Cö-cö, méghogy nagycsapatok. Az arcoskodva tartalékoló Juventusnak három kihagyott vendégziccer is kevés volt, hogy komolyan vegye a Bolognát, jött is a végén az atomkoki. Az Inter meg Mourinho kapitális ökörsége miatt nyújtott át egy szekérderéknyi lőszert az újságíróknak (akik nem is haboznak ellődözni mindet). Az már nem is meglepő, hogy a Milan csak kapusának köszönhetően mentett pontot hazai pályán a Bari ellen, a Roma meg bírói segítséggel tudott kicsikarni egy döntetlent Cataniában. A Fiorentina megmentette valamelyest a becsületüket, bár nem mondhatni, hogy a toszkán derbin lefocizta volna a Livornót, de legalább nyert. Most akkor tényleg az Udinesét, meg a Sampdoriát kell a Serie A legnagyobb királyainak tartanunk, vagy már ennyire mindenki a hét közepére koncentrált, amit jól használtak ki a kicsik? Alább igen morcos hangulatban készült, de annál velősebb olasz összefoglaló a nem is annyira ködös, de rohadt hideg Albionból.

Zseniálisan terel az olasz sajtó, azt meg kell adni. Miközben minden olasz kupacsapatnak a tökén kellene ugrálniuk (egyedül a Fiorentina nyert, kikapott a Genoa és az Inter, kellemetlen döntetlent játszott a Juventus, a Milan és a Lazio), ők inkább a bírókkal foglalkoznak, ami közismerten a lúzerek utolsó mentsvára. Igen, szarok az olasz bírók, rengeteget tévednek, de most talán nem ez a legfontosabb.

Melo és Ferrara jól összevesztek a meccs után, mert a brazil labdavesztéséből alakult ki a helyzet, amiből végül a lefújás előtt másodpercekkel egyenlítette a Bologna – akkorra már teljesen megérdemelten. Pedig nem volt a pályán szinte egyetlen játékosa sem, akit ne cseszhetett volna le teljesen jogosan, mert a Juve a vezetőgólja után folyamatosan lassulni kezdett, és a második félidőben már bőven vörösbe ért a mutató, szinte nem volt a pályán torinói védő, aki ne akart volna gólt rúgatni legalább egyszer a Bolognával -  a vészjelző Buffon váratlan elképesztő bakijánál váltott pittyegésből szirénázásba. Ferrara is hozzátette a magáét a kudarchoz (Giovinco cseréjéért még a Bundesligában is elővették volna az újságírók), ráadásul ott volt Molinaro, aki tavaly őszi önmagát idézően értékelhető megmozdulás nélkül hozta le a meccset, az már keveseket lepett meg, hogy az egyenlítő gólnál is nagyon durván lemaradt. (Juventus-Bologna 1-1)

Pontosan azt gondolom Mourinhóról, amit Zeman. Érdemes végignézni, miket nyilatkoztak az edzők: Ferrara simán bevállalta a hibákat, Leonardo egészen odáig ment, hogy megvédte az őket kifütyülő szurkolókat, mondván, megérdemelték a sértéseket. Ranieri is azt mondta, rosszul játszottak, mázlijuk volt a döntetlennel. És mit mondott Mourino? Szokás szerint mellébeszélt, a hibáit firtató kérdésekre pedig a legegyszerűbb választ adta: ő az edző, ő dönt mindenről, nem kell magyarázkodnia. Pedig igencsak lenne miért magyarázkodnia, mert a Sampdoria (és nem a Real Madrid, vagy a Manchester United) egyáltalán nem érdemtelenül verte meg az Intert. Az meg, hogy leugatja Del Nerit, aki tavaly még a bergamói stadion omladozó falainak támasztotta neki a portugál csapatát, hogy most Genovában verje (kupameccsen is kikapott itt az Inter), egészen egyszerűen szánalmasan gusztustalan viselkedés. Persze, az is lehet, hogy olyan régen nyertek utoljára BL-meccset, hogy az ázsiai túrára gyúrta a csapatát. (Sampdoria-Inter 1-0)

