Michael Jackson a Thrilleren dolgozik stúdiójában, zajlik a falklandi háború és Brezsnyev sincs már valami jól. Ezekből ki-ki meg tudná mondani, melyik év nyarán járunk, de ha csak azt írnánk, hogy Spanyolországban rendezik a labdarúgó világbajnokságot, akkor rögtön rávágná mindenki, hogy 1982 az évszám. Ami az előző két alkalommal sikerült a házigazdának, azt a spanyolok most nem tudták véghez vinni, így Olaszország kezébe került a világbajnoki trófea. Persze, nem csak erről maradt emlékezetes a torna.

Tovább után újabb résszel folytatódik a RádióQ-val közösen indított VB-történeti sorozatunk, melynek ugyan csak pelenka állapotban, de már mi is tanúi voltunk.

Selejtezők

Ez volt az első olyan vébé, amin huszonnégy csapat vehetett részt. Ez azt is jelentette, hogy a megelőző években már huszonkettő helyért folyt az ádáz küzdelem (a házigazda és a címvédő most is automatikus résztvevő volt). A bővítés hatására Európából tizennégy, Dél-Amerikából négy, Afrikából és a CONCACAF zónából kettő-kettő, míg Ázsiából és Óceániából összesen kettő csapat kvalifikálhatta magát.

Algéria, Kamerun, Honduras, Kuvait és Új-Zéland először vehetett részt világbajnokságon, de emellett számos meglepetést tartogatott a 109 csapat 306 selejtező mérkőzése. Hollandiának, Mexikónak és Svédországnak nem kellett Spanyolországba utaznia, míg - rövid szünetek után - Anglia, Csehszlovákia, Belgium és Szovjetunió újra ott lehetett a legrangosabb labdarúgó seregszemlén.

A legdrámaibb mérkőzés talán Kína és Új-Zéland között játszódott, mivel azonos pontszámmal (7), és ugyanolyan gólkülönbséggel (5) álltak Kuvait mögött, így semleges pályán (Szingapúr) kellett eldönteniük, ki a másik utazó ebből a zónából. Már eleve egy thrillerhez hasonlítható volt a szitu, de aztán - különösen kínai szempontból - átfordult egy komolyabb horrorba, mert a kiwik az utolsó percben szerezték meg a győztes gólt. Ettől szép a fodball - hallhattuk volna valamelyik egri parkban.

A tornát tizennégy helyszínen, tizenhét stadionban (Madrid, Barcelona és Sevilla duplázott), június 13. és július 11. között rendezték. A lebonyolítás ismét változott. Megint nem az ésszerűség irányába. A huszonnégy csapat hat négyes csoportba került, ahonnan az első kettő ment tovább, ergo megfeleződött a mezőny. A megmaradt tucatnyi csapatot meg, hogy máshogy, négy háromfős csoportba rakták, ahonnan a győztesek az elődöntőbe kerültek. Hála a magasságosnak, valakinek sikerült a FIFA vezetőinek tudomására juttatni, hogy a nép az egyenes kiesés szakaszt imádja a legjobban, így 86-tól már újra nyugodtan ki lehetett mondani a vb-negyeddöntő kifejezést.

Mielőtt nekiesnénk a torna eseményeinek, meg kell említeni, hogy az Adidas nem változtatott a jól bevált labdán, és maradt a Tangónál. Továbbra is úgy gondoljuk, hogy ez minden idők legjobb focilabdája, és legszívesebben az egyik kispárnánkat is lecserélnénk az ágyunkban egy eredetire.

Csoportmeccsek, első kör

Az 1. csoport hozta a legtöbb izgalmat. A lejátszott hat mérkőzésen csak egy győzelem született (Lengyelo.-Peru 5-1), ami azt jelentette, hogy a lengyelek csoportelsők, míg a peruiak utolsók lettek. A két döntetlenkirály között pedig csak a több rúgott gól döntött. Az olaszoknak nagy mákjuk volt, hogy ők kétszer is 1-1-et játszottak, míg Kamerun csak nekik tudott gólt lőni, így a taljánok mehettek tovább. Pedig az első meccsen, Peru ellen, a játékvezető jogtalanul, les miatt, érvénytelenítette Roger Milla találatát.

