Nem is tudom, mi bosszantott fel jobban, a játékosok hozzáállása vagy a szakmai analfabétizmus, amivel Egervárit kinevezték, és amivel ő tevékenykedett a meccs előtt. A tegnapi meccsen abszolút az elmúlt pár évtized hibáit láttuk viszont. Tagadhatatlanul másra számítottunk, és hajtás után kifejtjük a véleményünket több mindenről. Jöhetnek a frázisok, hogy egy meccs alapján nem lehet ítélkezni, meg van lehetőség javítani. Ez mind igaz, nem is célunk a lehúzás, a hangulat további rombolása, de az egetrengető hibákat kénytelenek vagyunk hangsúlyozni, amolyan önostorozó, javító szándékú jelleggel.

1. A játékosok hozzáállása: Aki futballozott már vagy űzött bármilyen labdajátékot csapatban az tudja, hogy nagyon sok múlik Németh Krisztiánon és Komanon, mint kulcsjátékosokon. Nem is akarom lehúzni róluk a keresztvizet egy meccs után, mert bízom benne, hogy ez csak egy kisiklás volt. Mindkettő rendkívül tehetséges, de az, hogy az első perctől kezdve szinte zokon veszik, hogy a bíró nem fúj nekünk vagy rosszul fúj - ez tökmindegy - az azért megengedhetetlen, mert a csapat többi tagja rájuk figyel, az ő gesztusaik, pörgésük, a minta a többiek számára is. Volt egy pillanat a tegnapi meccsen, amikor az jutott eszembe, hogy nyilván erős túlzással, de Németh úgy nézett, mint ahogy C.Ronaldo szokott és ha olyan külföldi nézi a játékát, aki nem ismeri, akkor magyarázkodni kell a védelmében, hogy nem egy elkapatott kis pöcs, hanem kurvára tehetséges csak kell neki egy-két pofon. A pofont értsd edzői utasításon, esetleg a profinak tartott hátteréből adódóan saját maga megfelelő felspannolásán.

2. A taktika: Ez a csapat nem lelkesnek tűnt az U19-es Eb-n, az kevés is lett volna az elődöntőhöz, hanem kifejezetten stabilnak és összeszedettnek. A stabilitást arra értem, hogy a szemmel látható összeszokottságon kívül, a saját posztján mindenki lehozta, a nemzetközileg elfogadott játékot. A szélső védők, különösen Nagy Olivér a jobb oldalon, számomra meglepően jó teljesítményt nyújtottak. Nem ment a védekezés rovására, hogy beléptek a támadásba. Viszonylag közeli példával élve a jobb bekkünk Bodnárból Szélesivé változott egy év alatt. A bal oldalon Présingeren látszik, hogy labdabiztos, de azt csak egy sokkal jobb csapat bírja el, hogy a balbekket a pontrúgásokért tartja, és az a sokkal jobb csapat is keresi folyamatosan a jobb megoldást. Ezek tipikusan a brazil balbekkek, mint Fabio Aurélio a Liverpoolban, persze más szinten. Ellenünk a jobb oldalon játszó Martinezről az első 10 perc után kiderült, hogy érdemes komolyan venni. Alapvetés, hogy minden szinten tekintélyt parancsoló kell, hogy legyen a kapitányi karszalag. Ha nem tudom, hogy milyen az ellenfél, mint ahogy tegnap nem tudtuk, megnézem ki a csatár és ki a csk, és azokra legalább odafigyelek. Közben úgy is ki fog derülni, hogy ki mennyire gyors, erős stb. az ellenfélnél. Ehhez képest, a korai Recobára emlékeztető Martíneznek tengernyi ideje volt átvenni a labdát indítani, ütközés nélkül pengézni. Rojas pedig – akiről a góljai száma miatt – sejthette a szakvezetés is, hogy ha nem egy Inzaghi, akkor valamiben a többiek főlé nőtt, a védővonalban keresztmozgással többször átjátszotta a védelmünket, ami szintén olyan elemi hiba, amelyet már ifiben is zokon vesznek az edzők. A két középső védőnk közül Debrecenit magam is érdemesnek tartottam a felnőtt válogatottban való kipróbálásra, a tavalyi Eb-n nyújtott teljesítménye alapján. Most visszaveszek, és várom a többi meccsét, hogy újraértékelhessem.
