Mostani összeállításunkban azt kerestük, hogy a nemzetközi futballvilágban hányan voltak képesek tartósan, húsz éven túl az élvonalban maradni. Az volt a feltételezésünk, hogy erre csak néhányan voltak képesek, nálunk például Schlosser és Puskás, azonban az adatokat böngészve végül 71 ilyen játékost találtunk eddig. Ez egészen elképesztő. Arra utal, hogy az ilyen játékos először is kiugró tehetség, mert csak így igazolják le 13-17 éves korában, de emellett egészen kivételes emberi kvalitásai lehetnek, ha legalább húsz éven keresztül tartósan az élvonalban képes maradni – azaz újabb vendégszerzős posztot kaptunk medcótól, a régi idők focijának Öveges professzorától – ha meg nem sértjük.
Nem mondhatjuk azt sem, hogy ilyenre csak a század elején lehetett példa, mert akkor csak kényelmesen, öregurasan passzolgattak, ugyanis a listán megtaláljuk mondjuk Paolo Maldinit is. A közelmúltból is említhetünk két rendkívüli játékost, az egyik Roger Milla, aki 1996-ig, a másik Peter Shilton, aki 1997-ig volt aktív, összesen 31 évig. Shiltonnál ráadásul egyedülálló, hogy több mint 1000 klubmérkőzésen őrizte a hálót. Ez a világon egyedül csak neki sikerült. A nagy, utolérhetetlen példakép természetesen Sir Stanley Matthews, aki 17 évesen kezdte, és 50 éves korában hagyta abba. Lantos Miska nagy harcot vívott vele a Wembley-ben, de ott mi leiskoláztuk őket. A legfontosabb paramétereket mindenkinél leírjuk, valamint a legmaradandóbb teljesítményüket is. Öt magyart találunk a listán, Puskás a 12., Schlosser a 16., Szusza a 49., Takács II a 61. és Kocsis a 65. De ide vehetjük még a 19.-ik helyezett Kubala-t, aki játszott a magyar válogatottban is, valamint a Ferencvárosban és a Vasasban – mint tudjuk, valamint Bölöni-t is, aki ugyan egy percet sem játszott magyar csapatban, de nemzeti hovatartozása miatt hozzánk sorolható. Összességében óriási nevek találhatók ezen a listán, mint például Pelé, Cruyff vagy Maradona. Megvan tehát a viszonyítási pont a mai teljesítmények értékeléséhez is. Egy Zidane, vagy egy Giggs 20 évhez közelítő pályafutása már összemérhető a régi nagyokkal. Az alábbiakban látni fogjuk, hogy Brazília ebben az összesítésben vitathatatlanul világelső, de rögtön ott van mögötte Magyarország a második helyen! Anglia viszont első lett a játékospályafutás hossza alapján. Érthető, ha látjuk Matthews és Shilton teljesítményét. Kimagasló még Gunnar Nordahl, aki 37 évesen VB döntőt játszott 1958-ban! Fritz Walter pedig ellenünk sziporkázott 34 éves korában, 1954-ben. Az alábbiakban következik a lista a leghosszabb labdarúgó pályafutásokról, időrendi sorrendben, megjelölve a legjobb teljesítményüket is:
(Legalább húszéves pályafutás első osztályú klubokban)
(Az azonos évhosszúságot elérő labdarúgók időrendi sorrendben vannak)
1/ „SIR” STANLEY MATTHEWS (1915-2000) angol
Stoke City 1932-47, Blackpool 1947-62, Stoke City 1962-65
Összesen 697 mérkőzés, 71 gól. 17-50 ék. 33 év
2/ ROGER MILLA (1952- 13-44 ék. kameruni 31 év
Pályafutás 1965-1996. Összesen 577 klubmérkőzésen lőtt 275 gólt.
3/ PETER SHILTON (1949- 17-48 ék. angol 31 év
Pályafutás 1966-97. Összesen 1005 klubmérkőzés! Ez egyedülálló világrekord!