A 2. csoport küzdelmei nem a sportszerűség aranyoldalain hagytak nyomott. A nyitómeccsen Algéria legyőzte az NSZK együttesét, így borítékolható volt, hogy cifra lesz a vége. Miközben Chilét mindenki viszonylag simán letudta, addig Ausztria legyőzte Algériát, vagyis az utolsó körre, az osztrák-német meccsre maradt a döntés. Azonban ekkor még nem rendezték egy időben az utolsó meccseket, így a két német ajkú, már-már baráti együttes abban a tudatban "esett" egymásnak, hogy tudták az észak-afrikaiak gólkülönbségét is. Egyértelmű volt, ha egy vagy két góllal nyer NSZK, akkor kéz a kézben mehetnek tovább.

A 10. percben Horst Hrubesch meg is szerezte a vezetést, majd a nézők legnagyobb döbbenetére, a maradék nyolcvan percben tojtak az egészre. A stadionban helyett foglaló algíri szurkolók bankjegyeket lobogtattak dühükben, a spanyol nézők fütyültek, de még a két csapat drukkerei is értetlenül álltak a helyzet előtt, hiszen ők a 78-as vb-meccs parázs visszavágóját várták. Ha más haszna nem is volt, de 1986-tól már egy időben rendezték a csoportmeccsek utolsó körét.

A 3. csoport a miénk volt.

A 4. csoportban az angolok átrobogtak a franciákon, a csehszlovákokon és Kuvaiton. A gallok elleni meccsen Bryan Robson már a 27. másodpercben beköszönt, megszerezve ezzel a vébék történetének leggyorsabb gólját. 

Az újonc Kuvait nem a pofozógép szerepét töltötte be, ráadásul egy fölöttébb érdekes szituációnak köszönhetően örökre bevonult a futball történelemkönyvébe. A franciák elleni meccsen egy nézőtéri füttyre azt gondolták, hogy a játékvezetői síp szólalt meg, és megálltak. Giresse-t ez nem nagyon zavarta és megszerezte a franciák negyedik gólját (4-1 lett volna ezzel). Az arabok annak rendje és módja szerint elkezdtek hevesen reklamálni, ami valljuk meg olyan, mint halottnak a csók, legalábbis az esetek 99,9999%-ában. Miroszlav Sztupar játékvezető sem hatódott meg attól, hogy tizenegyen nekirontanak, ő középkezdést ítélt. Azonban a reklamálók köre pikk-pakk kiegészült a kuvaiti MLSZ elnökével: Fahid Al-Ahmad sejkkel, aki a lelátóról érkezett a pálya szélére és levonulással fenyegetőzött. Pazar kis kupaktanács alakult ki, hiszen megérkeztek a biztonságiak, no meg az összes Valladolidban tartózkodó újságíró is a vitatkozó sejk és a szovjet spori köré. A "meccset" az ázsiaiak nyerték meg, mert a gólt visszavonta Sztupar és játékvezetői labdával folytatódott a mérkőzés, ahol azért a franciák lőttek még egy megadott gólt. Nyilván lett következménye az incidensnek: a sejket 10 ezer dollárral megsarcolták, ami valószínűleg őt is röhögésre sarkallta, de Sztupar rosszabbul járt, mert a FIFA visszavonta játékvezetői engedélyét.

A csoport második helyén a franciák mentek tovább, pont ennek a győzelemnek köszönhetően, mert a csehekkel ikszeltek, de északi szomszédainknak nem sikerült legyűrni Kuvaitot. Hiába vezettek Panyenka tizenegyesével, ami nem olyan volt, mint gondolnánk, egy bombagól meghozta a meglepetésszerű döntetlent.

Az 5. csoportban Hondoras-nak és Jugoszláviának nem sikerült az, ami Spanyolországnak és Észak-Írországnak igen: továbbjutni a csoportból. A közép-amerikaiak a csoport első két helyezettjével ikszeltek, így a jugók elleni vereség miatt búcsúztak. Déli szomszédunk pedig az észak-ír-spanyol 1-0-nak köszönheti a búcsúját, ami felépítésében (de nem formájában) erősen hajazott a német-osztrákra, csak itt a spanyolok is akartak nyerni, nem kicsit. Érdekesség az utókor számára ebből a csoportból is maradt: Norman Whiteside 17 évesen és 41 naposan lépett pályára a jugoszlávok ellen, múlt időbe téve Pelé "legfiatalabb játékos a világbajnokságokon" rekordját.