Storarinak kell pontot mentenie a Milannak, kérem szépen, mondanánk, ez itten a mélypont, de a milánóiak immár visszatérő ostorozása helyett ezúttal a Barit méltatnánk, amely kiválóan megérezte a dögszagot, és roppant szimpatikusan állt hozzá a meccshez. Leonardót kifejezetten szánjuk, hibásnak legalábbis csak igen kis mértékben látjuk azért, ami mostanában történik a Milannal. (Milan-Bari 0-0) Az olasz színeket egyedül a Fiorentina védte meg becsülettel, pedig rájuk vár a legnehezebb feladat a hét közben: jön a Liverpool, és máris továbbjutási esélyeikért kell harcba szállniuk. Ráadásul hiába a két csapat közti komoly tudáskülönbség, a derbi mindig más egy kicsit, úgyhogy a livornói győzelem – kivált 10 emberrel – igazán szép teljesítmény. Prandelli olvadozott is egy sort, úgyhogy messze nem tartunk kizártnak egy lila örömünnepet a BL-ben sem. (Livorno-Fiorentina 0-1 – elszunnyadt bennünk a sinkovics, sehogy sem tudtuk frappánsan megfogalmazni a LIVERpool LIVORno asszociációkban rejlő csodás lehetőséget) Drámai pontmentést produkált a Roma, nem lett volna semmi meglepő benne, ha kikapnak. De Rossi 23 centiméterről szerzett egyenlítése azért még mindig csak annyit jelent, hogy a kiegyensúlyozott teljesítménytől igen messze álló rómaiak szereztek egy pontot, amivel csak a középmezőny derekáig sikerült elverekedniük magukat. A Catania lehet csak igazán dühös: ők elugrottak volna a kiesőhelyekről egy győzelemmel (Catania-Roma 1-1)

Csodálatos jó meccset játszott a tavalyi önmagát ismétlő Udinese (legutóbb még vezettek is ilyentájt), és csak a hajrában tudták ledönteni a kicsit kipurcanó Genoát, amelynek azonban szintén nincs oka szégyenkezésre. Ez a két csapat nagyon szépen képviseli – igen, a nagyok helyet is adott esetben - , mit jelent igazából az olasz futball. Di Natale hétnél tart, csókoltatja az NST olvasóit. (Udinese-Genoa 2-0) Szegény Muslera, hiába kiváló képességű kapus, ha minden ötödik fordulóban kap egy irgalmatlan potyát, ami rendszerint pontjaiba került a Laziónak. Mint például most is, Zarate csak a hajrában tudott egyenlíteni, de legalább gól lőtt végre – nem is akárkinek, hanem a bajnokesélyes Palermónak, ahonnan hamarosan távozik Zenga. (Lazio-Palermo 1-1)

Hamsik a legjobb formában levő nápolyi (ez még mindig nem sokat jelent), az ő duplája kellett ahhoz, hogy a déliek vért izzadva leverjék a Sienát, és meghosszabbítsák legalább egy fordulóval Donadoni izzadtságszagú vergődését a San Paolóban. A szlovák majdnem mesterhármast lőtt, de a büntetőjét Curci kivédte. (Napoli-Siena 2-1) Az Atalanta tragikusan gyenge teljesítménnyel is majdnem nyert Veronában (ezt idén nem sokan fogják megtenni), végül a local hero, Pellissier öt perccel az egykori Chievo-ász TIRibocchi gólja után egyenlített. (Chievo-Atalanta 1-1) A Cagliari behúzta a szivatót, és nagyon beindult: négy nap alatt két idegenbeli győzelemmel eredtek a mezőny nyomába. A Parmában aratott meglepő győzelemhez hozzá kell tennünk, hogy a beharangozóban említett pármai Biabianyt az első félidőben felrúgták, ha megkapják a büntetőt, biztosan másképp alakul minden. De nem, úgyhogy ez mindegy is. (Parma-Cagliari 0-2)