4/ JOSEF „PEPI” BICAN (1913-2001) cseh
Pályafutás: 1928-1955 15-42 ék. 27 év
453 klubmérkőzésen 719 gól! Ötször európai aranycipős!
5/ ERNST WILLIMOWSKI (1916-1997) lengyel-német
Pályafutás: 1933-59. 17-43 ék. 26 év
Bajnoki gólcsúcs 1939-ben 10 gól! 1938-as VB-n 4 gól a braziloknak.
6/ ARTUR FRIEDENREICH (1892-1969) brazil
Pályafutása: 1909-1935 17-43 ék. 26 év
Összesen 1329 mérkőzésen 1239 gólt lőtt.
7/ JOSE MORENO (1916-1978) 19-45 ék. kolumbiai 26 év
Pályafutás 1935-61. Összesen 489 bajnoki mérkőzésen 224 gólt lőtt.
8/ JOHN CHARLES (1931-2004) 17-43 ék. walesi 26 év
Pályafutás 1948-74. Összesen 710 klubmérkőzésen 348 gólt ért el. A Juventusban 1997-ben minden idők legjobb külföldi játékosának választották meg Maradona, Platini, van Basten és Zidane előtt!
9/ UBALDO FILLOL (1950- 15-41 ék. argentin 26 év
Pályafutás 1965-91.Összesen 657 klubmérkőzésen védett. Világbajnok 1978.
10/ WALTER SCHACHNER (1957- 18-44 ék osztrák. 26 év
Pályafutás 1975-2001. Összesen 500 bajnoki mérkőzésen 220 gólt lőtt.
11/ SILVIO PIOLA (1913-1996) 16-41 év olasz 25 év
1929-34 Pro Vercelli, 1934-43 Lazio, 1943-44 Torino, 1945-47 Juventus, 1947-54 Novara. Összesen 619 bajnoki mérkőzésen lőtt 333 gólt.
12/ PUSKÁS FERENC (1927-2006) 15-40 ék. 25 év
1942-56 Budapest Honvéd FC, 1958-67 Real Madrid
Összesen 349 mérkőzésen 358 gól a Honvédban, és 179 mérkőzésen 159 gól a Real Madridban. Összesítve: 528 mérkőzésen 517 gól.
13/ AMADEO CARRIZO (1926- 19-45 ék. argentin 25 év
Pályafutás 1945-71. Legalább 513 klubmérkőzésen védett.
14/ JOSE DIRCEU (1952-1995) 18-43 ék. brazil 25 év
Pályafutás 1970-95, halálával ért véget! Az 1978-as brazil válogatott egyik legjobbja (bal oldali középpályás)
15/ PAOLO MALDINI (1968- 16-41 ék. olasz 25 év
1984-2009 AC Milan. Eddig 616 mérkőzés 30 gól.
126 válogatott mérkőzésen 7 gól
16/ SCHLOSSER IMRE (1889-1959) 15-39 ék. 24 év
1904-1915 FTC, 1916-22 MTK, 1922-23 WAC, 1924-26 Norrköping, Wisla Krakow, 1926-27 Ferencváros, 1927-28 BVSC. Nyolcszor magyar és négyszer európai gólkirály. Válogatott csúcstartó a 20-as években 75- szörös válogatottsággal. Összesen 320 bajnoki mérkőzésen 417 gólt lőtt.
17/ THEODORO FERNANDEZ (1913-1996) 17-40 ék. perui 23 év
Pályafutás 1930-53. Hétszeres gólkirály 1932 és 1945 között.
18/ ALFREDO DI STEFANO (1926- 17-40 ék. argentin 23 év
1943-49 River Plate, 1946-47 Huracan(kölcsönadva), 1949-53 Millonarios, 1953-64 Real Madrid, 1964-66 Espanol. Összesen 521 bajnoki mérkőzésen 377 gól. Ötszörös BEK győztes a Real Madriddal 1956 és 1960 között!
