes lenne megnézni, mi van az eredménytelenségének a hátterében.

toerix_ (törölt) 2009.12.13. 21:45:21

@popp: Talán ennyire azért még nem jó :D bár még nem lőtte be az idei gólját mint tavaly. www.youtube.com/watch?v=Gl2KrswHdLc
bár ez nem volt kicsi

ericcartmen 2009.12.13. 21:48:06

@Mr.AT: Szerintem csak egyszer irtam be, még régen, azóta inkább másoknak ajánlottam. Mondjuk mikor beirtam utána egy darabig tényleg ugráltam a kommentjeidet.
Egy ideje azonban átfutom mindet, csak igyekszem nem reagálni.
Pláne ha valami vita van te úgyis részese vagy, olyankor muszáj a te beirásaidat is elolvasnom.

Amúgy ezt az előző kommentet kifejezetten nem provokálásnak szántam, szerintem sem csak a gólszámok alapján kell minősiteni egy csatárt.

rexford 2009.12.13. 21:49:33

@Mr.AT: Ne haragudj, engem egyáltalán nem érdekel, hogy mennyire technikás vagy gyors, vagy hogy milyen faszán csinálja a területet. :)
Rúgjon gólt, bameg, akárhogy, az annya úristenit neki! :)

rexford 2009.12.13. 21:52:12

@rexford: A szmájlik véletlenül kerültek be, egyáltalán nem vagyok vidám.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.12.13. 21:56:28

@giacinto: Zarate eltiltott, Bizzarri, Matuzalem, Perpetuini, és Inzaghi biztos hogy nem épül fel, ebből igazán fájó Matuzalem hiánya, akinek a helyén vagy Foggia, vagy a ma jó teljesítményt nyújtó Meghni fog játszani. Mivel ma csereként se küldte be Ballardini Foggiát, ezért én nagyon valószínűnek tartom, hogy az algériai fog kezdeni az Inter ellen is. Tuti hogy marad a már megszokott 3-4-1-2, ahol Lichtsteiner és Kolarov a középpálya két szélén rohamoz, és nagyon remélem hogy a középpálya belsejében a most megsérült Brocchi felépül addigra, valamint azt, hogy a mai stabil játék után Firmani bent ragad a csapatban, és Dabo a helyén szóba sem jön.
Szóval ha nincs nagy meglepetés, akkor 1-2 változással ez lesz a kezdő: Muslera; Siviglia, Stendardo, Radu; Lichtsteiner, Brocchi, Firmani/Dabo, Kolarov; Meghni/Foggia; Rocchi, Cruz

ericcartmen 2009.12.13. 21:57:36

Brighi sajnos nagyon szürke mostanában, tényleg kellene Pizzarro, márcsak a labdatartás miatt is. Előre kellene még egy gyorsabb támadó játékos Vucinic mellé(mivel Menez nincs, igy Guberti), mert Totti lassú, De Rossi nem nagyon van elől, többiek meg egy-egy ellen kevesek.

Ja, és inkább ne Taddei góljával nyerjünk, mert bentragad a kezdőben

Mr.AT 2009.12.13. 22:24:11

@rexford: Az a baj, hogy ez az esőtánc motívuma. "Nem esik, b*zmeg, nem esik, hát mi a f*sznak nem képes esni...qrva eső...táncoljunk, hátha majd az segít."

A folyamatábra nálam nem úgy néz ki, hogy "Nem rúg gólt -> szar csatár -> kúrjuk ki a csapatból páros lábbal", hanem "Nem rúg gólt -> gyenge formában van -> miért?".

Azért nem, mert nem kap használható labdákat. Nem csak ő nem rúgna gólt tehát itt, hanem ha Ibra játszana a helyén, ő sem rúgna. Ha esélyed sincs játékba avatkozni, lehetsz bármekkora spíler, zéró lesz a hozzáadott értéked.
Treze kapott egy forintos labdát Marchisio-tól a Bayern ellen, azt belőtte, egy másikat meg kihagyott az ötösről. Tegnap meg egy kiütött labdát pofozott be három méterről, amire talán még Tiago is képes lett volna. Ennyi.
Attól, hogy a két meccsen a mérlegük 2/2 (Trez) és 2/0 (Amauri), még egyáltalán nem az a következtetés, hogy Trez jobb, mint Amauri, sőt.