Mostanában sajnos vagy nem sajnos, de úgy alakult a futball, hogy nem feltétlenül a két belső középpályás a legügyesebb játékos. Egy torna első meccsén, ahogyan a mellékelt ábra is mutatja megengedhetetlen feladni azt a stabilitást, amit a középpályás védekezés jelent. Korcsmár nem szűrt rosszul, de arra már nem maradt energiája, hogy a védőknek kisegítsen oldalra illetve, hogy jól megjátssza a labdát, így a teljesítménye az értékelhetők közé tartozott, de meglátásom szerint taktikai hiba miatt, nem vettük sok hasznát. Koman próbált szervezni, de egyrészt látszik a meccshiány, másrészt pedig a fenti fejtegetésnél maradva, tegnap valamelyik szélen lett volna a helye, mert onnan is lehet szervezni, beadni, lőni stb. A tegnapi játéka alapján jogosan tarthatjuk Hajnal Tamás utódjának a válogatottban. A szélsőink közül Gosztonyi aktív volt, talán a legaktívabb az egész csapatból, de a hondurasiak megvalósították, amit kell, hogy odacsúsztak, odaléptek neki is, hogy érezze a helyét. Dudást inkább hagyjuk, szedje össze magát, mert ez nagyon kevés. Amitől a legtöbbet vártuk, az a csatárjáték. Úgy látjuk, hogy ebben tényleg ott van a potenciál. Németh Krisztiántól az egyik legjobb teljesítményt a portugálok elleni Eb-selejtezőn láttuk. Az az etalon, ahogy szinte magára hagyva, mindig megjátszható volt, és amikor megtartotta a labdát, akkor csinált egy cselt, lőtt, amint lehetett, ha ezek nem mentek, akkor kicsit brusztolt, hogy az ellenfél is fáradjon. Tegnap más meccs volt, mert az ellenfél harapott, csípett, de pont ezért vártunk a magyar kilencestől többet, hogy ennyi ne törje már meg. A tavalyi Eb egyik kellemes meglepetése volt Simon András, akit azelőtt keveset lehetett látni. Abból az agilitásból és technikai képzettségből tegnap semmit sem mutatott, sajnos. Egervári a szünetben is csupán posztra cserélt. Futács beállítása jelentett érdemi változtatást, mert ő valóban más stílusú, mint Simon, de egyébként semmi sem változott, a mester még ekkor sem hitte el, hogy nem nálunk hanem Martínezéknél van a ceruza.

3. A szakma: Távol álljon tőlünk, hogy Egervári mester kinevezését és teljesítményét szeretnénk kritizálni, de ebben az esetben nem tekinthetünk el ettől. Az MLSZ-től már az is meglepő volt, hogy Wilco van Buurenre bízták az U20-as csapatot, de ez olyan döntés volt, amiből jó is, rossz is kisülhetett volna, mindenesetre legalább annyit megért volna, hogy várjuk ki a végét, tehát a világversenyt. De nem, nekünk Mohács kell!
Egervári személyével csak azért van bajunk, mert józan ítélőképességű ember nem vállalja el ezt a munkát 3 héttel a Vb előtt. Az a sértettség munkálhatott az ősz mesterben, ami az angolosnak nem nevezhető győri távozása körül alakult ki. Megmutatom én nektek, köcsögök, hogy mit érek jellegű dac. Bízva saját rutinjában és abban, hogy kap egy kész csapatot, egy gyengének vélt sorsolással, elkezdett hülyeségeket nyilatkozgatni, ahelyett, hogy felkészült volna a tornára. Persze könnyű utólag okoskodni, de az az igazság, hogy a tegnapi meccsen ez látszott. Azt gondolta, hogy ez egy önjáró gépezet, amin kicsit meghúzza a csavarokat, mesél a gyerekeknek Mexikóról, nem ad nekik tésztát és meg van oldva. Erre úgy jártunk, mint Argentína Kamerun vagy Franciaország Szenegál ellen, csak az ottani vesztőkkel ellentétben, viszonylag megalapozatlanul hittük, hogy mindenképpen odaverünk az ellenfélnek.