19/ KUBALA LÁSZLÓ (1927-2002) 17-40 magyar-szlovák 23 év
1944-67-ig volt igazolt játékos Magyarországon, Csehszlovákiában és Spanyolországban. Leghosszabb ideig, 1951-61-ig a Barcelona egyik legjobbja. Összesen 469 mérkőzésen 316 gólt lőtt. Sokáig a Spanyol válogatott szövetségi kapitánya. Minden idők egyik legjobb csatára.
20/ GORDON BANKS (1937- 18-41 ék. angol 23 év
Pályafutás: 1955-78 alatt 562 mérkőzés. Világbajnok 1966-ban.
21/ JAIRZINHO (1944- 15-38 ék. brazil 23 év
Pályafutás: 1959-82. 81 szeres válogatott 33 góllal. 1964-82-ig szerepelt.
22/ TEÓFILO CUBILLAS (1949- 17-40 ék. perui 23 év
Pályafutás 1966-89. Összesen 530 mérkőzésen 311 gólt lőtt.
23/ ROBERTO DINAMITE (1954- 16-39 ék. brazil 23 év
Pályafutás 1970-93. Összesen 339 klubmérkőzésen lőtt 192 gólt.
24/ ZICO ( 1953- 18-41 ék. brazil 23 év
Pályafutás 1971-94 Összesen 653 klubmérkőzésen 399 gól. Minden idők egyik legjobb középpályása volt.
25/ HUGO SÁNCHEZ (1958- 17-40 ék. mexicoi 23 év
Pályafutás 1975-98. Összesen 769 klubmérkőzésen 486 gólt lőtt.
26/ ROMÁRIO (1966- 19-42 ék. brazil 23 év
Pályafutás 1985-2008 Összesen 451 bajnoki mérkőzésen 311 gólt lőtt.
27/ RENÉ HIGUITA (1966- 19-42 23 év
Pályafutás(eddig) 1985-2008. 207 klubmérkőzés, 11 lőtt gól, valamint 68 válogatott mérkőzésen lőtt 3 gól. Kolumbiai kapus.
28/ ARCHIE STARK (1897-1985) 15-37 ék. 22 év
Pályafutás 1912-34. 1925-ben 67 gólt lőtt a bajnokságban 44 mérkőzésen!
Skóciában született, de az USA-ban játszott. Összesen 341 mérkőzésen 317 gól.
29/ RICARDO ZAMORA (1901-1978) 15-37 ék. spanyol 22 év
1916-19 Espanol, 1919-22 FC Barcelona, 1922-30 Espanol, 1930-36 Real Madrid, 1936-38 OGC Nice
30/ HECTOR SCARONE (1898-1967) 19-41 ék. uruguayi 22 év
Pályafutás 1917-39. Összesen 369 bajnoki mérkőzésen 301 gólt lőtt. Világbajnok 1930-ban.
31/ ALBERT DE CLEYN (1917- 15-37 ék. belga 22 év
Pályafutása alatt 350 bajnoki gólt lőtt 395 mérkőzésen 1932-54-ig.
32/ FRITZ WALTER (1920- 17-39 ék. német 22 év
Pályafutás 1937-59. A VB győztes csapat kapitánya 1954-ben.
33/ ÁNGEL LABRUNA (1918-1983) 21-43 ék. argentin 22 év
Pályafutás 1939-61. Összesen 538 klubmérkőzésen 296 gólt lőtt.
34/ DJALMA SANTOS (1929- 19-41 ék. brazil 22 év
Négy világbajnokságon szerepelt, 1954-66-ig. 107-szeres válogatott. 1000 bajnoki mérkőzésen játszott, ezzel Brazíliában 30 évig ő volt a rekorder. Minden idők egyik legjobb védője.