A brazilok a 6. csoportban igyekeztek az 1970-es ösvényre visszatalálni, amihez brutálisan erős keretük segíthette volna őket: Zico, Socrates, Falcao, Éder számítottak a legnagyobb sztároknak akkoriban. Három győzelemmel könnyedén jutottak tovább csoportjukból, a második körbe Szovjetunió tartott velük, Új-Zéland és Skócia kipottyant, utóbbi csak rosszabb gólkülönbségének köszönhetően.

Csoportmeccsek, második kör

Ahogy később a BL-ben, úgy a vb-n sem aratott zajos sikert a második csoportkör beiktatása. Négy csoportban küzdöttek a triók a csoportelsőségért és a vele járó elődöntős helyért, a mérkőzéséket minden csoportnál ugyanabban a stadionban rendezték (a két-két barcelonaiban és madridiban). Szerencsére, az eredmények kellemesen alakultak, így a tucatnyi meccsből egyik sem kezdődött úgy, hogy ne lett volna tétje.

Az A-csoport politikai mellékhangoktól maradt emlékezetes, hiszen Lengyelország és a Szovjetunió is legyőzte Belgiumot, azonban a bratankik 3-0-ra, míg a nagy testvér csak 1-0-ra, így a lengyeleknek helyzeti előnyük volt az utolsó csoportmeccsen. Nekünk nagyon nem kell ecsetelni, miért volt különösen kiemelt jelentősége Lengyelországban ennek a mérkőzésnek 82-ben, ráadásul ebben az időszak még statárium is el volt rendelve. A feszült mérkőzés végül nem hozott gólt, így a lengyelek jutottak az elődöntőbe.

A B-csoport egy német-angol 0-0-lal indult, majd a németek legyőzték 2-1-re a házigazdákat, így az angoloknak adott volt a feladat: a már kiesett spanyolokat kell 2-1-nél jobban megverni. A küldetést nem sikerült végrehajtani, egy újabb góltalan találkozó Robsonék búcsúját jelentette. Egyben azt is, hogy a 82-es vébéről két olyan válogatott távozott érem nélkül, amelyek egyszer sem szenvedtek vereséget: Anglia és Kamerun (ők 90-ben is maradandót alkotnak).

A C-csoport valószínűleg minden idők legbrutálisabb vb-csoportja volt, és hasonló leosztásban még ma is az lenne. A címvédő, a brazilok és a leendő bajnok. Az olaszok - némi meglepetésre - legyőzték az argentinokat 2-1-re, és ugyanígy tettek - meglepetés nélkül - a brazilok is eggyel több gólt lőve. A kisebbik barcelonai stadionban a braziloknak már elegendő lett volna a döntetlen az elődöntőhöz, azonban az olaszok ezt máshogy gondolták. Rossi mesterhármasa háromszor juttatta vezetéshez a taljánokat, vagyis sikerrel állították meg a fékezhetetlennek tűnő brazil támadó szekciót. A kvázi negyeddöntő minden idők egyik legjobb mérkőzéseként vonult be a históriás könyvekben, köszönhetően az öt gólnak, a számtalan helyzetnek, a meg nem adott gólnak, illetve Zoff védéseinek.

A legsimábban a franciák masíroztak be a négy közé, sem az osztrákok, sem az észak-írek nem jelentettek nekik problémát, így 58 után újra a döntőért meccselhettek. Még mielőtt elfelejtenénk, a Franciaország-Ausztria mérkőzés játékvezetője Palotai Károly volt.