(Kommentelőtársaim szerencsére kis hányadú gyengeelméjű részének külön: nem, ezzel a hozzászólással nem azt mondtam, hogy Ibra és Amauri egy szinten vannak.)

toerix_ (törölt) 2009.12.13. 22:31:44

na azért ennyit Taddei sem érdemel

Iustizmord 2009.12.13. 22:38:44

@giacinto: az a baj h az inter is szar csak realítve kevésbé.

azért a bl-ben látszik h mennyire

de igaz, a milan még nagggyon nincs ott ahol kellene.

ulver 2009.12.13. 23:04:01

Ranieri átvette az uralmat. Két meccs, egy rúgott, nulla kapott.
De jó lett volna nyerni, bár őszintén szólva elég pocsék meccs volt.
A Parmat le kell csapni mindenképp, mondjuk 1-0-ra.

giacinto 2009.12.13. 23:06:48

@Iustizmord:

valóban, már csak kb 5-6 jó játékos leigazolása hiányzik attól hogy relatíve egy bajnokesélyes keretről beszéljünk.... meg egy rutinosabb edző.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.12.13. 23:15:26

Ha verjük jövőhéten a Parmát, akkor nem rossz ez.

Taddei nem volt ma gyenge. Ha azt a labdalevevős cselt valamelyik hájpolt pléjer dobja be, akkor mindenki elalél. Ennek ellenére nem értem, hogy Rany mi a náthás kígyóért várt a hosszabbításig a Guberti cserével. Ebben a négy percben csak annyi derült ki, egy bátor cselsorozatból, hogy nyerőember lehetett volna a srác, ha kap húsz percet.

Totti a góljai ellenére még messze van a csúcsformától. Ha jó formában van tíz rá föllőtt labdából hatszor lefedezi akár három négy védő között vagy bedob egy cselt és megjátsza, kétszer szabaddot szerez és kétszer veszti el. Most még jóval rosszabb ez az arány.

Akkor látszik, hogy mennyire kell a csapatba Pizarro, amikor nincs pályán. Brighi nagyon haloványan játszott a helyén. Amilyen jól tolta tavaly ilyenkor, olyan gyenge most.

Jó hír viszont, hogy úgyfest Ranieri összeszedte a védelmet. Akár melyik kettő játszik a Juan, Mexes, Burdisso hármasból, megbízhatóan teljesít.

Balhátvéd vikingünk, a kezdeti csetledezése után tavasz óta egyenletesen a csapat egyik legjobbja, védekezésben és támadásban is jól küldi.

Jobbhátvédből a mi álományunk talán a legjobb a világon. Úgyhogy értem én, hogy a mester ráhibázott Cassettire a derbyn és jutalmazni akarta a góljáért, de könyörgön játéklehetőségre vár a legtehetségesebb olasz jobbbekk, Motta és a szintén támadásban erősebb technikás brazil Cicinho. Az a tippem, hogy Ranieri Riise aktív támadójátéka miatt nem mer egy támadó szellemű jobb hátvédet bedobni. Ezért ha mind a három középhátvédünk ép, akkor kirakja oda Burdissot. Most hogy Mexes lesérült, úgy tűnik Cassettiben látja a megoldást, nem örülök ennek.

És megvan ugye a jó kapus is, a ma azért néha bizonytalankodó J. Sergio.

Itáliainagysándor 2009.12.14. 08:16:37

@Mr.AT: És Amauri 8-hónapos gólképtelenségét, hogy értékeled? Szerintem ő egy primadonna, szerintem nagyon rosszat tesz néha a viselkedése, ráadásul sokszor kap rossz labdákat, ő meg a világ leglátványosabb színészi mutatványaira is képes, ahelyett, hogy biztatná a csapatot.

_benito · www.nst.blog.hu 2009.12.14. 08:47:31

@popp: vajon cicinhót miért nem próbálják ki taddei helyén? ha mögötte motta a jobbhátvéd, meg is van oldva a dolog.

horas 2009.12.14. 08:52:20

Ibrahimovic-ban pont az volt a lényeg,hogy csak felkellett neki rúgdosni a labadát aztán ő beverekedte/becselezte magát a lényeg,hogy egyből veszély volt,ahogy hozzá került a labda. Abban az Inter-ben sem nem nagyon voltak azok az arcok akik a forintos labdákkal tömték volna Ibra-t.Ibrahimovic lőne gólt ebben a Juventus-ban is meggyöződésem.

A Bayern elleni Trez gól,az nem volt akkora helyzet,azt Trez oldotta meg klasszis szinten,Amauri sztem nem ismerte volna fel úgy azt a helyzetet.És egy csatárnak erénye az is ahogy helyzetbe kerül.Vannak olyan csatárok akiket ziccer helyzetbe kell hozni,de sztem a Juve-nak ez az erőltetett erőfocija általában 2 toronnyal nem hiszem,hogy arra törekedne.

Hispan07 2009.12.14. 09:40:27

tegnap éjjel jöttem meg Párizsból, és ma reggel csak egy picike kérdésem van: mi a pics@ történt az olasz bajnokságban???

És persze jellemző: ilyenkor is az Inter jön ki legjobban :) na ezért nem gondolkodom én idén sem bajnoki címben - előzzük meg a Juvét, oszt jónapot, majd talán jövőre...