35/ LEV JASIN (1929-90) 20-42 ék. orosz 22 év
1949-71 között 812 mérkőzés a Dinamo Moszkva-val. 2000-ben a FIFA szavazáson a század kapusa. Aranylabdás 1963-ban.
36/ DINO ZOFF (1942- 19-41 ék. olasz 22 év
1961-83 között 642 mérkőzésen védett az első osztályban.
37/ PAT JENNINGS (1945- 18-40 ék. észak ír 22 év
Pályafutás:1963-85. Összesen 757 klubmérkőzés.
38/ BÖLÖNI LÁSZLÓ (1953- 17-39 ék. magyar-román 22 év
Pályafutás: 1970-92 Összesen 607 klubmérkőzésen vett részt.
39/ ANDREAS KÖPKE (1962- 17-39 ék. német 22 év
Pályafutás 1979-2001.Összesen 554 klubmérkőzés. 59-szeres válogatott.
40/ PETER SCHMEICHEL (1963- 18-40 ék. dán 22 év
Pályafutás 1981-2003. Összesen 645 mérkőzésen védett és 10 gólt lőtt.
41/ GEORGE WEAH (1966- 15-37 ék. libériai 22 év
Pályafutás 1981-2003. Összesen körülbelül 497 mérkőzésen lőtt 236 gólt.
42/ JOSÉ LUIS CHILAVERT (1965- 17-39 ék. paraguayi 22 év
Pályafutás 1982-2004. Összesen 546 mérkőzésen védett, és 28 gólt lőtt!
43/ HOSSAM HASSAN (1966- 19-41 ék. egyiptomi 22 év
Pályafutás 1985-2007.Összesen 389 mérkőzésen 196 gólt lőtt. 170 válogatott mérkőzésen lőtt 69 gólt.
44/ KARL SESTA (1906-1974) 18-39 ék. osztrák 21 év
Pályafutás 1924-45. Minden idők egyik legjobb balhátvédje.
45/ HORACIO GARCILAZO mexikói 21 év
Pályafutás: 1936-57. Összesen 242 gólt lőtt 304 bajnoki mérkőzésen.
46/ GUNNAR NORDAHL (1921-1995) 16-37 ék. svéd 21 év
Pályafutás 1937-58. Összesen 504 mérkőzésen szerzett 442 gólt!
47/ KARL DECKER (1921-2005) 16-37 ék. osztrák 21 év
Pályafutás: 1937-58. Összesen 270 gólt lőtt 267 bajnoki mérkőzésen!
48/ SZUSZA FERENC (1923-2006) 17-38 ék. 21 év
Pályafutás 1940-61. 462 bajnoki mérkőzésen 393 gól!
49/ ROBERT DIENST (1928-2000) 19-40 ék. osztrák 21 év
Pályafutás: 1947-68: 323 gólt lőtt 351 bajnoki mérkőzésen.
50/ PELÉ (1940- 16-37 ék. brazil 21 év
1956-74 FC Santos, 1975-77 New York Cosmos
605 mérkőzésen 589 gól a Santosnál és 64 mérkőzésen 37 gól a Cosmosnál.
Pályafutása során összesen 1281 gólt lőtt. Az IFFHS szavazáson a 20. század legjobb játékosa.
51/ EUSÉBIO (1942- 15-36 ék. mozambiki-portugál 21 év
Pályafutás: 1957-78 Összesen 372 bajnoki mérkőzésen 343 gólt lőtt.
52/ BOBBY CHARLTON (1937- 17-36 ék. angol 21 év
1954-73 Manchester United, 1973-74 Preston North End, 1975 Waterford United. Az eddigi rekordot ő tartja 758 szereplésével a MU-ben.
53/ GEORGE BEST (1946-2005) 17-38 ék. észak ír 21 év
Pályafutás: 1963-84. Összesen 626 klubmérkőzésen lőtt 238 gólt, mint jobbszélső.