Elődöntők

Az első elődöntőn gyorsan túl is léphetünk, Rossi két gólja könnyed sikert ért a lengyelek ellen (a csoportban 0-0-át játszottak). A német-francia azonban szintén epikké vált. Eleve nem lehet elfelejteni egy olyan elődöntőt, amely hosszabbításában négy gól esik (1-3-ról Rummenigge beállásának köszönhetően egyenlít Németország), majd büntetőkkel dől el, de mégis talán a Schumacher-Battiston karambol miatt maradt benn végérvényesen a köznyelvben. Én még csak három éves voltam akkor, vagyis semmi emlékem sincs a járókából, de az első emlékmorzsáimban egyértelműen benne van az, amikor a francia és Platini-drukker édesapám az ominózus ütközést meséli századjára, és még mindig nem vagyok tíz éves. Akkoriban ugye a youtube inkább juhkészítménynek számíthatott Vas megyében, így a sorozatos sztorizgatásokból szép lassan leforgattam a saját verziómat, ami természetesen köszönő viszonyban sem volt a valós eseményekkel, amit csak a 90-es évek közepén láthattam először. Az apu-sztori alapján nfl-es ütközés szorozva tízzel a négyzeten-nek tűnt, az amúgy tényleg brutális karambol. Unalomig ismertek a tények: állkapocs-törés, fogak kiesése és mindenféle szankció nélkül, kirúgással jönnek a németek.

Döntő, bronzmeccs

A büntetők és a hosszabbítás nem maradt nyomtalan a német lábakban, kevés olyan forrást lehet találni, ami az olaszok magabiztossága mellett ne a fáradtságot jelölné meg a döntő kimenetelének kulcsaként. A gól nélküli első félidő után várható volt, hogy a németek ólom lábakra váltanak és ha az olaszok megszerzik a vezetést, azzal a mérkőzés is eldől. Ki más, mint Rossi törte meg az 57. percben a gólcsendet, majd érkezett Tardelli a 69.-ben, hogy a labdarúgás történetének egyik leghíresebb gólörömét prezentálja nekünk. Abban a pár pillanatban minden benne van, amivel el tudnám magyarázni egy marslakónak, miért ez a világ (és nem a Föld) egyik legjobb játéka. Ember nem volt ekkor a Földön, aki elhitte, hogy meg lehet ezt innen fordítani, és a németekre sem ekkor akasztotta Lineker azt a mottót, amit azóta már afrikai zsákfalukban is mindenki unalomig ismer. Altobelli 3-0-ra, Breitner 3-1-re módosította az eredményt, amivel Olaszország - a brazilokhoz hasonlóan - háromszoros világbajnoknak mondhatta magát.

A harmadik helyet a lengyelek szerezték meg, a franciákat nem lehetett felrázni az elődöntő traumája után. Boniekék ezzel a 74-es szereplésüket ismételték meg a bronzéremmel. Nekik abból van kettő, nekünk ezüstből.

A vébé embere: Paolo Rossi

Ahogy 2006-ban, úgy 1982-ben is fogadási botrány előzte meg az olaszok világbajnoki címét, amiben Paolo Rossi szintén nyakig benne volt. Az 1980-es Totonero alkalmával - a Perugia játékosaként - három évre eltiltották a focitól, amit később két évre csökkentettek, mily meglepő, így pont tudott játszani a világbajnokságon. A meccshiány azonban meglátszódott rajta a torna elején, képtelen volt betalálni az első csoportkörben, és ezzel egy időben otthonról is rendesen ekézték a teljesítménye miatt. Első gólját ötödik meccsén, a brazilok ellen szerezte, és ezzel az összes addigi frusztrációja elszállt. Zicóéknak hármat, az elődöntőben kettőt vágott, majd a döntőben is ő kezdte meg a gólgyártást. Két hét alatt utált focistából nemzeti hős vált belőle.

A hivatalos címek közül a gólkirályi cím is az övé hat góllal. Őt Rummenigge követi öttel, majd Zico és Boniek négy-négy találattal. A legjobb fiatal játékosnak Manuel Amorost, a franciák védőjét választották. A Fair Play díj pedig ismét a brazilokhoz került.

• A francia válogatottban tíz játékos szerezte a 16 gólt, megdönthetetlennek tűnően magas szám
• Az olaszok tucatnyi gólja is rekord: a legkevesebb, amit világbajnok csapat szerzett. Majd jönnek a spanyolok a sorozatos 1-0-aival
• Dino Zoff lett a legidősebb vb-győztes 40 évesen
• Az első olyan torna volt, ahol mind a hat kontinens képviselte magát. Azóta még a 2006-osnak sikerült ez a bravúr
• A 10-1-es gázolásunk Honduras ellen, a második legtöbb gól hozó mérkőzés (Ausztria-Svájc 7-5, 1954), de a legnagyobb különbségű győzelem