Piiii 2009.12.14. 09:46:23

@_benito: Pont ez baj..mindketten támadó felfogásuak, Cici és Motta is míg Taddei sok védekező feladatot lát el. Riise a másik oldalon így is mindig előre kolbászol, és sokszor kell ott kisegíteni a belső védőnek, és nem meri a jobb oldalt is ennyire feltolni.
Bár én is inkább őket preferálom Taddei helyett.

giacinto 2009.12.14. 09:50:36

@_benito: valszeg azért nem amiért Maicont sem viszik feljebb. Kell nekik a terület és a lendület a jó felfutáshoz. Ha középpályán kapják a labdát, azonnal a lábán toporog 2 védő. esélye sincs felgyorsulni és beadni/cselezni.

ericcartmen 2009.12.14. 09:59:05

@Piiii: Szerintem mindketten sokkal jobban védekeznek, mint Taddei, szóval Cicinho simán jobb megoldás lenne, főleg Mottával.
Amúgy meg Taddei helyett Menez játszik mostanában, szóval ez a ki védekezik többet érv nem helyénvaló.

Piiii 2009.12.14. 10:16:10

@ericcartmen: hál Istennek teszem hozzá. mondjuk most Rani nagyon dícsérte Taddeit a meccs után, remélem nem rakja vissza megint a kezdőbe...

ASRM 2009.12.14. 11:57:30

@ericcartmen: azért azt vitatnám, hogy Cichinho jobban védekezik mint Taddei, soha nem a megbízható védőmunkájáért szerettük sztem; sőt megkockáztatom, hogy Motta sem; nagy tehetségnek van kikiáltva, de jónéhány komoly védelmi hibát követett már el nem túl hosszú rómás pályafutása alatt; az viszont igaz, hogy Taddei előre játékban már nem a régi labdalevevő csel ide vagy oda; szóval sztem egyelőre nincs tuti megoldás a jobb oldalon, de lehet, hogy a folyamatos harc a kezdőbe kerülésért jótékony hatással lesz

Mourinho már nem a király 2009.12.14. 12:56:31

Na a Juve megszerezte az első díjat idén: Arany Szemetes-díj Melonak :PPP

Iustizmord 2009.12.14. 13:21:58

@giacinto: OK, lehet h igaz, de az inter meg mennyit igazolt az elmúlt 15-20 évben, akik mentek a levesbe?

popp · http://koncertblog.com/ 2009.12.14. 13:58:11

@_benito: Ez egy jó kérdés, Spall ha kétszer játszatta ott, Ranynak eszébe sem jut. szerintem ő nem számít rá. Amúgy Guberti is játszhatna ott, több lehtőséget érdemelne az a srác. Mostanában ha nincs eltiltva Menez, akkor ő tolja azon a poszton..

Amúgy attól tartok, hogy Cicinhot vagy Mottát kapásból nektek adná nagy kedvencéért a teljesen fogalmatlan Molinaroért cserébe.

@ericcartmen:Azért Cici és Motta inkább jobbhátvédek, eredeti posztjukon meg pont azért nem játszanak, mert Ranyi szerint nem elég stabilak hátul.

Most Szófiában helyet kaphat Motta, Cicinho, Guberti, Okaka és Baptista is - lehet bizonyítani!

Piiii 2009.12.14. 14:13:23

@popp: Főleg Gubertinek aki bejött kb 2 percre de egy cselsorozatot máris lenyomott. Előrejátékban sztem van a srácban spiritusz, én kedvelem, kár, hogy a Ranieri nem nagyon rotál, max az eltiltások miatt. De monjduk most az eredmények önmagukért beszélnek, 8 meccsből 6 gyözelem 2 döntetlen. de egy idényt nem lehet 14-15 emberrel végigjátszani.

ericcartmen 2009.12.14. 14:52:32

@Piiii: Sajnos úgy néz ki Ranieri kiválasztotta azt a néhány embert, akit hajlandó játszatni, pedig az elején mindenkit beállitott, még Pit is játszott.
Most meg Guberti, Cerci vagy Faty (és szerintem Cicinho is) kb akkor fog játszani, ha nélkülük nincs 11 egészséges ember. Gubertit mindenképp, de Fatyt is sajnálnám ha elkallódna.
Baptista meg kap rendszeresen 10 perceket, de ez neki még egy rendes labdaátvételhez is kevés, semmi értelme.
Bár az eredmények többé-kevésbé Ranierit igazolják, de ettől még nem örülök ennek a rendszernek.

Hispan07 2009.12.14. 17:16:20

@calciomax: inkább csak múzeumokban és várost nézni, de egyik este egy komolyzenei hangversenyen is voltam - de gondolom nem ilyesmire gondoltál. volt vmi jelentős koncert Párizsban a hétvégén?

calciomax 2009.12.14. 20:14:41

@Hispan07: Aha Paul Mccartney oriás koncert valami 3 órás buli(főnököm volt ő mondta) giga volt...
süti beállítások módosítása