54/ OSCAR MÁS (1946- 18-39 ék. argentin 21 év
Pályafutás: 1964-85. Összesen 457 klubmérkőzésen lőtt 226 gólt.
55/ KENNY DALGLISH (1951- 18-39 ék. skót 21 év
1969-77 Celtic, 1977-90 Liverpool. Összesen 559 klubmérkőzésen 230 gól.
56/ DIEGO MARADONA (1960- 16-37 ék. argentin 21 év
1976-81 Argentinos Juniors, 1981-82 Boca Juniors, 1982-84 Barcelona, 1984-91 Napoli, 1992-93 Sevilla, 1993 Newelfs Old Boys, 1995-97 Boca Juniors. Összesen 590 klubmérkőzésen 311 gólt lőtt.
57/ THOMAS RAVELLI (1959- 19-40 ék. svéd 21 év
Pályafutás 1978-99. 453 klubmérkőzés. Összesen 143-szoros válogatott! Kapusként svéd csúcstartó.
58/ WALTER ZENGA (1960- 18-39 ék. olasz 21 év
Pályafutás 1978-99. Összesen 530 klubmérkőzésen védett. 58 válogatott mérkőzésen mindössze 24 gólt kapott. A világon a legjobb arány: 0,414!.
59/ LOTHAR MATTHAUS (1961- 18-39 ék. német 21 év
1979-84 Borussia M’Gladbach, 1984-88 Bayern München, 1988-92 Internationale, 1992-2000 Bayern Munchen, 2000 MetroStars
150 szeres válogatott! Ötszörös VB résztvevő! 595 klubmérkőzés.
60/ OLIVER KAHN (1969- 18-39 ék. német 21 év
1987-94 Karlsruher SC, 1994-2008 Bayern München. 86-szoros válogatott.
61/ TAKÁCS II JÓZSEF (1904-?) 16-36 ék 20 év
1920-40- ig játszott az élvonalban. 355 mérkőzésen 360 gólt lőtt!
62/ GIUSEPPE MEAZZA (1910-1979) 17-37 ék. olasz 20 év
1927-40 Internationale, 1940-42 AC Milan, 1942-43 Juventus, 1945-46 Atalanta, 1946-47 Internationale. Összesen 443 bajnoki mérkőzés. Világbajnok és csapatkapitány 1934-ben és 38-ban.
63/ WILLIAM „BILLY” WRIGH (1924-1994) 15-35 ék. angol 20 év
1939-59 Wolverhampton Wanderers 490 bajnoki mérkőzés
A válogatottban 1946 és 1959 között 105-szörös válogatott. A világon elsőként érte el a 100-szoros válogatottságot!
64/ ERNST STOJASPAL (1925-2002) 17-37 ék. osztrák 20 év
Pályafutás: 1942-62. 306 gólt lőtt 380 bajnoki mérkőzésen.
65/ KOCSIS SÁNDOR (1929-1979) 17-37 ék. 20 év
1946-50 Ferencváros, 1950 ÉDOSZ, 1950-57 Honvéd, 1957-58 Young Fellows Zürich, 1958-66 Barcelona. 1961 Valencia(vendég). Összesen 309 bajnoki mérkőzésen 265 gól. A válogatottban 68 mérkőzésen 75 gól! Az 1954-es világbajnokságon 5 mérkőzésen 11 gólt lőtt. A 2,2-es gólátlag azóta is a legjobb!
66/ DIDI (1929-2001) 17-37 ék. brazil 20 év
Pályafutás 1946-66. 68 szoros válogatott, kétszeres világbajnok.
67/ LUIS SUAREZ (1935- 18-38 ék spanyol 20 év
Pályafutás: 1953-73 Aranylabdás 1960-ban.
68/ BOBBY MOORE (1941-1993) 17-37 ék. angol 20 év
Pályafutás: 1958-78. Összesen 699 bajnoki mérkőzés.