Lehet, hogy sokaknak elkerülte a figyelmét, de az is vállalhatatlan, hogy a tavalyiak közül mára 9 ember maradt a keretben. Most vagy az van, ami nincs, hogy 30 ugyanolyan képességű emberünk van, illetőleg kiöregedtek, visszavonultak stb. mint a nagyoknál, vagy az, hogy a vezetés annyira analfabéta, hogy nem látta be azt, hogy az Eb elődöntő nagyrészt a csapategységnek volt köszönhető. Semmi bajunk az újakkal, de a sérüléseket (pl. Nagy Olivér) leszámítva, mi lehet az oka, hogy egy válogatott felét kicserélik egy év alatt?
A konkrét meccstaktikát illetően, pedig elhibázott lépés volt egy szűrővel kezdeni, és abban bízni, hogy olyan jók a támadóink, hogy akárki is jön szembe, azt kipasszoljuk, átjátsszuk. Az első 15 percet leszámítva, csak elvétve juttattuk el a labdát az ellenfél tizenhatosához oly módon, hogy azzal bármelyik csatár helyzetbe kerülhetne. Koman rossz megoldásai nagyrészt abból adódtak, hogy ő teljesen rutintalan módon a legtöbbször egyből gólpasszt akart adni, főleg Némethet megjátszani. Ha már arra gondolunk, hogy két szélsővel, egy irányítóval és két csatárral támadunk, akkor ne legyünk már annyira buták, hogy nem próbálunk meg olyan helyzetet teremteni, hogy minél előbb kitesszük a szélre, ha nem megy, visszavesszük és átforgatjuk, a két csatár egyike visszalép segítendő a szélsőt és ketten megpróbálják levinni az alapvonalra, ahonnan beadva érkezik a másik csatár, a másik szélső a hosszúra és az irányító 16-ra. Plusz, ha van oldal irányú szervezőjáték, akkor jobban megnyílik a fal és akár Koman, akár Korcsmár lőhet kapura. A sok középen felpasszolt labdának, az is a hátránya, hogy abból aztán egyből jön a 2-3 passzos kontra. Ezekre a hondurasiak felkészültek, mi a saját taktikánkra ellenben nem. A pályán játszó rutinos játékosaink mellett, ez az edző felelőssége is, ez kb. 20 perc után látszott, amikor az ellenfél felbátorodott annyira, hogy merjen passzolni, játszani.

Amit nagyon szeretnénk, hogy kivételesen a játékosok és az edzői stáb lássa be az elkövetett hibákat és képes legyen javítani ezeken. Most már meg lehet nézni az aktuális ellenfél játékát, fel lehet mérni, hogy kik azok jó formában vannak, és ennek megfelelően lehet javítani a következő meccsen. Ha ez így lesz, nem fukarkodunk majd a pozitív jelzőkkel és a dicséretekkel, de engedtessék meg az egyszeri magyar szurkolónak, hogy ne a szavaknak, hanem a tetteknek higgyen.
A szurkolói bizalom kicsit megtört tegnap, de 2 nap múlva újra leülünk a Tv elé, és várjuk a pozitív élményt. Azt, hogy ennél sokkal koncentráltabban, és olyan ügyes megoldásokkal operálva játszanak a srácok, mint az Eb-n. Ettől a vereségtől még tovább lehet jutni és igazán attól lenne más ez a csapat, mint a válogatottaink máskor, ha megemberelné magát, és nem gyávábban, hanem igenis tökösebben állna ki a következő két meccsen.
Szóval ennél sokkal több kell, de természetesen mindenképpen Hajrá magyarok!