69/ GIANNI RIVERA (1943- 16-36 ék. olasz 20 év
Pályafutás: 1959-79. Összesen 765 mérkőzésen 166 gólt lőtt.
70/ JOHANN CRUYFF (1947- 17-37 ék. holland 20 év
1964-73 Ajax, 1973-78 Barcelona, 1979-80 Los Angeles Aztecs, 1980-81 Washington Diplomats, 1981 Levante, 1981-83 Ajax, 1983-84 Feyenord. Összesen 521 bajnoki mérkőzésen 293 gólt lőtt. Az IFFHS szavazáson a 20. század második legjobb játékosa.
71/ FRANCO BARESI (1960- 17-37 ék. olasz 20 év
1977-97 AC Milan. Összesen 532 bajnoki mérkőzés, 81-szeres válogatott.
Tehát összesen 71 labdarúgó pályafutása tartott legalább 20 évig! Matthews, Milla, Shilton teljesítményei utolérhetetlenek! Ha országonként vizsgáljuk a játékosokat, akkor a nemzeti hovatartozás alapján például di Stefano argentín, Kubala és Bölöni magyarnak számfejthető. Ennek alapján a sorrend:
Országok sorrendje a játékosok nemzeti hovatartozása alapján:
I. BRAZÍLIA: 9 fő: Friedenreich, Dirceu, Jairzinho, Roberto Dinamite, Zico, Romárió, Djalma Santos, Pelé, Didi: 22,8 éves pályafutás/játékos
II. MAGYARORSZÁG: 7 fő: Puskás, Schlosser, Kubala, Bölöni, Szusza, Takács II, Kocsis: 22,14 éves pályafutás/játékos
III. OLASZORSZÁG: 7 fő: Piola, Maldini, Zoff, Zenga, Meazza, Rivera, Baresi: 21,86 éves pályafutás/játékos
IV. ANGLIA: 6 fő: Matthews, Shilton, Banks, Bobby Charlton, Billy Wright, Bobby Moore: 24,6 éves pályafutás/játékos.
V. ARGENTÍNA: 6 fő: Fillol, Carrizo, di Stefano, Labruna, Más, Maradona: 23 éves pályafutás/játékos
VI. AUSZTRIA: 5 fő: Schachner, Sesta, Decker, Dienst, Stojaspal: 21,8 éves pályafutás/játékos.
VII. NÉMETORSZÁG: 4 fő: Fritz Walter, Köpke, Matthaus, Kahn: 21,5 éves pályafutás/játékos
Abszolút sorrend a legalább négy játékost adó országok között:
I. ANGLIA 24,6 év
II. ARGENTÍNA 23 év
III. BRAZÍLIA 22,8 év
IV. MAGYARORSZÁG 22,14 év
V. OLASZORSZÁG 21,86 év
VI. AUSZTRIA 21,8 év
VII. NÉMETORSZÁG 21,5 év
Sorrend a klubszereplések száma alapján:
1/ Peter Shilton 1005
2/ Djalma Santos 1000
3/ Lev Jasin 812
4/ Hugo Sanchez 769
5/ Gianni Rivera 765
6/ Bobby Charlton 758
7/ Pat Jennings 757
8/ John Charles 710
9/ Bobby Moore 699
10/ Stanley Matthews 697
A legkorábban leigazolt játékosok:
13 éves korban: Roger Milla 1965. Ez teljesen egyedülálló.
15 éves korban: Schlosser Imre 1904, Archie Stark 1912, Ricardo Zamora 1916, Josef Bican 1928, Albert de Cleyn 1932, Billy Wright 1939, Puskás Ferenc (Kovács Miklós néven) 1942, Eusebio 1957, Jairzinho 1959, Ubaldo Fillol 1965, George Weah 1981 (11)
16 éves korban: Takács II József 1920, Silvio Piola 1929, Gunnar Nordahl 1937, Karl Decker 1937, Pelé 1956, Gianni Rivera 1959, Roberto Dinamite 1970, Diego Maradona 1976, Paolo Maldini 1984 (9)
17 éves korban: Artur Friedenreich 1909, Giuseppe Meazza 1927, Teodoro Fernandez 1930, Stanley Matthews 1932, Ernst Willimowski 1933, Fritz Walter 1937, Szusza Ferenc 1940, Ernst Stojaspal 1942, Alfredo di Stefano 1943, Kubala László 1944, Kocsis Sándor 1946, Didi 1946, John Charles 1948, Bobby Charlton 1954, Bobby Moore 1958, George Best 1963, Johann Cruyff 1964, Peter Shilton 1966, Teofilo Cubillas 1966, Bölöni László 1970, Hugo Sanchez 1975, Franco Baresi 1977, Andreas Köpke 1979, Jose Luis Chilavert 1982 (24)
Összesen: 45
A legidősebb korukig igazolt játékosok:
50 éves korig: Stanley Matthews 1965
48 éves korig: Peter Shilton 1997
45 éves korig: Jose Moreno 1961, Amadeo Carrizo 1971
44 éves korig: Roger Milla 1996, Walter Schachner 2001
43 éves korig: Artur Friedenreich 1935, Ernst Willimowski 1959, Angel Labruna 1961, John Charles 1974, Jose Dirceu 1995
42 éves korig: Josef Bican 1955, Lev Jasin 1971, René Higuita 2008, Romario 2008
41 éves korig: Hector Scarone 1939, Silvio Piola 1954, Djalma Santos 1970, Gordon Banks 1978, Dino Zoff 1983, Ubaldo Fillol 1991, Zico 1994, Hossam Hassan 2007, Paolo Maldini 2009
40 éves korig: Teodoro Fernandez 1953, Alfredo di Stefano 1966, Puskás Ferenc 1967, Kubala László 1967, Robert Dienst 1968, Pat Jennings 1985, Teofilo Cubillas 1989, Hugo Sanchez 1998, Thomas Ravelli 1999, Peter Schmeichel 2003
39 éves korig: Schlosser Imre 1928, Karl Sesta 1945, Fritz Walter 1959, Oscar Más 1985, Kenny Dalglish 1990, Bölöni László 1992, Roberto Dinamite 1993, Walter Zenga 1999, Lothar Matthaus 2000, Andreas Köpke 2001, Jose Chilavert 2004, Oliver Kahn 2008
38 éves korig: Szusza Ferenc 1961, Luis Suarez 1973, Jairzinho 1982, George Best 1984
37 éves korig: Archie Stark 1934, Ricardo Zamora 1938, Giuseppe Meazza 1947, Albert de Cleyn 1954, Karl Decker 1958, Gunnar Nordahl 1958, Ernst Stojaspal 1962, Kocsis Sándor 1966, Didi 1966, Pelé 1977, Bobby Moore 1978, Johann Cruyff 1984, Diego Maradona 1997, Franco Baresi 1997, George Weah 2003
Összesen: 65
Ebben a vonatkozásban kimagaslóan a legjobb Roger Milla, aki már 13 évesen igazolt játékos volt, és 44 évesen fejezte be a pályafutását. Ez teljesen utolérhetetlennek tűnik. Mellette Josef Bican szerepel még nagyon jól, aki az ötödik a legkorábban kezdők között és a hetedik a legtovább játszók között is. A legtöbb bajnoki gólt is ő lőtte. Ezenkívül jelentős lelkierőre és morális tartásra utal az, hogy sem a német megszállás alatt, sem a szovjet megszállás alatt előnyökért sem lépett be egyik kormánypártba sem. Emiatt ne mehetett 1946-ban a Juventusba. A legidősebbek között tizennégy kapus található! A labdarúgás világában tehát összesen 45 olyan játékos van, aki már 17 évesen igazolt felnőtt csapatban és 65 olyan játékos található, aki legalább 37 éves koráig igazolt játékos maradt.
Utolsó kommentek